Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1971-12-05 / 287. szám

Mire jő a művészet (6) Svejk - futószalagon A művészet fejlődése, stílusa és nyersanyaga GYŐRI LÁSZLÓ: NAQYANYA Meghalt a nagyanya, meghalt a királynő. Odavan, ím, oda, ez a koronás fő. tartottalk 1928. január 24-én egy berlini színházban. A darab Jaroslav Hasek Svejk, a derék katona című könyvéből készült. Er­win Piscator rendezte és ál- kalmazta színpadra. A pre­mier közönsége először meg­döbbent, aztán mind nagyobb lelkesedéssel vette tudomásul az ötletet, hogy a színpadon két futószalag van. Ezen a balról jobbra mozgó szalagon jártak be és ki a színészek, s ugyancsak itt »-utaztak« ki­be a kellékek, meneteitek a katonák a frontra. Svejk is gyakran ráállt erre a futósza­lagra, pontosabban ráállítot- ták, hogy kiküldjék a front­ra. S mert alatta a szalag el­lenkező irányban mozgott, ő hiálba menetelt a legnagyobb lelkesedéssel, soha nem ke­rült ki a harctérre ... A közönség tetszését nem­csak az nyerte el, hogy így a szó szoros értelmében meg­szakítás nélkül elevenedett meg a regény; a gyakorlott színháznézők hamarosan ar­ra is rájöttek, hogy a futósza­lagot jelképnek is lehet értel­mezni: a háború technikáját hivatott szimbolizálni. Sőt, még azt is, hogy Svejk látszó­lagos menetelő buzgalma mö­gött — vagy inkább alatt — . egy ellenkező irányú mozgás rejlik, ami nevetségessé teszi azokat, akik csak a felszínt látják. Egy tisztán technikai jelle­gű színpadi újítás így lett művészi gondolatok hordozó­ja, vált a színházművészet sajátos kifejezési eszközévé. A művészet fejlődése, »mo­dernsége«« tehát szoros ös­szefüggésben van a művészet nyersanyagaival? — kérdez­hetik sokan. S bizony, nem­igen lehet egyértelműen el­utasító választ adni. Nyilván­való, hogy ha a nyersanyagok választéka bővül vagy előál­lításuk technikája változik, akkor ez aligha marad követ­kezmények nélkül a művé­szet területén. S hogy mindez mennyire nemcsak elméleti feltétélezés, | arra példatárként rendelke­zésünkre áll az egész művé­szettörténet. Elég, ha az épí­tőművészet nagyobb fejlődési szakaszaira gondolunk, s ki­derül, milyen szoros az ösz- szefüggés az építőanyagok, az építéstechn.ika és a nagy stí­luskorszakok között. A filmművészet jóval fia­talabb »életkora« még in­kább módót ad arra, hogy nyomon kövessük a technika, a nyersanyagok változása és a stílusok változásának ösz- szefüggéseit. Csak a két leg­fontosabb példa: a harmin­cas évek elejére véget ér a némafilmkorszak, amely stK lusábah is merőben más volt, mint az utána követke­ző hangosfilmé. Az ötvenes évek végén a korábbinál ér­zékenyebb fiilmnyersanyag — amely jóval kevesebb lám­Demény Ottó: PER — Angela Davisnek —> Majd védeni magam a korlát elé állok. Elpusztíthattok engem. Szólok — nem kiabálok. Nézzetek szépségemre, nézzétek okosságom! Minden erő elévül,' de burjánzik az álom. S kínból, nyomorúságból terem piros virágot Feketének, fehérnek oszthatatlan világot. Ahol helyetek nem lesz; ti onnan kirekedtek. Majd magatokban játszó fogatlan vének lesztek. S számoljátok — száz bomba is jutott egyre-egyre; jussát, boldog hazáját mégis kiverekedte. Dühvei, daccal s a végső érvvel, amit kigondolt Mert az erőszak ellen ereje végtelen volt pát, világítást igényel —, a könnyű, kézben hordozható, hangosfelvételre is alkalmas kamerák megjelenése magá­val hozta a »cinema verité« módszerét Ez a módszer a dokumentumfilm megújulá­sát eredményezte, de vissza­hatott a játékfilmre is, s tu­lajdonképpen a hatvanas évektől számíthatjuk'' a film­művészet nagykorúságát, amikor a rendezők úgy »ír­ják« a kamerával — a ma­guk művészi egyénisége sze­rint különböző módon — a filmtörténeteket, ahogy az írók töltőtollukkal a re­gényt ... A példákból az következ­nék, hogy a művészet fejlő­dése a technika és a nyers­anyagok változásának a függvénye. Ha ez így volna, akkor könnyű dolga lenne a művészettörténetnek és a kritikának, hiszen csak jó ipari-technikai felkészültség kellene, s az volna a legkor­szerűbb művész, aki ma mű­anyagból dolgozik. De a nyersanyag nem lehet mércé­je egy műalkotás megítélésé­nek. Hol van akkor mégis összefüggés a nyersanyagok, a technika és a művészetek között? Van ilyen összefüg­gés, _ csak némiképp bonyo­lult. A középkor egyháza az em­beri létet átmenetnek tartót- . ta egy másik világ felé, ahol a lélekre a túlvilág vár, ju­talommal vagy bűnhödésseL Ez volt az uralkodó életszem­lélet, amely természetesen olyan templomot igényelt, amelyik misztikus, csodála­tos kapu a túlvilágra, ami felfelé kényszeríti a tekinte­tet és a gondolatot. Ilyen templomok a gótikus székes- egyházak. Az építtetők tehát nem azért választották a kor­szerű technikát, mert az újat akarták pártolni, hanem azért, mert csak ezzel a tech­nikával lehetett a kívánatos templomokat megépíteni Nyilvánvaló, hogy az építte­tők igényei segítettek megke­resni a kivitelezés korszerű technikáját Láthatjuk tehát, milyen komplikált és kétoldalú ez a viszony. Adva van egy kor­szak anyagi kultúrája, terme­lési technikája általában, ami meghatározza a kor tudatát, gondolkodását. Ez a tudat azonban keresi a termelés­ben és technikában azokat az anyagokat és módszereket, amelyek jobban, tökéleteseb­ben kifejezik a világról alko­tott elképzeléseit. Korszerűbb lesz hát á termelés, s új anyaghoz, módszerekhez jut a művésziét is, amely mindig a kor tudatát akarja érzékel­tetni. Fejlődik, változik a technika, vele a művészet, s a gondolkodás, a tudat régi formái elavulnak, csakúgy, minit a termelési viszonyok. Eljött a társadalmi forradal­mak kora, amikor a termelési viszonyoknak és a tudatnak utói kell érnie a technika színvonalát. Ez a fejlődés spirálja az életben, s ezen belül a mű­vészetekben. Ezért nem le­het a nyersanyagok és a tech­nika fejlődését azonosítani a művészetek forradalmi vál­tozásaival, de ezért nem le­het ugyanezt mellékes körül­ménynek tekinteni. A transz­portőr, a futószalag bevonult ' az iparba, aztán a színpadra is. Svejk rálépett, és ez válto­zást jelentett a színházművé­szetben. Ámde nem azért, mert a traszportőr korsze­rűbb, mint a'süllyesztő, ha­nem azért, mert 1928-ban Piscator a német munkásosz­tály számára akart figyel­meztető jelzéseket adni a há­ború technikájáról és értel­metlenségéről. Nyilvánvaló: ez utóbbi tet­te korszerűvé Piscator mű­vészetét. S ehhez a korszerű mondanivalóhoz megtalálta a korszerű formákat. Így vál­hatott a futószalag egy tör­ténelmi pillanatban a kor­szerűség szimbólumává. Bernáth László Korona avarra, a sírba ez a fő, a magas eperfa kidöntve: tüzelő. Amíg élt, az eper, a lilakék rubint özönével, «.zer-, milliószámra hullt Es egész nyáron át. Hápogó, gágogó, csipogó tarkaság faldosó fulladó óriás gégeként ette, nyelte, falta újra és újra, még, újra, újra, mintha nem volna több a fán, a fán, amely ezer- és milliónyiszám esőzte az eper ősi nagy özönét egy teljes nyáron át e bibliai nép elé már Kánaánt terítve. Csakugyan: ez az a mannaözön, amelyik írva van. S öröm. A léha öröm. Negyvennap Kánaán. Ürül, ürül a fa. Nagyanyám udvarán ürül a korona. Nagyanya meghat Tíz éve nem ét A szava halkul, már édenivé. Amíg élt, az eper ott állt az udvaron, ma' azon a helyen kő van és dndva van. 0, ha három testvér összefog, akkor már a csoda — mint festmény — látható lesz mindjárt. Érzékleteseik. A mennyet is ledöntik. Enyém, tied, övé. Hárman háromfelé. A rideg, sápadt kripta­óriás csupa egyes zár­kából állott. Cellám sötét volt. Forradal­mi munkáin miatt Horthy bírái négyévi fegy- házra ítéltek. Ítélet után a kaposvári fogházból ide, a sopronkőhidai (egyházba dobtak át, harminc elvtárs­sal együtt Reggel, amint megcsendült a csengő, kinyitották a zár­kákat, a fegyházudvar négy fala közt megkezdődött a mindennapos rabséta. Mi, testileg-lelkileg meggyötört emberek fáradtak voltunk, rogytak inaink, amint kört képezve kör be-kör be tapos­tuk az udvar köveit. Felet­tünk a végtelen egy arasznyi szürke ég volt öt lépés a távolság, mindig ennyi, soha sem több, sem kevesebb. Szólni egymáshoz nem volt szabad. Csak arcunk rándiult, sziemünk villant, ezt nem tilt­hatta meg senki, de így is megértettük, megéreztük a szótlan szavú testvéri szót Már nyolcadik hónapja ra­boskodtunk ott, amikor egy nap híre terjedt, hogy a po­litikai foglyokat elszállítják. Ez a hír örömmel töltött el bennünket, örültünk, hogy megszabadulunk az őrjítő egyes zárkától, de egyszer­smind kétséget is ébresztett bennünk. — Mi lesz? Hova visznek! Az orgoványi és siófoki tö­meggyilkosságok jutottak eszembe... Valósággal meg­könnyebbültünk, amikor megtudtuk, hogy a sopronkő­hidai fegyházból a hajmás­kéri fegyen cbarakkfoa he­lyeznek át bennünket. Hajmáskéren mindössze pár hétig tartózkodtunk, az­tán vagonba kerültünk, hogy átszállítsanak bennünket Szegedre a Csillag börtön!}«. Forró nyár volt A vagon­ban ingre vetkőzve is nehe­zen bírtuk a hőséget Utazás közben örökké az járt eszem­ben, hogy megszökök. Ti­zenegy hónap óta — mióta a börtönben ültem — szinte mindennap gondoltam a szö­késre. Fájt testemet lelke- met ette a rabság Ügy gon­doltam, úgy is éreztem, hogy forradalmárnak nem szabad négy fal kö- ______________ z ott sorvadnia. —————— — Menázsi lesz! De kije­lentem, ha valaki megkísérli a szökést, azt rostává lőjük! A vagon mellett négy-öt lépés távolságra az őrség láncolatot képezett. Feltűzött szuronnyal, lövésre kész fegyverek vették körül a vonatot. A gőzölgő kondér- höz tizenkettesével, kettős sorban mentünk. Gálosi é/ én a negyedik sorba, hogy Kockáztatni Somogyi Pál: kell; inkább szökés közben a puskagolyó, enint a börtön penésze emésszen eL » Egész úton a szökés gon­dolata motoszkált & (éjem­ben. Ezt az alkalmat, a szál­lítás lehetőségét nem szabad elszalasztani. Ha most nem sikerül valahol egérutat ven­ni, a Csillagból reménytelen lesz a szökés... Gálosi József, a volt vörös főhadnagy, ez a magas, bar­na, keménykötésű férfi egész úton szódán volt. Ügy lát­tam, valamiben töri a fejét, tervet sző. Melléje kuporod­tam, és elmondtam neki ter­vemet. Gálosának felcsillant a szeme, mélyen a szemembe nézett, és keményen megszo­rította a kezemét Ez több volt a beszédnél, Megértettük egymást ceglédi állomásra ér­kezve a külterületen, ahol a tehervonatok és a félretolt vagonok álltak, ott álltunk meg mi is. Nagy robajjal félrelökték a vagon ajtaját Az őrség pa­rancsnoka, egy finom, le­gényképű hadnagy és né­hány katona jelent meg a vaecm előtt A tiszt beszólt: A feltűnést ne keltsünk, mezít­láb, kabát és sapka nélkül álltunk be. Utánpmk Varga. Amint megkezdték az étel kiosztását, a személykocsi ablakából kiszólt egy tiszt: — Őrség, figyelem! — Az őrök mind odanéztek. — Most! — súgtam Gálo­sának. Leguggoltunk. Varga utánunk rögtön felzárkózott. Így a többiek lábai között a mellettünk álló vagon alá másztunk. Csend volt. A tiszt pa­rancsszavai pattogtak. A vagon másik felén ki­lestem. Vagy öt lépésre tő­lünk fegyverére támasztva állát őr állót Ahogy kidug­tam a fejemet, tekintetünk találkozott Pár pillanatig fafkasszemet néztünk. Aztán a vörös bajszú őr (valami parasztemfoerféle lehetett!) észrevétlenül hátat fordított nekünk. összenőttünk. A szemünk azt mondta: ez velünk érez. — Gyerünk! Átmásztunk a síneken. A másik bent álló üre* vagon Gyanakvás Franz Payerl (St. Pölten) felvétele. (A Barátság Hídja nemzetközi fotókiállítás anyagából.) Radovan Zogovic:* KEZEK Kezek, sötét tekintetű kiáltozások, néma szembogaramban vergődő kezek, láthatatlan hurkok árnyékai, amelyek az órainga taktusára himbálóznak párnám felett — kezek, könyvek lapja közé préselt, aszott virágok, lázas ágyam felett a mennyezetről szívemig érő fekete cseppkövek, kezek — kezek — alagutak boltívein fagyottan csüngő denevérek, emelődaruk drótkötelére aggatott horgok csalétkei, kezek, felhőkarcolók tetőinek rekedt kakukkjai, vészmadarak, kezek, ázottan felmeredő útjelzőoselopok, amelyeket megpörgetnek a vasúti kupék ablakai mellett, kezek — 6, kezek, belefáradt, megkötözött, atyai, munkás kezek, melyeket mint holló a hulladékot, széthurcolt az élet ' országutakra, járdaszélre, pincékbe, bányák tárnáiba, — kezek a szántóföldeken, kémények alján, tengereken, kezek a világon és a világ felett — kezek, kezek, mint éretlen citromot, úgy facsarjátok szivemet, •Radovan Zogovic neves szert költs. tadányi Mihály fordítása alá rejtőztünk. A tiszt hang­ja még mindig hallatszott. Hét-nyolc méterre volt tő­lünk a töltés széle, és lent a füves árok. Az idegeink pat­tanásig feszültek. Ha kilé- -pünk a nyílt pályára, bár- homnét megláthatnának. — Most már mindegy ,.Z — Gyerünk! — ütöttem ol­dalba Gálosit. ■ Négykézláb másztunk a nyüt pályán. B Minden pilla­natban vártuk a dörrenést, a _____________ golyót. Tekin­-------------------- tetem Gálosi a rcára esett Gálosi arca a fé­lelemtől eltorzult, de vala­hogy én is furcsán nézhettem ki, mert ő szintén megriadt, amikor rám nézett Csönd. Lövés nem volt. El­értük a töltést. Le az árokba. Mélyen meghajolva futot­tunk, rohantunk a gazos, gyepes árok fenekén. Csodá­latosan jó futó az ember, ha az életét lopja. Kiértünk az árokból. Mély szántáson buk­dácsoltunk keresztül. Kuko­ricásba értünk, majd szán­tásba ismét Elbotlottam, Gá- losi mellém hasalt — Mi az? — Semmi — Nézz föl, nem Jönnek-e utánunk! — lihegte. — Kü­lönben ne állj fel mert ki­látszol. Feküdj, majd én hallgatózok, úgyis megtud­juk, úgy is ki lehet venni. Gálosi a földre nyomva fü­lét hallga/tózott Majd hirte­len felugrott — Lódobogást hallok. Jön­nek! — Feküdj 1 — húztam visz- sza a földre a magas legényt, anélkül, hogy a szememet le­vettem volna arról a helyről, ahol ő fülelt és most lát­tam, hogy ott a földön kis hantocskák lökődnek fel. — Te, hiszen itt vakond túr! — Tényleg. Nézd csak — mosolygott Gálosi. Nevet­tünk. Jóízűen, szívhői nevet­tünk, ártatlan üldözőnk meg­nevettetett minket, s a' neve­téstől szinte új erőre kapva továbbmentünk. — Erdő! — tört ki belőlünk az öröm. Fák, bozótok között bújkáltunk beljebb, beljebb. A gallyak, ágak arcunkba csapódtak. Tüskék hasogat­ták rólunk az. inget, itt-ott a bőrt is. Mindegy ... Galy- lyak ropogtak lábai alatt. A rigó füttyét, kakukkszót és a saját libegősünket hallottuk. A napsugarak csillogva törtek át a falevelek csipkéi között. Méhek zümmögtek felettünk. Mentünk. í. Estefelé igen éhesék és szomjasak voltunk, de fá­radtak is. M ikor bealkonyodott, megközelítettünk egy házat, hogy valami élelmet szerezzünk. De ahogy végignéz­tünk egymáson, valósággal megijedtünk. Szakállasak, porosak, piszkosak voltunk. Mezítláb, rabnadrágban, bo­zontos hajjal, tépett ingben. Hogyan álljunk így emberek élé? ... De hajtott bennünket az éhség. Megközelítettünk egy há­zat. Kutya nem volt az ud­varon. Lesz, ami lesz! Beko­pogtunk. öreg ember nyitott ajtót Beléptünk. A bentlevőkj leány, asszony, fiatal férfi az asztalnál ültek, és vacsoráz­tak. Csodálkozó tekintettél meredtek ránk. (Folytatása a 8. oldalon.) SOMOGYI NÉPLAP •''Mánaü, VSWL áeeeasbar 8.

Next

/
Thumbnails
Contents