Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-01 / 51. szám

Földvári gondolatok A tsz-ek személyzeti és kádermunkájáról gek 'keretein belül munkálko­A somogyi termelőszö­vetkezeti elnökök balatomföld- vári ötnapos tanfolyamán több értékes előadás között az egyik a tsz-ekben folyó sze­mélyzeti és kádermunkáról szólt. Ezt Tóth Lajos, a 'me­gyei tanács mezőgazdasági és elelmezésiigyi osztályvezetője tartotta, mégpedig úgy, hogy a mad helyzetet a megyei pártbizottság egy korábbi ülé­sén hozott határozatok, az ot­tani megállapítások tükrében vizsgálta és tárta a termelő­szövetkezeti elnökök elé. Nincs abban semmi külö­nös, hogy ez a téma a terme­lőszövetkezetekben élő, mi­előbb megvalósítandó feladat­tá vált. A gyakorlati kivitele­zéshez pártunk kellő elvi út­mutatást adott, az élet pedig nap mint nap bizonyítja ennek a munkának a szükségességét. Rendelet szabályozza a tsz-ek személyzeti munkájával kap­csolatos tennivalókat. Amiről most mégis szólni kell — ez az előadásban is hangsúlyt ka­pott —, az a következő: a megyében mindössze tizenkét termelőszövetkezetben alkal­maznak függetlenített sze­mélyzeti ügyintézőt. A leg­több közös gazdaságban azel­A MEGYEI TANÁCS végre- I hajtó bizottsága tegnap tartott ülésén a tanács tervosztálya és a megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság jelentése alapján a Ba- laton-part helyzetéről, komp­lex fejlesztésével kapcsolatos, a IV. ötéves terv idejére szóló feladatokról, valamint az ide­genforgalom alakulásáról tár­gyalt. Mindkét jelentés megál­lapította: — Megyénk — a Balaton­part révén — az ország leglá­togatottabb idegenforgalmi te­rülete. A múlt évben a Ba­laton déli partján a vendégek száma — nem számítva a hét­közi és hétvégi kirándulókat — elérte az 1—1,1 milliót. A Balaton-part idegenforgalmá­nak i speciális vonása volt — s ezzel kell a jövőben is számol­ni —, hogy a vendégforgalom —80 százaléka a nyári fő­nök, a főkönyvelő — tehát az amúgy is meglehetősen el­foglalt vezetők — töltik be ezt a tisztet. Mindebből arra lehet követ­keztetni, hogy nem mindenütt tulajdonítanak olyan nagy fontosságot a személyzeti munkának, mint amennyit az valójában megérdemelne. Rendelet mondja ki azt is, hogy a termelőszövetkezetek mely beosztásainál kell meg­követelni az erkölcsi bizo­nyítványt; a tsz-törvény vilá­gosan meghatározza a fontos és bizalmas munkaköröket, s azokat a jogszabályokat, ame­lyeket ezeknek a betölétsénél alkalmazni kell. A tapasztala­tok azt mutatják, hogy a ter­melőszövetkezeti vezetők több­sége a törvény adta lehetősé­ra, a gyors fejlesztési program megvalósítására. Ebből új pa­vilonokat, üzleteket, vendéglő­ket létesítenek, köztisztasági gépek vásárlására mintegy 10 milliót költenek. A héten tár­gyal a Balatonnal kapcsolatos elképzeléseiről a Balatoni Tár­caközi Bizottság, s javaslatait a kormány elé terjeszti. A már idézett kormányprog­ram megvalósításán kívül is jelentősen tovább fejlődik a Balaton-part. Az Ezüstparton fejlesztik a SZOT üdülőháló­zatot, szálloda épül Balaton­iöld váron és Fonyódon, korsze­rűsítik a siófoki vasútállomást, tejüzem épül Zamárdiban, új üzletek és vendéglők épülnek, hogy csak néhány dolgot em­lítsünk. di'k, megfelel feladatának. Akadnak azonban kivételek is. Találkozni lehet olykor a szö­vetkezeti demokrácia megsér­tésével, az alapszabály előírá­sainak megszegésével és egy­általán olyan esetekkel, ame­lyeknek súlyos kárát látja az adott szövetkezet. Több figyelemre, nagyobb körültekintésre van szükség egy-egy munkakör betöltésé­nél — erre int néhány példa Somogybán is. Éppen ezért furcsa, hogy az erkölcsi bizo­nyítvány beszerzésére kötele­zett vezetők és beosztottak egy része — a megyei tanács osztályvezetője szerint — még ma sem rendelkezik ezzel az okmánnyal. Hogy a személyzeti munka nem elhanyagolható és egyál­A végrehajtó bizottság végül mégis azt állapította meg: »-Az eddiginél sokkal átgondoltabb, célratörőbb balatoni idegen­forgalmi politikára van szük­ség.« EZÉRT HATÁROZTAK úgy, hogy ennek megvalósítása ér­dekében megyénk képviselői részt vesznek a Balatoni Tár­caközi Bizottság e heti ülésén, és a végrehajtó bizottság elé terjesztett és elfogadott jelen­téseket eljuttatják mindazok­nak az országos szerveknek — BIB, Belkereskedelmi Minisz­térium stb. —, amelyek segít­séget nyújthatnak a megfelelő balatoni idegenforgalmi poli­tika kialakításához. Sz. L. talán nem fölösleges tevé­kenység, azt azok a sajnála­tos esetek bizonyítják, amikor a szabálytalanságot — enyhe kategória — elkövetőről néha kiderül, hogy ennél jóval na­gyobb ügye is volt már. Ha erkölcsi bizonyítványt kértek volna tőle a fontos beosztás­ban való állításakor, mindez idejében napfényre kerül... Szorosan kapcsolódik ehhez a kádermunka alapossága: na­gyon fontos, hogy a minősíté­sek az egyes személyekről megfeleljenek a valóságnak. Az a követelmény, amely sze­rint az adott beosztás betölté­séhez nélkülözhetetlen a poli­tikai, szakmai alkalmasság és a vezetési készség, egy percre sem veszíthető szem elől. Ha a minősítés nem a valóságnak megfelelően tükrözi az adott embert, hanem felnagyítja a pozitív oldalt es elhallgatja a negatív tulajdonságokat, eb­ből jó dolog semmiképpen sem származhat. Ilyen esetben fél- revezetettekké válnak azok a gazdaságok, ahova szépített minősítéssel érkezik az új szakember. A gondos, körül­tekintő jellemzés a záloga egyebek között annak is, hogy a kitüntetésekre történő javas­latokat tényleg érdem szerint tegyék meg, mert az ilyesfajta elismerésnek is csak így lehet igazán serkentő hatása. Remélni lehet, hogy a ba- lato-nföldvári tanfolyamon a termelőszövetkezeti személy­zeti és kádermunkával kap­csolatban elhangzott előadás fölhívta a közös gazdaságok vezetőinek a figyelmét arra, hogy — ahol ez még nincs így — súlyának megfelelő gondos­sággal kezeljék ezt a tenniva­lót. A gazdaságnak válik haszna belőle. Hcrnesz Ferenc (Folytatjuk) A vb határozata: „Célratörőbb, átgondoltabb balatoni idegenforgalmi politikára van szükség“ lyre esik. v jelentés mélyrehatóan jmzi a Balaton-parton az >bbi években végbement fej­ődést, a lakások és a nyaraló- iületek számának növekedé­st, ismerteti a kiskereskedel- •\ a vendéglátó, a víz- és -nny vízhálózat alakulását, a -egészségügy, a köztisztaság apotát. s megállapítja: — A rohamos fejlődés elle­nére sem sikerült az elmara­dottságot felszámolni, sőt az erőfeszítések ellenére iis to- . 'ább nőtt a feszültség. Me- ■nk évek óta kiemelten fog- kozik a Balaton-part fejlesz- jvel, de a felgyorsult fejlő- -ú ütem támasztotta kövelel- .é nyekkel, a megye más te- ületeinek fejlesztése mellett, ingára hagyatottan képtelen enne megbirkózni. Ezért is utal az 1969-ben ho­zott kormányhatározatra, .mely elfogadta a balatoni "'zponfi fejlesztési programot, lelv megállapítja: »Az össze- angolt és arányos fejlesztés ak központi fejlesztési prog- am keretében valósítható neg.« Z a PROGRAM a IV. öt­éves terv időszakára a Balaton partjának fejlesztési céljaira 139 millió forintot hagyott jó­vá, ebből 222,4 milliót a déli lartra, 186,6 milliót pedig nindkét oldal kommunális fej­lesztési feladatainak megvaló­sítására használnak fel. A végrehajtó bizottság tag- 'ai, főleg a múlt esztendő, de korábbi évek tapasztalatai apján is aggodalommal szól­ít; arról, hogy megyénk, illet- 3 a Balaton-part nincs kel­ten felkészülve az egyre nö- ekvő idegenforgalomra, s a V. ötéves terv idejére biztosi­ét pin : nem elegendő az el- araVv Iság mezszüntetésére, 'etve a színvonalas vendég- 'átásra. Az ülésen az Országos Idegenforgalmi Tanács képvi­selője arról tájékoztatta a vég­rehajtó b'zottr-ágot. hogy a Ba­biloni Bizottsággal köz": ' ! ' ' min 200 millii viiitoL adnak még a Balaton 96 méteres alagútkemence Korszerűsítés a kőröshegyi téglagyárban Kétmillió darab téglával tel­jesítette túl 1971-ben a tervét a kőröshegyi téglagyár. Ezt a kiváló eredményt a korszerű termelési feltételek, a komp­lex gépesítés megteremtésével tudták csak elérni. Olyan be­rendezéseket állítottak mun­kába, amelyek lehetővé teszik a nagyobb mennyiség és jobb minőség elérését. A gyár korszerűsítése 1968- bap kezdődött, amikor felépí­tették a 96 méter hosszú alag- útkemencét. A széntüzelésű kemencében kocsikra rakva ti­zenkét órán át halad az elő­szárított tégla, 900—950 fokos hőmérsékleten. A kemence be­állítása lehetővé tette, a folya­matos termelést. A korábbi gyakorlattal szemben, amikor a téglagyár a téli hónapokban 8—10 hétre is leállt, ezen a télen már csak négyhetes szü­net volt. Ezt a karbantartásra fordították. A termelőidő meghosszabbodása fokozott mértékben biztosítja a Balaton környékének jobb ellátását. Az elmúlt években ugyanis a tég­laszükségletet nem tudták tel­jes mértékben kielégíteni. A magas termelési adatok — kis méretű téglából naponta 72 ezer, a B—30-as típusból na­ponta 18 ezer darabot gyár iá­nak —. követelménnyé te tik, hogy korszerű eszközökkel rendelkezzen a gyár a belső szállítás, illetve a rakodás zök­kenőmentes lebonyolítására. Az ország téglagyárai közül el­sőként a kőröshegyiben alkal­mazták a gépkocsira szerelt szorítópofás darut. Ezzel rend­kívül meggyorsult a rakodás egyébként nehéz és lassú mun­kafázisa. A daru egy emeléssel 100 darab téglát rak fel a gép­ácsira. Egy génkocsi teljes megrakását — 400 tégla —, mindössze nyolc perc alatt végzi el a gép. Ez korábban két órát vett igénybe és 4—5 embert kötött le. Az új mód­szerrel egy-egy dolgozó 2000— 2500 téglát mozgat meg és na­ponta 130 forintot kereshet. A gyártási folyamat nagy része teljesen automatizált. Az előkészített nyersanyagból fo­tocellával fölszerelt gép vágja a téglákat, amelyek először az előszárítóba kerülnek. Ugyan­csak automata, fotocellás be­rendezés emeli le a szárítóból kikerült kocsikról a téglákat és teszi az alagútkemencébe. A teljes gyártási folyamat mind­össze három, három és fél na­pig tart. (A hagyományos módszerek mellett — az idő­Az új szorító pofás daru. járás függvényeként — 3—6 hétig tartott.) A minőség javítását célozza hogy az eddig széntüzelésű alagútkemencét június végére gázfűtésűre állítják át. Üj gépeket szereztek be, köz­tük az úgynevezett nedves gör­gőjárót. A szovjet berendezés a nyersanyag jobb tömörítését biztosítja két, egyenként 140 mázsás hengerével. A gyárban hetvenkét fizikai dolgozó készíti az 1972-re ter­vezett 19 millió téglát. 1970- ben három brigádjuk elnyerte a szocialista brigád címet. Leg­közelebbi céljuk a szocialista üzem kitüntető cím megszer­zése. Mészáros Attila ■r-> —»W Lopom az időt Uítsunk föl egy tételt. Tapasztalatból tudom, hogy ha nem sikerül mindjárt az elején lekötnöm szíves fi­gyelmüket, akkor különösebb nyomozás nélkül is észreveszik: merényletre készülök Önök ellen. Ne higgyék, hogy gyilkosságról van szó, az túlzás lenne. Betöréses lopás. Ügy, ahogy mondom. Hiszen betörtem barátságos otthonuk­ba, és lopom az idejüket. Azzal, hogy közhelyeket mondok, unalmas frázisokat, vagy ha úgy tetszik: nem mondok sem­mit. Egyszerűen csak lopom az időt. De ha megpróbálok valami olyasmiről beszélni, ami nemcsak engem foglalkoztat, hanem érdekli Önöket is, hisz közvetlen környezetükben ugyanúgy fölfedezhetik ezt vagy azt a jelenséget, mint én, akkor azt mondják: egy kicsit unalmas is, szimpla is ez a jegyzet, de azért végigkínlódom magam rajta. S ha ráadásul valami olyasmit tudnék monda­ni, ami ön- és környezetvizsgálatra indítana, nemes hábor­gásukban fel is izgatná kedélyeiket... hát, nem akarom el­túlozni, de bízom benne: nagyobb kedvvel olvasnák el az új­ságot. Egyszóval rájöttem: nem érdemes lopni az időt. Ha teheti az ember, kerülje el. Egy ismerősöm persze egészen másképp fogalmazott. Ha jól emlékszem, valahogy így mondta: rablógazdálkodás fo­lyik az idővel. És megkockáztatta azt a merész feltételezést, hogy ez a jelenség nem is annyira a kapitalizmus, mint in­kább a mi életünk sajátja. Mondanom sem kell, hogy rögtön vitába szálltam vele. Érveim a következők voltak: a kapitalizmust nem ismerem annyira. Azután: nem a szocializmus rabolja az időt, hanem én. Tehát az egyén, önmagámtól és társaimtól. Nem azért lopom, hogy meggazdagodjak belőle, ez egy kicsit nehéz vol­na. De alkalmas módszer ahhoz, hogy felszínen tartsam ma­gam, hogy igazoljam pótolhatatlanságomat, hogy okosnak lássanak az emberek, és hogy nélkülem soha senki ne tudja elképzelni az életét. Bizonyítom tehát, hogy vagyok, hogy okvetlenül szükség van rám. És mennyivel egyszerűbb ezt — mások idejét is feláldozva — bizonygatni, mint mondjuk csendben munkálkodni. De ne lopjuk az időt. Ismerősöm egy kissé idegesen csapott rám: Miért az egyén az oka? Hiszen amikor rablógazdálkodásról beszélek az idővel összefüggésben, akkor legfőképp az értekezletre gondolok. Ott csak nem én, az egyén lopja az időt? Rögtön vitába szálltam vele. Mert ha valaki sok érte­kezletre jár, akkor én igazán ... Elmondtam tehát, hogy az értekezletekre nem lehet csak úgy általában gondolni. Mert vannak jók is, rosszak is, szükségesek és fölöslegesek is. Nem akarok »stréber« lenni (bár ez a szó is divatos manapság), de tanúsíthatom: sok tartalmas, jó és hasznos értekezletet ülök végig. Igaz, hogy ezeken érvek csapnak össze (és nem szólamok), tervek formálódnak (és nem az önigazolás üresjá­ratai), döntések születnek (és nem fellengzős kinyilatkozta­tások), dehát ezért jók ezek az értekezletek. Meg azért, mert mindig valami okos dolog — általában tett — követi őket. És hát — mint jeleztem — vannak másfajta összejövetelek is. Na és hogyhogy nem az egyén? Talán a közösség találta ki a rossz értekezletek rendszerét? A közösség egyéni kezde­ményezéseket, ötleteket szokott megvitatni, formálni, elbí­rálni, közösségi döntésre emelni. Hát ezt az utóbbit aligha vitatta meg. Csak elfogadta. És tűn még — egy ideig... De hagyjuk az értekezleteket. Lopjuk mi az időt másutt is! T udom például, hogy ezt a nem éppen tiszteletreméltó cselekedetet követjük el Önök ellen, amikor reggel ugyanazt — és lehetőleg ugyanúgy — olvashatják az újságban, amit este már hallottak a rádióban vagy láttak a tv-ben. Ezt a »kezdeményezést« sem fogadta el a közösség, csak tűri még — egy ideig. Aztán úgy érzem, tolvaj vagyok, ha nem hagyok időt valakinek arra, hogy megfontoltan gon­dolkodhasson saját munkája felől, és lopom az időt, ha a nagy hajrában »elfelejtek« gondolkodni. Időt pocsékolok, ha azt mondom el valahol, amit mindenki legalább úgy tud, mint én (ráadásul hiszem, hogy újat mondtam), és rablónak érezhetem magam, ha minduntalan megvárakoztatom em­bertársaimat. Merényletet követek el, ha a csemegeüzletben háromszor állítom sorba a vásárlót, s ha a borbélynál — mondjuk hajmosás után — fél óráig »ottfelejtem« a kedves vendéget. Lopom az időt, ha a »lassú munkához idő kell« jelszóval élek, és ezt teszem akkor is, ha szétaprózom ma­gam, ha a lázas semmittevés közepette nem marad időm a munkára, és arra sem, hogy egyáltalán éljek. És rablógaz­dálkodást folytatok, ha olyankor is emberek sokaságát hí­vom össze, amikor önmagam is dönthetnek. (Csak ezért, hogy fedezzem magam és áthárítsam a felelősséget oda, ahonnét nehezebb számón kérni.) De ezeken kívül is hányszor és hányszor lopjuk az időt. Pedig egyszer valaki már kitalálta azt a2 örökigazságot, hogy az idő pénz! Rémes! Elképzelhető, hogy ezek szerint tartósan és szenvedélyesen, szervezetten és intézményesen, voltaképpen állandóan csak önmagamat lopom??? Meghökken az ember e fölfedezéstől... Gondolják csak el, milyen ember az olyan, aki hétköz­napi cselekedeteivel állandóan a saját zsebéből rabol (és ter­mészetesen a közösségéből). Nem kellene valamiféle törvényt alkotni az időlopás elkövetőivel szemben? Magam is úgy érzem, most valami nagy, megrázó erejű, konkrét példát várnak ide bizonyításul. Önökre bízom. Ada­tokkal nem szolgálhatok. Pedig átlapoztam jó néhány kimu­tatást, de ezek sem foglalkoznak a személyi idő- és energia- pocsékolás részleteivel. Ámbár rémlik, hogy a statisztikai adatokban tulajdonképpen ez is benne van. Csak jól a mélyükre kellene nézni. H iggyék el — és győződjenek meg róla egyéni életükben, saját munkahelyükön —, az időrablás megengedhetet­lenül nagy méreteket öltött. És ami a legveszélye­sebb: átitatja az emberek tudatát, egy idő után harcképte­lenné teszi őket. Erről személyesen is meggyőződhettem. — Miért háborogsz mindig — kérdezte tőlem egy bele­nyugvásban eminens »tanuló». — Végtére is: azért fizetnek, hogy most itt légy. Ez a dolgod. Megkapod a fizetésedet? Nahát akkor. Egy szavad sem lehet... És ez a felfogás él, terjed. Fékezi a lelkiismereti lázon­gást, a harcot is a rossz, a visszahúzó, a begyöpösödött tár­sadalmi szokások ellen. Tudom, önmagában mindenki nehezen fedezi föl a hibát. Én például képtelen vagyok eldönteni, hogy e néhány ész­revétellel egyetértésre találtam-e, avagy csak loptam az ide­jüket. Nem tehetek mást, vállalom az ítéletet. . .- Jávori Béla «SOMOGYI NÉPLAP Saeeda, 1972= március 1.

Next

/
Thumbnails
Contents