Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-15 / 294. szám
* Megjutalmazták ! a társadalmi és műszaki aktívákat a megyei pártbizottságon Bensőséges ünnepséget tartott hétfőn délután a megyei pártbizottság pártgazdasági és ügykezelési osztálya. Az év végi ünnepségre azokat az aktívákat hívták meg, akik a legtöbbet segítettek az osztálynak, részt vettek különféle vizsgálatokon, felmérésekben stb. Bertalan József osztályvezető értékelte a társadalmi és műszaki aktívák 1971 évi munkáját, megköszönte eddigi támogatásukat, s azt kérte tőlük, hogy a jövőben ugyanilyen lelkesen kapcsolódjanak be a vizsgálatokba és a munkákba. Ezután tárgy- és pénzjutalmat adott át. Sziklai József, Kelemen János, Sárdi Istvánná, dr Virág Ferencivé, Hergert Jenőné, Bognár Ferenc, Körpöly Gábor, Németh Attila, Egyed Tibor, Huszár László, Varga György kapott jutalmat. Nevükben Bognár Ferenc, Sziklai József mondott köszönetét az elismerésért Hatékony pályaválasztási tanácsadás az Igali Általános Iskolában Pályaválasztási ankétot rendeztek az Igali Általános Iskolába. A nyolcadik osztályos tanulókon, szüleiken kívül részt vettek ezen a község vezetői, a balatonboglári szakközép- és szakmunkásképző iskola, az ádándi és a csurgói mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásképző iskola, a kaposvári 512. sz. szakmunkásképző tanárai is. Az ádándi iskola az ankét részvevőinek filmet vetített, mely jó propagálta az ott folyó képzést Ezután Igái gazdasági vezetői tájékoztatták a végzős tanulókat és szüleiket a faluban való elhelyezkedés lehetőségeiről. Az igali iskola azt tervezi, hogy a következő alkalommal tanulmányi kiránduláson mutatják be a tanulóknak a dé- nesmajori mezőgazdasági szakközépiskolát a Pamut- fonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárát a kaposvári szakmunkásképző tanműhelyeit. Januárban pedig a két nyolcadik osztálynak vetélkedőt rendeznek a pályaválasztás témaköréből. ama XXVII: évfolyam, 294. szám. Szerda, 1971. december 15. néni Éva a századik születésnapját ünnepelte Meghitt ünnepség zajlott le kedden délelőtt Kaposváron, a Veszprém utca 3. számú házban. Századik születésnapját ünnepelte Horváth Istvánná született Molnár Éva. Ez alkalomból a Népfront városi nőbizottsága virágcsokorral, ajándékkal kedveskedett a város legidősebb asszonyának. A városi tanács nevében kétszázforintos vásárlási utalványt nyújtott át a körzet tanácstagja. Kedves ajándékot vittek a Zója nevelőotthon lakői, a Gárdonyi és a Berzsenyi iskola tanulói is. Az ünnepelt csillogó szemekkel fogadta és köszönte meg az ajándékokat, s megha- tottan emlékezett vissza a megért száz év egy-egy epizódjára. Tizennégy fiúgyermeket nevelt föl a hajdani MariettaMilyen bélyeg kell az ünnepi üdvözletekre? Január l-től nem vesz fel a posta névjegyborítékot Az év végi ünnepek előtt rendszeresen visszatérő probléma, hogy milyen értékű bélyeget ragasszunk a levelekre, az üdvözlő lapokra, nehogy az esetleges portózás rontsa a jókívánság örömét. A Posta Vezérigazgatóság tájékoztatása szerint ilyenkor csak a szabványtól eltérő küldeményekre kell jobban ügyelni A szokásos méretű képes levelezőlapok ugyanis — függetlenül a szövegtől és a szavak számától — belföldre 40 filléres, Bulgáriába, Csehszlovákiába, Jugoszláviába, Lengyelországba, az NDK-ba, a Szovjetunióba és a Vietnami Demokratikus Köztársaságba 60 filléres, más országokba 2 forintos bélyeggel adhatók postára. A szabványtól eltérő méreHárom nap — háromféle vallomás Egy tucat rádió a raktárból »■Nem tudom, miért hoztak ide. Semmiféle betörésről, rádióról nem tudok. Engedjem szabadon, és nem követtem e bűncselekményt« — vallotta kihallgatása első napján. Hagyták, hadd gondolkot jón. Talán mégis az eszébe jut valami. »Tegnap nem mondtam egészen igazat. Ugyanis tudó, arról, hogy betörtek a háztar tási boltba, de én nem voltam a tettesek között.« — diktált jegyzőkönyvbe a második na pon. A nyomozónak nem vo sürgős, adott még egy napot S a türelem beismerő vallomást termett: »Bűnösnek érzem magam. 1971. április 25-én ismerősömmel, Sárga Györggyel a siófoki 410. számú háztartási boltban fosztogattam« Ez már más. Kocsis Imre bánkódott: kár, hogy nem így kzdte, a bíróság biztosan értékelte volna az első percben megszületett töredelmes beismerő vallomást. Mi is történt tulajdonképpen? A tizenkilenc éves debreceni Kocsis Imre kilépett budapesti munkahelyéről és a Balatonra látogatott. -Azt állítja, azért mondott föl, hogy valamelyik Balatan-parti étteremben munkát vállaljon. Erre megkapta a lehetőséget, a Pannónia megbízottja jelentkezési lapot nyomott a kezébe, ám a fiatalembernek esze é°ában sem volt elhelyezkedni. Április 25-én Siófokon ta’áikozott barátjával. Sárga Györggyel. Hosszú ideig poharazgattak a Delta étteremben, aztán sétálni indulták. A barátja eszébe jutott, hogy rádiót kellene szerezni-«. Mindjárt el is döntötték, hogy a háztartási boltból. Az üzlet egyik ablaka repedt volt, zaj nélkül kiszedték az üvegcserepedet. A raktárban halomszámra találtak rádiót, el is emeltek egy tucatot belőlük. De loptak hajszárítót és villanyborotvát is. Sárga György meglógott, Kocsis hamar lebukott. Megkerült a priusza is. Kiderült, hogy a fiatalembert nemrégiben másfél évi szabadság- vesztésre ítélték, de a tavalyi közkegyelem a büntetésének felét elengedte. Kocsis Imrét a Siófoki Járásbíróság társadalmi tulajdont visszaesőként károsító lopás miatt háromévi börtönre ítélte és három évre eltiltotta a közügyéktől. Az ítélet után a vádlott és védője enyhítésért, fellebbezett. Az ügyet tegnap tárgyalja a Megyei Bíróság dr. Miklós János tanácsa és elutasította a fellebbezéseket. (Természetesen a tavalyi — a kegyelem miatt megrövidített — büntetésről sem feledkeztek meg, megindították az összbünteté- si eljárást.) Kicsis cimborája, Sárga György sem úszta meg. Jó ideig bújkált az országban, a közelmúltban csípték eL Hamarosan az ő ügyében is ítélet születik P. D. tű, 15x10 centiméternél nagyobb képes levelezőlapokra belföldre és az említett 7 országba egyforintos, más külföldi országba 3 forintos bélyeg kell. A szabványméretű, nyitott borítékos üdvözlő lapokat és kártyákat — ha csak aláírás és dátum van rajtuk — belföldön 60 fillérért, az említett 7 országba, a szavak számától függetlenül, akár zártan is, egy forintért, a nem szabványos borítékos küldeményeket 2 forintért továbbítja a posta. A más országokba feladott nyitott borítékos, 5 szót tartalmazó üdvözletre a súlytól függően 2 vagy 3 forintos bélyeget kell ragasztani. A legtöbb félreértés ilyenkor a névjegyborítékos üdvözletek feladásakor adódik. Ilyen küldeményeket külföldre — a tokiói posta-világkongresszus határozata alapján — nem vesznek föl. Belföldön — miután még készletek vannak belőle — kivételesen december 31-ig felhasználhatók a névjegykártyás borítékok, amelyekre, mert< nem felelnek meg a szabvány méretnek, 2 forintos bélyeg ragasztandó. pusztai cselédasszony. A még életben levők ma már valamennyien nyugdíjasok. Legidősebb fia hetvenöt éves. Az ünnepelt visszaemlékezik Bálint fiára, a tizenkilences vöröskatonára, aki a Tanácsköztársaság leverése után Jugoszláviába menekült. Azóta nem hallott róla, de most is úgy érzi, hogy valahol biztosan életben van. Horváth néni most Kaposváron, a legfiatalabb gyermekénél él, aki 56 éves és rokkantsági nyugdíjban van. A többi gyermeke szintén gyakran fölkeresi, gondoskodik róla. Visszaemlékezik az évszázad legnagyobb eseményeire, melyeket átélt. A tizennégyes háborúra, melynek kitörésekor bokrétákkal kísérték ki az újoncokat a vonathoz, meg a sok sebesültre; a második világháborúra, a felszabadulásra. A hosszú élet titkáról faggatom. »-Tizennégy gyermeket felnevelni bizony nem kis gondot okozott. Dolgoztam is rengeteget. Szórakozásra nem jutott idő. Nincs nekem semmi titkom — mondja. — De étvágyam mindig jó volt, soha nem válogattam«. Szemével ravaszkásan hunyorít, s fenékig üríti egészségünkre a tokaji aszúval telt poharat Zátonyi László Ne szolgáljanak ki hordókkal érkező ügyfeleket a benzinkútnál! Sokszor előfordult velünk, gépkocsivezetőkkel, hogy időnket pazarolva sorbaállunk az üzemanyagtöltő állomáson. Különösen bosszantó az olyan eset, amilyen velem esett meg december 3-án. Üzemanyagot kellett volna vennem a balatonboglári benzinkútnál, ehhez azonban hosszabb időre lett volna szükség: ugyanis a buzsáki Munkásőr Termelő- szövetkezet SC 06-31 rendszámú gépkocsija kibérelte a benzinkutat. Ott állt s várta, hogy megtöltsék gázolajjal a hordókat. Ugyanilyen célból sorolt mögötte *egy ZSUK is. Természetesen ennyi időm nem volt, így azzal a reménynyel indultam haza Kaposvárra, »hátha Allah megsegít«. Szinte az utolsó csepp üzemanyaggal érkeztem haza, s mindent odaadtam volna akkor ezért a szerencséért. A véleményem az, hogy ne szolgáljanak ki üzemanyagot hordókban a kutaknál. A bu- zsákiaJc meg mások is rendeljék meg az üzemanyagot a kaposvári ÁFOR-telepen. A benzinkutakat hagyják meg az egyre szaporodó gépkocsiknak, hiszen még így is eleget várhatunk sorunkra. Borbély János I gépkocsivezető. Megfulladt egy idős asszony Három nap alatt négy tűzeset a megyében Tragédiával végződött egy tűzeset Eddén. Kigyulladt Szeidler Lajosék Fő u. 9. szám alatti háza, és a hetvennégy Intermezzo Velencében Az Angyal kalzndjai filmsorozat legújabb részét 20 órakor matatja be a televízió este éves Szeidler Lajosné — feltehetően füstmérgezésben — meghált. A tüzet az eddigi feltételezések szerint egy, a kályhából kipattanó szikra okozta. A rendőrségi vizsgálat még nem fejeződött be. Hétfőn délután a segesdi Űj Élet Termelőszövetkezet egyik majorjában lángra kapott a sertésfiaztató, és több mint hetven malac elpusztult. A nagyatádi, marcali, kaposvári állami tűzoltók és a segesdi önkéntesek eloltották < tüzet, az anyagi kár azonbar így is meghaladja a százhatvanezer forintot. A tüzet a fel- tételezések szerint egy olajkályha okozta. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. Tegnap éjfél után kigyulladt a balatonmáriai Molnár Andrásné házának teteje. Több nyúl megfulladt, és egy lovaskocsi a lángok martaléka lett. A kár mintegy hétezer forint. A tűz oka ismeretlen. « Egy -kisgyermek — játék közben — felgyújtotta a so- mogyaszalói Sütő János istállóját és pajtáját. Húsz mázsa széna és ugyanennyi bálázott szalma elégett. A kár körülbelül húszezer forint ' : ....... : F élig-meddig Berciéknél nagy családi veszekedés vans — Beismered tehát, hogy barátnőt tartasz? — kérdi az asszony. — Hát úgy félig-meddig... — Hogyhogy úgy féligmeddig? — Tudod... jár hozzá még valaki... Újgazdáéknál Űjgazdáéknál vendégség van. — Tegnap este — meséli egy kritikus — elmentem az új színház megnyitó előadására. Az akusztika csodálatos! — Ne mondja! — szól közbe érdeklődéssel a háziasszony — és melyik szerepet játszotta? Vadászat közben Az igazgató vadászik. Egy nyúl pontosan a puskacső elé szalad. — Na, te is megcsinálhatod a végrendeletedet — motyogja az igazgató kár- örvendően. Céloz, lő, de nem talál, A nyúl továbbszalad. A vadász mögött áll az erdész és csöndesen így szól: — Már fut is a közjegyzőhöz! Böjt A kiváló francia komikus, Femandel egyszer elhatározta, hogy áttér a vegetáriánus életmódra. Egyik barátja azonban hamarosan tanúja volt, hogy Femandel jóízűen fogyaszt egy hatalmas sertéskarajt. — De hiszen azt mondtad, hogy vegetáriánus vagy! — jegyezte meg Femandel barátja. —• Az vagyok. De ma kedd Van és kedden mi vegetáriánusok böjiö- lühk. Nézőpont kérdése — Én azt hiszem, egy özvegyasszony második férjének a helyzete igen nehéz és hálátlan. — Az lehet, de az első férj helyzete sem éppen irigylésre méltó! Szamovár Turista érkezik egy kisvárosba és az egyik kapu fölött szamovárt lát cégjelzésként. . Bemegy, hogy megtéázzon. De a háziasszony kedves mosollyal felvilágosítja: itt teát nem kaphat, viszont igen szép lányok akadnak. — De az ördögbe is, miért függ akkor a kapu fölött egV nasv szamovár? — kérdezi felháborodva a turista. — De uram, hát mit akasszunk ki? Somogyi Néplap /kl (W3JT1WP rweffye) Bl7f>f*c4«***inlr lapja» Fds7erke»7f 5: JÁVORI BfMLA Szerkesztőség: Kaposvár* Latinra Sándor n. 2. Trief cm? 11-510. 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadd Vállalat. Kaposvár. Latinea S. u. 2. Telefon: 11-516- Feleld« kiadd: Dómján Sándor- Beküldött kéziratot, nem őrzünk men és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. EIÖ« fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitőkoél. Előfizetési du eev hónapra 20 ÍT Index ? 25*CT. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemébe#' Kaposvár. Latinea S. n. 6. Feleld» vezető: Mautner Jóxse*