Somogyi Néplap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-14 / 269. szám
r Tanácskozott a KISZ megyei küldöttértekezlete (folytatás a 1. oldalról) tak a KISZ-szervezeteknek, s ezt többek közt az is bizonyítja, hogy a beszámolót a párt- vezetőségeknek szinte mindegyike megtárgyalta. A párt- vezetőség segítségadása következtében a beszámolók nagy többsége reálisan adott számot a múlt év munkájáról, őszintén és kritikusan elemezte az alapszervezet tevékenységét. Ugyanakkor még nem mindenütt elemezték megfelelően a párttaggá nevelő, ajánló tevékenységet Mondanivalójuk sokszor csak arra korlátozódott hogy megállapították, hány fiatalt javasoltak a pártba. Bár észrevehető javulás volt az egyéni értékelésekben, még mindig csak a dicséreteket lehetett jobban hallani. A vezetőségek egy része félt a név szerinti bírálattól, és hiba az is, hosv több helyen nem határozták meg a jövő feladatait. Megyénk 800 KlSZ-alapszer- vezete választott új vezetőséget a választások tapasztalatairól megállapíthatjuk, hogy tovább fejlődött, új módszerekkel gazdagodott a szervezeten belüli demokrácia. Ezt elősegítette, hogy most először nyűt lehetőségük a vezetőséget és a küldötteket jelölő bizottság nélküli választásokra az alapszervezeteknek. Az új választási formát megértette a tagság. Bizonyítja az is, hogy míg a tavasszal a tanintézeti választásoknál az alapszervezeték húsz százaléka élt csak ezzel a lehetőséggel, az őszi választásoknál már az alapszervezetek negyven százaléka jelölő bizottság nélkül választott. A titkos választást és szavazást komolyan vették a fiatalok, és helyenként éltek is azzal a joggal, hogy mást javasoljanak a vezetőségbe. A titkárok és a vezetőségi tagok összetételé", általános póütikai és mozgalmi iskolázottsága tovább javult. A titkárok felének mozgalmi iskolai végzettsége van; negyvenöt százalékuk 20 éven felüli és fizikai dolgozó. A KISZ kommunista jelegének erősödését nagyban elősegíti, hogy a KISZ-titkárok tizenkilenc százaléka tagja a pártnak. A nagyközségi, járási, városi küldöttértekezletek tapasztalatait értékelte a KISZ megyei vb, és megállapította, hogy jól előkészítettek, többségükben fiatalosak és tartalmasak voltak, bár néhány helyen hangulatosabban is lehetett volna megrendezni. összességében azt mondhatjuk el a küldöttértekezletek vitáiról, hogy a politikai aktivitás, az ífjúkommunísta felelősségérzete, amely egész társadalmunkat — felnőtteket és fiatalokat — egyre inkább jel- iemez a küldöttértekezleten is tapasztalható volt A járási, városi értekezleten megválasztott 338 bizottsági tagok harmincnégy százaléka nő, negyvenhét százaléka fizikai dolgozó, s ez kifejezi KlSZ-tagsá- gunk összetételét is. Külön öröm számunkra az, hogy a bizottsági tagok negyvennégy százaléka tagja a pártnak, és ^íúsz százaléka több éves mozgalmi tapasztalattal rendelkező 26 éven felüli fiatal. A tájékoztatásból is kitűnik, hogy az elmúlt négy év, de az utóbbi hónapok munkája is »férfimunka« volt Köszönjük minden KISZ-tagnak, ifjúsági vezetőnek és aktivistának felelősségteljes munkáját. Külön Is megköszönjük a megyei, járási, városi pártbizottságnak és vezetőinek, a pártalapszer- vezeteknek a választások, a kongresszusi felkészülés idején nyújtott elvi és gyakorlati segítségét Bizottságunk nevében köszönetét mondunk a sajtónak, a megyei és alsóbb szintű tanácsoknak, a szakszervezeteknek, az MHSZ-nek, a fegyveres testületeknek, a sportszövetségeknek, minden társadalmi és tömegszervezetnek; a felnőtteknek, akik részesei. segítői munkánknak. A jövőben is kérjük a párt az állatni és társadalmi szervek segítségét Kérem a küldötteket, hogy a megyei KISZ-bizöttság munkájáról írásban előterjesztett jelentést és a dokumentumokat — a s?óbeli kiegészítő jelentésekkel együtt — kritikusan vitassák meg, és határozzák meg a következő évek feladatát. Ránk is vonatkoznak Lengyel Józsefnek, elődeink ifjúsági mozgalma egyik úttörőjének, Marcali szülöttének szavai: »Nektek kell tető alá hozni a szocializmus világátfogó épületét, és megérteni a világ szépségét és az élet értelmét. Csak egy félelmet nem ismerő, egészséges, egyeneslelkú nemzedék képes ezt a feladatot elvégezni; hagytunk rátok elég munkát, ifjainkh A szóbeli kiegészítő után kedves percek következtek. Egyenruhába öltözött kisdobosok és úttörők dalokkal, keresetlen szavakkal köszöntötték a küldöttértekezlet részvevőit, emlékalbumot és vörös szegfűcsokrokat nyújtottak át az elnökség tagjainak. Ezután megkezdődtek a hozzászólások, majd a sok közül felolvastak néhány dísztáviratot is, amelyekkel a küldöttértekezlet munkájához kívántak sok sikert. Nagy tapssal fogadták a részvevők Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének, megyénk országgyűlési képviselőjének dísztáviratát. A küldöttértekezlet tiltakozó táviratot küldött az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének; a Somogy megyei fiatalok nevében követelték az indokínai háború befejezését, a jogtalanul bebörtönzött Angela Davis szabadonbocsátását A küldöttértekezleten felszólalt Németh Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára is. Németh Ferenc felszólalása »Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a megyei pártbizottság engem bízott meg a megye ifjúkommunistáinak küldöttértekezletén való részvételre. Felhatalmazott arra is, hogy átadjam a megyei pártbizottság és a megye összes kommunistáinak elvtársi, baráti üdvözletét, s a megyei pártbizottság nevében kifejezzem elismerésünket és köszö- netünket azért a munkáért, melyet a Somogy megyei ifjúkommunisták a szocializmus építéséért és a megye fejlesztéséért végeztek. A megyei pártbizottság egyértelmű értékelése alapján, — ezt a tavalyi megyei pártértekezleten is kifejezésre jutattuk — elmondhatjuk, hogy a Somogybán élő ifjúkommunicták, Somogy megye ifjúsága szív- vel-lélékkel küzd, dolgozik és tanul. Munkánkat, a Kommunista Ifjúsági Szövetség munkáját is pártunk X. kongresz- szusának eszméi vezérlik. A magyar ifjúság egyértelműen magáénak vallja céljainkat, mert elkötelezte magát a szocializmus építése mellett. Engedjék meg, hogy Idézzem Kádár János elvtársnak a X. kongresszuson elhangzott szavait: »A magyar ifjúság erkölcsi, politikai helyzetét alapvetően hazánk, fejlődésünk állapota határozza meg. Az ifjúságnak a szocializmus iránti vonzódása, a korábbi nemzedékeknél nagyobb műveltsége rendszerünk fontos eredménye. Az ifjúság a párt, a nép, a szocialista haza Ígérete és jövője.« A mai vitának — mondotta a megyei pártbizottság első titkára — szinte minden mondatából. az ifjúi bölcsesség és a lelkesedés csendült ki. Németh Ferénc ezután szólt a megye Ipari fejlődéséről, s az ifjúság szerepéről. — Az 50 ezres ipart munkásságnak mintegy a fele ifjú korban lévő leány és fiú. Bízunk abban, hogy rövid időn belül a somogyi fiatalok az iparban is bizonyítják alkotóképességüket és rátermettségüket A mezőgazdaságunk fejlesztésének is egyik nagyon fontos kérdése, hogy tudunk-e több s hozzáértő mezőgazdasági szakembert biztosítani. Ha mind többen hazajönnek megyénk határain kívül tanuló és agrárértelmiségi pályát választó fiatalok közül, akkor Somogy mezőgazdasága az eddigieknél sokkal magasabb színvonalat biztosít a termelésben, és a tagok jövedelmének növelésében k. A fejlődés nemcsak a gazdasági ágazatban, hanem a kulturális életben és a szociálpolitikában is nagy... Öröm számunkra, hogy a napokban, a Nagy Októberi Szocialista Fonzdsla» évfordulóidnak a világpolitikában Mi küszöbén felavathattuk Somogy első főiskoláját, a mező- gazdaságit. A megyei pártbizottság azért küzd, hogy más főiskolákat is telepítsenek majd Somogyba... Németh elvtár* érintette a küldöttek felszólalásának néhány témáját, többek között a tanuló Ifjúság és az idősebb nemzedék kapcsolatát. — Az a véleményem, hogy az Ifjúságnak és a felnőtt nemzedéknek kölcsönösen tisztelnie és meg kell becsülnie egymást. A szidás nem segít a gondokon. Nálunk megvan az összhang a nemzedékek között: szorosan együtt éreznek és együtt dolgoznak. — A fiatalok nagyon jó tulajdonsága, hogy őszinték. Legyenek önök is nyíltak, bátrak, és személyekre való tekintet nélkül harcoljanak az ügy érdekében a maradiság, a tehetetlenség, a hibák ellen! Legyenek segítségünkre, legyünk szövetségesek! Kapjanak minél nagyobb helyet a fiatalok a vezetésben! Befejezésül a megyei pártbizottság első titkára még egyszer elvtársi és baráti szeretettel sok sikert kívánt a KISZ-küldöttértekezlet munkájához. — A megyei párt-végrehajtóbizottság javaslatára — a megyei tanács végrehajtó bizottságával egyetértésiben — úgy döntöttünk — mondotta —, hogy a Somogy megyei kommunista fiatalokat, Somogy megye dolgos ifjúságát eddigi munkájának elismeréséül a megyei tanács kitünteti a Tegyünk többet Somogyértl Jelvénnyel és oklevéllel. • * • A jelvényt és a kitüntetést Böhm József, a megyei tanács elnöke nyújtotta át. Ezután ifjúgárdisták vonultak be, és átadták az elnökségnek a járásokban összegyűjtött hímzett emlékszala- gokat, amelyeket a küldöttek továbbítanak a KlSZ-kong- resszu&nak. A felszólalások után Stier Sándor röviden összefoglalta az elhangzottakat majd ,a választások következtek. A küldöttértekezlet megválasztotta a megyei KISZ-bi- zottság 45 tagját, a 9 tagú pénzügyi ellenőrző bizottságot és a 23 kongresszusi küldöttet A megyei KISZ-bizottság megválasztotta a 11 tagú végrehajtó bizottságot A megyei KISZ-bizottság első titkára iámét Stier Sándor lett, titkárok: Weizz Zoltán, Balazs Nándor éa Sziklai Bála. (A megyei küldöttértekezleten elhangzott felszólalásokról lapunk keddi számában tudótörtént a másik féltekén? Az amerikai sajtóban régi szokás, hogy a híreket, amelyek Washingtonból, vagy Alaszkából, vagy Argentína déli csücskéből, a Tűzföldről érkeznek, együtt közöljék, mondván: azok a föld egyazon félgömbjéről valók... A múlt héten sok érdekes, fontos esemény történt azon a — mert innen nézzük — túlsó féltekén: az Egyesfiit Államokban t — még nem hivatalosan, ám valójában — megindult az elnökválasztási kampány; Fidel Castro megkezdte chilei látogatását és ezen éppúgy megtárgyalták az északamerikai imperializmus elleni harc lehetőségeit, teendőit, mint ahogyan Peru fővárosában, Limában az úgynevezett »77- ek« a fejlődő országok gazdasági gondjairól szólva az USA önzése és kizsákmányoló politikája ellen foglaltak állást Vegyük sorra a túlsó félgömb történéseit I Kedden este Nixon elnök ünneplőbe vágta magát és megjelent a republikánus párt díszvacsoráján a New York-i Amerícana-s^lló- ban; beszédet mondott, majd repülőgéppel Chicagóba repült; ott is részt vett egy republikánus banketten, és felszólalt. Szónoklatai az elnökválasztási kampány kezdetét jelentették. A vacsorák is. Régi szokás szerint ugyanis a választási propaganda költségeit többek közt ily módon teremtik elő: a köztársasági párt gazdag hívei nem kevesebb, mint 500 dollárt fizetnek egy vacsoráért. Egyldőben húsz amerikai városban volt ilyen bankett, s ötmillió dolláros bevételt számolhattak össze a republikánus pártkassza őrzői. (Persze, sokkalta többe kerül a választási kampány! Az igazi summákat a nagy monopóliumok, a milliomosok és a milliárdosok fizetik bé, a köztársasági párt támogatói, s nem is mindig önzetlenül Az e fajta kiadás sokA bolyongó DC- 8-as visszatért Az észak-amerikai kontinens fölötti hat és félórás bolyongás után tegnap váratlanul véget ért az utóbbi idők egyik legkülönösebb géprablása. Az Air Canada légitársaság DC-8- as utasszállító gépe visszatért oda, ahonnan elindult: az al- bertai Calgaryba. A férfi, aki az illegális ír Köztársasági Hadsereg harcosának mondta magát, terrorizálta a Montreal és Vancouver között közlekedő repülőgép személyzetét. Ide-oda irányította a gépet az észak-amerikai, kontinens fölött, mígnem a legénységnek sikerült leütni és ártalmatlanná tenni az ismeretlen kilétű fegyveres személyt. (MTI) IZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA Hétfő: Befejeződött a »77-ek« limai tanácskozása. Kairóból Dakarba repültek az afrikai »békekövetek«. Kedd: Összecsapások az indiai- pakisztáni határon. Megkezdődött az amerikai elnökválasztási kampány. Szerda: Castro megérkezett Santla- góba. Indira Gandhi Bonnban. Csütörtök: Szadat beszéde a kairól parlamentben. Schumann francia külügyminiszter látogatása Londonban. Péntek: Az indiai kormányfő hazautazott világkörüll útjáról. Szombat: Az Arab Liga külügyminisztert tárgyalása Kairóban. A Kohl—Bahr találkozó negyedik munkanapja. szorosan megtérül: hol állami megrendelések formájában, hol nagyköveti megbízásokat kapnak a pártcélokra adományozó férfiak...) A külsőségek és az elmondottak alapján minden politikai megfigyelő megegyezett abban, hogy ezzel Nixon gyakorlatilag már elnökjelöltként lépett tel. Pedig bőven van még ideje, hiszen 1972. november 7-e a választások fiapja az Egyesült Államokban ... Addig kell felsorakoztatnia hatásos Ígéreteit, vagy ami nagyobb súly- lyal esik latba: tennie olyasmit, ami az amerikai választók vágyainak, igényeinek megfelel. Például a vietnami háború dolgában... A pfflamatnyl 's» lóság nem rímel az elnökjelölt-elnöki szavakkal s ígéretekkel: igaz ugyan, hogy Nixon most újabb korlátozott csapatkivonásokat jelentett be, de óvakodik attól, hogy a teljes csapatkivonás végső dátumát meghatározza. S hogy szándékai nem a megbékélés irányában hatnak, bizonyítja az is, hogy B—52-esek újra meg újra bombázzák a VDK területét. Akárcsak Johnson idejében! Nixon mint elnökjelölt ígérni tartozik a dollár megmentését, mint elnök pedig meg is kísérli. A belső hatás egyelőre jobb, mint a külső: míg az amerikai monopóliumok elégedettek az idegen árukra kivetett 10 százalékos pótvámmal, addig egyre több keserűséggel tölti el az Egyesült Államok külföldi szállítóit. S mindmáig az az amerikai igény sem érvényesült, hogy a tőkésországók pénzeit egyoldalúan felértékeljék. A héten épp Japán mondott nemet az efféle washingtoni nyomásra. A 10 százalékos pótvám olaj a tűzre, amely az úgynevezett fejlődő országokban, a harmadik világban már eddig is nagy lánggal lobogott. A hét nagy eseménye volt, hogy Fidel Castro kubai miniszterelnök Santiagóba érkezett. A Kubai Kommunista Párt első titkára hét esztendeje nem hagyta el hazáját. Fogadtatása valóságos diadalmenet volt A szemtanúk szerint a chilei főváros még soha nem köszöntött veddéget ilyen szeretettel. Castro mondta: közös célért külön utakon Indultak el.., Kölcsönösen segíthetik egymást az észak-amerikai imperializmus elleni politikai, diplomáciai, gazdasági küzdelemben. A túlsó félgömböm ma — Alaszkától Argentínáig — milliók tekintenek Santiágó felé. Az Allende—Castro találkozó eseményeit, s következményeit figyelve Pálfy József /lz Indiai—^pakisztáni határon Lényegében háborús állapot Fontos tanácskozás Indiában A jövó héten fontos tanácskozások kezdődnek Indiában a szubkontinensen uralkodó feszült helyzetről. Indira Gandhi miniszterelnök hazatérése után a kormány részletesen áttekinti a határon kialakult feszült helyzetet. Holnap, hétfőn megnyílik a parlament téli ülésszaka is. Az egyik központi vitatéma várhatóan a kelet-pakisztáni menekültek helyzete lesz, akiknek közel tízmilliós tömege mind elviselhetetlenebb terheket ró Indiára. • • • Szultán Mohamed Khan pakisztáni külügyminiszter New Yorkba utazott és az ENSZ székhelyén fölkereste Adam Malikot, a közgyűlés idei ülésszakának elnökét és Roberto Guyert, a betegeskedő főtitkár egyik helyettesét A külügyminiszter ezt követően sajtóértekezletet tartott, és kijelentette, hogy az indiaipakisztáni határon, »lényegében háborús állapot uralkodik«. Mindennaposak a tüzérNlxon bejelentése Minimális csapatcsökkentés Nixon elnök pénteken a késő esti órákban rögtönzött sajtóértekezleten bejelentette, hogy 1972. február elejéig további 45 000 amerikai katonát vonnak ki, s ezzel 139 000-re csökken az amerikai fegyveres erők létszáma Dél-Vietnamban. Az elnök közölte, hogy 1972. februárja előtt újabb bejelentést teás a létszámcsökkentés tovább! üteméről, függően a -vietnami zálás« • tárgyalásra rendezés lehetőségétől, illetve az amerikai »hadifoglyok« szabadonbocsétásátóL Az amerikai elnök bejelentése a váratlanul kis arányú és meglepően rövid távú létszámcsökkentési tervekről, általános meglepetést keltett Washingtonban. A megfigyelők feltételezik, hogy Nixon mindenekelőtt tervezett pekingi látogatásához kapcsolja rövid távú vietnami terveit, és a pekingi látogatás kimenetelétől teszi függővé további lé- (MTI) ségi párbajok, és állítása szerint az indiai hadsereg már két ízben is páncélostámadást intézett Pakisztán területe ellen. Szultán Mohamed Khan közölte, hogy országa továbbra is fontolgatja azt a lehetőséget, hogy a határviszályt a Biztonsági Tanács elé terjeszti. RÖVIDEN A tövük parlament megkezdte a Demirel volt miniszterelnök ellen fölhozott korrupciós vádak kivizsgálását Kiárusítják a Maglnot-vona- iat A kormány a kisebb bunkerek eladása mellett döntött miután néhány érdeklődő úgy találta, hogy majdani nyaralóinak jó alapozást fognak adni a szóban forgó építmények. Géppuskákkal és automata- fegyverekkel látnak el 4000 északír rendőrt — jelentette be Maudling brit belügyminiszter. , A portugál gerillák vállalták a felelősséget a Lisszabon közelében lévő ütegállás és a NATO távközlési központja fölrobbantásáért Két órán át tárgyalt Tepa- vac jugoszláv külügyminiszterrel Mintoff máltai miniszterelnök. Ismét lefogott három amerikai halászhajót az ecuadori haditengerészet mivel nem hajlandók akceptálni a felségvizek 200 tengeri mérföldé* határát Továbbra mi ismert rt Mexikó Franco tábornok rendszerét Panmindzs ónban megtartották 8. előkészítő jellegű még- beszélésüket a koreai NDK és Dél-Korea Vöröskereszt-szer-: vezetetnek meghízottat. SOMOGYI VCPLAP 2