Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-21 / 118. szám

fl Táncsics bravúros győzelme Pécsen K. Táncsics — P. Ércbányász 2:0 (1:0) Pécs, 500 néző. V.: Vincze dr. Kaposvár: György — Németh, Szebeni, Kaufmann, Pál, Vágó, Kelemen, Angyal, Hangai, Korom, Ür. Edző: Tóth József. Pécs: Doszpod — Strassz, Pchl, Gyur­im, Borovácz (Réltási, Bódi), Vár­bíró, Kelemen, Csőre, Kövi, Lu- 'oastyik, Tóth. Edző: Dunai János dr. Az első negyedórában inkább az Ércbányász diktálta a tempót, no­ha már ekkor két gólszerzési al­Jó sportoló, jó dolgozó Ferstek Jins, a K. Dézsa ökölvívója Akik kedvelik az ökölvívást, azoknak nemigen kell bemu­tatni Ferstek Jánost, a K. Dó­zsa 19 éves bokszolóját. Jó né­hány esztendeje hallat magá­ról ez a fiatalember, aki im­máron öt-ha± éve szép sikere­ket arat a szoritóban, de má­sutt is. Füzessy Zoltán fedezte föl, aztán Molnár Gyula, majd Hergert Jenő edző csiszolta tudását. Tavaly a juniorok kö­zött aratott szép sikert, de a felnőttek versenyein is rendre helytállt. Mi is láttuk, amikor az olimpiai csapatban helyet kapó Orbánt verte biztosan. A kaposvári szoritóban nem is talált mostanában legyőzőre. Különösen amióta igazi súly­csoportjában, a légsúlyhan szerepel, bontakozik ki valódi tndasa. Testi felépítése nőm- igen bírja el — legalábbis ma még nem — a harmatsúlyt. Ügy mondtuk, Ferstek szép sikereket ért el a ringben. Az­tán mint kiderült, egy másik nagy csatát is megnyert 0 lett az SZMT »Jó dolgozó, jó sportoló» versenyének megyei győztese. Munkahelyén, a Fi­nommechanikai Vállalatnál ugyanúgy javasolták, mint ka­tonai parancsnoka. Jelenleg ugyanis Ferstek János kato­nai szolgálatot teljesít. Bevonulása nem törte meg sportpályafutását Elöljárói is minden feltételt biztosítanak ahhoz, hogy zavartalan le­gyen felkészülése. Ez nem is csupán somogyi ügy, mert Ferstekre a magyar ökölvívó válogatott is már számítani kezd. Ezért is jelölték a ju­nior EB-re. Ferstek még ebbe a korosz­tályba tartozik, lassacskán azonban »megemberesedik» s belép a felnőttek sorába. Egy kicsit talán rosszkor jön neki a müncheni olimpia, mert ha ez a nagy világverseny csak egy évvel később lenne, ak­kor bizonyos, hogy ott dolgoz­na Papp László válogatott ke­retében. — Nem érzi, hogy mellőzik? Nem voltak olimpiai vágyai? — Szó sincs mellőzésről. Ta­valy és az idén jó néhány nagy verseny van mögöttem. Kuba, Moszkva, meg a hazai versenyek után láttam, hogy még nagyon sokat kell tanul­nom. Erősödnöm is kell, ha a világversenyeken helyt aka­rok állni. Az olimpiai külde­tésről persze nem mondok le. No nem Münchennel kapcso­latban, mert az túl szép len­ne, de hát 1976-ban is lesznek olimpiai játékok, és akkor én még csak huszonhárom éves leszek — mondta az egyik leg­népszerűbb, legtehetségesebb kaposvári sportember, Ferstek János. Itt nőtt fel a szemünk előtt, itt bontogatta szárnyait. An­nak különösen örülünk, hogy nemcsak a sportban, hanem a munkában is élen jár, no meg, hogy nem hallgat a csá­bítókra, akik pedig már nem­egyszer környékezték. A so­mogyi színeknek kíván ezután is becsiiletet szerezni. K. S. kaimat Is elszalasztottak a ka­posváriak. Húsz perc múltán vál­tozott a kép. Különösen akkor, amikor Borovápz megsérült és az uránvárosi csapat »karmester« nélkül maradt. A 33. percben góllá crett a kaposvári fölény. A kitörő Angyalt a 16-os oldalvonalánál felvágták. A szaoadot Nemem gurította középre és Angyal a megzavarodott pécsi védők között a hálóba lőtt. 1:0. A gólt követően is a Táncsics rohamozott, s veszélyeztetett töb­bet. Főként Űr hozta gyakran za­varba a pécsi védelmet. Szünet után a Táncsics nagy lendülettel kezdett, s egyszerűen nem engedte kibontakozni a ha­zai csapatot. A 65. percben végleg eldőlt a mérkőzés sorsa. A gyors Ür tört kapura a labdával, lövésé­be Péhl olyan szerencsétlenül nyúlt bele, hogy a labda a jobbra mozduló Doszpod mellett a bal sa­rokba hullt. 2:0. A hazaiak válasz­ként jópár támadást vezettek, de azokat a kaposvári védelem köny- nyen tisztázta. Igaz, hogy a 83. percben csaknem szépített az Ércbányász. Csak üggyel-bajjal szabadult fel a Táncsics kapuja, viszont egy perccel a befejezés előtt ismét a kaposváriak érhettek volna el gólt. Korom még a pécsi kapust is kicselezte, de labdáját a kapufa hárította, Rendkívül mozgalmas, látványos mérkőzésen született a meglepő eredmény. Kétségkívül, az esélyes ezen a találkozón az Ércbányász csapata volt. Viszont ezt csak alig negyed órán át tudta a pécsi együttes bizonyítani. A találkozó nagy részében az ötletesen, kor­szerűen futballozó kaposváriak irányították a játékot. Csapatuk jó benyomást keltett s teljesen megérdemelten szerezte meg a számára nagyon sokat jelentő két bajnoki pontot. Az egységes Táncsics csapatának és a mezőnynek legjobbja Vágó volt. Mellette Angyal és Ür mula­tott nem egyszer nagyszerű dol­gokat. A hazai együttesoől csak Várbíró cs Kövi jeleskedett. Sikeres atlétikai döntő Kaposváron Úttörő-olimpia Valamennyi számottevő atlétá­jukat felvonultatták a kaposvári általános iskolák az úttörő-olim­pia versenyein. Sok a tehetséges fiú és lány, ezt tükrözte a via­dal. Az egyes számok bajnokai szereztek jogot a megyei döntőn való részvételre. A győztesek: LÁNYOK Négytusa csapat: n .Rákóczi 826 pont. Négytusa egyéni, I. korcsoport: Békéi Zsuzsa (Vörös Hadsereg) 199 pont. H. korcsoport: Horváth Emília (Pázmány Péter) 166 pont. 4x100 m váltó: II. Rákóczi 57.7. 100 m futás: Cselik Márta (II. Rákóczi) 13.0. Távolugrás: Cselik Márta (II. Rákóczi) 488. Magas­ugrás: Vadas Csilla (Petőfi) 135. Kislabdahajítás: Márton Erzsébet (Hámán Kató) 46 m. Súlylökés: Fekete Mária (Hámán Kató) 8,25 m. 500 m futás: Vadas Csilla (Pe­tőit) 85.7 mp. FIÚK Négytusa csapat: Berzsenyi 813 pont. Négytusa egyéni, I. korcsoport: Szedmák József (Berzsenyi) 190 pont. II. korcsoport: Boros Ró­bert (II. Rákóczi) 161 pont. 4x100 m váltó: Tóth Lajos ált. isk. 51.9 mp. 100 m futás: Pölcz Pé­ter (Tóth Lajos) 12.7. Távolugrás: Tóth Miklós (Tóth Lajos) 532. Magasugrás: Szabó József (Páz­mány Péter) 155. Kislabdahajítás: Tóth Tibor (Petőfi) 61 m. Súly­lökés: Kálmán Tibor (Tóth La­jos) 10,52. 1000 m futás: Székely Pál (Petőfi) 3:05, Május 24-én le kell játszani a megyei bajnokság elmaradt mérkőzéseit Annak idején a pálya használ­hatatlansága miatt elmaradt Fo­nyódon a Fonyódi Petőfi—Mar­cali Latinca megyei I. osztályú mérkőzés. A múlt vasárnap a nagyatádi honvédelmi nap zsúfolt eseményei késztették arra a két atádi csapatot, az N. Kinizsit és a Somogyi BSE-t, hogy a vasárnap­ra kisorsolt bajnoki mérkőzésük elhalasztását kérjék. A halasz­táshoz a Somogy megyei Labda­rúgó Szövetség hozzájárult azzal, hogy május 24-én le kell játszani a meccset. Minthogy a bajnok­ságra kihatással lehet az M. La­tinca—Fonyód találkozó eredmé­nye is, így az SLSZ úgy rendel­kezett, hogy ezt a mérkőzést is május iS-cn, Fonyódon meg kell tartani.* A jövő szerdán este tehát való­színűleg kiegészül a megyei lab­darúgó bajnokság táblázata, s nem lesznek elmaradt mérkőzések a bajnoki v hajißbaji. Javítanak-e a somogyi NB Ill-as csapatok? Nagyon sikertelen volt a múlt heti forduló a labdarúgó NB vlll-ban. Együtteseink sorra vere­séget szenvedtek és már egy-egy soványka döntetlennek is örül­nünk kellett. A mai fordulóban néhány na­gyon fontos kérdésre feleletet ka- kaphatunk. A Rákóczinak azt kell igazolnia, hogy tudja tartani a lépést az elsőségért folyó harc­ban. A Barcs meg a Kapoly a ki­esés elkerüléséért küzd. K. RÁKÓCZI—SZ. VOLÁN mérkőzés színhelye lesz Kapos­vár. A Rákóczi hazai környezet­ben találkozik azzal a csapattal, melyet az ősszel Szigetváron meg­vert. De hol van a Rákóczi őszi formája? — teszik fel a kérdést a csapat szurkolói. Bizony leg­utóbb Pécsen vergődött a baj­nokjelölt. Hazai pályán persze más lesz a helyzet, de a Rákó­czi nagyon adós már azzal, hogy egyszer legalább hazai környe­zetben megmutassa, hogy mire is képes. A Rákóczi győzelmét várjuk a találkozótóL A K. VASAS»—PEAC találkozó Pécsbányatelepen kerül sorra. Amikor a héten Pécsen jártunk, meggyőződhettünk arról, hogy az- egyetemisták nagyon ké­szülnek a bajnokság megnyerésé­re Ezt már nem is titkolják. A »biztosíték« a PEAC számára, hogy otthon és idegenben egy- 1 aránt jól szerepelt. Azt mondják, hogy a K. Vasas elleni két pont is az övék lesz. Es mit szól ehhez a Vasas? Hát ha nem lenne olyan gólkép­telen együttes, akkor reményked­nénk. Így azonban a bizakodás­nak nincs alapja. A papírforma kétségkívül a PEAC mellett szól. BARCS—STEINMETZ kiesési rangadó lesz vasárnap délután Barcson. Amelyik csapat vereséget szenved, az nagyjából elbúcsúzhat az NB III-tól. Nehe­zebb helyzetben a BSC van, hisz a Steinmetz jelenleg megelőzi a barcsi csapatot. Ha nagy akarás­sal küzd a barcsi gárda, akkor legyőzheti visszaesett ellenfelét. LABODI MEDOSZ—PÉCSI HELYUPAR találkozót hirdetnek Lábodon (és Nagyatádon) a falragaszok. A Lábod egymás után találkozik az NB III éllovas csapataival, s nem vizsgázik rosszul. Kíváncsian vár­juk, hogy az otthon veszélyes Lá­bod mire lesz képes a feljavult. egységesebbnek tűnő ellenében? Helyiipar FERTŐD—SIÓFOKI BÁNYÁSZ | összecsapásra kerül sor Fertődön. A siófokiak idegenben próbálnak javítani gyenge tavaszi mérlegü­kön. Sajnálatos módon mintha kapkodnának a siófoki szakveze­tők. Mi másért került volna a 2-es számú mez az ízig-vérig csa­tár Erdeire a múlt vasárnapi ha­zai találkozón? A hátvéd Hor­váth Kálmánt viszont elöl szere­peltette Papp’ Gyula edző. Hogy ez a megoldás, nem volt jó, azt menetközben a siófoki tréner is megállapította és visszacseréltp a játékosokat. Fertődön nem kísér­letezésre, hanem lendületes, jó játékra lesz * szükség ahhoz, hogy megszakadjon az S. Bányász ve­reségsorozata. KÖFÉM—KAPOLY mérkőzés lesz Székesfehérváron. A találkozó a kapoly iák szem­pontjából döntő fontosságú. Egy újabb vereség végleg megpecsé­telné a Kiss J. SE sorsát. Egy döntetlen esetén viszont megcsil­lanna a remény. Ennek azonban kevés a valószínűsége, mert a KÖFÉM sokkal jobb csapat, mint a kapolyi. A Somogy megyei , Élelmiszer,- Háztartási és Vegytani Kiskereskedelmi Vállalat felvételre keres Balaton melletti szalbadkasszás idényboltjaiba boltwezefiöket, eicacisBEeat. » Magas tkereseti lehetőséget, biztosítunk, ezálisás—feöltség- térítést és utazási költséget adunk. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi csoportjánál, Kaposvár, Május 1. u. 07. sz. alatt. Í433S66) G ycrmckkocsikből most igénye szerint válogathat! Sportkocsik Mélyfeocsik 360 Ft-tól 1190 Ft-ig 1400 Ft-tól 1950 Ft-ig Vásárlásaival keresse fel kaposvári, Siófoki, fonyódi, barcsi és nagyatádi sportszeriizleteiakeü ' «12196) A KAPOSVÁRI ÁFÉSZ pályázatot hirdet a* alábbi munkakörök betöltésére: 250—280 ezer forint havi forgalmú önkiszolgáló bolt­vezetőd, 110—130 ezer forint havi forgalmú vegyesbolt­vezetői, 200—250 ezer Ft havi forgalmú szabadkasszás melegkonyhás egységvezetői, továbbá helyettesítő bolt- és italboltvezetői, leltározói ellenőri, általános adminiszt­rátor és képesített könyvelői állásokra. Képesítéssel rendelkezik előnyben! Jelentkezés: Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9u titkárság. MAI műsor CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: SZENT GYÖRGY ÉS A SÁR­KÁNY. 15 órakor: Vörösmarty- bérlet, 19 órakor: Katona-bérlet. VÖRÖS CSILLAG: Matiné de. fél 11 órakor: ELZA A VADON SZÜLÖTTE. 3, 5 és 7 órakor: JÖJJÖN EL EGY KÁVÉRA HOZZÁNK. Színes olasz film vígjáték 18 éven felüli­eknek. Fölemelt helyárraíl! (V. 21-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4 és 6 óraikor: LÉGY Jö MIND­HALÁLIG. Színes magyar film. 8 órakor: HA . . . Színes angol film. 16 éven felülieknek. (V. 21- ig.) LATINCA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor. VADÖLÖ. Színes, NDK-film Cooper regényéből. RÁKÓCZI MOZI: Du. 4 órakor: TÜNDÉRT NŐK. Színes olasz—francia film. 16 éven felülieknek. MÁJUS 1. FILSZÍNHAZ, Siófok; Matiné de. 10 órakor: AZ INKÁK KINCSE. 5 és 7 órakor: SÁTÁNI ÖTLET. Színes, szinkronizált, , francia- olasz bűnügyi film. 14 éven felüli­eknek. TELEVÍZIÓ Budapest 8.30—9.30: iskolatelevízió. 9.30: Csak gyerekeknek! 10.00: »►Tévé­ovi«. 10.20: Bemutatjuk a pécsi gyárvárosi úttörőzenekart. 11.00: Újpesti Dózsa—Csepel férfi bajno­ki röplabdamérkőzés közvetítése. 14.23: Műsorismertetés. 14.25: Pe­dagógusok fóruma. 15.00: Amíg az asztalra kerül.. . 15.40: Vasárnap Európában. 16.10: Reklámműsor. 16.20: Műsorainkat ajánljuk. 16.45: Reklámműsor. 16.55: Delta. 17.25: Maci Laci. Amerikai rajzfilmsoro­zat. 17.50: Szójátékklub. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek — sporthírek. 20.10: Három affér. Té- véfilm. 21.55: Hírek — sporthírek. Jugoszláv tv 9.00: Barázda. 9.50: Ismert he­lyek, régi idők. 10.12: Földműve­lőknek. 10.55: Gyerekeknek. 11.30: Filmsorozat gyerekeknek. 12.00: Szakmai képzés. Egy jogász napló­jából. 12.30: Fogok, fogsz, fog... 14.00: Jugoszláv asztalitenisz-baj­nokság. 13.10: Dokumentumfilm. 18.25: Peyton kisváros. 20.30: Hu­moros sorozat. 21.15: Zenei szóra­koztató adás. 21.30; Sportszemle. 22.20: Hét tv-nap. Osztrák tv 16.30: Bábfilm kicsinyeknek. 17.10: Népzene. 17.55: Jo éjszakát, gyerekek! 13.00: Ifjúsági vetélkedő. 19.00: Tv-hiradó. 19.30: Spothirek. 20.15: Asszony fehérben. 21.45: Tv- híradó. 22.15: Az átkozott hetedik év. Filmkomédia. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.10—7.35: Kellemes vasárnapot! 7.25: Múzeumi híradó. 7.28: Nagy családok. 7.58: Hallga­tóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Baj­nok kerestetik! 9.20: Szivárvány. 10.25: Reklám. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.45: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Tisztelet az em­bereknek! 13.10: A magyar elő­adóművészet hónapja. 14.40: Mi dolgunk a világon? 15.00: Hírek. 15.08: Zenés séta a Budapesti Nemzetközi Vásáron. 15.55: Kubai múzsa. 16.15: Édes hazám. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hí­rek. 17.05: Faluról falunak — mu­zsikával. 17.52: Színházi esték Veszprémben. Csak tréfa. 20.06: Made in Hungary. 20.31: Lírai ön­arckép. 20.46: A magyar előadó­művészet hónapja. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.20: A víg öz­vegy. 23.13: Bemutatjuk új Sup- raphon-lemezünket. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÓ 6.58-: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Az evangélikus egyház fél­órája. 7.30: Lionel Rogg Bach- müveket orgonái. 8.00: Mit hal­lunk? 8.30: A Belügyminisztérium Duna Müvészegyüttetések népi ze­nekara játszik. 9.00: Százados szen­zációk. 9.30: A magyar előadómű­vészet hónapja. 10.30: A *>Nyitni- kék« postája. 11.00: Petress Zsu­zsa operettdalokat énekel. 11.12: Borsodnádasdi képeslap. 11.32: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. 12.451: A dicsekvő varga. 13.45: Időjárás-, és vízállás- jelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit üzen a Rádió? 15.35: Németh Mária és Giovanni Martinelli éne­kel. 16.00: Hírek. 16.05: A magyar előadóművészét hónapja. 17.11: Elő szó! 17.41: Fúvószene. 18.00: Hírek. 18.05: Slágerstaféta. 18.50: Mikro­fon előtt az irodalmi szerkesztő. 19.00: Ábrahám Pál—Harmath Imre operettjeiből. 19.20: Jó estét, gye­rekek! 19.30: A vasárnap sportja. 20.00: Hírek. 20.10: Mozart: Esz- dúr divertimento. 20.44: Könyvek és századok. 21.09: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. 22.00: Wagner: Tristan és Izolda. 22.22: Régi beszélgetés Brahms kortár­saival. 23.00: Hírek. 23.10: Májusi hangulat... 24.00—0.10: Hírek. URH 8.00: Hírek. 8.05: Műsorisme tés. 8.09: Szimfónikus zene. í A dzsessz kedvelőinek. 10.00: zenei újság. 10.35: Meditáció. 1( Schubert: a-moll szonáta. 12 Zord idő. 12.00: Hírek. 12.10: Gi Bumbry és Peter Schreier é kel. 13.10: Elektronika — kői rukció — piac. 13.25: Beetho müveiből. 14.24: A Rádió do mentumműsor-pályűzatának nyertes müvei. 14.56: A mag előadóművészét hónapja. 16.00:- Tek, 16AJ; Müsorismectetas. 16 Csak fiataloknak“! 1S.3h M0 M­gol kórusmuzsika. 18.00; Hírek. 18.05: Művészlemezek. I9.1(h A ma­gyar előadóművészét hónapja. 20.09: Szimfónikus könnyűzene. 21.00: Szvjatoszlav Richter zongo­rázik. 22.01: Sztravinszkij-művek. 23.00—23.10: Hírek. HOLNAPI műsor CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: SZENT GYÖRGY ES A SÁR­KÁNY. 15 órakor: Munkács'y-bér- let, 19 órakor: Petőfi-bérlet. , VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: TAMADAS HEOE- DÜSZÖRA. Szinkronizált szovjet film. (V. 24-ig.) SZABAD IFJÜSAG: 4 és 6 órakor: VÁNYA BÁCSI. Színes, szinkronizált szovjet film. 8 órakor: AZ ANGYAL ELRAB­LÁSA. Színes angol film. (V. 24-ig.) MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, Siófok.: 7 órakor: JÖJJÖN EL EGY KA- VARA HOZZÁNK. Színes olasz filmvígjáték. 1« éven felülieknek. Fölemelt helyárral. TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 18.45: Magyar nyelvű tv-krónika. 17.40: Báboperett. 18.30: Stúdió 71. 19.00: Szervusztok, fiatalok. 30.30: Nyitott képernyő. Tito és az ön­igazgatás. 21.00: Megalázónak és megbántottak. Tv-dráma. Osztrák tv 16.30: Kicsinyek műsora. 17.00: Daktari. 17.50: Ifjúsági műsor. 18.40: Jó éjszakát, gyerekek! 18.4ó: Emberek és mítoszok. 19.30: Tv- hiradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Asszony fehérben. 21.50: Zenekar: est. 22.20: Tv-hiradó. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.13: Buda­pest és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Népszerű fúvósátiratok. 9.06: A zöldköves gyűrű. 9.26: Rádió- börze. 9.30: A hét zenemüve. 10.00; Hírek. 10.05: A Moszkvai Kamara- zenekar felvételeiből. 11.00: Iskola- rádió. 11.19: Magnóval a világ kö­rül. 11.35: Operaötösök. 12.00: Dé­li Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Szentendrei Klára és Szalay Lászó nótákat énekel. 13.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Magyar kamarazene. 14.25: Operettdalok.. 14.40: Olvasópályázat. 15.00: Hírek. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.45: Kö- rössy Marian énekel. 15.39: Hall­gatóink figyelmébe! 16.00: A vi­lággazdaság hírei. 16.03: Jön a nyár! 16.14: Beszéljünk a de­mokráciáról! 16.34: George és Ira. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20; A ma­gyar előadóművészét hónapja- 17.47: Filmklub. 18.03: Húszas stu­dio. 18.58: Hallgatóink ügyeimé­be! 19.00-. Esti Krónika. 10.30: Je­lentés az országos férfi tőr egyéni bajnokságról. 19.40: A Rádiószm- ház bemutatója. Pokol takarék­lángon. 20.18: Népdalcsokor. 20.46: 1514-re emlékezünk. 21.11: Hírek. 21.14: A magyar előadóművészét hónapja. 22.59: Ember és teremtés. 23.19: Nóták. 24.00: Hírek. 0.10— 0.25: A párizsi Polifon együttes Jannequin-műveket énekel. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió regge­li zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: A Gödöllői Agrártudományi Egye­tem kamat-zenekara játszik. 8.30: Chopin-művek. 9.00: Hírek. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés mű­sor üdülőknek. 12.00: Arany és kék szavakkal. . . 12.05: A magyar előadóművészet hónapja. 13.00: Hí­rek. 13.03: Az iskolai demokratiz­musról — vita közben. 13.20: Puc- cini-tenoráriák. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötórai tea. 18.00- Hírek. 18.05: KülpoUtikai figyelő. 18.20: Ha még nem tudná! 18.50: Közkívánatra! 19.46: Reklám. 19.51: Üj könyvek. 19.54: Jó es­tet. gyerekek! 20.00: Az Esti Kró­nika különkiadása. 20.30: A hét zeneműve. 21.00: Orvosok. 21.05: Színházi esték Veszprémben. Víz­tükör. 23.00: Hírek. 23.15: A ma­gyar előadóművészét hónapja. 24.00— 0.10: Hírek. URH 18.00; Hírek, 18.05: Orosz nyelv­vizsga-előkészítő. 18.20: 25 perc beat. 18.45: A magyar előadómű­vészét hónapja. 19.52: Láttuk, hal­lottuk ... 20.12: Századunk zené­jéből. 20.40: Hírek. 20.43: Parsifal. 21,31: A dzsessz kedvelőinek. 21.51: A Francia Rádió filharmonikus zenekarának stúdióhangversenye. 23.00— 23.20: Hírek. Kaposvár területén építő-, tüzelő-, és egyéb anyagok fuvarozását mind közületek, mind magánszemélyek részére rövid határidőre vállal­juk. Lebonyolítjuk a tüzelőutalványok bevál­tását is. Somogy megyei ásvány, és Szikvízipari Vállalat fogatos fuvarozó részlege, Kaposvár, Kanizsai u, 40. Telefon: 14-347.

Next

/
Thumbnails
Contents