Somogyi Néplap, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-08 / 32. szám
Téli olimpia Sapporőban ötödik napjához érkezett hétfőn a téli olimpia, és ezúttal hat számban avattak bajnokot. A sort a 15 km-es sífutó verseny nyitotta meg, ezt követte a gyorskorcsolyázók 10 ezer méteres futama, a férfi sílesiklás, a férfi és női egyes szánkóverseny, végül a női műkorcsolyázó bajnokság szabadon választott gyakorlata, amelyben Almássy Zsuzsa is részt vett. Folytatták a jégkorongtornát, és a nagy érdeklődéssel várt szovjet—svéd találkozóra is sor került. Siófoki győzelem a Somogyi Néplap Kupa nyitányán SacanibHróon — mint arra! már beszámoltunk. — 1:1 arányú eredményt hozott a K. Bákócsá—K. Vasas öcrak rangadó. Vasárnap további két mérkőzéssel folytatódott a Somogyi Néplap Kupa küzde- lemsorozata. A két szomszédvár találkceotst Nagyatádon, illetve Siófokon. Átadón nem bírtak egymással a csapatok, itt is döntetlen lett. Siófokon viszont az S. Bányász az NB III Északnyugati csoportjában szereplő ellenfelét, a Kapolyt fölényes biztonsággal győzte le. Tehát a nyitányon csak a siófök&efc tudtak nyerni. Lábod—Nagyatád 1:1-Hagy« (1:0) Nagyatád, 300 néző. Vezette: Bálint. Lábod: Márkás — Palarts, Németh, Hadi, Wirth, Füi- szár, Családi, Szekeres, Kocz- ka, Nervák, Luezek. Csere: Pe- terdi, Bitieski, Molnár. Nagyatád: Márkus — Gelencsér, Bicsáki, Deák 77, Hozni, Nez- dei, Oláh, Fehér, Torma, Deák 7., Bazsó. Csere: Kéreza, Kömpf. Az atádi rangadón a vendégcsapat kezdett jobban, s a 30. pereiben a szabadon hagyott Lucaek kihasználta az atádi védelem hibáját. 1:0. A 80. percben a feljavult hazai együttes Bazsó góljával ki* egyenlített. 1:1. Érdekes, izgalmas, sportszerű mérkőzés volt, amely egyeftilő erők küzdelmét hozta. Szünet után inkább a megyei csapat állt közelebb a győzelemhez. Siófok—K apoly 6:1 (3:1) SLőBok, 300 néző. Vezette: Szilvása. Siófok: Málics — Horváth 77., Szilágyi, Horváth I.. Buj- tor, Finota, Kocsis, Tóth, Kapitány, Schádl, Soós. Csere: Újvári, Kovács. Kapoly: Dobos — Szabó, Egerszegi, Kertész, Dobián, Csáki, Kovács, Johann, Soós, Kálói, Molnár. Csere: Kétszeri, Varga, György. Hideg, szeles időbeli, jól előkészített pályán került sor a találkozóra, amely azt tükrözte, hogy a Bányász jóval előbbre áll a felkészülésben, mint ellenfele. A könnyedén játszó Siófok akár több gólt is rúghatott volna. G.: Kocsis (2), Shádl (2), Kapitány, Soós, illetve Kovács. A Somogyi Néplap Kupában jelenleg ez a sorrend: Északi «sopor*: 1. Siófok 1 1-------8:1 2 2. K. Rákőraá 1 — 1 — 1 :i i K. Vasas i — 1 — 1 :i í 4. Kapoly 1 — — 1 1:6 — Déli csoport i 1. Lábod 1 — 1 — 1U 1 Nagyatád 1 — 1 — 1:1 1 K. Táncsics Asztalitenisz vidékbajnokság Miskolcon IS Dobos, Horváthné pár bajnok, Péter második Bgy héttel ezelőtt a Nyugat-, illetve Kelet-Magyaror- szág bajnokságon jogot szerzett versenyzők részvételével Miskolcon szombaton és vasárnap rendezték meg az országos vidéki asztalitenisz- bajnokság küzdelmeit. Szombathelyi eredményei alapján a Kaposvári Vasas népes csapatot küldött a vidékbajnokságra. A miskolci sportcsarnokban eszményi körülmények között találkozott a vidék legjobb gárdája. Ezen a versenyen az otthon játszó miskolciak szerepelték a legjobban. A férfiaknál a »foazaiga- zoit« Beleznai Mátyás nem talált legyőzőre. A nyolc csoportban megrendezett selejtezőben a miskolci versenyző biztosan jutott tovább. Itt Ivusiza, Szálinger és Péter is vette az akadályokat, Séra viszont kiesett. A legjobb nyolc között már csak két kaposvári versenyző maradt állva: Péter és Szálinger. A sors szeszélye folytán a negyeddöntőben a két kaposvári fiú egymással került szembe, s Péter 2:l-re legyőzte Szálingert. Hogy nem véletlenül, azt az elődöntőben ismét bizonyította. Kein kis meglepetésre a döntőben a rutinos Beleznai és a fiatal Péter került egymással szembe. Győzött a nagyobb tapasztalat, Péter második helye azonban »aranyat ér«. A nőknél szintén miskolci siker született. Az otthon játszó Molnár váratlanul köny- nyen győzte le az esélyesnek tartott szombathelyi Csík Marte' A harmadik miskolci aranyérem a Beleznai, Molnár vegyespáros nevéhez fűződik A kaposvári Szálinger, Dobos vegyespárosnak meg kellett elégednie a harmadik hellyel. Ahhoz képest, hogy ez a kettős most játszott együtt először, nem is rossz eredmény. Számunkra legjobban a női páros sikerült A Dobos, Horváthné pár már Szombathelyen bizonyította, hogy »van fantázia« ebben az összetételű kettősben. Most is a dobogó legmagasabb fokára került. A férfi páros döntőiben azt vártuk, bogy a többszörös vidékbajnok, Balázs, Ivusza pár ismételni fog. A döntőig Balázsét remekeltek. Többek között Beleznaiékat ütötték el a továbbjutástól. A döntőben viszont idegeskedve, mereven játszott a különben összeszokott kettős, és sámán ki is kapott A Szálinger, Péter pár bronzéremmel tért haza. • Az 1972. évi országos vidékbajnokság végeredménye: Női egyes: 1. Molnár (Miskolc), 2. Csík (Szombathely), 3. Raffed (Szombathely) és Patrik X. (Eger). A döntő eredménye: 21:15. 21:17.. Férfi egyes: 1. Beleznai (Miskolc), 2. Péter (Kaposvár), 3. Szeiiért (Pécs) és Nagy L. (Szeged). A döntő eredménye: 21:16, 21:17. Vegyes páros: 1. Beleznai, Molnár (Miskolc), 2. dr. Horváth, Csík (Pécs—Szombathely), 3. Száldngei", Dobos (Kaposvár) és Egervári, Patrik I. (Miskolc—Eger). A " döntő eredménye: 21:15, 18:21, 21:17. Női páros: 1. Dobos, Horváthné (Kaposvár), 2. Raffai, Nagy (Szombathely), 3. Molnár, Briila (Miskolc) és Pataki, Nagy II. (Kecskemét). A döntő eredménye: 21:14, 21:15. Férfi páros: 1. Nagy, Kalmár (Szeged), 2. Balázs, Ivusza (Kaposvár), 3. Bodrogi, Kudelidk (Cegléd) és' Szálinger, Péter (Kaposvár). A döntő eredménye: 21:12, 21:17, SVÉD SÍFUTÓ győzelem Kedvezett az időjárás a 15 km-es sífutásnak, amelyet napsütésben, mínusz 5 fokos hőmérséklet mellett bonyolítottak le. A mezőnyben 18 ország képviseletében 62 futó állt starthoz, és végül némi meglepetésre a svéd Sven-Ake Lund- back szerezte meg az olimpiai aranyérmet. 15 km-es sífutásban olimpiai bajnok: Sven-Ake Lundbaek (Svédország) 45:28.24 perc. 2. Fedor Szlmaosek (Szovjetunió) 46:00.84 perc. 8. Ivar Formo (Norvégia) 48:02.88 perc. 4. J. Mieto (Finnország) 46:02.74 perc. 5. J. Szkobov (Szovjetunió) 46:04.59 perc. 6. A. Lesser (NDK) 46:17.01 perc. Lundbaek pályafutásához tartozik, hogy a szőke elektrotechnikus (175 cm magas. 66 kg) csalt a múlt évben küzdötte fel magát a nemzetközi élmezőnybe. Otthon már a legjobbak közé tartozott. gat. A 27 éves Schenk azonban, aki Sapporó egyik kedvence, ezúttal felülmúlhatatlan volt. SVÁJCI SIKEREK A LESIKLÁSBAN Hétfőn a harmadik bajnokot a férfiak lesikló versenyében avatták. Az Eniva-hegyi 2636 méter hosszú, 772 m szintkülönbségű pályán igen magas színvonalú verseny alakult ki. Kevesen számítottak arra, hogy az első két hely svájci sportolóknak jut, közülük az aranyérmet a 23 éves műszaki rajzoló, Bernhard Russi szerzi meg. Lesiklásban olimpiai bajnok: Bernhard Russi (Svájc) 1:51.43 perc. 2. Roland Collombin (Svájc) 1:52.07 perc. 3. Heini Messner (Ausztria) 1:52.40 perc. 4. A. Sprecher (Svájc) 1:53.11 perc. 5. E. Haker (Norvégia) 1:53.16 perc. 6. W. Tresch (Svájc) 1:53.19 perc. i V :l Forró pillanat a svéd—szovjet jégkorongmérkőzésen Sappo- róban: a svéd Ostling Összecsap a szovjet Kumicsevsakijjel. (Telefotó: AP—MTI—KS) sokan bíztak benne, Sapporőban az első bizonyítása a 30 km-es sífutásban volt, a 13. helyen végzett, és most 15 km-en bajnok lett. SCHENK HARMADSZOR IS And Schenk, a hollandok büszkesége szinte önmagát is felülmúlta. A vjégkirály-« az 5000 és 1500 méter után 10 000 méteren is olimpiai bajnok lett. Ehhez hasonló bravúr eddig csak két férfi sportolónak sikerült. A norvég Ballangrüd 1936-ban és honfitársa, Andersen 1952-ben lett háromszoros olimpiai bajnok. 10 ooo m-es gyorskorcsolyázó olimpiai bajnok: Ard Schenk (Hollandia) 15:01.35 perc, olimpiai csúcs. 2. Kees Verkerk (Hollandia) 15:04.70 perc. 3. Stensen (Norvégia) 15:07.08 perc. 4. J. Bols (Hollandia) 15:17.99 perc. 5. V. Lavrucskin (Szovjetunió) 15:20.08 perc. 6. G. Claesson (Svédország) 15:30.19 perc. Schenk drámai körülmények között szerezte az újabb aranyérmet, mert a több órás versenyben az előtte futott Verkerk hosz- szú ideig bajnoknak érezhette maJOL HAJRÁZTAK A SVÉD HOKIZÓK A jégkorongtorna eddigi egyik legizgalmasabb mérkőzését játszották hétfőn, s a szovjet—svéd találkozó döntetlenül végződött. Szovjetunió—Svédország 3:3 (1:0, 1:0, 1:3) A mérkőzés úgy indult, hogy a szovjet csapat fölényesen nyer, de a svédek jól finiseitek, és végül is kiharcolták a döntetlent. SCHUBA AZ ARANYÉRMES, ALMÁSSY AZ ÖTÖDIK A női műkorcsolyázó olimpiai bajnokságot az osztrák Beatrix Schuba nyerte, a következő helyeken tengerentúliak végeztek, Almássy Zsuzsa az 5. helyet szerezte meg. Olimpiai bajnok: Beatrix Schuba (Ausztria) 9 hsz, 2751,5 p. 2. Karen Magnussen (Kanada) 23 hsz, 2673,2 p. 3. Janet Lynn (Egyesült Államok) 27 hsz, 2663,1 p. 4. Jurie Holmes (Egyesült Államok) 39 hsz, 2627 p. 5. Almássy Zsuzsa (Magyar- ország) 47 hsz, 2592,4 p. 6. Sonja Morgenstern (NDK) 63 hsz, 2579,4 pont. MAI műsor Jónyer és Magos három bajnokságot nyert Budapesten A vidékbajnoksággal egy időben a főváros legjobb asztaliteniszezői a Játékcsarnokban küzdöttek a Budapest bajnoka címért. (A Budapest- és a vidékbajnokság legjobbjai vívják majd a magyar döntőt.) Budapesten Jónyer és Magos remekelt. Mindketten három aranyérmet szereztek. Női egyes: 1. Magos Judit (Statisztika) , 2. Kisházi (Statisztika), 3. Lotaller (Statisztika) és Szendi (FTC). Férfi egyes: 1. Jónyer (Bp. Spartacus), 2. Klampár (Bp. Postás), 3. Pigniczky (Bp. Spartacus) és Rózsás (BVSO. Női páros: 1. Magos, Lotaller (Statisztika), 2. Jurikné, Kisházi (FTC, Statisztika), 3. Juhos, Hernádi (Statisztika, 31. sz. Építők) és Jónyerné, Poór (FTC). Férfi páros: 1. Klampár, Jónyer (Bp. Postás, Bp. Spartacus), 2. Rózsás, Gergely (BVSC), 3. Bör- zsei, Kollár (BVSC. Aknamélyítő) és Marosfi, Papp (Bp. Spartacus). Vegyes páros: 1. Jónyer. Magos (Bp. Spartacus, Statisztika). 2. Papp J.. Papp A. (Bp. Spartacus, Statisztika), 3. Gergely, Lotaller (BVSC, Statisztika) és Klampár, Szendi (Bp. Postás, FTC). A KO S ÁRLABDA-NY ITANYOX Bp. Honvéd-K. Táncsics 105:61 (53:31) Szomoaton este megkaptuk már a fenti eredményt a kosárlabda NB I nyitó mérkőzéséről, amelyen a tavalyi bajnok biztosan győzött a múlt évi NB Il-es bajnok kaposvári együttes ellen. Sajnos, a számszerű eredmény a nyomda hibájából lemaradt. Ezért olvasóink elnézését kérjük. A nyitányon egyébként csak egy meglepetés született, az is még szombaton este. A Kecskeméti Petőfi legyőzte a többszörös bajnok MAFC csapatát — Budapesten. Az első fordulóban a címben ismertetett eredményen kívül még a továbbiak születtek: Kecskeméti Petőfi—MAFC 63:61. Vasas Izzó—Csőszerelő 84:61. Bajai Bácska—SZEOL 113:76. Csepel—Oroszlány 84:61, VSE—Ganz-MAVAG 83:69. Soproni MAFC—Videoton 89:63. A K. Táncsics SE a második fordulóban ismét Budapesten szerepel, ez alkalommal a MAFC ellenében. A totó 13 plusz i találatos szelvénye: 1 1 ifi x x|i x i| 2 i 2 x plusz X. 1 I A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli, hogy a totó február 6-i, 6. sz. fogadási héten olyan sok nyertes szelvényt kellett értékelni, jnogy a hivatalos nyereményjegykéket csak kedden adják ki. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: Zalaegerszegen 19 órakor: KOLDUSOPERA. VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: RALU HERCEGNŐ HOZOMÁNYA. Színes, román kalandfilm. (Ét. 9-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: De. 10 órakor: MILLIÁRDOKAT ÉRŐ EMBER. 4, 6 és 8 órakor: CSERMEN. Színes, szovjet—grúz kalandfilm. (II. 9-ig.) MÁJUS L FILMSZÍNHÁZ, SIÖFOK: 7 órakor: NYULAK A RUHATARBAN. Színes magyar film. 14 éven felülieknek. TELEVÍZIÓ Budapest 8.05—9.20: Iskolatévé. 9.20: A munkásgenerális. A Tv politikai tanfolyamának adása a honvédség számára. 9.55—12.2)5: Iskolatévé. 13.10—15.30: Iskolatévé. (Ism.) 16.08: Műsorismertetés. 16.10: Sapporo ’72. Közvetítés a téli olimpia műkorcsolya-versenyéről (a párosok szabadonválasztott gyakorlatai) és a biatlon versenyről. 13.00: Hírek. 18.05: Krakkói órák. Lengyel kisfilm. 18.15: Nótaszó. 18.45: Rólad van szó! 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00': Könnyed lélegzet. Magyarul beszélő csehszlovák film. 20.40: Európa bölcsője. Művelődéstörténeti filmsorozat. 21.30: Sapporo ’72- összefoglaló a téli olimpia óriás műlesikló- és szánkóversényeiről. 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv tv 14.00: Sapporo; Korcsolyázás és biatlon. 15.35: Sapporo: Műlesiklás, nők (felvételről). 16.45: Magyar nyelvű kulturális panoráma. 17.00: Női beszélgetések. (Ism.) 17.40: Távcső. 18.30: Tudományos stúdió. 19.15: Revüműsor külföldi produkciókból. 19.45: Rajzfilm. 20.30: Fényszóró. 21.15: Törhetetlenek. Filmsorozat. 22.25: A XX. század hegedűszonátái. Osztrák tv 14.00: Műkorcsolya. Párosok futása. 18.00: Angol nyelvlecke. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Osztrák képek. 18.55: Állatok paradicsoma. 19.20: Az CRF ma este. 19.30: Tv-híradó és kulturális aktualitások. 19.55: Olimpiastúdió. 20.15: Beszélgetés Heinz Fischer- Karvinnal. 21.05: Sapporo ma. Filmösszeállítás. 22.35: Tv-híradó. 22.45: Jégkorongmérkőzés. KOSSUTH RÄDIÖ 4.25:—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.13: Budapest és a vidék kulturális programjából. 6.16: Kemény liga» szerzeményeiből. 8.47: Harsan kürtszó! 9.22: Verdi: Falstaff. 9.57: Téli olimpia. 10.00: Hírek. 10.05— 10.15: Édes anyanyelvűnk. 11.52; I Kuznyecov: Vörös lobogó induló. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. 13.59: »Auróra-« szavalóverseny. 14.34: Gyöngyszem Gyöngyi. 14.49: Éneklő Ifjúság. I. A kaposvári Hámán Kató Általános Iskola kórusa énekel. Vez.: Schuszter Gyuláné. Olsvai Imre— Weöres Sándor: Tavaszköszöntő, n. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium kórusa énekel. Vez.: Zákányi Zsolt. Zongorán kísér Harsányi József. Novikov—Radies István: Ha dalba kezdünk. 15.00: Hírek. 15.10: Rádióiskola. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Szabó Miklós énekel. 16.22: Vincze Ottó; Pacem in terris — kantáta. 16.30: Az élő népdal. 16.40: Packázik a hivatal . . . avagy meddig rendelkezhet saját házával az ember? 17.00: Hírek. 17.05: Rita Gorr és Nikolaj Gjaurov énekel. 17.45: Látogatás az Akadémiai Könyvkiadónál. 18.00: Könnyűzenei híradó. 18.30: A Szabó család. 19.00: Esti. krónika. 19.25: Haydn: Esz-dúr szimfónia. 19.57. Máthé Jolán és Domahidy László népdalokat énekel. 20.32: Lemezmúzeum. 20.59: Hírek. 21.02: Mezőgazdaságunk nagy öregei: örösi Pál Kossuth- díjas. 21.32: Szólistaparádé. 22.00: Hírek. 22.20: Változó harmadik világ. Bangla Desh. 22 30: Monteverdi: Trizuszok es friss lombok. 22.40: Atlasz. 23.00: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Gulyás : Békési esték. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Zenekari muzsika. 9.C0: Hírek. 9.03 Jan Smidra csodálatos kalandjai 10.00: A zene hullámhosszán. 14.45 Irigység. 12.02: Nóták. 12.20: Mozart: D-dúr divertimento. 13.00 Hírek. 13.03: Törvénykönyv. 13.23 Magyar szerzők kórusművei. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig . . 18.00: Hírek 18.10: Kutatás tárgya az ember 18.40: A népdaltól a folk-beatig 19.37: Gondolatok filmekről. 19.54 Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika H. 20.25: Üj könyvek. 20.28 Rádiószínház. Tóbiás és a többi Messiás. 21.29: Dietrich Fischer— pieskau összes Schubert-felvétele. 22.30: Világslágerek zenekari változatban. 23.00: Hírek. 23.15: Péri- chole. Részletek Offenbach operettjéből. 24.00—0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Idegen nyelv. 18.25: Magnósok, figyelem! 19.10: Magyar zeneszerzők. 19.37: A dzsessz kedvelőinek. 19.55: Carmen. 20.35: Zenei panoráma. 20.57: Hírek. 21.00: Pódium —■ Japán. 23.00—23.15: Hírek. APRÓHIRDETÉSEK Rózsa a világ legszebb 50Ä fajtájában. Ezüstfen3rők, örökzöldek, díszcserjék, virághagymák. Kérje díjmentes, színes árjegyzékünket. A vidéki megrendeléseket postán szállítjuk. Szálkái díszfaiskola, Budapest VI., Nép- köztársaság útja 8. __________________(11678) 6 Ö0-as elektromos keltetőgép eladó. Bi- ze, Árpád u. 7. (12844) Nag3Tatád, Bocskai u. 6. szám alatt levő telek sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Horváth, Nagyatád, Széchenyi tér 9., és Barcs 57 telefonon. (12828) GY ÁSZ JELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagyanyám, sógornőm, TAKÁCS JÖZSEFNÉ rövid szenvedés után 68 éves korában elhunyt. Temetése íebr. 9-én, szerdán 14.30 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (384714) köszönetnyilvánítás Ezúton mondok köszönetét a Sütőipari Vállalatnak és összes dolgozójának, a Lakberendező Ktsz dolgozóinak, a rokonoknak és ismerősöknek, akik szeretett halottunkat, PETŐ JÁNOST utolsó útjára elkísérték, és koszorúikkal, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló fel- lesége. (5893) Egyszobás, konyhás ház melléképületekkel, nagy kerttel olcsón eladó. Andocs, Németsűrű. Érdeklődni: Pömös. _____(12825) H áromszobás családi ház eladó. Nagyatád, Gyár köz 11. Konzervgyár mellett. __________________(12831) Sürgősen eladó egy sötét diófa háló és konyhabútor. Megtekinthető : Taszár, 17. ép. I. 6. sz.y délután. (384587) Vásárolnék háromszobás házat, vagy nagyméretű öröklakást Kaposvár központjában, ahol gázfűtés megoldható. Ajánlatokat »Csere is lehetséges-« jeligére, 334635. számra a hirdetőbe. (084635) Száraz, fűrészelt tűzifa kapható. Kaposvár, Szigetvári u. 20. Juhász._________(384597) K ontra Styl fűrészgép kifogástalan állapotban eladó. Nyári István, Tótújfalu. 5892. 1700 literes villany hűtőszekrény príma állapotban eladó. Nagykanizsa, Rozsnyói 3. (214814) Balatonbogláron, á strand mellett, vízparti, kétszintes, 3 szobás nyaraló egész idényre kiadó vagy eladó. Aj ánlatokat 384606. számra a Ma- gyar Hirdetőbe. Balatonlellén 80 négyszögöl telekkel új nyaraló, ugyanott 80 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni: Ka- posvár, Árpád u. 13. Kombinált szekrény, szobaasztalok, székek, konyhagarni- türa, elektromos sütő és hőkandalló eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Cukorgyár köz 3. sz. Kovács. (S84609) Siófokon üdülő, családi ház, iker- és emeletes ház építésére alkalmas telkek eladók. Keimen Gyula. Siófok, Aradi vértanúk ú-<• r?w,\\ AUTÓ-MOTOR Trabant 601 eladó. Érdeklődni szombat délután, vasárnap délelőtt. Tóth, Kaposvár, Klapka u. 22. (5872) Garanciális 250-es Pawa motorkerékpár 3000 km-rel eladó. Nagyatád, Eperjesi u. 6. (12842) DUNA oldalkocsit vennék. Ajánlatokat 384674. számra a hirdetőbe. (384674) Elcserélném pécsi, uránvárosi kétszobás, összkomfortos, távfűtéses lakásomat kaposvári hasonlóért. Ajánlatokat 5875. számra a kiadóba. (5875) VEGYES 601-es Trabant eladó. Kaposvár. Mező Imre u. 40. Munkanapokon. (3H571) Skoda loo gépkocsit vennék. Nyert vagy alig használt előnyben »Egyéb ajánlat is érdekel. 27636.-« jeligére a siófoki hirdetőbe kérem. (3463r9) Zastava 35 000 Ft-ért eladó. Balatonend- réd, Kossuth u. 24. Félnapos elfoglalt- íggal háztartási al- ilmazottat keresek. .Laposvár. Szalma István köz 1. II. lh. I. em. 1., 5 után. Diák lakótársat keresünk. Kaposvár. Szalma István köz 2. ép. H. lh. I. em. 1. Kaposfiireden szoba-konyhából és. melléképületekből álló házrész albérletbe kiadó. Érdeklődni: Ka- posfüred, Kossuth L. u. 57. sz. alatt. A Latinca Sándor Tsz szappanfőző üzemegysége, Kiskorpád, értesíti a lakosságot, hogy a disznóvágá- s,okból visszamaradt hulladékzsírokat átveszi a szokott helyen. Kaposvár. Tanácsház U 10. (334403) Nyugdíjas nőt napi 4 óra munkára fölveszek. Érdeklődni: Cipőjavító, Széchenyi tér 7. ____________(5384) Ü j lakótelepen üres másfél vagy kétszobás albérletet keresünk. Ajánlatokat 384600. számra a hirdetőbe kérünk. SOMOGYI KTfirS.A'r Eed«*» WTt. felsreÄF S.