Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-17 / 296. szám
K 6 Ny I* y jj¥HAQ PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fHMr Sommi Néplap A Z, M S Z M P SO H OC Y H EG Y E I XXVII. évfolyam 296. szám. LAPJA 1971. december 17., péntek Kádár János fogadta Bijeteet Látogatás a fővárosi tanács elnökénél Magyar Kádár János, a Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első tit- r kára tegnap a Központi Bizottság székházéban fogadta Dzsemal Bijedicset, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szövetségi végrehajtó tanácsának: elnökét. A szívélyes, baráti eszmecserén. jelen volt bock )enö, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, marjai- József külügyminiszter-helyettes, Tóth Kién, a Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövete, továbbá Géza Tikviaci, a szövetségi végrehajtó tanács tagja, jdksa Petries, a szövetségi külügyi titkár első helyettese és dr. Ziga Vódusek, Jugoszlávia budapesti nagykövete. Ugyancsak tegnap Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke az Országházban fogadta a jugoszláv kormányfőt. Dzsemal Bijedics és kísérete délután látogatást tett Szépvölgyi Zoltánnál, a fővárosi tanács elnökénél. Szépvölgyi Zoltán tájékoztatta a jugoszláv vendégeket a főváros életéről, a fejlődésével kapcsolatos elképzelésekről, gondjairól, a belgrádi tanáccsal való együttműködési kapcsolatokról. Megemlítette, hogy a főváros egyesítésének századik évfordulója alkalmából Budapesten megrendezik az európai fővárosok vezetőinék tanácskozását, s a meghívásra pozitívan reagált a jugoszláv főváros iSDzsemal Bijedics, aki korábban maga is város vezetőjeként dolgozott, a tájékoztatót követő eszmecserében behatóan érdeklődött a főváros életének egyes kérdéseiről, főleg a .kommunális szolgáltatások, a lakásépítés és lakásgazdálkodás, a közlekedés helyzetéről, a lakosság lélekszámának alakulásáról, megemlítve, hogy sok tekintetben hasonló feladatok, gondok jelentkeznék a jugoszláv főváros életében is. A látogatás végén Szépvölgyi Zoltán átnyújtotta Budapest jubileumi emlékérem-sorozatát. Dzsemal Bijedics művészi Dzsemal Bijedics az Egyesült Izzóban. A gyárlátogatáson Dienes Béla, a gyár vezérigazgatója kalauzolta. Dzsemal Bijedics (középen) az egyik automata gépet szemléli. márványszobrot adott át a j vében a fővárosi tanács elnő- hat jugoszláv köztársasági és' kének, majd emléksorokat írt két tartományi főváros ne- ■ a tanács vendégkönyvébe. Jarring-missziő Borúlátó hangulat A kairói kommentárok szerint igén' csekély a reméríy arra, hogy Jarring ENS2- megbízottriak sikerül felújítani tíz hónapja felfüggesztett misszióját Ezt a véleményt arra alapozzák, hogy a közvetett egyiptomi—izraeli tárgyalások alapja az ENSZ-közgyű- lés december 13-i határozata lenne, amelyet Izrael az Egyesült Államok támogatását élvezve, kategorikusan elutasít.. Mint ismeretes, a Jarring- missziő februári befagyasztását ugyancsak Izrael idézte elő azzal, hogy nem adott pozitív választ Jarring memorandumára. Bár Tel-Avív korábban elvétette Rogers hatpontos kezdeményezését, most váratlanul hajlandóságot mutat arra, hogy ezen az alapon amerikai közvetítéssel — tárgyalásokba bocsátkozzék Egyiptommal. A fordulat előzménye és magyarázata az, hogy Golda Meir washingtoni látogatása során megnyugtatták: a Rogers-terv csupán tárgyalási keret, nem végleges állás- foglalás az Egyesült Államok részéről. A határozat erejét kétségtelenül csökkenti az arab államok megosztottsága. Algéria, Líbia, Szíria, Dél-Jemen, és Marokkó tartózkodott a szavazástól, Irak pedig nem vett benne részt. A december 13-i szavazás során először kerültek egymással szembe a közel-keleti kérdésben az arab államszövetség;tagállamai, a békés rendezést elfogadó Egyiptom és a Biztonsági Tanács határozatát elutasító Líbia és Szíria. Új alapszabályt fogadtak el Befejezte munkáját a fogyasztási szövetkezetek VII. kongresszusa Á fogyasztási szövetkezetek VII. kongresszusa tegnap reggel ismét plenáris ülésen folytatta munkáját; Az ülésen reszt vett Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a .Központi Bizottság titkára, Somogy megyéből pedig Bogó László, a -megyei pártbizottság titkára is. A munkacsoportok tevékenységéről a szekcióülések elnökei számoltak be. A fogyasztási és értékesítő szövetkezetek szekciójának munkájáról Ocskó Imre, a kisteleki áfész elnöke elmondotta, hogy a további fejlődés lehetőségeit egyebek között a meglévő kapacitások és a hálózat jobb kihasználásában, az irányítás korszerűsítésében látták; sürgették az intenzívebb vezetőképzést, képzett szakemberek alkalmazását, valamint azt, hogy a tagság az eddigiekből hatékonyabban szóljon bele a szövetkezet gazdaáági ügyeibe. A takarékszövetkezeti küldöttek tanácskozásáról Nagy Sándor, a Baranya megyei MÉSZÖV elnöke számolt be. A lakásszövetkezeti szekció ülésén — mint Lantos László a dunaújvárosi lakásszövetkezet elnöke elmondotta — egyebek között indítványozták, hogy a lakásépítő szövetkezeteknek nyújtandó kölcsönösszegek növelésére az országos tanács — az illetékes minisztériumokkal és az OTP-vel együttműködve —- dolgozzon ki javaslatokat. • A kongresszus munkáját dr. Molnár Frigyes, az országos tanács elnöke foglalta össze és adott választ a kétnapos vitában felmerült észrevételekre, javaslatokra. sítő és beszerző szövetkezeitekről szóló törvényerejű rendelet, valamint az annak végrehajtásáról szóló kormány- rendelet tervezetét. Az új országos tanács 99 tagját a megyékben választották meg, további 34 tanácstagot pedig a kongresszuson. A _ fogyasztási szövetkezetek ilymódon megválasztott új országos tanácsa tegnap megtartotta alakuló ülését, amelyen 15 tagú elnökséget, 9 tagú felügyelő bizottságot választottak. A fogyasztási szövetkezetek országos tanácsának elnökéül ismét dr. Molnár Frigyest választották. Helyettesei: Bartolák Mihály, az áfész-ek választmányának elnöke, Pa- tay János, a takarékszövetkezetek választmányának elNDK Az aláírások előtt Az NDK minisztertanácsa jóváhagyólag tudomásul vette az NSZK-va! kötendő tranzitegyezmény és a nyugat-berlini szenátussal létesítendő megállapodások küszöbönálló aláírásáról' szóló' jelentést. Az NDK minisztertanácsa felhatalmazta dr. Michael Kohl államtitkárt, hogy Bonnban aláírja az NDK és az NSZK! kormánya közötti szerződést az NSZK és Nyugat- Berlin közötti polgári személy- és áru-tranzitforgalomról. Egyidejűleg felhatalmazták Günter Kohrt államtitkárt, hogy az NDK fővárosában aláírja az NpK kormánya és a nyugat-berlini ’ szenátus közötti megállapodást az utas- és látogatóforgalom megjavításáról, valamint az enklávék kérdésének területcsere útján történő rendezéséről. Fehér Lajos Irakba érkezett Magyar—egyiptomi közös közlemény A magyar kormányküldöttség, amely Fehér Lajos miniszterelnök-helyettes vezetésével ötnapos hivatalos baráti látogatást tett az Egyiptomi Arab Köztársaságban, tegnap különrepülőgépen Kairóból Bagdadba, az Iraki Köztársaság fővárosába utazott hivatalos baráti látogatásra. Fehér Lajost és kíséretét dr. Aziz Szidki, az egyiptomi miniszterelnök első helyettese búcsúztatta a repülőtéren. Jelen volt dr. Randé Jenő kairói magyar nagykövet. Kairóban közös közleményt adtak ki Fehér Lajos látogatásáról. A látogatás során Fehér Lajos megbeszéléseket folytatott dr. Aziz Szidkivel, a miniszterelnök első helyettesével, olajipari és bányászati miniszterrel, dr. Szajed Maréi miniszterelnök-helyettes, mezőgazdaságügyi miniszterrel, Hafez Iszmaillal, Szadat elnök tanácsadójával és dr. Mohamed Abdullgh Marzaban gazdaságügyi miniszterrel. Á megbeszélések folyamán a felek megelégedéssel nyugtázták, hogy a két baráti ország politikai, gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális kapcsolatai sokrétűen fejlődnek a barátság, szolidaritás és a kölcsönös érdekek alapján. Baráti légkörben eszmecserét folytattak a felek a nemzetközi helyzetről és a nagy horderejű nemzetközi kérdésekről. A két fél megállapítja, hogy a közel-keleti válság bármiféle békés rendezésének a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i, 242. számú határozata valamennyi rendelkezésének megvalósításán kell alapulnia. E rendelkezések közül a legfontosabb az izraeli csapatok kivonása az 1967- ben megszállott valamennyi arab területről, a béke megteremtése a Közel-Keleten, valamint a Palesztina! arab nép törvényes jogainak biztosítása. A megbeszélések során nagy figyelmet szentelnek a gazdasági, ipari mezőgazdasági és vízgazdálkodási együttműködés fejlesztésének. Megállapodás született kormányközi gazdasági együttműködési vegyes-bizottság felállításáról, amely hatékonryan hozzájárulhat az együttműködés új formáinak felkutatásához. A felek mezőgazdasági együttműködési egyezményt, továbbá a tudományos műszaki együttműködési egyezmény munkatervét írták alá. Fehér Lajos miniszterél- nökhelyettes továbbította a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívását magyarországi hivatalos látogatásra Anvar el Szadat elnöknek és a magyar kormány megbízásából meghívta Masvarországra dr. Aziz Szidki-t. Vita a BT-beo Dacca megadta magát Niazí tábornok, a Kelet- Pakisztánban harcoló pakisztáni csapatok főparancsnoka megadta magát és utasítást adott katonáinak a fegyverletételre — Jelentették be hivatalosan az indiai fővárosban. Niazi tábornok már szerdán fegyverszünetet kért, az indiai fegyveres erők főparancsnoka Maneksav tábornok azonban azt válaszolja, hogy a tűzszünetet csak akkor rendeli el véglegesen, ha a pakisztáni fél feltétel nélkül megadja magát. Jószán- dékánák bizonyítékaként az Jahja hltáit rádióbeszéde A tegnap hajnali eseményekre visszatérve, a hírügynökségek tudósításai elmondják, hogy a pakisztáni fél a tűzszünet 6 órával történő indiai főparancsnok felfüggesztette Dacca bombázását. A pakisztániak azonban a megadott időpontig, tegnap hajnalig nem válaszoltak és A kongresszus elfogadta az j nöke és dr. Kovács Sándor, a országos tanács új alapsza- lakásszövetkezetek választmá- bályát; a fogyasztási, értéke- * nyárnak elnöke. Új bolgár külügyminiszter Tegnap este Szófiában befejezte munkáját a Bolgár Nép- köztársaság nemzetgyűlésének kedden összeült ülésszaka. Az összes napirendi pont megvitatása és a megfelelő törvényjavaslatok- elfogadása után Sztanko Todorov miniszterelnök javaslatot tett az — Ivan Basev néhány nap előtt, tragikus halálával megüresedett — külügyminiszteri poszt betöltésére. Képviselők, egyhangúlag Petar Mladenovot, a Bolgár Kommunista Párt Vidin megyei bizottságának eddigi első titkárát választották meg külügyminiszterré, A nemzetgyűlés ülésszaka mindkét szavazásban egyhangúlag fogadta el s törvényerőre emelte Bulgária 1971—1975. évi, hatodik ötéves társada- dalom- és népgazdaságfejlesztési tervét, valamint a jövő évi tervét és költségvetést. A törvényt ma hozzák nyilvánosságra. Olasz elnökválasztás Tizenhárom választási forduló után sincs még új elnöke az Olasz Köztársaságnak Francesco de Martino 407 Giuseppe Saragat pedig 48 szavazatot kapott tegnap délelőtt. A délutánra tervezett szavazást elhalasztották. Legközelebb ma 10.30 óraígy az indiai, tüzérség és légierő újból megkezdte a keleti tartomány fővárosának bombázását. : Mint utóbb kiderült, a pakisztániak válasza azért késett, mert a pakisztáni hadsereg távközlési vonalai felmondták a szolgálatot. Mintegy negyedórával az ostrom újrakezdése után az ENSZ rádióhálózatán keresztül megérkezett Üj-Delhi- be Niazi tábornok üzenete. ' Nyugati hírügynökségek jelentései szerint Daccába érkezett Jacob indiai tábornok aki a megadás feltételeiről tárgyal a város helyőrségének parancsnokával. meghoszabbítósát kérte, erre az időre nyilván azért volt szükség, hogy Niazi tábornok érintkezésbe léphessen a ' Kelet-Pakisztánban elszórtan védekező pakisztáni egységek parancsnokaival, és tájékoztassa őket döntéséről. Jahja Khan pakisztáni elnök rádióbeszéddel fordult az ország lakosságához. Bevezetőben leszögezte: »a pakisztáni fegyveres erők kapitulációja a keleti országrészben nem jelenti a háború befejezését Indiával-“. (Folytatás a 2. oldalon.) „ Az amerikai bombázók képtelenek megsemmisíteni** Támadnak a khmer hazafiak A kambodzsai népi felszabadító fegyveres erők lelőtték egy amerikai vatíászbombazót — . jelenti az UPI amerikai hírügynökség; A Thunderchief mintájú gépet a Phnom Penh-i repülőtér kifutópályájától alig egy kilométerre érte a megsemmisítő találat, amikor éppen »a kambodzsai kormány- csapatoknak nyújtott támogatást«. A népi erők tüzérsége egyébként szakadatlan támadásokat hajt végre a 6. számú országúton fekvő Taing Kauk váró« ellen (Phnom Penhtől 90 ki- Iiméternyire északkeletre) és ezzel teljesen elszigetelte a városban rekedt kormánykatonaságot. Eredetileg ez a város volt a 6. számú országúton csúfos vereséget szenvedett Phnom Penh-i katonaság déli gyülekező helye. A helyőrség parancsnoka kétségbeesetten panaszolta, hogy az amerikai bombázók képtelenek megtalálni és megsemmisíteni a »•kommunista ütegállásokat«. Barzel hazaérkezett Moszkvából Rainer Barzel, a CDU elnöke tegnap befejezte ötnapos szovjetunióbeli látogatását és a délután folyamán visszatért Bonnba. Moszkvai tartózkodása idején Barzel találkozott Alek- szej Koszigin miniszterelnökkel, Andrej Gromiko külügyminiszterrel és Nyikolaj Pa- tolicsev külkereskedelmi miniszterrel. A velük folytatott tárgyalásait Barzel — megérkezése után újságíróknak kór üknek össze a választók, nyilatkozva — tárgysaerűeknek és polémiamenteseknek nevezte. Ezeken a megbeszéléseken a felek egyetértettek abban, hogy a jelenkor legfontosabb feladata a béke és az együttműködés megterem- tése, valamint abban, hogf javítani kell a gazdasági, íu> dományos és kulturális cserét Barzel tegnap este és mái tájékoztatja a CDU elnökségét, valamint a CDU—CSU parlamenti frakciót moszkvai tárgyalásairól.