Somogyi Néplap, 1971. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1971-07-01 / 152. szám
PÉNZKÉRDÉS AZ EGESZ? A levelezőlap Harkányból érkezett. Az Országjáró Diákok VI. Országos Találkozójáról, röviden az ODOT-ról: »Csuda klassz minden. Az ODOT-sapkával mindenhová ingyen be lehet menni. Ha hazajövök, majd mesélek.« A levél írója — 17 esztendős diák — azóta már hazajött. Kiderült, hogy az a •»minden« a siklósi vár, néhány baranyai múzeum. S mégis annyi boldogságot okozott: hogy az ország minden részéből összegyűlt középiskolás diákok érdeklődését, tudásszomját ilyen módon is megbecsülték. Nekik nem kellett fizetniük ezért, amiért másoktól — igaz, csak néhány forintot — pénzt kértek. Az ODOT esztendőről esztendőre nagyobb sikert arat. Tulajdonképpen egy rendezvénysorozat csúcspontja, megyénként is rendeznek hasonló megmozdulást, amelyeket viszont a városonként, járásonként, iskolánként rendezett országjáró túrák előzik meg. Az ODOT-nak ma már az egész országban híre támadt. Ég tény, hogy más módokon is egyre több fiatal keresi fel országunk legszebb tájait, ismerkedik hazájával. És mégis, a közelmúltban a Politikai Akadémián elhangzott előadásban azt állapították meg, hogy »a szervezett ifjúsági turizmus ma még jelentéktelen az országban«. Ez a keserű valóság, őszintén meg kell mondani, hogy az MSZMP Központi Bizottságának 1970 februárjában hozott állásfoglalását sok helyütt nem értették meg, vagy éppen nem akarják megérteni. Ebben — néhány ifjúságpolitikai kérdésről szólva —a fiatalok szabad idejének hasznos eltöltésében nagy jelentőséget tulajdonítottak az ifjúsági turizmusnak. Hangsúlyozottan állapították meg: segíteni kell ezt a mozgalmat. Sajnos, a segítségnek egyelőre csak első jeleit tapasztalhatjuk. A legfontosabb nehézség: a diákoknak, akiknek leginkább tanácsoljuk az ország megismerését, nincs pénzük, mertakadnak tolvajok. A megoldás nincs keresetük. Közülük elsősorban azok panaszkodnak, akiknek szülei nem tartoznak a legnagyobb keresők közé, különben a papa kocsiján könnyű megismerni az országot. Másoknak viszont maguknak kell, illetőleg kellene útnak indulni. A szülők azonban elég kevés pénzt szánhatnak erre a célra. A közlekedési vállalatok a legmerevebben elzárkóznak az elől, hogy újabb kedvezményeket vezessenek be a fiatal országjárók számára. A kulisz- szák mögötti tárgyalásokon két érv hangzik el. A.z egyik: ilyen kedvezmények vannak, bár csak csoportosan lehet őket igénybe venni, megfelelő szabályok alapján. A másik: a veszteséget térítse meg a Pénzügyminisztérium a MÁV- nak és más közlekedési vállalatoknak, s akkor semmi akadálya sincs a dolognak. A Pénzügyminisztérium azonban erre nem szánhat pénzt. Így hát előrelépés nem történik, bármilyen szomorú is ez. P énz nélkül hogyan lehetne mozogni? Egyetlen megoldás van, az autóstop. Ez azonban szervezetlenül elég veszélyes az autós számára, s kellemetlen a stopposnak. A rendőrség nem jó izemmel nézi, ha valaki kiáll az országútra, hogy kevés pénzzel viszonylag mesz- szire utazzon. Évek óta hangzanak el javaslatok az autóstop megszervezésére. Ugyancsak évekkel ezelőtt jelentették ki a KISZ illetékesei, hogy az autóstoppal az ifjúsági szövetség nem foglalkozik. Rendben van, ezt fogadjuk el. De miért nem foglalkoznak vele mások? Tulajdonképpen azoknak a fiataloknak van igazuk, akik azt mondják, hogy ők igazán nem okoznak kárt senkinek, ha beülnek egy kocsiba, amelyikben úgyis van üres hely. Hogy ezer autóstoppos közül akad néhány büntetett előéletű? Jól néznénk ki, ha az önkiszolgáló közértben mindenkit megmotoznának, mert az ilyen közértekben a stoppos Igazolvány lenne. számmal ellátva, amelyet valakinek ki kellene adnia. Talán az autóklubnak. Csakhogy az társadalmi szervezet, nincs pénze az ehhez szükséges adminisztrációra. Néhány százezer forinton azonban nem múlhat a dolog. Úgyis az a helyzet, hogy a gazdaságirányítás mai rendszerében, amikor egyre nagyobb becsülete van a forintnak (legalábbis, ha a vállalati igazgatókat, s más vezetőket hallgatja az ember), az elvi egyetértés azért nem válik valódi segítséggé, mert mindenki a forintot nézi. A ,vendéglátóipar — szállás, étkezés — éppúgy, mint a közlekedési vállalatok, sőt a társadalmi szervek. Hogy egy példát mondjunk: a Volán Vállalat nagyon tetszetős kiadványban nagyon tetszetős érveléssel világosította fel tavasszal az iskolákat, miként lehet autóbuszt rendelni a kötelező iskolai tanulmányi kirándulásokhoz, Elmagyarázva: kevés az autóbusz, s hogy másnak is jusson, általában csak egy napra adnak bérbe buszt egy iskolának. Csakhogy ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egynapos kirándulás buszköltsége néhány forint híján any- nyi, mint azelőtt egy kétnaposé volt. Magyarán szólva: a Volán visszaélve helyzetével, alaposan megdrágította a diákok tantervben is kötelezővé tett évi egyszeri kirándulását Az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Irodánál még számos példát tudnak mondani, amikor a határozat és a látszólagos jó szándék ellenére mindenki csak keresni akar az országjáró fiatalokon. gyakorlatban bebizonyosodott, hogy a vállalatokra nehéz rábízni az ifjúsági turizmus fejlesztéséről szóló határozat végrehajtását. A jó megoldás körvonalai azonban mégis kezdenek kialakulni. Az idén 13 ezer fiatal nyaral az ország három sátortáborában egy-egy hétig, fejenként száz forintért. A vállalatok utánuk is megkapják, ami őket illeti, de a különbséget az Országos Ifjúság- politikai és Oktatási Tanács fizeti az ifjúságpolitikai alapból. Az elképzelések szerint az ifjúsági kedvezmények rendszerének bővítése ezen az úton történik majd a jövőben. Az állam fizet, hogy a kereset nélküli fiatalok is részesülhessenek a turizmus áldásaiból, de nem a vállalatoknak, amelyeknek bizony néha feneketlen a zsebük, hanem az ifjúság támogatásával foglalkozó állami szervnek. Ott gondoskodnak róla, hogy az a pénz jó helyre jusson. És ott továbbra is azért harcolnak, hogy az állásfoglalások, a határozatok végrehajtása ne legyen csupán pénzkérdés. irt igaz ugyan, hogy nem dúskálunk anyagiakban, de annyi pénzünk, hogy fiaink és lányaink megismerhessék hazánkat, talán mégis van. Annál is inkább, mert az erre fordított összeg — ha nem jelentkezik is aktívumként valamilyen mérlegben — egyáltalán nem kidobott, sőt, a lehető legjobban felhasznált pénz. P. I. M Trófeák Keselyűsön A vadászati világkiállítás előkészületének jegyében trófea« kiállítás nyílt a gemenci vad :ezervátum keselyűs! vadász- kastélyában. A kiállítás látogatói a világhíres gemenci szarvasbikák agancsait, vadd isznótrófeáit és őzagancsait láthatják. HONISMERETI GYŰJTÖK A szakértelem, a felkészültség: kincs Pedagógus — inkognitóban Ha valaki a nevét tagadja le valamilyen ok miatt — néha már bűncselekménynek számít, szélhámosságnak, máskor titkolózás csupán. Romantikus nagyzolás is lehet — jóllehet véget ért már az inkognito divatja. Ha valaki a hivatását tagadja le; az nem bűncselekmény, mégis mondjuk ki; a hivatás szégyenteljes megcsúfolása. Mert lehet-e orvos inkognitóban, ha beteget lát maga előtt, rendőr inkognitóban, ha törvényszegést tapasztal? Egyáltalán megengedheti-e magának bárki, hogy inkognitóba »vonuljon« akár két hétre is. Nemrég a nógrádverőcei Expressz ifjúsági táborban járván, jóval takarodó után néhány zajos sátorra figyeltem föl. Lányosztály »bulizott«. ... Mikor tanárnőjük után érdeklődtem, ajakbiggyesztve válaszolták — még a tábor éjszakai klubjában iszik. Mert a »kényelem és a pihenés kedvéért« ilyen night klub is található már az ifjúsági táborokban. A másik sátorban pedig egy fiatal tanár tartózkodott zajos hölgytársaságban vedelve a konyakot — a hölgyek egy »nagyobb« korcsoporthoz tartoztak —, mint mondták, rábízták addig a lányokat Mikor kérdeztem: azt válaszolta, 6 valóban pedagógus, csak most inkognitóban van,.. Nem hiszem, hogy a nyári táborozás fölmentést adna bármely tanárnak, hogy elfeledkezzen hivatástudatáról, félredobja nevelői kötelességeit és divatos kifejezéssel élve »elengedje magát«.. Kartársai nevelői hitelét rontva egyben. Bizonyos vagyok benne, hogy az »elengedés« is bőven belefér még a nyári szünidő- bet, ás nyilvánvaló, hogy a táborozás elsősorban a gyerekekért van! Egy másik példa. Két sátorban kialudt a villany, s a kis általános iskolások pislákoló gyertya mellett ücsörögtek. A két tanár bácsi délután négytől estig sörözött a büfépult mellett. S mikor kiderült, hogy a táborban kívülről jött tolvajt fogtak el, néhány kislány keserves sírásra fakadt félelmében, s ott a gyertyafénynél levelet írt édesanyjának, hogy jöjjön érte. Bizonyos vagyok abban is, hogy a tanár bácsiknak jól csúszott az osztrák sör, azt viszont kétlem, hogy ezek a kicsik olyan benyomásokkal térnek haza, melyeket szép nyári élménynek és emléknek! nevezünk. Hogy milyenné lesz tehát egy ifjúsági tábor élete reggeltől éjszakáig, az elsősorban a kísérő nevelőktől függ. Tévedés ne essék, nem afféle pedagógus-ellenérzés, vagy zsumalista csipkelődés diktálja a szavakat, hanem az a tény, hogy pedagógus gyerekközeiben — ráadásul ha rábízták a kicsinyeket — nem lehet inkognitóban sohasem! És ha mindezt a szülő szempontjából nézzük, akkor még inkább erősebb a felelősség- érzetünk. Mert gondoljuk végig, milyen »meglepetésekkel« szolgálhat egy tizenhat éves kislány — mert kislány még — hazatérése egy ilyen felügyelet nélküli táborozásból. Vagy milyen érzés felbontani azt a lelvelet, amelyben az áll, hogy »haza akarok menni...« E sorok írója egyáltalán nem akarja a szülőket elré- miszteni, kedvüket elvenni a táborozástól — mert tény az is, hogy a táborok általában a fentiekkel ellenkező képet mutatnak, — meg a nógrádverőcei többi része is — és a pedagógusok többségére a hivatástudat és nem az inkognito a jellemző! Mégis szóvá tettük, mert volt ilyen, s tettük azért többek között, hogy ne legyen! Ennek egyetlen módja az inkognitó felszámolása. S az is például, hogy az igazgatók és a nevelő kartársak is látogassák ezeket a táborokat, mint egymás óráit. Mert még ez sem nyomja agyon a szünidőt — mi több, pihentet is •—, különösen ha az erdő zöldjében gyerekkacagás kíséri őket. És jó érzés az, ha néha kisétál a sátrak közé éjszaka is, hallgatva, hogy nyugodtan és békésen alszik a tábor. Tröszt Tibor Egy kis információ alapján látogattunk Csurgóra. Hallottuk, hogy az általános iskolában iskolatörténeti krónika készítésébe fogtak. Sok nehézséggel kell megküzdeniük: a témához nincs elég dokumentum, a tanárok és az úttörők idősebb pedagógusok visszaemlékezéseinek segítségével próbálnak elindulni a múltba. Papp Imre tanár irányítja a krónikakészítést. Szavai nyomán több mint egy évtizedes honismereti munkálkodást térképezhetünk föL Irányításával 1960-ban kezdtek gyűjteni — még csak ösztönösen — a helyi jellegű népi használati eszközöket. A gyerekek között olyan népszerű lett, hogy úttörőfeladattá szélesítették a megmentő akciót. Törekvéseik egybeestek a honismereti mozgalom országos kibontakozásával, s ez még nagyobb lendületet adott a csoportnak. Papp Imre több tanfolyamon vett részt, ahol szakemberek készítették föl a honismereti mozgalom patró- nusait. Innen számítják a csurgóiak a »második szakaszt«, vagyis a tudatos honismereti munkát. Már nemcsak a tárgyaltra, hanem az adatokra is fölfigyeltek. Ügy döntöttek, két ágazatban, néprajzi és úttörőmozgalmi anyagot gyűjtenek. 1964—65-ben már kis csapatmúzeumuk volt. A legtöbbet azonban az 1967-ben kezdődött új korszakról meséltek. A nagykanizsai múzeum ugyanis kiállítást rendezett ekkor a községben, s ők megismerkedtek a kanizsai ás a kaposvári múzeum szakembereivel, jó kapcsolat alakult ki közöttük. Megtekintették és értékelték anyagukat, s a jó véleményt az első önálló szereplés, jelzi: a nagykanizsai múzeum kiállításán ott láthatták a csurgóiak helyi gyűjtésüket is. A kanizsaiaktól tárló szekrényeket kaptak, Knézy Judit, a Ríppl-Rónai Múzeum munkatársa pedig fontos gyűjtési szempontokkal Ismertette még őket. Hamar megszervezték a somogyi múzeummal Is az első közös munkát: régi fotóki gyűjtési pályázatot hirdettek, amelynek nyomán több mint háromszáz eredeti néprajzi és helytörténeti fotó került a múzeumba. A másolatokat a honismereti szakkör őrzL A szakkör ezren felül számlálja már gyűjtött tárgyait. Legértékesebb a háromszáz darab népi kerámia. A ritkaságok között találunk 1856-os arató vizeskorsót, név- és számfelírással, Bódis Mózes 1867-ben készült fényképét (állítólag a jobbágyfelszabadítás ügyében járt Béesben). Kelecz József furulyázó és faragópásztornak, valamint Jankovics Imre dudakészítőnek (híres hosszifuruglájával) külön emlékvitrinje van. 1867- ből őriznek egy szőttes abroszt és egy tízszeles nagymartoni bőgatyát. A több száz újságból húsz példány 1919-es Vörös Újság. A gyűjtemény hamar kinőtte az iskolái; a községi tanács adott külön termet erre a célra. Most azonban már itt is csak szűkösen férnek meg. A távlatok biztatóak: Csurgón azon munkálkodnak, hogy önálló tájmúzeumot hozzatiak létre az öreg Csokonai kollégiumban. A honismereti munkában ez a fordulat ismét megújhodást jelent. Fontos megemlíteni azt is, hogy régen túljutott az úttörőszobán a mozgalom híre. Ma már felnőttek is részt vesznek benne. Főleg tanárok: Szöllö- si Pálné, például három gyermek mellett vagy But József- né, Papp Imréné. Vitt hászlpr né pedig háztartásbeli. Radák Zsolt csak harmadik osztályos, de a szentai bejárók közül is lehetne 10—15 nevet említeni, akik lelkesen szállították a veszendő értékeket. Fölölsleges hangsúlyozni, hogy az Iskolatörténet elkészítésénél is legyőzik az akadályokat, mert egy dolog mindig segít a csurgóiaknak: a szakértelem, a felkészültség. Példájuk kapcsán kell elmondani: a szakértelem olyan kincs, amelynek birtokában messzebbre, mélyebbre lát az ember. A továbbképzés és az önképzés a honismereti mozgalomban is elengedhetetlen. Mert ha valaki abban szerez rutint, hogy utánanézzen dolgoknak, akkor megszerzett tudását még számtalan területen kamatoztathatja. Sok helyen ma is a szakértelem elé és nem vele egy sorba helyezik például a puszta lelkesedést. Így természetes, hogy idővel vonzását •veszti, megreked tevékenysétyasárnap Vasárnap. Délután két óra. A Dózsa György út irányából ki Pannónia robogón, ki Cadillac-en, ki saját jó minőségű lábán igyekezett a Népstadion szélesre tárt kapui felé. Egy ballonkabátos fiatalember lépett mellém, és megvetően mosolyogva mutatott a meccsre igyekvők népes áradatára: — Látja, uram, ez minden vasárnap így megy a tavaszi futballidény kezdete óta. Ugye, nevetséges? Százezer ember azt lesi őrült izgalommal, hogy a saját csapatának vagy az ellenfélnek rúg- nak-e gólt. Mondja: mi van ebben szép, mi van ebben jó? — Nem tudom. De ha ennyien érdeklődnek utána, bizonyára lehet benne valami érdekes. — Kész röheji Higgye el: késs töhejl Felnőtt» komoly emberek ebben találják meg a szórakozásukat. Látja, ez a sok tízezer ember kapkodva dobálta magába a vasárnapi ebédet, van aki a pörkölt utolsó falatját a lépcsőházban ette meg. Nem találja mulatságosnak, hogy ezért a másfél óráért várják egész héten a vasárnapot? Mi van ebben szép, mi van ebben nemes? Ezért törik így magukat az emberek? — kérdezte gúnyosan. — Nem tudom. Jómagam nem járok meccsre. Am el tudom képzelni, hogy sokan örömüket lelhetik benne. — Akkor maga nem tudja, mennyi szebb, izgalmasabb, felemelőbb szórakozás van a földön. A futball helyett mennyivel kellemesebb például ott ülni a Szabadság- hegy pázsitján és egy jó Dürrenmatt-színdarabot olvasni, egy félig elsötétített szobában panüago» heverve. lehunyt szemmel, áhítattal Beethoven V. szimfóniáját hallgatni. Esetleg moziba menni, s amíg a film pereg, porhanyós savanyúcukrot enni. Megállni a Szépművészeti Múzeumban egy sötét tónusú Rembrandt-kép előtt, leülni a Zeneakadémián ünnepi sötétkék ruhában és Bachot hallgatni orgonán, míg a lelkünk szinte megmosdik a hangok lágy hullámaiban — suttogta átszellemültem Aztán így folytatta: — Ezt nevezem szórakozásnak, ezt nevezem időtöltésnek, nem pedig a futballt. Na, megyek — nyújtott kezet —, mert a végén lekésem. S már fél lábbal belépett azon a bizonyos szélesre tárt kapun. Utánaszóltam: — De hát, ha ennyire ellenszenves önnek a futball, miért jár a meccsre? Méla utálattal s kedvetlenül legyintett: — Sajnos, ott kell lennem, balszélső vagyok a KRSC- bení &alamboe SanSvesatear gük. Környezetünkben rengeteg kutatnivaló érdekesség van, csak az összefüggéseket kell megtalálni. A honi smereti mozgalomban is nagy jelentősége van a tagok folyamatos foglalkoztatásának; hogy az egyik munkából egy másik bontakozzon ki. S bizonv a mozgalom sikere legtöbbször a vezetők felkészültségén múlik. A cél, hogy többekben is kialakítsák a rendszerető, felismerő képességet, és mindenkor élvezetet nyújtson, hasznos időtöltést jelentsen a gyűjtés. Sajnos kevesen fordulnak a megve szakembereihez, és sokan beérik a tárgyak egyszerűbb fölhalmozásával. Ügy érezzük,, hogy szervezettebbé és gyakoribbá kellene tenni a megyei kiadványokon kívül a szóbeli szakmai tájékoztatást is. Probléma az is, hogy az iskolákban oly lelkesen tevékenykedő gyerekek később elvesznek a mozgalom számára. Az átmenet megteremtésében a KISZ nagyon sokat segíthet Sin Zamat SOMOGYI NÉPLAP ©sate»«»*» jotl mm % s
