Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1971-12-25 / 303. szám

t Báréuévarnoki számvetés Valamit előbbre léptünk... Papp János elnök és Kovács Elekné párttltkfe — Tagságunk létszáma 585, az átlagéletkor meghaladja a hatvan esztendőt A nyugdíja­sok, járadékosok jelenleg há­romszáznegyvenen vannak, számuk azonban tovább emel­kedik. A munkaképesek közül sokan keveset vagy semmit sem dolgoznak, alig száz em­ber van mindössze, akire szá­míthatunk ... Papp János, a bárdudvar­nok! Munkásőr Tsz elnöke szinte ugyanazokkal a szavak­kal kezdi a beszélgetést, mint néhány nappal előbb, amikor a községi tanács ülésén nyújtott tájékoztatót a szövetkezet helyzetéről. Márciusban vette át az elnöki tisztséget, s a be­osztásáért senki nem irigyel­te. Bizony most sincs irigylés­re méltó helyzetben a tsz töb­bi vezetőjével együtt. Pénz és gép nélkül Az elöregedést, a hiíjnyzó ■ munkaerőt csak erőteljes gé­pesítéssel lehetne pótolni. Ám 1970 végére kimerült a tsz pénzügyi fedezetei Leromlot­tak a gépek, csak úgy tudták némileg megjavítani, rendbe tenni őket, hogy egyikből ki­szedték, a másikba belerakták az alkatrészeket. 2 762 000 forint veszteség. Ennyivel zárták az 1970-es évet. Kaptak ugyan szanálási hitelt, de éppen ebben az idő­ben eltávozott a szövetkezet ’Inöke, főagronőmusa, főköny­velője. 3kkor lett elnök Papp János, korábbi gépcsoportvezető. Hir­detés útján választották ki fő­könyvelőnek Sándor Istvánt, kiagronómusnak pedig Kovács Lászlót a jelentkezők közül. — Jó társaim a vezetésben, szintén szívügyüknek tekintik, hogy kilábaljunk a bajból. Ha most azt mondhatom, hogy va­lamivel előbbre léptünk, ak- tor ez közös, megfeszített munkánk, valamint a tagság megértésének, támogatásának az eredménye — jegyzi meg az elnök. Takarékosabban, fegyelmezettebb munkával Szigorú, csaknem drákói rendszabályokat kellett az új vezetőknek életibe léptetniük, s ez jó néhány ember számára nem volt kedvező. Ismeretlen volt például a tsz-ben a bér­szabályzat, s most kevesebb fizetésért többett kellett dol­gozni. Ennek velejárója volt a munkafegyelem megszilárdítá­sa, amivel ezt megelőzően sok baj volt, akárcsak a közös va­gyon védelmével. ■ .* — Azt kértem a pártvezeíő- ségtől, hogy ebben a munká­ban valamennyi kommunista segítsen. Kovács Elekné párt- titkár, Kovács János (Vörös), Tódor György pártvezetőségi tagok, Sándor István, aki a já- fási pártbizottság tagja, nagyon sokat tették. Ennek eredmé­nyeképpen változott az embe­rek szemlélete, hangulata. Megértették, hogy csak úgy tudunk a jelenlegi nehéz helyzetből kilábalni, ha mind­azok összefognak, akik szív­ügyüknek tekintik a szövetke- 1 aet létét, jelenét és jövőjét. Elkészítették tehát a bér- szabályzatot, a munkarendet, meghatározták, ki-ki milyen elvégzett munka ellenében kaphatja meg a fizetését vagy a járandóságát Kezdeti sikerek Az 1,8 milliós gépvásárlási hitel szintén javított a tsz helyzetén. Ha a decemberi ta­nácsülésen elhangzottakból é§ az elnök jelenlegi tájékoztató­jából' indulunk ki, s összeha­sonlítjuk a tsz idei munkáját a korábbi évekével — egyetért­hetünk ezzel a megállapítás­sal: — Soha ilyen jól nem áll­tunk még az időszerű munkák elvégzésével. Az aratást július 28-ra befejeztük, a szalmát au­gusztus elején kazalba raktuk, s van belőle elegendő, a ta­vasszal még a háztáji gazdasá­goknak is tudunk majd ad­ni. A 750 kh. őszi kalászos idő­ben, jó minőségben került földbe. Igaz, a termésátlagok nem alakultaik kedvezően, s ez is oka, hogy a majd három­milliós veszteséget az idén a legnagyobb erőfeszítések elle­nére sem tudjuk kigazdálkod­ni. A szántást késve, bérmun­kában végeztettük el, s így a vetőmag késve jutott ki. Pél­dául a kukoricát júniusban ve­tettük el, s ezért a termés csu­pán fele lett a tervezett meny- nyiségnek. Veszteségünk csak ebből egymilliói Ezért bizony nem lesz könnyű a jövő esz­tendő sem. Politikai, gazdasági feladatok — Minden alkalmat felhasz­náltunk a politikai munkára, az emberek meggyőzésére. A pártvezetőség egy-egy na­gyabb feladat kezdete előtt a répa- vagy a kukoricaföldön beszélgetett az emberekkel a tsz helyzetéről, az összefogás szükségességéről, ami nélkül lehetetlen az előrelépés — mondja Kovács Elekné, a párt- szervezet titkára. A politikai munkára a jövő­ben is nagy szükség lesz. A tsz az egyre csökkenő, illetve a hiányzó munkaerőt további gépesítéssel kívánja pótolni. A gépeket azonban embereik ke­zelik. Hoztak ugyan az Alföld­ről öt traktoroscsaládot — munkájukkal elégedettek — a tanács segítségével szolgálati lakást adtak nekik, a szövet­kezet sorsát azonban csak a községben élő tagság hozzáál­lása tudja megfelelően eldön­teni. A vezetőség jövőre több szervezeti intézkedést tesz: csökkenti az üzemegységek számát, saját anyagi erőből negatívizálják a szarvasmar­ha-állományt. Kisebb lesz a szántóterület, a termésátlagot azonban emelik. Kezdeti sikerek jelzik, hogy a bárdudvarnoki Munkásőr Tsz vezetősége, tagsága változ­tatni kíván .a korábbi áldatlan állapotokon. Az eddiginél fe­gyelmezettebb, szervezettebb munkával — ha nem is rövid idő alatt — bizonyára sikerül még jobb eredményeket elérni. Szalai László Egy évtized az ember életében A Somogyi Néplap 1961. ja­nuár 18-i száma. »Ott kezdték, hogy aláírták a belépési nyilatkozatot, meg­teremtették a közös alapot, összegyűjtötték a vetőmagot. A földeket nem elszórva egy- egy )ember, hanem egy mun­kacsapat, egy brigád népesí­tette be... A termelőszövetke­zet mindenkiről gondoskodik, benne minden ember megta­lálja a holnapját...« A riport címe: Sündig gaz­dagabbak leszünk... A nyom­tatott sorok közül egy nyílt tekintetű, kisfiús arcú fiatal­ember tekint az olvasóra. Az újságlap tíz év alatt kissé megfakult, megsárgult, de a sorok híven őrzik az akkori szavakat: »Farkas Zoltán fogatos a somogysámsoni November 7. Tsz-ben. Húszéves. Ebben a korban mindenki úgy érzi, övé a világ... — Nem kívánkoztam innen el soha — mondja. — Micsoda dolog lett volna elhagyni a szüléimét. Egyébként sem igen ment el közülünk, fiatalok kö­zül senki...« A kicsit sárgult lapokat for­gattam, és elindultam egy évtized után, 1971 decemberé­ben Farkas Zoltánt megkeres­ni. Kérdések motoszkáltak a fejemben, gondolatok cserél­gették egymást. Annyi min­den történhet tíz év alatt az ember életében! Hosszú idő — mégis, ha visszapillant az em­ber, mennyire rövid. ö akkor húszéves volt, most harminc. Akkor azt mondta, megtalálta a számítását, úgy látja, jövője van. Vajon most mit mond? És egyáltalán meg­találom-e? — A Zoli? Kinn van az er­dőn. Motorfűrésszel dolgozik... Gépkocsival oda nem lehet ki­jutni. Csak este jön haza. Gyalog nekivágni az útnak? Nagyon messze van. A major­ban emberek vesznek körül. Töprengenek, tanakodnak, mit lehetne tenni. Segíteni ,■ akar­nak — és végül segítenek is. Gelencsér László a kis Dut- ráról leakasztja a pótkocsit. A nyálkás és mégig fagyos út ráz, s a traktorozáshoz nem szokott füleimnek irtózatosan zajosnak tűnik a fülke. > Gelencsér László fiatal, sző­ke, derűs tekintetű ember. Ki­abálva beszélgetünk. De be­szélgetünk, mintha nem is az imént, hanem már régebb óta ismernénk egymást. Mennyi minden került szóba ezen az úton! A család, a gyerek, az élete. Epizódok ebből az élet­ből, a szövetkezet, a gazdál­kodás, a munkatársak. Tulaj­donképpen az ő életének tíz éve is— vagy még ennél több — körvonalazódott előttem, míg kiértünk az erdőbe. Az erdőibe, ahol kézi motor­fűrésszel a vállán találkoztam Farkas Zoltánnal. Falun úgy mondanák: meg- emberesedett. A kisfiús voná­sokat az egy évtized férfiassá érlelte. A riportra nemigen emlékezik. Csali valami de­reng ... t ■— Olyan sokminden nem történt azóta — homlokát rán­colva töpreng. Én is gondol­kodnék, mit mondjak, ha va­laki hasonló kérdéssel for­dulna hozzám. — Akkor fogatos volt. Ha jól emlékszem, valami olyasmit is mondott, hogy nem hagyja el a lovakat... — Meghiszem azt! A két szürkével jártam! — a mellet­te álló Kovács József erdőfe' lelősnek mondja ezt, s az bó­lint. Mert ő emlékszik, neki nem kell mondani, micsoda nagyszerű ló volt az a két szürke... — Aztán két évig katona voltam. Amikor lesze­reltem, elmentem traktoros- iskolára. A lovat miért változtatta át lóerőre? Ez tulajdonképpen érthető. Már akkor is, most talán még jobban, a gép vonzotta a fiatalokat. No, meg a bátyjával együtt volt foga­tos, traktorosnak is együtt mentek el. (Gelencsér László útközben úgy mondta: »Igen belevaló, fiatal »gépes-garnitúra« van nálunk«.) — Aztán mondd csak el azt is — szól közbe Kovács Jó­zsef —, úgy belejöttél a tanu­lásba, hogy akkor meg nem tudtad abbahagyni. Elvégez­ted ezt a motorfűrészes tanfo­lyamot is. A lábánál pihenő fűrészre pillant. — Nyáron gépen ülök, kom­bájnotok, rakodó vágyóik. Csi­nálok mindent, amit csak le­het, s az erőmből futja. Télen meg járok az erdőre. — Motorfűrésszel egyedül dolgozik? Tréfásan felhúzza szemöl­dökét. — Nem. Hárman, vagyisakt En meg a Farkas, meg a Zolii De jól kijövünk egymással. Derülünk a szellemes váiís* szón. — Tíz évvel ezelőtt «B6 mondta, megtalálta a számí­tását. — Azt mondom, ma is. SőftS Azóta azért sokat javult, ■ vál­tozott a helyzet. De hát ezt tudja mindenki. Most már megkeres az ember annyit a szövetkezetben, mint bárhol az iparban. — A háztájin kívül — szúrja közbe Kovács József. — Megmondom őszintén: nagyon örülök, hogy nem vál­tozott a tíz évvel ezelőtti véle­ménye; hogy jól érzi magát. — A bajokat leszámítva — neveti el magát — jól! Aztán a család kerül szóba. 1961-ben volt új házas. — Igen, a mienk volt az első tsz-esküvő. Ajándékot is kaptunk... Most egy nyolcéves kisfiú és egy hatéves kislány csim­paszkodik este a nyalkába, mi­kor hazaér. És szeptembertől a saját házába tér este haza. Az idén vette. Szép gazdasági épületeket épített hozzá, meri a háztáji jószágnak az is kell. Évekig gyűjtögettek rá. Most már ez is megvan. Különös esemény? Nem tör­tént semmi. Dolgozott, élt, ne­vetett, bánkódott, örült és szo- morkodott. A tíz év elszaladt. Nem nyomtalanul — és nem eredménytelenül. Mikor elindultunk, vissza­pillantottam rá. Egy kidöntött fa fölé hajolt, folytatta a munkát... Akkor húszéves volt, mofjt harminc. Szép otthona, csa­ládja, szorgalmas, dolgos éle­te van. Most már egészen bizonyt« vagyok abban, hogy megtalál­ta itt a jövőjét. Vörös Márta Vladimir A Golub-székházban hosz- szan megterített asztalok mel­lett ültünk. Az egyesület tag­jaiból verbuvált felszolgáló­lányok már leszedték a terí­téket, és úgy tetszett, a ze­nekar is hangosabban ját­szik. Poharazgatás közben fel­lazult az előbbi ülésrend, ki­sebb beszélgető csoportok ala­kultak ki. Horváth és magyar beszéd elegyedett az egyre füstösebb levegőben. A zene­kar természetesen Horváth muzsikát játszott a dobogón. A székház nagytermét hosszá­ban elfoglalta az asztalsor, a „Ezt az üzemnek ki kell bírnia” — AZOKNAK a régi dol­gozóinknak, akiknek több gyermekük van, vissza nem térítendő támogatást adunk a lakásépítéshez. Ez az összeg, melyet a gazdaság részesedési alapjának terhére fizetünk ki, 10—25 ezer forint között válto­zik, és ezt a kollektív szerző­désben is rögzítettük. Aki ilyen segítségben részesül, az köte­lezi magát arra, hogy további tíz éven át a gazdaságban dol­gozik. A módszert az idén ve­zettük be. Eddig két dolgo­zónk került az ilyen kedvez­ményezettek sorába, és úgy véljük, a segítségnek ez a faj­tája amellett, hpgy fékezi a fluktuációt, még nagyobb ran­got ad ennék a munkahely­nek ... A kis fizetésűek jobb anyagi megbecsülésére is intézked­tünk. Kimondtuk, hogy 1200 forinton alul nem lehet a havi fizetése egyeüea dolgozónk­nak sem. Az elv gyakorlati ér­vényesítéséhez az idén fog­tunk hozzá, s máris megvaló­sítottuk. A jövő év végi mérce 1350 forint lesz Kikről vaa szó, kiket érint ez az intézke­dés? Takarítónőket, éjjeliőrö­ket, portásokat, küldöncöket és hasonló munkakörben dol­gozó embereket, akik a gazda­ságunkban töltötték életük ja­vát, s most már nem bírják az egész embert kívánó, nehe­zebb fizikai munkát. Az idei rendezés mintegy százezer forintot vitt el a béralapból, viszont ebből a pénzből pon­tosan ötven embernek tettük könnyebbé az életét. Ezt az üzemnek ki kell ‘bírnia.„„ Mindezt Paiűtász Ferenc, a Lábodi Állami Gazdaság igazgatója mondta el egy de­cember eleji beszélgetés során. Amikor arról hallunk, hogy az ország vagy éppen Somogy megye egyes üzemeiben, vál­lalatainál milyen sokféle for­mája található a dolgozók, az adott munkahely törzstagjai erkölcsi és anyagi megbecsülé­sének, ez a példa is •beiekrvá'ü- kozik a csokorba. Az a gazda­ság teszi ezt, amelynek ma mintegy ezerháromszáz dolgo­zója van — korábban ezer- nyoloszáznáí la több volt —, s s az évi 4—5 millió forintos gépberuházás egyre több em­bert szabadít fel a munkavég­zés alól. Akik az említett se­gítségből részesülnek, akkor adták erejüket, fiatal éveiket a gazdaságnali, amikor a munka nehezebb végéhez még több­nyire az embernek kellett oda- állnia, mert kevés volt a gép, s ami volt is, kevesebbet »tu­dott«, mint a mostaniak. S azok közül az emberek közül, akik akkor odaálltak, sokan még ma is ott élnek a gazda­ságban. A lábodiak így mondták: ezt az üzemnek ki kell bírnia. Nem kérdeztem meg egyetlen fiatal, állami gazdasági dolgo­zótól sem, mit szol ahhoz, hogy például a takarítóasszony fize­tését egy-kétszáz forinttal föl­emelték. (A gazdaságba® a dolgozók havi átlagkeresete az idén megközelíti & 2000 forin­tot) Százezer forint elment az idén a béralapból erre a cél­ra, és jövőre is elmegy vala- menyi, hogy a legalacsonyabb fizetés elérje az 1350 forintot Márpedig ezt a pénzt meg kell termelni, elő kell teremteni a gazdálkodás során. Bizonyos, hogy nemcsak az a félszáz em­ber gondoskodik erről, aki az említett fizetésemelést kapta, hiszen ők erre egymagukban és munkaerejüknél fogva kép­telenek. A többségre, arra a másik ezerkétszázötven dolgo­zóra vár ez a feladat. S ők be­csülettel meg is oldják. MINDEBBEN a többség megbecsülése érződik az iránt a kisebbség iránt, amely már korábban bizonyságát adta a gazdasághoz való hűségének. S ahol ilyen példát tapaszta­ni, oda szívesebben kívánkozik a fiatal, ott inkább dönt a ma­radás mellett a középkorú. A lakásépítéshez nyújtott számot­tevő segítségben is az emberrel való törődés tükröződik. Hogy mindezek után milyen hatás­sal, eredménnyel számol a gazdaság vezetősége? Meg­mondták: a munkahely becsü­letének: növekedését, amunka- erővándórlás mérséklődését várják. Azt hiszem, nem kell csalódniuk... Seraesz Fereae kijáratnál volt csak egy két méter átmérőjű környi sza­bad hely. Az egyik piros pruszlikos. imént még felszolgáló lány piros csizmájának koppaná- saira lettem figyelmes az elegyes hangú teremben. Szin­te röptiben kapta el egy fe­kete, göndör hajú, helybéli legény, korban hozzáillő. Csárdást játszott a zene­kar a mi tiszteletünkre. A fiú keze a lány vékony dere­kára kapcsolódott, az övé a jegenyeszál vállára. Fejük, mind csöndes időben a ma­gas sudarak. Büszkén, egye­nesen. Csárdás, ösztönző szó nél­kül, ütemesen kísérni kezd­tük tapssál a ritmust. Kezünk piros lett, szinte már lükte­tett. A szomszédomra kérdőn pillantottam, hazai útitársam volt. Halkan súgta, közel ha­jolva: —• Bemutatlak majd, ha akarod, Vladimir Szalo- peknak. Várjuk meg, míg el­járják. Én már ismerem. Ba- latonföldváron találkoztunk, a néptáncfesztiválon. Aztán meghívtuk a népművelők nyári továbbképzésére, Fo­nyódra. Ott tanulta meg ezt a csárdást is. A bemutatkozás rövid volt. Amit még megtudtam Vladi­mírról, egy-két mondatban el­mondhatom. Negyedik osztály­ba jár a gimnáziumban, a helyi eszperantó csoport ve­zetője. A múlt nyáron Ró­mában töltött hosszabb időt, ahol a nemzetközi nyelv olasz szakértőitől tanult —7 mondta. — A tánc az egyik legszebb nemzetközi nyelv — fűzte hozzá. Mind ez ideig mellette állt gesztenvebarna párja is, aki vajmi keveset értett beszé­dünkből. A ráadásnak szánt csárdásból azonban mén <5 is megtudhatta, miről beszéltünk Vladimirrél... H. S, SOSfOGí! SiPíiA? Sscffiste«, 19WL Äassüfib«? SE.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents