Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-12 / 9. szám
Szervezettség — felsőbb fokon Az MSZMP Központi Bi-' zöttságának 1971. december 1-i ülése a gazdasági helyzetet és feladatokat elemezve határozatot hozott az üzem- és munkaszervezés korszerűsítésére. Amikor üzemeink műszaki- gazdasági szintjét a fejlett nyugati cégekével összehasonlítják, az elmaradottságot szinte kizárólag a termelflbe- rendezések és a gyártott cikkek korszerűtlenségével magyarázzák. Pedig e műszak: különbségnél, az úgynevezett technikai résnél rendszerint nagyobb elmaradás mutatkozik az üzem- és munkaszervezésiben. Mindez különösen azokban az üzemekben bizonyítható, amelyek külföldről korszerű termékkonstrukciót — licencet —, élenjáró gyártási eljárásokat és termelőberendezéseket vásároltak, s mégsem váltak igazán versenyképessé. Nem, mert nem hasznosítják a legfejlettebb munka- és üzemszervezési tapasztalatokat. A vezetés és a szervezés összecsengő szavak, rokonfogalmak. A vezetés lényege az előrelátás. A szervezés hivatott megteremteni a feladatok végrehajtásának ésszerű, hatékony feltételeit a szüntelenül változó körülmények közepette. A szervezés a vezetés folyamatos, állandó feladata és nem átmeneti kampány. A párthatározat most mégis azért helyezte e tevékenységet gazdasági építőmunkánk kiemelt feladatai közé, hogy létrejöjjenek a nagymérvű elmaradás felszámolásának feltételei, s a rendszeres, színvonalas szervezőmunkára irányuljon közvéleményünk, de mindenekelőtt a vezetés figyelme. A szervezés rangjának megteremtése méltán politikai feladat. Szovjet közgazdászok szerint csupán szervezeti intézkedésekkel 18—20 százalékkal növelhető a termelés. A hazai becslések még merészebbek: a meglévő létszám és állóeszköz-állomány 25—30 százalékos tartalékaival számolnak. A párthatározaüban rögzített feladatsor közvetlen célja a gazdasági hatékonyság fokozása, ám az intézkedések végeredményben az életszínvonal emelését szolgálják. S a szervezettebb munka közvetlenül javítja az üzemi légkört és morált, a dolgozók munkakedvét, növeli a fegyelmet, a kereseti lehetőségeket, a vezetés tekintélyét Vagyis a szervezettség csakúgy, mint a szervezetlenség, közhangulatot alakító tényező. A szemlélet és a közhangulat átformálása az idevágó teendők sikerének fontos feltétele. Mert kár volna tagadni: az alacsony szintű szervezettséget, a rossz hatásfokú munkát jelenleg még nehéz felszámolni, mert erősíti azt a megszokás, a marad iság, az újtól való idegenkedés. Ha viszont széles körű támogatással, tevékeny kezdeményezésekkel találkoznak mindazok az intézkedések, amelyek »kényszerpályára« terelik a munkát s eleve korlátozzák a fegyelmezetlenséget, lehetővé válik, hogy a meglévő feladatokat kevesebb létszámmal és szerényebb anyagi ráfordítással oldják meg. A közvélemény támogatását azonban csak a vezetés hozzáértése, rangos szervező munkája képes igazán megnyerni. Jelenleg — ahogy ezt egy országos felmérés kimutatta — a vállalatoknak csupán 38 százaléka készít éves szervezési tervet. Távlati szervezési terve pedig 1000 vállalat közül már csak 18-nak van. S ezek a szervezési elképzelések sem átfogó részei a komplex vállalati tervnek, hanem jobbára »rendcsináló« jellegűek. Így a fejlesztés — a beruházás, a rekonstrukció, a technológiai korszerűsítés — a legritkább esetben párosul élenjáró, tudományosan megalapozott üzem- és munkaszervezéssel. Ezért rendkívül nagyok, szinte béláthatatlanok a termelékenység emelésének, az állóeszközök jobb kihasználásának, a készletek csökkentésének, az ügyvitel ésszerűsítésének tartalékai. A párthatározat nyomán kibontakozó akció feladata, hogy a reformnak az irányítás és a munka ésszerűsítésére kiterjedő jellegét továbbvigye, érvényesítse az üzem, a vállalat falain belül. Ez a lehető legolcsóbb beruházás, amely a meglévő eszközök és a munkaerő hatékonyságát hivatott fokozni. A szervezés viszonylag kevés pénzt és nagy hozzáértést igényel. A személyi feltételek jelenleg hiányosak. Kevés a felkészült szervező, képzésük, továbbképzésük megoldatlan. A meglévő 18 iparági szervező intézet is kevés segítséget nyújt a vállalatoknak. E helyzet megváltoz tatása kormányszintű és minisztériumi intézkedéseket egyaránt igényel. Országos szervezésfejlesztési program készül, s az ágazati minisztériumok is kialákítják raját elképzeléseiket, meghatározzák a teendőket. Mint minden időszaki® feladatnál, úgy a mostani szervezési kampánynál is kísért a látszateredmények, a szalmaláng veszélye. Valójában most 2—3 év alatt a korszerű és folyamatos szervező munka alapjait kell lerakni. A rész- intézkedések és részeredmények helyett az átfogó fejlesztési koncepciók kialakítása, s a korszerű üzem- és munkaszervezés feltételeinek megteremtése a feladat. Vagyis nem szabad a tennivalókat a munkahelyi szervezésre. Vagy a számítógép alkalmazására leegyszerűsíteni. A vállalati tevékenység minden területének, a gyártáselőkészítésnek, a technológiai fejlesztésnek, az anyag- mozgatásnak és -beszerzésnek, a készletgazdálkodásnak, a programozásnak, az ügyvitelnek stb. szervezett, összehangolt, tervszerű munkája szükséges ehhez. K. J. Országos felmérés a pályakezdő űatalok helyzetéről A Munkaügyi Minisztérium nyolcezer pályakezdő fiatal, továbbá vállalati igazgatók, KISZ-vezetők, tanácsi munkaügyi osztályvezetők véleménye alapján felmérést készített a pályakezdők helyzetéről. A válaszokból kitűnt, hogy a fiatalok 94,6 százaléka egészében vagy részben elégedett munkahelyével (egészében 28,4 százalék), elégedetlenségét csak 5,4 százalékuk fejezte ki. Azok, akik munkahelyükön jól érzik magukat, mindenekelőtt a munkatársak jó kapcsolatát, majd sorrendben a vezetők és a beosztottak jó együttműködését, a dolgozókkal való jó bánásmódot, a fejlődési lehetőségeket, a saját ügyekbe való beleszólás lehetőségét, az anyagi megbecsülést, a szociális gondoskodást, végül az üdülési, sport- és kulturális lehetőségeket tartA főjavításokat ezután a központi műhelyben végzik Nem minden büszkeség nélkül mutatták be az új központi gépműhelyt a vízvári Kossuth Termelőszövetkezet szerelői. A közös gazdaságnak három üzemegysége van. Eddig a gépek téli főjavítását az üzemegységek kevésbé jól fölszerelt műhelyeiben végezték. Most változott a helyzet, könnyebb lesz a szerelők dolga és a tsz is nyer, hiszen a munkát ezután jobban szervezhetik meg. Gyurkovics Károly műhelyvezető vezetett végig bennünket az új létesítményen. Elmondta, hogy a műhely január elseje óta üzemel. Tíznél több ember dolgozik majd itt. A szerviz tizenhetedikén kezdődik meg. A nagy ablakok áteresztik a fényt. Testhőmérsékletű melegben dolgoznak a szerelők. Központi olajtüzelésű kályha biztosítja ezt. Munka után a Eürdőhelyiségben tisztálkodhatnak az itt dolgozók. Az. új beruházás a termelő- 'szövetkezetnek egymillió forintjába került. ják vonzónak. A vállalatoktól elkívánkozók viszont elsősorban az anyagi megbecsülés hiányára, a saját ügyeikbe való beleszólási joguk csorbítására és a munkatársak közötti rossz kapcsolatokra panaszkodnak. A fiatalok többsége — saját vallomása szerint — nem törődik bele, ha jogosnak érzett panaszát, javaslatát elutasítják. A fiatalok 40 százaléka nemcsak saját, hanem a helyi közösség érdekében is rendszeresen fellép, 34 százaléka pedig a vállalat egészének ügyeivel is szívesen foglalkozik. A megkérdezettek 73 százaléka szerint a vezetők az emberek jó munkáját észreveszik, tehát ezért is érdemes jól dolgozni. A jó munka elismeréséről azonban erősen eltérőek a tapasztalatok. A vizsgálatból kitűnt, hogy a fiatalok nagyra értékelik a tudást, a tanulást, többségük úgy vélekedik, hogy szakmai fejlődésük legfontosabb feltétele, érvényesülésüknek útja a jó munka és a tanulás. A Munkaügyi Minisztérium következtetései szerint a pályakezdő fiatalokat általában egészséges ambíciók és törekvések jellemzik, értékrendszerük alapjaiban szocialista, bár ez az esetek egy részében még nem tudatos. Becsülik a tudást, a segítőkészséget, örömüket lelik a jó munkában, és erősen törekednek a munkahelyi sikerre. Lehőcz István és Kulics József kotrógépet javít. Az adagolóval van baj — ez Pinterics József és Sasvári *c nő véleménye. Próféták nélkül? N am egészen véletlenül, de összehozott a sors egy ifjú egyetemistával. Okos, értelmes emberke volt, mint fiataljaink általában. S még nem jutott el addig, hogy. ő a meg nem értett zseni. (A tehetséges emberek különben sem jutnák el idáig!) Szerény, de azért öntudatos volt, nem szégyellte, hogy kevés tapasztalata van még, de szenvedélyére, lelkesedésére büszke volt — és lehetett, is. Nem beszélt önmagáról, hanem arról, amire készül. Nem kiáltotta ki magát sem viselkedésével, sem mondanivalójával kiemelkedő tehetségnek, aki előtt hasra kell esnie mindenkinek. Munkájával akarja elérni, hogy megítéljék őt embertársai. Nem beszélt erről, azt hiszem, szerénytelenség is lett volna. De ilyennek ismertem meg. Ezért tiszteltem, és adok a szavára... Beszélgetésünk közben nem tudtam eldönteni, hogy elégedetten vagy szemrehányással — mert hangjában ez is, az is megtalálható volt — azt mondta nékem: — Az egyetemen így tanítják: »Az az idő már rég elmúlt, amikor a népművelőnek prófétánali kellett lennie ...« — És mit tanítanak helyette? — Semmit. őszintén szólva nem értettem a dolgot. Bogozni kezdtem magamban és vele, hogy mit jelent? Erről meditáltunk egy egész délután. Talán nem fölöslegesen. Kezdtük a szó elemzésével, de rövidesen rájöttünk, hogy egyikünk sem jövendőmondót, látnoki erejű jóst értett a próféta alatt. Még csak nem is arra gondoltunk, hogy »senki sem lehet próféta a saját hazájában«. A mi felfogásunk szerint ugyanis lehet. És húszegynéhány év különben is elég volt ahhoz, hogy ne bibliai értelemben fogjuk föl a próféta jelentését. Egy mozgalom, egy nemes eszme, egy társadalmilag hasznos ügy képviselőjét, vezetőjét, ügybuzgó munkását értettük alatta, aki szinte megszállottként képes tevékenykedni embertársai fölemelkedéséért. Próféta legyen-e a népművelő? Vagy — már csak a játék kedvéért is — egy másik bibliai eredetű szót ízlelgettünk. Hát ha nem próféta, akkor legyen apostol. Talán így könnyebben elfogadják, hisz a béke apostolairól, a színjátszás, a művelődés apostolairól már sokat beszéltünk ebben az országban. S igen nagyra becsültük azokat, akik mondjuk a szövetkezeti gondolat megvalósulásáért apostolkodtak éjt nappallá téve, megszállottan és fáradhatatlanul. Mert igenis vannak próféták, és vannak apostolok. Hétköznapjaink prófétái és apostolai. S ha valamit szeretnénk elérni, akkor éppen azt, hogy egyre többen legyenek, hogy egyre többen akarják elkötelezni magukat a mi nagy és nemes, társadalmat formáló ügyünkért »Az az idő már rég elmúlt...« — tanítják az egyetemen. S a következmény nem véletlen. Elmondta ez a fiatal, hogy az évfolyamon mindössze tízen készülnek a népművelői pályára. Érdekes volt megfigyelni a nyári gyakorlatokat. Közülük összesen egy volt hajlandó művelődési házhoz menni, egy a tanácsi irányításhoz, a többi a TIT-hez, szaklaphoz, színházhoz, Népművelési Intézethez, könyvtárhoz és így tovább. Mert az alapelv az, hogy akik innen kikerülnek, azols: feltétlenül az irányításban vegyenek részt. Azaz nem kell prófétának lenniük. E szembe jut egy meglehetősen ironikus »igazságféle«, amiről biztosan hallottak már, s amit nem is lehet így elfogadni, de azért leírom: »Aki nem tud valamit, az tanítja. Aki nem tud, nem tanítja, az okvetlenül vitatja. Aki nem tudja, nem tanítja és nem vitatja, az nem tehet mástí tehát irányítja...« Nos, tehát tapasztalát és életismeret nélkül akarunk irányítani? Mi lesz ebből? És miért lebecsülendő a tömegkultúra szolgálatába szegődni hittel és szenvedéllyel, odaadással és ismeretvággyá), elkötelezettséget vállalva, s majd később — tapasztalatokkal gazdagon — irányítva? Nem értem. És nem értem azért sem, mert voltaképpen nemcsak s leendő és a jelenlegi népművelők gondján meditálok, hanem egy szemléleten, melynek igazságáról, helyénvalóságáról nem tudok megbizonyosodni... »Az az idő már rég elmúlt« — tanítják az egyetemen, s ebben igazuk van. Jó, hogy volt, jó, hógy elmúlt »az az idő«. A tétel mai túlhangsúlyozása azonban — úgy érzem — fékező hatású! Mert fölment a felelősség, fölment a tenni akarás, fölment az áldozatvállalás alól. A szállóigét voltaképpen úgy is le lehetne fordítani magyarra, hogy »sült- galambvárás«. Pedig erre még az egyetemi diploma sen; jogosít... Eszembe jut egy kiváló képességű, elismert szakember aki a maga művészeti ágában hallatlanul értékes dolgokat tudott művelni. Ha odatálaltaík számára minden feltételt még az embereket is, akikkel dolgozott. Mert ő nem tudott bánni velük, ő képtelen volt együtt tartani gárdáját, ő nem rendelkezett a szervezés, a belső összetartás képességével. Meg is bukott hamarosan. Mert a tehetség csak emberközelből érték, a hivatás és szakértelem semmit sem ér azok nélkül, akikért céljainkat meghatároztuk. Elkötelezettek és szenvedélyesen munkálkodók nem lehetünk pusztán önmagunkért, íélrehúzódva, szembeszállva mindennel, ami közösségi. Csak együtt, s a társadalmi cél alá rendelve önmagunk tudását és képességét Nem hiszem, hogy volt kor, amelyben olyan nagyszerű és felemelő dolog lett volna vállalni az apositolkodás izgalmát és áldozatát, mint most. S hogy az az idő elmúlt? Magam is jól tudom. Kár volna tehát azzal vádaskodni, hogy úgy ma már nem lehet, nem is kell apostolkodnd, mint tízegynéhány évvel ezelőtt. Tudniillik e megállapítás mélységesen igaz. De kellenek a próféták és kellenek az apostolok, akik ma felkészültebben, tapasztaltabban képesek elhivatottságuk tudatában apostol- kodni, vállalva néha a népszerűtlen, a nehéz, a kilátástalannak tetsző feladatokat is. Az apostolt tanítványnak szokás nevezni. S nekünk ezer- és százezerszámra varrnak tanítványaink, akiket maga választott^ ki a párt, a szocialista állam, s akiket azért vont pártfogásába, hogy kövessék és hirdessék tanításait. Az idő pedig korántsem múlt el, hogy ne kellene nap mint nap újra küzdeni és megnyerni az embereket, buzgólikodni oda- adóan értük szakértelmünk és eszmei, politikai meggyőződésünk latbavetésével. A példaadók az apostolok, nézzünk csak körül. Nem csinálnak nagy dolgokat, egyénenként aligha kerül nevük a történelemkönyvbe. Mégsem átallom apostoloknak nevezni a kommunistákat, akik az eszme diadaláért vállaltak harcot; a munkásokat és parasztokat, akik két kezük munkájához adják a szívüket; sok tudóst, művészt és értelmiségit, aki hivatása gyakorlásában nem önmagát testi az első helyre, hanem a közösséget, amely felemelte őt és igényli tevékenységét Próféták nélkül? A szó nemes értelmében aligha juthatnánk előre... / Jávori Béla IÖ106TS SfÉPLAP _ ftuwfer tt
