Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-16 / 89. szám
* E redj — mondja anyám. — Szólj apádnak, hogy egy kicsit jöjjön ide. Mondd neki: ApAm, tessék jönni dinnyét enni... Anyám felemeli a kezét és a felszántott földek felé mutat. Látok ott egy férfit, aki ráhajol az ekére. Ló húzza az ekét a barázdában. A porhanyó« föld csiklandozza a talpam. Az eke szétvágott gilisztákat forgatott ki a földbőL Guggolok és ezeket nézem. Mire a dűlő végére érek, két ekést látok szántani. Az egyik most fordítja meg a lovát, a másik messzebb van. Emez dudorászik. Odaszaladok hozzá és megnyugszom, mert látom, hogy bajusza van. — Apám, tessék jönni diny- nyét enni — mondom neki. Az ember rámnéz és nagyot nevet: — Én? Tényleg én menjek? Anyád nem hiszem, hogy örülne neki. Ezt a hangot nem ismerem. Megijedek és sírni kezdek. — Lacii — kiabál a másik férfinak. Az megáll a lovakkal és odajön. Halkan beszélgetnek. Aztán rámnéznek és hahotáznak. — Te hülye — mondja anyám, amikor az udvarra érünk. — láttam, hogy mit csináltál. — Haggyad — mondja a bajuszos. — Kicsi ez még. — Mikor én mindenkinek azt mesélem, hogy te akkor katona voltál, amikor ő született Ezt a szégyent — Ugyan, ne törődj ezzel. Majdcsak megszokja az arcom Esszük a dinnyét az udvaron. A bajuszos rámnéz. Vidám fények vannak a szemében. — Menj játszani — mondja anyám, aztán a bajuszoshoz fordul: — Nem fogod ki a lovakat? — kérdi és egy kicsit hozzádüL Ott ülnek egymás mellett egy széken. — No, — szól hozzám a bajuszos. — Hát ennyire ízlik? Adjak még? Állok előttük. A bajuszos meg csak néz és mosolyog. A kezem ragacsos. — Hát jól van — mondja. — Most menj szépen játszani _ N incs kedvem elmenni. Bámulom őket, ahogy arcukra rásüt a nap. A bajuszos hol anyámat nézi, hol engem. Aztán anyám hajára teszi a kezét Egy barnás fürtöt az ujja köré teker. — Nem hallottad? — kérdezi anyám. — Azt mondtuk, elmehetsz. A bajuszos megfogja a kezem és kicsit magához húz. — Tudod, hol fészkel a pacsirta? Ugye nem? Hát majd én megmondom neked... A búzában. Menj, keress egy pacsirtafészket! Pacsirtát már láttam fent a levegőben, de mm tadnám megkülönböztetni a többi madártól. Fent lebeg mindig és nagyon szépen énekel. Elindulok, hogy megkeressem. ök pedig ott ülnek mozdulatlanul a sok szétdobált dinneyhéj között Néznek utánam és hallgatnak. Vastag por van a kocsi- úton. Bokáig süllyedek. Kétoldalt kukoricatáblák. Csak megyek és nem találkozom a búzamezővel. Bemegyek az egyik kukoricásba. Nagy, zöldbeburkolt csövek lógnak a szárakon. Az egyikből dús kukoricabajusz — Szép hát... Nekem csak rózsáim vannak. Látta már a rózsáimat, szomszédasszony? — Amelyik az ablaka alatt vírit? Hát persze, hogy láttam. Ad majd belőle, szomszédasszony? — Hát persze, hogy adok. Átjönnek estére? ... Szedhet egy csokorral. — Átmegyünk szomszéd- asszony. — Na, akkor isten áldja. Megyek, megkeresem a pacsirtát. — Vigyen egy egy kis folyófűvirágot, szomszédasz- szony. Befőtte« üvegbe tegye. Márton Klára: ISMERKEDÉS lóg. Egy szomszédasszony van előttem ezzel a hosszú hajjal. A levegőbe szippantok. — Jó napot, szomszédasz- szony — mondom neki. — Miért kölnizte be magát? — Az uram vette a vásáron. Magát is bekölnizzem, szomszédasszony? Na, tartsa ide a fejét! Belebújok a szomszédasz- szony arcába és én is illatos leszek! — Mit főz, szomszédasz-1 •zony? — Paprikáskrumplit Nem kóstolja meg, szomszédasz- szony? — Adhat egy kicsit. Aztán sietek, meg kell keresnem a pacsirtát... — Ráér még, szomszédasz- szony. Ugye, ízlik a krumpli? Kolbászt is kell beletenni. Attól ilyen jó. — Nem adna egy kicsit aibból is, szomszédasszony? — Dehogynem. Látja, egésze* elfelejtettem, hogy kolbászt is adjak. Na, tartsa a tányérját — Ez jó volt szomszédasszony. Mondja csak, milyen virágok ezek itt a földön? Akkor nem hervad él. Egy hosszú virágfüzért húzok ki a földből. A nyakamba teszem és elköszönök a szomszédasszonytól. Megyek beljebb a kukoricásba. Jobbra-balra térek. Nem akar vége lenni. Az eget csak föntről látom. Már jóideje gyalogolok, aztán egy tisztásra érek. Mindenféle fű nő itt. Hosszúszárú, sárga virágok vannak a réten. A szélben hajladoznak. Apró kis ejtőernyők szállnak. Felérek egy dombra. Innen meglátom a tanyánkat. A piros cserepek idevilágítanak és a gémeskúton a nehezék magasra van húzva. Visszamegyek a kukoricásba és megpróbálom arra ven— Hát nem ismeri, szomszédasszony? Folyófűvirág. Az uram ültette, még a tavasszal. Ugye, szép a kert, szomszédasszony? Miből éltek a régi magyar írók? Elöljáróban mindjárt leszögezhetjük: nem az írásaikból! írásra az alkotási vágy, az édes anyanyelv pallérozása, vallási és politikai okok, nevük megörökítése késztette őket. A könyvkiadás a kapitalizmus hazai kialakulása után lett csak foglalkozás, az írói hivatás pedig szűkös megélhetést is nyújtó tevékenység — keveseknek. A felszabadulás után változott meg a helyzet, olyképpen, hogy a legnevesebb írók műveikből is meg tudják keresni kenyerüket. A magyar irodalom első —■ latin és magyar nyelvű — emlékei szerzetesek és világi papok nevéhez fűződnek. A nagy humanista költő, Janus Pannonius pécsi püspökként a maga örömére szerezte verseit, amelyeket külföldön is nagyra becsültek. A reformáció bibliamagyarázó, hitvitázó papjai a szabadabb szellemért küzdöttek, de csak erkölcsi sikereket arattak. Tinódi Lantos Sebestyén ß I Somogyi Néplap (1505—1556), Török Bálint, Nádasdy Tamás, Báthory András és mások udvarában élt; históriás énekei előadásáért tartották. »Cronica« című munkájáért — mert Fer- dinándnak ajánlotta — 50 arany forint jutalmat kapott A hányatott életű, vérbő főúri költő Balassi Bálint versei leginkább kéziratos másolatokban forogtak; szerelmes versei, írói munkásságának remekei csak 1874-ben kerültek elő a zólyomradvá- nyi könyvtárból. Zrínyi Miklós maga adta ki munkáit A felvilágosodás íróinak többsége is honorárium helyett inkább csak börtönbüntetést szerzett. Csokonai — második világirodalmi mértékkel is mérhető költőnk — a költői-írói mesterség hazai semmibevevését csonkán maradt színdarabja címében mondja ki: »Méla Tempefői, avagy: az is bolond, ki poétává lesz Magyarországon«. Munkáit előfizetés segítségévéi, mecénások igénybevételével (Széchenyi Ferenc, Festetics stb.) próbálta kiadni, de hihetetlen nyomorban élt, és életében mindössze két könyve látott napvilágot. Amikor 1805-ben meghalt, csak adósság maradt utána. A magyar irodalom nagy szervezője, Kazinczy írói munkásságáért a hatalomtól 2387 nap börtönt szenvedett. A kiadók lanyha érdeklődése következtében tizenöt kötetre tervezett összkiadásából csak kilenc kötet jelenhetett meg. Állandóak voltak anyagi gondjai, s gyalog járt be Üjhelyre, ahol a levéltárat rendezte. »Én éjjel-nappal pénzt csinálok, de csak álmaimban« — írta. Levelezésében gyakran találunk utalást a mostoha kiadói viszonyokra. Előfizetőket kellett gyűjteni, mert a kiadó nem kockáztatott. Horváth Ádám így ír neki Füredről 1788. december 7-én: »Románodra (= regényedre) én hirtelen prenumeránsokat (= előfizetőket) nem kapok... Kapok-e csak egyet is, nem tudom. Igaz, hogy nálunk magyarok laknak, de nem tudom mi által, úgy meg vannak igézve, hogy ha könyvről való tudósításokat mutatok és javaslok nekik, többnyire csak mosolygással felelnek — pénzzel senki sem kínál«. Vörösmarty fiatal kora óta írt Nevdósködött, j uns tásni az Irányt, amerre az előbb a házat láttam. Senki sincs az udvaron, amikor odaérek. Megállók a dinnyehéjak között és nézem a becsukott ajtókat. Anyámat szólítom. Nem válaszol. Ekkor odamegyek az ajtóhoz és lenyomon a kilincset. Nem enged. Ekkor hirtelen félni kezdek. Ügy érzem, elköltöztek innen. És mert engem nem találtak, hát itt hagytak. Én vagyok az oka, mert elkószáltam. , Leülök a tuskóra és sírni kezdek. De ekkor felröffen- nek a disznók. Megnyugszom. Ha őket se vitték él, akkor nem lehetnek messzire. Mégegyszer odamegyék az ajtóhoz. Az ajtó közepén kerek nyílás. Ezen benézek a szobába. Először csak a fehér csíkokat fedezem fel, a szemközti falon. Az ajtó deszkái között hasadékok vannak. Ezek vetítik oda a fényt. Megint anyámat hívom. Ekkor egy fehér folt megmozdul az ágyon. Jobban kimeresztem a szemem ... Nem tudom, ki lehet, mert a feje kiesik a látószögemből. Arra gondolok, hogy anyám mindjárt kijön és megver. Látom is szúrós szemét, ahogy majd rámnéz. Gyorsan elkotródok az ajtótól. Elindulok arra, amer- ről jöttem. Meg akarom keresni a tisztást, ahol ejtőernyősök és lepkék röpködnek a levegőben,. Egy hereföldön megyek keresztül. Nemrég kaszálhatták le, mert szúrja a talpam. A levágott törzsüknél apró, sűrű levelek bújnak ki a földből. Ilyet szoktam tépni annak a szürke nyuszinak, amelyet a bajuszos hozott nekem. Az ejtőernyőket nem találom. Van ugyan egy tisztás, de ez nem az. Itt nagy homokfoltok vannak és néhány fa. A levelük egyik fele hófehér. Valaki suttog. Felnézek a fára, onnan jön á hang. Minden falevél egyszerre rezeg, úgy suttognak. — Nem tudjátok, metre van a pacsirta? — kérdezem. Egyszerre bólintanak, hogy nem. • — Kikap a kislány, ha nem találja meg a madarat — hallok egy halk hangot. — Nem tudjuk, nem tudjuk... Eredj hazá, kislány. Felállók. A levelek fehér oldalukat mutatják, amíg el nem tűnök szemük elől, Egy kocsiút keresztezi a kukoricást. Már sötétedik. Most jobbra fordulok, mert úgy érzem, arra van a tanyánk. I sriieretlen ház előtt állok meg. Egy kutya láncraverve ugat, amikor meglát Szaladni kezdek. Sötétedik, egyre csak sötétedik. Végigszaladok egy földúton. Aztán egy szénakazalhoz érek. Leülök. Olyan illata van a rétnek, mint a megvetett ágyamnak este, amikor már elálmosodom. kodott, majd 1826-ban Pestre költözött, hogy »független ember és író maradjon«. Pesten a nélkülözés várta; az volt a szerencséje, hogy 1827-ben, az Aurora-kör tagjainak ajánlására rábízták a Tudományos Gyűjtemény szerkesztését, szerény évi fizetéssel Írásaiból élt, de tele volt adóssággal, és amikor meghalt, a támasz nélkül marad családot Deák Ferenc gyűjtése mentette meg a nyomortól. A tizenkilencedik század harmincas éveiben megindult divatlapok, újságok már honoráriumqt is fizettek. Megélni nem lehetett ugyan belőlük, de mégis fejlődést jelentettek. Petőfi először mint a Külföldi Regénytár fordítója kapott. honoráriumot. 1844-ben azonban sokáig hiába keresett kiadót a verseire, végül is a Nemzeti Kör adta ki. Ebben az évben került az akkor induló Pesti Divatlaphoz segédszerkesztőnek. De már a következő esztendőben kilépett a szerkesztőségből, bár verseit továbbra is ott publikálta. Vándorolt és írt. 1847-ben megjelent összes verseiért ugyan tekintélyes honoráriumot kapott, s bár nevét ismerte az egész ország, az anyagi gondok fiatal élete végéig elkísérték. G. F. Zenith Szántó Piroska grafikája Toldalagi Pál: Alakításaink Most húzzuk fel a függönyt, mi eltakarta eddig az élet színpadát Ki felkel, ki lefekszik, ki gyilkol, ki veszekszik, nevet, szeretkezik, csal. Alakításaikkal hol meggyőzőek, hol nem az emberek. Kiss Dénes: AR-CTA J Arcodon messzire látni" : hajladoznak vonásaidon gyerekkorom mandulafái , Tisztásain mosolyod lenget virágillatot Élő ékszert ragyognak szemed ibolyái Keményhátú bogarak hajadban a kis csatok fogaidon a szavak tudnak orgonáim Szél és napfény szőttese kölyökkorból jött mese tán zokogni kellene most vagy muzsikálni Házak kertek fasorok csöndje előimbolyog Forrás-tükör mutatott te vagy-e vagy én vagyok? * Az idő nagy kék vizében buborékok a napok Szirmay Endre: Rád emlékezem ¥ Rád emlékezem; s követ dobok a víz hogy megidézzen a lomha csobbanás, fehér homokot szórok feléd a szélbe, hogy tisztára szitáljon a porvarázs; csillagot futtatok érted fenn az égen, hogy ragyogásodat az éj felmutassa, barlangot kongatok érted a mélyben, hogy a visszhang arcodat megmosdassa. Viszlek, hozlak, hívlak és idézlek, könnyel bűvöllek, csókkal igézlek, elhagylak, hogy hozzám hű maradhass, ölellek, hogy magamnak visszaadhass, veled ringat a fény millió csillagágon, együtt ámulunk a kavargó tarkaságon iád enűékeziem; s követ dobok a tóba, ebegek veled a vízen elmosódva, ködök szárnyán zizegve forgunk körbe, együtt szállunk a szomszéd üstökösre, s mire szivünk csöndje megfürdik a hóban, márványló arcunk mosolyog elalvóban. <
