Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-02 / 79. szám

NB III... NB I!!.., K. Vasas—P. Steinmetz 1:0 (0:0) Ünnepi miisor Pécs, 200 néző. Vezette: Láng. Kaposvár: Szabó — Marosi, Matán, Balt, Pataki (Molnár D.), Csupor, Molnár S., And- réka (Malii), Fábián, Herbei, Fülöp. Edző: Zag József. Ste­inmetz: Kálmán — Töttös (Ha­dai), Wald, Gondos, Bencs, Vári, Kiss, Pártényi, Dár­dai, Köves, Osztotics. Edző'- Csele Tibor. 72. perc: Herbei ívelt be szögletet, Kálmán kapus a lab­da alá futott, Wald próbált kétségbeesetten menteni, de fejjel rosszul találta el a lab­dát s az a pécsi kapuba hullt. 1:0. Érdekes mérkőzés volt, amelyen a pécsi csapat táma­dott többet. Helyzete viszont Siófok, 200 néző. Vezette: Buzsáki. Petőháza: Horváth — Fülöp, inkább a Vasasnak adódott. Fülöp például két ízben is már csak a kapussal állt szemben. Jók: Szabó, Marosi, Matán, Báli, illetve Wald, Vári, Dár­dai. 47. perc: Takács IS méteres szabadrúgását a kapus csak ki­ütni tudta, ott termett Erdei Vasárnap CS1KY GERGELY SZÍNHÁZ: 15 és 19 órakor: CIGÁNYPRÍ­MÁS. Bérletszünet. VÖRÖS CSILLAG: Matiné de. fél u órakor: HAHÓ ÖCSI. 3, 5 és 7 órakor: MOURET ABBÉ VÉTKE. Színes, szinkronizált fran­cia—olasz film. 14 éven felüliek­nek. (IV. 2-ig.) SZABAD IFJÜSAG: 4 órakor: CSIPKERÓZSIKA. Szí­nes, szinkronizált NDK mesefilm. 6 és 8 órakor: A MEDVE ÉS A BABA. Szellemes, könnyed, szí­nes, szinkronizált francia film víg­játék. (IV. 2-ig.) LATIN CA FILMSZÍNHÁZ: CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 15 és 19 órakor: CIGÁNYPRÍ­MÁS. Bérletszijnet. VÖRÖS CSILLAG: 3, 5 és 7 órakor: MÉG KÉR A NÉP. Színes magyar film. 16 éven felülieknek. (IV. 5-ig.) SZABAD IFJÜSAG: 4 órakor: CSIPKERÓZSIKA. Szí­nes, szinkronizált NDK mesefilm. 6 és 3 órakor: KELEPCE. Szink­ronizált lengyel film. (IV. 5-ig.) MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, SIÓFOK: 7 órakor. MOURET ABBE VÉT­KE. Színes francia—olasz film. 14 éven éven felülieknek. TELEVÍZIÓ Kedd VÖRÖS CSILLAG: 3, S és I órakor: MEG KÉR A NÉP. Színes magyar ülm. 16 everi felülieknek, (rv. 5-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: De. 10 órakor: FOLYTASSA, DOKTOR! 4 órakor: CSIPKERÓZSIKA. Szí­nes, szinkronizált NDK meseftlm. 6 és 8 órakor: KELEPCE. Szink­ronizált lengyel film. (IV. 5-ig.) MÁJUS 1. filmszínház, SIÖFOK: 7 órakor: MOURET ABBÉ VfflF- KE. Színes francia—olasz Iáim. 14 éven éven felülieknek. Petőházi Kinizsi—Siófok 2:2 (1:0) Sportesemények április 4-én Sakk: Felszabadulási villámtorna, Kaposvár, KISZÖV-székház, 8.30 óra. * Asztalitenisz: Balatons férfi és nöí aszta- Bienisz tízek bajnokság, Sió­fok, általános iskola, 9 óra. KózOabdtK Sió Kupa férfi és nffi kézi- labdatoma, Siófok, Bányász- pálya, 9 óra. Tarosai, Kincses, Huber, Egyed (Fekete), Torma (Györvári), Fűzi, Bencze, Csiszár, Szalai. Edző: Borbély József. Siófok'- Málics — Horváth 11., Szilá­gyi, Horváth I., Schádl, Ba­bán, Kocsis, Erdei, Kapitány, Takács, Soós (Finota). Edző: Papp Gyula. 21. perc: Egy előrevágott labdára együtt futott Bencze és Horváth H. A hátvéd haza akart gurítani, de a vizes lab­da leperdült lábáról, s a a há­lóba került. 1:0, (öngól). Gyengén ment a Ferencvárosnak Diósgyőr—Ferencváros I.-O (1:0) Népstadion, 3000 néző. Ve­zette: Mohácsi. Góllövő: Gass. Jók: Veréb, Hajas, Salamon., Gass. A Ferencvárosból sen­kit sem lehet kiemelni, Bálint és Kü igyekezete dicsérhető. és kiegyenlített. 1:1. 52. perc- Erdei labdájával Kapitány indult el, s a kapust is kicselezve lőtt a hálóba, 1:2. 67. perc: Torma ívelt be szögletet. A siófoki védők sza­badon hagyták Benczét, aki za­vartalanul fejelt a hálóba. 2:2. Viharos erejű szélben, zu­hogó esőben kezdődött a mér­kőzés, s amíg az eső nem csen­desült, a vendégcsapat játszott jobban. A gyors két gól után úgy tűnt, hogy siófoki siker születik, de egy potya gól nyo­mán oda lett az egyik pont. Jók: Horváth a mezőny leg­jobbja, Tárcsái, Huber, Benc­ze, illetve Szilágyi, Schádl, Ka­pitány, Takács. Összeroppant a Vasas Bp. Honvéd—Vasas 5:2 (1:2) Kispest, 2000 néző. Vezette1 Müncz. Góllövők: Kozma (2), Ko­csis, Pusztai és Szűcs, illetve Müller és Váradi B. Fél 6 órakor: PORONDPARADÉ. Színes szovjet film. RÁKÓCZI MOZI: Du. 4 órakor: MELYIK ÜTŐN JÁRJÁK? Színes amerikai film- vígjáték. MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, SIÖFOK: De. io órakor matiné: MODERN MONTE CHRISTO. 5 és 7 órakor: KELEPCE. Szink­ronizált lengyel film. TELEVÍZIÓ Budapest 9.03: Műsorismertetés. 9.05: Egy, kettő, három . . . 9.30: Bors. Ka- landíilmsorozat. (Ism.) 10.30: Hó- kusz-pókusz . . . 11.00—12.15: Ma­gyarország—Csehszlovákia férfi kézilabda-mérkőzés közvetítése. 13.53: Műsorismertetés. 13.55: Szom­bat, 14 óra 10 perc. Dokumentum- film. (ism.) 14.30: Felszabadulási díj. 15.00: KI miben tudós? 16.40: Műsorainkat ajánljuk! 17.05: Maci Laci. Amerikai rajzfilmsorozat. 17.30: Bonivur szíve. 18.40: Sport­hírek. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek — Sporthírek. 20.10: Szerelmesfilm. Magyar film. 21.30: Paprika, só.. 21.55: »Ki­csoda — micsoda?-« 22.55: Hírek — Sporthírek. Jugoszláv tv 8.50: Barázda. 9.40: Népi muzsika. 10.12: Földművelőknek. 10.55: Gye­re, nőjünk. 11.30: Sebastian és Mary Morgan. 12.00: Szakmai képzés. 12.30: Falu parasztok nélkül. 13.00: Fogok, fogsz fog . . . 14.00: Az Oxford—Cambridge evezőverseny. 14.30: Kézilabda: Krivaja-Zavido- vici—Partizán Bjelovar. 15.30: Jégkorong: Jugoszlávia—Lokomo- tiva. 13.10- A jugoszláv dokumen­tum. 18.25: Peyton kisváros. 20.30: Lúg falu polgárai. 21.15: Din-don. Zenei adás. 21.30: Sportszemle. Osztrák tv Reális tervek a Kaposvári Rákóczinál évvel ezelőtt a K. Rákóczi (ak­Jövőre Lesz ötvenéves a Kaposvári Rákóczi Sportklub. 1923-ban a cukorgyár akkori vezetői «»garantálták-“, hogy a KBSC-nek a működéséhez meglesznek a szükséges felté­telek. így kaphatta meg a Rá­kóczi akkor az engedélyt. A legrégebbi kaposvári sportkör élete, eredménysoro- aata vagy sikertelensége sokak előtt közismert Különösen a Labdarúgó-csapat ragadtatta nemegyszer tapsra a Rákóczi­id vöket de jutott keserű pohár is. Manapság már nem csupán Labdarúgó-szakosztálya van a K. Rákóczinak. A sportkör úszói, — legújabban vízilab­dázói is, asztaliteniszezői meg kerékpárosai szintén szép si­kereket vallhatnak maguké­nak. A labdarúgó-csapat a Nemzeti Bajnokság harmadik osztályában szerepel. Pedig többre hivatott Többet is vár tőle Kaposvár, sőt a megye is, mert hiszen Kaposváron kívül is sokan kísérik ügyelemmel a szereplését Közismert, hogy a K. Rá­kóczi »kiemelt« egyesület a megyében, s azok a távlati ter­vek, melyek a megye sportfej­lesztésének ütemét, a minőség javítását célozzák, a Rákóczi­val. kapcsolatban fontos téte­leket tartalmaznak. Termé­szetesen az egyesület vezető­sége is úgy állította össze öt­éves fejlesztési tervét, hogy az beilleszkedjék a megyei ter­vek egészébe. Egy sportcsapat (és . nem csupán a labdarúgó), persze nem szabhat olyan ter­vet, hogy például az idei baj­noki évben mindenáron előbb­re lép. Távlati fejlesztést azon­ban kell készíteni. Nem titok Kaposváron, hogy a megyei sportvezetés elsősorban a K. Rákóczitól várja, hogy osz­tályt váltson, sőt bizonyos táv­latokban kívánatos lenne, ha e sportkör labdarúgói elérnék az NB I B osztályt. Akik a megye ezzel kapcso­latos terveit kovácsolták, azok számba vették, hogy tizenöt kor K. Kinizsi) Pécs, Székes- fehérvár, Dunaújváros, Győr, Dorog, Szombathely meg Kom­ló labdarúgóival küzdött egy osztályban. A később megerő­södő Zalaegerszeg, Várpalota, Oroszlány meg Szekszárd is elhagyta azóta a Kaposvári Rákóczit. Helyes az a megálla­pítás, ha a felsorolt városok sportcsapatai képesek voltak lépést tartani a fejlődéssel, akkor Kaposváron és neveze­tesen a K. Rákóczinál is meg­vannak a lehetőségek arra, hogy a jelenleginél rangosabb helyet vívjon ki magának a népszerű sportkör labdarúgó- együttese. A közelmúltban mutatta be terveit a Rákóczi az MTS So­mogy megyei Tanácsa elnök­ségének. A legutóbbi vezető­ségválasztás óta a megújho- dott sportirányítás új utakra vezérelte az egyesületet. Meg­tehette ezt, mert a kaposvári vállalatok, üzemek, intézmé­nyek most nemcsak szóban hangoztatják az összefogás szükségességét. Dr. Kassai Já­nos, a sportkör elnöke arról adhatott számot az MTS me­gyei elnökségének, hogy a K. Rákóczinak jelen pillanatban nincsenek anyagi gondjai (ko­rábban elsősorban ez volt a visszahúzó erő), sőt a tovább­lépéshez is biztosítva vannak a szükséges anyagi feltételek. Megpróbáljuk summázni, melyek a legfőbb célkitűzései az egyesületnek: ' Mint az írásos jelentés tar­talmazza, a K. Rákóczi tovább kívánja szilárdítani a vezetést. Megteremti az egyes szakosz­tályok, elsősorban a labdarú­gók eredményesebb muKode­séhez szükséges tárgyi és sze­mélyi feltételeket. Biztosítják a sportkörön belül a tervsze­rű szakmai és politikai neve­lő munkát, még szélesebb ala­pokra helyezik a társadalmi erők összefogását. Nem kívánunk teljes rész­letességgel belemerülni a nagy gonddal kidolgozott ötéves sportfejlesztési tervbe. A K. Rákóczinál kimondták, hogy a labdarugó-csapatnak már ez évben, de legkésőbb 1972/*73- ban ki kell harcolnia az NB II-be jutást Az ezt követő két-három esztendő alatt olyan együttest kell kovácsol­nia a szakvezetésnek, amelyik remélhetően 1975/76-ban cél­ba veheti az NB I B osztályt is. Kimondani ilyen terveket persze könnyen lehet. Ügy fest azonban, hogy a K. Rá­kóczi vezetői nem szólamokat hangoztatnak csupán. A prog­ram mindenegyes pontját részletesen kidolgozták, így például a labdarúgó-csapat előrelépésének feltételeit is. A jelekből ítélve a vezetők — még ha merésznek is tű­nik — reális terveket készí­tettek egyesületük számára. A vezetés talán sosem volt olyan egységes és olyan har­cos, mint jelenlegi összetéte­lében. Persze a siker nem csu­pán az elnöktől vagy az el­nökség tagjaitól függ. De mi­ért ne bíznánk megyénk egyik legnagyobb egyesületének sportolóiban, akik a múltban már nemegyszer adták tanú­jelét, hogy tehetségesek, hogy szeretik egyesületüket. Az előterjesztett ter­veket azóta már a megyei sportfőhatóság is részletesen elemezte. Jónak találta, még ha itt-ott ki is mondta, hogy bizonyos vonatkozásban igé­nyesebbnek kell 'ennie a Rá­kóczi vezetésének, na egyik­másik programpontot fi lomi- tásra javasolták is. A jóváha­gyott program azóta már a megvalósulás útján halad. Mert az eredmények csak úgy érhetők el, ha már ma megkezdik a munkát. A nagy célok elérése érde­kében — úgy érezzük — az egész megye összefogására szükség van, ha azt akarjuk, hogy Somogy egyik reprezen­tatív sportköre ne maradjon le hazánk sportéletének egyre gyorsabb ütemű fejlődésében Kovács Sándor 15.45: Bartók Béla műveiből. 16.25: Trükkfilm-parádé. 16.50: El­adó szultán. Ifjúsági tv-játék. 18.10: Jó éjszakát, gyerekek! 18.20: Ausztria tegnap és ma. 19.00: Tv- híradó. 19.30: Sporthírek. 20.15: Szerit Péter esernyője. Tv-játék. 21.45: Tv-híradó. 22.05: A nagy égbolt. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.10—7.58: Kellemes vasárnapot! 7.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! 8.00: Hírek. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Jó reg­gelt, vasárnap! 9.50: Tavaszi han­gok a Fülharmonikusok klubjá­ban. 11.00: Reklám. 11.05: A Rádió lemezalbuma. 12.57: Egy korty ten­ger . . . 13.07: Bemutatjuk új felvé­telünket. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Jörg Demus zongorázik. 14.20: Tiborc arca. 15.00: Hírek. 15 08: Üj lemezeinkből. 15.50: Mars istenhez békességért. 16.00: Hírek. 16.05: Színházi magazin. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hí­rek. 17.05: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 17.50: Lírai önarckép. 18.06: Nótakedve­lőknek. 19.00: Hírek. 19.10: Tavasz- várás. 19.15: A Rádiószínház be­mutatója. Dózsa György. 20.50: Or­szágos zenei műveltségi verseny. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.20: Esti hangulatban . . . 23.10: A XX. század zenéjéből. 24.00: Hírek. 0.10—1.58: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 6.58: Hallgatóink, figyelmébe! 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Bach orgónaművek. 3.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Mit hallunk? 8.55: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Kodály-műveket énekel. 9.08: Mahler: IV. szimfónia. 10.01: Jo­hann Strauss szerzeményeiből. 10.30: Múzeumi séta. 10.40: Szíve­sen hallgattuk. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: A csodálatos nyúlcipő. I3.4s5: Időjárás és víz­állásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Operettmuzsika. 15.25: Zemp­léni patakok. 15.55: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.50: A Törekvés Művelődési Köz­pont népi zenekara játszik. 17.10: Komor Imrére emlékezünk. 17.30. A fúvószene története. 18.00: Hí­rek. 18.05: A vasárnap sportja. 18.40: Régine Crespin és Giuseppe Valdengo énekel. 19.15: Színes né­pi muzsika. 19.50: Jó estét, gye­rekek! 20.03: Hírek. 20.10: öt perc sport. 20,15: Dietrich Fischer- Dieskau összes Schubert-felvéte­lei. 21.03: A mikrofon előtt az iro­dalmi szerkesztő. 21.13: Szólista­parádé. 21.45: Latin-amerikai his­tóriák. 22.00: Az I Musical di Ro­ma kamarazenekara felvételeiből. 23.00: Hírek. 23.10: Gül Baba. 24.00—0.10: Hírek. URH 16.00: Hírek. 16.05: Hándel-művek. 17.45: A bigband kedvelőinek. 18.00: Hírek, 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 18.20: Csak fiatalok­nak. 20,50: Milliós példányszám, 23,00— 3340: Hírek, Budapest 9.33: Műsorismertetés. 9.35: Ál- mosíalvi rakéta. (Ism.) 10.00: Mi­ni kosár . . . Közvetítés a Bp. Hon­véd Dózsa György úti sportcsar­nokából. 11.00—12.30: A kazama­ták titka. Ifjúsági film. 14.18: Mű­sorismertetés. 14.20: Vallomás a hazáról. 14.35: Ki miben tudós? 16.15: Reklámműsor. 16.20: »Szállj, szállj, napkeletről hozzánk . . . « 16.55: Társbérlőnk, az ecetfa. Ri­portfilm. 17.10: Galopp. Francia rövidfilrh. ■’7.20: Reklámműsor. 17.25: Önsajátmagamról. . . 18.00: Bonivur szíve. Dmitrij Nagiákin regényének tévéfilm-változata. EH. rész. 19.40: Esti mese. 19.55: Hírek. 20.00: Köszöntő a felszaba­dulás ünnepén. 20.15: Kisbojtár. Táncjáték. 21.35: önök kérték... Kb. 23.20: Hírek. Jugoszláv tv 16.45: Magyar nyelvű tv-króni- ka. 17.40: Dado és a három mars­lakó. 18.00: Tv-óvoda. 18.30: A né­zők és a televízió. 19.00: Szervusz­tok fiatalok. 20.30: Városok: Mos­tar. 21.00: Leif Panduro: Élet Williammel. Tv-dráma. Osztrák tv 16.30: Bábfilm kicsinyeknek. 16.40: Arnyjáték. 17.15: Skippy, a kenguru. 17.40: Ifjúsági műsor 14 éves kortól. 18.30: Jó éjszakát, gyerekek! 18.35: Anakronisztikus revolució. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Tv-játék. 22.00: Tv-híradó. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.05—7.58: Kellemes ünnepet! 7.58: Hallgatóink figyel­mébe! 8.00: Hírek. 8.05: Bach: A- dur angol szvit. 8.25: Óvodások dalkincse. 8.35: Az aggteleki pász­tor. 9.30: A hét zeneműve. 10.00: Színes népi muzsika. 10.44: A Ma­gyar Rádió és Televízió gyermek- kórusa énekel. 10.55: Reklám. 11.00: Emlékek szárnyain. 12.00: Hírek. 12.10: Tánczenei koktél. 12.55: Édes anyanyelvűnk. 13.00: A diadalmas asszony. 13.20: Ar­turo Toscanini vezényel. 14.35: Könnyűzenei olimpia. 15.00: Hírek. 15.08: A hetvenkilencedik lakás. 15.38: Jónás Mátyás népi zenekara játszik. 16.00: Művészlemezek. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Márciusban hallották először . .. 17.37: Bemu­tatjuk új felvételeinket. 18.00: Kö­szöntő a felszabadulás ünnepén. 18.20: Ferencsik János Beethoven- műveket vezényel. 18.58: Hallga­tóink figyelmébe! 19.00: Hírek. 19.10: Húsvéti nyúl. 19.20: Bemu­tatjuk új felvételeinket. Friderika. 20.10: A világ újraépül. 20.50: Or­szágos zenei műveltségi verseny. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.15: Ritmus és melódia. 24.00: Hírek. 0.10—1.58: Melódiakoktél. Közben: 0.55:—1.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Vivaldi műveiből. 8.00: Nép­művészek, a mikrofon előtt. 8.28: A varázsfuvola. 9.30: Könnyűzene Ránki György szerzeményeiből. 10.00: Kis tavaszi kaleidoszkóp. 11.00: Kálmán Imre operettjeiből. 12.03: Solomon felvételeiből. 13.01: Egy komisz kölyök naplója. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Slágerturmix. 14.30: Köszöntjük az új Jpzsef Attila és Jászai Mari­díjasokat. 15.00: Nóták. 15.35: Lisa Della Casa énekel. 16.00: Hírek. 16.05: Tavaszi játékok. 16.55: Ba­lázs Árpád fúvósműveiből. 17.05: Szimfonikus könnyűzene. 17.50: Levél Beledről. 18.00: Hírek. 18.05: Boross Lajos népi zenekara ját­szik. 18.50: A tizedes meg a töb­biek. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.10: Liszt: Esz-dúr zongoraverseny. 20.29: Kedvelt dallamok, népszerű előadók. 22.15: Az Állami Orosz Énekkar orosz népdalokat énekel. 22.30: A hét zeneműve. 23.00: Hírek. 23.10: Ka­marazene. 24.00—0.10: Hírek. URH 16.00: Hírek. 16.05: A dzsessz mesterei. 16.5(0: Mahler: Dal a földről — szimfónia. 18.00: Hírek. 18.05: 25 perc beat. 18.30: Vladi­mir Horowitz Chopen-műveket zongorázik. 18.50: A Bakfark Con­sort és a Camerata Hungarica együttes játszik. 19.18: Strauss- és Offenbach-muvek. 20.25: Láttuk, hallottuk . ■. 20.45: A Tátrai-vonós­négyes hangversenye. 22.17: Rena­ta Scott© ég GitjséPíPe di Stefano énekel. 33,oo-3SJ.<L Hifek. TELEVÍZIÓ Budapest 9.28: Műsorismertetés. 9.30; Jor és Tini a kenyérgyárban, 10.00; Mini kosár . .. Közvetítés a Bp. Honvéd Dózsa György úti sport- csarnokából. 11.0ü: Forradalmi if­júsági napok. 14.48: Műsorismerte­tés. 14.50: Neveletlenek. Tévéíilm. (Ism.) 16.05: Hazai tájakon. 16.40: »Méltó hatalmat«. 17.05: Zsebtévé. 17.35: A varázsló. Magyar film. 18.50: Pro Űrbe. Dokumentumfilm. 192*0: Esti mese. 19.30: Tv-híra-dó. 20.00: Ragyogj, ragyogj csillagom. Szovjet fűm. 21.30: Kétszer kettő... Vetélkedőmüsox. 22.30: Tv-híradó, 2. kiadás. Jugoszláv tv 16.45: Magyar nyelvű kulturális panoráma. 17.00: Tv-tanácsadó szülőknek. 17.40: Távcső. 18.30: Tudományos stúdió. 19.15: Dobrica kapitány. Humoros adás. 21.15: Dühös asszonyok. 22.25: Paganini és Vivaldi: Gitárzene. Osztrák tv 18.00: Angol nyelvlecke kezdők­nek. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Osztrák képek. 18.55: Álla­tok paradicsoma. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Mi vagyok én? 21.05: INFAM. »Gyermekek órája«. Amerikai já­tékfilm. 22.50: Tv-híradó. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.19—7.58: Kellemes ünnepet! 7.58: Hallgatóink figyel­mébe! 8.00: Híreik. 8.10: Magyar indulók. 8.20: Üj lakók a régi kas­télyokban. 8.50: Április dalai. 9.02: Liszt-művek. 9.42: Bemutatjuk új felvételünket. 10.00: Hírek, 10.05: Szólistaparádé. 11.14: Mese, mese, mátka... 12.00: Hírek. 12.10: Me- lódiakoktél. 13.30: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik. 14.06: »•Küzdő korunknak új- nemzedé­ke . . .« 14.26: . Szvjátószlav’ Richter zongoraestje. 15.43: Egykori csata­terek. 16.13: Otfenbaeh operettjei­ből. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Bemutatjuk a Magyar Rádió és Televízió ének­karának és szimfonikus zenekará­nak új felvételeit, is.00: Könnyű­zenei híradó. 18.30: A Szabó csa­lád. 19.00: Hírek. 10.10: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 19.40: A Rádió Kabaré­színháza. 20.50: Thomán István — Liszt zongoráiskolájának folytató­ja. 21.40: Koncz Zsuzsa énekel. 22.00: Ilírek. 22.10: Budapesti ope­raesték Klempererrel. 23.14—0.25: Esti hangulatban. Közben 24.00— 0.10: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.0©: Régi muzsika. 8.00: Verbun­kosok, népdalok. 8.50: Eletutam . . . 9.25: Zenés játékokból. 10.00: Ze­nekari muzsika. 10.35: Férjhez mennek az angyalok című műfor­dítás-kötetét bemutatja Rab Zsu­zsa. 10.50: Beethoven: Fidelio. 12.52: Vaszilij herceg. 13.45: Időjá­rás- és vízállásjelentés. 14.00: A Magyar Rádió és Televízió ének­karát Sapszon Ferenc vezényli. 14.25: Tánczenei koktél. 15.10: Nó­tacsokor, osárdáscsokor. 16.00: Hí­rek. 16.05: A Rádiószínház múzeu­ma. 17.10: Esztrádparádé. 18.00: Hírek. 18.05: Anna minden. 18.2Ó: A Magyar Állami Hangversenyze­nekar hangversenye az Erkel Színházból. 19.43: Jó estét, gyere­kek! 20.00: Hírek. 20.10: Brahms: a-moll vonósnégyes. 20.43: Gondo­latok filmekről. 20.58: A Rádió Dalszínháza. Maya. 23.00: Hírek. 23.10: Végvári Rezső: Gyimesi ket­tős és magyaros. 23.18: A Magyar Fúvósötös játszik. 24.00—0.10: Hí­rek. URH 16.00: Hírek. 16.05: Üj operaleme­zekből: Falstaff. 17.07: ötórai tea. 18.00: Hírek. 18.05: Magnósok, fi­gyelem! 18.50: Kodály: SzólÖszo- náta gordonkára. 19.23: A dzsessz kedvelőinek. 20.00: Üj lemezeink­ből. 21.41: Legkedvesebb verseim. 21.56: Haydn műveiből. 22.40: Pet- rovics Emil: Szimfónia. 23.00—23.10: Hírek. Szerda VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: MÉG KÉR A NÉP. Színes magyar film. 16 éven fe­lülieknek. (TV. 5-ig.) SZABAG IFJÚSÁG: 4 órakor: CSIPKERÓZSIKA. Szl- les, szinkronizált NDK mesefilm. 6 és 8 órakor: KELEPCE. Szink­ronizált lengyel film. (rv. 5-lg.) LATINCA FILMSZÍNHÁZ: Fél 8 órakor: AZ AT, VILÁG PROFESSZORA. Magyar ülm. % é SOMÖ6T! íífiPtAP Vasamat*, április Z,

Next

/
Thumbnails
Contents