Somogyi Néplap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-17 / 271. szám

Technikai kiállítás az MTESZ-székházban Válogatás 120 féle műszerből Rangos, az érdeklődésre mindenképpen számot tartó műszeripari kiállítás nyílt teg­nap Kaposváron a technika házában (MTESZ-székház). A kiállítók: a Ganz Műszeripari Művek és a Műszeripari Ku­tatóintézet (MIKI). A megnyi­tón jelen volt Somogyi József, a városi pártbizottság első tit­kára, dr. Tokodi Pál, a Ma­gyar Műszeripari Egyesülés műszaki igazgatója, Hajduska Kurt, a Ganz Műszenművek műszaki igazgatója és Bélán László, a MIKI műszaki igaz­gatója A közösen rendezett kiállítást az indokolja, hogy a gyár és az intézet szoros munkakaocsol atban állnak egymással: mintegy húsz. éve végez a MIKI fejlesztési fel­adatokat a Ganz megrendelé­sére. A Ganz és a MIKI rutinos kiállítók. Évente 15—18-szor is meeielenndk műszereikkél külföldön, de a hazai közön­ség is megismerkedhet velük: évi két alkalommal az or­szág különböző városaiban rendeznék kiállítást. így most Kaoosváron tekinthetik meg a legkorszerűbb műszerekből ál­ló válogatást az érdeklődő szakemberek. Ahhoz, hogy a kiállítás létrejöhessen, szük­ség volt arra a jó néhány éve tartó dinamikus és erőteljes ipartelepítési politikára is, amelynek alapján Kaposvár elektronikai és gépipara létre­jött, s amely indokolja a gyár és az intézet érdeklődését is Kaposvár iránt. Mit lehet a kiállításon lát­ni? A rendezők bevallott szándéka az volt, hogy — egy­fajta információs csatornaként — közelebb vigyék a kutatás eredményeit az érdeklődőkhöz. A Ganz Műszerművek — Kö- zép-Európa talán legnagyobb műszergyára — nagy válasz­tékban mutatta be az energia- gazdálkodás mérőeszközeit, a különböző fogyasztásra érőket; köztük legnagyobb sikere az úgynevezett maximumőmek volt. Láttuk a villamosság és a hőmérséklet jellemzőit mérő egyszerű műszereket is, a köz­úti járművek komplett szerel­vényfalaival és egyéb műsze­reivel együtt Igen nagy sike­»Tarany aranya* A vasat hajlító ember »HA EGYSZER valaki film­re venné az én életem törté­netét, hát azon sokan sírná­nak, de sokan nevetnének is. Itt kezdődött Taranyban. De nagyon régen. Még a nagy­apámmal. A legenda szerint hadnagy volt a szabadságharc­ban. így maradt aztán az utó­daira a Hadnagy név. Itt min­denkinek van ilyen ragad­ványneve. Ha Hadnagy Fe­rencnek címeznék a levelet akkor is megtalálna engem. Pedig hát Futsz Ferencnek va­gyok bejegyezve az anya­könyvben. Lakom a Zrínyi ut­ca Í21-es házban. De nem él­tem én mindig itt. Születni Itt születtem. Az apám, a lpsbíró még vend nyelven hirdette ki dobszó közben a utasításokat, parancsokat, amit leírtak neki egy cetlire. No, alighogy felserdültem, már vittek is katonának. So­mogyi rossebbaka, így hívtak akkor bennünket. Nem volt szerencsém, belecsöppentem a háborúba. Megjártam néhány frontot. Piavét sikerült ép bőr­rel megúsznom. De golyó azért akadt a számomra A felesé­gem vette ki a bőröm alól, mikor leszereltem. Persze, ad­dig sok idő télt el. Mert itt­hon a tanácskormány került hatalomra. Vöröskatona let­tem. Előbb Kaposváron szol­gáltam, aztán irányítottak a románok ellen. Beteg lettem, gyerünk vissza Kaposvárra. Az utcán ért a forradalom ve­reségének híre. Hazajöttem Taranyba. Megnősültem, tet­szett nekem nagyon a kis In­góin Éva. ö lett a feleségem Négy évig törtem magam itt­hon a. munkával. Hiába. Pe­dig mindent megpróbáltam. De hát kevés jómódú ember élt akkor Taranyban. A többség fát vágni járt, meg részesben aratni. No, én gondoltam egyet, s azzal vonatra' ültem. Csepel. Ez volt életem har­minc esztendejének színhelye a hetvenháromiból. A sógorom­hoz mentem, együtt voltunk délután. Este váratlanül ki­bökte: — Nézd Ferenc, szé­gyellem, de nálunk nincs hely alvásra. Mit tehettem volna? Villa­mosra ültem, ki a gyámegyed- be! Reggel már ott álltam a munkára várók között Vagyis hát egy kicsit távolabb tőlük. Lehettek vagy háromszázan. Nekem ide be kell jutnom: Szerencsém volt Két úriem­ber lépett ki a kapun. Hoz­zám, a távolabb állóhoz lép­tek. Szálas legény voltam már akkor is, a súlyom túl a nyolc­van kilón. Fölvettek. Sajnál­tam a többieket, hónapok óta vártak már munkára. NO, OLYAN SOKAT nekem sem fizettek. Ötven fillért egy napra. Ilyen kis pénzekért kellett gürcölni a Horthy-vi- lágban. Mink nem is mond­tuk Horthynak, csak Hordd kü-nak. Szerettük volna na­gyon, ha éihordja magát. Meg kellett fognom a munka ke­ményebbik végét. A felesége­met is fel akartam hozni Csepelre, kellett a pénz. Nem kíméltem magam'. Talán azért is vagy ok még most is jó erő­ben. Megedzett a munka. Ambrózy főmérnök úrnál többször jelentkeztem olyan munkáért, amiért többet fizet­tek. Egyszer aztán megunta a dolgot, J^protezsált Csövet kellett lágyítani. Igen ám, de a szaktársamat arra a napra más munkára osztották be. Csóválta is a fejét a főmér­nök. De estére már bizonyítot­tam. — No. ez derék — mond­ta. — Jobban csinálja, mint aki már tíz éve a helyén áll. Tíz fillérrel megemelem a bé­rét Nyiladozott akkor már az én szemem ott a Weiss Manfréd gyárában. Beléptem a szociál­demokraták közé. Volt ott egy dalárda is. Azt mondja nekem egyszer a gazdasági felelős: — Te Ferenc! Te még a vasat is meghajlítod! Nincs kedved be­állni a dalárda zászlósának? Merthogy harmincót kilő volt a nyelével együtt az a zászló. Beálltam. Így jártam össze az országot, amerre szerepelt a dalkör. Még most is fülem­ben van, ahogy szárnyal az ének: Adjál szurkot... A munkásokról énekeltek dalo­kat a munkásoknak. Hétköznapok voltak, ünnep ritkán. A feleségein egyszer elszegődött takarítani a méltó- ságáékhoz. Hát már az első nap eltűnt valami fülbevaló. Őt gyanúsították. A fülbeva­lót megtalálták a méltósága egyik fiókjában. De én nem engedtem többet el az asszo­nyomat ... Itthon, Taranyban voltam, amikor a németeket már na­gyon szorongatták. Engem is elhajtottak a nyilasok. A nagy szaladásban Ardingig meg sem álltunk. Kapkodás, zavar, fej- vesztettség. Egyes tiszt urak meg úgy viselkedtek, mintha még mindig nyeregben lenné­nek. Különösen egy, a Mará- nyi Ede alezredes. Ügy mond­ták: Zsidókat gyilkolt Pesten. Egyszer engem is megütött a botjával. De többet nem tette. — Ha még egyszer felemeli a botját, éltiprom! HAT NEM EMELTE. No, egyszer azt kérdezi az én ku- tasi suszterkomám: — Feri bá! Mikor megyünk mi haza? — Mikor? Ha megtalpalod a bakancsomat, holnap már indulunk is. Hát így is lett. Másnap átkeltünk a folyón, aztán gyerünk haza! A két párt egyesülésekor már ott voltam a gyárban. 1957-ig éltem Csepelen. Pro­pagandista lettem az álapszer. vezetben. Nehezen váltam meg az ottani emberektől. A nyug­díjazás után azonban hazajöt­tem Taranyba. Vonzott Tarany aranya: jó a levegő, szép a vi­dék. No meg a kis szőlőm. Ta­valy visszamentem látogatóba. Csak álltam a gyár kapuja előtt, nem mentem be. Egy hétig nem engedtek volna ha­za a cimborák. De azért jövő­re megint elmegyek... Csendben telnék a napjaim. Csak sok fényes nap legyen még az idén!-« re volt — elsősorban okos praktikussága miatt — az egy házba szerelt ötféle műszer­nek, amelyeknek skáláit egy lapra helyezték, hallatlanul leegyszerűsítve és megköny- nyítve a leolvasást Tetszettek a bemutatott neonszabályzók is. (A városkép szervezettebb kialakításéban különösen nagy szerepük lehet) A MIKI terméke! elsősor­ban egyedileg gyártott műsze­rek. Igen szellemes a gázka­zánok ellenőrzésére szolgáló berendezés, amely a gáz—le­vegő elegy alsó gyulladási ha­tárának 20 százalékánál fény­es hangjelzést ad, a beindítja a ventillátort, 40 százaléknál pedig lezárja a gázvezeték fő­csapját. Kiállítottak ezenkívül légnedvesség- és páratartalom­mérőt villamoshálózatok el­lenőrzési rendszerével és vé­delmével kapcsolatos mérőket és olyan műszereket is, ame­lyek az akkumulátortöltők szintjét jelzik. A gyár és az intézet cél­ja az, hogy termékeiket egyr< szélesebb körben is megismer­jék, s a további munka meg­szervezését nem kis mérték­ben befolyásolja, hogy milyen az érdekeltek véleménye a ki­állított műszerekről. Ez az in­formációszerzés legközvetle­nebb módja. S ezért ma össze­sen hét gyártmányismertető előadást tartanak a gyár és az intézet konstruktőrei a2 MTESZ székházában, ahol a legfontosabb gyakorlati kér­désekre is választ adnak. Cet t. Lejegyezte: Lesko László 26 esztendős a Nemzetközi Diákszövetség November 17-én ünnepli a világ haladó ifjúsága a nem- zetköá diáknapot: milliók emlékeznek azokra a cseh­szlovák diákvezetőkre, akiket 1939. november 16-ról 17-re virradó éjszaka végeztek ki a német fasiszták. A nemzetkö­zi diáknap egybeesik a Nem­zetközi Diákszövetség megala­kulásának 25. évfordulójával. A Nemzetközi Diákszövet­séget 1946-ban Prágában ala­kította meg 43 ország 117 diákszervezete. Ma ez az egyetlen reprezentatív köz­pontja a nemzetközi diák­mozgalomnak. A magyar fiatalok a szövet­ség megalakulása óta aktívan részt vállaltak az NDS2 te­vékenységéből. Magyarorszá­got titkársági taggá választot­ták, s mi vezetjük a szövet­ség ösztöndíjas osztályát is. (MTI) I dőnként gyerekes kíváncsiság vesz erőt rajtam. Vala­hányszor azt hallom, hogy egy-egy vádaskodás ba­lul üt ki, a tények nem igazolják, szeretnék a dolog mögé látni. Embereket, indítékokat kutatok olyan szenve­déllyel, mint ahogy a kisgyerek játékait »boncolgatja-«, hogy megtalálja a mozgás rugóit. Háttérből, háttérben maradni — nem mindig negatív értelmű jellemvonás. A szerényen és önzetlenül háttérbe húzódó rendező rokonszenves egyéniség, színészeit küldi csak a rivaldafénybe, nekik szánja a tapsvihart. Láttam édes­anyát, aki a brokátfüggöny mögül örült kisfia doktorrá avatásának. Nem állt elő, nem mutogatta magát, pedig -élet­műve« ez a fiú, az édesanya munkája, aggódása, szerető ra­jongása is ott van a diploma mögött. Es ismerek münkáso- fcat, akik a világért se vernék a mellüket legszebb munka­darabjaik elkészülése után. Hagyják, s a háttérből nézik szerényen, ahogy az üzem, a közösség büszkélkedik velük. Jó és nemes dolog néha a háttérben maradni. De most nem erről lesz szó. Társadalmunk fejlődésének természetes következménye, hogy az emberek magukénak érzik, ami körülöttük van. Ha nem is eléggé, de tudnak már lelkesedni sikereinkért, tud­nak haragudni, háborogni is, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, ha valami kicsinyes, emberi hibák miatt eltorzul, vagy éppen csődöt mond legszebb elképzelésünk. Beleszólnak. S a beleszólás nemcsak a demokrácia fejlődéséből kö­vetkezik: ezt követeli társadalmi rendünk gazdasági alap­ja, célja is. Természetes következmény tehát, hogy soka­sodnak a közérdekű bejelentésék. Levélben, szóban, hivata­los tanácskozásokon, és a legkülönbözőbb fórumokat — mint lehetőséget — megragadva. A bejelentésnek becsülete van nálunk. Kivizsgálják, vá­laszolnak rá, intézkednek, vagy ha nem megalapozott — hát visszautasítják. így azonban túl egyszerű a dolog Számtalanszor rá­jöttünk már arra, hogy a bejelentő voltaképpen nem is ő, aki szólt, aki odaírta a nevét, ö csak előretolt bástya. Valaki van mögötte, de ez a valaki névtelen, s rendszerint nem jó­indulat sarkallja tetteit. Hadd mondjak mindjárt egy példát, megtörtént. A siófoki járás egyik községében letelepedett egy nyugdíjas. Megérdemelt pihenését töltötte ott, barátkozott, ismerkedett, ráért. És egyszer csak rászánta magát, levelet írt a járás vezetőinek. Súlyos vádakkal, megbélyegző jelzőkkel terhes levelet A gazdasági visszaélések, a személyi viszályok, az önzés megnyilvánulásai megdöbbentők, de hihetők voltak. Négy revizor vizsgálta az ügyet napokig, hetekig, mig vé­gül is kiderült: a bejelentés teljesen alaptalan. De kiderült más is. A nyugdíjas bácsika mindössze egy éve élt a falu­ban. Vádjai fiz évre nyúltak vissza... Horniét vette? Ki inspirálta? Miért nem állt elő az igazi vádló? Ez nem derült ki. Es azt hiszem, nem is fog kiderülni soha. A ao*s gondolkodtam: irályén -mágikus* hatása van a háttérben maradóknak? Mivél gyűrik akaratuk alá a rendszerint fáradt, gyenge jellemű, befolyásolható embereket? Csodálatos módon — vagy nem is olyan cso­dálatos? — hasonló érzékkel válogatják ki pácienseiket, mint azok, akik hírszerzésre bírnak rá gyenge akaratú em­bereket. De nemcsak a bejelentőkre, a nyűtan — de közvetet­ten — vádaskodókra gondolok, amikor a háttérben mara­dók »természetrajzára■* próbálom felhívni a figyelmet. Ez az egyeseknél gyógyíthatatlan, rákos betegség másutt is felfedezhető. Közöttünk €1 és ambiciózusan tevékenykedik a fölbe rágalmazók, a jól értesültek álarcában tetszelgők., a felszí­nes jelenségekből súlyos következtetéseket levonok nem túl nagy, de igen veszélyes serege. Mi lehet a céljuk? Csak rendbontás, csak lélekmérgezés vagy több annál?-Hallottad, öregem? X-nek (aki melesleg közéleti em­ber) három gyereke van. Nem tud róluk a felesége?* -Na és Y? Érdekes, még mindig nem fedezték föl róla, hogy a piaristáknál tanult. Mit keres ez a kommunisták soraiban?« -Hallotta, hogy rövidesen leváltják Z-t, mert külön háre­met tartott fönn a Balaton-partján?« »És mit szól ehhez a Q-hoz? Valakinél nagyon jól fekhet, mert külföldre vitték. Szerintem már nem is jön vissza a megyébe. Fölvitte az isten a dolgát...« Pletykák? Nem, ezek nem egyszerűen] pletykák, ezek­nek a »jól értesült« megjegyzéseknek rendszerint más cél­juk van. Porhintésnek nevezném szívesebben, de maghin­tésről van szó. Nem azért, mintha okvetlenül bekövetkez­hetne az, amit vár a fülbe súgó, a rágalmazó. Hanem azért, mert elég termékeny talajra hullnak ezek a magok. Gyöke­ret eresztenek, kinőnek, terjednek, s elöbb-utóbb -föl kell figyelni rájuk*. S akkor már következményei lehetnek. Elég, ha valakiről elterjed, hogy telekspekuláns. Meg­hurcolják, bíróság elé állítják. De ott kiderül, hogy telje­sen ártatlan. Éá mi következhet ezután? Megkérhetik, hogy ugyan már, mondjon föl és keressen más állást magának. Mert igaz, hogy ártatlan, hogy hamis vádakkal illették, de olyan sokat beszéltek erről, végül is kompromittálta ma­gát Jobb, ha elmegy... Hát így lehetnek súlyos következményei a háttérből packázok cselekedeteinek. És ezernyi más módon. Azt hiszem, ügyesebbnek kell lennünk. Nem szabad hagynunk, hogy beteges hajlamú emberek hatalmukba ke­ríthessenek minket, ötk a háttérből csemegéznek, s mi sokszor termékeny talaj vagyunk elhintett mételyeik szá­mára. Miért? A z emberi együttélés, a közélet tisztasága, de alapcélki­tűzéseink is fontosabbak nekünk, mintsem, hogy ké­tes értékű -hírforrásoknak* felülve »jól értesültsé- günk* teljes tudatában szajkózzuk tovább az igaztalan, ocsmány és lélékmérgező vádakat. Lehet, hogy túlzásnak tű­nik, mégis azt mondanám: olyan nagy összefogással kellene lelepleznünk és lehetetlenné tennünk e zilált lelkiállapotú és gyökerében ellenszenves emberek tevékenységét, mint a kémekét. Az eszközök egyszerűbbek. Csak félre kell fordul­nunk, csak nem szabad befogadnunk elhintett baktériumai­kat. A másik eszköz még célravezetőbb és hatásosabb. Vi­gyük oda ahhoz a rágalmazót, akiről mindent »tud*, szem­besítsük vele és a tényekkel. Nem mintha akkor elszégyell- né magát De megszűnik módszerének élettere, nevetségessé válik, pontosan olyanná, anülyejn ... Háttérből is lehet szép dolgokat művelni, a közösség érdekében valót. Jó volna, ha a háttérben maradókról csak pozitív értelemben, csak mint nemes, szerény, odaadó és szolgálatkész emberekről beszélhetnénk... Jávori B&t» (SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1971. november 17. ,i 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents