Somogyi Néplap, 1971. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1971-08-08 / 185. szám
N A szülőföld tiszteletét tolmácsoltuk égy éwtí ezelőtt — pontossal 1967 áprilisában — Marcali vezetői nevében levélben teres tűk fel a község szülöttéit, Lengyel Józsefet. Kértük, vegyen részt a helyben és a közeli Nikién rendezendő Berzsenyi ünnepségünkön. A válasz gyors volt: “Nagyon köszönöm megtisztelő meghívásukat, és örömmel jönnék. Csak sajnos, orvosi tilalom tart vissza. De remélem, hogy — ha nem is ezen az ünnepi napon még eljutok Marcaliba és Niklára. Engedjék meg, hogy egy szívből fakadt szóval én is ott legyek az ünnepen, és kérem, hogy Berzsenyi Dániel sírjánál ezt olvassák fel: A maga becsületét öregbiti ember és koránk, midőn BERZSENYI DANIEL költői nagyságára alázattal feltekint és bölcsessége mély- ségét-magosságát értve őrző.« LÁTOGATÓBAN LENGYEL JÚZEFNÉL Az értékes szellemi hagyományok és a jelen társadalma kapcsolatának vastörvényét ' oly csodálatos tömörséggel tartalmazó mondatot a megemlékezés tiszta csöndje fogadta a niklai temetőben. A gyengélkedő írót néhány nap múlva ismét levélben kerestük fel, hogy személyes találkozást kérve tolmácsolhassuk a szülőföld tiszteletét. A hívó üzenet szinte posta- fordultával érkezett. A lágymányosi lakótelep modern, szűk lakásokat rejtő hasábépületeiben nehezen találtunk a keresett címre. A szobában az ablak melletti íróasztal mögül hajlott hátú, megtört arcú öregember emelkedett fel. Ellentéteként hirtelen felbukkant bennem egy fénykép: fiatalosan villanó tekintet, láthatóan acélos kézfogás. A József Attila- díját veszi át. Alig egy évtizedes dokumentum. Sovány testén most fürdőköpeny lóg. Egy kissé tétova mozgásán, és szemén is látszik: elmélyült munkából zökkentettük ki Zavarban vagyunk. meg sok minden történt azóta. Az irodalmi életről jön elő a szó. Felélénkül, lelkesedés süt át a szavain: — Sok a tehetséges fiatal, nagyon szeretem őket. Kár, hogy nem tudok többet olvasni tőlük. Sokat meg kell még írnom. Egyébként legjobb barátságban Illyés Gyulával vagyok. Igen nagyra tartom. Emberségét, szerénységét, felelősségteljes gondolkodását. Külön megemlíti a somogyidéi példát, a nagyság egyik friss bizonyítékát. Lopva körülnézek. Az íróasztalon töltőtollal írt papírlapot pillantok meg. Az írás technikájáról érdeklődöm. — Először kézzel írom le a szöveget, aztán magnóba mondom. A következő fázis ennek alapján a kézirat javítása. Aztán gépbe diktálom. Próbáltam egyenesen magnóra is mondani, de nem ment. Műveinek külföldi fogadtatását említem, ö látható büszkeséggel beszél angol, német, olasz, svájci kiadásairól, és mindjárt elénk is rak néhány példányt áz Elejétől Lengyel József Kossuth-díjas író otthonában. végigből, az Igézőből és a Prenn FerencbőL Kocsira terelődik a szó, villára, nyaralóra. — Egyik sem kell! Kényelmesen utazom vonattal meg taxival. Nyaralónak, ha kell, ott a szigligeti alkotóház. De azt sem veszem igénybe mindig, szívesebben szállók meg ott is a faluban, paraszthá- zakmál... Erről jut eszembe, maga tanácsi ember — fordul a járási tanács elnökhelyettese felé, és haragvó szenvedéllyel kezdi mondani az ottani kisajátítás során esett sérelmeket. Leveleket vesz elő, amiket Simon IstLengyel József szülőháza Marcaliban a Széchenyi utca 26. szám alatt. ván költőhöz, Veszprém megye akkori képviselőjéhez meg a megyei pártbizottság titkárához írt Szemben a falon két meg- kapóan egyszerű, életörömöt sugárzó aquarell. Házigazdánk észreveszi, hogy ráfeledkeztem. — Ferenczy Béni képet Jó barátom. Sajnos, nem tud már beszélni, így én tartom szóval, ha meglátogatom, ő meg közben rajzol. Nemrég egyedül találtam otthon. Amikor a felesége kérdezte tőle később, ki járt nála, nem tudta megmondani Idegesen küszködött a bénult nyelvével, aztán előrántott egy papírlapot, és néhány vonással lerajzolt A felesége nyomban fölismert A szoba berendezése sajátos keveréke a réginek és modernnek. Viszonylag kevés könyv, aímáriumszerű szekrény, divatos díszgyertyák, sötétre öregedett bábformák, barokkosán díszített álló óra Búcsúzunk. Ismét meghívjuk Marcaliba a járási könyvtár avatására. — Nagyon szeretnék elmenni. Föl is írom. De látják, most is hogyan vagyok... — Talán a nyár új erőt ad «— próbálom vigasztalni. Csodálkozva néz rám. Aztán megdöbbentő egyszerűséggel, mintegy beletörődve mondja: — Nincs sok reményem rá —- s kezet nyújt Ügy érezzük, őszintén mondja, hogy örült a látogatásnak, szülőfaluja érdeklődő üzenetének. Paál László Bemutatkozunk. A dohányzóasztal körül kínál hellyel. — Elnézést kérünk a zavarásért ... Vendéglátónk legyint, mintha azt mondaná: most már mindegy, az alkotói folyamat egyelőre megszakadt. De csak annyit mond, nem vádlón, inkább száraz tárgyilagossággal: — Éppen írtam. Lassan indul a beszélgetés. Szabadkozik, hogy nem tudott eljönni a Berzsenyi-ünnepségünkre, de hát most is gyengélkedik. Aztán hozzáteszi, hogy tulajdonképpen ma is a PEN-klub egyik angol képviselőjének fogadásán kellett volna jelen lennie a Fészek klubban, de csak üdvözlő táviratot tudott küldeni. Pedig személyes jó barátság fűzi az író-vendéghez. Szülőfalujára tereljük a beszélgetést. Kérdezi, megvan-e még a szülőháza. Megemlíti a családi szőlőbirtokot, ami kint terült el a gombai hegven, a Berzsenyi-szőlő közelében. — Ötvenötben adtam el. Még Moszkvából intéztem. Kellett a pénz a hazautazáshoz. Emlékeiről érdeklődöm. — Korán elkerültem Marcaliból. Csak az elemi iskolát jártam ott. És régen volt... Példakép és Irasiárs A Kicsi, mérges öreg úr Lengyel József egyik rövidlélegzetű, ám nagy erejű elbeszélésének a címe. Aki egyszer is beszélt az íróval, aligha tud másként gondolni rá, mint »-kicsi, mérges öreg úrra«, pedig az elbeszélésbéli, öreg fizikaprofesszor nem kulcsfigura, nem biográfikus visszaemlékezés hajdanvolt önmagára. Egyébként is nagyon nem szereti — erről egyik elbeszélésében részletesen is szól —, ha az író örökkön saját gyermekkori, majd későbbi élményeit ké- rődzi vissza. Miért hát a csábító azonosítási készség, hogy mindenáron kicsi, mérges öregurat lássunk benne? Nyilvánvalóan csak az egyi oka, hogy Andrián professzor letartóztatásának körülményeit a személyi kultusz éveiben — sajnos — olyan szakszerű tárgyismerettel idézhette fel, mint aki maga is átélte ezt Már több indítékunk van az azonosításra, ha arra gondolunk: írásának hőséhez hasonlóan, a szenvedésekkel, érthetetlen és értelmetlen vádaskodásokkal teli években, az egy évtizednél hosz- szabb lágerélettel és száműzetéssel szemben ő is a tiszta értelem, a ráció és az emberiesség védőpajzsát emelte fel. S talán nem túlzás azt állítani: ezek az évek tették jó íróból nagy íróvá. Lengyel József azonban nem egyszerűen ,a múlt íródeákja. Mi sem áll távolabb tőle, mint a puszta meditálás, merengés az elmúlt időkön. Valami lenyűgözhetetlen erő köti össze a leghétköznapibb valósággal. Valóban: tudja, hogyan élnek az emberek. Hetvenöt évesen is együtt él korunk gondjaivai, örömeivel. Augusztus 4-én volt 73. születésnapja B. L, Három kérdés EGY KORTÁRSRŐL A három kérdés tulajdonképpen három korszakban foglalható össze. A három korszak a huszadik század történelmének három korszaka is, és egyben a ma is alakuló életmű három szervesen összefüggő része. Kevés íróinál lelhető ilyen párhuzam kora, művészete, ihletése és témája között Legendás élete mellett az irodalomtörténet szinte legendává emelte Lengyel József humanizmusát Mégis az eddigi életmű tanúsága; különösen igényes, lázadó meg vitatkozó, néha szinte falat döngető humanizmus ez. Pátosza mélázó csend, lírájában udvaralji egyszerű szerelmek élednek munkásdalokkal, s elégiája mindig a kortársakért zeng. S mindig azokért a kortársakért akikről külön mondatokat fogalmazott a történet- írás. S mindig úgy, ahogy emberek voltak: hősök és gyarlók. Ilyen különös a Lengyel József-i humanizmus, ilyen sajátos dialektikája. Magasztal, meg a porba ránt. ítéL Vérben fürdeti meg hőseit — miként az élet —, hogy annál tisztábban feküdjenek az emlékezet ravatalán. I. A mi van, nem jól van, a nemes nem nemes, a jog jogtalan — mindezt bélyei Bielek Dezső tanár úrnál tanulta meg a kisfiú. A tanár úrnál, aki csámpás volt és hitvány volt, és nemes volt. Tisza István híve volt és a rend őre volt, és elég kicsinyes és ostoba, hogy nyíltan éreztesse ellenséges érzületét egy kisfiúval. Sokra ment a tanár úr evvel a félénk és vad, vad és félénk fiúval, akit ő Lucifernek nevezett. — Lucem ferens: világossághozó — felelt egyszer hirtelen a fiú, persze nem először, hanem mikor már ezt otthon sokszor át is gondolta. Es azóta nagy tekintélye volt az osztályban. Most már ő támadott, ő volt a vezető. S mert tilos volt a tüntetésre kimenni — a tanár úr eleve megtiltotta —, kiment. 1912-ben nem volt május elseje Magyarországon. A rendőrség megtiltotta volt a tüntetést. De aztán jött a május 23. Iskolakerülőként indult ve- i lük a fiú, és aztán ment, egybeforrva az izzó tömeggel. Mert izzó áradat volt ez, mely énekelve hullámzott előre, sisteregve özönlött visz- sza és torpant meg, feldöntött Lengyel József: 1912, MÁJUS 23. villamosokon ugrált át ujjongva, folyatta vérét, rohamra ment — és menekült. A suhogó kardokra csörömpölő kirakatok feleltek és földből kitépett gázlámpák.. Huszárok ugrattak a gyalogjáróra. A tömeg visszahúzódott. Vissza a Nagymező utcán, a feldöntött villamostól az Oktogon térre. Itt inár vérfoltok sötétedtek. Ruharongyok, elveszett kalapok hevertek szerteszét. Rendőrök tántorgó sebesülteket hurcoltak magukkal. Az elhagyott lcalaptól a Mozsár utcai kapitányságig keskeny vérnyom mutatta az utat. Aztán a vérnyomok egész pókhálója, óriási pókháló, a közepén a kapitányság. A tömeg újra gyülekezett Újabb roham! Milyen furcsán, tompán koppan a keménykalap a rendőrkard alatt. Bizonyosan ünneplő kalapja volt az öreg munkásnak, őrzött tcincs, amit a tüntetés örömére vett ki a szekrényből. Egész furcsán koppant... sose lehet azt elfeledni ... A tömeget szétverték. A fiú szaladtaban kapott egy rúgást. Ezt sem lehet elfeledni .., Otthon veszekedtek. Az apja akkor már öreg volt és nagyon beteg. Izgatottan kiabált. — Mind agyon kéne lőni a betyárját! Ha én volnék ott, beléjük lövetnék. És először beléd, akasztófavirág! — Ilyent kíván a tulajdon vérének! — sírt az anyja. — Bele! En csak belé! — kiabált egyre mérgesebben a Őeteg. A fiú kisompólygott a szobából. A keménykalapos öregre gondolt ott a téren, aki nem tudott futni, akinek a kalapja olyan furcsán koppant. Jaj, miért' is izgatócfik úgy az apja ... Es mit mond majd másnap az iskolában? Vajon tagadja-e, hogy hol járt, vagy valljon be mindent büszkén... Amint besötétedett, újra csörömpöltek az üvegek, törték a gáztámpákat. Sötétség borult a városra. Csak a katonalovak patkója csattogott a kihalt utcán. A fiú nem feledte el a leckét. De ez a lecke még nem volt elég. Amikor a háború jött, kínozta özvegy, szegény anyját, hogy engedje katonának. Hős szeretett volna lenni. C sak később, hónapok múlva értette meg, hogy nem hőstettek készülnek ezen a mészárszéken, hogy szimulálni, hazudni kell, kibújni, menekülni. Aztán lassan érezni kezdte, hogy ez sem elég, amikor a vér folyik, és az uzsorások mázsásra híznak ezen a véren. Nemcsak elmenekülni kell, hanem valamit tenni Es keresni kezdte a hősiességet, utcában és a Prenn Férc neben. Álljunk meg az utóbbinál! Micsoda anatómiai hitelű rajz, portré és társadalmi tükör! A periféria Kakuk Marcijából hogy nőtt valaki forradalmár magasságúvá. S milyen egyszerű, tapintható közelségben van hozzánk a tizenkilencesek magassága! Kun Béla és Cserny egyénisége. Sikerült azt a folyamatot megrajzolnia, amelyben erények és hibák között csorbítatlan marad az osztály igazsága. Ügy, hogy megismerjük a konyhák szagát, az üres bukszájú kétkeziek esti bénaságát Ügy, hogy tanúvá avat bennünket, amikor a század második évtizedének végén ebből a csendből, szinte nyomorba kövesült egyszerűségből a hatalmas proletárforradalom folyója eredt Indulása hasonló a kortársakéhoz. Megmártőzik az avantgar- de-ban, de értelmes emberi kapcsolatokat keres. így kerül azok táborába, akiket később proletár Homérosz módján megénekel a Visegrádi a második korszak emigráció ideje. Az Igéző néma fájdalma, a “Mérges kicsi öregúr« pattogó vádjai kísérnének bennünket ide. “Kun Bélát 1937 végén perbe fogják, s hívei közül többen börtönbe kerülnek. Lengyelt 1938 februárjában tartóztatják le. Evekig vizsgálati fogságban ül, majd a háború kitörésekor Szibériába a Norilszki körzetbe száműzik, az Északi-sarkkörhöz közeli tundravidékre. Később kiszabadul a munkatáborból, s mint száműzött délebbre, a szibériai erdőségek mélyén fekvő kis falucskában telepszik le.« így jegyezte fel az irodalomtörténet Kort és embert megmérő próbák közepette fogant az Igező. Itt kell keresnünk az Igéző hatalmas töprengéseit. Egy társadalom töprengése ez. Megmérni újra önmagunkat, felfedni az igazságot, és szóvá tenni az igazságtalanságot.. Szóvá tenni! Tollát rendíthetetlen kommunista hite vezette, dühvei és fegyelemmel, nemes haraggal és az igazság mértékével. 1955-ben tért haza Magyar- országra, Jelene — jelenünk. Tanúságtétele: irodalmunk. Forrong, formálódik a mai regény. A hatvanas évektől a kisregény soha nem látott virágzását értük meg. Életünk szűkebb analitikus metszeteit. Lengyel József Igézője egyik legszebb példája mindennek, s példázat is egyszersmind. Utóbbi műveiben (Három hídépítő; Ante, apud ... ultra, trans) új formákba öltöznek a gondolatok. De a cél a régi: a kortárshoz szólni. És ott húzódik a tiszteletreméltó felelősség mindezek mögött Ba- nicza, az egykori vöröskatona sorsáért,' A Baniczák sorsáért froazt Tlbc* SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap 1SÍL augusztus 8.
