Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-02 / 52. szám

Megyénkben fe egyre iöbbször napirendre kerülnek a mezőgazdasági üzemek tár­sulásai. Pozitív és negatív pél­dák is akadnak a mellette, il­letve ellene érvelők tarsolyá­ban. Magyarországon jelenleg mintegy ötszáz társulás mű­ködik. így ezerötszáz termelő- szövetkezet érintett ebben, ahogy ezt Bory Miklós, a TOT munkatársa a balatonföldvári tsz-elnöki tanfolyamon el­mondta. Országunkban a legkisebb szövetkezetek területe körül­belül ötszáz hold. A legna­gyobbak viszont harmincezer holdon gazdálkodnak. Melyik az optimális terület? Erre vá­laszt adni szinte lehetetlen. Az mindenesetre jelez valamit, hogy a legeredményesebben gazdálkodó tsz-ek jelenleg az ezerötszáz holdon aluliak és a tízezren felüliek. Mi ennek az oka? Az ezerötszáz hold terü­letnél kisebbel bíró szövetke­zetek eszközellátottsága töké­letesen megfelel a kívánalom­nak. A nagy gazdaságokban a vezetés jó erőkből tevődik ösz- sze. A jelenlegi lehetőségeket fi­gyelembe véve elmondhatjuk: a nagy gazdaságok eszközellá­tottsága nem közelíti meg a maximális szintet. Az eszköz­koncentráció tehát feltétlenül üdvös lenne. Földvári gondolatok A társulásoké a jövő A magyar és a külországi tapasztalatokat figyelembe vé­ve kell a társulási mozgalmat fejleszteni. A megyék adottságai külön­bözőek, ebből adódik, hogy a társulási lehetőségeket is la­tolgatnia kell minden egyes gazdaságnak. A termelés, a feldolgozás, az értékesítés és a' szolgáltatás területén a leg- küfónbözőbb variációkban jöt­tek létre társulások. Jelenleg több társulási formával számolhatunk. Az egyszerű együttműködéssel, a közös vállalkozással, a válla­lati formációval, a vegyes tár­sulással, a részvénytársaság­gal, a korlátolt felelősségű tár­sulással és az egyesüléssel. A termelőszövetkezetek bárme­lyiknek kezdeményezői, tag­jai lehetnek. Vegyük sorra ezeket. Az egy­szerű együttműködéshez elég, ha három-négy tsz szerződést köt. Semmiféle engedély nem kell ehhez. Maguk szabályoz­zák a jogokat, kötelességeket. Ennek hátránya, hogy a bázis szövetkezet rendszerint »el­uralkodik« a társ tsz-eken. Az önálló közös vállalkozás létrehozása egyben apparátus létrehozását is jelenti. Igaz­gatóval vagy elnökkel. Ez már nemcsak ugyanannak a járás­nak, hanem a megyének is több gazdaságát kapcsolhatja össze. A vállalati formák, ele­mek kötöttséget jelentenek. A vállalat létrehozása szin­tén engedélyhez kötött. A vegyes társulások eddig kevés eredményt mutathatnak fel. Két év múltával, mióta erre a formára lehetőség nyí­lott, alig néhány vegyes társu­lási vállalat jött létre. Nehéz a belépés és kilépés is, hiszen mind ez, mind az a vagyoni helyzet újabb felmérését von­ja maga után. Az egyesülés a »társulások társulása«. Alkalmas lehet ar­ra, hagy a feldolgozó tevékeny­ség kifejlődhessék, az iparral versenytárs legyen. A termelésben már több jó kezdeményezés született az együttműködésre. Melegházi termesztésre, fafeldolgozásra, Nem csupán forintok dolga »A mezőgazdaságban a tech­nikai, műszaki színvonal eme­lése nem csupán forintok dol­ga. Nemcsak az anyagi, a be­szerzési lehetőségek a megha­tározók, hanem számolni kell nagyon bonyolult, emberi sor­sokat érintő, meghatározó problémákkal is.« Tegnap, ko­ra reggel a falurádió műsorá­ban hangzott el ez a mondat. Mégpedig annak kapcsán, hogy valahol egy főagronómus — ellentétben az elnök véle­ményével — azt hirdette, hogy a szövetkezet racionális fejlő­dése csak úgy valósítható meg, hogy minden munkát gé­pesítenek, ha az összes közép­vezetőt leváltják, s helyükbe legalább középfokú végzettsé­gű technikusokat alkalmaznak. Aki nem boldogul, fölösleges­sé válik olyan értelemben; hogy nem lesz elég munkája, menjen és hasznosítsa magát másutt. Nos, ez a főagronómus nem­csak az elnök véleményével került szembe, hanem az egész tagsággal — s hadd tegyem nyomban hozá: nagyon is ért­hetően. Hosszan lehetne bon­colgatni, hogy így miért vált szélsőségessé az alapjaiban jó elgondolás. Mert a műszaki fejlesztés szükségessége vitat­hatatlan, éppúgy, mint az, hogy a technika hatékonyan érvényesülni csak szakavatott »kezekben« tud, azaz a szak­mai hozzáértés szüntelen fej­lesztése elengedhetetlen. De nem olyan áron, hogy ezzel emberi sorsok törjenek ketté, becsületes, dolgos, a szövetke­zeti mozgalom alapjait lerakó parasztemberek váljanak lehe­tetlenné! Nemegyszer és nem is egy helyen került szóba ez a gond már megyénkben is. Hol csendes figyelője, hol aktív részvevője voltam az ilyen be­szélgetéseknek. Mi legyen a sorsuk azoknak a nagy gya­korlati tapasztalattal rendel­kező, a szövetkezetért oda- adóan dolgozó és nemegyszer áldozatot hozó embereknek, akiknek hiányzik a szakmai képesítésük? Elévülhetetlen érdemeik vannak, és még tett- erősek ma is. Mi legyen ve­lük? Tegyük őket »félre«? Nem! Semmi-esetre sem! Hi­szen van, és akarattal, jó szándékkal meg lehet keresni azt a bizonyos »arany közép­utat«, amellyel biztosítható a műszaki, szakmai fejlődés is, és nem válnak fölöslegessé ezek az emberek. Általános érvényű sémát nem lehet mondani, hiszen emberekről van szó. Más-más tulajdon­ságokkal, véleményekkel ren­delkező emberekről, akik elté­rő adottságok között dolgoz­nak. De csak egy gondolatot hadd mondjak: elképzelhetet­len az, hogy a nagy gyakor­lattal, nagy tapasztalattal ren­delkező középvezető ésszerű munkamegosztással együtt dolgozzon a fiatal, -kezdő szaktechnikussal? Ügy vélem, nem! Olyan harmonikus együttműködésre gondolok, amelyik előnyt jelent a mun­kában, és emberileg is köl­csönös haszonnal jár. A fejlődés közben számolni kell -az emberi sorsok alaku­lásával is. Ez a mi társadal­munkban nem óhaj, hanem alapkövetelmény! V. M. talajjavításra társult több szö­vetkezet. Létrejött az iparsze­rű sertéstartás vállalkozása is. A szarvasmarha-tenyésztés­ben eddig ezt még nem sike­rült megoldani. Somogybán a közgazdasági tényezők kellő összehangolásával megfonto­landó a komplex szarvasmar­hatartási társulások létrehozá­sa Bory Miklós szerint. A hús- és tejtermelés belátható időn belül szétválik. A hús előállí­tása a társulások feladata ma­radhatna, a tejtermelés pe­dig az egyes tsz-eké. Ipari termékeket előállítani aránylag kis tőkével viszony­lag egyszerűbb, mint mezőgaz­dasági termékeket feldolgozni. A tejtermékek előállításában viszont számottevő eredmé­nyek születtek. A tejipar ter­melésének tíz százalékát a szövetkezetek adják. Gyümölcs és zöldségféle fel­dolgozására Szabolcs és Szat- már szolgáltatott példát. A szárított áru kelendő exportra is. De működik már társulás propaganda és reklámozási fel­adatok ellátására is. A saját terményeiket, termékeiket tervszerűen, kellőképpen rek­lámozva ajánlják. Segélyező társulások is jöt­tek létre az utóbbi időben az ország különböző részein. Sa­ját forrásból biztonsági alapot teremtettek a kedvezőtlen idő­járású évek okozta gyengébb eredmények »feljavítására«, Arra, hogy a társulásoké a jövő, bizonyíték: évente átlag­ban ötven új jön létre a fel­oszló tízzel szemben. Bebizo­nyosodott, hogy nem a területi koncentráció a döntő, inkább a termelés szakosítása a cél. Leskó László (Folytatjuk.) MAI KOMMENTÁRUNK Párbeszéd Szép eredménnyel zárult az időszerű gazdasági kérdések­kel foglalkozó pártnapok so­rozata. Januárban és február­ban háromszáznegyvenöt so­mogyi községben, üzemben, tsz-ben, állami gazdaságban, iskolában és intézményben tartottak szabad pártnapot. Négynek az előadója országos, negyvenkettőé a megyei szer­vektől érkezett, a többi párt­napot pedig járási vezetők tartották. A mostani sorozat­ra jellemző, hogy sokkal több megyei előadó vett részt a tömegagitáció e formájá­ban. A járási, városi pártbi­zottságok, az alapszervezetek alaposan előkészíthették e fórumokat, ugyanis elegendő idős állt rendelkezésükre. A járási pártbizottságok előké­szítő értekezleteket tartottak a pártnapok előadóinak, s ezen kiegészítették helyi gaz­dasági adatokkal az országo­sokat. Sokkal többen vettek részt a mostani pártnapokon, mint az előzőkön. Pedig nem volt könnyű összehangolni a ren­dezvényeket egy-egy község­ben, hiszen ebben az idő­szakban zajlottak a tsz-zár- számadások, a falugyűlések, a népfrontbizottság-választá- sok, a rétegbeszélgetések. A pártszervezetek jó munkát végeztek, s ezért voltak népe­sek e fórumok. is. Mindössze néhány helyen maradt el pártnap, ebben olyan is köz­rejátszott, hogy megbeteged­tek az előadók. Néhány helyen, mint pél­dául az elektroncsőgyárban, a ruhagyárban, a húskombi­nátban, Balatonbogláron, ki­emelkedően jól sikerült a szervezés. E négy pártnapot csaknem ezernyolcszázan hallgatták meg. Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára, Nagy Mária, az MSZBT fő­titkára, Németh Ferenc, a megyei pártbizottság első tit­kára, Bíró Gyula, a megyei pártbizottság titkára volt az előadó e helyeken. Miben szárnyalták túl az eddig megtartott pártnapokat a mostaniak? Elsősorban az aktivitásban. Nagyon sokan mondták el véleményüket a tájékoztató után, s ami el­hangzott, az többségében a politikánkon alapult. A hoz­zászólásokból kiérződött, hogy a munkások, tsz-tagok, műszakiak, értelmiségiek és alkalmazottak mindent meg­tesznek majd az idei tervek megvalósításáért, a termelé­kenység növeléséért, a költ­ségek csökkentéséért, a jobb minőségű termékek előállí­tásáért, a szervezettebb és fe­gyelmezettebb munkáért. Ez annak is köszönhető, hogy jobban értik feladatukat, s ehhez a gazdasági kérdések­kel foglalkozó pártnapok is hozzájárultak. Az őszinte légkört jellem­zi, hogy nem volt kényes kérdés, amelyet ne mertek volna föltenni. Az árak moz­gásától az ellátási nehézsé­gekig, a nyugdíjasok gondjai­tól a fiatalok magatartásáig mindenről szó esett. Különö­sen pozitív, hogy többen bí­rálták a nem átgondolt helyi döntéseket, amelyek hozzájá­rultak a beruházási feszült­ségek növekedéséhez. Kifo­gásolták a rossz anyagi ellá­tást, a munkafegyelem lazu­lását, a nem ösztönző bére­zést abból, a szemszögből, hogy ezek megszüntetésével szervezettebben termelhetné, nek az üzemben vagy a szö­vetkezetben. A pártnapok előadói vá­laszt adtak a kérdésekre. A párbeszéd azonban ezzel nem fejeződött be. hanem folyta­tódik a most zajló réteg- és kiscsoportos beszélgetéseken is. L. G. Öt igazgató találkozott ÖT IGAZGATÓ szakított magának fél napot, s leült be­szélgetni. Arról folyt a szó, ami mindegyiküket a legin­kább foglalkoztatta. Néhány félmondat a gyak­ran szócsatákat is'jelentő vé­leménycseréből: »Van-e nála­tok ... Hogyan oldjátok meg... Miért nem tud­ják ... ?« 86 ezer kabát Karódról Hatvan asszony között egy férfi Május 1. Ruhagyár Ka- rádra kihelyezett tele­pe 1967-ben kezdte meg a termelést. A százhatvanhat dolgozó több mint kilencven százaléka nő. Tevékenységük­ről, eredményeikről Sóstahi József, a telep vezetője tájé­koztatott. Jelenleg két műszakban dol­goznak. A telep Karúdra he­lyezésével munkaalkalmat te­remtettek majdnem kétszáz asszonynak. Ez a létszám to­vább nő majd, mert június­ban újabb részlegük kezdi el a termelést, ahol 150—160 asszony dolgozik majd. — Az eddig elért eredmé­nyekkel elégedett vagyok —, mondta a telepvezető. — Mi félkész termékeket gyártunk, illetve már csal? a befejező munkálatok vannak vissza egy-egy darabon. A terméke­ket felszállítjuk Budapestre. 1971-ben 86 000 kabátot készí­tettünk. Jelenleg szovjet meg­rendelésre leányka- és női ka­bátokat varrunk, az előre meghatározott ütemezésnek megfelelően. — Csak ka rád ink dolgozna' ; gyárban? — Majdnem minden dolgo­zónk helybeli. Ebből követke­zik, hogy munkaerő-vándor­lásról nem beszélhetünk; olyan mértékűről, amely gon­dot is okozna, semmiképpen. Aki hozzánk jött. az maradt is itt, a létszámunk állandóan emelkedik. A telepen dolgozó asszo­nyok. örültek a munkalehe­tőségnek. Ami­kor megkér- .........- , d eztem közü­lük néhányat a beindulás óta szerzett ta­pasztalataik­ról, kedvező­en nyilatkoz­tak. A telepen Mindössze tizenhét éves Far­kas János, de már két éve is­merkedik a szakmával. — Nem érzi magát egyedül a sok asszony, lány között? — Már régen megszoktam őket. Nem is ők a fontosak. Megszerettem a munkahelye­met, és szeretném letenni a szakmai vizsgát. Itt a gyárban indítanak egy szakmai tanfo­lyamot, erre jelentkezni sze­retnék. A keresetemmel is elégedett vagyok, az ezerfo­rintos alapra még rájön a tel­jesítmény alapján számított díjazás. Azok az asszonyok, akiknek feladatuk az egyes idomok va­salása, a műszak végére elfá­radnak. Nem is csoda: nyolc órán keresztül emelgetni az ötkilós vasalót — nem könnyű. M. A. három helyi­ségben dolgoz­nak az asszo­nyolc. A . surro­gó. villany­meghajtású gyorsvarrógé­pek fölé lófar­kas, kontyos fejek hajol­nak. Nagy meglepető­semre talál­koztunk e§y férfival is, pontosabban fiatalemberrel, A beszélgetés mindig vissza­kanyarodott ezeknek a fél­mondatoknak a másik felére: arra, hogy mindenütt gond a fluktuáció, s nemegyszer ép­pen a másik gyárba mennek el néhány tíz fillérért, vagy esetleg forintos órabéreme­lésért a szakmunkások. Sehol sem sikerült megoldani a szakmunkások továbbképzé­sét, s bár törekednek arra, hogy tájékoztassák a gyár munkájáról, feladatairól az embereket, a munkapadok mellett gyakran nem tudják, mennyi a gyár vagy éppen az adott üzemrész terve, mit ír elő a kollektív szerződés, mi­lyen gondokkal küzdenek. Mindebből következik az újabb kérdés: mit lehetne — kellene — tenni? Az öt igaz­gató közül négy irányít gyá­rat. Ezek ott sorakoznak Ka­posvár keleti ipartelepén né­hány száz méterre egymástól. A Finommechanikai Vállalat Kaposvári Gyára a legfiata­labb. Mellette fekszik a Mo­sonmagyaróvári Mezőgazdasá­gi Gépgyár Kaposvári Gyára, az elektroncsőgyár, s a sort a Kaposvári Villamossági Gyár zárja A munkapadok mellett ebben a négy gyárban körül­belül ötezer ember dolgozik. Az ötödik — a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat ka­posvári üzletigazgatósága — valamennyi gyárral kapcso­latban van. — Mit lehet, mit kell ten­ni? — hangzott el a kérdés. A félnapi beszélgetést talán így lehetne összefoglalni: az eddiginél szorosabb, jobb kap csolat kialakításával, közös akarattal, megegyezéssel sok gondot könnyebb lenne meg oldani. A vándorlás csökkentésének i egyik módja — hiszen nagy- I részt a négy üzem között mo­zognak a keleti ipartelepen a szakmunkások —, ha sehol sem ígérnek többet azoknak, akik ugyanabba a munkakör­be mennek, s legalább addig, amíg fél év eltelik az új mun­kahelyen. nem is adnak. A továbbképzés nemcsak a szakmunkásoknál gond: meg­oldatlan a művezetőké és a vállalatok adminisztratív irá­nyítását végző dolgozóké is. A gondolát, amelyet itt fölve­tettek. megszívlelendő másutt is: havonta, kéthavonta össze­vonnák például a gyárakból a művezetőket, s a vezetéshez nélkülözhetetlen ismeretek­ből tartanának előadást. Mun­kapszichológust is tudnának felkérni erre. Mindezek beszélgetés köz­ben fogant gondolatok: érde­mes velük foglalkozni — mondták az igazgatók. Újabb kérdés: ki hogyan tá­jékoztatja munkásait a gyár életéről, feladatairól? Egy bi­zonyos: a vállalat reális igé­nye és a munkások tájékozott­sága között nincs meg az össz­hang. Miért? Az igazgatók igénylik ezt, de valahol el­sikkad az információ. Lehet ezen segíteni? Bizonyára le­het, csak meg kell találni a módját. Nyers gondolatok. Megvaló­sításukért még sokat kell ten­ni. De megéri. A termelés lesz jobb, a munka könnyebb, s eredményesebb a gazdálkodás, A délutánba nyúló beszélge­tés végén az elektroncsőgyái igazgatói irodájában még egy mondat hangzott el: »Láttá­tok gépeinket, ha valamit meg tudunk nektek csinálni, szí­vesen vállalkozunk rá.« »Jó, köszönjük« — felelték. A koo­peráció így is kezdődhet. A NÉGY GYÁR Kaposvár keleti ipartelepén hasonló pro­filú, s az áramszolgáltató is összeköttetésben van velük. Kapcsolatuk fejlesztése azért is figyelemre méltó: az igazga­tók első találkozása ugyanis nem az egyetlen. A beszélge- 1 tés során sok közös gond ve­tődött fel. s született egy meg­állapodás is: ezután rendsze­resen találkoznak. Éppen a közös gondok miatt. Mindehhez érdemes még hozzáfűzni, hogy másutt, más vállalatoknak is vannak közös gondjaik. Kercza Imre SOMOGY! NÉPLAP Csütörtök, 1973, március 2,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents