Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-02 / 52. szám

SZÉLJEGYZET EGY HATÁROZATHOZ Krómozott füllentés Valamennyi világlap vezető helyen közölte az ENSZ Biz­tonsági Tanácsának legújabb határozatát, amelynek lénye­ge: változatlanul érvényben van a világszervezet minden szankciója a fajüldöző rhode- siai rendszer és mindazok el­len, akik ezt a rezsimet akár gazdasági, akár politikai, akár más eszközökkel támo­gatják. A Biztonsági Tanács azon­ban már lassan négy eszten­deje — 1968-ban — is ho­zott egy Rhodesiával kapcso­latos határozatot. Ez nem­csak szellemében, hanem be­tűjében is megegyezik a mos­tanival. Jogos a kérdés: miért volt szükség erre a mostani döntésre? Az. a határozata, hogy a BT fenntartja 1968-as dönté­sét, ezúttal látványos politi­kai gesztus és az egyik állan­dó BT-tag — Nagy-Britan- nia — súlyos veresége. Egy másik tag — az Egyesült Ál­lamok — számára is vereség (legföljebb a »súlyos« jelző nélkül). A Biztonsági Ta­nácsnak azért kellett megis­mételnie 1968-as döntését, mert azóta a helyzet megvál­tozott. 1968-ban csupán ti­tokban kötöttek üzletet a sa- lisburyi ‘rezsimmel, hivatalo­san még London is zendülő- nek, árulónak tekintette lan Smith-t és telepeskormányát. Néhány héttel ezelőtt azon­ban London és Salisbury kö­zötti tárgyalások »eredmény­re« vezettek, s az Egyesült Államok hivatalosan is Rho­desiából szerzi be a krómér­cet. A határozatot, amely a gazdasági szankciót továbbra is fenntartja, a Biztonsági Ta­nács 13 szavazattal fogadta el. Két tartózkodó volt: ter­mészetesen London és Wa­shington. Az amerikai kép­viselő ráadásul még meg is jegyezte: elkerülhetetlen, hogy az USA Rhodesiából importálja a krómot. S erre íem a Pravda vagy valame­lyik nyugati kommunista lap, hanem maga a New York Times mutatta ki: az im­portra nincs szükség, tehát a vásárlás lényege csupán Smith-ék támogatása. A füllentést az sem szépíti, ha a gazság rozsdáját csillo­gó krómmal próbálják lep­lezni! BANZER VÁLASZOLT: Bolívia fontolgatja Pompidou elnök megkapta Hugo Banzer bolíviai elnök válaszát arra a levélre, amely­ben a francia köztársaság elnöke Klaus Barbie-nak, a lyoni Gestapo egykori főnöké­nek kiadatását kérte. A válasz nem elutasító, és arról tanúskodik, hogy a bolí­viai igazságszolgáltatás meg­kezdte az ügy tanulmányozá­sát. Felkészülés a tavaszi kampányra Nagygyűlések Nyugat-Németországban a szerződések ratifikálásáért Brémában, Lübeokben és más nyugatnémet városok­ban nagygyűléseket tartanak »az 1972. évi tavaszi kampány­ra« való felkészülés jegyében. A részvevők követeléseinek középpontjában a szovjet— nyugatnémet, valamint a len­gyel—nyugatnémet szerződés ratifikálása, továbbá az euró­pai biztonsági értekezletnek 1972-re való összehívása áll. Greamer lelkész Brémában mintegy 1000 részvevő előtt elmondott beszédében hang­súlyozta: jelenleg az a legfon­tosabb feladat, hogy ratifikál­ják a Moszkvában és a Varsó­ban aláírt szerződéseket. Lübeckben Rolf Warnke szakszervezeti vezető ugyan­csak hangsúlyozta a szovjet— nyugatnémet és a lengyel- nyugatnémet szerződés mielőbbi ratifikálásának »rendkívüli fontosságát« és szükségesnek mondotta egy olyan politika következetes folytatását, amely »megfelel ezeknek a szerződéseknek«. 8 Magyar Nik Országos Tanácsának ülése a Parlamentien (Folytatás az 1. oldalról.) érdekében folyamatosan figye­lemmel kísérik a nőkoníeren- cián tett hasznos javaslatok valóraváltását, különös tekin­tettel a gyermekintézmények, a nők védelmének és a szol­gáltatások fejlesztésének ügyére. Sorra felülvizsgálják a munkajog, a társadalombizto­sítás, a szövetkezeti jog kü­lönböző területein azokat az érvényben levő jogszabályo­kat, amelyek a nők, a gyerme­Ütközetek Saigon közelében Meglepetésszerű gyalogsági támadások Fokozódik a B—52-esek tevékenysége Az amerikai B—52-es légi- erpdök kedden este és szer­dán hajnal­ban 900 tonna bombát szór­tak le Dél- Vietnam köz­ponti fennsík­jára és az or­szág észak­keleti részére. Ebben a két térségben szombat óta egyre fokozó­dik az ameri­kai légitevé­kenység és a legutóbb — fél nap alatt — az óriás­bombázók már tíz hullám­ban végeztek szőnyegbom- b ázás okát. A VDK elleni legutóbbi légitámadások során lelőtt és foglyul ejtett ame­rikai pilóták Hanoiban sajtóértekezleten válaszoltak az újságírók kérdé­seire. A képen (balról jobbra): James Cutter, Ralph Galati és William Schwertfeger kapitányok. (Telefotó: AP—MTI—KS) kék és a családtagok védelmé­re vonatkoznak. Végül hangsúlyozta: állan­dó, soha nem szűnő feladatuk a szolidaritás eszméinek ápo­lása, a népek közötti barát­ság szolgálata és fejlesztése, amely a múlt évben is figye­lemre méltó eredményeket ho­zott. A beszámolót élénk vita kö­vette, amelyben sokan felszó­laltak. A hozzászólók kifejez­ték egyetértésüket az elhang­zott referátumokkal, és számos indítvánnyal egészítették ki a nőtanács ez év: programját. Az ülésen felolvasták a viet­nami nők szövetségének a ma­gyar nőmozgalomhoz intézett levelét. Ebben a vietnami test­vérszervezet őszinte köszöne­tét mond a nemrég hazánkban járt delegáció meleg fogadta­tásáért, s, a magyar társada­lom, a magyar nők nagysza­bású takaróakciójában meg­nyilvánult szerető gondoskodá­sért. A tanácskozás záróaktusa­ként Erdei Lászlóné válaszolt a vitában elhangzott észrevé­telekre, javaslatokra, majd a részvevők egyhangúlag elfo­gadták az elnökségnek az el­múlt időszak munkájáról szóló beszámolóját és az idei év munkaprogramját. (MTI) Hasszán „reformjainak“ szellemében Marékké tegnap szavazott ítélet a merénylők ügyében „Tajvani ügylet“ Néhány héten belül sor ke­rül Washington és Peking kö­zött a »diplomáciai kontaktus« felvételére, amelynek színhe­lye a Nixon—Csou En-laj tár­gyalásokról kiadott sanghaji közös közlemény szerint »egy harmadik ország« lesz majd. Hugh Scott, a szenátus re­publikánus csoportjának veze­tője közölte ezt a sajtóval. Scott elmondotta: Nixon el­nök a kongresszus vezetőinek adott tájékoztatójában a viet­nami háború »rendezésével« kapcsolta össze a tajvani ame­rikai »katonai jelenlét« idő­tartamát. (MTI) A szárazföldön a népi fel- I szabadító erők az ország leg­különbözőbb pontjain intéz­tek meglepetésszerű gyalog­sági támadásokat a saágoni és az amerikai csapatok külön­böző állásai ellen, illetve tü­zérséggel lőttek támaszponto­kat. Mint az amerikai parancs­nokság jelentette: az ameri­kai csapatok kedden délután Saigon közelében három p-n- ton is megütköztek alko: . 1 után a népi erőkkel, és a vá­ratlan támadások elhárítási­ra helikopterek segítségét is kérték. A fegyvermentes övezet kö­zelében a hazafiak nagysza­bású aknavető-támadást in­téztek a saigoni bábhadsereg 3. gyalogos hadosztályának egyik százada ellen. (MTI) II. Hasszán marokkói király »átfogó reformjainak« első fe­jezetéről, az érvényben levő alkotmány módosításáról szer­dán szavazott négy és fél mil­lió választópolgár, akiknek 80 százaléka írástudatlan, s ez már önmagában is jelzi annak az ellenzéki álláspontnak az igazát, hogy Marokkónak nem a törvényhozói és végrehajtói hatalom »jobb megosztására«, hanem valódi reformokra van szüksége. Az ellenzéki front a március 1-i szavazás bojkottját indít­ványozta tömegeinek. Nyilat­kozatában kifejtette, hogy a »népszavazás csupán alapot ad az értéktelen és hamis intéz­kedésekhez, amelyek Marokkó válságát az alkotmánymódosí­tás , szimpla problémájává fo­kozzák le«. • Mindazonáltal II. Hasszán gondoskodott róla, hogy az irányítás ne csússzon ki a ke­zéből: végül is egyedül ő lesz hivatva arra, hogy kiválassza a minisztereket, feloszlassa a flrkiib aktív körzet marad Szato bejelentése a parlamentben Japán „kész * Szato Eiszaku japán minisz­terelnök a parlament felsőhá­zának szerdai teljes ülésén ki­jelentette: Japán kész tanul­mányozni és esetleg el is fo­gadni a Szovjetunió által java­A lakosság és a közületek részére építkezéshez és tatarozáshoz mindennemű faanyagot biztosítunk farostlemez, színes farostlemez, bútorlap, hajópadló, mozaikparketta gerenda, szarufa, tetőléc, fenyő- és lombos- és egyéb méretre szabott fűrészáru, Minden mennyiségben nagy választékban kapható az ÉRDÉRT Vállalat balatonszentgyörgyi telepén. Árukiadás 7—15, szombaton 7—12 óráig. Páros hét szombatja szabad szombat! ___________ (11747) s óit ázsiai kollektív biztonsági rendszert, ha az — úgymond — »valóban hozzájárul az ázsiai békéhez és biztonság­hoz«. A japán kormányfő megerő­sítette azt is, hogy országa megfelelő időpontban sajnál­kozását fogja kifejezni a Kínai Népköztársaságnak a »neki okozott súlyos igazságtalansá­gok« miatt. A pekingi csúcsról kiadott kínai—amerikai közös közle­ménnyel összefüggésben azt mondotta, hogy Japán kész el­fogadni a békés egymás mel­lett élés öt elvét. (Folytatás az 1. oldalról) fegyveres ellenállás egyetlen nagyobb központja. * * * Izrael a Dél-Libanon elleni négynapos agresszióval sem tudta elejét venni a palesztinai gerillák akcióinak. Kairói köz­lés szerint kedden, a megszállt Golan-magaslatokon több ge­rillacsoport intézett egyidejű támadást az izraeli katonák és létesítményeik eilen, míg szer­dán haina!'-an két — a geril­lák által kilőtt — rakéta csa- puuuut úti 'd./, cöZäK-lZiclciJLl Kir- jat Smona városába. A palesztinai szervezetek bejrúti képviselője szerint »Arkub térsége katonailag to­vábbra is aktív körzet marad«. (Arkub térsége az úgynevezett »Fatah-vidék«.) Időközben az A1 Ahram nyilvánosságra hozta Szadat egyiptomi elnöknek Frangié libanoni elnökhöz intézett üze­netét. Szadat ebben fölkérte a libanoni kormányt, hogy »ne hagyja magát palesztinai-elle- nes megtorló akcióba sodorni« az izraeli támadások nyomán. Ugyanakkor biztosította a kis arab országot, hogy Egyiptom »mindent megtesz biztonsága védelmében«. A UPI bejrúti jelentése sze­rint számítani lehet arra, hogy a libanoni és palesztinai veze­tők »őszinte és jótékony pár­beszédet« (Szaéb Szalam mi­niszterelnök mondta így) foly­tatnak az elmúlt napok ese­ményeiről. Ez nem jelenti fel­tétlenül azt, hogy a libanoni— palesztinai együttélést szabá­lyozó 1969. évi kairói egyez­mény felülvizsgálatára is sor kerül. Palesztinai képviselők jelentették ki, hogy a szóbán forgó — titkos — egvezmény egyetlen paragrafusa sem ren­delkezik arról, hogy a libanoni hadsereg előtt az ország bár­mely része zárva lenne. (Isme­retes ugyanis, hogy a libanoni reguláris haderő az izraeli ag- resszorok távoztáva! bevonult a »F^tah-vidékre« am?ly ed­dig a palesztinai ellenállás »felségterületének« számított.) kormányt és a parlamentet, s egymaga kormányozzon az — ügyére. Sorra felülvizsgálják a — rendkívüli állapot idején. * * * ítéletet hirdetett a II. Hasz- szán marokkói király elleni merénylők tömegperében a kenltrai katonai bíróság. A perbe fogott 1081 tiszt, tisztiis­kolás és tiszthelyettes közül hetvenhármat ítéltek el, a töb­bit felmentették. Halálos ítélet csak egy van. RÖVIDEN Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, a román államtanács elnöke, április elsején hivata­los látogatásra Kairóba utazik. Egyezményt írtak alá Cseh­szlovákia és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség — IAEA — képviselői. Csehszlo­vákia kötelezte magát, hogy az ország területén nem tart atomfegyvereket. »Az ideológiai különbségek« nem érinthetik Chile és Anglia gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait — mondotta a Chilében tartózkodó Joseph Godber brit külügyi és nem­zetközösségi államminiszter. Nem jelenik meg kedd óta a New York-i Daily Mirror. Megszűntével New Yorknak már csak három napilapja ma­radt. Hárommillió dolgozó Argen­tínában már második napja sztrájkol. Az általános sztrájk­ra az Argentínai Általános Szakszervezeti Szövetség szó­lította fel tagjait, tiltakozásul Alejandro Lanusse kormányá­nak gazdaságpolitikája ellen. Perújrafelvételt rendelt el a jugoszláv legfelsőbb bíróság Mil.ienko Hrkacs usztasa ter­rorista ügyében, akit egy al­sóbb fokú bíróság az 1968-as belgrádi robbantásos merény­letek elkövetésének vádjával halálra ítélt. TÜNTETÉS PÁRIZSBAN A holland képviselőház döntése : Ne engedjék szabadon a nácikat! A holland képviselőház maratoni vita után szerdán (magyar idő szerint hajnali három órakor) 85 szavazattal 61 ellenében elfogadta azt a szocialista párti határozati ja vaslatot, amely felszólítja a kormányt, hogy ne engedje szabadon a dél-hollandiai Bveda börtönében életfogytig­lani büntetését töltő három náci háborús bűnöst, Franz Fischert, Joseph Kotaellát és Ferdinand aus der Fiintent. Barend Biesheuvel minisz­terelnök kifejezte reményét, hogy a kormány a határozati javaslat alapos figyelembevé­tele után hozza meg végső döntését, amikor pénteken minisztertanácsi ülést tart. A három háborús bűnöst eredetileg halálra ítélték 13 000 holland zsidó deportá­lásában játszott szerepük miatt. (MTI) Több ezer ember vonult Párizsban az utcákra amiatt, hogy a Renault gyári múlt heti összecsapáskor egy titkosrendőr agyonlőtte Pierre Overneyt, egy szélsőbaloldali szervezet tagját. (Telefotó: AP—MTI—KS) 2 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1972. március 2. 18730410

Next

/
Thumbnails
Contents