Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-09 / 58. szám
JtU 12-165. Hallgatóin öntm A BIZALOM VONALA A szolgálatnak Magyar- országon nincs elődje. A halk, fehér orvosi szobába befutó hívások irdatlan messziségből érkeznek — az ember .vívódásainak sötét, ködös tájairól; a távolságból néhány percre vallomások, kételyek, roncsolt álmok úsznak elő, aztán egy kattanás, s a kapcsolat, amelyet néhány perce ember és ember közé melegített a telefondrót, elpattan, mint köny- nyű, hártyás burok. Magyarországon először vállalkozott arra egy ember, hogy vegye, s jegyezze a lüktető távolság szívhangjait, hogy a sóhajt még akkor meghallja, amikor nem erősödött jajkiáltássá, hogy a legnehezebbet megtegye: emberi szót szóljon valakihez, aki úgy érzi, hogy erre a fel nem írható, meg nem. rendelhető gyógyszerre szorul. ' Debrecenben dr. Szabó Pál ott ül a telefonnál. Két készülék az asztalán: az egyik a hivatalos, az ideggondozó intézet főorvosáé; a másik a bi- ealom vonala. 12-165: a lelki gondozási segélyszolgálat száma, öt feltárcsázható számjegy, abba a szobába vezető, ahol soha nem tagadják le magukat Dr. Szabó Pál húszéves tervét valósította meg Debrecenben, amikor vonalat kért a szolgálatnak. Élete megszakítatlan, nagy küzdelem az öngyilkosságok ellen. Már hosszú évekkel ezelőtt megindította az öngyilkosságot megkísérlők gondozását, kartont vezet róluk, időnként meglátogatja őket 1970-ben elkészítette a múlt évtized öngyilkossági statisztikáját Hajdú- Bihar megyében. Megdöbbentő számokkal találkozott. »-Felzárkóztunk a Viharsarok mellé, 1960 óta négy és félszeresére nőtt a halálesetek száma. Ebben az emelkedésben döntő szerepe az öngyilkosságoknak volt.« Megszólal a bizalom vonala. — Itt 12-165. Hallgatom önt Egy asszony érdeklődik: miért beszél álmában, mit tegyen a nyugodt alvásért? Napközben általában egyszerűbb ügyekben kell segíteniük — az indulatok estére, éjszakára érnek meg, mintha a sötétedéssel borulnának el a remények: ilyenkor fogják az ügyeletesek a zaklatott, nehéz beszélgetéseket, ilyenkor már minden kiejtett szó, minden hangsúly életet menthet: az utolsó kapaszkodót jelentheti egy-egy hajótöröttnek. — Három csoportra osztottuk a hívókat — mondja a főorvos. — Vannak informálódók, akik úgy érzik: egyszer, valamikor, később ránk szorulhatnak; a második csoport a bajba jutottaké — szerelmi csalódás, iskolai bukás, idegkimerültség, munkahelyi piszkálódás —, s végül a veszélyeztetetteké. Ok arról küldenek jelzést, hogy nem tudnak tovább élni. Minden telefonbeszélgetés közül, amely lezajlik a világon, Kevés kulturális folyóirat fogy Egy a tízhez! A Az avatatlan talán még ezt mondaná: »Ha kevés, hát kevés'! Nem kapunk többet!« Ekkor valóban meglenne az okunk arra, hogy bosszankodjunk. De nem így van. Utánajárásunk tapasztalata: ha a megye többek között a Kortársból, a Nagyvilágból mondjuk százezer példányt igényelne, akkor is megkapná. Ha az Üj Írásból vagy a Filmkultúrából kérné ezt a mennyiséget, megkapná. Megdöbbentő, hogy — az előfizetők nem túl nagy táborát leszámítva — a megye lakosságának »erejéből« egy hónapban csak száznál alig-alig több Kortársra. Jelenkorra, Nagyvilágra vagy Filmkultúrára futja. Meghökkentően kicsi ez a szám, az pedig különösen, hogy az érkezett példányok majd negyven százalékát vissza kell küldeni »eladhatatlan«-nak minősítve. Januárban a száz- harmincnyolc Kortársból száz- tizennégyet sikerült eladni. S más kulturális folyóiratoknál is hasonló a helyzet! A szakmai folyóiratoknak, szaklapoknak tízszer, hússzor ennyi példánya kerül az olvasók kezébe. örülünk a szakmai folyóiratok nagy számának, de örömünk akkor lenne teljes, ha a kulturális folyóiratok iránti érdeklődés is hasonló lenne. a legszomorúbb, hogy valaki kimondja: öngyilkos akar lenni. A bizalom telefonkészüléke mellett Debrecenben nem tesznek különbséget öngyilkossággal zsaroló, fenyegetőző és nagy tragédiától sújtott, valóban elszánt, halni induló között: az orvosok azt mondták, minden öngyilkosság egyforma — bele lehet halni. Aki valaha is végiggondolta, hogy elveti az életét, már veszélyeztetett. — Mentettek már élatet ezzel a vonallal? — Egyszer egy katona telefonált, aikit elhagyott a menyasszonya. Az utolsó stádiumban volt, a hangján érződött: elszánta magát a halálra. Hosszú beszélgetés kezdődött, közben a mentőket is riasztottuk. Az a fiú él. Ez — úgy is mondhatom — a látványos esetünk volt De azt hiszem, mióta megszerveztük a szolgálatot, nem az egyetlen mentésünk. Az ilyesmit, persze, igen nehéz nyomon kísérni, ami azonban bizonyos: néha egyetlen szó, egyetlen együttérző mondat elég ahhoz, hogy valaki vállalja tovább az életet. S ez óriási felelősség. Egyetlen, szó: egy ember. Tízen vagyunk a szolgálat tagjai, s mindnyájan érezzük ennek az egy szónak a felelősségét. Dr. Szabó Pál naplót forgat A legtöb hívó — s ez már elárulja, hogy valóban tanácsot, segítséget várnak — a' nevét is megmondja. Az orvosi titoktartás nemcsak a névre, a lakóhelyre is kiterjed, ezért legföljebb annyit tudhatunk meg: ez interurbán hívás volt, amaz helyi beszélgetés, néhány esetben levélváltásra is sor került. A telefonálók foglalkozása kisfiú, vezető beosztású műszaki, diáklány, gyári munkás, középkorú asszony... — Vajon honnan az elszá- nás, a bizalom bennük, hogy tárcsázzák ezt az öt számot? — Vannak bennük felgyűlt, összetorlódott érzések, amelyeket engedni kell kitömi. Men- dókák, amelyeket végig kell hallgatni valakinek. Barát, ismerős sokszor alkalmatlan erre, dühöt, indulatot visszatarthat — az önmérséklet így hát nekünk jut a telefon mellett ... Én mindig azt szerettem, ami nehéz. K. Cs. Boldog vasárnap délelőtt Ágika és a paksi asszonyok. Azok a gyerekek, akik szüleikkel élnek, nem is tudják, mit jelent a nevelőotthonban lakó társaik számára a vasárnap délelőtt. Ilyenkor jönnek a látogatók; papák, mamák, nagyszülők, testvérek, barátok, adják egymásnak a Siketnéma Intézet kilincsét. Az előcsarnokban szorongó arcok lesik az érkezőket: — Vajon jön-e hozzám valaki? Különösen a kisebbek toporognak türelmetlenül, és a fehér köpenyes nevelők nem tudják másra terelni a hiába váró gyerekek figyelmét. — Budapest messze van. Hiszen tudod, nem jöhetnek hozzád minden héten — magyarázzák egy hat év körüli, magas homlokú kisfiúnak, aki hősiesen küszködik a könnyeivel. Megértőén bólogat okos kis fejével, hogy persze, érti ök hiába várták. ő, de a könnyek csak kikívánkoznak. Fodor Ágikának viszont nagy boldogságot hozott ez a vasárnap délelőtt. Az ő szeme nem könnyektől, hanem örömtől csillog. Négy »mama« jött hozzá Paksról, és a degeszre tömött útitáskából sorra kerülnek elő az áfész Egyetértés szocialista brigádjának ajándékai: hajas baba, narancs, csokoládé, ruhaféle, mesekönyvek. — Arra figyeltünk fel, hogy Ágika a nyári szünetben végig egy tornatrikóban, mezítláb szaladgált, s az öregek napközijében vendégeskedett, mert a mostohaapja nem szívesen tűrte meg otthon — meséli az egyik brigádtag, aki az utcáin ismerkedett meg a kislánnyal. — Sajnáltam, ’ hogy olyan kis elhanyagolt. Irodánk nyitott ablakában mindennap megjelent két kis kapaszkodó kéz, meg Ági szőke feje. Behívtuk, csokit kapott, beszélgettünk vele, néha majdnem sírt tehetetlenségében, ha nem értettük meg pontosan, mit akar mondani. A kislány, mintha csak hallaná, miről van szó, felnyitja az egyik új mesekönyvét, és széi>en, hangosan, értelmesen tagolva olvasni kezd. Á patronáló mamák boldogan összenéznek. Nehéz lenne megmon»» dani, ki örül jobban, Ágika»«, vagy az Egyetértés brigád lányai és asszonyai, amiért pótolhatják a kislány zilált családi életéből hiányzó szülői szeretetet R. Zs. Előadás irodalompolitikánkról HUSZONÖT MEGHÍVÓT küldött szét Kaposváron a TIT Somogy megyei Szervezetének irodalmi szakosztálya Pálmay Kálmán docens, minisztériumi osztályyezető előadására, melynek az volt a célja, hogy irodalompolitikánk időszerű kérdéseiről beszélgessünk a megyeszékhelyen. Körülbelül ennyien is jelentek A mikor az ember hajnalban kinyitja a szemét: az ébrenlét mes- gyéjéről egykedvűen nézi a menekülő sötétet, akkor ébred föl a pálinka is. Amikor a hajnal pirosa elönti az erdő fölött az eget, akkor nyílik sarkig a kocsma ajtaja — álmos ásítás —, hogy bűzös cethalgyomrába beván- dorolhassanakdVLindenhol község Jónásai. A korai, a pálinkával együtti ébredés a falu íratlan törvényei közé tartozik. Az íratlan törvények teljesítéséről alkotóik nem feledkeznek el. S ha mégis: egy napon a kocsma cethalgyomrába egyetlen Jónás sem vándorolna, , akkor csoda történne. Csak az a meglepetés érne föl ezzel a csodával, ha egy hajnalon elfelejtene az erdő fölé kapaszkodni a nap. A nap minden hajnalban megszokott mozdulatokkal kapaszkodik föl az égre, a kocsma is minden hajnalon-regge- len csillapítani tudja éhségét az emberekkel: elnyel jó néhány nemrégen ébredőt, hogy bizonyos idő múlva kloa- kájával kilötityintse őket a Köpködőre. „Szép jóreggelt, emberek!” No, a Köpködő. Fontos hely az. Gyűlési határozat nélkül lett a falu központja ez a néhány négyszögölnyi terület a kocsma szomszédságában, az agronómusla- kás ablakai előtt. A történeti hűség kedvéért szabadjon megjegyezem, hogy az agronómuslakás sikerült a Köpködő mellé, és nem fordítva. Itt találkoznak azok az emberek hajnalonként-regge lenként, akik már a kocsmában hagyták pénzüket — de magukban hozzák a kisüsti hígított levét —, azokkal az emberekkel, akik késői b akarják megcsiklandozm torkukat. Azok is ide jönnek híreket hallani, akik a falu törvényein kívül élő emberek: nem isszák a kocsmai löttyöket. A Köpködőn történik reggelenként a munkaelosztás is: itt mondják meg hogy kinek nem kell dolgozni, ki lóghat, meg azt is megmondják, hogy kinek kell dolgozni azok helyett, akik erejüket nem kímélve kerülik a közös munkát Történetem magvas gyümölcse lassan érett, de határozottan, és egy szép szerdai napon súlyos huppamással esett a földre. így. A szerdai hajnal is olyan, mint a keddi: hajnal. Ébredés. A kocsma gyamornedvei működni kezdenek. Emberek végeznek csak látszatra céltalan ingajáratot. Sietés. Ballagás. Álldogálás. Kocsi zörög. Az óra mutatója makacs elhatározásai kergeti önmagát: már reggeli hét órát mutat Csúcs- forgalom a Köpködőn. Éktelen lármával traktor rohan az utcán, mögötte üres pótkocsi ugrál. Sértődés. Nevetés. Valaki elindul dolgozni. Viccek születnek, viccek cserélnek gazdát Fél nyolc. Az asszonyok sietnek át a Köpködőn, vállukon kapák nyújtózkodnak. Ta lón harmincán is vannak. Mint harapós kutya szája a házaló drótosra, úgy nyílik az agronómuslakás ablaka a Köpködőre: — Szép, jó reggelt, emberek! — hajol ki az agronómus felesége az ablakon. — Hány- szon mondtam már maguknak, hogy egy hangot sem akarok hallani az ablakom alatt?! Nem értették meg? Ötven méternél közelebb ne is jöjjenek! Ezt ne felejtsék el... Néhány percig nézi az embereket, aztán ajkbiggyesztve ennyit mond: »Még aludni sem hagyják az embert«. És hangos vakkanással becsukódik az ablak. Az emberek alig hallhatóan dünnyögnek valamit arról, hogy az agrónómusné ráér nappal is aludni, talán saját maguk se tudják, hogy mit, talán önmagukat bátorítják, nadrágzsebbe lökik kezüket fejük lehorgad az ablakból ömlött gyűlölet súlya alatt, aztán elindulnak lassan, talán számoják is a lépéseket, hogy ne legyen az sem több, sem kevesebb ötvennél. Falusi József meg és hallgatták végig Pál- may Kálmán összefoglalóját a X. kongresszus utáni eseményekről, a kritikáról és a fiatal írókról. Hasznos volt ‘fölidézni a kongresszus megállapításait. Irodalompolitikánk — összhangban az ország politikai életével — meghatározott mederben halad. Hadd idézzek Kádár Jánosnak, az új Kritika művelődéspolitikai és kritikai lap számára írt cikkéből: »A szocializmus építésének olyan szakaszában élünk, dolgozunk, harcolunk, amikor egyre fontosabb az eszmei elkötelezettség, a- jellem, a magatartás mélysége, a szocialista humánum.« Most már mindenki meggyőződhet arról, hogy az igazán értékes művek az utóbbi időben a szocialista irodalmat gazdagították. A politikától távoli magatartást az írók többsége elveti. Elég Kádár János szavaira gondolni, hogy megtegyük a szükséges következtetést: minden egyes ermbernek, alkotónak föl. kell nőnie ehhez a politikához. Természetesen először meg kell vele ismerkedni, mert sok energia fölöslegesen pazarlódik el a tájékozatlanság miatt. Pálmay Kálmán maga is eloszlatott néhány ködös gondolatot kaposvári előadásában, sajnos a vita . kevésbé érte el célját. Sok kérdés így kimondatlan maradt. De ez sem baj A kérdések bármikor megfogalmazhatók, s jobb, ha mimé! előbb, a feleletért sem kell ismét pesti előadóhoz fordulni. Irodalompolitikánk nyíltságát jelenti, hogy fokozódott a vita- szellem. Üj vonása az utóbbi egy-két évnek, hogy fokozatosan megvalósulóban van a decentralizáció. A folyóiratok, színházak stb. a művészeti élet centrumaivá alakulnak. Tovább fokozódik az egyéni felelősség ezáltal. * Somogybán is föl kell nőni ehhez a politikához mindany- nyiunknak. S jó, hogy vannak, akiknek ez a szükségletük, feladatuk. Megyénk irodalmi, művészeti életét ha pezsgővé kívánjuk tenni, ez alól a kötelesség alól nem bújhat ki senki sem. A mai középgeneráció életében a szocialista társadalom születésének idején a társadalmi moralitás játszott elsődleges szerepet. Eredményeink közé tartozik az, hogy közelebb jutottunk a társadalmi és az egyéni moralitás összhangjához, erre céloz nyilván Kádár elvtárs is az eszmei elkötelezettség mellett a jellemnek, a magatartás mélységének, a szocialista humánumnak a fontosságát hangsúlyozva A FIATAL ÍRÓKNAK elégséges élményt nyújt a szocialista társadalom. De csak akkor lesznek elkötelezettjei ennek a társadalomnak, ha belülről élik át és ítélik meg napjainkat; nyomon követik a szocializmus építőinek életét, s a művészetek tulajdonsága alapján visszahatnak társadalmunk alapjára. Mint ahogy nincs külön somogyi művészet, irodalom, nem létezik speciálisan somogyi irodalompolitika sem. A hétfő esti beszélgetés nem fejeződhetett be. Folytatni kelL Naponta is. , H. B. SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1972. március 9. 5
