Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1971-09-30 / 229. szám
IGÉNY ÉS LAKÁS MŰSZAKI HETEK L ehetne-e akár csak beszélni is lakáskérdésről, ha hirtelen, általános követésre találna az ókori filozófus, a görög Diogenész, aki a hagyomány szerint hátat fordítva a társadalmilag elismert jólétnek és szokásokig egy hordót talált a legkomfortosabb lakhelynek? Kérem a tisztelt olvasót, ne intézze el e kérdést egyetlen legyintéssel, hogy ez tréfa. Sőt, hadd kockáztassam meg azt az állítást, hogy ez az elképzelés nem is teljesen lehetetlen, továbbá nem elfogadható ellenérv az sem, hogy »ugyan kinek komfortos egy hordó.« Nem kell messze mennem a példákért. Ha ön, olvasóm, fürdőszobás lakásban él, már bizonyára nem érzi komfortosnak a fürdőszoba nélküli lakást S ha fürdőszoba nélküli a lakása, de van benne vízvezeték, villany, esetleg gáz, akkor nem érzi komfortosnak az olyan lakást, amelyből ezek hiányoznak. Gyermekkoromban falun, ahol éltem, a vályogházban nem volt se víz, se gáz, se villany. Jó ivóvízért egy kilométerre mentünk az artézi kúthoz. Emlékezetem szerint elégedettek voltunk a lakáskörülményeinkkel, kényelmesnek éreztük. Nem is olyan távoli múlt ez, s a példa folytatható a legszerényebb telepi szükségviskókig, amelyek mér igazán egyenértékek voltak Diogenész hordójával. S ami a gyermekkori falusi emléket illeti, még ma is ez a komfort azoknak, akik a villany- vezetékkel be nem szőhető tanyavilág mélyén élnek. De még falun sem veszett teljesen nyoma ennek az életkörnyezetnek, jóllehet minden községben van már villany, szaporodnak a vízvezetékek, nyomukban a fürdőszobák, a főzést kényelmesebbé teszi a palackos gáz. ' Ennyi elég talán annak szemléltetésére, hogy a komfort nem ugyanaz mindenhol, mindenkor, mindenkinek. Ám mindez egyúttal azt is bizonyítja, hogy amit tegnap annak éreztünk, ma már nem elégíti ki kényelmünket — igényünk változik. Hallót cam én már olyan megjegyzést, hogy »miért nem Volt lakáskérdés a háború előtt?« Nos ezért. Nem a lakáshelyzet volt kielégítő, hanem az igény volt alacsony. L akáskérdés azért lett, mert igényeink megnövekedtek. Mégpedig jobban, mint a lakások száma, és jobban, mint a lakosság száma 1941-ben ugyanis nem egészen 2,4 millió lakást számláltak az országban, ma viszont 3,2 millió van. Akkor száz lakásra még 382 lakó jutott, ma már csak háromszáz. Am, ha mindezek alapján azt találná javallani valaki, hogy csökkenteni kell az igényeket, az éppen olyan lehetetlen ajánlat lenne, mintha arra biztatna, hogy kövessük a hordólakó görög bölcselőt! Egyrészt azért, mert a gyarapodó népesség, a városiaso- dótelepülésforma nemcsak a környezet szépsége miatt, hanem közegészségügyi, közellátási, közlekedési és egyéb nyomós szükségből sem enged meg olyan lakáskörülményeket és környezetet, ami megfelelő lehetett egy-két emberöltővel korábban, falusias települési körülmények között. Másrészt és főként pedig azért, mert az igényeket társadali fejlődésünk, szocialista eszméink támasztották, és mi ezeket az általunk Is támasztott igényeket az emberibb életkörülmények iránt termeszetsen vállaltjuk. Mi több: szükségünk van ezekre az igényekre, hiszen arra serkentik az embereket, hogy munkakörükben és azon kívül is több hasznot hajtsanak, nagyobb értékeket állítsanak elő. Nekünk tehát a társadalmilag elismert jólétnek és szokásoknak fittyet hányó dioge- nészi példa helyett éppen egy társadalmilag vonzó jólétet kell példának állítani, és ennek megvalósítására ösztönözReklám és valóság Varga Vilmos budapesti olvasónk négyoldalas levelet küldött hozzánk, amelyben marcali látogatásának élményeit írta meg. Levelét kivonatosan közreadjuk. — Amikor hónapokkal ezelőtt riport hangzott el a rádióban a leghíresebb somogyi cukrászról, a marcali Kandier Lászlóról, feleségem somogyi büszkesége nem ismert határt. El is határoztuk, hogy meglátogatjuk Marcalit, és megkóstoljuk a híres-nevezetes fagylaltot. A nagy fedett teraszon már jó néhányan élvezték a színes gombócokat, s a táblán — igaza volt a riporternek — tizenhatféle készítményt számoltam össze. Harmincnégy perces sorban állás után jutottunk el a pulthoz. Amikor ránk került a sor, a három fagylaltot osztogató családtag közül az egyik elment, a másik kettő pedig termoszokba mérte az adagokat, a »bérleteseket« szolgálták ki ... Egy szőke, fiatal lány Rodol- fót meghazudtoló ügyességgel meregette kis kanálkáját a fagylaltrengetegbe, s első csalódásomat azonnal elkönyvelhettem, mer az adagok — véleményem szerint — a szokásosnak csupán a felét tették ki. Mögöttem háromgyermekes családanya várt sorára. Magam elé engedtem, s kértem a szőke lányt, hogy szolgálja ki őket: — Várjon türelmesen sorára, nem látja, hogy mit csinálok, vagy talán úgy látja, hogy alszom? — felelte a kiszolgáló és tovább pofozta a gombócokat a termoszokba. — Különben is, akinek nincs ideje, az ne jöjjön ide, aki pedig idejön, az várjon sorára és ne beszéljen — folytatta. — Szégyellj e magát — felelte a családanya mérgesen. — Maga szégyellje magát — rakta csípőre kezét a szőkeség s a nyomték kedvéért a a pultra koppantott a fagy- laltoskanállal —, különben is becsukom mindjárt a kaput és nézhetnek, mehetnek ahová akarnak! A helyiségbe nyíló ajtón maszatos ruhás ember lépett be, akiről megtudtam, hogy j az üzlet tulajdonosa. Ideges- } nek látszott, valószínűleg ♦ azért, mert kisegítő családtag- | ja nemcsak megkárosítja a | vásárlókat, hanem még tiszteletlen is velük szemben. Megkaptuk végre a fagylaltot, ami a négy forint ellenére egy vendéglátóipari kétforintos adagnak felelt meg. Miközben megkóstoltam, tekintetem a konyha udvarra néző ablakára esett. Ott is kiszolgáltak, de nem fagylaltot. Senki sem állt sorba a folyó borért, csak bejelentette igényét, s kapta a poharat. Ha valamit megtehetnék — írja olvasónk marcali tapasztalatait összegezve — az az volna, hogy a kisegítő családtagot elküldeném valamelyik budapesti cukrászdába, hadd tanuljon meg kiszolgálni és udvariasan beszélni. A kapukat pedig — véleményem szerint — csak akkor lehet bezárni, ha már eljött a záróra ideje, vagy esetleg - akkor, amikor az állami és a szövetkezeti kereskedelem azon a színvonalon áll, hogy a vásárló minden igényét maradéktalanul ki tudia elégíteni. Ha a kisipar ebből a munkából részt vállal, akkor azt teljesítse becsülettel és tisztességesen — fejezi be levelét Varga Vilmos budapesti olvasónk. ni. A gazdasági reform ösztönzési rendszerébe alapjában ezzel a céllal kapcsolódnak bele az új lakásügyi jogszabályok, amelyek változatosan figyelembe veszik a családi és anyagi körülményeket, és arra serkentenek, hogy ne csak igényeljük, elvárjuk a jobb körülményeket, hanem képse- ségeiriket latba is vessük érte. Ideje volna az igények után igényességet is támasztani : az emberben önmagával szemben, valamint a használatában álló javak kezelésében, gondozásában. így még több lakás épülhet, mint korábban. De illúzió lenne azt hinni, hogy a lakások meny- nyisége majd mindent megold. A lakás köböl, betonból, élettelen anyagokból épül, s nem növekszik vagy csökken a benne sokasodó vagy belőle kirajzó család méretei szerint. Arra is gondolni kell, hogy a vágyott lakás ne váljon ketreccé, ne az szabályozza a család nagyságát, a nemzedékek együtt- vagy különélését. Éppen a változtathatóság megkönnyítésére határozta el a kormány az ingatlan- és lakáscsere-közvetítés szabályozását Ugyanakkor a tanácsok kezelésében lévő lakóházak fenntartására is gondolt — miután az új lakbérekkel a fenntartás költségeinek egy részéhez (korántsem teljes összegéhez) a használók: a lakók hozzájárulását is igénybe vette. E zek az intézkedések fölöttébb szükségesek, ha meggondoljuk, hogy az ország összes lakásának egynegyedét kitevő állami lakás- állomány felét legalább negyedszázada nem tatarozták. Mind több az olyan régi ház, amelyet már olcsóbb lesz újjal pótolni, mint felújítani. Az állami lakások 35 százaléka komfort nélküli — természetesen nem a diogenészi értelemben, hanem mai egyre általánosabb igényeink szerint. S ha ezeket az igényeket elismerjük — amint tesszük —, akkor csak helyeselni lehet azt is, hogy végre a lakás elsősorban nem azért érték, mert »hiánycikk«. N. F. Az iparfejlesztési alapok felhasználása Az elmúlt tíz évben országosan megváltozott az ipar területi elhelyezkedése. A vidékre telepített, s a helyi erőkből létrehozott ipar következtében csökkent a főváros részaránya. Ebben az ötéves tervben szintén tovább kell fokozni az iparosítást, annál is inkább, mert több tényező sürgeti. A fővárosba koncentrálódott sok üzem, gyár — ezek jelentős része már elavult körülmények között dolgozik — a nagyfokú munkaerőhiány miatt nem képes tovább fejlődni. Arról nem is beszélve, hogy egyes üzemek gátolják a városkép kedvező kialakitását. Vidéken ugyanakkor még vannak munkaerő-tartalékok, sőt ezekről a területekről évek óta tartós munkaerő-vándorlás indult meg Budapestre és az iparosított körzetekbe, nem kevés problémát okozva a lakásellátásban, és tovább fokozva a városiasodás egyébként is sok-sok megoldatlan gondját A területfejlesztésről, az iparfejlesztési alapok felhasználásáról és az ezekkel ösz- szefüggő kérdésekről tartott tegnap vitaindító előadást Tatai Zoltán, az Országos Tervhivatal osztályvezetője a műszaki hetek utolsó előtti napjának elnökségi rendezvényén. Meghívottként jelen volt még néhány, a somogyihoz hasonló helyzetben levő megye képviselője is. Mint az előadó hangsúlyozta, a területfejlesztés és a vidék iparosításának alapvető feladata az átcsoportosítás: vagyis a munkaerőforrásokhoz közelíteni a beruházásokat. A területfejlesztési alapot három részre tagolták. Pénzeszközökkel támogatni egyes ipari létesítmények Budapestről vidékre telepítését; a szénbányászati területeken átalakítani az ipari szerkezetet, tekintve, hogy a szénbányászat vezető szerepe megszűnt; végül az utolsó feladat, az elmaradt területeken meggyorsítani az iparfejlesztést. Erre a célra a kormányzat két és fél milliárd forintot fordít, s mint az összegek megoszlása mutatja, az utóbbi feladat a legfontosabb. (Természetesen a különböző célok összekapcsolhatók. A kitelepítés például az elmaradott területek iparfejlődését nagymértékben gyorsítja.) Az elmaradott vagy közepesen fejlett megyék iparának támogatására 1,4 milliárd forint jut Amikor mérlegelték, hogy milyen megyéknek adjanak pénzt és mennyit, figyelembe kellett venni, hogy milyen az ipari foglalkoztatottak aránya, mekkora a meglevő ipari bázis, az általános foglalkoztatottsági szint és az elvándorlás mértéke. E szemponttok alapján nyolc megyét jelöltek ki, köztük Somogyot is. Az összeg legjelentősebb hányadát a leginkább elmaradott Szabolcs kapta, míg a megyék többsége (Somogy is) 120 millió forintot. A kormányzat a beruházásokra — a korábbi gyakorlattól eltérően — nem településeket, hanem ezúttal területet jelölt ki. Az országban állami támogatással 128 üzem épül a tervidőszakban. Az átlagos létszámnövekedés üzemenként 375 fő lesz, ami arra mutat, hogy a tervek szerint sikerül a támogatást koncentrálva, a szétaprózódás veszélyét elkerülve felhasználni. A beruházások nyomán az országban 1975-ig 40—50 ezer fős ipari létszámemelkedés várható. Iskolatej, iskolakakaó »Szép Ids csészékben adják a tejet, van rajta nefelejcsvirág, nagyon jó azt kézbefogni, mert olyan jó sütős ...« Aligha akad valaki, aki ne emlékezne erre a gyerekkorát felidéző Móra-elbeszélésére, amelynek címe: A csaló. Ebből is látszik, hogy az iskolatejet már jó néhány esztendővel ezelőtt »feltalálták«. Napjainkban másképpen zajlik le a tízóraizás. Legtöbb gyerek nem az otthon becsomagolt uzsonnát eszi meg, hanem az iskolában vesz magának. Két és fél deci tejet, kakaót meg egy kiflit. A meleg tejből hideg lett, s nem csészékben, hanem műanyag flakonokban árulják. — Mennyit isznak a diákok? — kérdem Somlyai Jenőt, a Kaposvári Tejipari Vállalat áruforgalmi osztályvezetőjét — A napközi otthonokat leszámítva az iskolákban naponta 600—700 flakon tej és 2800—3000 flakon kakaó fogy el — válaszolta az osztály- vezető. — Mióta árulnak rendszeresen iskolatejet? — Három éve. Nagyobb mennyiségben főleg azóta fogy, amióta műanyagba töltik. Ugyanis így sokkal hi- giénikusabban fogyasztható. Azelőtt sok problémát okozott a palack kimosása és ide-oda szállítása. Most nincs ilyen gond. Néhány iskolában viszont a pedellus vagy a gyerekek nem vállalják az eladással járó többletmunkát, ott ezért nincs tej. — Hány iskola kapcsolódott be az akcióba? — Tizenöt általános iskola, gimnázium és szakközépiskola, valamint napközi otthonok. A Tejipari Vállalat közvetlenül csak két iskolába viszi az árut, a többi a vendéglátó A jobboldali erők csak késleltethették, de nem akadályozhatták meg, hogy a választási eredménynek megfelelően megalakuljon az új, demokratikus koalíciós kormány. A kommunisták ismét úgy vetettek véget a színfalak mögötti puccskísérleteknek, hogy a tömegekhez fordultak. Budapesten (itt a Kommunista Párt megszerezte az összes szavazatok 27,5 százalékát, szemben az országos 22,3 százalékkal!) a Hősök terén 1947. szeptember 6-án tömeggyűlést hívtak össze. Ismét három- százezren tettek hitet a Kommunista Párt és a Baloldali Blokk mellett Az emelvény feletti jelszó: »Lássunk hozzá az építőmunkához/« Itt terjesztették a tömegek elé az MKP kormányprogramját amelyben a kormányválság megoldása, a puccsisták szétzúzása, a bankok államosítása szerepelt többek között. Dinnyés Lajos — a kommunista győzelem ellenére ö lett a miniszterelnök — november 4-én be is nyújtotta a bankok államosításáról szóló törvény- javaslatot Pfeiffer Zoltán és párthívei igyekeztek megakadályozni, hogy ezt a törvény- javaslatot elfogadják, nehogy ezzel a nagytőke (politikájuk gazdasági bázisa) újabb nagy vereséget szenvedjen. De minden próbálkozásuk kudarcot vallott. A Tisztelt Ház november 21-én részleteiben is elfogadta a törvényt. Az Országházban hamarosan újabb történelmi eseményre került sor: egyesült a két munkáspárt, s ezzel megszületett a teljes munkásegység. A parlamentnek azon az ülésén, amelyen bejelentették a két munkáspárt egyesülését, dr. Ortutay Gyula oktatásügyi miniszter benyújtotta az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot. A Ház kimondta a sürgősséget, és már másnap — 1948. június 16-án — meg is szavazta. Az MDP vezérszónoka Bóka László kultuszállamtitkár volt — Ennek a törvényjavaslatnak az a célja, hogy betetőzze a magyar nép gazdasági, politikai és társadalmi felemelkedésének hatalmas művét. Programunk azt célozza, hogy szűnjék meg a vagyonosok műveltségi monopóliuma, hogy ne legyen a magyar iskolafajok között egy sem, amelyből ki van zárva a magyar dolgozó gyermeke. Schlachta Margit megpróbálta megakadályozni a törvény elfogadását, de a Ház óriási szótöbbséggel — 230 szavazattal 63 ellenszavazat, illetve tartózkodás ellenében — az iskolák államosítását szavazta meg. Ezután Schlachta is elérkezettnek látta az időt, hogy Pfeiffer Zoltánt, Peyer Károlyt és Kovács Imrét követve hátat fordítson az országnak: ő is Nyugatra szökött. Egyébként az a jelenség, hogy az ellenzéki pártok képviselői sorra-rendre Nyugatra távoztak, egyértelmű bizonyítéka volt a jobboldal lelepleződésének, elszigetelődésének. E politikusok számára egyetlen alternatíva létezett: az új demokratikus rend megbuktatása. Amikor ez lehetetlennek bizonyult, céltalannak látták az ellenzéki szerepet, s külföldön bekapcsolódtak a magyar demokrácia elleni rágalomhadjáratba. Évtizedekig magyar törvény- hozásnak nevezte magát az urak parlamentje. S most már több mint húsz esztendeje az országgyűlésben csak dolgovállalattól, az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalattól és az ÁFÉSZ-től kapja. — A megye más iskolái is kapnak tejet? — Igen. Siófokra rendszeresen viszünk 160 flakon tejet és 400 flakon kakót. Marcaliban és Csurgón is igényelnék a diákok, már folyik a szervezés. — Melyik iskolával legrégebbi a kapcsolat? — Ä Rákóczival — ott nemcsak folyékony tejtermé keket, hanem Fincsit és különböző ízű krémtúrókat meg sajtot is vesznek. Sajnos a tanárok nem minden iskolában pártolják az is- kolatej-akciót, mert a gyerekek az épületben is széldobál- ják az- üres flakonokat és a szívószálakat. Azonban egy kis pedagógiai munkával le lehetne szoktatni őket erről. Sz. A. zók, s azok képviselői foglalnak helyet. 11. Minden hatalom a dolgozó népé Több mint húsz esztendeje teljes egyetértés uralkodik a tisztelt Házban, már ami a magyar nép boldogulásának, az ország fejlődésének irányát illeti. Az ellenség azzal vádolja a mi képviselőinket, hogy nem igazán a nép képviselői, mert nincs közöttük ellenzéki, valamennyien elfogadják a Magyar Szocialista Munkáspárt irányvonalát, s valamennyien egyazon politika hívei. Érdekes módon azonban a valódi — az ország, a nép életét előrevivő — viták azóta folynak a tisztelt Házban, amióta a Parlament falai között is megteremtődött az egység. A magyar országgyűlés tükrözi az ország életét, azt a fejlődést, amelyet elért, és hathatósan részt vesz az ország előtt álló feladatok megvalósításában. 1949. február 1-én jelent meg a Magyar Függetlenségi Népfront programnyilatkozata Ezt az okmányt aláírta a Magyar Dolgozók Pártja, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt, a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége. Pintér István (Folytatjuk) Q SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1971. szeptember ?4.
