Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1971-09-30 / 229. szám
Premier előtt »Volt, aki hazaszökott“ Ujlakók a kollégiumban VJ TANÉV kezdődött. A kollégiumokat ismét benépesítették a diákok. A felsőbb évesek szinte már hazajönnek, de az első osztályosok félve, bátortalanul indulnak a diákotthonba. Vajon milyen lesz a közösségi élet, mennyire fog hiányozni a család, a szülők állandó gondoskodása. Én is ezekre a kérdésekre kerestem választ, amikor a kaposvári Latinca Sándor Fiúkollégiumba mentem. Elsősökkel beszélgettem benyomásaikról. — Otthon, a faluban sokat ijesztgettek: »majd jól elsimáznak a negyedikesek-«, meg nekünk kell majd ágyazni. Az első napokban nagyon féltünk, szinte megszólalni se mertünk, de ahogy eltelt egy kis idő, megnyugodtunk. Barátságosan fogadtak minket, megtanítottak ágyazni, rendet tartani, s a gollégiumi szokásokat is elmagyarázták. Egymás szavába vágva mondják el véleményüket, benyomásaikat. Vannak panaszok is, azonban ezek többsége pár hét múlva már nem lesz gond a számukra. — Ritkán mehetünk haza — panaszolja Rántás Laci. — Bizony az első időben még nagyon szokott hiányozni a mama — veszi át a szót Cselők László, a kollégium igazgatója. — Volt olyan elsősöm, aki a harmadik nap hazaszökött. Mikor visszajött, beszélgettem vele, két napra hazaengedtem a hét végén, azóta semmi baj sincs. — Hogyan segítették elő az új kollégisták beilleszkedését? — Két nappal az évnyitó előtt beköltöztek a diáktanácstagok, velük megbeszéltem ezeket a dolgokat. Külön felhívtam a figyelmüket arra, hogy mindenféle testi fenyítést, szándékos »kiszúrást« szigorúan büntetek. Szerencsére erre nem került sor. Egy nappal előbb bejöttek a legfiatalabbak. Mielőtt a többi évfolyam beérkezett, ők már kipakoltak és egy kicsit megismerték újdonsült otthonukat. — Hogyan fogadta a diáktanács az elsőéveseket? — A legelső nap összehívtuk a diákotthoni »polgárokat«. s ismertettük az itteni szabályokat, a kialakult szokásokat. Először kérdezni se mertek, úgy meg voltak ijedve, de amikor rájöttek arra, hogy a negyedikesek nem esznek embert, gyorsan feloldódtak. Olyannyira, hogy este tizenegykor az ágyam mellett még mindig elsősök álltak, s kérdéseket tettek föl —mondja mosolyogva Hartmann János diáktanácselnök. — KÍSÉRLETI kollégium a miénk — magyarázza Cselők László. — A tanulmányi eredmény szerint és a kollégiumi rend betartása alapján van gyenge, jó és kiváló közösség. Ez nagyon hasznos dolog, a tanulmányi átlageredményeken javít, mivel a kiváló kollektíva több jutalmat kap és a közösségi életet is jobban megszokják a gyerekeik. Huszonegyedik éve vagyok a pedagóguspályán, tudom milyen nehéz az elsőévesek beilleszkedése, ezért minden segítséget megadunk nekik. Z. I. — Körülbelül tízvagonnyit, a termés felét. — Hányán dolgoznak? — Naponta nyolcvanan. Reggel nyolctól kettőig — körülbelül óránként öt forintot keres meg egy személy. A mezőgazdasági szakközépiskolások átlagosan hét forintot kerestek — látszik, hogy nekik ez a munka szakmába vág. — Meddig dolgoznak itt diákok? netben nagy útra készülnek. Szeged, Orosháza, Gyula, Békéscsaba, Debrecen, Nyíregyháza, Tokaj, Aggtelek, Miskolc a fontosabb állomás. És hogy elég legyen a pénz, egy- egy szombat délutánt, vasárnapot is munkával töltenek. Így volt ez tavaly is. S. F. Megérett a gyümölcs, szerte a megyében diákok szorgoskodnak a földeken: ládákba gyűjtik az almát, szilvát, körtét, őszibarackot Kiskorpádon, Bárdibükkben, de itt Kaposváron is. A Kaposvári Állami Gazdaság huszonnégy holdas almását először szeptember 6-án keresték föl az iskolapadokat még meg sem szokott fiatalok. A Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola után 13-án a kereskedelmi szakközépiskola, majd 20-án a Táncsics Gimnázium diákjai következtek Az állami gazdaság háromféle almát termeszt, húsvéti rozmaringot, jonatánt, és gold-delicseszt. Az NDK-ba és Csehszlovákiába exportálnak — Mennyi almát szedtek le eddig a diákok? — kérdezem Kassai György vezető kertésztől. Diákok a cseri gyümölcsösben — Október 15-ig. A Sirály főpróbáján — A szereposztásról is szeretnénk hallani. — Premier előtt csak anynyit, hogy számomra biztos, erős szereposztásnak tűnik a kaposvári Sirály-előadás. H. B. Közművelődési jegyzetek KÍSÉRLET Csehov remeke, a Sirály hitvallás a művészet értelméről. Az új évadban három magyar színház tűzte műsorára; közülük elsőként a kaposvári Csiky Gergely Színház mutatja be. A kedd esti főpróbára látogattunk el színházunkba. A nagy színpadon egy kicsi, puritán színpad áll. Amikor felgördül a függöny, ezen a kis színpadon éppen az utolsó simításokat végzik a mesterek, a hamarosan kezdődő előadás türelmetlen pillanataiban. Ezen a kicsi színpadon kezdi bontogatni szárnyait Natasa — a Sirály... Az első rész után Zsámbéki Gábor főrendezővel, a darab rendezőjével Csehov korszerű színpadra állításáról, a Sirálv rendezői megfogalmazásáról és a szereposztásról beszélgettünk. — A Sirály négy főalakja a művészettel foglalkozók alapvető típusait kelti életre. Csehov arra a kérdésre keres feleletet, hogy a művészet segíti-e megoldani életünket? Az eddigi, hagyományos Cse- hov-előadások mindent elöntő szomorúsággal, nagy csendekkel, kizárólagos halk tónusokkal érzékeltették az egymás mellett gyötrődő, életük értelmét kereső, javarészt művészemberek sorsát A jelentősebb mai Csehov-előadások élesebben hangsúlyozzák a darabokban rejlő komikumot. (Mindmáig nem értették, hogy miért nem írja a szerző színpadi alkotásai alá: tragikomédia. Az igazi Csehovot most kezdjük igazán fölismerni.) Csehov emberábrázolása bonyolultabb, gazdagabb, mint ahogyan eddig a közfelfogásban uralkodott. Ezt igyekszik visszaadni a mai, korszerű színház, — mi is. — Én a tragikomédiában hiszek — szinte rendezői ars poéticát fogalmaz meg ebben a mondatában Zsámbéki Gábor. — Hogyan értelmezi a négy főalak szerepét? — Minden Sirály-előadás lényegére ezzel kérdezhetünk rá. A rendező kit tart közülük tehetségesnek, tehetségtelennek? Rendezésemben arra törekedtem, hogy mind a négyüket művésznek nevezhessem. A művészet megközelítésének módjai különböznek csak nálunk — Nyina — a Sirály? — Azt a típust testesíti meg, akiben oly nagy mértékben dolgozik a hit, hogy magánéletének roncsolódása is pályáján előre vezeti. Nyina életét nem oldja meg a művészet, de tisztábban tudja kifejezni önmagát. A lazaságot, a munkafegyelem hiányát sehol sem tűrhetjük el, előbb-utóbb föl kell fedni az ilyen hibákat. A tervezés kapcsán szó esett arról, hogy szabad-e még egyáltalán föltenni úgy a kérdést, hogy kell-e terv. De más területen sem ártana jobban odafigyelni a népművelés gyakorlatára, hogy úgy mondjam, felügyeleti módszerekkel. A felügyelet természetesen nem jelenthet csupán számon kérést, hanem tanácsadást, segítséget a mindennapi munkában, különösen a helyi tanácsok megnövekedett hatáskörét figyelembe véve. Mert a helyi igazgatásban dolgozók közművelődési szemléletének alakítása, az irányításra való felkészítése ugyancsak a felügyelet felelősségét növeli. Illetékes népművelési főhatóságok úgy vélték jónak, hogy érdemes lenne kidolgozni a népművelési szakfelügyelet rendszerét. Erről számoltak be a megyei tanács népművelői egy értekezleten a községi és szakszervezeti népművelőknek. A kísérleti alany szerepére három megyét jelöltek ki: többek között Somogyot is. A szakfelügyeleti kísérletbe különösebb elméleti útmutatás nélkül kezdtek a megyék. Az előzetes somogyi elképzelések szerint a megyeszékhelyen élő, népművelésben járatos emberek mellékállásban fogják betölteni ezt a hivatást. Mert a szakfelügyelet— pedagógiai tapasztalatok alapján — hivatás, és nemcsak egyszerű megbízatás. Ezek a szakfelügyelők körzeteket kapnak majd, s a népművelők munkáját ellenőrzik, erről jelentést tesznek a megyei művelődésügyi osztálynak. Mikor a kísérleti formát »előterjesztették«, már sok kérdés felmerült a járási hivatalok osztályvezetőiben, a népművelőkben. Például az, miért csak a megyeszékhelyeken élők láthatják el ezt a feladatot. Hiszen az általános és középiskolai gyakorlat mást tanúsít. (Jóllehet igaz az is, hogy a népművelésnek némiképp más a természetrajza, mint a pedagógiának.) , Engem a mellékállás ténye foglalkoztat. Mert ha nem népművelők gyakorolnak népművelési felügyeletet, az bizony furcsa kissé. Ha népművelők, akkor miért nem tartozik a főállás egyik feladatkörébe mindez, mint az iskolai * szákfelügyeletnél. Mert ebben viszont megegyezhet a két művelődési terület természetrajza. Mint mondtam, mindez kísérleti stádium még, csak a kísérletet övező aggodalom a meglepő. Elmondták ugyanis, hogy az illetékes főhatóság összegezi majd a tapasztalatokat, s a jó dolgok szintéziséből alakul ki az országos gyakorlat. S ha ezt véletlenül rosszul csinálják, azért — úgymond — várható az elmarasztalás. Ez az aggodalom érthetetlen a számomra. T. T. A börtön téglái Rakott ládahegyek. Asszonyok válogatják az almát. A gyümölcsösbe indulunk. Embermagasságú fák. ötezer darab, 1962-ben telepítették. Az ágakon egymást érik a vörös gömbök. Távolban beszédet kavar a szél: énekfoszlány, nevetés. A Táncsics Gimnázium két osztálya, a harmadik bé és az első cé szorgoskodik a sorokban. Munkájukat Szendresi István ellenőrzi: — Munkájukra nincs panasz. Egyenletesen dolgoznak. A harmadikosok már harmadszor vannak itt: elsőben, másodikban is ide jöttek, majdnem mindenkit személyesen ismerek Az osztály létszáma negyvenkettő, tíz-tizenegy fős brigádokban dolgoznak. Volt olyan brigád, amelyik százötven nagy ládát is teleszedett egy nap. Általában másfél sor a brigádok teljesítménye — egy sor kilencvenhat fa. Tavaly ötezerkilencszáz forintot kerestek, és a Bala- ton-felvidékre szerveztek kirándulást Az érettségi szüf lletékes helyen megengedték, hogy Erzsébeti Pál jogerősen elítélt köztörvényest meglátogassam a szomorú rabságban. Börtönőr vezetett a találkahelyre, egy első emeleti magánzárkába, amely csak akkora mint egy jobbfajta pesti albérleti szoba, amelyért négyszázötven forintot kér a tulajdonos. A cella berendezése a szokásos: egy vaságy, egy mosdó, egy asztal, egy szék, egy vizeskupa. Az elítélt jóvágású, negyvenéves forma ember; arcán, szemén, örökös szomorúság borong, de ez teljesen érthető. Nem tudja, hogy újságíró vagyok, eléggé megilletődötten fogad. — Miért került ide? Az elítélt arca egy kissé elpirul, ádámcsutkája rángatózni kezd, s látszik, hogy birkózik a szavakkal. — Miért került ide? — sürgetem a választ. — Idegen tulajdon eltulajdonítása miatt. így fogalmazta meg a bűnét. Bonyolultan, de finoman. — Szóval lopott? Szomorúan bálint — Mit lopott? — Téglát. — Mennyit? — Egy vikendházra valót. — Kitől lopta? A kemény, edzett, jogerősen elítélt köztörvényes sírással küszködik. — Sajnos, uram, hozzányúltam a társadalmi tulajdonhoz. Mert tetszik tudni, kőműves az én becsületes foglalkozásom, egyik építőipari vállalatnál dolgoztam anno- dacumal. Engem, meg a Mihályi szaktársat, aki szintén itt ül a szomszédban, a tizen- nyolcasban, bíztak meg azzal, hogy felépítsük a megyei börtön új kőkerítését. Kaptunk téglát, cementet, homokot. Munkához láttunk, dolgoztunk, dolgozgattunk, bár csak órabért fizetett a vállalat. Aztán, mikor megálltunk egyet füstölni, Mihályi megemlítette, amit mondani szoktak, hogy minden embernek van egy téglája a börtönben. Én erre húlyéskedésbSl azt mondtam, hogy ha már ilyen szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy módunkban van megtenni, hát vigyük haza a téglákat. A fájrontkor egy-egy téglát tettünk a táskánkba. A kenyér meg a szalonna helyére. — Csak nem azért ülnek? — Nem azért. Csak a történet kezdődik itt. Este Kubicska suszterral iszogattam, s eldicsekedtem neki, hogy hazahoztam a téglát. Erre Kubicska, akiről tudni kell, hogy nála letér az egyenes útról, szépen megkért, hogyha már ott vagyok, ha már módom adatott, vigyem haza az ő tégláját is. Egy krigli sörért kötélnek álltam. Itt egy pillanatra megszakad a beszélgetés, mert a rabot meg akarom kínálni egy Kossuth cigarettával, de ő megelőz, és elém tart egy egész doboz Savariát. — Hát ezért került ide? Az elítélt fájdalmasan legyint. — Még ez is csak kezdete a történetnek. Szóval dolgoztunk, dolgozgattunk, pedig mint már mondottam: a vállalat csak órabért fizetett... Hát kérem, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy itt mindenkinek van egy téglája. Igen, a szólásmondás hatása alatt álltam. Az a bűnös! Néztem, nézegettem a téglákat, s azokra gondoltam, akiket nagyon szeretek. Éz itt Teréz néném téglája... az az édesapámé... ez az édesanyámé ... amott az édes feleségemé ... amaz a Józsi sógoré ... Nagyon nagy az én famíliám kérem ... Kezdtem félre dobálni a téglát, megmondom őszintén: a legjavát, mivel mint már mondtam is, nagyon szeretem a famíliát. Láttam Mihályi szaktárstól is, hogy szeretteire gondol éppen, mert ő is kezdte félredobálni a téglákat. Megmondom őszintén: a legjavát. Mihályi szak- társnak is elég népes a famíliája. Midőn szeretteink téglája jókora kupacba gyűlt, Mihályi azt mondta, hogy nem érdemes sokat vacakolni, vigyük haza a téglákat egy füst alatt, nem kell begyulladni, a kutya sem ugat meg bennünket, csak szerezzek egy belevaló sofőrt, aki vállalja a feketefuvart. Megmondom őszintén, én nem tudtam olyan sofőrt szerezni, de Kubicska suszter, akiről már említettem, hogy néha letér az egyenes útról, néhány krigli sörért beszervezte Kovács 24. Jánost a TEFU-tóL z éjszaka leple alatt lopakodtunk szeretteink tégláiért. A hold sem világított, a csillagok sem ragyogtak, a kutyák sem ugattak. Minden úgy ment volna, mint a karikacsapás. De pontosan ebből a cellából, ahol most én ülök, kilesett egy rab, csirkelopásért elítélt senkt Észrevette, hogy valami nem stimmel, és fellármázta a börtönőröket. gbaon La jm SOMOGYI MÍPIiAP fpyj —- -| fn g ff 5
