Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1971-12-17 / 296. szám

t Megszüntetik az import pőtadát A közlemény nem emíílette AZ Egyesült Államok az új valutaárfolyamok megállapí­tásával egyidőben megszünte­ti a 10 százalékos import pótadót — jelentette be teg­nap Ciscard d’ Estaing, fran­cia pénzügyminiszter francia üzletemberek előtt tartott be­szédében. Közölte, hogy az import pótadó eltörléséről az Azori-szigeteken állapodtak meg Nixon és Pompidou tár­gyalásai során. Az import pótadó eltörlé­sét a nyugat-európai tőkés országok és Japán is köve­telte. Az amerikai és a fran­cia elnök megbeszéléseiről ki­adott közlemény, amely kilá­tásba helyezte a dollár leér­tékelését és feltételezte más valuták felértékelését, nem tett említést az import pótadóról. A Komuniszt a nem kívánatos szövetségesekről Zágrábi ítélet Hivatalos közlés szerint a kedd esti zágrábi kilengések íorán őrizetbe vett 93 sze­mély közül 81-et gyorsított eljárással 30-tól 65 napig ter­jedő elzárásra ítéltek, 12 főt pedig felmentettek. A harcosok horvátországi szövetsége elnökségének ülé­sén benyújtotta lemondását Ivan Sibl, a szövetség elnö­ke. A lemondást elfogadták. Rijekában őrizetbe vettek négy egyetemi hallgatót, aki­ket az ügyészség azzal vádol, hogy »nép és államellenes cselekedetet követtek el«. A belgrádi Komuniszt, a JKSZ hetilapja »első tanul­ságok« bímmel kommentár­ban foglalkozik a HKSZ köz­ponti bizottsága e héten tar­tott ülésével és annak jelen­tőségét méltatva megállapít­ja: »A JKSZ elnökségének ülése után országszerte biza­lom nyilvánult meg a hor­RÖVIDEN Pályájára bocsátották a Kozmosz 466 jelzésű mester­séges holdat tegnap a Szov­jetunióiban. A szpútnyikcn el­helyezett tudományos beren­dezéssel a korábban közzétett programnak megfelelően foly­tatják a világűr kutatását. Elejtették az emberölés vád­ját a kaliforniai Oaklandbam a Fekete Párducok pártjának alapító tagja, Huey Newton ellen. Egy lí)67-es rendőrgyil­kosság ürügyén Newtont 22 hónapig tartották fogva, s há­romszor állították bíróság elé, míg végre most, negyedszerre, \ visszanyerte szabadságát A . dán kormány elégedett a közös piaci belépésről folyta­tott tárgyalások eredményeivel — mondotta a dán parlament szerdai üléséin Ivar Noergaard külkereskedelemügyi minisz­ter. ' . ( Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik Irak­ban, tegnap találkozott Hasz- szán al-Bakr-ral, Irak el­nökével. Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, Chilében tárgyalt Salwador Allende elnökkel. A találkozón meg­vitatták a nemzetközi élet és Chile politikai helyzetének kérdéseit. » Martin Hillenbrand, az amerikai külügyminisztérium államtitkára szerdán Madrid­ban Lopez Bravo spanyol kül­ügyminiszterrel találkozott. Célja: tájékoztatni a madridi kormányt a NATO miniszteri tanácsának brüsszeli értekez­letéről. Nixon amerikai elnök szer­dán Washingtonból Key Biscayneba, a »Floridai Fehér Házba« utazott, hogy felké­szüljön Heath brit miniszter- elnökkel folytatandó tárgya­lásaira. Nixon és Heath a ter­vek szerint a jövő héten, kedden és szerdán találkozik Bermudán. vát kommunisták ereje és azon képessége iránt, hogy megvívják a döntő harcot a nacionalizmus és hívei ellen« — írja a lap. Majd így foly­tatja »egyetlen gondolkodó ember sem kételkedik abban hogy nehézségek, ellenállások és obstrukciók ezután is lesz­nek. Nyilvánvaló azonban, hogy az erőviszonyok olyan változásainak vagyunk tanúi amelyek lehetőséget nyújta­nak és nacionalista ellenállá" letörésére és kizárhat’ák a hívatlan és nem kívánatos szövetségeseket«. Vita a BT-beao Dacca megadta magát (Folytatás az 1. oldalról.) »A harcot folytatni fogjuk« — hangsúlyozta, majd türe­lemre és további áldozat­készségre szólította fel a pa­kisztáni népeket. Rádióbeszé­dében azt állította, hogy In­dia »folytatja a támadást«. ♦ * * Felszólította Pakisztán »ösz- szes barátait«, hogy továbbra is legyenek szolidárisak orszá­gával, s ismételten hangoztat­ta: »Pakisztán mindaddig nem adja fel a harcot, amíg az el­lenséget ki nem űzték Pakisz­tán területéről«. Viszont egy szóval sem tett említést a kelet-pakisztáni probléma politikai rendezésé­ről és Mudzsibur Rahman sejknek, az azóta betiltott Avatni Liga vezetőjének sza- badonbocsátásáról. Az indiai kormány négy órával azután, hogy Kelet- Pakisztánban feltétel nélkül megadták magukat a pakisz­táni csapatok, a nyugati fron­ton is tűzszünetet rendeltek Nixon a kongresszusi vezetőkkel tanácskozik rópai idő szerint 15 óra 30 perckor lép hatályba. Az indiai kormányfő nagy­vonalú bejelentése röviddel Jahja Khan pakisztáni elnök kardcsörtető rádióbeszéde után hangzott el. Csaknem kétórás késéssel, magyar idő szerint 18.15 óra- koF folytatódott a Biztonsági Tanács vitája a hindusztáni szubkontinensen kialakult helyzetről. Elsőként szót kér­ve, Szvaran Szingh indiai külügyminiszter tájékoztatta a tanács tagjait, hogy csütörtö­kön reggel életbe lépett Ke- let-Pakisztánban a tűzszünet, miután a pakisztáni haderő parancsnoka aláírta a feltétel nélküli fegyverletételt. A Biz­tonsági Tanács tagjai tegnap délelőtt folytatták az egymás­közti konzultációt a hindusz­táni háborús konfliktus ren­dezésére beterjesztett határo­zati javaslat-tervezetekről, kü­lönös tekintettel arra, hogy a Kelet-Bengáliában lévő pa­kisztáni haderő feltétel nélkü­li kapitulációjának híre túlha­ladottá tette a Jahja Khan kormány kelet-pakisztáni el. A tűzszünet ma, közép-eu- fennhatóságának átmentésére és a Bangla Desh létrejöttének megkerülésére irányuló erőfe­szítéseket. ENSZ-megfigyelők körében általános az a nézet, hogy az új helyzetnek tükröződnie kell a kompromisszumos meg­oldást kereső angol—francia határozati javaslat-tervezet­ben ahhoz, hogy a Biztonsági Tanács minden érdekelt- fél, tehát a Bangla Desh számára is elfogadható megállapodásra jusson. Második kötet, első fejezet Fontos bejelentés hang- I meg a két német állam, illet­ve, az NDK, s a nyugat-berli­ni szenátus közötti szerződá­zott el szervián mindkét né­met fővárosban. Berlin kö­zölte, hogy az »utazási és lá­togatási forgalom megkönnyí­téséről és megjavításáról«, va­lamint az »enklávák kérdésé­nek területcsere útján tört'nü rendezéséről« az NDK fco' mánya s a nyugat-berlini sze nátus közötti megállapodást, amelyét már parafának, hét­főn, december 20-án, ünnepé­lyesen aláírják. Bonnban pe­dig $gon Frer.ke miniszter tett jelentést az NDK és az NSZK közötti tranzitforgalmi megál­lapodásról a Bundestag tagjai előtt, közölve, hogy ennek alá­írására pénteken — ma — ke rül sor. Hogy a Német Demokrati­kus Köztársaság — barátunk és szövetségesünk — miken: értékeli ezeket a tárgyaláso­kat és szerződéseket, az a ma­gyar közvélemény előtt ól is­mert. Hiszen ugyanígy érté keli a Szovjetunió, és ugyan­így mi is, a szocialista tábor valamennyi tagja, a szocializ­mus, a béke, s a békés egv- más mellett élés elvének va­lamennyi elkötelezettje. Nemcsak az európai béke és biztonság általános ügyének mérföldkövét üdvözöljük ezekben a megállapodásokban, hanem külön hangsúllyal azt is. hogy milyen nagy — és mennyire örvendetes — vál­tozást jelent mindez a két né­met ál'am kapcsolatában. A tvanzitforgalmi egyezmény megfelel két független ál­lam nemzetközi jogi szerződé­se minden követelményének« írta teljes joggal a Neues Deutschland. örvendetes, hogy a nyugati nagyhatalmak, Franciaország, Nigy-Britannia és az Egyesült Államok is kedvezően ítélik sekst. A bonni kormány reak­ciója ugyancsak pozitív. De hát létezhet-e olyan po­litikai tartalmú szerződés, amely mindenkinek egyaránt tetszik? Nem. A nyugat-német szélsőjobboldali ellenzék vál­tozatlanul elégedetlenséget fe­jez ki. Szardán a .Bundestag­ban Stüclclen szólalt fel a CDU—CSU nevében, és »nem kifizetődőnek« nevezte o. nyu­gat-berlini megállapodási, minthogy ezzel az NSZK elis­merte az NDK szuverenitási igényét. Azaz : éppen az nem tet­szik a múlt ködlov'agjainak. a revansista illúziókat a sza­mukra egyre kedvezőtlen Ab körülmények között is tápiá- <* ló »tegnapi embereknek« ami a szerződés legpozitívabb eredménye. Az, hogy az NSZK ezzel — de facto —1 el­ismerte az NDK-t, mint szuve­rén államot, s talán az az idő is eljön; amikor ezt az elisme­rést nemzetközi jogilag, diplo- máciailag hivatalosan is meg­teszi. Éppen ezért jelent új feje­zetet a két német állam vi­szonyában a nyugat-berhni magállapodás. Ha az NDK s az NSZK kapcsolatai első húsz évének történetét egy nagyobb könyv első kötetének fogjuk fel, úgy a most parafáit és napokon belül aláírásra kerü­lő németközi egyezmények­ről már nyugodtan elmondhat­juk, hogy azok e kapcsolatok történetének már a második kötetébe tartoznak, annak első fejezetét képezik. S van rá remény, hogy mind opti­mistább és pozitívabb fejeze­tek sorjáznak majd egymás után ebben az új kötetben. Szudáni alakulatok -— ugandai területen Az ellenség üldözése közben... o Az elmúlt két nap során A nemzetközi valutahelyzetről tanácskozik Nixon elnök kongresszusi vezetőkkel. , , . „ . . (Telefoto—AP—MTI—KS) heves harcok dúltak Ugandái területen szudáni kormány­csapatok és a dél-szud-áni né­ger lázadók között, — jelen tette be szerdán Kampalában egy kormányszóvivő. / Belügyminiszter Belfastban M1 i ­-n. I ik| Egy nappal azután, hogy Észak-lvországban az illegá­lis IRA 'tagjai megöltek egy szenátort. Reginaid Maud- ling, Nagy-Britannia kormá­nyának belügyminisztere, megerősített biztonsági őrség fedezékével kedden Belfast­ba érkezett. it keres a belügyminisz­ter. a nyugtalan tarto­mány fővárosában? A hivatalos jelentés szerint nemcsak Észak-lrország fő- kormánylőjével, Brian Faulk- nerrel tárgyalt, hanem az Észak-lrországban állotnáso- zó brit katonai egységeit főparancsnokával, valamint a rendűi ség főnökével is. Mindez nem úgy fest, mint valamilyen »politikai kezdeményezés« —, holott a Heath -kormány ilyesmit ígért. Inkább úgy tűnik, mint legfelső szinten való szentesí­tése, belügyminiszteri jóvá­hagyása a »kemény vonal­nak, az ulsteri nyugtalanság szigorúbb megtorlásának. A helyzet bonyolultabb annál, semmint csak fekete és fehér szín létezzék. Mert az alapprobléma ugyan két­ségtelenül az észak-írországi" szegények (s ezek zömükben katolikusok) megalázott Hely­zete, sokszoros kizsákmá- nyoltsága az ottani tehetős (zömében protestáns) réteg által, amely a központi kor­mány, a brit kabinet teljes és fegyveres támogatásában ré­szesül. Igazi politikai meg­oldás csak az lenne, ha az. ulsteri katolikus nyomor-get­tók lakosai végre egyenlő bánásmódban részesülnének. U gyanakkor a helyzetet árnyalja a szélsőséges IRA ' működése. Ez Angliától való elszakadást s az Ír Köztársasághoz való csatlakozást követeli —, ho­lott korántsem bizonyos, hogy azok, akiknek nevében az IRA szól, — az észak-ír­országi katolikusok — több­sége is ezt akarja-e? Lehet, hogy továbbra is Nagy-Bri- tanniához akarnak tartozni, csak más feltételek mellett. Ugyanakkor az IRA terror- cselekményei — például a legutóbbi bombarobbantás egy belfasti kávéházban, 16 halálos áldozattal — olyan akciók, amelyekkel nem érthetünk egyet, hiszen ár­tatlan emberek az áldoza­tai. Helyénvaló a feltételezés — és Maudling belügymi­niszter mostani belfasti útja is ezt látszik alátámasztani —, hogy a londoni tory-kor- mánynak aligha van komoly politikai terve az ulsteri konfliktus rendezésére: in­kább a rendőri és katonai megtorló intézkedések foko­zása mellettt dönt. A Wilson vezette ellenzék viszont — amely Anglia közös piaci be­lépése ügyében csatát vesz­tett — most a szigetország e másik nagy problémáján kí­ván nyerni. Wilsonék tervet dolgoztak ki, amelynek lé­nyege: Észak-lrország foko­zatosan, 15 éVen belül csat­lakozzék az Ír Köztársaság­hoz. J elenleg azonban a hely­zet oly kusza, a szen­vedélyek s indulatok annyira izzanak Ulsterben. hogy nem lehet tudni: a kon­zervatív vagy a munkáspárti megoldás felel-e meg jobban a realitásoknak és az ulsteri lakosság többsége érdekei­nek. Közölte,' hogy1 abban az esetben, ha a szudáni haderő csütörtök délelőttig nem vo­nul ki Uganda területéről, a honi fegyveres erők kényte­lenek lesznek katonai eszkö­zeik »maximális igénybevéte­lével« megvédelmezni az or­szág területi épségét, polgá­rainak biztonságát. A szóvivő szerint a szüdá- ni bélharcok az ugandai ha­tártól mintegy öt kilométer­nyire délre, Kirwa térségében folytak. Kisebb károk estek emberéletben; a sebesülteket az ugandai vöröskereszt vette gondozásába. Az idézett szóvivő hangoz­tatta, hogy Uganda jó kap­csolatokra törekszik' Szudán­nal, de »nem fogja megen­gedni, hogy területét a szom­széd országok ellen intézett fegyveres támadásokra hasz­nálják fel«. A déli lázadókat — mint ismeretes — többek között Iz­rael is támogatja, mégpedig ugandai területről. I Tizenkét ezer kilométeres sétarepülés A 36 éves amerikai Ro­bert Lee Jacksont és tár­sát a 22 éves quatemalai Lucretia Sanchezt 5 illet­ve 3 évi elzárásra ítélte az argentínai La Platában egy bíróság, ök ketten haj-' tották végre ez év júliusá­ban a világ leghosszabb re­pülőgéprablását. A Bra- niff International társaság Acapulco—New York jára­tát eltérítették és 12 ezer kilométeres amerikaközi sé­tarepülés után tették csak földre La Plata mellett. Az utasokat már az első üzem­anyagfelvételkor szabadon engedték, de a Braniff 100 ezer dollár ' váltságpénzt fi­zetett értük. Román nemzetgyűlés A népgazdaság fejlesztési terve A román. nemzetgyűlés őszi állami költségvetési törvény­ülésszaka tegnap délelőtt is­mét plenáris ülésen folytatta munkáját. A megnyitó ülé­sen megjelentek a párt és az állam vezetői. Az ülésszak napirendjén 12 pont szerepel.' Ezek közül ki­emelkedik a népgazdaság jö­vő évi fejlesztési terve és az tervezet. Az 1972-es népgazdaság­fejlesztési terv fő mutatói a következők: az ipari terme­lés értéke mintegy 2 milliárd lejjel lesz nagyobb az idei előirányzottnál. A mezőgaz­dasági termelés 21 százalék­kal növekszik, a nemzeti jö­vedelem növekedése pedig 11—12 százalékos lesz. fi Gondoskodni kívánunk azokról, akik hétközben nem tudtak vásárolni n^ItwcB tssrSjulc Áruházunkat ranyvasarna p (december 19-én 9—15 óráig) Vásároljon ajándékot, amíg a készlet tart! Kabátok, felöltők, készruhák, hűtőgépek, televíziók, rádiók, méteráruk, divatcikkek, műanyag áruk stb. NAGY VÁLASZTÉKBAN — ELŐZÉKENY KISZOLGÁLÁS. r NAGYATÁD ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ SOMOGYI NÉPLAP Pfaitak. U1L ÉanwriiN- VL

Next

/
Thumbnails
Contents