Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-18 / 115. szám
SZOVJET—AMERIKAI KAPCSOLATOK (3.) Beszélgetések a kandalló mellett Egy szombat estén 1957 októberében Dulles amerikai külügyminiszter lakásán négyórás bizalmas beszélgetés folyt az amerikai külügyek intézője és Gromiko szovjet külügyminiszter között. A Le Monde New York-i tudósítója azt írta: a találkozót azért tartották Dulles lakásán, hogy »ebben a légkörben a két államférfi nyíltabban és természetesebben tárgyalhasson, mint a külügyminisztérium irodáinak személytelen levegőjében«. A találkozó helyszínén kívül azonban sokkal többet foglalkozott a világsajtó azzal, hogy azon a bizonyos szombat délutánon Washington fölött kilencszáz kilométernyire — a szinte már levegőtlen magasságban — egy szovjet mesterséges hold keringett, az űrkorszak első hírnöke. A két vezető világhatalom külügyminiszterének tanácskozására tehát különleges történelmi körülmények között került sor. Ez az, amit Nehru, a nagy indiai államférfi így fejezett ki: »A mesterséges hold a nemzetközi feszültség enyhülése felé nyitja meg az utat, mert rádöbbenti az emberiséget arra a feneketlen Szakadékra, amely a tudományos haladás és a jelenlegi gondolkodás archaikus módja között tátong«. Big-stick a sarokban Dulles külügyminiszter a Nehru által emlegetett »archaikus gondolkodásmód« valóságos megtestesítője is — a jelek szerint — arra kényszerült, hogy bizonyos mértékig sutba vágja az általa megfogalmazott híres »big-stick« (bunkósbot)-diplomáciát. Ezekre a módszerekre világszerte az ébredező józanság egyre nagyobb nyomása nehezedett A mesterséges hold felbocsátása is arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi és stratégiai helyzet páratlan alkalmat — és egyben páratlan kényszert is — jelent a vitás kérdések békés rendezésére. A békés holdbébi látványos csapást mért az enyhülés ellenfeleire, és szembetűnően bizonyította, hogy az erőviszonyok döntően megváltoztak a világon. A mesterséges hold felbocsátásával egyidőben a Szovjetunió — annak bizonyítékaként, hogy nem törekszik egyoldalú előnyökre, hogy változatlanul ellenez mindenfajta háborús politikát — felhívást bocsátott ki: tartsanak az Egyesült Államok és a Szovjetunió képviselői békemeg- beszéléseket. A nyilatkozat kijelentette, hogy a szovjet kormány eddigi leszerelési javaslatait pedig kiegészíti a •akétakilövő állomások ellenőrzésével Először Moszkvában A kandalló melletti beszélgetések sorozata — amelyek ugyan még nem csúcstalálkozók, de mégis magas szintű érintkezést jelentettek a két világhatalom között — az ötvenes évek. legvégén folytatódott. A valóság kényszere, a szovjet diplomácia aktivitása arra szorította az amerikai kormányt, hogy ne térjen ki azok elől a konzultációk elől, amelyek bevezetői voltak a magasabb szintű tárgyalásoknak. 1958 végén Mi- kő jan, a Szovjetunió minisz- ertanácsának első elnökhelyettese magánjellegű látogatást tett az Egyesült Államokban. Találkozott Eisenhower elnökkel, Nixon alel- nökkel, Dull,es külügyminiszterrel. Mikojan amerikai üzletemberekkel is találkozott, és tapasztalhatta, hogy az Egyesült Államokban az üzleti körök igen érdeklődnek a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése iránt. Már akkor szóba került, hogy igen érdekes és hasznos lenne, ha az Egyesült Államok alélnöke — Nixon — js fölkereshetné magánemberként a Szovjetunóit. Az angol sajtó akkor — nem egészen gúny nélkül — azt írta, hogy amerikai politikusnak évek óta nem támadt olyan jó ötlete, mint Nixon- nak, amikor kitalálta, hogy elnökválasztási hadjáratát nem az Egyesült Államok valamelyik városában, hanem Moszkvában kell elindítania. Nixon tizenhárom éve, 1959 j úliusában—augusztusában járt először a Szovjetunióban. Valóban úgy látszott akkor, hogy választási útról van szó. Az akkori alelnök jóelőre gondoskodott arról, hogy minden szava, ami látogatása során elhangzik, megfelelő hangerősítőn át jusson el az amerikai közvéleményhez. Nixont elkísérte James Res- ton, a New York Times vezető riportere és Harrison Salisbury, a lap legtekintélyesebb szovjetszakértője is. Kiállítás es ellengőz Az utazás, amely arra lett volna hivatott, hogy bizonyítsa az elnökjelölt talpraesettségét, politikai tehetségét, inkább azt bizonyította be: milyen reménytelen minden kísérlet, amelyet egyes amerikai politikusok fűztek a Szovjetunió »fellazításához«, a szovjet emberek amerikai típusú »felszabadításához«. A tudósítások arról számoltak be, hogy az Egyesült Államok alelnöke minél többet látott a szovjet életből, annál többet volt kénytelen elhagyni azokból az előítéletekből és téveszmékből, amelyeket hazulról hozott magával. A Nixon-úttal egyidőben azonban elnöki hozzájárulással Amerikában megrendezték az úgynevezett »rab nemzetek hetét«, azzal a szándékkal, hogy némi »ellengőzt* adjanak. Eisenhower maga is elismerte sajtóértekezletén, e rendezvény célja az volt: hogy »helyrebillentse az egyensúlyt«. Mindenesetre egy amerikai alelnök (éppen az a Nixon, aki most az Egyesült Államok elnöke) szükségesnek tartotta úgy szerezni választókat, hogy a Szovjetuniót keresi föl, megmutatta: az amerikaiak túlnyomó része a két ország kapcsolatának megjavítását kívánta. Helyeselte a békés versenyt, amely a két nagyhatalom között kialakulóban volt, s amelynek kezdő lépése is megtörtént: New Yorkban szovjet, Moszkvában amerikai kiállítást rendeztek. Kereszthy András (Következik: CAMP DÁVID, BECS, GLASSBORO) A tokiói csinnadratta és a hivatalos szónoklatok »banzáj«-üdvrival- gását a rendőrség gumibotjai nyomán fölszakadó üvöltés és milliók tiltakozásának hangorkánja kísérte. Csupán a központi ceremónia zavartalanságát 12 000 rohamrendőr vigyázta ezen a hivatalosan »nemzeti ünneppé« deklarált napon. S nemzeti büszkeségükben is sértve több százezres tömegek vonultak föl a japán nagyvárosok utcáin meg a szigeteken — a térség biztonsága érdekében tüntetve. A »visszatérés« napja volt ez. S a felforrósult hangulat is érthető: Okinawa ügye mindeddig a japán belpolitika »legneuralgikusabb pontja« volt. A visszaadásról szóló japán—amerikai egyezmény azonban — amelyet tavaly írt alá Szato miniszterelnök, s mint a Japán Times című konzervatív lap is írta — »nem a végét, hanem inkább a kezdetét jelenti a szigetekkel kapcsolatos problémáknak«. S nem véletlenül. Mert ezen a ponton találkozik az Egyesült Államok és Japán imperialista köreinek politikai törekvése a távolkeleti »katonai egyensúly« és a csendes-óceáni térség ellenőrzésének — egyáltalán nem fiktív — szellemében. S a japán—amerikai Okinawa- egyezmény problémaköre pedig hasonló a tengerben úszó jéghegyhez, mivel a tárgyalások hivatalosan nyilvánosságra hozott anwagéa túl — (Folytatás az 1. oldalról.) erők« a legutóbbi 24 órában Dél-Vietnam egész területén fokozták harci tevékenységüket. Kedden hat órától szerda hat óráig ezek az erők 70- szer intéztek támadást a sai- goni csapatok állásai ellen. Az említett időszak alatt a leghevesebb harcok Saigontól nyugatra, Pleiku közelében, valamint Da Nangtól délre és a tengerparti tartományokban folytak. (MTI) Az amerikai repülőgépek szerdán ismét bombázták a Vietnami Demokratikus Köztársaság területeit. A VDK légvédelme megsemmisített 3 támadó amerikai repülőgépet. A VDK felett lelőtt amerikai gépek száma 3573-ra emelkedett. A VDK külügyminisztériumának szóvivője szerdán nyilatkozatban számolt be arról, hogy amerikai repülőgépek kedden Haiphong külvárosait, Vin'h városát és több észak- vietnamii tartomány lakott területeit bombázták. Ha Tinh tartományiban bombatalálatok érték a vízduzzasztó gátakat. A légitámadások halálos áldozatokat követeltek és kárt tettek lakóházakban. ■ A külügyminisztérium szerdán nyilatkozatban ítélte el a Nixon-kormányt a Vietnammal foglalkozó párizsi értekezlet folyamatos szabotálása miatt. VIENTIANE Vientiane-i katonai forrásokra hivatkozó hírügynökségi jelentés szerint a laoszi hazafias erők szerda este óta heves harcot vívnak IChong Se- done város felszabadításáért. A Phnom Penh-i parancsnokság az amerikai légierő sürgős beavatkozását kiérte. Befejeződött Crecsko marsall egyiptomi látogatása Kairóban szerdán közleményt adtak ki Andrej Grecs- ko marsall, szovjet honvédelmi miniszter egyiptomi látogatásáról. A közlemény rámut^,: a felek gyakorlati lépéseket egyeztettek össze annak érdekében, hogy megvalósítsák a Szadat elnök legutóbbi moszkvai látogatásakor elért megállapodást az egyiptomi kát aRÖVIDEN Moszkvában megkezdte a szocialista országok tudományos intézményeinek képviselőiből alakult állandó bizottság az európai biztonság és együttműködés kérdéseinek szentelt tanácskozását. Budapestre érkezett dr. Oscar Jimimez Pinochert, a Chilei Köztársaság új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Spiro Agnew amerikai alelnök szerda reggel Thaiföldről rövid és programon kívüli látogatásra Saigonba érkezett. Letartóztatták Washingtonban 121 tüntető társával együtt Benjamin Spock világhírű amerikai gyermekgyógyászt. A Capitolium környékén ülősztrájkkal tüntettek Nixon vietnami politikája ellen. Namíbiáról tárgyalt New- Yorkhan Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár és Hilgard Muller, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminisztere. nai potenciál további növeléséről. A látogatás alatt Grecsko marsall ’ megbeszéléseket folytatott Szadat elnökkel, Szadek hadügyminiszterrel, valamint más egyiptomi politikusokkal. A felek véleményt cseréltek a két ország katonai együttműködésének szilárdításáról és további fejlesztéséről. A látogatásról kiadott közlemény végezetül megemlíti: a felek ismét leszögezték, hogy kormányaik a mielőbbi igazságos rendezésre törekednek a Közel-Keleten s ennek a rendezésnek az alapját a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatában foglalt összes tételek végrehajtása, de elsősorban az képezi, hogy az 1967-ben megszállt összes arab területekről ki kell vonni az izraeli csapatokat. UNCTAD-határozat a Szuezi-csatornáról Az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési konferenciájának (UNCTAD) részvevői hosszú vita után határozatot fogadtak el arról, hogy mielőbb ismét meg kell nyitni a forgalom előtt a Szuezi-csatomát. A küldöttek 70 szavazattal — 37 tartózkodás mellett — foglaltak állást a Szuezi-csator- na megnyitása mellett (ellen- szavazatot senki sem adott le. Nagy-Britannia és Franciaország támogatta a javaslatot, a többi nyugati ország tartózkodott. magyar—KDX szerződés megkötésének 5. évfordulóján Hazánk és az NDK vezetőinek táviratváltása / Erich Honecker elvtársnak, a Német Szocialista Egység- párt Központi Bizottsága első titkárának; Walter Ulbricht elvtársnak, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsa elnökének; Willi Stoph elvtársnak, a Német Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa elnökének. Berlin Kedves elvtársak! Az országaink közötti barátsági, együttműködj és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megkötésének 5. évfordulóján szívből jövő baráti üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük a magyar nép és a magunk nevében önöknek és a Német Demokratikus Köztársaság népének. A német munkás—paraszt állam léte és szüntelen erősödése az európai és egyben a világbéke biztosítása, valamint az európai népek — és így a magyar nép — biztonsága szempontjából felbecsülhetetlen jelentőséggel bír. Az évforduló napján megállapíthatjuk, hogy az elmúlt öt évben a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális élet minden területén a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés szellemében erőteljesen fejlődtek testvéri kapcsolataink. Párt- és kormányküldöttségeink 1972 februári találkozóján örömmel állapítottuk meg, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt X. és a Német Szocialista Egységpárt VIII. kongresszusának határozataiban és útmutatásaiban megfogalmazott közös törekvéseink tovább érősítették egységünket és együttműködésünket. Népeink tehetségére és szorgalmára alapozva az eddiginél is gyorsabb ütemben haladhatunk előre közös céljaink megvalósítása, a népek jólétét biztosító szocializmus útján. A Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal karöltve, a proletárintemacionalizmus szellemében, a jövőben is minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy tovább erősödjön a nemzetközi munkásmozgalom egysége, és növekedjenek az imperializmus ellen küzdő erők szerte a világon. Kedves barátaink! Kívánjuk önöknek és a Német Demokratikus Köztársaság népének, hogy a szocialista hazájuk felvirágoztatásáért, nemzetközi tekintélyének további megerősítéséért folytatott küzdelemben újabb eredményeket érjenek el. Ehhez a nagy történelemalakító munkához kívánunk önöknek sok sikert, erőt és egészséget. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának. elnöke Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Fock Jenő, a magyar forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke • * * Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, Walter Ulbricht, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsának elnöke és Wiíli Stoph, a Német Demokratikus 1 Köztársaság minisztertanácsának elnöke Kádár Jánoshoz, az MSZMP KB első titkárához, Losonczi Pálhoz, az Elnöki Tanács elnökéhez és Fock Jenőhöz, .a magyar kormány elnökéhez címzett táviratukban —' a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsa és minisztertanácsa, valamint népié nevében — testvéri üdvözletüket küldték az MSZMP Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és forradalmi munkás—paraszt kormányának, valamint az egész magyar népnek. Az országaink és népeink közötti szoros együttműködés marxista—leninista pártjaink vezetése alatt és mind szilárdabb összefogásunk a Szovjetunióval kifejezésre juttatja, hogy következetesen haladunk a megjelölt úton, amely országainkban a szocializmushoz, a szocialista államok közösségének további erősítéséhez, valamint az európai béke és biztonság megszilárdításához vezet — hangsúlyozza a távirat, további nagy sikereket kívánva a Magyar Népköztársaság valamennyi polgárának. A hivatalos „banzáj“ borús háttere Forró jéghegy a KínaMeiigeeeii japán kap», jo atdk norrr.oJa dokumentált felszín alatt — sokkal messzebbre nyúló, s rendkívül veszélyes megállapodások rejlenek. Okinawa tulajdonképpen csak a központi szigete — egyformán mintegy 600 kilométerre Japán, Tajvan és Kína területétől —, amely a Ryukyu-szigetcsoportnak a Kelet-kínai-tengerben a Kínai Népköztársaság partjaival párhuzamosan húzódik. Ebből 26 néptelen, s 47 lakott (kb. egymillió lakossal). A második világháború után a San Franciscóban kötött különbéke-szerződés 3. cikkelye által szentesített amerikai fennhatóság alatt az Egyesült Államok Csang-Kaj- sek tajvani rezsimjének védelmében s a koreai háború idején e szigeteken építette ki egyik legerősebb támaszpont-rendszerét. S ez — távolabbi céljait illetően — nagyon jól beleillett akkor az Egyesült Államok világuralmi álmaiba, a szocialista világot katonailag körülzáró terveibe, Az indokinai háború tovább növelte Okinawa stratégiai fontosságát: a B— 52-es bombázók nem egyszer e szigetek repülőtereiről indultak vietnami bevetésre, s itt rendezték be a Laoszba és Kambodzsába induló katonai tanácsadók különleges kikégzőtábocát. Bázisa vott a Polaris atom-tengeralattjáróknak, tárháza sok tonnányi mérges gáznak és atomfegyvernek. £ z ellen tiltakoztak évek óta a haladó gondolkodású — Hirosima és Nagasaki szörnyű emlékétől nem szabaduló — japán tömegek az évente megtartott Okinawa-napokon. Ennek az elsőszámú nemzeti követelésnek látszólag eleget tesz a Szato miniszterelnök által kötött egyezménye, amelynek révén a Ryukyu-szigetcso- port visszatért az anyaországhoz. De csupán közigazgatásilag! Az amerikaiak átadnak a japánoknak néhány támaszpontot és katonai létesítményt, de ellenőrzésük alatt marad még 87 támaszpont, köztük a hatalmas méretű Kadena légi bázis, amely a vietnami háború legfontosabb ellátó központja. S bár az Egyesült Államok kormánya ígéretet tett az atomfegyverek elszállítására is, a japán közvélemény továbbra is attól tart, hogy Okinawa szerepe nem csökken a távol-keleti nukleáris stratégiában. Az ünnepség idején Tokió és Washington között létesített »forró drót«, amelyen Nixon elnök néhány szavas üdvözlet erejéig már kapcsolatba lépett Japán miniszterelnökével, nem mondható különösebb eredménynek. És nem szilárdítja meg Szato helyzetét sem, aki — éppen mert a legszorosabbra fűzte kormánya kapcsolatait az Egyesült Államok világpolitikai törekvéseivel — az utóbbi egy év alatt oly sokat vesztett presztízséből, hogy politikai posztja szinte már tarthatatlan. Különösen Nixon elnök pekingi útja volt »övön aluli. ütés« a japán politikára, s ezen belül a dinamikusan fejlődő gazdaságra is. Nem ok nélkül tartanak hát attól, a távol-keleti sziget- ország üzleti körei, hogy megtorpan az utóbbi fél évtized egyenletesen fejlődő japán—kínai kereskedelme. Napjainkban ezért is szinte egymást érik a Liberális Demokratapárt (a japán kormánypárt) prominens személyeinek kínai utazásai és tárgyalásai. (A Kínai Népköz- társaság és Japán kereskedelmi forgalma 1971-ben már meghaladta az évi 800 millió dollárt! Szato, pe\ dig, aki »különösen óvatosan« foglalkozott eddig a kínai kapcsolatok problémájával, személy szerint leginkább »persona non grata« a pekingi diplomácia számára. S úgy hírlik, hogy ha Szato megválik a miniszterelnöki széntől, tálán rö- yúáwen aor kerül a kidav— zálasára. Japán és Táj .'a.' szoros kapcsolta — s most i szigetek áradásával megerősödő nacionalista-militarista körök érdeke — viszont ezit is elodázhatja. A szemérmesen »önvédelmi erőknek« nevezett japán fegyveres erők atomfegyverekkel való ellátásáról is sok szó esik napjainkban, s amerikai részről nem emel- , tek kifogást az ellen, hogy az okinawai támaszpontokon fokozatosan a japánok rendezkedjenek be. Márpedig ha az Egyesült Államok stratégiái biztosítékai Okina- wán maradnak, a ndxoni Guam-doktrína szellemében Japánnak csupán csendőri szerepe növekszik a Távol- Keleten. H ogy Okinawa eddig mibe került, azt tudjuk. Huszonhét éve több mint 200 ezer katona vérzett el, míg az Egyesült Államok elfoglalta a szigeteket. Most a harminchárom kiürített katonai objektumért 250 millió dollárt fizettek a japánok váltságdíjként. A Szato által aláírt japán- amerikai egyezmény azonban forró probléma, és az eddiginél — tartani lehet ettől — sokkal többe kerül a távolkeleti szigetországnak.
