Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-04 / 103. szám

Áruházavatás Marcaliban — Régi adósságot törlesz­tőnk a mai napon. A Sziget­vári út körzetében lakók hosz- szú évek óta kérik, hogy lé­tesítsünk egy új, korszerű élelmiszer-üzletet. A most át­adásra kerülő kisáruház bizo­nyára minden vevőnk és szö­vetkezeti tagunk igényeit ki­elégíti. Demko János, a marcali fo­gyasztási szövetkezet elnöke mondotta tegnap délelőtt e szavakat, amikor megnyitotta és átadta a vásárlóknak az áfész által épített élelmiszer- áruházát. Jelen volt az ünnepélyes ak­tuson Bojtor Ferenc, a járási pártbizottság titkára, Pápa János, a megyei tanács keres­kedelmi osztályának vezetője, Nemes Kálmán, a MÉSZÖV elnökhelyettese, Kocsis József, a FŰSZÉRT balatonboglári kirendeltségének vezetője és a környéken élő nagyon sok szövetkezeti tag. Valamennyien nagy megelé­gedéssel nézték végig az egy­millió forintért épített új ke­reskedelmi egységet. A hatal­mas eladótér, az igényeknek, illetve a forgalomnak megfe­lelő raktár mind azt igazolta, hogy a szövetkezet vezetői jól fölmérték a környéken lakók igényeit. Az építkezésre 700 000, a berendezésre pedig 300 000 fo­rintot költöttek. Dicséret illeti az áfész ter­vezőjét, Vörös Lászlót és a szövetkezet építőbrigádját — az ő munkájuk eredménye az új áruház, amit a vevők nagy elismeréssel vették a megnyi­tás után birtokukba. Bőven válogathattak, hiszen 350 000 forintos készlet segíti elő a havi 250—300 ezer forintos forgalmat. S a megfelelő raktárakon kívül az eladóknak is rendel­kezésükre áll korszerű hidsg- és meleg vizes fürdő—öltöző. Ott volt az ünnepélyes át­adáson Andorka Ferenc, a szövetkezet nyugdíjas eladója is, aki több mint három évti­zeden át vezette a néhány mé­terre levő kis — alig néhány embert befogadó — üzletet. — Ilyen boltban öröm dol­gozni és vásárolni — mondot­ta. S ezzel bizonyára egyetér­tenek Marcaliban a Szigetvári út környékének lakói is. Sz. L. Idényházadó helyett Jövedelemadót fizetnek Előnyös szerződés az idegenforgalmi szervekkel Az utóbbi években ugrás­szerűen nőtt a Balaton-part idegenforgalma. Közép-Euró- pa legnagyobb tavát egyre több xülföldi vendég keresi föl, ro­hamosan nő a belföldi vendé­gek száma is. Ugyanakkor a . ^alaton-parti szálláshelyeken — szállodák, kempingek, az idegenforgalmi hivatalok keze­lésében lévő nyaralóházak stb. — nem nő ezzel arányosan a aelyek száma. Ez a két ténye­ző kialakított egy konjuktúxát a magánbérbeadók javára. A magánbérbeadás természe­tesen szükséges, enyhíti a szál­lodai gondokat, s a méltányos hasznot meg nem haladó ke­retekig viszonylag olcsó üdü­lési lehetőséget teremt. A kon­junktúrának azonban voltak és vannak káros kihatásai is. Néhány magánszemély valósá­gos szállodákat épített fel, s ezek költségeit a magánbérbe­adásokból kívánta és kívánja megszerezni néhány év alatt. Az idénybérbeadások után úgynevezett idényházadót kel­lett fizetni. A személyi tulaj­donban lévő épületekben gyógy- és üdülőhelyeken ven­dégnaponként egy forint Btve- net, egyéb üdülőhelyeken egy forintot, ha az IBUSZ-szal és az Idegenforgalmi Hivatalok­kal kötöttek szerződést, a ma­gán bérbeadások után pedig vendégnaponként hat forintot. Mivel a rendeletek az idény­házadó összegét vendégnapon­ként tételesen állapították meg, jövedelemszabályozásról szó sem lehetett. Adott eset­ben hat forintot fizetett az a tulajdonos, aki százötvenért adta ki nyaralóját, de az is, aki harmincért. A konjunktúra, valamint a káros tendenciák kialakulása, s főként a jövedelemszabályo­zás szükséges alapot teremtett a magánbérbeadások új sza­bályozására. Ennek lényege, hogy a magánbérbeadásokból származó jövedelmek után nem idényházadót, hanem ál­talános jövedelemadót kell fi­zetni. Magánbérbeadáson a lakás, a nyaraló, valamint a nem lakás céljára szolgáló he­lyiségek bérbeadását értjük. Bár e tájékoztatás főként a Balaton-parti idénybérbeadá­Somogyi Néplap sok adóztatásáról szól, szükség szerint kitérek az egyéb he­lyeken való lakás- és egyéb helyiségek bérbeadásának sza­bályaira is. Az idegenforgalmi szervek közvetítése útján fizetővendég elszállásolása magánkereske­delmi tevékenység, s mint ilyen, ad óköt elep. Aki tehát la­kását, nyaralóját az idegen­forgalmi szervek (Idegenfor­galmi Hivatal, IBUI COOPTOURIST, VOLÁN, EXPRESS Ifjúsági Utazási Iroda) közvetítése útján adja béribe, az ebből származó jö­vedelme adóköteles, de adóbe- , vallási kötelezettség nem tér- | heli, mert az adót a kifizetett | bruttó összegből az idegenfor- | galmi szervek vonják le. Nézzük először a lakás ide- | genforgalmi szervek útján va- $ ló bérbeadásának szabályait. | Az adókulcs 4—20 százalékos, t amikor a lakást az ő közvetí- | tésükkel adják bérbe közvet- ♦ lenül bel- és külföldi vendé- | ge'knek, illetve vállalatnak, j szövetkezetnek, egyéb jogi $ személynek vendégek elszállá- $ solására. Az utóbbi esetekben általában jellemző, hogy a vendég saját munkáltatója vagy más közületi szerv köz- beiktatásával veszi igénybe a lakást. Viszont nyolcvanszáza- ♦ lékos, ha a lakást vállalatnak t vagy magánszemélynek iroda, tárgyalóterem, műhely, üzlet stb. céljára adják bérbe. A lakás bérbeadásánál föltétlenül alkalmazni kell a lakások elosztásáról és a la- lcás bérletről szóló kormány- rendelet rendelkezéseit. Tehát az egész lakásnak csak a fele — a kivételektől most eltekin- ve — adható bérbe még akkor is, ha fizetővendéglátás céljá­ra, idegenforgalmi szerv köz­vetítése útján adják bérbe. Egy személyre minimum hat négyzetméter lakószoba-terü­letet kell biztosítani. Ha a la­kást a rendelkezésekkel ellen­tétesen hasznosítják, az adó­kulcs nyolcvanszázalékos lesz. Mi a helyzet, ha az idegen- forgalmi szerveken keresztül kiadják a nyaralót? Az adó­kulcs 4—20 százalékos, ha köz­vetlenül bel- és külföldi ven­dégeknek, illetve vállalatnak, szövetkezetnek, egyéb jogi sze­mélynek adják bérbe a nya­ralót NyaJcvanszázaAékoe te­szont az adókulcs, ha az ide­genforgalmi szervek közvetí­tésével üzlet, iroda, rendelő, műhely, tárgyalóterem stb. céljára adják bérbe a nyaralót vállalatnak, szövetkezetnek, egyéb jogi vagy magánsze­mélynek. Egyébként ez a te­vékenység nem is fér össze az idegenforgalmi szervek profil­jával. Dr. Fenyő Árpád, a megyei tanács pénzügyi osztályának főelőadója (Folytatjuk.) Megy a csiga vándorútra Meglestem a csigát. Egy bo­kor alatt nyújtózkodott, hátán a házával — és csalánt evett. Biztosan nem jutott volna eszébe — még ha tudna is gondolkodni —, hogy nemso­kára őt eszik meg. Pedig most itt az ideje — tavasszal van a »■csigaszezon-«. Ilyenkor töme­gével bújnak elő a földből, különösen, ha jó idő van — meleg és sok eső. Az idei év kedvezett a »csigatermésnek« — jó tíz nappal előbb előjöt­tek, mint máskor. Az árkok partját, a rétet, a vizes földe­ket ellepik a csigák meg a gyűjtők. A csigagyűjtőnek ter­mészetesen nem hobbyja az ilyenfajta kollekció szaporítá­sa. Pénzért szedi. Kilója hét forint. Az én csigám csak feküdt a bokor alatt, és nem is tudta, milyen veszély leselkedik rá. Befejezte a csalánrágást, és visszabújt a házába. Ekkor ért oda a csigaszedő asszony. »Na, menj te is a többi után« — mondta, és beledobta a zsák­ba. — Kell itt még többnek is lennie« — keresgélt a bok­rok alján. Fgyre több kis csú­szómászó vándorolt a nedves bokoriakból a zsákba. — Nem csúnya állat ez, csak egy kicsit nyirkos, raga­csos, de tiszta. Először nem meri megfogni az ember, az­tán megszokja. Külföldre vi­szik, ott megeszik az emberek. Azt mondják, olyan, mint a tyúkzúza. Miért is lenne rossz? A disznó milyen piszkos állat, mégis megesszük a húsát. Mi­ért ne lenne jó a csiga? Itt már meg kell szakíta­nom a »monológot«. — Maga evett már? Nevet. ' — Még nem. A csirkét sze­retem. Neki nem kell. Csak gyűjti, meg eladja. A csiga nem ha­zai étel. Bokor alatt lapuló, szegény kis csigám! Most már ételnek nevezlek. Pedig amíg a külföldieknek való ínyenc­ség lesz belőle, történik vele egy és más. Indulás a csigatelepről Somogybán a kaposfői áfész gyűjti a csigát. A gyűjtők a la­kóhely szerinti felvásárlókhoz viszik — onnan szállítják az áfész kiskorpádi telepé«?. Itt már áru a csiga, m. „pedig fontos áru, vigyázni kell rá, hogy tiszta, ép, sértetlen, és megfelelő méretű legyen. Há­romcentis karika a szabvány, ha ezen nemesikát a »házas« csiga, akkor jó a méret. Spe­ciális rekeszekben sorakoznak, vagy inkább lapulnak a »szab­ványcsigák«. Mind egyforma. Bizony, most már nehéz lenne megtalálni azt az egyet, az enyémet, »akit« megfigyeltem. »Tucatcsiga« lett, elveszhette az egyéniségét. A többiekkel együtt megadóan várja, hogy útnak induljon. Bár ezzel a megadó várakozással néha baj van. Mesélték, hogy valaki ho­zott egy nagy kosárral. Az át­vevőt telefonhoz hívták, a gyűjtő is elment valahova, mi­re visszamentek, még a falon is mászkált az »áru«. Lehet, hogy mégsem olyan lassú állat a csiga? A telepen meggyőződhettem arról, hogy nem is olyan szép dolog exportcsigának lenni. A begyűjtött »jószágokat« elő­ször éheztetik. Ugyanis ha már egyszer megtisztították őket, utána nem lehetnek pisz­kosak. És ha esznek, akkor ugye . .. Utána következik a fürdetés. Persze nem kádban, még csak nem is zuhany alatt. Tulajdonképpen nem is für­detik, hanem egy asztalon el- helvezett vizes ruhára öntik, majd eey másik vizessel töröl­hetik őket. Víznek nem sza­bad a házba jutni, mert akkor a lakó elpusztul. Harminc-negyven asszony törölget-i a csigákat. Van, aki már több éve csinálja ezt. Gyorsan, fürgén, de óvatosan. — Volt olyan asszony, aki nagyon szorgalmas, meg lel­kiismeretes akart lenni, aztán olyan hévvel esett a csigák­nak, hogy összetört egy halom házat — meséli nevetve Punik Margit, a telep vezetője. Figyelem a »mosást«. Hát bizony ennyi csiga így, egyra- káson nem valami gusztusos látvány. Hol van ez már az én csiga-idillemtől! Ügy lát­szik, rá van írva az arcomra, miként vélekedem a csúszó­mászókról, mert az egyik asz- szony megkérdezi a csigaha­lomra mutatva: — Nem utálja? összeszedem magam. — A, dehogy. És maguk? — Meg lehet szokni — mondják többen. — Megennék? — térek visz- sza kedvenc kérdésemhez. — A fekete rosseb, az! — tiltakozik jó somogyiasan a kérdezőm. Töltött csipa tarkedlisü tőben A mosás után utazáshoz ké­szítik elő a csigákat. Reke­szekbe kerülnek, aztán vago­nokba. Éppen pakoltak egy vagont, amikor ott jártam. Az ügyeletes vámőr elmondta, hogy a féltett áru úgynevezett teem-vonattal utazik — ez azt HATVANI DÁNIEL Előre megfontolt szándékkal 13. i »Mert az 6 angyalainak pa- í rancsolt felőled, hogy őrizze- * nek téged minden utadban. { Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.« ♦ Majd hozzátette, hogy ez, amit * mond, a Zsoltárok Könyve 91. fejezetének 11. és 12. szaka­sza. A lány egy ízben levelet írt a Reformátusok Lapjának, s majdnem teljes egészében kö­zölték is azt Pár hét elteltével Aranka címére csomag érke­zett: valaki Hollandiából kül­dött részére egy Bibliát. Zoli ezt később, két imádságos könyvvel együtt kölcsönkérte. S elkezdett járni a templomba, Arankáékkal együtt. Béla bá­csitól ilyenkor nem kellett tar­tania, 6 mint katolikus nem látogatta a reformátusok ima­házát. Zoli egyszer azt kérdezte az asszonytól, hogy milyen ereje van a hitnek. Veronka ezt mondotta: — Segíti az embert, hogy elérje a célját az életben. Augusztus 18-án Aranka, szakiskolai osztályával együtt, kirándulásra indult Debrecen­be, hogy megtekintsék a virág­karnevált. A fiú amikor ezt megtudta, kijelentette: — Én is el fogok menni. Anyjától kért kis pénzt, nem mire kell, s a náluk dolgozó kőműves mester 150 forintját is magával vitte, holott a mes­ter azt azért adta oda neki, hogy Kecskemétről hozza el az óráját, amit javításra hagyott ott. Elkérte a család egyik[ debreceni ismerősének a címét, tudta, hogy azok útbaigazítá­sával megtalálja a lányt. Az ismerősöket, bizonyos Lud- mannékat, meg is találta Deb­recenben. Azok, mint Aranka fiúját, szívesen fogadták, ven­dégül látták. Végignézték a vi­rágos felvonulást, este pedig, szintén a családdal együtt, el­mentek valami szolidabb ven­déglőbe. Másnap utazott visz- sza az osztály, Zoli úgy ter­vezte, együtt jön Arankával, ám az utolsó pillanatban döb­bent rá, hogy a lány nincs ott az osztálykollektívában. Meg­tudta, hogy egyik balmazújvá­rosi osztálytársával, Győrfi Rozáliával ment el annak szü­lőfalujába, hogy ott töltsön még néhány napot. Zoli gon­dolt egyet, s utánuk ment... Járkált a poros tiszántúli nagyfaluban, kereste Győrfié- ket, végül sikerült rábírnia egy lányt, hogy vigye el az üzenetet Arankának: — Vedd tudomásul, hogy itt vagyok. Röviddel ezután Zoli szemé­lyesen is tiszteletét tette, meglehetősen elhanyagolt, ko­szos külsőivel, mivel akkor két éjszaka már az állomás pad­ján aludt, s evett is, meg nem is. Vendéglátói előtt a lány kínos magyarázkodásba kez­dett, de azok legyintettek, s mondták Zolinak, maradjon ott. Amikor pár percig kettes­ben voltak, Aranka szemrehá­nyóan megkérdezte: — Miért jöttél utánam? Ki hívott ide? — Zoli ezt válaszolta: — Itt van a banda is, és figyeli min­den lépésedet. Pár hét múlva Zoli megtud­ta, hogy a balmazújvárosi lány fivére, Győrfi István levelet írt Arankának. Ekkor valóság­gal ráparancsolt: — Add át a Pista levelét! — Miért? — A banda tagjai el akarják ol­vasni. — Nem érdekel a ban­dád. A levelet nekem írták. — Ekkor a fiú a nadrágzsebábe nyúlt, s kis kattanás hallat­szott. A lány elsápadt, és át­nyújtotta a levelet. Közönséges játékpisztoly volt a zsebében. De a lány ezt akkor még nem tudta. Zoli válaszolt a levélre. így: »Olvastuk a szegénységi bizo­nyítványod. Elásnám magam a kert hátuljába, ha húszéves koromban olyan hülye lennék, mint amilyen te vagy.« És a hangnem végig ugyanez. A le­velet a Győrfi-lány vissza­küldte — Arankának. Az kér­dőre vonta a fiút; — Mi okod tglenti, hogy gyorsabban ha- 'ad, mint m«s áru — harminc­at óra alatt Franciaországban •an. — Szállítunk még Svájcba, ‘»ba is — mondta Vörös Sándor, az ifész felvásárlási csoport- rretője. — Tavaly ti- ;nhét vagonnal exportál- nk, az idén többet sze- etnénk. Most kell sokat begy űj ten ünk, mert később, ha megnő a fű, senki sem ta­lálja meg a csigát. Nem hoz­nak a gyűjtők. A higiéniát állatorvos ellen­őrzi a telepen. Amikor összeta­lálkoztunk. meglepődtem. Or­vos vizsgálja a csigákat? Csak nem arra kíváncsi, hogy a szívük bírja-e az utazást? Az­tán kiderült, hogy azt ellen­őrzi, nincs-e valamilyen fer­tőzés, nehogy más, nagyobb állat betegségét kihurcolják. Mindenkit megkérdeztem, aki csak a csigákkal foglalko­zik: a telepvezetőt, az állator­vost, a felvásárlási csoportve­zetőt, a vámőrt, hogy ettek-e már csigát. Egyikük sem kós­tolta még. Nem így Boros Béla, a MA­VAD osztályvezetője, aki el­lenőrzi a szállítmányt. Tíz éve foglalkozik csigákkal. Ismeri az elkészítési módját, azt is tudja, hogy a franciáknál mi­ként lesz belőle étel. — Először is forró vízbe dobják. Itt elválik a házától — elpusztul. (Egész addig élnie kell, különben nem ér semmit az egész.) Utána »kizsigere­lik«, ledarálják, vajjal keve­rik, és .krémet készítenek be­lőle. Ezután a pépet visszate­szik a házba, és tardekli sütő­ben tálalják. Ez a franciák kedvenc csemegéje. Én a csi­gapörköltet szeretem — foly­tatja. — Aki nem evett még, nem is tudja, milyen finom. És akinek nem mondják meg, hogy mit eszik, eszébe sem jutna, hogy csigát. A múltkor éppen csigapörkölt volt gom­bával, amikor jött az anyó­som. Megkínáltuk őket is. Egyre dicsérte, hogy milyen fi­nom, és kérdezgette, hogy mi ez? Szarvasgomba? Majdnem elnevettem magam. De azért megőriztem komolyságomat, és bizonyítottam, hogy , az, szarvas... A történethez > egyébként hozzá tartozik, hogy utána megmondta az anyósának, hogy mit evett. Azóta ő is szereti. Lahet, hogy ez a módja az általunk megvetett étel meg­szerettetésének? Akinek kedve van, kipróbálhatja a receptet! Addig is megy a csiga ván­dorútra. Oda, ahol szeretik. Megenni. Simon Márta volt erre? — Zoli oldalvást pillantott a levélre, szemhéja megrándult. — Ezt a banda egyik tagja írta. — De hiszen ez a te írásod! — Ügy van. Kényszerítettek rá. Ezután még kétszer talál­koztak. Az első esetben a lány végleg szakítani akart, de Zoli könyörgött, öngyilkossággal és a banda bosszúállásával fe­nyegetőzött. A második alka­lommal viszont majdnem meg­cserélődött a szerep. A lány kezdte: — Nem bánom, Zoli, ha ezután is beszélgetünk, tartjuk a kapcsolatot. — A fiú arca fagyos szomorúságba me­redt. Csak ennyit mondott: — Most már vége. — De nem fogsz bosszút állni? — Nem fogok — ígérte meg Horváth Zoltán. Egy kirándulás emléke Végiggyalogol a majd három kilométer hosszú főutcán, az állomástól a központig. Robi­nak nincs kedve hazamenni. Kifejezetten örül, hogy talál­kozik egy lányismerősével, és félórát elcseveghet vele. Tén- fereg a kecskeméti útelágazás tájékán, s épp akkor ér mellé Illés Pista a Simson Stárj ával. Egyenest a munkahelyéről jön, az állami gazdaság géptelepé­ről, ahol villanyszerelőként dolgozik. — Helló — köszönti Robit. — Épp keresésedre indultam. Ügy tudtam, itthon vagy. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents