Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-12 / 61. szám

PmfCTnrÍ! szinte jelenték- Lyyo£CIU télén, kicsi, •zrnte játékszer, vékony, szin­te törékeny, pillékönnyű, szin­te súlytalan. Formáját tekint­ve pecsétgyűrű, ámn európai embernek nemhogy a muta­tóujjára, de még a kisujjára sem igen megy föl. Belső át­mérője 17 milliméter, 1 mil­liméteres falvastagsága a pe­csét felé eső részén hízik a duplájára, amely olyan, mint egy kis tábla. Az apró mező­ben 4 parányi szám vörösük: 2500. A gyűrűnek ez az egyet­len éke: ez jelzi, hogy a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság fölött lelőtt 2500, ame­rikai repülőgépből készült. Phan Quang vietnami fotó­riportertől kaptam emlékül Az alumínium ezüstfehér színű, levegő és nedvesség ha­tásának eléggé jól ellenálló, ,lágy, a legfontosabb könnyű­fém. Előállítása bauxitból történik. Phan Quang fotóriporterrel 1969-ben ismerkedtem meg, amikor több újiságírótársával azért jött Magyarországra, hogy elmélyítse szakmai tu­dását. Vékony, szinte töré­keny testalkatú, alacsony em­berrel fogtam akkor kezet. 25 évesnek becsültem, de ki­derült, hogy 40 esztendős. Már a francia gyarmatosítók ellen is’harcolt; katona volt, de 1960-ban a puskát fényké­pezőgéppel váltotta fel. rtian Quang alig észrevehetően bicegett. Jamaica szigete a világ leg­nagyobb bauxitszállítója. On­nan kapja az érőét az USA leghatalmasabb alumínium- ipari trösztje, az ALCOA. Az érc nagy része a luisianai Baton Rouge telhetetlen alu- míniumkohóiiba vándorol. 1 Szeptember 10-én, 1965-ben Phan Quang, a Ha Tinh-ke- rületi székhelyen megjelenő lap haditudósítója, fegyveré­vel, a fényképezőgéppel út­nak indáit arra a »jelentős helyre*, amit sejtésük szerint bombázni fognak az ameri­kai repülőgépek. Véget ért ugyanis az esős évszak. Késő este indultak az ob­jektumhoz. 11-én vágott vé­gig rajtuk az első légitáma­dás korbácsa. Az alumíniumgyártás első lépése a timföld előállítása. A lúgban oldott alumínium- oxidot kristályosítással nye­rik ki. Ebbői erős ízzítással kiűzik a vizet, és végül meg­kapják a hófehér, porszerű timföldet A második lépcső az alumí­nium kohósítása. ORAVEC JÁNOS: A nie azt a negyedik lelőtt ame­rikai gépet, amely a közelük­ben esett le. Masinájával ő is többször »rálőtt* — még a levegőben — az égő, füstölgő, zuhanó gépre. S mikor a-föld- be fúródott, a fotóriporter is odafutott. A győzelemtől, a kartávólságnyira lévő győze­lemtől remegve készítette a képeket, egymás után. Sky-Hawk, Phantom Sky- raider, Super Sabre, Thun- derchief, F—111, B—52 — úgy ismerik a vietnamiak ezeket az amerikai katonai repülőgéptípusokat, mint mi a különböző autókat rr GYŰRŰ Az alumínium, illetve kü­lönféle ötvözeteinek legna­gyobb fogyasztója a jármű­ipar, elsősorban a repülőgép- gyártás. Phan Quang az egyik légi­támadásnál kijött az óvóhely­ről, ahová újságírókoüégájá- val együtt beparancsolták. Figyelték a légvédelmi tüzé­rek munkáját. Körülöttük re­megett a föld, s a levegő for­ró volt a 'bombák robbanásá­tól, az ágyúk szüntelen tüze­lésétől. Phan Quang egymás után , készítette a képeket a tüzérekről, verejtékes, csupa ideg, feszülten figyelő arcuk­ról, az ágyúk ugatásáról, a tüzéreknek bambazáporban is segítséget nyújtó civilekről, akik lőszert és vizet cipeltek a tüzelőállásba. fl repülőgépgyártás Jamaz Csilodze’ Kis állomás Messze, túl az úton szétszórt' falu párállik o ködben, odafönn csillagok közt szenderegnek a nyárfák, szemafor parázslik a töltés szélén — vadrózsabogyó. Kilépsz a sínekhez, vársz valakit szó bormere-ven. Agyúk árnyéka ilyen. A pőre puszta fölé lebegő óriási, narancsszínű hold felszítja a kis megálló talpalatnyi peronját. Otthonos és fenséges az ég, akár egy pantheon, sirkövön elszórt szegfűszirmok a csillagok. Az idő, amelyben vonatok körbe cikáznak, veled van tele, és füttyszóval és lobogókkal. Egyszercsak fölrepesnek a sínek, és egy szitakötő kilobban, akár a gyertya. Ezen a kis állomáson csak másodpercre torpannak meg a mennydörgő vonatok. Bab Zsuzsa fordítása a gép­gyártás egyik ága Fejlett, sokoldalú alapanyagipart és egyre szélesedő segédipart igényel. A termékek kis sú­lya, áramvonalas alakja a könnyűszerkezeti anyagok legszélesebb felhasználását követeli meg. A harmadik nap délután őt órakor támadott aznap a tizenkettedik hullám. Phan Quang egy dombon állt, és fényképezett Eikkor a közeiében egy bomba robbant. A légnyomás leterítette. Kis idő múlva eszméletre tért Azonnal ész­revette, hogy a bal lába — térdtől lefelé — hiányzik. A fájdalommal együtt nyilait belé: nincs meg a fényképe­zőgépe sem.-Aztán észrevette, hogy ott fekszik, tehetetlen testétől néhány méterre. Kín­lódva odakúszott, letépte ma­gáról a kabátot, és a zakóba tekerte a fényképezőgépet. Újságíró kollégája sietett a segítségére és egy ápolónő. Megpróbálták elkötni, beköt­ni a sérült lábat, de egy újabb, közelben robbanó bomba megsebesítette az ápolónőt is. Phan Quang sebesülése után egy órával került kór­házba. Sokáig eszméletlen volt Amerikai szerzők hogy' a háborúk egyre drá­gábbak. Számításaik szerint Juüus Caesar idején egy el­lenséges katona elpusztítása 75 centbe került, a napóleoni háborúkban már 3 ezer dol­lárba, az észak-amerikai pol­gárháborúban 5 ezerbe, az el­ső világháború idején 21 ezer­be, a második világháború­ban 50 ezer dollárba. Rövid megszakításokkal már a harmadik napja tartot| a légitámadás az objektum ellen, amelynek közelében ott dobogott Phan Quang fotóri­porter szíve is. Fényképező­gépével sikerült megörökite­Lakatos István: DAL A lélek tájai felett arcod, mint sebzett <nsp remeg, kezdődik — végső számadás — valami belső utazás. Nyílnak világok, mélységek fénye árad, sebek tengerszeme, zárva az út — visszafele. Mosolyod, mint fagyott, rezzenéstélen tó ragyog; szívem sötét telében homlokod süt fehérén. A sebesülése utáni negye­dik papon , Phan Quangnak a kórházba behoztak egy Ha­noiban megjelenő központi újságot Benne voltak azok a fényképek, amelyeket a légi­támadás • harmadik napján készített: az izzadó tüzérek, a lőszert meg a vizet szállító civilek; a lelőtt, égő amerikai repülőgép. Az amerikai gépek roncsait jó ideig beolvasztották. Először magyar közönség előtt Dózsa katonái Budapest után Kecskemé­ten is kiállítják Lőrincz Gyar­ló. szlovákiai magyar festő­művész »Dózsa György kato­nái* című grafikai sorozatát A festő-politikus, aki Picasso, Marc Chagall és Móricz Zsigmond jó barátja volt, s a felszabadulás óta első ízben mutatkozik be a magyar kö­zönség előtt A kiállítást már több ez­ren megtekintették a buda­pesti Csehszlovák Kultúra be­mutatótermében. A Dózsa-sorozata olyan művész alkotása, akinek élet­programja a szomszédos né­Egy arc a seregből. pék közős tö­rekvéseinek, harcainak megismerése és irányítása. Gyakran időzik el a se­regen; nem Íjjász. tud betelni az indulatos ka­szások töme­gével Rajzain a felkelés ma jd minden mozzanatát láttatja. Lá­tunk egészsé­ges, sebesült és • félvak ka­tonákat; gya­logosokat; lo­vasokat, dobo­sokat, kürtö­söket, nyilazó- kat, akik mind felvo­nulnak e lapo­kon. Az arc, az ezt megha­tározó tekin­tet, a különfé­leképpen ala­kított süveg, kucsma, ba­jusz — mind elégséges ah­hoz, hogy Lőrincz váltako­zó típusokat érzékeltessen. Nem az irodalmi esemény részletes elmondásával, leraj­zolásával fejezi ki mondani­valóját, hanem a vonal segít­ségével, -szigorúan művészi eszközökkel. Cselekménnyel nem talál- kozunk e rajzokon. Az alko­tójuknak nincsenek széles, látványos gesztusai. Művésze­te tiszta eszközökkel formált, amelynek minden részlete sú­lyos történelmi mondanivaló­val terhes. A napokban nyílik meg Lőrincz Gyula grafikai kiál­lítása Kecskeméten. Több más város — például Cegléd, Tatabánya — is érdeklődik e grafikák bemutatása iránt, és a művek méltó helyet kap­nak majd a Nemzeti Múzeum közeljövőiben megrendezendő kiállításán íz. M. P. Á Garam fenekén akadt a csáklyámra. Felhő tá­madt a víz alatt; az iszapból rántottam elő, és most itt zuhog rá a fény, fe­hérre meszelt szobám falán. Jó helye vian. Szél nem éri, víz nem kergeti, fagy nem emészti. Tűztől félnie nem kell. pedig arra szüle­tett, hogy melegítsen. Gyökere ismeretlen fának. Vajon fnelyik partoldalból szakadt ki? És hányszor akadt el a partokon, vízbe- fúlt otromba töveken? Sebei­ben: vidrák, hódok harapá­saiban még ott porlik az iszap. Bőrét éles köveit le­nyúzták, ágait jégtáblák ka­szabolták. , Küzdelmének nyomait a testéről olvasom. Sorsa akár az emberé. Köveket kerülge­tett egész életében. i Ez itt egy vak üreg. Nyoma komisz kő­nek. Üres tenyér; kihullott belőle a fájdalmas emlék. És mindenütt és mindenfelé a kő nyomása! Vannak mar­kok, melyekben még rna is ott a kő... Az iszaptól csöpögő szerze­mény a bozótban kicsúszott a kezemből. Rálépett a fiam. így törött le egyik görbe ujja. Akon az ösvényen. A gyökér elveszejtett ujja onnan int felém.;.. — Halt! Ott állunk a titokzatos ös­vény fagyos leheletében. Az út torka sötéten nyílik ránk. A parancsnok suttogni kezd. Nem nagyon értjük a szavait. Tot.. .ttot.,. Micsoda?! Hogy halott van az úton, bent az erdőben. Kamerád. Német Azt keli kihozni. Varga Nándor: NLIÉK — Nem igaz... Itt már minden beszéd csak hitege­tés, ámítás. Azon az éjsza­kán valami fenséges kábulat, mondhatni részegség szállt meg bennünket Veszettül ri­kácsolni kezdtünk. Hadonász­tunk, mint a halászmadarak, mikor lábukat elkapja a csu­ka. A lárma — ki gondolt rá — tilalmas dolognak számí­tott azon a helyen. Közel volt a folyó, és a víz nagy tolvaj. Átlophatta a. hangot a túlsó partra. Nincs kizárva, hogy nekünk felelt odaátról az orosz géppuska. A közbeszó- láis kivilágítva érkezett: nyomjelző lövedékek voltak. Földre kellett volna vágód­nunk, de csak álltunk meg­babonázva a fényes jel bű­völetében. Moccanni sem bír­tunk. Pedig a hosszú, tüzes csőr ott kopogtatta fejünk fölött a csonkolt fűzfák kér­gét Mint valami harkály. — Szép volt — mondta va­laki furcsa távoli hangon, mi­re úgy rezzentünk össze, mint álmukban zaklatott , ide­gek az eleven testben. — Szép..; szép;... — ébre­deztünk. yerekek voltunk, lövész­árkokat, bunkereket kapirgáló borzas vere- ,. Heten a falubőL És menni kell megint a veszedelem elébe Az út tor­ka sötéten nyűik ránk. S a bokrok alján ott fekszik va­lahol a lelőtt német. — Jezsizs Maria... — szól Ludvo. Szlovák fiú. Nagyon barátságos hangsúllyal ejti a szavakat. — Mejn übe ka­merád — zörög cigánykodva. — Nekünk kampec, ha oda bekűdöL Ruszkik, vannak a bokrokba'... Német ott már nincsen... Itt lesz nekünk gut, itt mellettetek e’ — mu­togat a földre, de mivel ki­fogy a szóból, csak a kezét mozgatja még egy ideig. Mint gyengülő szél a száraz ágat. A németek áünak, és vár­nak. — Hát nem értitek?! — csikorog szószólónk hangja, és fenyegető pózba görbíti magát — Van nektek muter vagy fater? A franc essen belétek. — Mit mond?! — rebben felénk a tiszt ellenséges ér­zülettel. — Franzról beszél. Azt akarja tudni, hogy a halott kamerádnak van-e apja vagy anyja — plántálja Tóth Béla tévestől — fölfelé a német értelmébe a lázongó szavak jelentését — Mutter „. í — tűnődik a német — Muter. Van vagy nincs?! — lép előre Dudvo, amaz meg szépen elsétál előle. Csak andalog le s föl, mint­ha keresne valamit Aztán azzal áll elő: hazakisértet bennünket, kivisznek innen a vonalból, csak előbb teljesít­sük a kérését. Néhányan az út torka felé mozdulunk. A többiek mo­rogva' utánunk fanyalognak. Bukva lépünk a fák közé. Ördögök jártak itt: lópaták nyomaiban gázolunk; sikong- va, hörögve roppan bennük a jég. A hátulsók utánunk reb­bennek, és egymáshoz torló­dunk, mint oktalan jószágok a csordában. A szél is elbot- l’ifc bennünk. Estében lerúg egy száraz ágat a fejünk fö­lött, de talpra szökken. Az eleven bokor ágain pe­dig szitkok rügyeznek: »Fene a csámpás lábadat!* Aztán reménység nyiladozik: »Tán jókor érkezett a szél, s el­csavarta a zörgést a semmi­be.* Fémes csattanást haliunk. Puska závárzata Hattyan. Ha meghasad a sötétség, elmú­lik a világ. Az nem lehet, hogy így műjjon el! S ha el­múlik, milyen ,az? Két part között visz a víz. És akkor, mint vergődő habok, fennakadunk a bizo­nyosság iszapba ágyazott tuskóján: »a német töltötte csőre a fegyverét*. — Velünk horgásznak... Átkozottak! Aztán egy szó világít: — Átállunk az oroszokhoz! Ág roppan valakinek a tal­pa alatt. — Az istenit... Sodródunk, mint kürtőben a korom. Széliünk a rémséges úton. A bokroknak arca van; torz, rémítő. Szemek suhan­nak felénk, óriásra nyílva.. j kezek... polipok... — Itt a halott — a rémek mint megvert kutyák iszkol- nak tova. — No, végre! — De semmi. Csak egy fatörzs fekszik keresztben az úton. Átlépjük. Sorban. Csak sorban mehetünk. Szűk az ösvény. Aki elöl bo­torkál, azt kínozzáík legjob­ban a kísértetek. Rájuk nyíl­nak az ijesztő szemek .:. Mindig más megy élőL Most én. Nehogy holnap kicsúfol­janak. Holnap? ... Mögöttem Ludvo jön. Keze a vállamon, öt a kö­vetkező fogja. Ez jó... Lám, milyen rejtelmes utakon jut lélektől lélekbe az erő! S zámolom a lépteimet. Nem hallom a léptei­ket Most már igen. Valahonnan messziről kél a zaj, és egyre erősebben hal­latszik. Ág roppan valakinek a talpa alatt — Vigyázd Ludvo kezének súlyát alig érzem a vállamon. Vagy már nem is érzem, csak a mele­gét? Hátra tekintek. Úristen! Hol vannak a társaim?! A gyökeret látom; elcsú­szott rajta a fény, csonka ujjainak árnyéka hosszúra nőtt a fehér falon. Teremtő hatalma lám, holtában is cso­dálatos. Sebeit fordítja felém. Egyik tenyerében követ szo­rongat, a másik marka üres. Hová lett belőle az emlék? SOMOGYI NÉPLAP Vasfanap, WX méretes IX a

Next

/
Thumbnails
Contents