Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1971-10-09 / 237. szám

TÁNCOSOK AZ ADRIÁN

A siófoki ÁFÉSZ ajándéka

Őszi halászat

Az Utcai neonok világítottak még, amikor a Sió Áruház elé kora hajnalban odakanyarodott az Ikarus. Fiatalokból és még fiatalab- bakból állt a csoport, mert ahogy a mondás tartja, a jókedvű, tizenéves fiatalok között megfiatalodnak az idősebbek is. Jókedvben pedig nem volt hiány, hiszen jutalomüdülésre indultunk a jugoszláv tengerpartra,

A siófoki ÁFÉSZ ajándéka: öt nap.

Az út célpontjai: Zágráb.

Rijeka — magunk között csak a régi nevén emlegettük, Fiume —, Abbázia és egy pulai kirándulás az állandó szálláshelyről, Lovranból.

A siófoki szövetkezet néhány régi dolgozóját küldte erre a jutalomútra pihenni, kikapcsolódni, főként a Sió Áruházból. Köztük volt az ÁFÉSZ főkönyvelője is. A csoport gerincét a szövetkezet kiváló együttese, a Balaton Táncegyüttes alkotta. A »»vezérkar-«, Balogh István csoportvezető, valamint Együd Árpád, s vele természetesen a mindent hűséggel megörökítő filmfelvevő gép. Két vendég is elkísérte az együttest, dr. Gáti István, a Siófoki Városi Tanács elnöke, no meg egy újságíró, aki most a krónikás szerepére vállalkozik.

Néhány apróbb »javítás« után robogott velünk az Ikarus* Aki kitekintett az ablakon, búcsúpillantást vetve a piros-fehér-zöld vámsorompó felé (csak visszafelé is ilyen gyorsan menjen minden), minden érzékével igyekezett felfogni: most már idegen földön jár. A boltosok az áruház kirakatait vették szemügyre kritikus tekintettel, az ifjú táncosok a divatot mustrálták, miközben ajkukról egyre-másra sorjáztak a népdalok. Jó hangú fiatalok táncolnak az ÁFÉSZ Balaton együttesében. Töretlen a jókedv. Az egyik művészeti vezető háttal ült, s amikor hamisan szállt az ének, akkor sem látta senki, hogy Együd Árpád »összevonta szemöldökét«.

Á külországot lehetetlenség teljességében átfogni, jugoszláviai útibeszámolót pedig éppenséggel olvashattak már lapunkban. Mindenki egy valamit néz meg nagyon magának, s ez a legfőbb élmény, a többiről kisebb-nagyobb emléknyomok maradnak. Az ismeretlen tájak mellett engem talán legjobban a fiatalok öröme ragadott meg. A siófoki tanácselnökkel a falvak képét mustrálgattul^, a régi népi építkezés mellett a »kétablakos kiesi házakat« kétszintes, pajtás, garázsos épületek szorítják ki. Volt olyan udvar, ahol egymás mellett parkolt az ökrös szekér, a traktor meg a Citroen. A lányok őszinte örömére itt is édes a fagylalt, a férfinép pedig örült a jó sörnek. No meg annak hogy még a kis falusi bisztrókban is ott áll a zenegép.

Kétszer ismerkedtünk Zágrábbal. Egyszer csak úgy »futtában«, másodszor hazafelé. Az idegen először a Na-Ma emeletes üzletét keresi fel, hiszen itt az otthon kapott ötven- és százdináros csekkekért tízszázalékos kedvezménnyel vásárolhat.

Beesteledett, mire Horvátország hegyóriásai közül a kő- kockás úton Rijeka külvárosába kanyarodtunk. Van aki azt mondja, legszebb hajnalban megpillantani a tengert. Este is fenséges. Szeptember utolsó napjait írtuk, de augusztus végi meleg fogadott bennünket

a kikötőben. A víz sötét fe-, .padi szereplések mellé. Sokan

lületén hatalmas hajóarányok bontakoztak ki, és a kikötő- part vastönkjei csillogtak az esőben. Beköszöntött az ősz a tengerparton is. Csendes volt, de akik kiszálltak a buszból, azok számára új és izgalmas. Különösen az út menti pálmafák látványa ...

Az Öt nap ajándék gyorsan fogyott. Mint ahogy könnyebedett zsebünk is a dinároktól. De a fiatalok azért fiatalok, hogy tudják fűszerezni jó dolgokkal az utazást. Egymást is ünnepelték. Egy fiatal pár, Sápi János és Fátyol Katalin ezen az úton tartotta eljegyzését. Igaz, hogy az otthoni vörös bort és pálinkát sligovica meg vinjak helyettesítette, de legalább olyan jól sikerült, mint bármely más hasonló esemény otthon.

A merészebbek fürödtek is a lovrani strandon, s a történelmi pillanatokat háttérben a cápafogó hálóval Együd Árpád örökítette meg filmen. Valamennyi útjúkról film készült, jólesik majd vetíteni a klubban és ábrándozni egy kicsit ...

A fiumei sétát az abbáziai követte de azt hiszem a csoport egyik legnagyobb élménye a közös este a tengerparti »kozmikus bárban«. Ide belépőt sem kellett fizetni, hosszú hajú fiatalember keverte a gépzenét, s az egész helyiség olyan volt, mintha ausztronauták számára építették volna. Pedig tinédzserek számára épült. Kék, vörös,' világító kalapos bolygók, különös égitestek a falon, a mennyezeten állandóan vil- lódzó fény, és sztereo hangon a beat, jó nagy erővel. Kell ennél több?

A tenger egyébként nem árulkodott az őszről, csak a part, a völgyek, ahol a lombos erdők gyorsan megadták magukat a szeptembernek, csupán a konok fenyők tartották a zöldet. A kirándulók számára különösen félelmetes volt a Pula felé vezető út több száz méter magasan a tenger fölött. Alulról hullámok csapódnak a parti sziklákhoz, s bizony félelmetes ez a szépség. A városnéző séta után, eltelve az amfiteátrum látványával, mindenki elismerte hazafelé, ez az út a tenger fölött, a szakadék partján a legszebb, a legnagyobb élmény volt!

Amin csak én, vendég létemre lepődtem meg, az a fiatalok jókedve mellett a nagy fegyelem volt. Alkalom nyílt arra az őt nap alatt, hogy képet kapjak az együttes szelleméről, összeforottságáról, valami újat, valami mást a színmár általános iskolás korukban kezdték a táncot Együd Árpád és Balogh István vezetésével. És nem érzem túlzásnak, ha ezt a szót használom: pedagógia az, ahogyan a fiatalokkal az együttesben bánnak. Talán száraznak tűnik, hogy útiélmények helyett ezzel hozakodom elő, de mindenképpen példaszerű, s a fiatalok is elismerik. A Balaton együttes vezetői rendszeresen tartanak szülői értekezletet. A fiatalok egyáltalán nem tiltakoznak ez ellen, sőt így legalább nem kell külön kérle- lés, és nincs szülői bizalmatlanság sem. önkéntelenül is Vásárhelyi László néptáncszakértő Szekszárdon halott szavai jutnak eszembe: az elszaporodott fellépések mellett egyre több és nagyobb gondot kell fordítani az együttesekben a belső nevelő munkára is. A Balaton példája magáért beszél.

Gyorsan elfogyott az ÁFÉSZ szép ajándéka, az öt nap. Nem volt fellépés, csak pihenés, tánc is csak a bárban, meg éneklés, utazás, vásárlás. Nem egy a fiatalok közül már a kereskedő szemével tekintett szét, hiszen az együttes tagjainak jó része a siófoki ÁFÉSZ dolgozója. Van köztük házaspár is, Bö- röczfiék, akiket a tánc »hozott össze«, s akik elkísérték erre az útra a fiatalokat.

Közhely de igaz, elrepült az idő. A fiumei üzletsor, a tengerjáró hajók nagyszerű látványa. az abházit« séta, a lovrani fürdés és a pulai délután egyszeriben emlékké vált, mikor eikiáltotta magát a buszban valaki: »Nézzétek ott a

Balatoni«

Tröszt Tibor

4.

Huszár úgy száguldott a ködben, hogy az már egyenesen istenkísértés számba ment, perceken belül kint voltak a tarlón. Bíró készülődött a felszálláshoz, a rakodók furcsáll- va nézték az eseményeket, önkéntelen tisztelet gyűlt bennük a pilóták iránt. Valami olyasfélét éreztek, mint amikor először láttak repülőgépből kiszálló pilótát — s ami aztán a mindennapos együtt- lét meg a repülőbrigád kis »ügyei« miatt fokozatosan eltűnt belőlük.

Mikor Bíró felszállt, a kis Ági még ugyanott állt, ahol Csapó gépének utolsó hangfoszlányát hallotta, s ugyanúgy mereven a ködbe bámult, mint akkor.

Csapó még mindig nem látta a földet. Látta, hogy a benzintartály lassan ürül, kezdeti jóérzésébe már beleköd- lött egy kis félelem — de sokkal inkább a magány bántotta, rettenetesen egyedül érezte magát.

Lejjebb ereszkedett, figyelt a föld felé, hátha valahol fölszakadt a köd. S akkor kissé jobbra egy sötét tömeget vett észre, pár pillanat múlva Bíró arcát is meglátta. Az villant az eszébe, hogy ez is föntragadt, bár azt neki okvetlen látnia kellett volna, s amikor aztán Bíró annak tudatában, hogy észrevették egymást, határozottan jobbra kanyarodott, már tudta, hogy miről van szó és beállt a másik gép mögé.

Kristófszőlős felett valóban derült volt, az ég. A repülőtéren már tudtak róluk, szinte feltűnés nélkül szállt le a két kis gép a széles betonkifutóra. ahol máskor szuperszonikus harci gépek motorjai bőgtek.

Az ügyeletes megmutatta, hova álljanak a gépekkel.

Leállították a motort, kiszálltak. Már szürkült, a homályban meghittebbnek tetszett a világ. A két pilóta

Hetipiac

szótlanul állt egymással szemben. Az egyik medveformán hajlott háttal. A másik kecsesen, mint egy balettáncos. Egymásra nevettek — bizonyára nagyon boldog volt mind a kettő. Aztán Csapó hátba vágta Bírót, és szorosan egymás mellett elindultak.

A reptér-ügyeletes felajánlotta nekik, hogy aludjanak a laktanyában, de ők inkább megjárták a faluba vezető háromkilométeres utat. Egy öregasszonynál kaptak éjszakai szállást. Megmosakodtak, megkérdezték a mamát, merre van a kocsma, az öregasz- szony dicsekedve mesélte: most már presszó is van a faluban.

— Hogy miket tudnak ezek a falra festeni — mondta nevetve a presszóban Csapó, és Bíró is vele nevetett.

Elfáradtak, de egyikük sem érezte a fáradtságot. Leültek az apró asztalka mellé, szótlanul nézték egymást, aztán Bíró azt kérdezte:

— Jó a benzinórád?

— Persze — mondta Csapó —, a vén Berci még tegnapelőtt megcsinálta.

A presszóskislány odajött az asztalukhoz, kicsit esetlen — messziről látszott rajta,

Hajnali három óra. Csend van a városban. Akik nyolcra mennek dolgozni, most fordulnak a másik oldalukra. A park környékén, a piac bejáratánál azonban kis kézikocsik kerekei csikordulnak. A kocsikon virág, gyümölcs. Befordulnak a kapun, gazdáik lepakolnak. Most még válogathatnak, hogy hova. A legjobb hely mindjárt a bejárat mellett — ezt veszi észre először a vevő, itt lehet leggyorsabban eladni.

Szóval ide jön a vevő, majd két-három óra múlva. Az árusok addig várakoznak, topognak, fáznak. Hideg már a hajnal, de azért van aki leül a kis székére, elbóbiskol.

— Nincs foglalt hely a piacon — mondja a gondnak. — Aki előbb jön, jobb helyet talál magának. Aki később, annak csak a csarnok mögötti asztalok jutnak. Ezért jönnek hajnalban a »piacosok«. Nyáron néhányon már hétfő este 11-kor idepakoltak, hogy kedden az elsők között adhassanak el. Olyan is van, aki mindennap ugyanarra az asztalra rakja áruját, és ha véletlenül megelőzik, hát »megtorolja sérelmét.« »Ez az én asztalom.« »De én jöttem előbb." Szó szót követ, aztán repül a virág meg a palánta. Volt rá eset, hogy a rendőröknek kellett beavathogy falusi — lány volt, sző ke, az arccsontjai picit kiáll-1 tak, de ez jól illett keskeny.* mandulavágású szeméhez.

— Valami jó töményét — mondta Bíró, s erre a kislány sorolni kezdte:

— Kecskeméti fütyülős í szatmári szilva, hubertusz » kevert, konyak — s kis szünet • után még hozzátette — ja ; meg gin is van — így mond ta g-vel.

A két pilóta elmosolyodott s Csapó azonnyomban meg is szólalt:

kozniuk

ba.*<

egy-egy csetepatéöt óra, fél hat felé világosodik. Most lehet látni, hogy hol mi van, ki mit árul. Az első asztalokon virág, gazdáik voltak »az első fecskék«, övék a fő hely. Hátrébb kupacokban szőlő, szilva — kissé fonnyadt már —, alma, körte.

Jobbról bódék, felirattal — itt vannak a kiskereskedők. Feltűnik az »élelmes maszek«, a piacnak hol az egyik, hol a másik végén jelenik meg. Megnézi a falusiak áruját, gesztenyehalmot, diót.

— Ez magának gesztenye? Látta volna, milyet hoztak az előbb! Adja tizenkettőért, viszem az egészet. — Az asszony még alkudozna, de 6 már vállára is kapta a zsákot, viszi a bódéja felé, beszél amíg mér, amíg kifizeti az árát. Az embernek a bűvész jut az eszébe, aki azért mondja a magáét, hogy elterelje a közönség figyelmét.

A fedett csarnokban fehér kötényes »tejfölös asszonyok«. Két hosszú asztalon gomba. Némelyik ismeretlen formájú. Megérkezik a gombavizsgáló, végignézi mindet, cédulát tesz melléjük, most már jöhet a vevő, biztosan nem vesz bolondgombát.

— (Tizenkét éve csinálom ezt. Minden gombát ismerek. Nagyon meg kell nézni, hogy melyik milyen, mert minden ehetőnek megvan a mérges párja. Az eladók is, a vásárlók is ismernek, néha a lakásomra hozzák a gombát, hogy nézzem meg, ehető-e.)

\

— Akkor legyen szíves kél gint.

A lány a farát billegetve elkacsázott az asztalok között. Csapó hosszan utánanézett, megcsóválta a fejét és csettin- tet.

— Na, úgy látom fölébredtél — mondta Bíró, s talán egy kis sajnálkozás is volt a hangjában.

— Nem rossz kis csibe, mi? — mondta a másik.

Bíró megrántotta a vállát, elnézően mosolygott.

(Folytatjuk)

Megjelennek az eisó vevők.

A gyakorlott háziasszony. Éber szemmel nézi, hol, mit, mennyiért? Melyik áru szebb, olcsóbb. Pillanatok alatt föltérképezi a piacot, válogat, kritizál, alkuszik.

— Sovány ez a csirke, mennyiért adja?

Megemeli, lóbálja a levegőben, visszateszi, helyesebben visszadobja, majd a nyaka szakad szegény állatnak — mintha az tehetne róla, hogy nem hízott meg jobban.

Jön a férj, akin látszik, hogy küldték, legszívesebben zsebrevágná a cekkert. Papírra írták fel, hogy mit kell vennie. Gyorsan megveszi az első árusnál, nem kérdez, csak kér, nem alkuszik, csak fizet, igyekszik minél hamarabb túllenni az egészen.

És jön a néni, aki tulajdonképpen nem is a vásárlás miatt látogat ide minden kedden, pénteken, Karjára akasztja füles kosarát, mindenhol megáll, beszélget, ismerősöket keres, megbeszéli az időjárást, a szomszéd gyerekének kanyaróját, tíz óra felé vesz egy kiló szőlőt és hazamegy.

Teljes készletét kirakta a »piac-butik«. A sátrakban akasztókon lógnak a pulóverek, de lehet kapni farmernadrágot — valódi amerikai —, gyöngyöt, láncot, gyűrűt, sodrófát és húsklopfolót »És természetesen tiki-taklt Békésen megfér itt egymás mellett a műanyag virágváza, az irattárca — fedelén kacsingató gésával 65-ért, igényesebbeknek 76 forintos is van —,a falvédő legelésző szarvasokkal, csobogó patakkal, lila ruhás hölggyel és jól fésült úrral.

— Vigye csak aranyoskám, kimoshatja negyvenszer is, olyan lesz, mint új korában.

Orvosi rendelő is van a piacon. A kis szobában tégelyek, lombikok. Először azt hittem, hogy a törzsvendégek részesülnek itt ingyenes orvosi kezelésben, de mint később kiderült, azt vizsgálják, hogy a behozott tyúkok, nyulak nem betegek-e?

— Nagyon kell vigyázni, nehogy fertőző betegséget hozzanak be az állatok. Szúrópróbaszerűen vizsgálom meg őket — mondja dr. Dómján Béla. — Gazdáik gyakran kérnek tőlem tanácsot. Persze egy-két embert is részesítettem már elsősegélyben.

Ahogy végigmegy a piacon, innen is, onnan is odaszólnak! Jó napot, doktor úr! Használt ám a gyógyszer, már jobban vannak a nyulak!)

Dél van. A vevők fogynak, az árusok topognak. De már nem a hideg miatt, hanem a türelmetlenségtől. Nem sikerült mindent éladni. Az egyik asztalon fél láda árvácska árválkodik.

— Mos ennyivel csúfkodjak haza — kesereg a gazdája. Felpakolja a maradékot a kiskocsira, és elballag. Mentében még odaszól a szomszédjának: —

— Nem volt nagy piac! Ta-; Ián majd kedden.

Simon Mária

SOMOGTI NÉPLAP WL oktfbcr >.

0

/