Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-21 / 118. szám
Orvos-beteg parlament Beszélgetés az egészségügyi törvényről [ Jegyzetek — várakozással Népfront és közművelődés Jól tudtuk, amikor az új egészségügyi törvényt elfogadása után kommentáltuk, mit mondanak a paragrafusok, miért az orvostársadalomtól várjuk éppen az első lépéseket a törvény szellemének elmélyítésében társadalmunkban. Azt mondtuk, nekik kell példát mutatniuk. Természetesen ez a feladat nemcsak a tisztább etika felé irányítja az orvosok figyelmét, hanem a felvilágosító munka fontosságát is hangsúlyozzuk, amikor a szükséges lépések megtételéről beszélünk. Az egészség- ügyi felvilágosítás szerves része az orvosi munkának, a betegség megelőzésében azonban nemcsak az orvosra szükséges számítani, mellette fontos szerep jut a »másik oldalnak« is, melyet ha elhanyagolnak, többen válhatnak beteggé. Tehát az eddigieknél még fontosabb, hogy jó szellemben, kölcsönös bizalommal működjenek együtt orvosok és betegek. (Sajnos, a fogalmaink között nincs olyan, amelyik a még nem betegre utalna. Ezért a továbbiakban az orvos mellett betegekről vagyok kénytelen beszélni.) Dr. Varjú Irén kaposvári főorvosasszony ott ült a Parlamentben az egészségügyi törvény előterjesztésekor, így az előkészületi munka mellett abban a nagyszerű élményben is része volt, amikor a parlament igent mond egy új törvényre. — Milyen gondolatok foglalkoztatják most, az egészségügyi törvény elfogadása után? Melyek lesznek azok az »első lépések?« — Néhány szót először ta Ián arról, hogy mivel az új egészségügyi törvényben le fektetett: az egészségügyi ellátás Magyarországon ingyenes — magasabb betegforgalommal kell számolnunk hamarosan. Éves átlagban körülbelül 10 százalékos növekedés várható. — Az új törvény, melyben nagy hangsúly van a gondozáson, egyértelműen arra utal, hogy a beteg gazdája: a körzeti orvos. Ez felel meg annak is, hogy ingyenes a betegellátás. — A komplex gondozás módszereinek kidolgozására pályázatot írt ki Somogy, hat munka érkezett be. A bírálattal egy kicsit elmaradtunk. Az én véleményem: a gondozás kiterjesztésének első lépcsője lehetne az, hogy ha a beteg valamilyen panasszal fordul a körzeti orvoshoz, 6 nyomban elvégezne néhány úgynevezett rutinvizsgálatot a szívre, a tüdőre, a vérnyomásra vonatkozóan, amiből már a legfontosabb betegségek adott esetben kiolvashatók. — Ez olyan »apropó-vizsgálat« lenne tehát. A következő lépcső? — Amit mondok, csak elképzelés. Nincsenek meg hozzá a feltételek még, de mégsem nevezném irreálisnak, hogy a tüdőszűrőre települve néhány asszisztensnői állás hozzáadásával ugyancsak sok ember szűrését végezhetnénk el. A harmadik lépcsőfok már azt feltételezi, hogy négy-öt év múlva a lakosság idézés nélkül is kopogtat a rendelő ajtaján és elvégezteti a szükséges vizsgálatokat. Hozzá kell tennem: rendelőinknek talán csak mintegy a fele alkalmas egyelőre erre a komplex gondozásra. A személyi feltételekről is úgy kell gondoskodnunk, hogy a körzeti orvosok belgyógyászok legyenek. A várható megnövekvő forgalmat sem a kórház, sem a rendelőintézet nem képes ellátni. (A rendelőintézetben naponta mintegy Dózsa bronzban, fában Emlékkiállítás - mindenkinek MÁSFÉL Ü3ÄT töltöttem a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. Körülöttem fiatal lányok és fiúk álltak és jegyzeteltek áhítattal. Azt hiszem ennél szebb látványt nem kívánhat magának a vidékről ideránduló. Kisebb- nagyobb füzetekbe, noteszokba sűrűn rótták a sorokat, ki Dózsa ceglédi beszédének részleteit másolta, le, mások Ve- rancsics Antal humanista történetíró beszámolóját rögzítették. Sokan a kiállítás első termében elhelyezett hatalmas bronzszobrot nézték, amely Szervátiusz Tibor kolozsvári szobrászművész alkotása, s a Román Szocialista Köztársaságból érkezett a Dózsa György születése 500. évfordulójának tiszteletére rendezett emlékkiállításra. Körben a fal mellett székek. Diákok ültek rajtuk lenyűgözve, egyikük-másikuk vázlatot készített sebtében a tüzes trónon elégetett Dózsát megörökítő műről. Sokáig álldogáltam előtte én is. Odajött hozzám az egyik teremőr, s elmondta, hogy a megnyitón itt volt a művész és az édesapja is. — Négy évig dolgozott Szervátiusz Tibor a szobron... Ezt az apja mondta nekem. S mire elkészült, az ő keze is csupa seb és égés volt, A lámpák fényében megcsillanó fémdarabokat néztem, s elképzeltem a művészt, menynyi kínnal és gyötrődéssel formálta meg belőlük a megégetett parasztvezért... S s inte szemben, a nagyteremben a másik alkotása. Fából faragta ki Dózsa Györgyöt. A fej anyaga egy gyökeres fatönk megfordítva. A vasabroncs az egyetlen idegen anyag. A korona ágaiként a fa gyökerei szolgálnak. Döbbenetes hatású ez a portré is. Szinte az egész emlékkiállítás alaphangulatát ez a két mű adja meg, a korabeli eszközök, fegyverek csak a keretet adják. Parádi Nándort és Szakáit) Ferencet más múzeumok — köztük a prágai, a berlini is — segítették abban, hogy ilyen gazdag anyaggal mutathatják be a parasztháború korát. Dózsa alakja, eszméinek igaza művészeket, politikusokat, egyszerű embereket éltetett, ragadott magával századokon keresztül. Azt hiszem elég, ha idézek Petőfi Sándor leveléből, amelyet 1847. március 31-én írt Arany Jánosnak: »En Dózsát a magyar történet egyik legdicsőbb emberének tartom, és szentül hiszem, hogy lesz idő (ha fennmarad a magyar nemzet), midőn Dózsának nagyszerű emlékszobrot fognak emelni, és talán mellette lesz az... enyém is.« EZ AZ IDŐ ELJÖTT a felszabadulás pillanatával. S jó ez az élő és szemléltetett történelemóra a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ahogy elnéztem a szorgalmasan jegyzetelő fiatalokat, arra gondoltam, hogy sok iskola kirándul ilyenkor az ország különböző tájaira, többnyire a fővárost is érintve. Nagyon szép program, ha felkeresik a Dózsa- emlékkiállítást, S ez azoknak is ajánlható, akik a nemzetközi vásárt megnézik. Kár volna ezt a szép élményt kihagyniuk azoknak a somogyiaknak, akik valamilyen ügyben a fővárosban járnak. S idő is van bőven, hiszen az előzetes tervek szerint augusztus végéig tart nyitva az emlékkiállítás. I» G. háromezer ember fordul meg.) Az új egészségügyi törvény megvalósulása függ az egészségügy további fejlesztésétől, nem kisebbítve azonban az orvos személyiségének fontos szerepét. Ezért is kértem meg dr. Vass Lajos körzeti orvost, hogy erről beszélgessünk. Dr. Vass Lajos a kaposvári cseri városrészben tíz éve dolgozik, példázata ez annak is, hogy az orvosnak kötődnie kell a lakossághoz, a hozzá tartozó betegekhez. — Az adott feltételeken belül is lehet tovább javítani a betegellátást — mondja. — A túlterhelt és kevésbé terhelt körzetek aránytalanságára gondolok, amin változtatni kell. De nem kielégítő a fel- világosító munka sem. Törekednünk kell a tudatosabb, jobb egészségügyi szemlélet kialakítására, — Ez sikerül-e? — Az orvos személyisége nagyon fontos ebben. Az állandó orvoscsere, a helyettesítések ebben visszahúzó erők. Csak huzamosabb idő alatt lehet egészségügyi szemléletet alakítani. A körzeti orvos huzamosabb jelenléte már szemléletváltozást eredményez, szinte házi betegápolássá alakul át az orvos és a beteg kapcsolata. A körzeti orvosi munka eddigi színvonalánál ez mindenképpen egy magasabb szintet jelent. Megtörtént, hogy ez a kapcsolat túl szorosra is sikerült. Saját példám: az egyik betegemet kórházba utaltam, de ő csak ma- kacskodott, hogy ha eddig meg tudtam gyógyítani, miért nem akarom éppen most vállalni... — Mit tartana fontosnak, hogy az orvos—beteg viszo- ! nya még tisztább és még tu- : dalosabb legyen? — Sajnos, sok beteg a tudo- ■mányt a saját orvosán kívül látja, feltételezi. Egy új orvosnak nehéz munka árán kel] . megküzdenie azért, hogy bízzanak benne. Minden orvos a tudományának képviselője is egyben. Ezt tudatosítani szükséges az emberek között. Sok munka vár még ránk a felvilágosításban, nemcsak a rendelőben. Ki is kell onnan lépnünk, hogy jobban megértsenek bennünket. Nagyon hasznosnak tartanám, ha a szülők parlamentjéhez hasonlóan megrendeznék Kaposváron az orvos—beteg parlamentet is, ahol közvetlenebb módon találkozhatnánk az emberekkel, akik ránk vannak bízva. : h. b (ESEMÉNY ÉS SZIMBÓLUM) A hét végi balatonszárszói összejövetelről Darvas József író, a Hazafias Népfront elnökhelyettese mondta, hogy szimbolikus. Csaknem harminc esztendeje gyűltek itt össze — 1943-ban — a népfront jegyében főleg a népi írók kezdeményezésére a kor szellemi nagyjai. S amiről szó esett itt, az — éppen a vérzivatarok közepette — a nemzet jövője volt. A Balatonszárszón most elhangzottak arról tanúskodnak, hogy mindenkinek van tennivalója, az értelmiségnek pedig lelkiismereti kötelessége tenni: a kultúráért, a reformkori hangulatú szó: a közművelődés jegyében. Harminc év után is — a mostani, szerényebb szárszói találkozás a teendőkre, a jövőre figyelmeztet. (ÜT ÉS LEHETŐSÉG.) »A népfrontnak meg kell keresni a társadalmi szerepének és a népfrontmunka jellegének megfelelő sajátos tevékenységet ...« — idézem az V. kongresszusi vitaanyagból. S úgy tűnt, hogy a lehetőség felismerésével az út, a megvalósítás útja is kínálkozik. Darvas Józseffel beszélget/ tem, s ő mondta, hogy Szárszó már a próbakő és indulás. Művelődési munkaközösség. Ez lesz a népfront által szervezett tevékenykedő csoportok neve, s bízunk benne, tartalma is. Mert van mit tenni a népfront által felismert lehetőségek szerint és meghatározott utat járva. Valahogy így lehetne talán legjobban megfogalmazni: — társadalmi segítség árad majd ezekben az erekben, és úgy vélem, több tamáskodó megkérdőjelezés ellenére célszerűbb várakozással, bizakodással tekinteni létük elé. Mit kíván a népfront, mit kíván a társadalom? Elsősorban azt, hogy vegyék ki részüket a közösség társadalmi, politikai neveléséÚj technológia a Herendi Porcelángyárban A világpiacon nagy keresletnek örvendő herendi porcelán gyártása az új égetési technológia bevezetésével bővülő termelési lehetőséget biztosít. Az eddigi fatüzelésű kemencék helyett propán-bután gáz égetőket helyeztek üzembe. A gyár tervezőművész kollektívája újabb és újabb dísztárgyakat alkot. Képünkön: Négyköbméteres, francia gyártmányú propán-bután gáztüzelésű kemencében végzik a nyers áru égetését. Ezekben a kemencékben — amelyeket a rekonstrukció folyamán helyeztek üzembe — az eddigi 72 óráról 24 órára csökkent az égetési idő. bői, vállaljanak részt az általános szakmai és politilcai műveltség szakadatlan gyarapításának feladatából, szervezzék, segítsék az Olvasó né- pért-mozgalmat, ápolják haladó hagyományainkat. Segítsék a szülői munkaközösségeket! Hadd emeljem ki a feladatkör egyik legfontosabb gondolatát: segítsék, szorgalmazzák a fizikai dolgozók gyermekeivel való foglalkozást. Azt hiszem, rfz egész úgy összegezhető: kultúránkért, holnapunkért tenni. Nem sok ez? A kérdés és a fenntartás mindenkiben felmerült: ennyi mindent vállalni túl sok, talán túl általános is. A szárszói találkozás azonban azt hangsúlyozta, hogy ezek a munkaközösségek a feladatoktól vezérelve válasszuk ki, keressék meg azokat a területeket, amelyek működési körzetüknek, a település adottságainak legjobban megfelelnek. (TÁRSADALMAStTVA.) Egy beszélgetésre, egy vitára emlékszem. Arról folyt, 'hogy több pénzt, több állást, több mellékállást létesítsenek üzemekben a közművelődés munkásainak. Hallottam azonban egy olyan ellenvetést is, hogy nem ez az egyedül üdvözítő, a munkát társadalma- sítani kell. Kiszélesíteni oly módon, hogy minél többen érezzék részesnek, fontosnak magukat. A munkaközösség ezt ígéri. Olvasni szerető kétkeziek, fiatalokkal törődő alkalmazottak, lelkes értelmiségiek. A jelzők felcserélhetek, de tény az, hogy ezek az emberek egy szép feladatra vállalkoztak. Társadalmasítva a közművelődés ügyét (PÉLDÁZAT.) Az első munkaközösség létrejött Szárszón. Üjszülött még, magán viseli a kezdeti útkeresés jegyeit is, de jól figyelmeztetve néhány olyan területre, ahol fehér foltok hivalkodnak. Csak egy példa. Az idegenforgalom hasznával több kár is jár. Főleg a fiatalok számára. Ez ellen tenni kell, ismerték fel Szárszón. Ha mindennapi gyakorlattá válik a munkaközösség élete — s ezt várjuk tőle —, akkor kristályos formát nyer az igazi feladat és mellőzik a fölöslegest. T. T. SZIBÉRIAI jelképek Barátok között A ' z omszki pártbizottságon mondták el, hogy valóságos mozgalom itt a virágtermelés. (»Jöjjenek csak vissza a nyáron, meglátják, hogy egész virágmezők borítják az Irtis partját!«) Nemcsak a városi kertészet üvegházaiban termelnek virágot, hanem üzemekben, iskolákban, intézményekben építettek kisebb-nagyobb melegházakat, és nevelik a legkülönfélébb virágzó növények százait, ezreit. Az üvegházak azonban nem egyedül virágtermelésre valók. A város legnagyobb üzeme: az olajfinomító (amely egyik legjelentősebb az egész Szovjetunióban) csupán ezért talán nem tartaná fenn az üvegházak egész teleprendszerét. Hanem azért, mert teljes éven át zöldségféléket termelnek itt munkásaiknak, hogy új hagyma (amely elengedhetetlen alkotóeleme az orosz konyhának), paradicsom és más efféle mindig legyen az üzemi konyhán (17 üzemi étkezde van a finomító területén), de vásárolhassanak, vihessenek haza is belőle a munkásnők. Számtalan üzemben láttuk ezt hasonlóképpen. így jutnak egész évben zöldségfélékhez az omszkiak. A munkásellátás elsőrendű feladat. Főként a jól felszerelt üzemi boltok révén. Déligyümölcsöt, narancsot természetesen importálnak, almát hasonlóképpen, főként Magyar- országról. De láttunk szibériai almát is. Kiszurin professzor és munkatársai szívós fáradtságának eredményét. Ma már sokfelé terem az általuk nemesített fa: ágai közvetlenül a talaj mentén nőnek ki a törzsből, s valósággal kúsznak a földön (innen a neve is: kúszó almafa), hogy télen ne érje a pusztító hideg, hanem a hó alatt nevelkedjen a gyümölcs. Megkóstoltuk: kitűnő volt. Egy keveset még hadd kanyarodjam vissza a magyar internacionalisták virágaira. Ez is több a puszta valóságnál: ez is jelkép. Azé a tudatos, élő megbecsülésé, amely ezen a kilométerekben mégiscsak távoli vidéken a magyar forradalmár hősök és a mai Magyarország iránt él az emberekben. Meglepően, szélet körű az érdeklődés múltunk és jelenünk iránt egyaránt. Számtalan iskolásgyerekkel beszéltem, aki pontosan tudta, ki volt Ligeti Károly, az Omszk- ban harcolt vörös magyarok 1919-ben kivégzett vezetője. Láttam azt az utcát, amelyet Ligetiről neveztek el, láttam az emléktábláját a ház falán, ahol annak idején összejöveteleiket tartották. S láttam a mai Magyarország üzeneteit: kiállításokat, magyar sarkokat üzemek, iskolák klubtermeiben, könyvtárakban, hazánkat ismertető cikkekkel, folyóiratokkal, klasszikus és mai magyar írók orosz nyelven kiadott műveivel. Láttam egy kollégium növendékeinek magyar táncát népi viseletűnkben. S lapozgattam szinte meghatóan szép pályamunkákat Magyarországról, azOmszkaja Pravda szerkesztőségében. E lap ugyanis pályázatot hirdetett »Hogyan ismered Magyarországot?« címmel, s alig másfél hónap alatt 160 pályamű érkezett be. De nem rövid feleletek ám, hanem 30—40—50 oldalas, köztük kézzel írott, valóságos kis tanulmánykötetek, fényképekkel, rajzokkal. A Szovjet—Magyar Baráti Társaság omszki szervezetében már tudtak látogatásomkor arról, hogy hazánkban szibériai heteket rendezünk, s az idén egész évben sokféleképpen népszerűsítjük Szibériát. Nemcsak örülnek ennek és segítik, de ők sem maradnak le hazánk népszerűsítésében. A megyében tavaly több mint ötszáz helyen mutatták be a magyar ifjúság életét ismertető fényképkiállítást, s 1962 óta már 52 szovjet—magyar baráti tagcsoportot tartanak nyilván üzemekben, kolhozokban, művelődési intézményekben. De beszélhetnénk még a minden iskolában életre hívott és gazdag programmal működő nemzetközi kapcsolatok klubjáról is, amelyekben külön magyar csoportok tevékenykednek. S arról is, hogy mindig méltó gyűlésen emlékeznek meg a Magyar Tanács- köztársaság évfordulójáról és felszabadulásunk ünnepéről. T ávoli vidék Szibéria? Lehet-e messze az a táj, melyet a barátság, a kölcsönös tisztelet oly sok és egyre gazdagodó szálai fűznek össze két, közös jövőt építő nép életében? L. Z.
