Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-31 / 77. szám
„Adja a jelet! - Adja! -. Jja!” Utas voltam egy mozdonyon Reflektorfényben: a szarvasmarba-tenyésztés Szakemberek tanácskoztak Nagyatádon A SZARVASMARHA-TE- így mondta Kopecsni Vince. Ezt minél kevesebb élőmunkával kell elérni. Az úgynevezett »koporsófedeles«, régi istállók is megfelelnek a célnak. Ezernégyszáz állat él a kutasi gazdaságban, ilyen átalakítással korszerűsített épületben. Régen négy ember dolgozott a nyolcvantehenes istállóban, most a helyfoglaló jászlak »kidobásával-«, és egy új központi jászol »beállításával-« helyet is nyertek, s mindössze egy ember munkája szükséges. Egy férőhely ezeregyszáz forint ráfordítással készült. De jó ötletnek bizonyult a dunaújvárosi, egy ha jós típusú szín felállítása is szarvasmarhatartási célokra. A húsz méter széles épület tovább is toldható. Egy gondozó napi egyórai effektiv munkával szolgálja ki a kétszáz tehenet. Az épület oldalához félen bálakötegek simulnak, biztosítva a meleget. Ami addig szinte lehetetlennek látszott: az állattenyésztésben dolgozók számára megteremtették a szabad szombatot és vasárnap lehetőségét. A saját tervek, az ésszerűsítések tehát minden szempontból kamatoztak. A kutasiak tavaly 8,7 százalékos nyereséghez jutottak. EZUTÁN Bánkúti Béla, a Dél-somogyi Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének állattenyésztési szakelőadója az úgynevezett »legelőből borjúhúst«-programról beszélt. Ez a hústermelést segíti elő. Az állatok kora tavasztól késő őszig a legelőn tartózkodnak. Egy olcsó nyárj karám létesítése szükséges csak. Több ezer szarvasmarha hizlalható így egyszerre. Már meg is alakult a húshasznú szarvasmarha-tenyésztő tsz-ek közös vállalkozása, s ebbe a berzencei Jobb Élet is belépett, elsőként a megyében. L. lr Fűben, fában.. — Jöjjön, kérem, érkezik a 1060-as! Kilépünk a peronra. Útközben szeretnék riportot csinálni a dombóvári vontatási főnökség M—62-es, tűzpiros Diesel-mozdonyának vezetőjével, Ricsovics Lászlóval. Négy éve dolgozik ebben a munkakörben, 27 éves, nős. Kísérőm Busch Károly, a vontatási főnökség vezetője. 16 óra 25 perckor indulunk. Mozdonyunk teljesen új, mindössze 1359 kilométer van benne, a múlt héten érkezett Dombóvárra. Külön kell szólni a vezetőfülkéről: ha bőven nem is, de kényelmesen elférünk benne négyen. A zajszigetelés tökéletes. Különösen akkor veszem észre, miután megnézem a géptermet, ahol egymáshoz . közel hajolva sem értjük a másik kiabálását. A mozdony- vezető kényelmét szolgálja a folyóvizes mosdó, a remek fűtés, a beépített villanyrezsó. Miközben a váltókon át kiszabadulunk az állomás sűrű- jáből, állandóan visszatérő sípoló hangot hallok. Ez az éberségjelző. Egy pedál vagy egy gomb lenyomásával megszüntethető a sípolás. Ha erről megfeledkezik a vezető, az automatikus berendezés rövid idő múlva bekapcsolja a fékrendszert Bemutatják a működését, menet közben pillanatok alatt megállíthatja a a szerelvényt 60—70 kilométeres sebességgel megyünk. A fékút 300—400 méter. Semmi különös nem történik, néha figyelek csak fel arra. hogy ha a személyzet közül valaki jelzőt vesz észre, hangosan mondja a többieknek, akik ezt elismétlik. Amikor például áthaladunk Kaposmérőn, már messziről látjuk a szolgálattevő zöld /lámpájának mozgását — Adja a jelet! — mondja a mozdonyvezető. — Adja! — ismétli a vonatvezető. — ... dja! — teszi hozzá kísérőm. A fényjelzésre válaszképpen a mozdonyvezető dudál, lefordítja nekem a jelet: — Féket ereszd meg! Próbálom közben megtanulni a sínek mellett felállított jelzések, figyelmeztetők jelentését, de alaposan belezavarodok. — A modern vasútnál nagyon sokat fordítanak a biztonságra. Egyre több új berendezést alkalmazunk — mondja Busch Károly. — Anvi- nyi mindenre kell figyelni, akkora értékekért kell felelni, hogy ez megköveteli tőlünk minden biztonsági berendezés alkalmazását. Ezek némelyike már fölöttébb bonyolult, a kezelésük sem egyszerű. Ezért követelmény a mozdonyvezetőknél az érettségi. Csak ezután kezdik tanulni a vezetést, két éven keresztül. Busch Károly rendkívüli szeretettel beszél a mozdonyokról. Minden porcikáját büszkén mutatja a gépnek: — Ez már valóságos kibernetika! Ricsovics László elő*t egy házi használatra készült menetrend. (Ugyanez ott a vonatvezető előtt is.) Ebből olvasom, hogy az 1060-as gyorsteher menettartama Dombóvártól Gyékényesig 3 óra 17 perc, menetideje 2 óra 21 perc, tartózkodási ideje 56 perc. Szentín meg kell állnunk, a 4021-es személyvonatra várunk. Itt derül ki, szerelvényünk olyan hosszú, hogy be sem fér az állomásra. Szaknyelven mondva: meg kell osztani. Húsz perce állunk már, amikor füstölögve megjelenik a személyvonat. Gyorsan jön felénk, már-már úay tűnik, hogy nem akar a váltón elkanyarodni. Fellélegzem: jó itt a szervezés! Szervezettség: külön téma lenne. Végig a sín mellett, nappal és éjszaka ott állnak azok az emberek, akik zászlójukkal, kis lámpásaikkal elmondják: szabad a pálya, vagy lassan haladj, ki megy előttünk, kitérőbekell-e mennünk. — »Gondolkodóra« visznek .bennünket — mon-ija Ri»so- vics Lásztó. A szakmai zsargon nevezi ígv azt a vá»énvt. aorvéivikre a tehervona*oka* ál- Iháiék, ha hosszabb idei” k«ll várakozniuk. Mert ez nem ritka. A mi vezetőnk r°kordia 8 óra, a ferencvárosi pályaudvaron. »Többször lila lett a fejem« — meséli. 13 óra 10 perckor érünk Csurgóra. Lekan»solíák a szerelvényt, egv érkező nagykanizsai mozdonv viszi tovább Murakeresztúrra. Génmenetben (csak a mozdony) megyünk tovább. Busch Ká-olv bemutaiia a gén gyorsulását- nem telik el egy nerc, és 100 kilométeres sebessé”g°l robogunk. Észre sem venni. Figyelem a mozdonyvezetőt. Mintha soha nem nézne a műszerfalra. Mégis abban a pillanatban visszaforgatja az indítókereket, amikor a mutatok jelzik: valahol szökik a fékező levegő. Busch nagyon fáradt, hajnal óta fenn van, a karambolnál dolgozott, onnan jött egyenesen Kaposvárra. Magam is elálmosodtam, a kérdésekből is kifogytam. Ricsovicson nem látszik semmi. Néhány szendvics, kávé után indulunk vissza. Egy újabb szerelvényt húzunk, a számunk is megváltozott: 1079-es teher. Csurgón a szolgálattevő felkiabál: Élesen a 4014-es után! 21 óra van. Lassan megyünk egy másik vágányon várakozó gőzös mellett. »No csak — mondja Busch —, a Csepeli Jancsiék«. Végig a vonalon mindenki ismerősként üdvözli az érkezőt. Az állomásokhoz közeledve messziről látjuk a zöld lámpák szabad utat engedő folyosóját. — Szerencse, hogy nincs köd — mondja Ricsovics. — Az nagyon rossz, egy fehér fal. Még a tájat sem látni. Pedig ez nagyon szimnatikus vonal — ha szabad így mondani. Kiskorpádhoz közeledünk, elmúlott fél tizenegy. — Nem akarnak váltani! — Itt így szokták világosít fel a mozdonyvezető. — Megvárják, míg közel érünk az állomáshoz, csak utána állítják át a jelzőlámpát. — Nem származhat ebből baj? — Azért időben átváltják mindig. Legföljebb aki nem ismeri a vonalat, lelassít. Mi tudjuk ezt a szokásukat. Valóban, pontosan amikor kell,, felvillan a szemafor zöld lámpája. Kaposmérőben kitérőbe visznek bennünket. Félórás várakozás után, 23 óra 15 perckor indulunk. A következő megállásunk Kaposváron lesz. A mozdony homlokán a fényszóró messze előre megvilágítja a síneket, villanyvezetékeket. Fényes csíkként suhannak az elmaradó sötétbe. — Ugye, szép? — kérdezi Busch károly. — Aki egyszer megszerette, észrevette a szépségeit, nehezen megy el. Pedig nem könnyű a mozdony- vezetők munkája, különösen régebben volt nagyon megterhelő. Mégis megint keresett szakma lett. Érződik itt is a' technikai fejlődés. Ahogy Kanos vár felé közeledünk. A világ nagy vasútjai című filmsorozat jut eszembe. A sínek mind csillogóbbak lesznek, szétszakadnak, geometriai ábrákat rajzolnak a fekete földre. Lassan gurulunk a peron elé. Zökkenőmentesen áll meg a hatalmas gép. A forgalmista zöld lámpája magasra emelkedik. Utánanézek a gyorsuló szerelménynek. Én már otthon vagyok, de ismerőseim tovább dolgoznak. — Közel vagyunk már Dombóvárhoz — mondta búcsúzóul Ricsovics László. — Ezek már hazai vizek. Mészáros Attila NYÉSZTÉS időszerű kérdéseiről tanácskoztak tegnap délelőtt Nagyatádon, a Fegyveres Erők Klubjában a dél-somogyi termelőszövetkezetek főállattenyésztői. A megjelenteket Nemes István, a Nagyatádi Járási Párt- bizottság mezőgazdasági főelőadója köszöntötte. Előadásában részletesen szólt az elmúlt években ebben az ágazatban kialakult helyzetről. A szarvasmarha-tenyésztés és -tartás ebben az időszakban nem volt nyereséges az országos átlagot tekintve. Pedig a mezőgazdaság »nehézipara« éppen ez az ágazat. A veszteség három-ötszázalékos volt a ráfordításhoz viszonyítva. Ennek ellenére azok a gazdaságok, melyekben behatóbban foglalkoztak a szarvasmarha-tenyésztéssel, amellett foglalnak állást, hogy a mezőgazdasági termelés egésze nem nélkülözheti ezt az ágazatot. A népgazdaság igénye megnőtt, az eredmények és az állomány viszont csökkent. A termelőszövetkezeteket, állami gazdaságokat tehát érdekeltté kell tenni a szarvasmarha-tenyésztésben és -tartásban. A kormány elé előreláthatólag a nyár derekán kerül az erre vonatkozó tervezet. Az ágazat nyereségessé tétele közérdek. S nemcsak a tenyésztésé, hanem a beruházásoké is. Hiszen kereken száznegyvenezerrel kellene gyarapítani országos viszonylatban a férőhelyek számát. Ez három, három és fél milliárd forintot igényel. A tej felvásárlási ára jelenleg alacsony ahhoz, hogy jövedelmező legyen. A hústermelés is ösztönzésre vár. Az építkezések állami támogatása jelenleg ötvenszázalékos. Nagy lehetőságek rejlenek a rekonstrukcióban, a korszerűsítésben. A régi épületeket minimális átalakítással még hosszú évekre hasznossá lehet tenni. Ez az időszak legyen a felkészülés időszaka minden mezőgazdasági üzemben — ezt hangsúlyozta Nemes István. Teremtsék meg a saját erőt is a nagy feladatokhoz. Csak az előre megtervezett, alaposan átgondolt lépések vezetnek el a célig: a szarvasmarhatartás jövedelmezőségéig. A tanácskozás sikerességéhez nagyban hozzájárultak a szemléletes példák is. A falakon tervrajzokat tekinthettek meg az érdeklődők. Ezek egészítették ki Kopecsni Vincének, a Kutasi Állami Gazdaság igazgatójának előadását. Ebben a mezőgazdasági üzemben már tettek lépéseket a végcél felé. Ahhoz, hogy egy- egy gazdaságnak nyereséges ágazata legyen a tehenészet, évek munkája szükséges — Huszonhatan ülnek a teremben. Mindannyian fiatalok, mindannyian a szépség mesteréi. Fiatalos arcú asz- szony magyaráz nekik. Huszonnyolc éves, vagy negyven? Inkább az utóbbi, hiszen a fia egyetemen tanul. Magyaráz, előtte dobozok, tégelyek, tubusok. Csillogó üvegek, bennük sötéten aránylik a tek- nőc- és karottaolaj. Ki tudja még, mi minden? A modern kozmetika legújabb eszközei. Nemzetközileg is elismert kozmetikus Aradvári Mihály- né. Budapesten, a Vénusz szalonban dolgozik, a Lenin körúton. Most itt Kaposváron (az Ady Endre utcában) a megye szövetkezeti kozmetikusai előtt tárja föl a szépségápolás legújabb fortélyait. Nemrég jött meg Salzburgból, most Görögországba hívták. Ki gondolná, hogy »fűben, fában, virágban rejlik a szépség«? Ott van a petrezselyemzöldjében, és a sárgarépa leve, a barack, az eper, a virágporok, valamint az ásványvizek mind, mind óvják, üdítik, védik, ápolják az emberek szépségét. Eszébe jutott-e valakinek, hogy főtt burgonyával szépítse az arcát? Pedig tejjel ösz- szekeverve kitűnő arcpakolás. És a fürjtojás? Pár csepp olajjal frissíti, táplálja, gyógyítja a beteg, fáradt arcbőrt. És a sóska vagy a savanyú káposzta? Gondolt-e valaki erre? Pedig mind, mind »csodaszer«. Csak fémmel nem szabad reszelni semmit! Fűben, fában az orvosság — tartja a régi közmondás, és ez ma is igaz. Ott hever a szemünk előtt ,csak meg kell látni, ismerni és fölhasználni. Erről győztöt meg a nagyszerű kozmetikus szenvedélyes előadása is. Sz. E. Növényvédelmi tájékoztató Megjelentek a gyümölcskárosítók Március időjárása néhány. naptól eltekintve száraz, meleg volt, így néhány gyümölcs- | károsító a szokásosnál korábban megkezdte pusztítását, s több veszélyes károsító fellépése április első napjaiban vágható. A sodrómolyok fertőzése a múlt évben is sok gondot okozott, elsősorban a házikertekben. Az eddigi felmérések szerint nagyon erős fertőzésre lehet számítani az idén is az egész megyében. A kártétel veszélye növekedett a nagyüzemi gyümölcsösökben is. Különösen magas fertőzés várható az almás termésűek- ben, továbbá a cseresznyésekben és a meggyesekben. A védekezések mielőbbi megkezdésére van szükség, mert a kis hernyók már károsítanak. Az őszibarackosok tavaszi növényvédelmére nagy gondot, kell fordítani. Ez a munka az egész évi tevékenységre kihat. A barackmoly áttelelő lárváinak előj öve tele 4—5 nap múlva várható. A vörösbama színű, első fejlődési fokozatú lárvák a fiatal hajtásokban felülről lefelé járatokat rágnak, s ennek hatására a hajtás leszárad. A Balaton-parti őszibarackosok minden évben erős barackmolyfertőzést mutatnak. A fertőzés fokozódására lehet számítani az idén még a Kaposvár és Nagyatád ’ környékén levő őszibaracko-} sokban is. Javasolt a védeke- J zéseket 1—2 napon belül el- ! kezdeni. Virágzó fákat rovar- ; ölő szerrel kezelni tilos! Itt az ideje a lisztharmat X elleni megelőző védekezésnek : is az őszibarackosokban. Az | enyhe tél kedvezett a kóroko- j zó áttelel ősének, ezért a gom- X ba erős kezdeti fertőzésére ♦ van kilátás az őszibarack-ter- | mesztő körzetekben. Javasolt t a barackmoly elleni kezeié- 1 sekkel egy menetben a liszt- \ harmat ellen is védekezni. t Rágókártevők ellen engedélyezett rovarölő szerek kizárólag nagyüzemben: Ultracid 40 WP 1,4 kg/ha, Wofatox Sp. 30 5,6 kg/ha, Dimecron 50 0,7—1,4 lit/ha, Gusathion 25 WP 4,2 kg/ha; házikertekben: Nexion 40 EC (0,3 százalék) 2,8—4,2 lit,ha; Unifosz 50 EC (0,1 százalék) 1,4 lit/ha; Safi- don 40 WP (0,25 százalék) 3,5 kg ha; BI 58 (0,1 százalék) 1,4 kg/ha; Hungária L—2 permetező (1 százalék) 14 kg/ha. A megadott dózisokból hektáronként 1400 liter vízben kell elkészíteni a feltüntetett koncentrációt. Lisztharmat ellen használható: Morestan 0,7 kg/ ha, PP 781 0,7 lit/ha, Thiovit .2,8 kg,ha. Nemes György: Dávid és Klotild 19. rész Mind a ketten szótlanul ziháltunk. — Mit akarsz még? — lihegtem. — Menj a fenébe! Nem akarok többé találkozni veled... És Klotnak hagyj békét, érted? Szorosan fogtam, s ő tehetetlenül vergődött alattam. Nem válaszolt. Zörgést hallottam a turistaház felőli úton. Egy pillanatra arra néztem, és engedtem karom szorításából. Ez elég volt a fiúnak, hogy egyik karját kiszabadítsa. Félfordulatot tett, lerázott magáról, s a jobb lábával teljes erővel a hasamba rúgott. Összegörnyedtem a fájdalomtól. Csépelni kezdett, rugdosott, úszónadrágomat, egyetlen ruhadarabomat letépte rólam. — Te tökfej! Te vadállat! Te! Te! Te! — csak ezt hallottam. Klót sikoltott és két kézzel verte a fiú fejét. A fűvön hevertem meztelenül, összegörnyedve. Hasamat a földhöz szorítottam. Köny- nyes szemem fátyolán át láttam, hogy Klót a szó szoros értelmében véresre kaparja a fiú arcát. Sőt, megtalálta a fiú botját. Fölkapta és azzal kergette el. Egyedül maradtunk. A szégyentől és a fájdalomtól a szememet sem mertem kinyitni. Éreztem, hogy Klót guggol mellettem. Elsimította hajamat verejtékes homlokomról. Megcsókolta behunyt szememet, az orromat, a számat. Aztán kezembe adta az úszónadrágomat. — Vedd fái! — mondta. Ültömben fölhúztam az úszónadrágot. Klót hátat fordított nekem. — Kész vagy? — kérdezte. Akkor megfordult. — Igen — mondtam. — Nagyon fáj? — kérdezte. — Nem, már nem fáj — feleltem. — Fel tudsz kapaszkodni a búvóhelyünkre? — kérdezte. — Igen. Azt hiszem — feleltem. — Gyere, Dávid, gyere! — mondta, és elindultunk az ösvényen felfelé. Egyik kezemben a hangszert vittem, másik kezem ujjai Klót kezének uj- jaiba fonódtak. Dávid megengedte, hogy én mossam meg. Beállt a csermelybe. Vizet fröcsököltem a hátára. Két összetett kezemmel kis edényt formáltam. Kezemet belemerítettem a vízbe, s a vizet a tarkójára csurgattam. A víz lecsurgott a lapockája között a derekára, onnan a pici, háromszögű fürdőnadrágjába. Ezt sokszor megismételtem. Végül merő víz volt a fürdőnadrágja. Aztán kérésemre megfordult. És ugyanígy a nyakához, a melléhez vittem a vizet. A mellizmai mentén csörgött le a víz, a köldökéhez. Elöl is csurom víz lett a pici háromszögű fürdőnadrág. Ahogy paskoltam a vízzel, hozzá-hozzáértem a bőréhez. Milyen finom, milyen selymes a bőre! Lopva megtapogattam a saját bőrömet is. Vajon nem finomabb, nem selymesebb-e, mint a Dávidé? Ügy találtam, hogy mindkettőnké lágy és bársonyos. Ismeretségünk elején egyszer Dávid mondott valamit. Azt, hogy szép vagyok. Nyilván szépnek látott. De vajon valóban szép vagyok-e. ö szép. Szebb mint én. Vajon hozzá képest elég szép vagyok-e? Én már láttam őt, de ő nem látott engem. Én láttam magamat a tükörben. De ő nem tudja, milyen vagyok úgy... Dávid még gyorsan leült a csermely fenekére. Ügy lögy- bölgette magára a vizet. Láttam, vigyázott, nem vette le a nici háromszögű fürdőnadrágját. Hirtelen eszembe jutott: át kéne ugranunk a mi kis tisztásunkra. — Jól vagy már, Dávid? — kérdeztem. (Folytatjuk) D SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1972. március 31.
