Somogyi Néplap, 1971. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1971-07-01 / 152. szám
Levélváltás az FKP és a szocialisták között Az FKP és a Szocialista Párt között folytatódik a levélváltás. Georges Marchais az FKP főtitkárhelyettese, _a pórt politikai bizottsága nevében levélben válaszolt Francois Mitterrandnak, a Szocialista Párt első titkárának az FKP Politikai Bizottságához intézett levelére. E levélben — mint már jelentettük — Mitterrand a szocialista pártvezetőség nevében megküldte az FKP-nak a szocialista üong- resszus határozatát, amely elvben állást foglalt a komítélet Kisinyovban A Moldaval SZSZK legfelső bíróságának Kisinyovban tartott nyílt tárgyalásán bűnösnek találták és elítélték mind a kilenc vádlottat, akiket azért állítottak bíróság elé, mert bűnrészesek voltak egy utasszállító repülőgép elrablására irányuló kísérletben, valamint bebizonyosodott, hogy az egyik kisinyovi állami intézményből sokszorosító gépet tulajdonítottak el és rágalmazó jellegű szovjetellenes irományokat terjesztettek. A legnagyobb büntetést David Csemoglaz kapta, akit ötévi szabadságvesztéssel sújtottak. Anatolij Golíeldet négyévi börtönbüntetésre ítélték, míg Alekszandr Galperin két és fél évet kapott. Kétévi szabadságvesztéssel sújtották Gl- lel Sur, Arkagyij Volosin, Szemjon Levit, Lazar Trah- tenberg és Harij Kizsnyer vádlottakat, David Rabinov'- r- —e ítélték. .usescu Helsinki beszéde A hivatalos látogatáson Finnországban tartózkodó Ni- colae Ceausescu, a Román Államtanács elnöke, kedden este beszédet mondott a Helsinkiben tiszteletére rendezett vacsorán. munistákkal való tárgyalások folytatása mellett Mitterrand továbbá azt javasolta, hogy addig is, amíg az új vezetőség részletesen meghatározza álláspontját a közös kormány- programról és a két párt közötti politikai szövetségről folytatandó tárgyalások ügyében, a két párt kezdjen eszmecserét a demokratikus szabadságjogok védelmében indítandó közös akciókról. Az FKP Politikai Bizottsága válaszlevelében közölte, az FKP kész megkezdeni a szocialisták által javasolt eszmecserét, de azt indítványozza hogy a tanácskozás napirendjére vegyék fel annak megvitatását is, hogy a két párt indítson közös országos akciót az arányos képviseleti rendszer kiharcolása érdekében. Saigon A hazafiak támadása egy lőszerraktár ellen SAIGON A dél-vietnami hazafias erők szerdán folytatták tüzérségi támadás-sorozatukat a Saigontól körülbelül 430 kilométernyire északkeletre fekvő Qui Nhonban elhelyezett hatalmas lőszerraktár ellen. A harctérről érkezett jelentések szerint a raktárt jóformán teljesen megsemmisítették. A fontos létesítményben, amelyből a környék amerikai és dél-vietnami csapatait ellátják, általában 15 000 tonna különböző típusú lőszert tárolnak A heves robbanások a rakétatámadás után kilenc órával is állandóan ismétlődtek, a raktártól egy kilométernyire fekvő körzetben a házak körülbelül hatvan százaléka omlott össze vagy sérült meg. Halálos áldozatokról nem érkezett jelentés. Az AP a tudósítással kapcsolatban megjegyzi, hogy idén ez már a hatodik támadás volt a lőszerraktár ellen. Az amerikai hadsereg egy helikoptere egy Saigontól körülbelül száz kilométernyire keletre lezajlott katonai művelet során tévedésből amerikai katonákra lőtt ki rakétákat, megsebesítve 12 embert. (MTI) NDK vezetők látogatása szovjet katonai alakulatoknál Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára és Willi Stoph miniszterelnök, látogatást tettek az NDK-ban állomásozó szovjet katonai alakulatoknál. Képünkön: Honeckcr kezet fog a Malinovszkij marsall gárda tankhadosztály egyik katonájával. Honecker mögött Stoph miniszterelnök látható. Fél évszázados a Kínai Kommunista Párt Sanghajban, az egykori francia negyed kis utcájában, egy öreg házban ült össze 1921. július 1-én tizenkét küldött, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalomtól fellelkesült kínai kommunisták képviseletében megalakítsa a Kínai Kommunista Pártot. A munkásosztály fiatal pártja, az országban megerősödő demokratikus és nemzeti felszabadító mozgalom igényeit megértve határozott antiimpe- rialista és antifeudális .programmal lépett fel. A kezdetben nemzeti demokratikus célokat szolgáló, majd az ellenforradalmi árulás útjára lépett Kuomintanggal kötött egységfront felbomlása után, a kínai kommunistákra rendkívül súlyos terror nehezedett. A KKP azonban nem hátrált meg, hősiesen helytállt az osztályellenség és az idegen hódítók elleni harcban. A Kína felszabadításáért folytatott hosszú és súlyos áldozatokkal teli küzdelemhez döntő segítséget nyújtott az a győzelem, amelyet a második világháború fő" terheit viselő Szovjetunió aratott a hitleri fasizmus és a japán militarizmus erői felett. A kedvező nemzetközi feltételek közepette a kínai nép, kommunista pártja vezetésével, 1949. október 1-én óriási jelentőségű győzelmet aratott. A forradalom győzelme nyomán megszületett Kínai Nép- köztársaság hozzálátott, hogy gyors ütemben leküzdje a feudális és a félgyarmati helyzet okozta elmaradást A kínai százmilliók lelkes munkáját önzetlenül támogatták a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió. Következetes antiimperialista és békeszerető külpolitikája, internacionalista magatartása ezekben az években világszerte mind több barátot szerzett a népi Kínának. Áz ötvenes évek végétől, a hatvanas évek eleiétől kezdve azonban az ország politikájában sajnos negatív irányú fordulat történt. A KKP vezetésében mindinkább tért hódított az addig visszaszorított, a nagyhatalmi ábrándoktól fűtött, antimarxista, nacionalista áramlat. A KKP vezetői fokozatosan szembefordultak a testvérpártok zömével, és sza- kadár tevékenységbe kezdtek. Az egységbontás politikája veszélybe sodorta az elért vívmányokat, s mély válságba juttatta a KKP-t és az országot. Ismeretes, hogy az SZKP, a nemzetközi kommunista mozgalom túlnyomó többsége visz- szautasította ezt a politikát, de ugyanakkor mindig is késznek bizonyultak a kapcsolatok elvi alapon nyugvó rendezésére. Ez a határozott és türelmes politika eredményezte, hogy az utóbbi két évben bizonyos kezdeti eredményeket sikerült elérni az állami kapcsolatok normalizálása terén. A kínai vezetők azonban, ha rá is kényszerültek a »kulturális forradalom« időszakában folytatott politika durva módszereinek megváltoztatására, elvi álláspontjukon nem változtattak: ha álcázottabban is, de folytatják a Szovjetunió, az SZKP rágalmazását, egyenlőség! jelet vonnak a kommunizmust építő Szovjetunió é* az imperialista Egyesült Államok közé, megpróbálják szembefordítani egymással a szocialista országokat. A magyar kommunisták mindig nagyra becsülték a KKP küzdelmét, amikor az internacionalista, forradalmi szellemben cselekedett. Most, a párt megalakulásának ötvenedik évfordulóján tiszteletüket fejezik ki mindazoknak a kínai kommunistáknak, akik harcolnak a marxizmus—leni- nizmus, a proletár-internacionalizmus eszméi helyreállításáért, a következetes antiimperialista politika megvalósításáért. Megőrzik hitüket, hogy Kína előbb-utóbb ismét a testvéri szocialista országokkal egységben halad előre a szocializmus útján. Barátok, szomszédok között Változás a svéd kormányban NEW YORK A Colombo-merénylet részletei Bécs nemcsak fekvésénél fogva hasonlít a mi fővárosunkhoz, de a két város hangulatában is van valami közös. Az utca tömegének érdeklődése a körülötte zajló nemzetközi eseményekre ott talán nem olyan élénk, mint a budapestieké, de amerre elnökünk és kísérete elvonul, az emberek megállnak, s róluk, magyarokról beszélnek. Szimpatizálnak és ez jó dolog. Mert — ahogy azt a két ország vezetői hivatalos nyilatkozatokban is kifejtették — az utóbbi években egy sor dologban, gazdasági, kereskedelmi, tudományos és kulturális téren szót tudtunk érteni és remény van arra, hogy az európai biztonsági kérdésben, a népek békés egymás mellett élésének rendezésében, tehát alapvető nemzetközi politikai kérdésekben is szótértünk. A hivatalos és díszes fogadásokon mindkét részről többször elhangzik, hogy szomszédok vagyunk, s mind a két államnak, népnek, még ha másmás társadalmi rendszerben is él, mennyire fontos a jószomszédi viszony megőrzése, a barátság minden lehető eszközzel való továbbmélyítése. A vendég és a vendéglátók között természetesen bőven van mód a kötetlen beszélgetésekre is. Ilyenkor elnézem, hallgatom Losoncéi elvtársat, a volt tsz-elnököt, a valamikori egyszerű parasztot, ahogyan oldottan magyaráz, érdeklődik, s fesztelenül tárgyal, mint tapasztalt divtom^*Naponta elhangzik fogadásokon, hivatalos és magánbeszélgetéseken, hogy a két ország közös kapcsolatainak hagyománya, történelme van. És itt mindenki először az osztrák—magyar monarchiára gondol, bár és ezt bátran hozzátehetjük: az egykori fényes császárváros legalább annyira távol van a monarchia szellemétől, mint mi a feudalizmustól. Történelmi kapcsolataink során a felszabadulásunk óta most először vonult be a Burg-ba a magyar nép legmagasabb közjogi méltósága. S megállapíthatjuk: elnöki tanácsunk elnökét ugyanolyan megkülönböztetett tisztelettel, pompával fogadták itt Becsben, mint ahogy mi fogadtuk az elmúlt évben Franz Jónást, az Osztrák Köztársaság elnökét. Eszembe jut, itt a hajdani osztrák császárok palotájában, a kormány tiszteletére adott nagy fogadáson a mi régi népdalunk: »Felszántom a császár udvarát«. Nos, az itteni fogadtatás láttán bízvást elmondhatjuk, hogy ma már azért nem kell felszántani a császár udvarát, belévetni hazánk búbaját. Császár már nincs, hazánknak sincs búja-baja, és ha akad, — mert mindig akad — a két ország és nép között tisztázatlan kérdés, azt egyenlő partnerként, valóban jó szomszédokhoz illően, barátsággal most és remélhetően a jövőben is tisztázzuk, MvM Ifimet Mint ismeretes, kedden benyújtotta lemondását Torsten Nillson svéd külügyminiszter. A volt külügyminiszter 66 éves és 26 évet töltött a kormány szolgálatában. Helyét Krister Wickman, volt iparügyi miniszter foglalja eL Wickman 47 éves. A változást kommentáló hír- ügynökségi jelentések megállapítják, hogy a visszavonuló Nilsson nevéhez fűződik Svédország külpolitikájának aktivizálása. A volt külügyminiszter, aki 1962-ben foglalta el hivatalát, azon a véleményen volt, hogy az ország semlegesség! politikája nem jelenti azt, hogy ne nyilvánítson véleményt a jelentős nemzetközi kérdésekben. Nilsson külügy- minisztersége idején ismerte el Svédország a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, s a volt külügyminiszter nem egyszer éles szavakkal bírálta az Az amerikai szenátus kedden megszavazta a Szabad Európa és Szabadság rádió elnevezésű adóállomások finanszírozásával kapcsolatos kormányjavaslatot, amely Indítványozza, hogy a titkos CIA pénzalapból finanszírozott ráEgyesült Államok indokína5 szerepét. Állást foglalt Portugália afrikai politikájával és a dél-afrikai apartheid-rendszerrel szemben is. Utódja, Wickman, a svéd rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette, legjelentősebb feladatának Svédország és a Közös Piac tárgyalásainak irányítását tekinti. Az új külügyminiszter is jelentős problémának minősítette a semlegességi politika fenntartását. (MTI) A népi forradalmi hadsereg elnevezésű argentin szervezet kedden Cordobában -elrabolt- hat újságírót, hogy számukra sajtóértekezletet tartson. Valamennyiüket telefonon dióadók fenntartásának költségeit ezentúl közvetlenül és nyíltat* az amerikai állami költségvetésből fedezzék. A szenátus egyhangúlag, vita nélkül hagyta jóvá a javasolt pénzügyi intézkedéseket (MTI) A New York-i rendőrség és az FBI ügynökei fizetett besúgóik jól kiépített hálózatának segítségével próbálnak fényt deríteni az Amerikában értesítették, hogy a város hat különböző pontján a csoport röplapjai várják őket. A helyszínen azonban autók álltak és az újságírókat udváriasan beinvitálták. Miután mindany- nyian elfogadták a meghívást, bekötötték szemüket és mintegy félórás autóút után egy vidéki házban találták magukat Az egyórás sajtóértekezleten három férfi és egy nő — valamennyien fegyveresek — arról beszéltek, hogy az argentin hadsereg katonáinak és tisztjeinek fel kell lázadniuk és csatlakozniuk kell a szervere1 harcához. Azután valameny- nyiüket visszaszállították a város központjába. Az akció egybeesett az argentin kormány hatalomra kerülésének ötödik évfordulójával. kossági kísérlet hátterére. Colombo a New York-i Roosevelt kórházban fekszik, továbbra is eszméletlen állapotban van. Merénylőjét, Jergm Johnsont néhány másodperccel a gyilkossági kísérlet után lőtték. Az alvilági gengszterbanda közötti leszámolást a kettős merényletet követő órákban érkezett helyszíni jelentések megpróbálták politikai motívumokkal összefüggésbe hozni, mivel Colombo az utóbbi időben részt vett az Amerikában élő olaszok polgárjogi mozgalmában, merénylője pedig állítólag egy néger -forradalmi csoport« tagja volt. Albert Seedman New York-i detektívfőnök azonban már kedden délután kijelentette, hogy Johnson és a csoport kapcsolatára vonatkozóan semmiféle bizonyítékot nem sikerült találni. Nem nyert Igazolást az az elmélet sem, hogy a néger fiatalember hivatásos bérgyilkos lett volna. Ezért Seedman emberei most az után a néger lány után kutatnak, akit a Colombo elleni támadás előtt láttak a mesén*- tővel, (MTI) SOMOGYI NÉPLAP 19T1. JMsi L WASHINGTON Megszavazták az uszító rádiók nyílt támogatását működő maffia egyik vezéreként ismert Joseph Colombo ellen hétfőn elkövetett gyil- j ismeretlen személyek agyonCordoba Emberrablök sajtóértekezlete