Somogyi Néplap, 1971. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1971-08-18 / 193. szám

HÉTKÖZNAP A DRÄVA-HlDNÄL: Kevesebb utas, több szabálysértés 41000 forint értékű aranytárgy a Trabantban Óraszíj, retlkül és a mohairfonál Feledékeny kisiparos A kereskedelmi kultúra? nyitott. Közben pergő kereszt­kérdésekkel vallatnak: — Biz­tos, hogy nálunk vette? — Igen, itt a blokk. — Nem a kedves vevő tépte el és varrta meg ilyen otrombán? — Nem, nem, tessék elhinni. — Ki volt az el­adó? Miért nem1 bontotta fel mindjárt a harisnyát? Elve­szik a blokkot, s úgy kérde­zik: — Mennyibe is került? Majdnem jól felelek, csak öt­ven fillért tévedtem. Aztán alig félórás tortúra után kicse­rélik a harisnyát. — De ez az­tán jó legyen! — fenyegetnek meg. — Többet nem áll mó­dunkban kicserélni. S a biz­tonság okáért a blokkot sem adják ide. Hogy mindkét esetben a ve­vőé a fő bosszúság? A jövés­menés, a blokkelőkeresés, a bl­zonygatás izgalma. Ki törődik ezzel? Hogy legalább annyit elvárnának: elnézést kérje­nek ... MI AZ OKA, hogy a keres­kedők jó része nem tud a ve­vőkkel bánni? Egyebek közt az is, hogy az eladók többségé­nek nem ez a tanult szakmá­ja. Ahhoz, hogy valaki áruhá­zi eladó legyen — bár vannak kiváló kereskedelmi szakisko­láink —, elég a nyolc általános. Sokan azt hitték, könnyű pá­lyát választanak, s csalódásu­kat aztán a vevő »keserüli« meg. A jó kereskedők viszont több megbecsülést, elismerést érde­melnének — anyagiakban is. K. M. Az Egyesült Erő jelene Nyugatnémet rendszámú, francia gyártmányú Simca gépkocsi kanyarodik a barcsi Dráva-híd vámhivatala elé. Utasai jókedvű, fiatal jugo­szláv leány-k — Bergovecz Mira és Bosanac Dobnia — hamar túlesnek a formaságo­kon. Okmányaik rendben van­nak, a vámellenőrzés sem ta­lált kifogásolnivalót. Hamaro­san vidáman integetve tűn­nek el Barcs irányában, hogy két kellemes hetet töltsenek majd a Balatonon ... Kamion, bolgár rendszámú személyautó, a Csazmatrans busza és más járművek köve­tik egymást. Ügy látszik, nincs megállás: szünet nélkül áram­lanak a hazánkba igyekvő, il­letve távozó járművek. ötven százalékkal kevesebb utas Dr. Horváth Sándor alezre­des, a Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnoka azonban, akivel együtt figyeljük a hí­don, a vámhivatal előtt áram­ló forgalmat, megjegyzi: — Ötven százalékkal keve­sebb az utas, mint 1970-ben. Tavaly július végéig 113 000, az idén hat hónap alatt pe­dig csak 57 000 utas kelt át a hídon. A legnagyobb forga­lom — 13 754 utas — július­ban volt; a legerősebb nap viszont augusztus 11-én, ami­kor egyetlen napon 1058 sze­mély okmányait s csomagjait ellenőriztük. Autóbusszal érkeznek na­gyon sokan — akad néhány gyalogos turista is —, a leg­többen azonban személygép­kocsival. Naponta 100—110 kocsi halad át a hídon. Jú­liusban 3223, az év első hat hónapjában pedig 13 671 gép­kocsit ellenőriztek. Aranycsempészés, de ví zab öntett ami a vámnyilatkozatokban is szerepel. Aztán a kocsi ajtaja és a tető között egy kis rejtekhe­lyei fedezett fel a jó szemű vámos, s benne néhány »-ap­róságot«, ami­ről Werndor- femé »elfeled­kezett« : arany Omega óra, hozzá arany karkötő — 12 000 forint értékű; súlyos arany karpe­rec — 14 000 forint — gyű­rűk, láncok, összesen 41 000 forint érték­ben. Az aranytár­gyakat elko­bozták, s a Vám- és Pénz­ügyőrség Wemdorfemé ellen csem­pészés bűntet­te miatt felje­lentést tett az ügyészségnél. Tiszai Fe­renc miskolci művezető és felesége nem töltött ki vámnyilatkozatot. Annak tudatában mutogatták a kocsijukban lévő értéktár­gyakat — arany fülbevaló, lánc, gyűrű —, hogy azok ér­téke úgysem haladja meg azt, amit behozhatnak. Vesztüket okozta, hogy a kocsi hátsó ülése alatt elrejtve 4 kiló mű­szálas mohairfonalat találtak — értéke 2600 forint —, s ez, valamint az aranytárgyak ér­téke meghaladta a 11000 fo­rintot. ök is hasonló sorsra jutottak... Minden külföldre igyekvő magyar állampolgár — és a hozzánk jövő is — tudja, hogy mennyi forint és milyen I címletekben vihető ki, illet- I ve hozható be. Mégis gyakran találkoznak a vámhivatal dolgozói a rendelkezés meg­szegőivel. Tompok Ing Mihajló jugo­szláv állampolgár kocsijában 5000 forint volt eldugva szá­zas, illetve ötszázas címletek­ben. Elkobozták, s őt feljelen­tették. Nem sikerült a Szörény községben (Baranya megye) Tóth Irén Jolán második fo- rintcsempéázési kísérlete sem. Májusban 1000 forintot akart titokban kivinni, rajtavesztett. A pénzt elkobozták, s őt meg­bírságolták. Most, augusztus­ban 660 forinttal kísérletezett — ismét sikertelenül. Egy »-feledékeny« kisiparos, a harkányi Vinay Józsefné bőrdíszműves ellen is szabály­sértési eljárás indul. Azt állí­totta, hogy kocsijában csak annyi érték van — ajándéko­zási célra —, amennyit a rendeletek lehetővé tesznek. Aztán a bőröndökből, s a pót- gumitartóból 1800 forint érté­kű apróság — 150 darab far- memadrágövre való csat, 70 óraszíj, több rétikul, díszpár­na, óvodástáska stb. — került elő. — Cserélni akartam egy jugoszláv kisiparos ismerő­sömmel — mondta, amikor kérdőre vonták. Hát ez az üzlet nem úgy sikerült, ahogyan Vinayné elgondolta... Szalai László BEMEGY AZ EMBER AZ ÜZLETBE, kér tíz deka pári­zsit A fehérköpenyes eladó kézzel rakja papírba az előre­szeletelt árut. — Nem lehetne villával? — jegyzem meg csendesen. S máris elindítottam a körülöt­tem állók és az eladó vitáját: — Miért maga nem kézzel nyúl majd hozzá? Az én kezem sokkal tisztább mint a kedves vásárlóé! A jónevű cukrászdában még nincs külön pénztáros. Az el­adónő elveszi a pénzt, aztán kézzel rakja tálcára a süte­ményt. Nyáron ő kezeli a pénzt és adagolja a fagylaltot. A cipőboltban udvarias, ked­ves az eladó. Középkorú asz- szony. Már az ötödik pár pa­pucsot próbálgatom. Egyiken a dísz nem tetszik, a másikban mintha hátra csúszna a lá­bam, a harmadik kicsi. Köszö­nöm, nem kérem — s indulok kifelé. — Miért? Hozok mási­kat — készségeskedik a türel­mes eladó. S valóban, a tizen­kettedik pár már éppen meg­felel. Olvasom az autóbusz egyik plakátján: »Reggeltől estig friss tejet, tejfölt, túrót vehet a KÖZÉRT és a Csemege bol­tokban. Vaj és sajt mindenkor frissen kapható — garantálja a Tejipar és a bolti eladó«. Sajnos az utóbbi nem min­dig. Kedves háziasszony, min­dig friss volt a vaj és a tejföl, amit hazavitt? A kenyér, a péksütemény minősége (olykor hiánya) las­san már vicclapjaink állandó témája lesz. Hát még a zsem­lyék mérete, folyton kisebbedő térfogata! A csomagolásról kü­lön kellene szólni. A péksüte­ményt — ha háromnál többet veszünk — általában zacskóba adják. S a kenyeret teljesen becsomagolják. IGAZAN ÖRVENDETES, hogy nálunk is árulják a po- ly-palackos tejet (bár néha ki­folyik), az előrecsomagolt juh- túrót, a műanyagtégelybe töl­tött krémsajtot. Hogy a puló­vereket nylonzacskóban kínál­ják; a cipőjét némelyik gyár cégjelzéses műanyagtasakban forgalmazza. A Luxus áruház díszdobozt, az Aranypók min­tás papírtasakot mellékel árui­hoz. Kevésbé örvendetes, hogy lakkcipőmnek két-napi hordás után berepedt az oldala, s a harisnyámon felvétel előtt két- centis fehér varrást vettem észre. Elő a blokkot, szaladok vissza az üzletbe. A cipőt né­zegetik, forgatják, aztán szó nélkül visszaveszik. Kapok egy csereutalványt, amivel járkál­hatok vissza hetekig az üzlet­be, míg végre érkezik olyan cipő, amelyik tetszik. S akkor a pénztáros még szemrehányó­an meg is jegyzi: — Ó, utal­vánnyal fizet?! A harisnyám kicserélése már sokkal bonyolultabb. Az eladó az osztályvezetőhöz, ő az áru­ház helyettes vezetőjéhez irá­Tavaly az év elején lépett közös útra Pusztakovácsi, So­mogyi aj sz, Nikla és Libickoz- ma. Nehéz év volt ez, nem­csak az új nagygazdaságnak, a többi somogyi termelőszövet­kezetnek is. Princz István el­nökhelyettes a pusztakovácsi központban a jelenről beszél, nem feledkezve meg azonban az évnyi múltról sem. — Learattunk. A tervezett­nél 115 vagonnal több lett a kenyérgabonánk. Így a tsz há­rommillió forint többletbevé­telhez jutott. Hatvankét hol­don termette meg a tervezett mennyiséget a dinnye. Hol­danként száz mázsát. 1 320 000 forint bevételt várunk a zöld­ségféléktől. Talán csak egy gondunk van, ha hirtelen számbaveszem a tennivalókat: a kukoricának nem tett jót a huzamos szárazság. Elszárad­tak, megsárgultak a levelek. Idő előtt. Kénytelenek leszünk egy részét silózni. Pedig van takarmánykukoricánk is, 1444 hold. A cukorrépa 104 holdon terem. — Van-e egyéb változás is a múlt évhez viszonyítva? — Igen. Az egyesülés évében voltak, akik azt hangoztatták: nem lesz meg a tervezett negy­ven forint. Nehéz év volt, de a munkaegység mégis ért ennyit. Az emberek bizalma megnőtt. A munkához való viszonyban is változás következett be. Lát­ják az eredményt, s ennek megfelelően dolgoznak. El kell mondanom, hogy nemcsak ne­kik volt a múlt év rossz és hosszú. Gépeink állapota sem volt kielégítő. Sokát kellett ja­vítani rajtuk. Újakat is vet­tünk. A sertéstenyésztési tele­pünkön nagy beruházásokat hajtottunk végre: felépült há­rom fiaztató, két hizlalda. De van itt még más is, amivel di­csekedhetnénk : két szolgálati lakást is építettünk. Szakem­bereknek. — Hány szakember tevé­kenykedik jelenleg az Egyesült Erő Tsz-ben? — Három egyetemet végzett, öt felsőfokú technikumot. Van tizenkét középfokú technikusi oklevéllel rendelkező szakem­berünk is. Az állattenyésztés­ben és a növénytermesztésben dolgoznak. Tudatos munka fo­lyik nálunk a »szakembergár­da-építés« terén. Tavaly erdő- mérnököt szerződtettünk, az egyik lakás az övé lesz. A má­sik az üzemegységvezető ag­rármérnöké. Szakemberfejlesz­tési tervünk azt is elárulja, hogy még mindig szükségünk van néhány mezőgazdasági mérnökre, szakképzett mun­kásra. Szeretnénk áttérni a ke­rületi rendszerre. Így a négy üzemegység helyett két egy­séget alakítunk ki, ez köny- nyebbó teszi az irányítást. A jövő évben a munkaegysé­genkénti fizetésről a forinto­sításra térünk át. Eddig ve­gyes volt az elszámolási rend­szerünk. Ügy véljük, szeren­csésebb lesz, ha a tsz-tagok havi fizetést kapnak. — Mit terveztek erre az évre? — Negyven forintot egy munkaegységre, azaz hetven- három forintot egy napra át­lagosan. Ila csak valami rend­kívüli közbe nem jön, úgy ér­zem, ezt teljesíteni is tudjuk. L. L. #9*” • v* "+ »T.-.1IIIIIWHIIII •v . . Mira és Dorita átveszik okmányaikat. Mezei József a lefoglalt aranytárgyakkal. S ha a tavalyi utasoknak csak a fele lépi is át Barcsnál az országhatárt, aggasztó je­lenség, hogy a szabálysérté­sek, bűncselekmények száma egyre emelkedik. Mezei József alhadnagy, a vámhivatal parancsnoka kész­ségesen nyújt erről tájékozta­tást: — Tavaly hat hónap alatt összesen 42 000 forint értékű csempészárut, forintot és más e. lugott fizetőeszközt foglal­tunk le, koboztunk el, illetve koboztatott el a bíróság, a szabálysértési hatóság. Az év első felében ez az összeg el­érte a 109 000 forijitot. Első helyen a devízabűntett áll, de találkoztunk az idén még aranycsempészekkel is ... Júliusban 328 százalékkal voltak nagyobb összegűek a bűncselekmények az egy év­vel ezelőtt észlelteknél... Rejtekhely a Trabantban Olaszországi útjáról igyeke­zett haza Komlóra Trabant gépkocsijával Werndorfer La- josné poc'ai tisztviselő. Úgy látszott, hogy minden rend­ben van; a kocs!ban és a cso­magokban nincs más, mint ŐSZ FERENC Nyomoz a véres 10. — Igen, de az őrnagy elv- ; társ azt mondta, hogy menjek el villám^., ^ilenőrnek. — Engem annakidején cuk- f rásznak küldött a főnököm ... , Este Farkas javaslatára le- ; mentek a Levendulához cím- t zett zenés presszóba. — Szét akarok nézni — mondta Farkas. Amint belépték, megállt a zene, és mindenki kíváncsian I nézte Kovácsot. I — Nyomozgatnnk, Lacika? • — csiviteit Lillácska a presz- ?szógép mogul, és Kovács szc- I retett volna elsüllyedni. 1 Farkas csendesen megje­Igyezte: — Csinos... Zöldi egy pillanat alatt az asztaluknál termett. — A sógorom, egyben a megyei lap helyi tudósítója — mutatta be Kovács. — Apropos! Irt már erről az ügyről valamit az újság? — Sikerült megakadályoz­nom — büszkélkedett a had­nagy. — Elég rosszul tette. Hal­lom, a városban tízesével szá­molják az áldozatokat. írni kell róla, jobb ha az igazat tudják. — De magzavarj uk a nyo­mozást ... — Gondolja, hogy a szatír az újságból tudja meg, hogy keressük? — Köszönöm, őrnagy elv­társ. Hiába, megyei szinten jobban látják a helyzetet — bókolt Zöldi, és kajánul nézett sógorára. . — Nicsak! A mi Sherlock Hotelesünk — lépett az asz­talhoz Kerekes Gergely nyug­díjas gyógyszerész, a helyi népfront titkára. — Az elvtárs jött a megyétől? — fordult Farkashoz. — Honnan tudja, hogy egy­általán jött valaki a megyé­ből — kérdezett vissza az őrnagy. — A patikában mondta va­laki ... Tudod, kérlek, meg­engeded, hogy tegezzelek, én örültem neki. Persze, mi nem hibáztatjuk Lacit, mert sze­retjük. Tagja a népfrontbi­zottságnak is. De ez a szé­gyen, ami a várost érte, bor­zalom ... — Mi lenne ebben a város­ra borzalom? — Nem jó feltűnni. Most mindenki ránk figyel. Hama­rosan kiderítik azt is, hogy nem jó a politikai munka ... — Senki sem fogja a sza- tírért a népfrontot felelőssé tenni... — Akkor is kínos. Mi büsz­kék vagyunk N.-re. Nálunk ilyen dolgok nem fordultak elő. Másodikok vagyunk a megyében a tisztasági ver­senyben. A klubok pedig itt működnek a legjobban. A múlt évben is hatvan előadást tartottam... — Gratulálok! — hajolt meg Farkas. — Ez a ti bajotok — sér­tődött meg az öreg. — Ti, pes­tiek mindig lenézitek a vidé­ket. Tudod, hogy milyen ne­héz húsz embert beszervezni egy ateista előadásra? Persze, amikor a Hirschler jön nemi felvilágosítást tartani, akkor tele a terem ... — Ezek szerint a lelki élet­nél jobban érdeklik az em­bereket a materialista dolgok. Lehet, hogy a szatírt is ti vi­lágosítottátok fel? Szerencsére Kerekes bácsi megsértődött. Különben elme­sélte volna a kétezer méter betonjárdát s a tíz hintát is, amely a népfront patronálá- sával épült... Kivágódott a Levendula aj­taja. Valaki bekiabált: — Laci, gyerek ki! Megvan a szatír! Mindenki az ajtónak ugrott. Kovács és Farkas utoljára ju­tott ki. Kerekes Gergely bá­csi intézkedett: — Helyet a rendőrségnek! A presszó előtti téren egy nagy csoport közepén hosszú hajú suhancot tartottak fog­va. Beatiese-frizurája csap- zottan lógott, a szeme ijed­ten forgott. A tér másik oldalán futva közeledett Sipos és Csontos. — Itt kell meglincselni — sivított egy éltes nő. Végre sikerült megtudni, hogy mi történt. A fiatalem­ber mellett álló lány az erdőn át jött haza. A fickó mellésze­gődött, és megtámadta. Csontos Kovács fülébe súg­ta: — Ez a huligán tett nekem is ajánlatot. A lányt és a fiút bekísérték a kapitányságra. (Folytatjuk.) E somogyi néplap Szerda, 1971. augusztus IS.

Next

/
Thumbnails
Contents