Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-09 / 83. szám
Yéímz a képviselőnek Halászokkal Tihany alatt Kormány elé kerül a szarvasmarha-tenyésztés ügye Tudomány és gazdasági tényezők Apró villanymotor zümmög, bugyborékoltatja a levegővel az akvárium zölden derengő vizét. A cikázó díszhalakat nézegetem, és arra gondolok, az akváriumok hozzáértést igényelnek. De hát hol is lehetne jobb helyük a halacskáknak, mint a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán, a főigazgató, dr. Guba Sándor irodájában. Bár nem a »főigazgatóhoz-«, hanem Somogy megye országgyűlési képviselőjéhez jöttem, a kettő nem választható el egymástól. Mint ahogy az is érthető, miért éppen dr. Guba Sándor beszélt az országgyűlésen a szarvasmarha-tenyésztés somogyi problémáiról. Talán nem mindenki tudja róla, milyen elmélyül- ten foglalkozik ezzel a kérdéssel. Többek között az ő — már-már nemzetközi — szak- tekintélyének köszönhető, hogy Kaposvár, illetve a főiskola hamarosan a magyar szarvasmarha-tenyésztés kutatásának egyik központja lesz. Dr. Guba Sándor az Állattenyésztési Kutatóintézet munkatársaként három hónapig — a kitűnő szarvasmarha-állományáról híres — Dániában tanulmányozta a jó tejtermelőképesség átörökítésének módszerét. — Furcsa módon értelmeztek a dánok a tanulmányutat — emlékezik mosolyogva. — Azonnal gyakorlati munkára fogtak bennünket. Fejtünk, gondoztuk az állatokat egy- egy mintagazdaságban a többi munkással együtt Alaposan lefogytam. Ott a munkaintenzitás háromszorosa a miénknek. Pedig a gazda sohasem járt a nyomunkban, az étkezés volt az egyetlen »fegyelmező« eszköz. Hogy délben és este hatkor mindenki pontosan asztalhoz ülhessen, ahhoz percnyi megállás nélkül kellett végeznünk napi teendőinket Ez persze csak két hétig tartott, ízelítőül, utána kutatóintézeteket látogattunk, tudósokkal folytattunk eszmecserét. — Most milyen kutatási témával foglalkozik? — A tarka szarvasmarha hústermelőképesség-örökítő értékvizsgálata foglalkoztat. De nemcsak engem. 1961-ben egy francia professzor kezdeményezésére megalakult az »európai tarkaszarvasmarha-te- nyésztő szövetség«. Ez olyan önkéntes szakmái fórum, és azok az országok vesznek részt, amelyek »helyi tarkát«, a »magyar tarkával« rokon fajtákat tenyésztenek. Minden évben más-más ország rendezi a kongreszust, ahol különböző munkabizottságok ajánlásokat tesznek a tenyésztés módszereire. — Mikor kapcsolódott ebbe a munkába? — Először 1963-ban a magyar delegáció egyik tagjaként vettem részt egy kongresszuson, 1966-ban pedig megválasztottak a hústermelőképesség-örökítő értékvizsgálatával foglalkozó munka- bizottság elnökévé. Ez a bizottság most májusban éppen itt Kaposváron ül majd össze, hógy megbeszéljük azt az ajánlást, melyet az idén a müncheni kongresszus elé kell terjesztenem. Erre a kongresszusra egyébként Anglia, az Egyesült Államok és 2—3 afrikai ország is elküldi megfigyelőit, tehát úgy néz ki, hogy lassan világszervezetté bővül a szövetség. — Minden szakterületen jó, ha a különböző nemzetek tudósai találkozhatnak és véleményt cserélhetnek. A szarvasmarha-tenyésztés szempontjából milyen gyakorlati jelentősége van a szervezet működésének? — Hogy egy utód milyen jó — hús- vagy tejtermelő — képességgel rendelkezik, abban nagy szerepe van az apaállatnak. Most kezd kialakulni egy nemzetközi tenyészállatcsere, ezt kell összehangolni. — Magyarország hányadik helyen áll szarvasmarha-tenyésztés szempontjából. — Ha az egy tehénre jutó hústermelést nézzük, akkor európai viszonylatban az elsők között vagyunk, a tej hozammal viszont nem dicsekedhetünk. Mennyiségi szempontból pedig — ha területi elosztásban nézzük — kevés a szarvasmarha. Mivel nálunk a magyar tarka a legelterjedtebb, ezt a fajtát kell javítanunk és szaporítanunk mennyiségileg. — A tudományos kutatások eredményeinek kamatoztatása már gazdasági tényező. Országgyűlési felszólalásában éppen ezekre a kedvezőtlen gazdasági tényezőkre hívta fel a figyelmet. Milyen választ kapott az illetékes minisztériumtól? — Egyetértenek azzal, hogy a problémával foglalkozni kell, éppen ezért a magyar szarvasmarha-tenyésztés ügye hamarosan a kormány elé kerül. Ott dől el végső soron, hogy mit tehetünk és hogyan. Rezes Zsuzsa „Markolás” a Deszkametszőn... Húzzák, »markolják« a nehéz hálót A bárkába, a kosarakba Egyenletesen dohog a »Csuka« motorja... Messze elmarad mögöttünk a siófoki part, a kis motoros halúszhajó után kettényílik a Balaton sima víztükre. A köd- függönyt lassan áttöri a kellemesen tűző nap, a távolban egy másik motoros hajó iparkodik ismeretlen célja felé. Vijjogó sirályok köröznek a hajó felett, aztán megérkeztünk Tihany alá. Itt, a Deszkametszőnek nevezett részen halászik Borbély György brigádja. Csörlő húzza a hatalmas hálót. Amikor a elmaradása miatt kénytelenek voltunk eladni. Az idén is van 70 mázsa, az engedély azonban késik. Az Országos Halászati Felügyelőség még csak nem is válaszolt kérelmünkre ... Horváth Károly, a Balatoni Halgazdaság igazgatója mondta e szavakat. Közben a sürgölődő halászok munkáját figyeljük: igen lelkiismeretesen betartják a tilalmi rendelkezéseket. A bárka alján álló Horváth István egyre-másra dobálja vissza a vízbe a szebbnél Balatonba, fészkenként 40 000 ikrára számítanak. Ugyanakkor halastavaikba is raknak holdanként 3—4 fészket, hogy őszre legyen elegendő előnevelt ivadék, ezek 5—10 dekás súlyban kerülnek a Balatonba. A buzsáki keltetőben kikeltek az első csuka ikrák, őszig a tavakban erősödnek, úgy kerülnek a nagy vízbe. A pontyszaporítás is folyik, a keszthelyi és a buzsáki keltetőből 4 millió ivadék kerül a Balatonba. A 25—30 dekás kétnyaras pontyból az idén 12—13 vagonnyi szaporítja a Balaton halállományát. Nagyon várják a halászok az esős időszakot. Ilyenkor kezdődhet meg a Sió-csatornán a vízleeresztés, s egyúttal az angolnafogás. Ezt a halat többségében nyugatnémet exportra viszik, az idén 300 mázsára szerződtek. Angolnát 1961-től nevelnek a Balatonban, az elmúlt években összesen 25 milliót telepítettek a vízbe. Amíg beszélgetünk, sült hal, halászlé illatával telik meg a levegő. A halászok — elsősorban Molnár Győző hajóvezető — arról tesznek bizonyságot, hogy nemcsak a halászatot, hanem a szakácsmesterséget is jól értik. Nemzedékváltás E gy sajtóértekezleten vetődött fel a minap a kérdés: mikorra várható a mezőgazdaságban dolgozó emberek, a tsz-tagok nyugdíjkorhatárának leszállítása? A válaszadó nem tudott erről bizonyosat, de azt elmondta: ebben az ötéves tervben ezzel nem számolhatunk. Érvei világosak voltak, a kérdező is elismerte realitásukat. S ezek között az érvek között szerepelt ez a szó is: nemzedékváltás. Divatos lett ez a szó manapság. A szó gyakori előfordulását a szükség diktálja. Egyre világosabbá válik a legkisebb falvak termelőszövetkezeteiben is, hogy a nemzedék- váltás küszöbén állunk. A szövetkezetek alapító tagjait ezekben az években váltják majd fel a friss erők. S egyre szorítóbb a gond: lesznek-e, akik átveszik a stafétabotot? A nyugdíjas és járadékos termelőszövetkezeti tagok száma 1967 óta ötvenezer fővel nőtt, s ezzel elérte a taglétszám 39 százalékát. Ez a súly nyomná le a mérleg egyik serpenyőjét. S a másikat? Örvendetes, hogy ugyanebben az időszakban 37 000 huszonhét éven aluli fiatallal nőtt a tsz- ekben dolgozók száma. Az országos szövetkezeti dolgozói átlagéletkor ma ötvenhárom év. Az is megállapítható, hogy éppen az utóbbi néhány évben csökkent jelentősen. Természetesen ez mezőgazdasági üzemenként változó szám. Az a tény, hogy jelenleg 1 025 000 tag dolgozik összesen a termelőszövetkezetekben, jól bizonyítja: minden közös gond’.''-1! pkvoosan kell foglalkozniuk az o-szágos szerveknek is, de minden mezőgazda- sági üzemnek külön-külön is. Milyen a jelenlegi munkaerő-helyzet? A tagok mellett 117 ezer alkalmazott dolgozik. A termelőszövetkezetek többségében hiány van szakmunkások'''’!. fiatal munkaerőből. Más ••y'MiV'on viszont az idősebbek fr-’zlk o-tatása okoz gondot. Tehát mindenképpen szükséges, hogy a tagság ősz- letétele az- életkor, a szak- teepzettseg tekinteteben egyaránt a termelés igényeinek megfelelően alakuljon. Gyakran hallható — néha panaszként, máskor ténymegállapításként —, hogy a fiatalság igényei a mezőgazdasági munkát tekintve mások, mint voltak azoknak, akik a szövetkezeteket létrehozták. De jelentkezik ez az igényváltozás a mindennapi életben, a falusi életmód még emberibbé, még nívósabbá tételének óhajtásában is. Az eredmények önmagukért beszélnek. Az alapítástól számított időszakban óriási fejlődés tapasztalható falvaink- ban. Nincs olyan termelőszövetkezeti tag, aki visszakívánná az »egyéni gazda« korszakot. A közgondolkodás változását elsősorban az anyagi helyzet megerősödése, a kulturálódási és művelődési lehetőségek megnövekedése okozta. De nem hunyhatunk szemet a fiatalabb nemzedék igényei fölött sem. A rendszeres foglalkoztatás, a biztosított _ szabad idő, a megfelelő színvonalú készpénzes javadalmazás olyan követelmények, amelyeket minden tsz-nek figyelembe kell vennie. A gyakorlatban is! Ahol a nemzedékváltást simán akarják lebonyolítani, ott gondolnak ezekkel. Felkészülnek erre. P élda van megyénkben is. Hetesen — de másutt is — előre terveznek. Nem egy évre. Sokkal hosz- szabb időszakra. Nemrégiben Mesztegnyőn, a tsz-irodán beszélgettünk arról, hogy a fiatalokat a közös gazdasághoz kell »édesgetni«. Az elnök nem érezte »nyűgnek«, hogy elmenjen az általános iskolába. De még Marcaliban is beszélt a diákokkal. Ez a nemes »korteskedés« a tsz mellett csak hasznukra lehet. Mint ahogy az is, ha a szövetkezeti vezetők számon tartják falvaikban a tehetséges parasztfiatalokat. A termelőszövetkezeti szakvezetői beosztások eleresenek lehetósege saa már minden fiatal számára vonzerővel bír. A képességek kibontakoztatására törekedniük kell nemcsak nekik, hanem továbbtanulásuk biztosításával, szerződéskötéssel a termelőszövetkezeteknek is. Már most jelentős az a bázis, melyet a tsz-ekben dolgozó 35—40 ezer főnyi mezőgazda» sági értelmiségi és a tagok soraiból »tisztségbe került« szakvezetői gárda alkot. Ennek a következő években még tovább kell erősödnie. A nemzedékváltás nem lesz mindenütt egyformán könnyű. De a következetesség a tervezésben és a végrehajtásban itt is meghozhatja eredményét. K k Borbély György, a Tihany brigád vezetője. hallal teli háló a bárka közelébe kerül, elhallgat a motor, izmos karok ragadják meg a hálót, és húzzák, »markolják« egyre közelebb. Izgatott mindenki, hiszen a kora hajnalban kezdődött munkának ez a fénypontja, most derül majd ki sikeres fogással térhetnek-e haza. A hatalmas termetű, erőteljes Varró János halász áll a bárka oldalánál, s a hálóból, illetve a »zsákokból« sorra eregeti, »szaggatja« a bárka aljába a zsalun ányt. Már most feltűnik, hogy mennyi az alga, a hínár, s mennyire nehezíti ez a halászok munkáját, ölszámra szórják vissza a vízbe, pedig még ilyenkor, kora tavasszal kevesebb van, mint nyáron. — Javasoltuk is, hogy engedélyezzenek növényevő fehérbusát telepíteni a Balatoniba. Tavaly már 100 mázsa ilyen halunk volt, de az engedély szebb halakat, amelyekre fogási tilalom van. Ha véletlenül szem elől tévesztene egyet, ott áll fölötte Borbély György, a halgazdaság egyik legöregebb halásza, s nyomban figyelmezteti: azt is meg a másikat is. De a többiek: Balogh Imre, Sörös Lajos halászok, Molnár Győző hajóvezető is éberen figyelnek, hogy véletlenül se maradjon a zsákmány között tilalom alatt lévő hal. — Gazdaságunk vezetőinek s minden halásznak egyaránt az a célja, hogy a Balatonban egyre több hal legyen. Ezt nemcsak a rendszeres előneveléssel, telepítéssel tudjuk elérni, hanem azzal is, hogy mindenki szigorúan betartja a tilalmi rendelkezéseket — mond ja az igazgató. Ebben az évben a halgazdaság 7500 süllőfészket rakott a kerül az utolsó hal is. A fogás nem volt nagy, 10 mázsa került a bárkára. — Tavaly volt olyan nap, hogy 200—300 mázsát is fogtunk, 100 mázsát több alkalommal is, főleg a hidegebb őszi, kora téli napokban. A múlt évben összesen 140 vagon halat fogtunk ki a Balatonból, 60 vagonnal pedig a halastavakból értékesítettünk, — tájékoztat Horváth Károly igazgató. A »Csuka« motorja újra működni kezd, lassan elindulunk a biztonságot nyújtó siófoki öbölbe, mert a víz fölött nehéz, sötét felhők gyülekeznek, s szitálni kezd az eső is. Ez azonban nem zavarja a halászokat, mert ők ennél már sokkal veszélyesebb napokat is átéltek a vízen... Szatai kaszté 90 ezer forint jutalom Három brigád elnyerte a szocialista címet az (Tudósítónktól.) Jól szervezte a munkaversenyt a nagyatádi áfész 1971- ten, a négyszáz dolgozd nagy része tett vállalást. A szövetkezet 160 millió forint forgalmat ért el tavaly. A kiskereskedelmi üzemág 32 millió forinttal több árut adott el az előző évinél. Nagyszerűen dolgozott a felvásárlás is, 18 millió forint értékű árut vett meg a háztáji gazdaságoktól, tsz- ektöl. A szövetkezet nyeresége 2,7 millió forint. A lakosság, a szövetkezeti tagság az engedményes vásárokon 676 ezer forinttal olcsóbban kapta az első osztályú árukat. A szövetkezet a vásárlások után 93 000, a rész- és célrészjegyek után 230 000 forint visz- szatérítést fizet tagjainak. Érdemes volt jód dolgozni _ ez volt ax- alkalmazottak v éleménye. Összesen 660 000 tonn tói. egyhónapi fizetésiek megfelelő nyereségrészesedést kaptak. A szövetkezet ünnepélyes termelési tanácskozásán elfogadták a versenybizottság javaslatát a kitüntető címek odaítéléséről és a jutalmazásokról. Az Átad Áruházban három közösség tett vállalást a szocialista brigád cím megszerzésére. A Hámán Kató, a Petőfi Sándor és a Jurij Gagarin brigád megérdemelten vehette át a kitüntetéseket. Rajtuk kívül a Ment Mihály vezette 22. sz. bolt dolgozói és a Varga Tibor irányítása alatt működő brigád kapta meg a címet. A 14. számú bolt, valamint három dolgozó kapott kiváló oklevelet, illetve jelvényt A szövetkezet elnöke a kitüntetésekkel pénzjutalmat adott át összesen 90 000 formtot kaptak a szövetkezet aatmkaversenybeíi kitűnt deágozőimSSam Az utolsó percek: bárkába kerül a hal.
