Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1971-10-14 / 241. szám

NYELVEK NÉLKÜL? A nyáron nemzetközi konferenciasorozat színhelye volt a magyar főváros, ahol megjelentek a szaktudomány világszerte is mert képviselői, Ausztráliától Európáig. Az impozáns nyitó­ünnepségen a tribünön ültek a szakma kiválóságai, majd pedig szekciónként megkezdő­dött az előadássorozat angol és francia nyelven. A beszélgetések és előadá­sok során mindinkább bebizo­nyosodott, hogy neves szak­embereink többségének le kell mondani a vitapartner szere­péről, egyszerűen azért, mert a magyar nyelven kívül a világ egyetlen más nyelvén nem be­szél. Nem az/első és nem is az utolsó eset — mondhatná valaki. Ez biztos, viszont a nemzetközi kapcsolatok kiszé­lesedésével egyre gyakoribb és visszatérő problémává válik nyelvtudásunk krónikus és egyelőre kilátástalan gyenge­sége. Nem kevésbé elgondolkod­tató az a tény sem, hogy a külföldre utazó magyarok 90 százaléka egyetlen idegen nyelven sem beszél, sőt még egy kicsit büszke »-mutoga- tós« magyarságára, s elvárja, hogy megértsék minden gon­dolatát. De külföldi tárgyaló- partnereink is többször meg­győződtek arról: a magyarok többsége — és ez a vezető be­osztásban dolgozó szakembe­reinkre is vonatkozik, akik­nek pedig hivatalból egy vi­lágnyelvet elfogadhatóan is­merniük kellene — nyelvtudás hiányában csak tolmács segít­ségével tudja megértetni ma­gát. Mi lehet az oka ennek a már nevetségesen — szomo­rúan gyenge hazai nyelvtudás­nak? Kétségtelenül előnyös helyzetben vannak az angol és francia nyelvterület népei, mert anyanyelvűk vagy a be­szélt nyelvük egyúttal világ­nyelv is, vagyis a világ bár­mely részén megértetik magu­kat, és nem kell külön ener­giát fordítaniuk egy világnyelv megtanulására. Az országok másik részé­ben a sajátos történelmi, et­nográfiai helyzet, a nyelvi megoszlás követelte meg egy vagy két világnyelv elsajátí­tását. így Svájc nógynyelvű ország, ahol a lakosság jelen­tős része két nyelvet beszél, különösen a nyelvterületek határain. A jugoszláv tenger­parton a lakosság a több év­százados olasz uralomnak megfelelően beszéli az olasz ■nyelvet, Szlovénia északi ré­szén pedig a német nyelvet. A volt gyarmati területek j'r- ni-olvasni tudó lakossága pe­dig a volt gyarmatosító or­szág nyelvét beszéli anyanyel­vén kívül. Az országok lakossága több­ségének azonban külön ener­giát kell fordítania egy-egy világnyelv megtanulására. Kü­lönösen fontos egy világnyelv megtanulása olyan kis nép esetében, mint a magyar, mert nyelvrokonaink távol élnek tőlünk, nyelvük erősen, eltér a miénktől, és a magyarhoz ha­sonlóan a nehezebb nyelvek közé tartoznak. A világ tudo­mányos eredményeinek,, a technikai-műszaki újdonsá­goknak az átvételére pedig ko­runkban különösen szükség van, mert az információk megsokszorozódtak. A publi­kációk azonban csak valame­lyik világnyelv ismeretében válnak használhatókká! Régi törekvése az emberi­ségnek olyan nyelv alkotása, amelynek segítségével a nyelvi nehézségek megoldódnak, nyelvtana könnyen tanulható, a nyelv pedig viszonylag ke­vés fáradsággal elsajátítható. Az eszperantó nyelv, bár az utóbbi időben jelentős sikere­ket ért el és hozzájárult a baráti kapcsolatok nemzetközi méretű kiszélesítéséhez, a tu­dományos életben mind ez ideig nem tudott elterjedni, és mint érintkezési nyelv sem vált általánossá. Maradtak te­hát nekünk a világnyelvek, minden nehézségükkel együtt. A második világháború után kialakult, illetve megerősödött a szocia­lista világrendszer: a kelet­európai szocialista országok­ban a Szovjetunió hivatalos nyelve, az orosz lett a köte­lező nyelv — az általános és középiskolákban, illetve a fel­sőoktatási intézményekben. Az orosz nyelv előnye, hogy meg­könnyíti a szocialista országok szakembereinek egymás kö­zötti érintkezését. Erre igen nagy szükség van, mert erős gazdasági és politikai kapcso­latok fűzik az említett orszá­gokat egymáshoz, sőt a nyu­gati országokban is egyre nő az oroszul tanulók száma. Már az utóbbi időben sike­res tankönyvi és módszertani reform történt különböző szin­tű orosz nyelvoktatásunkban, a fiatalok többsége még 8 évi tanulás után sem jut el a középszintű beszéd- vagy fordítási készség fokára. Is­mertem több olyan gimnáziu­mi osztályt, ahol három-négy tanuló kivételével az osztály nyelvtudása alig érte el az alapfokot, de akadtak olya­nok is, akik az érettségi előtt is hiányos betűismerettel ren­delkeztek. A panaszok a nyelv n-hézségeit hozzák fel ment­ségként, de a tanulók fakul­ta '.(van fölvett angol és né­met nyelvtudása a bizonyíté­ka annak, hogy a nyelvtanulás ma nálunk minden viszonylat­ban krónikus probléma. A nyelvtanuláshoz kétségte­lenül nagy szorgalom, állandó gyakorlás és persze nyelvi fo­gékonyság is kell. Anélkül azonban, hogy mentegetni kí­vánnám ezek sokszor előfor­duló hiányát, el kell ismeri: nyelvoktatásunkban számos gyenge pont altad. Talán több céltudatosságra, sőt prakíiciz- musra lenne szükség a nyelvi anyag kiválasztásában. Az is­kolák célja alapfokú nyelvi ismeretek megtanítása lenne, nem az a cél, hogy oroszul vagy németül »-bevágja-« va­laki költők és írók életrajzát, hanem hogy adott helyzetben meg tudja kérdezni, merre található ez vagy az az objek­tum, kérni tudjon közszükség­leti cikkeket idegen nyelven, el tudjon igazodni alapvető életszituációkban. A felnőttoktatás tapasztala­tai is azt mutatják, hogy hincs módszertanilag kikristá­lyosodott nyelvtanfolyam-ve­zetés. Az audiovizuális tanfo­lyamok vezetői sokszor a hallgatóságra bízzák a miből, mennyit, hogyan arányok el­döntését. A sokszor hagyomá­nyos módszer teljes elvetése mellett fél-audiovizuálls okta­tás folyik, a nyelvi laborató­riumok pedig, ahol ilyen van, lehetőséget teremtenek a kor­szerű nyelvoktatás megvalósí­tására. A gyorsított tanfolya­mok viszont meglehetősen költségesek, eredményességük tartóssága pedig erőben vitat­ható. Lényeges visszahúzó ténye« ző, hogy a nyelvtudás anyagi elismerése ma még nincs arányban a befektetett ener­giával. Bár az MM 6/1965. és a 3/1967. számú rendelet sze­rint középfokú nyelvvizsga esetén az alapbér 4-—8 száza­léka, felsőfokú nyelvvizsga után pedig 8—15 százaléka jár nyelvpótlékként. Ennek a ren­delkezésnek anyagi nehézsé­gekre hivatkozva az egyes intézmények vagy egyáltalán nem, vagy csak részben tesz­nek eleget. V alamit pedig — az ed­diginél hatékonyabb intézkedés formájában — tenni kellene az aktív nyelvtudás megszerzéséért, illetve a nyelvtudás fokozá­sáért Jobb oktatási módsze­rekkel, anyagi-erkölcsi elis­meréssel, nagyobb szorgalom­mal és gyakorlással. Mert ki kell tekintenünk a nagyvilág­ba ahhoz, hogy jobban be­csüljenek minket — magya­rokat! Dr. Vuics Tibor A legnagyobb mikroszkóp Üj, nagy teljesítményű elekt- romlkroszkóppal gazdagodott a Szegedi Orvostudományi Egyetem biokémiai intézete. A korszerű japán berendezéssel milliószoros nagyítás érhető ei, és segítségével egyes mole­kulák belső szerkezetét is ta­nulmányozhatják. Hazánk leg­nagyobb felbontóképességű mikroszkópjával elsősorban az izmok működését vizsgálják a szegedi intézetben. A Pedagógiai Társaság somogyi tagozatának munkájáról Mint arról a Somogyi Néplap is hírt adott, 1970. de­cember 19-én megalakult a Pedagógiai Társaság megyei tagozata azzal a nemes cél­lal. hogy összefogja, mozgó­sítsa a művelődésügy fejlesz­tésére a megyében munkálko­dó pedagógiai erőket. A 61 taggal induló tagozatunk első feladatai közé tartozott azok­nak a munkacsoportoknak a kialakítása, melyek a termé­keny eszmecseréket, feladat- megoldásokat biztosíthatják. (A pedagógiai Deli István, a didaktikai Szabó Zoltán, a ve­zetéselméleti dr. Szőke György vezetésével). Az eddigi megbe­széléseken közelebb került az elmélet és a gyakorlat egy­máshoz az olyan aktuális kér­désekben, mint az ellenőrzés, az értékélés, a személyiség megismerése. Ezek a kisebb kollektívák látszanak alkal­masabbnak egy-egy probléma megvitatására, kutatási fel­adatok kitűzésére és a megol­dások kimunkálására. Míg a teljes tagság elé általános kérdések kerülhetnek, mint májusban történt az V. neve­lésügyi kongresszus ajánlásai­nak megvitatásakor. Az elő­adó dr. Simon Gyula országos főtitkárunk hangsúlyozta, hogy a nevelésügyi kongresszus ajánlásait aktuálissá teszi az MSZMP X. kongresszusának állásfoglalása és határozata a közoktatás általános revíziójá­ról,. ezért a társaság munká­jának egyik alapja ez. Terve­zett záróülésünk témája: fel­olvasások tagjaink dolgozatai­ból, igy az alsó és középszin­tű vezetés problémái (dr. Ke­lemen—Sótonyi műve) és az általános iskolai megyei fel­mérés anyaga (Varga Gyula és munkacsoportja). Az országos pedagógiai élet­be való bekapcsolódás érdeké­ben küldöttséggel vettünk részt az MTA Eötvös-emlék- ünnepélyén Budapesten, ki­épült kapcsolatunk a társaság pécs—baranyai tagozatával. Munkatervcsere, konzultációk és személyes részvétel a ta­gozati munkában az együtt­működés formái. Így részt vettünk a NÉKOSZ-mozgalam pedagógiája c. téma pécsi vi­tájában, nevelésmódszertani kutatási ankétet szervezünk Kaposváron, közreműködünk a szocialista tanár—diák vi­szony téma feldolgozásában. Tagozatunk megalakulásáról és terveiről cikket jelentet­tünk meg a Pedagógusok Lapja 1971. január 7-i számá­ban és a társaság országos Tájékoztatójában (1971. 4.). Tagjaink közül többen publi­káltak értékes tanulmányokat, cikkeket országos tanulmány- kötetekben, folyóiratokban és a megyei sajtóban. Tagozatunknak eredményes együttműködést sikerült kiala­Meglehetősen régen, évtize­des újságírói ténykedésem legelején — amikor mi is töb­bet jártunk gyalog, mint ma­napság — egy eldugott fa­lucskába vitt az utam. Jó da­rabon döcögött velem a vo­nat, aztán jött az apostolok lova, vagy nyolc kilométeren át. A gyalogút toronyiránt tartott a falunak, erdőn, lege­lőn át, dűlőutakat keresztez­ve. Már közel jártam a faluhoz, szépen látszottak a szélső há­zak piros cserépsapkái. Az út most a temetőn át vezetett. Itt megálltam. Jólesett a szusszanás, meg aztán nem én voltam az első, aki egy falut megismerendő a temetőben kezdtem a vizitet. A temető.. No. milyen a temető? Min­denki tudja. Talán itt gondol­kodik az ember legtisztábban az életről, itt, " ahol a halál olyan közel van. De hát mi­nek erről beszélni? ősz volt, de nyári meleget ajándéko­zott akkor a halandónak a napfényes idő. Bóklásztam a csillogó fehér, igaz és hamis márvány sírkö­vek között, mígnem az egyi­ken megakadt a szemem. Fénykép volt rajta, méghoz­zá kettő is, az aranyfestékes feliratok között. Egy férfi meg egy fiúgyerek nézett Ősz, piros levelekkel rám. Mintha, ide igazán nem illően, kicsit mosolyogtak vol­na ... Persze, ilyenkor elő­kotorják a sublótból a képe­ket, évekkel korábbiakat, és csak ezek akadtak az özvegy keze ügyében. Mert, hogy apa és fia volt a képen, azt elmondta a sír­felirat. És az egészből együtt kisejlett a tragédia. Később a faluban, egy esti családi be­szélgetés végén megkérdez­tem ... Az ötvenes évek elején tör­tént. Két gyerek játszott az udvaron. Régen összehordott rönkök hasaltak a fűben, azon ugrándoztak. Jancsi tizenkét éves volt, Péter pedig, o szomszédék fia, három évvel »öregebb-*. Játszottak, s közben talál­tak valamit. Forgatták, néze­gették. Bementek a fészerbe, hogy senki ne lássa őket, ott felültek a kocsiülés deszkájá­ra, és folytatták a babrálást. Mígnem, egyszerre... A fészer cserepei, mint lá­basban a pattogatott kukori­ca, úgy perdültek a levegőbe. Gyerekordítás, füsti orrfacsa­ró szag, mint amikor fellob­ban a gyufa lángja. De csak egy gyerek ordított, a szomszédék Péter fia. Jobb markába szorította bal kezé­nek három ujját. Három csonkot, amelyekből ömlött a vér. Nézte, szorította és ordí­tott, aztán rohant, végig az udvaron, ki az utcára, a dok­torlakás irányába. Jancsi ült a kocsideszkán. Maga elé meredt, értetlenül. Föl akart állni, hogy leszáll­jon a kocsiról, de a kabátja elakadt a lőcsben. A kabát, ott a hasa táján, éktelenül pi­ros volt. Mint a pipacs a bú­zában ... Lehuppant a kocsikerék mellé. Vonszolta magát ki­felé az udvarra. Amikor hát­rafordult, poros-piszkos csí­kot látott: kiömlött a tanító bácsi piros tintája, biztosan... Erejéből annyi futotta, hogy eljusson az öreg diófáig, szemben a fészerrel. Össze­gömbölyödött. Körülötte pi­ros lett az avar, áztak a szá­raz diófalevelek. Ott talált rá az apja. A borostás arcú ember ro­hanva jött, aztán olyan tíz méterre a mozdulatlan kis tö­megtől megtorpant. Alit és nézett, a keze kinyúlt arrafe­lé, az arca egyre fakóbb lett. Vajon mit gondolhatott? Talán arra gondolt, hogy pár évvel korábban egyik társa, aknaszedés közben ... Akkor is a nagy robbanás hangjára szaladt oda, ezt a füstöt érez­te, és ezt a képet látta. Akkor odarohant a bajtársához, be­szélt hozzá, tenyerével pró­bálta visszaszorítani a kitódu­ló vért... Most állt, megfeszített lá­bakkal. Már többen is voltak körülötte, ott sürgölődött az orvos is. Az emberek jajve- székeltek. Csak ő nem tett semmit. Az asszonyt az orvos fogta le. ö nem látta. Valaki a fülébe ordított valamit, ö nem hallotta. Mondják, hogy egyszer va­lamiféle remegést láttak raj­ta, aztán megfordult, és kiro­hant az udvarból. Közben ki­abált, a mellét verte, elhagyta a sapkáját, kabátját... Az utca végén volt egy gödör. Téglagödömek mondták, mert egy időben sok ház épült egyszerre a faluban, és a gaz­dák mind onnan hordták az agyagot a tömésfalakhoz. Ez a gödör azóta mindig megte­lik vízzel, lehet vagy három­négy méter mélységű is. No, arrafelé tartott, és belevetet­te magát. Azt mondják, nem lett öngyilkos, mert már meg­zavarodott, nem tudta mit csinál. Ezért is volt rendes te­metése. A fiával együtt te­mették, ott volt az egész fa­lu... Hát, eddig a történet. A mesélő, a fiatal házigazda, mindkét kezével a fehér asz­talterítőre tenyereit. Olajos, traktoroskéz. Az egyik. A má­sik: csak két ujj. A hüvelyk­ujj meg a kisujj. A tragédia mementója. Ősz van. Ilyenkor hullanak a levelek. Feladatukat elvé­gezték, a fa most már meglesz télen nélkülük is. Tavasszal születtek, most meghalnak. Sötétzölden, rozsdabarnán, fa­kósárgán. De akad az avarban piros levél is. Vannak ilyen fajták a fák között. Ezeknek az elhullajtott levele minden ősszel piros... Hernesz Ferenc kítania a megyei tanács mű­velődésügyi osztályával, a To­vábbképzési Kabinettel, a Pe­dagógusok Szakszervezetének megyebizottságával. Ennek •eredményeként részt vettünk az Iskolatelevízió és a megyei tanács országos pályázatának elbírálásában, a megyei peda­gógiai pályaművek lektorálá­sában. az országos jelentőségű -Balatoni beszélgetések« le­bonyolításában. A Továbbkép­zési Kabinet jelentősen tá­maszkodik tagozatunkra az előadói megbízatásoknál. Meg­hívtuk — bizonyos koordiná­lási tendenciából — társasági rendezvényeinkre a TIT me­gyei pedagógiai szakosztályá­nak és a népfront megyei pe­dagógiai bizottságának képvi­selőit Pedagógus-közvélemé­nyünk tájékoztatására cikket jelentettünk meg a Somogyi Néplap 1971. január 29-i szá­mában az ifjúsági törvényter­vezet társasági országos vitá­járól. Tagozatunk képviselője részt vett a megyei oktatási tanács munkájában. A megyei pedagógustársa­dalmának fokozott erkölcsi­anyagi elismerése érdekében a pedagógusszakszervezet me­gyebizottságával és a megyei művelődésügyi osztállyal kö­zösen javaslattervezetet dol­goztunk ki megyei pedagógiai díj alapítására. A napokban részt vettünk a társaság napközi otthoni szak­osztálya és a megyei művelő­désügyi osztály által rende­zett országos tanácskozás munkájában Marcaliban. A 44 részvevő előtt — akik fővá­rosi, szegedi, nyíregyházi, kecskeméti intézményekből Stb. jöttek — tagozatunk tag­ja, dr. Navrasits Lászlóné tar­tott bemutatót az egész na­pos iskolai munkából, mely­nek egyik úttörője a Marcali Általános Iskola. Az előadá­sok, 'Viták után a tanácskozás eljuttatta állásfoglalását az il­letékes művelődésügyi minisz­terhelyettesnek. >1 konkrét munkatervi feladatok teljesítése mellett a tagozat továbbfejlesztésére to­vábbi erőfeszítéseket teszünk egyrészt a megyei szakképzés­ben, szakoktatásban részt ve­vő pedagógiai erők bekapcso­lására (mezőgazdasági főisko­la, gépipari szakközépiskola), másrészt a fiatal tehetségek, új szakemberek és a gyakorla­ti munkában kitűnő pedagógu­sok (óvónők, tanárok, tanítók, oktatók) nagyobb mértékű részvételének biztosítására a társasági életben. Rövid működésünk alapja« ezekről az eredményekről és tervekről tudunk számót adni a tagozat életét összegezve. A még eredményesebb munká­hoz szeretnénk tagjaink sorá­ban látni minden alkotó peda­gógust, aki gyakorlati és el­méleti tevékenységével me­gyénk közoktatásának tovább­fejlesztését kívánja előmoz­dítani. Szelénül Gábor tagozati titkár SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1971. október 14. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents