Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1971-10-09 / 237. szám

Francia lapok a magyar-francia válogatóit Riárizésril Csak a Barcs és a Lakod játszik hazai pályán A francia lapok sportrova­tukban részletesen foglalkoz­nak a szombati francia—ma­gyar válogatott mérkőzés elő­készületeivel s kommentárja­ikban általában kiemelik: George Boulogne a francia csapat kapitánya a válogatott összeállításánál kitartott a dél-amerikai körúton sikere­sen összekovácsolódott csapa­ta mellett s ettől néhány ki­sebb sérülés sem riasztotta el, bízik ennek az együttesnek jó játékában. Boulogne szerint a francia védelem legkényesebb felada­ta Bene semlegesítése lesz, mert a két francia középpá­lyás játékos, Michel és Mezy is inkább támadó szellemű. Éppen ezért nem is utasította őket, hogy szorosan fogják Benét, ez a feladat inkább Rostagnira vár. »•Bízom játékosaimban — mondotta azután Boulogne’’—, hogy önállóan is képesek lesz­nek megoldani a mérkőzés so­rán felmerülő taktikai prob­lémákat. Egyébként a magya­rok is hasonló helyzet elé ke­rülnek a mi támadó triónk­kal szemben. A szombati mér­kőzés tehát a taktika csatája lesz«. A magyar »-főhadiszálláson-», a Hotel Printemps-ben csütör­tökön a szobák elfoglalása után kiderült, hogy az erede­tileg tervezett pénteki edzé'.- időt nem lehet megvalósítani. A felkészülés utolsó mozzana­tát Illovszky Rudolfék kény­telenek voltak a francia ven­déglátók által előre be nem tervezett események miatt délelőttre tenni. Az egyórás átmozgatást azonban a szom­bat délutáni mérkőzés színhe­lyén a Colambes-l stadionban sikerült megtartani. A szövetségi kapitány közöl­te hogy a már kihirdetett csa­patösszeállításban nem lesz változás. Mindenki egészséges, jó erőben van. A nagy meglepetés az, hogy a mérkőzés Iránt eléggé mér­sékelt az érdeklődés. Ennek azonban nem a labdarúg 1- sport kegyvesztettsége az oka, hanem a metrósztrájk amely kedd óta egyre inkább megbé­nítja a több milliós főváros közlekedését. Rossz esetben órákig is eltarthat, amíg va­laki — nem is a csúcsforga­lomban — el akar jutni vala­hová. Elképzelhető, hogy a sztrájk miatt, no meg azért is, mert a tv is egyenesben köz­vetíti a mérkőzést, kényelmi okokból igen sokan otthon ma­radnak a képernyő előtt. Le­het, hogy a hazai pálya ez­úttal nem is jelent majd túl sok előnyt a franciáknak? ... A mérkőzésen spanyol já­tékvezető hármas bíráskodik, a dirigens Pintado. Az idei bajnokság legnehe­zebb fordulójának Ígérkezik a soron következő a labdarúgó NB II-ben és NB Ill-ban a somogyi csapatok számára. Ezen a héten ugyanis csak a Barcsi SC és a Lábodi ME­DOSZ élvezheti a hazai pálya előnyét, a többiek mind ide­genben szerepelnek. A K. TÁNCSICS SE Ajkára látogat, ahol múlt heti idegenbeli győzelme után nagyon készülődnek ellene. — Kezd összekovácsolódni a csapat, s abban bízom, hogy két hét múlva., amikor a mos­tani együttesből a »négy öreg« eltávozik, akkor sem lesz baj. Ugyanaz a gárda utazik Ajká­ra, amelyik legyőzte a KOM- ÉP-et. Nem csupán azért, mert ismerős az elv, hogy győztes csapaton ne változ­tass. hanem mert pillanatnyi- lag valóban ez a legjobb ti­zenegy, amelyet képesnek tar­tok egy pont megszerzésére Ajkán is — mondta Tóth. Jó­zsef, a Táncsics edzője. A BARCS—K. RÁKÓCZI RANGADÓ kiemelkedik a délnyugati NB ITT mérkőzései közül. Egy hét­tel ezelőtt a Rákóczit biztos győztesnek kiáltottuk ki a Bábod ellen, aztán kétezer hazai szurkoló csalódott a ka­posvári csapatban. Most újabb somogyi rang­adón lép pályára a tavaly még NB H-es együttes — Barcson A barcsi sportvezetők reálisan ítélik meg a helyzetet, úgt mondják, hogy a Rákóczi jobb mint az ő fiatal csapatuk Persze, a Dráva menti együt­tes is szeretné megmutatni, hogy amire a Lábod képes, arra ők is... A LÄBODI MEDOSZ a másik otthon játszó együt­tes. A lábodiak az idei baj­nokságban kitűnően szereplő Mohács együttesét látják ven­dégül. Ha nem lesz elbizako­dott a MEDOSZ, akkor véle­ményünk szerint nyer, A K. VASAS) Bonyhádon játszik a bajnoki pontokért. Hét közben a Vasas meglepően jól futballozott Papírforma szerint nem Is esélytelen. Csak hát a bony­hádiak éppen legutóbb a for­duló nagy meglepetésével szolgáltak. Jó lesz vigyázni... A SIÓFOKI BÁNYÁSZ Mosonmagyaróvárra utazik, ahol az egyik bajnokesélyes, a MOTIM TE fogadja. Még a legjobb formában levő Siófok­nak is nehéz dolga lenne Ma­gyaróváron. A jelek azt mu­tatják, hogy pillanatnyilag a Bányász nem megbízható. Nagy meglepetés lenne a pont­szerzés. A KAPOLYI KISS J. SE Petőházán próbálja meg gya­rapítani pontjainak számát. A lelkes kapolyi csapat okozott már kellemes meglepetést hí­veinek, idegenben is futotta bravúrra erejéből. Most újabbra lenne szükség ahhoz, hogy akár csak egy pontot is szerezzen. A harmadik mérkőzés döntetlen Nagykanizsa sportolói jobbnak bizonyultak Buenos Airesben nagy ér­deklődéstől kísérve került sor Fischer—Petroszjan har­madik sakkmérkőzésére. Az amerikai Fischer vezette ez alkalommal a fehér bábokat. Ügy fest azonban, hogy Fi­Befejezéséhez közeledik az 1971. évi röplabdabajnokság, i Öt mérkőzéssel az évzárás előtt a Nyugati csoportban (itt szerepelnek a somogyi együttesek) a férfiaknál a Szombathelyi Spartacus, a nőknél a Pécsi EAC áll a baj­noki táblázat élén. A férfiak mezőnyében még nyílt a baj­nokság kérdése. A HBNA ver­senyben van a szombathe­lyiekkel. A nőknél úgy fest, megvan már a bajnok. A pé­csi eSvetemista lányok eddig még nem vesztettek pontot. Négvpontos előnyük bizonyá­ra elegendő lesz a végén is. A somogyi csapatok ebben az évben a bainoki táblázat második felében foglalnak he­lyet. Az adott körülményeket figyelembe véve, vérmesebb reményeket nem is táplálhat­tunk. Üj rend szerint rendezik ebben az esztendőben az atlé­tikai csapatbajnokság verse­nyeit. Az NB I B osztályban, ahol a somogyi válogatottak szerepelnek, az első fordulóra Székesfehérváron kerül sor A •!>! 11 ONROGLARI po >a’ i >t-iIhoz kéz emlőket FELVESZÜNK. Jelentkezni lehet a hivatalvezetőnél. scher lendülete megtört, Pet- roszjan pedig belelendült. A harmadik játszma döntetlen­nel végződött. összesítésben is döntetlenül áll a páros­viadal, jelenleg 1,5:1,5. A bajnokság állása Férfiak 1. Sz. Spartacus 17 17 __ 5 1:12 34 2. HBNA 17 16 1 43:15 33 3. PEAC 17 12 5 40:27 29 4. Győri Dózsa 17 11 6 37:29 2? 5. Sz. Haladás 17 9 8 34:29 26 6. Ganz-MÁVAG 17 8 9 35:31 25 7. Fürdőigazgat. 17 7 10 33:29 24 8. K. Dózsa 17 7 10 35 :38 24 9. Szombath. Stil 17 7 10 26:36 24 10. Nagykanizsa 17 5 12 28:41 22 11. Bakony Vegy. 17 4 13 21:40 21 12. KOMÉP 17 — 17 5:51 17 Nők 1. PEAC 17 17 __ 5 1: 8 34 2. Főkert HSC 17 13 4 43:25 30 3. Ferroglóbus 17 12 5 40:23 29 4. MOGAAC 17 11 6 42:26 28 5. MAFC 16 11 5 38:20 27 C. Sz. Spartacus 17 9 30:32 2­7. Bakony Vegy. 17 6 11 24:35 23 8. Bp. Postás 17 6 11 25:39 23 9. K. Vasas Izzó 17 6 11 25:41 23 10. Tatabánya 17 5 12 24:40 2? 11. Pécsi VM 16 5 11 23:36 21 12. Utasellátó 17 1 16 7:48 18 Most, a hét Végén Győrben találkoznak a nyugati csoport együttesei, s itt be is fejező­dik az idei csapatbajnokság. A székesfehérvári viadalon — bár férficsapatunk 2. lett a pontversenyben — nem úgy szerepeltek a mieink, mint ahogy vártuk. Sok volt a sé­rülés és az egyéb akadályozó tényező. Most a férfi váloga­tott jobb összeállításban lép­het pályára. A jelek szerint valamivel erősebb lesz a női csapat is, úgyhogy várhatóan javítanak pozíciójukon a mieink,, Ebben az évben is sor ke­rült a hagyományos Nagyka­nizsa—Marcali járás páros sportviadalra. Ismeretes, hogy a két járás férfi és női atlé­tái, kézilabdázói és férfi sakk­csapatai találkoznak eszten­dőnként, hogy eldöntsék, me­lyik járásban erősödött egy év alatt ez a három sportág. Nos, most a bizonyítás a ka­nizsaiaknak sikerült jobban. A marcaliak csak a sakkban kerekedtek felül. Hozzá tarto­zik az igazsághoz, hogy a győztes nagykanizsai együttes VASÁRNAP ASZTALITENISZ NB II női: K. Vasas—Pénz­ügyőr (Kaposvár, Berzsenyi D. Alt. Isk.) 9.30 ó. TEKE összevont megyei CSB: K. Vasas—Pécsi Ércbányász, Ka­posvár, Volán-pálya, 8 ó. 'Horváthné). K. Fáklya—Pécsi lány ász, Kaposvár, Spartacus- pálya, 9 ó. (Horváth E.) KÉZILABDA Megyei bajnokság: Csurgói Spartacus—K. Vasas, Csurgó, 11 ó. (Müller.) Marcali—Fo­nyód, Marcali, Gimnázium­pálya, 10.30 ó. (Fellegi). Sió­fok—Marcali (női), Siófok, Bányász-pálya, 9 ó. (Fületlen). Balatonszemes—K. Vasas Izzó B (női), Balatonszemes, 11.15 ó. (Fületlen). K. V. Lobogó— Tab, (női), Kaposvár, Texti­les-pálya, 9.45 ó. (Takács). KOSÁRLABDA NB II: K. Táncsics—Köz­ponti Sportiskola, Kaposvár, Dózsa sporttelep, 11,15 ó. RÖPLABDA NB II: K. Vasas Izzó—Bp. Postás (női), Kaposvár, Dó­zsa sporttelep, 12 ó. 'jABDARÜGÁS NB II: Ajkai Bányász—K. Táncsics SE, Ajka, 14 ó. (Bar­na). NB III: Barcsi SC—K. Rákóczi, Barcs, 14.30 ó. ^Schneider). Lábodi MEDOSZ —Mohács, Lábod, 14.30 ó. (Köő). Bonyhádi Vasas—K. Vasas, Bonyhád, 14.30 ó. (Koz­ma). MOTIM TE—Siófoki Bá­valóban válogatott csapatokat küldött a versenyre, míg a marcali színeket rendre egy- egy egyesület képviselte. A páros viadal eredményei: Atlétika Nagykanizsa—Marcali 122:82 (a férfi és női versenyzők kö­zösen alkottak csapatot.) Kézilabda Férfiak: Nagykanizsa—Marcali 21:16. Nők: Nagykanizsa—Marcali 9:0. Sakk Marcali—Nagykanizsa 2,5:1,5 nyász, Mosonmagyaróvár, 14.30 ó. (Vörös). Petőházi Kinizsi— Kapoly, Petőháza, 14.30 ó. (Jambrich). Megyei bajnokság: I. osztály: Lengyeltóti—To- ponár, Lengyeltóti, 14.30 ó. (Szöllősi). Fonyód—Babócsa, Fonyód, 14.30 (Szilvási). So- mogytarnóca—Marcali Latin- ca, Somogytamóca, 14.30 (Ba­ranyából). K. Vasutas—Nagy­atádi Kinizsi, Kaposvár, Vas­utas-pálya, 11.15 (Bóna). Nagyatádi Somogyi—Taszári Szőnyi, Nagyatád, Kinizsi-pá­lya 14.30 (Tóth Gy.). Marcali VM—Karád, Marcali (zárt ka­puk mellett), 14.30 (Műdig). K. V. Lobogó—Balatonboglár, Kaposvár, Textiles-pálya, 10.45 (Zsalakó). Ordacsehi—Csurgó, Ordacsehi, 14.30 (Móritz). II. osztály: Balatonlelle— Gölle, 14.30 (Bozsik), Szöllős- györök—Táncsics SE 14.30 (Bózsa), Siófok—Tab 14.30 (Szántó), Buzsák—Balatonsze- mes 14.30 (Schádl) Tapsony— Balatonfenyves 15.30 (Horváth I. L.) K. Gazdász—Balaton- keresztúr 14.30 (Perger I.), So- mogyvár—Táska 14.30 (Csiz­madia), Balatonszárszó—Sió­fok II. 14.30 (Pesti), Porrog— Nagybajom 14.30 (Németh V.), Gyékényes—Kutas 14.30 (Hor­váth J.), Csokonyavisonta— Vése 14.30 (Varjas), Iharosbe- rény—Felsőbogát 14.30 (Tóth I. István), Mesztegnyő—K. Rá­kóczi II. 14.30 (Hardi), K. Va­sas—Somogysárd 11.15 (Ihász), Szülök—Kadarkút 14.30 (Ba­ranyából), Böhönye—Lakócsa 14.30 (Ducsai). A Szombathelyi Spartacus és a PEAC a röplabda ü II éléi Idény zár ás az atlétikai csapatbajnokságban Sportműsor Milyen tesz az időjárás? A várható időjárás szombat estig: időnként ki­sebb felhősödés, egy-két helyen futó esővel. Mér­sékelt, helyenként megélénkülő északi szél. A vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 15—20 fok között lesz. OKTOBER 9 SZOMBAT Dénes fl lottó nve?üsz<!mal A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Pécsen megtartott 41. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 28. 46. 58. 59, 78. — Nagyszabású bútorkiál­lítás nyílt tegnap a BNV vá­sárvárosának 21/b pavilonjá­ban, ahol a Szovjetunió szö­vetségi köztársaságainak 24 gyárában előállított 29 külön­féle garnitúrát mutatnak be. A 10 napig nyitva tartó kiál­lításon kötik meg egyúttal a magyar üzletfelekkel a jövő évi szállítási szerződéseket is. — 1500—1700 éves leletek kerültek a felszínre az idei ásatások során Madaras ha­tárában, Európa legnagyobb késő-szarmatakori, roxolán sírmezőjében. 1963 óta csak­nem 600 sírt tártak fel mint­egy hatvanezer négyzetméter területen. — Több mint 240 000 fo" rintot fizettek ki betegsegé­lyezésre az év nyolc hónapjá­ban a marcali Egyesült Vö­rös Hajnal Termelőszövetke­zetben. Legtöbbet — mintegy 120 400 forintot — a marcali üzemegység »-használt fel«. — Sok gondot okoz a mun" kaerő-hiány Vácott, a Dunai Cement és Mészműben. A DCM vezetői számos intézke­déssel, szociális beruházással igyekeznek a gyárhoz kötni a dolgozókat. A DCM szom­szédságában már épül az új, kétszáz dolgozónak otthont adó munkásszállás. Ezen kí­vül az idén 1,6 millió forint­tal járulnak hozzá dolgozóik lakáshelyzetének javításához. — Kétnapos ankét kezdő­dött tegnap a Magyar Tudo­mányos Akadémián, amely­nek részvevői a budapesti ne­velési tanácsadó hálózat munkájának tapasztalatait s a további feladatokat vitat­ják meg. — 2,5 millió forintos be­ruházással fejlesztette gép­parkját ebben az évben a barcsi Vörös Csillag Terme­lőszövetkezet. A megvásárolt gépekkel már dolgoznak. — ötvenezer forintos nye­reményt fizettek ki a béke­kölcsön-sorsoláson kihúzott kötvényre tegnap az OTP So­mogy megyei Igazgatóságán. A szerencsés nyertes egy gyári munkás. — A rezgésártalom hatását a szervezetre — vizsgálták október 6—8-ig ötven motor- fűrészes szakmunkáson az Erdészeti Tudományos Inté­zet munkatársai a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazda­ságnál. „Fehér doboz“ a Volkswagenbe» A Volkswagen Művek má­jus óta kis »fehér dobozzal« fölszerelve hozza forgalomba Angliában Beetle nevű autó­típusát. Ez a »fehér doboz« az Angliában kísérletezés alatt álló beépített mikro- áramkörös berendezés ideg­központja és a gépkocsi mű szaki állagáról készített kom puterizált diagnózist tesz le­hetővé. A Volkswagen Művek sze­rint a »komputer-diagnózis« kiküszöböli a hibák megtalá­lásánál az emberi közremű­130 évvel ezelőu. 1841. október 9-én halt meg — 60 éves korában — Karl Fried­rich Schinkel német épí:ész és festő, a német neoklassziciz­mus legnagyobb mestere. A berlini építészeti akadémián végzett, majd olaszországi ta­nulmányútja után Berlinben telepedett le. Eleinte festészet­tel foglalkozott; délvidéki be­nyomásait nagyméretű, roman­tikus stílusú tájképeken dol­gozta fel, melyekkel magára vonta az udvar figyelmét. Gö­rög szellemben tervezett első nagyobb klasszicista alkotása, a berlini Neue Wache épülete (1818) nemes arányú dór elő­csarnokával, különleges díszí­tésű párkányával, egyszerre vi­lághírűvé tette. Legkimagas­lóbb alkotása a görög forma­nyelven, de eredeti elgondo­lással tervezett Altes Museum (1824—1828) monumentális épü­lete. Az ion oszlopsoros fő­homlokzathoz falkénekkel dí­szített, nyitott előcsarnokot kapcsolt, festői kialakítású lép­csőházzal. Az épület közép­pontjában helyezte ei az is­tenszobrokkal díszített, pom­pás térhatású korinthosi ku­polacsarnokot. Rendkívül sok­oldalú volt; gazdag építészeti munkássága mellett sikert arattak romantikus tájképei, falképei, kőrajzai is. A királyi színpad részére gazdag fantá­ziájú díszleteket- tervezett, s fémöntéssel is foglalkozott. ködést és a szervizállomások személyzetének munkaidejét 50 százalékkal csökkenti. — Húsz százalékkal növe­kedett a konyakfogyasztás vi­lágviszonylatban az 1970/71-es idényben, a most nyilvános­ságra hozott statisztikai ada­tok szerint. — Először tartottak vér­adást Somogydöröcskén. A kisközség lakóinak tizenhá­rom százaléka több mint tíz liter vért adott a siófoki kór­ház számára. — Sertésexport Bulgáriá­ba. A bolgár sertéstenyész­tés fejlesztésére több mint harminc fiatal tenyészállatot szállítottak a nagybajomi Lenin Termelőszövetkezet­ből. Az első ilyen exportra az elmúlt napokban került sor. — Valóságos ütközetet ví­vott három bankrabló Tehe­rán főutcáján a rendőrökkel. A csatában mindkét fél egy embert vesztett, kilenc sze­mély, köztük hét járókelő súlyosan megsebesült. Az egyik rabló egy utcai tele­fonfülkéből a tervezett bank­rablás részleteit tárgyalta meg társaival; a beszélgetés­re felfigyeltek a járókelők és azonnal értesítették a rend­őrséget. — Ideiglenesen megvonták a repülési engedélyt az ame­rikai légierő hét Lockheed Galaxy típusú szállítógépé­től. Egy oklahomai támasz­ponton a pilóta felszállás előtt maximális teljesítmény­re állította a hajtóműveket, amikor az óriásgép négy haj­tóműve közül az egyik lesza­kadt a Galaxy szárnyáról. — Értesítjük a lakosságot, hogy Naevbalomban október tl-én országos állat- és kira­kodóvásár lesz. (11179) — Felhívtuk vásárlóink figyel­mét most kaohntó telepünkön t0x40-es sz.abvánvoala, fenyő fűrészáru, színes falicsempe, aj­tó, ablak, mikecell hő- és hang- szigetelő lemez, beton kerítésosz­lop. beton kútgyűrű és farost­lemez. Kaposvári TÜZÉP l-es számú telepe, Kaposvár. Berzse­nyi u. 21. (329699) S SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 197L oktobar 9.

Next

/
Thumbnails
Contents