Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-12 / 9. szám

Horgolt fiúkabát Veszedelmes barátaink: A pontom szabásminta alapján 3—4-as hor­golótűvel meghorgoljuk a kabát egyes részeit, rövidrpálcával, 2 láncszemes fordulással. Na­gyon haladós munka. Ezután a pántokat Kantén rövidpálcával horgoljuk. Az alsó pán­tot kb. 3 cm-rel hosszabbra horgoljuk (kb. 167 láncszem) a gombolás miatt, és 8 sorba a gomblyukat is belehorgoljuk. A nyakpán­tot (kb. 66 szem) 5 sorral horgoljuk. (A gomb­lyukat itt is belehorgoljuk.) A zsebpántokat (27 szem) 7 sorral horgoljuk, az 5., 6. és 7. sornál mindkét oldalt 3x1 szemet fogyasz­tunk. Ujjapánt kb. 46. szem, 3 cm szélesség­ben. A vállpántokat 3 és feles tűvel. 32 szem­mel, 2 sima, 2 fordítottal kötjük, 4 cm után a vállszélességre minden 6. sorban 1—1 sze­met szaporítunk, kb. 10 cm után a vállfo- gyasztásnak megfelelően fogyasztunk, illetve fejezzük be. Zsebek: 42 szemmel kezdve 2 sima, 2 for­dított kötéssel 14 cm-t kötünk, befejezzük aminek látszik. Kidolgozás: Vasalás nélkül állítjuk össze a kabátot, rávarrjuk a pántokat, a zsebeket. A zsebeken, az ujjakon és a vállpánton a gom-, bök csak dísznek vannak. A két gomblyukat (nyak és alsópánt) körülhurkoljuk. Majd a kabát elejét rövidpálcával beszegjük és cip­zárat varrunk bele. Második műszak az új évben Több mirelit- és félkész termék — Korszerűbb háztartási gépek Nagyobb választék tisztítószerekből A szakemberek figyelme már régóta az 1972-es felada­tokra összpontosult. A tervek szerint 9 százalékkal emelke­dik a kiskereskedelem árufor­galma. A minisztérium az élelmiszer- és vendéglátóipari vállalatok értékesítésének 8 százaié!«», a ruházati kiske­reskedelem öt és fél, míg a vegyes iparcikkek forgalmá­nak 12—15 százalékos növe­kedésével számol. Minthogy nálunk csaknem hárommillió­ra tehető a munkaképes nők száma, s közülük több mint hetven százalék aktív kereső, a kereskedelem is fontos fel­adatának tartja, hogy elősegít­se, megkönnyítse a dolgozó nők második — már oly so­kat emlegetett — műszakját. Éppen ezért 1972-ben az eddi­ginél is nagyobb szerepet kap a Háztartási munkát megköny- nyítő új cikkek forgalomba hozatala és kereskedelmi szol­gáltatások kiterjesztése. Ezek­ben az években — 1975-ig — ' 7 milliárd forintot fordít lépgazdaságunk az üzletháló- •»t fejlesztésére és korszerű- ütésére. Ebből az összegből élentékeny hányadot hasz­nálnak fel már 1972-ben. A középtávú hálózatfejlesztési program nemcsak a tanácsok ás a városfejlesztési szakem­berek véleményét tükrözi, ha­nem figyelembe veszik a »má­sodik műszakos-« dolgozó nők igényeit is. Mit jelent ez a gyakorlat­küldi az üzleteknek a nép­szerű mirelit-készítményekből. Negyvenféle kész- vagy fél­kész étel közül választhatnak a háziasszonyok. Köztük több egészen új ételféleség is sze­repel. Annak érdekében pe­dig, hogy még inkább megis­merhessék a vásárlók ezeket a termékeket, az ipar és a kereskedelem rendszeres be­mutatókat rendez. Néhány üzletben már eddig is házhoz szállították a na­gyobb megrendeléseket, ez év­ben a lehetőségekhez képest a vidéki városokban is kiter­jesztik ezt a szolgáltatást. A vendéglátóipari egvségek az olcsó, az ételhordóban haza­szállítható menüválasztékká1 szeretnének az asszonyoknak segíteni. Az Idén — mint a húsipar ígéri — számottevően javul a húsellátás. Az üzletek az eddig jobbadán hiánycikknek számító húsféleségekből is több ellátást ígérnek. Vidé­ken a kínálat lesz gazdagabb a töltelékárukból. Sertéshús­ból már minden igényt ki tud­nak elérteni a hazai vágó­hidak. ötmillió sertést vág­nak le. Tovább növekszik a kony­hafelszerelések és a háztartá­si gépek kínálata és válasz­téka. Sőt, az ipar több új­fajta háztartási gépet, tartós fogyasztási cikket is készít. Újfajta padlókefélő, porszívó, szőnyegápoló gépek kerülnek forgalomba. Általában el­mondható, hogy a vállalatok többsége most már megkülön­böztetett gondot fordít a ház­tartási gépek tökéletesítésé­re, újabbak tervezésére, és mielőbbi sorozatgyártására. Ezek között találjuk az új konyhai robotgépeket, kávéőr­lőket, turmixgépeket, grillsü­tőket. Növekszik a teflon edé­nyek és fnás modem háztar­tási edények kínálata is. Kuk­tarendszerű gyorsfőző, hőálló üvegedények is gazdagítják a sort. Ami pedig a legnehezebb háztartási munkát, a mosást illeti, még több háziasszony iktathatja ki teljesen a heti feladatokból. A Hajdú. Szuper Automata programozott mo­sógép már gombnyomásra mos, öblít és centrifugál. Eb­ből Is, meg a hagyományos típusok korszerűbb változatai­ból is nagyobb mennyiség ke­rül az áruházakba. Gazdag kínálatot ígér a háziasszonyoknak a háztartá­si és vegyszerkereskedelem. Hosszú lenne itt felsorolni akár a legújabb szintetikus mosószerek fajtáit. A moso­gatást már tizenhárom, az ab­laktisztítást huszonnyolc, a- csempe- és ajtólemosást 40 falta tisztítószerrel lehet el­végezni. A kilátások tehát biz­tatóak, a tavalyinál tágabb lehetőség kínálkozik az ott­honi munka megkönnyítésére. pan? Részben az árusítás módszereinek továbbfejleszté­sét, a gyorsabb kiszolgálást, a Korszerűbb csomagolást, más­részt pedig a konyhai tenni­valók, a háztartás egyszerű­sítését szolgáló új cikkek for­galomba hozatalát. Nemcsak az állami kereskedelem törek­szik erre, hanem az ország háromezer helységét ellátó szövetkezeti üzlethálózat is. Nemrégiben az Országos Piackutató Intézet kétezer asz- szonyt -faggatott'« ki kérdő­íven a főzésről, a mosásról és a háztartás egyéb gondjairól. A tanulmány hasznos eligazí­tást ad a kereskedelemnek is, milyen intézkedésekkel, áru- megrendelésekkel segítheti a dolgozó nők otthoni, nem is jelentéktelen munkáját. Ezek után tekintsük át a terjedelmes listát: mit vár­hatnak, mire számíthatnak 1972-ben a kiskereskedelem­től a dolgozó asszonyok? Az élelmiszeripar az idei­nél több új cikket, könnyen konyhakész állapotba hozha­tó félkész terméket és kész­ételt ígér. Növekszik az ol­csó levesporok, szárított és tubusokba zárt árufélék vá­lasztéka. A termelőszövetke­zeti feldolgozó üzemek és a fogyasztási szövetkezetek szá­raztésztával. táliellegű sava­nyúsággal bővítik a kínálatot. A Magyar Hűtőipari Vállalat az idei mennyiség dupláját KÜRTI ANDRÁS Látogató a Kopasz« hegyen Í7. : \ Társalgás a tisztáson I Vigyázva, hogy zajt ne íis- jsön, Kopra Tibor a bokrok tfedezete mögött egészen a j tisztás széléhez kúszott. Ügyet »sem vetett rá, hogy néhány Igonosz tüske végigkaristolja a I bőrét. Sikerült a labdát vagy • két méternyire megközelíte­• nie. így már tüzetesen is jszemügyre vehette a hold és ; a gömb együttes fényénél. I Legelőször is azt állapítot­♦ ta meg, hogy a labda csak ♦ amolyan védőöltözet, űrruha, ä vagy inkább űrburok. Világos zöld színű, áttetsző anyagból van, átsejlenek rajta viselő­jének — pontosabban a benne tartózkodónak — a körvona­lai. De csak annyira, mintha matt üvegen keresztül látná. Zömök törzsön a fókáéhoz hasonló kerek fej ül, s két keze és két lába van. Kisebb tartozékokat — szemet, orrot, fület, szájat — nem sikerült kivennie. Ha egyáltalán volt ilyesmi. Az űrből érkezett miniatűr vendég — az újságíró most már biztos volt abban, hogy látogatója nem földi lény — furcsának és titokzatosnak látszott ugvan, de egyáltalán nem volt félelemkeltő. Már csak a méretei miatt sem. Magassága alig haladta meg a másfél araszt. Persze ré­mülettel tölthet el bárkit egy ekkora pók, hangya, vagy da­rázs. De a jövevény testi föl­építése hasonlított az emberé­hez, és nem voltak fullánk­jai, csápjai, karmai. Az át­látszó labdában mozgó figu­ra inkább kellemesen mulat­ságos benyomást keltett, mint­sem ijedelmet. M^enyugtató- 1 eg hatott a figyelőre az is, hegy az említett pálcikán kí­vül — már amennvire ez egyáltalán megőllanfthstó volt — nem lehetett a jövevény­nél semmiféle viszonylag na­gyobb falta feswer. A gömbhéjszerű védőöltözet Q SOMOGYI N*r!,Ar Ssecda, 1*72. Juanén tX a hor I I ontok MA MAR TUDJUK, hogy a szervezetben kétféle mirigy­működés van. Az egyik fajta mirigyváladék kiürül rendel­tetési helyére. Ilyen például a könny, a nyál, a veríték, az epe, a faggyú, a gyomoniedv, a hasnyál. A másik váladék közvetlenül a keringő vérbe kerül. Ezek az — úgynevezett — belső elválasztású mirigyek, ás termékeiknek, váladékaik­nak a neve: hormon. Mik is ezek a hormonok? Az élet irányítója a központi idegrendszer. Ennek a paran­csára termelődnek a hormo­nok, melyek a szervek mun­káját egyensúlyozzák — szük­ség szerint — gátolják vagy serkentik. És most lássuk, milyen hor­monokat ismer az egészségtu­domány? Az egyik legfonto­sabb a pajzsmirigyhormon, az anyagcsere irányítója. A mel­lékpajzsmirigy terméke, a vér kalcium- és foszforszintjét szabályozza, tehát a csontnö­vekedés hormonja. A mellék­vese velőállománya, az adre­nalin, a vérnyomás szabályo­zója. A hasnyálmirigy insulin- ja a vér cukorszintjét rendezi. A here, mellékhere és petefé­szek nemi hormonjainak a faj- fenntartásban van különleges szerepük azon kívül, hogy a megjelenés kialakítása és a növekedés is a nemi hormo­nokon múlik. A hypophisis hormonja összeköti, szabá­lyozza, illetve irányítja, össze­hangolja a többi endokrin mi­rigy munkáját. Váladéka a hormonok hormonja, szinte uralja az egész hormon »for­galmat« époúgy, ahogyan a születés után a legkorábban termelődő hormon, a csecse­mőmirigy terméke segíti a méhen kívüli élet megindulá­sát, és uralja a szervezetet a többi hormonok jelentkezé­séig. Ezzel be is fejeztük a fel­sorolást? Nem! Mert még ma is vannak olyan ismeretlen mirigyek, mint a tobozmirigy, amelynek működését most iparkodnak tisztázni a kutató tudósok. Sőt, sokan azt állít­ják, hogy még sok egyéb föl- fedezetlen endokrin hormon van a szervezetben. A hormonok szerepe azon­ban egyre világosabb és egyre gyakrabban alkalmazza őket az orvostudomány a gyógyí­tásban. De hát akkor hol a vesze­delem? Ott, ha valaki orvosi utasí­tás vagy javaslat nélkül, eset­leg annak ellenére szed vagy használ hormont, vagy hor­mon tartalmú gyógyszert. Az egészség egyensúlyát csak az egymást kiegészítő, ellensú­lyozó vagy segítő hormonok együttműködése biztosítja. Ha valamelyik mirigy műkö- désfcépessége csökkent, a hiányzó hormont pótolni kell, de csak addig, amíg hiányzik. Többet nem! SAJNOS egyes emberek meggondolatlanul szednek hormonkészítményeket, és a szervezet hormonegyensúlyát felborítják, ami különféle kó­ros elváltozásokat okozhat. Hogy milyet? Például: súly- csökkenést, általános hízást, vagy a zsírpárnák szokatlan felrakodását (amikor valaki a hasára, farára, arcára hízik), növekedést vagy annak elma­radását, szőrzetcsökkenést vagy túlszőrösödést, nőiénél bajusz- és szakállnövekedést és sok más kellemetlen tüne­tet. Mert az ilyen rendkívüli panaszoknak rendszerint hor­monzavar az oka éppúgy, aho­gyan a havi vérzés zavarai is sokszor hormonrendellenessé­gekre vezethetők vissza. Az indokolatlan hormon- szedéssel, a hormonegyensúly megzavarásával az ember nagy hibát követ el. Orvosi rendelés és ellenőrzés nélkül tehát soha ne szedjünk hor­monkészítményeket. Dr. B. L. l ' ' ' 1 ■> I OTTHON I ÉS ______ C SALÁD Két Chanebruha Balra: Gyönyörű rózsaszín muszlin ruha arany csíkozással, úgynevezett lepkeszárny ujjal és szögletes nyakkivágással. Jobbra: Pikkely szemcsékkel beszórt estélyi ruha, baloldalt átlós arany szegéllyel. néhány sajátosságát is meg­figyelhette a bokrok mögött leselkedő fiatalember. A labda anyaga belülről kifelé teljesen rugalmas volt, hiszen a kis figura könnyedén dugta át s húzta be rajta a kutatópálcát. Más-más helyen. S e nyílások rögtön be is forrtak, nyomuk sem látszott a burok felüle­tén. Ugyanakkor kívülről jövő erőnek a kéreg szilárdan el­lenállt. Ez a tulajdonsága ak­kor derült ki, amikor szökdé­cselés közben egy éles szegé­lyű szikladarab mellé került, amely kiállt a földből. A lab­da odapattant, de nem hor­padt be, még csak meg sem karcolódott. A kő hegye vi­szont letörött. Arra egyelőre nem sikerült Koprának rájönnie, hogy mi­ként szabia meg a jövevény fura járművének mozgási irá­nyát. Hogyan van az, hogv leltős terepen is meg tud állni, s miként lehetséges, hogy ha a labda gurul, oldalt pattoe, urrál, a benne levő alak fü?«*lves testtartását vál­tozatlanul me<bVzi? Nem vett észre huzalokat, vezetéket sem. am»l',ek a véd^b’mVot az flrMtóval. a ns<ry gömbbel összekapcsolták volna. Szívesen folytatta volna to­vább az izgalmas vizseá'ódást, de nem tehette. Megpillantott ugyanis a tisztás túlsó oldalán egy Ismerőst: Samut. A nyug­hatatlan bosszúállónak csak hosszúkás feje, gidaszarvai Játszódtak ki a bozótból. Éa szilaj tekintetét nem vette le a labdáról. Mindjárt megtámadja! Mert ellenségének tart min­dent, ami az új szomszéd tel­kén él és mozog! Rendkívüli szellemi képes­ségekkel ugyan nem rendel­kezett. de nehéz helyzetekben Koprának villámgyorsan vál­tott az agya. Semmi jó nem származhatna abból, ha vala­mi csetepaté robban most ki a fantasztikus jövevény és a dühös kis kecskebak között. Elsősorban Samut féltette. Ezért egy szempillantás alatt döntött. És cselekedett is. Kiugrott a tisztásra, össze- csapata a tenyerét, és a biz­tonság kedvéért még kurjan­tott is egy félelmetesei. A hatás nem maradt el. Samu abban a minutumban visszahúzódott, és a labda is megszüntette a szökdécselést. Kibukkant belőle a pálcika, és felemelt vége Kopra feje felé Iránvult. Mulatságos i°lenet. A világűrből érkezett Gulli­ver golvcktollbet^t nagyságú fegyverével me-“ézzen megcé­lozza az óriás földiákét. Az újságíró önkénytelenül felkacagott. Nagyon rövid ka­cagás volt ez. Alig hallható szigeté hang, s alig érzékel­hető ütés a homloka közepén, és Kopra kővé meredt. A szó legszorosabb értel­mében. Elzsibbadt az egész teste, mozgásképtelenné vált. Sem­minemű fáldalmat nem érzett. Látott. Hallott. Az agya sem bénult meg, viszont annyi ere­je sem maradt, hogy egy szót szól ion, nemhogy seg?tségért kiáltson. Bár sokra azzal sem ment volna ezen a néptelen tájon. A labda pedig felpattant, fel, a szeme vonaláig. — Barát vamrok. Nem el­lenség. Nem áll érdekemben, ho"v ön»ek bá-mi rosszat te­gyek. Eiln-nkezöleg. örömmel segítek, ha módomban áll. Bé­kés szándékkal jöttem. Nem avatkozom az ön ügveibe. Kérem, viszonozza jóindulat­tal a jóindulatomat. Micsoda varázslat ez?! A hangot mintegy balül hallja, a fejében. Illetve nam is han­got, a gondolatát hallja a má­siknak! — Pontosan így van. Érint­se meg a homlokát, kitapint­hat ott egy mákszemnyi tapa­dókorongot. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents