Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-09 / 58. szám
Évi 400 lakáshoz elegendő középblokkot gyártanak Nagyatádon (Tudósítónktól.) Daruk, csillék, tégla- és sóderhegyek. Az üzemben összesen 16 ember dolgozik. Teljesítményük mégis jelentős, évente 400 lakás építéséhez szükséges középblokkot tudnak előállítani. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat nagyatádi segédüzemében vagyunk. Hogy nem régi az üzem, az is mutatja, hogy a város szélén lévő ipartelepen tengelyig ér a sár. Kalauzunk Molnár István fiatal üzemvezető lelkesen magyaráz. Ezt á fajta középblokkot legföljebb 5 Szintes lakóépületekhez lehet fölhasználni, s a munkát jelentősen meggyorsítja, ha a blokkelemekkel építkeznek. A telepen gyártott mennyiség nagyobb részét a nagyatádi lakótömböknél használják fel, de szállítanak belőle Marcaliba, sőt még Kaposvárra is. Elgondolkoztató számok: Csecsemőnként is 1000 forint a vendéglátó-forgalom! A esfllesablonba kerülnek s téglák. Nagyobb szigort! Balesetek — figyelmetlenségből a megye mezőgazdasági üzemeiben SZOMORÚ EVET zárt ismét a mezőgazdasági munka- védelem. 1970-hez viszonyítva ugyan a megye mezőgazdasági üzemedben kevesebb baleset volt, de a kiesett munkanapok száma így V» meghaladta a 48 641 napot. Mint azt Lovag András, az SZMT munkavédelmi bizottságának munkatársa elmondta, a laza munkafegyelem tavalyi szomorú következménye a termelőszövetkezetekben: hét halálos és öt csonkulásos baleset. Igen rossz egyes járásokban a statisztikai fegyelem is. Különösen jellemző ez a siófoki járásra, ahonnan tavaly száztíz üzemi balesetet »nem jelentettek be« a járási hivatalba. Több mint kétezer kiesett munkanapot »eltitkoltak-« a szövetkezeti vezetők. Ez azonban mit sem változtat a tényeken, amelyek arra figyelmeztetnek: többet kell törődni embertársaink életének, testi épségének megóvásával. Az emberek nagy többsége igen figyelmetlen, sokszor meggondolatlan. Tavaly például a legtöbb baleset elesésből adódott Utána következnek az állatok, majd a munkáéi erőgépek helytelen kezelése, valamint a figyelmetlen rakodás miatt előfordulók. Csökölyben tavaly áprilisban a termelőszövetkezet egyik dolgozója silótakarmányt szállított lovas kocsival az istállóba. Amikor az ajtóhoz ért, akkor vette észre, hogy nincs elegendő hely a rakomány — amelynek tetején ült — és az istálló ajtajának felső része között De akkor már egy jó állapotban levő OPEL CARAVAN SZEMÉLYGÉPKOCSI és egy IZS TEHER OLDALKOCSIS MOTORKERÉKPÁR Érdeklődni: Bőripari Ktsz, Kaposvár, Széchenyi tér 7. szám alatt késő volt: a lovak bevontatták a kocsit, hajtójuk pedig beszorult a siló és a gerenda közé. (Röviddel & kórházba szállítás után meghalt) A kaposvári Lattnca Sándor Termelőszövetkezetben történt halálos baleset is figyelmetlenségből származott A tsz egyik dolgozója farönköket vontatott egy lejtős területen, s a rönkök maguk alá temették a szerencsétlen embert A balesetért saját maga is felelős volt mivel olyan területen egyedül nem végezhette volna a veszélyes munkát, s a munkavédelmi szabályokat sem tartotta be. Igen nagy figyelmet igényel az állatokkal való bánásmód. Erre a Telekiben történt halálos baleset is figyelmeztet. Az elszabadult bika halálra taposta az egyik őrt, aki meg akarta kötözni. S tovább Is lehetne sorolni még a sajnálatos eseteket, amelyek mind a munkavédelmi szabályok be nem tartásából adódtak. A HALÁLOS balesetek aránya több mint 10 százalékkal csökkent, az előző évhez viszonyítva. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az utóbbi időben nagyobb gondot fordítanak a vezetők a munkafegyelem betartására, s arra, hogy a gépeken csak szakképzett emberek dolgozzanak. Hiszen egy rossz mozdulat, egy apró figyelmetlenség is w már komoly következményekkel járhat. A munkagépeken azonban — a javulás ellenére -r- tavaly 178, az erőgépeken 83 baleset történt Pedig a szerencsétlenül járt gépkezelők munkavédelmi ismeretekből is vizsgát tettek! Sajnos, az idei év első hónapjának szomorú statisztikája — 138 baleset 3720 munkanap — nagyon is figyelmeztet hogy nem elég csak ismerni, hanem be is kell tartani a munkavédelmi szabályokat Gyertyás László Februar elején pénzügyi rendelkezéseik léptek életbe, amelyeknek célja az egyre emelkedő szeszfogyasztás csökkentése. A vendéglátóiparban a korábbi 4 százalékról 5 százalékra emelték az italforgalmi adót ez alól viszont teljesen mentesítették az üdítő italokat A vendéglátásban ezután tehát csak az alkohol tartalmú italok után kell fizetni a fölemelt forgalmi adót »Az intézkedés — amely összhangban van az alkoholfogyasztás visszaszorítására irányuló társadalmi törekvésekkel — várhatóan kedvezően változtat az üdítő és szeszes italok forgalmának arányán-« — magyarázza a már életbe lépett rendelkezés. De vajon ez a rendelkezés megváltoztatja-e azokat a törekvéseket amelyek az állami, tanácsi és szövetkezeti vendéglátóiparban tapasztal- fiatok, s amelyeknek célja a vendéglátó-forgalom növekedésének elősegítése? Alkalmam volt megismerni nemrég néhány fogyasztási szövetkezet múlt évi eredményeit s köztük azt, hogy a vendéglátóiparban, illetve a forgalomban milyen növekedés következett be. — Körzetünkben minden lakosra, beleértve a csecsemőket és az aggastyánokat is, tavaly 1000 forint volt az egy személyre jutó vendéglátó-forgalom. Az idén az a célunk, hogy éri további 10—14 százalékkal növeljük — hangzott el az egyik áfász beszámolójában. — Mennyi ebből a szeszes ital, illetve az étel vagy a cukorka, cigaretta aránya? A válaszból, a magyarázatból az derült ki, hogy még azokban az egységekben is, ahol melegkonyhás kisvendéglővel, étteremmel rendelkeznek, a forgalom többsége szeszes italból származik. S különösen az az aggasztó, hogy a kisközségek italboltjaiban, ahol elvétve árusítanak csak szendvicset és igen kevesen kémek cukorkát, csokoládét vagy trafikárut, ott a bevétel 80—85 százaléka az elfogyasztott borból, pálinkából vagy más szeszes italból származik. Átlagosan ez a fogyasztási szövetkezeteknél 10—12' százalék, de akad jónéhány község, ahol valójában az »egyéb« forgalom aránya még az 5 százalékot sem haladja meg! Elgondolkoztató számok. Egy alig néhány száz lakosú községben félmillió jut italra, s van olyan — nem egészen ezer lakosú — falu, ahol az egy személyre jutó vendéglátóipari forgalom (pedig csak italboltjuk van!) eléri, sőt meghaladja az 1000—1100 forintot is! S talán éppen a most életbe lépett pénzügyi rendelkezések miatt kellene a fogyasztási szövetkezeteknek — de más vendéglátóipari vállalatoknak is — a forgalom növekedésével kapcsolatos terveiket felülvizsgálni. — Az üdítő ital kiszállítása nem jövedelmező. Ráfizetünk — hallottam a magyarázatot, amellyel természetesen nem lehet egyetérteni. Hiszen ennek a rendelkezésnek éppen az a célja, hogy találkozzon az alkoholfogyasztás visszaszorítására irányuló társadalmi törekvésekkel, és kedvezően segítse elő az üdítő ital fogyasztásának emelkedését. Egyetértünk a vendéglátó- forgalom növelésének tervével azokban a községekben, ahol bisztrót, melegkonyhás kisvendéglőt létesítenek, és arra ösztönzik ezeknek az egységeknek a vezetőit, hogy a szeszes ital rovására az ételel- adás, a választék növelésével emeljék a forgalmat Ott viszont, ahol csak az italboltok maradnak, miből várható a vendéglátó-forgalom emelése? Borból, pálinkából és más szeszes italból... S nemcßak az új, a szigorító pénzügyi rendelkezések miatt, hanem a társadalmi törekvések érdekében is, amelyek az alkoholfogyasztás visz- szaszorítására irányulnak, tesszük fel a kérdést: szabad-e olyan terveket készíteni, amelyek arra kötelezik a vendéglátóegységek vezetőit, hogy mindent elkövessenek a for- galom, a szeszes ital fogyasztás növelése érdekében? Szalai László I. HARMAT ENDRE: A Raszpufyin-rejtély 23. XVI. FEJEZET :Muzsika a medvebőrön Ólomlábakon lépdelt az idő. Hajnali fél hármat jeleztek falióra mutatót Csaknem két teljes órája zajlott már ez Ja lidérces álom. A herceg úgy ♦ érezte, nem sokáig bírja már. J * ♦ * | Ennek a könyvnek a meg♦ írása során végig arra töre- {kedtem, hogy a Raszputyin- t legendát kibontsam a misztiÍ * kum köntöséből. Mint az olvasó tapasztalhatta, az esetek túlnyomó többségében ez nem .is volt nehéz: a forrásmunkák " és a logika segítségével majdnem mindig viszonylag köny- nyűszerrel ki lehetett hámozni valószerűtlen burkából a racionális magot. A mojkai palota pincéjében történtek előtt azonban — tudomásom szerint a Raszputyin-rejtély minden más kutatójával együtt — tanácstalanul állok. Sehol, soha egyetlen utalást nem találtam arra, mi a magyarázata annak, hogy a méreg nem hatott, illetve csak minimálisan hatott. A forrásmunkák mankói koppanva kiesnek, és ezúttal valóban nem marad más hátra, mint a meztelen logika. Ez pedig aligha hagy más magyarázatot, mint a következőt: l L A beszervezett orvos, dr. Lazovort, csaknem bizonyosan nem ciánkristályokat, hanem valami ártalmatlanabb szert szerzett be. Vagy véletlenül, vagy — talán azért, hogy legyen visszaút — tudatosan. 2. Csak így válna valameny- nyire érthetővé, hogy a szibériai paraszt közismerten vaserős szervezete, legalábbis töb- bé-kevésbé, ezzel az ártalmatlanabb késztíménnyel meg tudót birkózni. Méreg után revolver Raszputyin még mindig a helyén ült. A fejét lehorgasz- totta, nehezen lélegzett. A herceg felállt. Háta mögé tett kezében revolvert tartott. Rámutatott a gyönyörű kristálykeresztre — a ciánkálinak vagy az annak hitt szernek is kristályformája volt — és azt mondta: — Grigorij Jefimovics — szólalt meg remegő hangon Juszupov —, jól tenné, ha a keresztet nézné, és imádkozna. A sztarec arcára alázat ült. Közelebb ment gyilkosához és az arcába bámult, mint aki nem hiszi el, amire hirtelen rádöbbent. Aztán lassan jobbra fordította a fejét, és mint aki mindennel leszámolt, engedelmesen nézte a keresztet. Juszupovot el vakította a csőből kicsapó villanás. Vadállati hörgés hallatszott, és .Oroszország koronázatlan nra a medvebőrszőnyegre zuhant. El SOMOGYI NÉPLAP vnt. micdm A Mit ígér a tiszti hivatás? A ki látott már tisztavatásra egybegyűlt szülőket, meggyőződhetett arról, milyen büszkék ezek az emberek a fiaikra, akiket féltő gonddal neveltek és — ha nem is minden aggodalom nélkül — elengedtek erre a pályára. Büszke rájuk a pedagógus, a kedves ismerős, a jó szomszéd és mindannyian, akik legalább sejtjük, milyen felelősségteljes munkára vállalkoznak a fiatal alhadnagyok, hadnagyok, főhadnagyok. , A hivatásos tisztek számára a katonák nevelése, a roppant értékű, korszerű technikai eszközök működtetése — a sok gond mellett — természetesen sok örömet is jelent. Egyetlen más pályán sincs’ az anyagi és erkölcsi elismerésnek annyi fokozata, mint itt. A tiszt rendfokozatban meghatározott időnként előrelép. A 22—23 évesen hadnaggyá avatott fiatal jóval az 55 éves nyugdíj- korhatár előtt alezredes lehet, ha közben nem is lép elő soron kívül. A kezdő tiszti fizetés 2600 forint körül mozog, és az előléptetések, valamint a szolgálati idő arányában fokozato- san_emelkedik. A tiszti főiskola első évétől kezdve évenként több mint 5000 forint ruházati illetmény jár, s minden évben 25—37 nap szabadság illeti meg a hivatásos katonát Betegsége idején teljes fizetést kap, családtagjaival együtt díjtalan egészségügyi ellátásban részesül. A családtagok számára is jár az 50 százalékos vasúti kedvezmény. A szolgálat nehézségeit vették figyelembe, amikor megállapították a nyugdíjnak az átlagosnál kedvezőbb feltételeit. A hivatásos katonát és családját megilleti a szolgálati lakás és más egyéb kedvezmény is. A pályát választó fiatalok körében népszerű a tiszti hivatás. Ennek bizonysága, hogy a katonai főiskolákon minden egyes helyre két pályázó jelentkezik már évek óta. A rohamosan fejlődő tudomány és technika pedig a haza fegyveres szolgálatában is növeli a jelöltekkel szemben támasztott mércét Egyáltalán nem közömbös, hogy milyen arányban kopogtatnak a katonai főiskolák kapuin a kitűnően, jelesen és jórendűen érett fiatalok, az általános műveltek és a szakmailág középfokon végzettek. A felvételi követelmények is jelzik, hogy — a tárgyi ismeretek mellett — egyéb szempontokból is egyre magasabb a mérce. Az erkölcsi-politikai megbízhatóság, a feddhetetlen előélet, az egészségi alkalmasság, a hivatásérzet, a nőtte* családi állapot, valamint a 21 évnél nem magasabb életkor az érettségi bizonyítvány mellett mind olyan követelmény, amelyektől ma már nem lehet eltekinteni. A felvételi vizsgán a jelöltek fizikai állóképesség-vizsgálaton, általános tudás- és képességvizsgálaton, a szakosításhoz szükséges speciális vizsgálaton 5—5 pontot, összesen 15 pontot szerezhetnek. Ehhez jön a középiskolában az utolsó év végén szerzett matematikai és fizikai érdemjegy alapján 2—5 pont, valamint az érettségi bizonyítvány átlaga alapján további 2—5 pont. A felvételhez szükséges minimális 12 pont és az elérhető maximális 25 közötti különbség is azt érzékelteti, hogy más főiskolákhoz, egyetemekhez képest sokoldalúbban vizsgálják a jelöltek alkalmasságát A katonai főiskolák ennek megfelelő lehetőségeket is kínálnak. A három katonai főiskolán parancsnoki, illetve technikusi képzés folyik gépkocsizólövész, páncélos, tábori tüzér, határőr, műszaki, híradós, légvédelmi tüzér, fegyverzet-, gépjármű-, harcjármű-, vegyvédelem-, általános hadtáp-, repülő-műszaki szakokon és ágazatokon. A helikopter- és repülőgép-vezetők képzése a Kilián György Repülő-Műszaki Főiskolán történik. . A katonai főiskolák hallgatói a teljes ruházaton felül térítésmentesen kapják az élelmezést, a lakást, az orvosi ellátást és a tanszereket. Mindezeken túl különböző pénzjuttatásokat is biztosítanak számukra; az eltöltött évek arányéban illetményük 250—500 forint. A tanulmányi eredménytől függően 100—500 forint pótlékot kaphatnak. (Külön póifeák jár az alparancsnokoknak.) A tanulás és a közösségi munka jutalmazására is nagy gondot fordítanak a főiskolákon. A kimenő, a kimaradás, az eltávozás és a főiskolán eltöltött szabad idő lehetőséget nyújt a mozgalmi életre, a pihenésre, a művelődésre és a sportolásra. A fiatal tisztnek, amikor megkezdi hivatásának gyakorlását, két diplomája van. Ez jól példázza a hivatásos tiszttel szemben támasztott magas szintű nevelői és korszerű szakmai követelményeket. A sok pálya, foglalkozás közül érdemes tehát ezt a hivatást választani. M. L. Néhány percen belül Rasz- puíyin teljesen elcsendesedett. A golyó szívta jón hatolt be. Juszupov és a lövésre berohanó társai leoltották a villanyt, kívülről lakattal bezárták az ajtót, és felmentek a dolgozószobába. Udvari vadászat Egy idő múlva Juszüpov nyugtalan lett. Lement az »alsó ebédlőbe«. . Raszputyin mozdulatlanul hevert. Pulzusa nem volt, sebéből lassan szivárgott a vér. De ahogy gyilkosa hozzáért, a teste nem tűnt hidegnek. Ja- szupov végső bizonyságöt akart. Megrázta a tetemet. Az visszazuhant korábbi helyzetébe, mint egy zsák. A fej élettelenül billent Oldalra. A herceg már menni készült, amikor észrevett valamit. A halott bal szempillája megrándult. Föléje hajolt és figyelmesen vizsgálta a sztarec arcát. Azon is mozgás hullámzott végig. Hirtelen félig kinyílt a bal szem, majd rögtön utána a jobb szempilla is előbb megremegett, majd felemelkedett. És a muzsik mindkét, immár nyitott szeméből ördögi gyűlölettel meredt gyilkosára a híres Raszputyin-tekintet. A sztarec hatalmas keze gyilkosa torkát kereste. A herceg — immár teljes pánikban — felrohant a dolgozószobába. Ezalatt a sztarec szűkölve, mint egy megsebzett állat, felkúszott az udvarra vezető ajtóig és eltűnt a sötétségben. Csak ott végzett vele az összeesküvők golyója. A tetemet a Petrovszkij-szigetnél a Névába dobták, a gyilkosok, és azt hitték, »megmentették Oroszországot«. Az ő Oroszországukat. Epilógus Január 7-én a Duma elnöke kihallgatáson jelent meg a cárnál, és hosszasan tudatta vele, hogy a birodalom recseg- ropog, hogy a »zendülés« hetek, esetleg napok kérdése. Miklós alig figyelt oda. — Fárasztom talán Felségedet? — Hát bizony, nem sokat aludtam az éjjel. — Igen, igen, a tengernyi gond... — Nem, Mihail Vlagyimiro- vics, hajnalban erdei szalonkákra vadásztam. A kocsiban fázósan húzta össze magán vagyont érő bundáját a nagyúr. Az üres péküzletek előtt rongyos emberek hosszú sorai kigvóztak. A sofőr hirtelen fékezett. Egy mellékutcából hatalmas tömeg go- mnívgott. elő, és elárasztotta a széles sugárutat. Az ajkakat fehér párába burkolva hagyta el a kiáltás: »Békét! Kenyeret!« A Nyevszkij proszpekten eldördültek az első lövések. A földkerekség múltba dermedt egyhatoda megmozdult és elindult a jövő felé. A száműzött szimbirszki, akinek oroszlánrésze volt az ébredésben, hazakészült. Szibéria szikrázó havát még sza'^ádas sztarecek taposták. De a Néván, amelyből különös társuk tetemét kifogták, már ott ringott és ágyúit lassan a Téli Palota felé fordította az Aurora. (Vége)