Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-15 / 12. szám

Ghánában | MAGYAR—ROMÁN GAZDASÁGI TÁRGYALÁSOS nyugalom van >1 » A ghanai hatalomátvételt irányító katonatiszti csoport az akkor megalakított nem­zeti felszabadítási tanácsból pénteken héttagú végrehajtó bizottságot nevezett ki, amely­nek feladata a kormányfői teendők ellátása. A testület egyetlen polgári tagja a fő­ügyész. A hírügynökségek helyszíni jelentései szerint Ghana fő­városában — egy nappal a vértelen katonai hatalomátvé­tel után — nyugodt a hely­zet. I. K. Acheampong alezredes az ország katonai vezetője egyik rádióbeszédében azt mondotta, hogy »senkit sem öltünk meg, és ezután aem ölünk rheg senkit«. Az új államfő jelezte, hogy újra létrehozzák a Nkrumah megbuktatása után felszámol* állami gazdaságokat. Azt is kilátásba helyezte, hogy visz- szaengedik az országba annak a több mint egymillió külföl­di államoolgámak nagy ré­szét, akiket a Bu.sia-korrtiány utasított ki Ghánából. A 24. órában Római randevú Ez a randevú épp é 24. órában jött létre. Pénteken, 14-én már hazaszállították Angliába a Máltán állo­másozó brit erők hozzátarto­zóinak utolsó csoportját is, és szombaton, 15-én járt vol­na le Dom Mintoff máltai miniszterelnök ultimátuma: Nagy-Britannia ürítst ki tel­jesen máltai haditengerésze­ti támaszpontjait, S ekkor történt valami London tegnap bejelen­tette: lord Carrington had­ügyminiszter Rómába uta­zott, hogy Mintofjdl tárgyal­jon. Mtntoff — a valettai hi­tek szerint — előbb Colom- bóval és Maróval, Itália mi­niszterelnökével és külügy­miniszterével tanácskozott. Érdekesebbé teszi a dolgot, hogy a Mintoff—Carrington találkozó nem négyszemköz­tit Részt vesz azon egy har­madik fél vs: Joseph Luns, a NATO főtitkára. Ha azt mondjuk, harmadik, nyilvánvalóan mögéjeértünk egy láthatatlan negyediket is: az Egyesült Államokat. Mert bizonyos, hogy Luns, aki a héten Htokban már ta­lálkozott Heath brit minisz­terelnökkel, és — még nem derült ugyan ki, de nagyon valószínű — tanácskozott Washington valamelyik be­folyásos képviselőjével is, hogy a NATO nevében fel­ajánlhassa ezen a római ran­devún: kiegyenlíti Máltában a Mintoff által benyújtott számlának azt a részét, ame­lyet London már nem óhajt megfizetni. Mert bizonyos, hogy nemcsak a NATO, ha­nem az Egyesült Államok 'tevében is beszél. S Mintoff ‘léggé borsos számlát nyúj­tott be. S Rómában pénte­ken nyilván a számla össze- j -n alkudoznak.. Elképzelhető, hogy Rómá­ban létrejött a megegyezés. Oe még ebben az esetben is nalóézinűtlen, hogy Anglia és a NATO máltai szerepe vál­tozatlan marad. Ahhoz ugyanis a Mintoff-kormány már túl messzire ment a mál- "ii függetlenségi politika út­im. Rahman sejk sajtóértekezlete Mudzsibur Rahman sejk, a angla Desh Népi Köztársa­ság miniszterelnöke pen teken •-ártott első alkalommal sajtó- értekezletet Daccában azóta, aogy több mint kllenéhőnapos Pakisztáni fogságából, illetve házi őrizetéből szabadult A háború okozta pusztítás­tól, az ország gazdasági ne­hézségeiről szólva Rahman iejk azt mondotta, hogy »a nép vágyait csak a Szocialista gazdaság létrshnzásávaá Iahet -iteni« ülést tartott a Partementben a magyar—ronrtn gazdasági együttműködési vegyes kor­mánybizottság. A magyar delegáció vezetője Vályl Péter, a kormány elnökhelyettese; a román delegációt Iosif Banc, a román minisztertanács elnökhelyettese vezette. (Képün­kön balról a második Iosif Dane, jobbról Vályi Péter.) Aí ASZÚ KB vasárnapi ülése dönt Szádat átalakítja a kormányt Szadat egyiptomi elnök néhány napon belül új kormányt | Az egyiptomi fővárosban alakít. A hírek szerint Anvar Szadat a kormány élére új! hírek terjedtek el a kormány­miniszterelnököt akar állítani, de választásának közzététele előtt még tanácskoznia kell az Arab Szocialista Unióval. Szadat elnök csütörtöki be­széde világossá tette, hogy a következő időszak követelmé­nyei szükségessé teszik az egyiptomi kormány átalakítá­sát. (Az A1 Ahram értesülése szerint az államfő már kivá­lasztotta az új miniszterelnök személyét is.) Szadat a Favzl miniszterei-' nőkkel együtt végzett helyzet­elemzés során arra a követ­keztetésre jutott, hogy az el­lenséggel való konfrontáció nem korlátozódik csupán a ka­tonai térre, hanem kiterjed a belső frontra is. A küszöbön álló kormány- átalakítás összefügg a nemzeti akcióprogrammal, illetve az abban előírt intézkedésekkel is. Elvi döntés a szerződések ügyében R nyugatnémet ellenzék döntő veresége Február elején kezdődik a vita A nyugatnémet szövetségi | összhangban állnak tanács (a Bundesrat) jogügyi i mánnyal, amelyben bizottsága pénteken nagy je­lentőségű elvi döntést hozott a Szovjetunióval és Lengyel- országgal kötött szerződések kérdésében. az alkot­szó sincs A jogügyi bizottság hét sza­vazattal négy ellenében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szovjet—nyugatnémet,, valamint a lengyel—nyugatné­met szerződés összhangban áll a nyugatnémet alkotmánnyal. A CDU—CSU-ellenzék, amely ennek ellenkezőjét állította, ezzel döntő vereséget szenve­dett A szövetségi tanács jogügyi bizottságának másik pénteki döntése is jelentős. A bizott­ság ugyanis nyolc szavazattal, három tartózkodás mellett ar­ra az álláspontra helyezkedett, hogy az úgynevezett >»keleti szerződések« ratifikálásához nem szükséges a szövetségi ta­nács jóváhagyása, mivel e szerződések összhangban áll­nak az alkotmánnyal. (Követ­kezésképpen nincs szükség al­kotmánymódosításra, ami nem lehetséges a szövetségi tanács hozzájárulása nélkül.) Egyébként a Brandt-kor- mány sajtóhivatala útján pén­teken közzétett nyilatkozatá­ban ismételten leszögezte, hogy a Szovjetunióval és Lengyel- országgal kötött szerződések Németországnak az 1937. évi határok közötti újraegyesíté­séről. A szövetségi tanács két nap­pal előbbre hozta a szovjet— nyugatnémet és a lengyel— nyugatnémet szerződés feb­ruár 11-re kitűzött, első olva­sásban történő megvitatásának időpontját. Pénteken Bonnban közölték, hogy a Bundesrat február 9-én délelőtt kezdi meg a szerződések vitáját. Az idő­pontot azért hozták előbbre, mert Willy Brandt kancellár február 10-én és 11-én Párizs­ban tárgyal Pompidou francia köztársasági elnökkel. (MTI) változásnál várható személy- cserékről. A UPI politikai for­rásokból úgy értesült, hogy Mahmud Favzi miniszterelnök helyét a 20 évvel fiatalabb Aziz Szidki bánya- és olaj­ipari miniszter veszi át. E források szerint az is lehetsé­ges, hogy Mahmud Riad kül­ügyminiszter az ENSZ-be ke­rül, ahol Egyiptom fődelegá­tusa lesz. Favzi — a hirek szerint — alelnöki tisztséget kap, és várható, hogy Abdel Szalam El-Zajjat, az ASZÚ KB első titkára is bekerül az új kormányba. A személycserékről a köz­ponti bizottság vasárnapi ülé­se dönt (MTI) Egy éve aratták Az asszuáni csoda — -Ez még az asszuáni gát építése előtt volt« — hallani ma Egyiptomban itt is, ott is, a heluáni fémkohászati kom­binát építkezésein, S a mező­kön. ahol serényen folyik a munka, miután a vízgyűjtő éltető vize eljutott oda. Ez a mondat olyan, mintha két korszakot választana ketté. Tavaly január 15-én Nyi- kolaj Podgornij szovjet ál­lamfő és Anvar Szadat egyip­tomi elnök ünnepélyesen át­vágta a zöld szalagot az asszuáni gát bejáratánál. Az erőmű azonban már a hiva­talos átadás előtt is hasznot hajtott az egyiptomi népnek. Itt jött létre Egyiptom ener­getikai bázisa, amely az or­szág népgazdasága fejlődésé­nek magvát képezte. Az asZ- szuáni áram szinte az egész egyiptomi gazdaságnak lö­kést adott, új termelési ága­kat keltett életre. Szovjet és egyiptomi szakemberek ter­vei alapián megkezdődött az évi 100 000 tonna kapacitású alumínlumkombinát, továbbá két cementgyár és egy mű­trágyagyár építése. Jelentő­sen bővült azóta a heluáni fémkohászati komplexum is. Elfogadták a mezőgazdaság teljes villamosításának rész­letes programját. És mind­ebben a Szovietunió nvújt hathatós segítséget Egyiptom­nak. Létrejött az asszuáni víz­tároló, amelvet a beráttóg tengerének neveztek el. Vi­zével az utóbbi évéiben 648 ez-°r fed-tán földet tettek ■művoihetövé. (f\ss?e>iasotiH- téeul csak amvit. hozv az 1952-es évi júliusi forradal­mat megelőző 25 esztendő alatt mindössze 17 ezer fed- dán sivatagot tettek művel- hetóvé.) Az országiján első ízben létesítenek földimogyo­ró-, kávé-, kakaó-, tea- és ananászültetvényeket. A szovjet segítséggel megte­remtett és szovjet gépekkel felszerelt -Barátság« minta­farm tapasztalata alapján gépesített nagyüzemi gazda­ságokat hoztak létre. Mindez lehetővé teszi, hogy az elkö­vetkező 10 év alatt másfél- szeresére növeljék a mező- gazdaság teljesítményét. Egyiptom fejlett energeti­kával rendelkező ország lett. Az asszuáni erőmű az egész Afrikában termelt elektro­mos energiamennyiség felét szolgáltatja. Az ország fejlő­dése szempontjából felbe­csülhetetlen az asszuáni komplexum szerepe. Nyugaton — annak idején — sokan kételkedtek a mér­nöki megoldásokban, az épít­kezés minőségében és a be­rendezés tartósságában. Az egyiptomi energetikai mi­nisztérium ismert szakembe­reket hívott meg Asszuánba, s lehetővé tette számukra, hogy megvizsgáljanak min­den berendezést. íme, az egyik amerikai mérnök véle­ménye: az asszuáni gát, az egyiptomi és a szovjet mér­nökök közös alkotása, kitűnő létesítmény. Olyan létesít­mény, amely valóban, felbe­csülhetetlen segítséget nyújt azoknak az embereknek, akik a fellett országok támogatá­sát és segítségét igénylik, V. S. Megtorlás — lakóépületek felrobbantásával Izraeli támadás libanoni területek ellen CHILE A hadsereg segít a közrend fenntartásában A vasárnapi pótválasztá­sok küszöbén tegnap — pénte­ken — Chilében a hadsereg vette át a közrend fenntartá­sát az ország Santiagótól délre fekvő három tartomá­nyában. Salvador Allende köztársasági elnök elrendelte Eduardo Frei volt elnök és két képviselőjelölt fokozott védel­mét is. Tel-avivban hivatalosan be­jelentették, hogy Izraeli csa­patok péntek éjjel libanoni te­rületekre hatoltak be, és a ha­tártól kilenc kilométerrel északra egy faluban két há­zat felrobbantottak. A Tel­fi Német KP visszautasítja a vádat A Német KP elnöksége csü­törtökön közzétett nyilatkoza­tában határozottan visszauta­sította Genscher belügymi­niszternek azt a vádját, hogy a párt az alkotmánynak el­lentmondó célokat követ A nyilatkozat aláhúzza: a Német Korns™niste Pirt düz selAorfl kongmiHMáMú irányelv« «gyértefenOos kl- 1 kotmányban lefektetett de­mokratikus jogok teljes hely­reállításáért és megvalósítá­sáért harcol. A Német Kommunista Párt tevékenységét a demokrati­kus jogok alapvető törvényére építi A pártot ért támadások — mondja a ayilatkoeat — annak a kampánynak a résaét képestit, amelyek a tenokra­Lao?íi harcok A hazafias erők elfoglalták a Long ChengA támaszpontot A laoszi hazafias erők he- I sltette meg pénteken az AFP vés tüzérségi előkészítés után csütörtöki értesülését a UPI elfoglalták a Long Cheng-i j amerikai hírügynökség, katonai támaszpontot — erő- ‘ A péntéki nap folyamán.- ____„ ■...............—még heves harcok dúltak a t ámaszpont közelében, ahol a kormányerők egyes egységei befészkelték magukat. Tóth Pál, az MTI hanoi tu­dósítója jelentette: A laoszi felszabadító had­sereg főparancsnoksága csü­törtökön parancsot adott ki, s ebben' arra hivja fel tisztjeit, katonáit, hogy gyorsan és le­hetőleg élve fogják el az el­foglalt bázisról elmenekülő tiszteket és katonákat, védjék a felszabadított területek la­kosságénak életét és vagyo­nát, s állítsák helyre a ren­det. A parancs azzal a felhívás­sal fordul az ellenséges kato­nákhoz, hogy szegüljenek szembe az amerikaiakkal és tisztjeikkel, s álljanak át a. hazafiak oldalára, vagy leg­alább is ellenállás nélkül ad­ják meg magukat. (MTI) Avlv-1 közlemény szerint az izraeli települések ellen inté­zett Palesztina! támadások -megtorlásáról« van szó. A hét folyamán az izraeli csapatok kétszer támadtak li­banoni területeket. Lezuhant egy repülőgép A nyugat-németországi Wildenrath városban lezuhant az an­gol légiért egyik — helyből felszálló — katonai repfilógé- H A Jelentés szerint a pilóta és egy Járókelő életét vesz­tett« Kőpüaköa a ImiU&m* repülőgép roncsainak egy ré­AF-Mn—Xffi 1 a** RÖVIDEN PÉNTEK este aláírták a magyar—szovjet műszaki-tu­dományos együttműködési ál­landó albizottság 16. üléssza­kának iegvzőkönyvét. A HORVÁT SZÁBOR (par­lament) köztársasági tanácsa nén teken megválasztotta az új köztársasági végrehajtó ta­nácsot (kormányt). A kormány elnöke: dr. Ivó Perisin. JANUÁR 28-tól kezdődően hétoaoos ülésszakot tart az VNSZ Biztonsági Tanácsa Ad- disz Abebában, hogy megtár- nvalír az attikai nroblémákat. WILLY BP 4NDT nyugat­német kancellár kéthetes flo­ridai pihenése befejeztével tegnan hazaérkezett Bornibn ELHUNYT IX. Frtgves dán király. 72 éves Völt, s csak­nem negyedszázadon át ural­kodott. HÉT új »második minisz­tert« nevezett ki az egyes tár­cák élére Panadopulosz görög miniszterelnök. SZÓÉT AB AN befeleződtek Orbán Eraltmak, a török kül­ügyminisztérium hivatalos lá­togatáson itt tartózkodó főtit­kárának tárgyalásai

Next

/
Thumbnails
Contents