Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)
1971-06-08 / 132. szám
Nyugat-BerUn Négyhatalmi tárgyalások (Győrffy Tibor, az MTI tudósítója jelenti:) Hétfőn délelőtt Nyugat-Ber- Hnben, az egykori szövetséges ellenőrző bizottság épületében Ruh bonni amerikai nagykövet soros elnökletével megkezdődött a négy hatalom képviselőinek 21. Nyugat-Ber- lmnel kapcsolatos tanácskozása. Mint Ismeretes. vasárnap este az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország nagykövete a szokás szerint Schütz nyugat-berlini kormányzó polgármesterrel folytatott tájékoztató jellegű megbeszélést. Politikai megfigyelők véleménye szerint a hétfői négyhatalmi megbeszélés elsősorban a Nyugat-Berlinbe vezető összekötő utak forgalmának problémájával foglalkozik. A nyugatnémet ellenzék a közelmúltban újabb támadást indított a bonni kormány ellen, azt állítva, hogy a szociáldemokrata vezetés alatt álló koalíció, bizonyos nyugatberlini problémák gyakorlati rendezése érdekében, alapvető engedményekre hajlandó az NSZK nyugat-berlini politikai jelenlétének felszámolását illetően. Megemlékezések a DIFK megalakulásáról Tüzérségi támadás Da Nang ellen HANOI »Dél-Vietnam egyik felszabadított körzetében« ünnepi gyűlésen emlékeztek meg az ideiglenes forradalmi kormány megalakulásának második évKépiinkön: Abraszimov szovj után, amidőn valaki autogra et nagykövet a tanácskozás minőt kér tőle. (Telefotó: AP—MTI—KS) fordulójáról. A gyűlésen Huynh Tan Phat, a DIFK elnöke kijelentette: A DIFK eltökélte, hogy az egész délvietnami népet a maga oldalára állítja annak érdekében, hogy az amerikai agresszorok és kiszolgálóik teljes vereséget szenvedjenek, felépüljön a független, demokratikus, békés, semleges és virágzó Dél- Vietnam. SAIGON A DIFK! megalakulásának második évfordulóján a délvietnami népi felszabadító fegyveres erők tüzérsége támadást intézett az ország második legnagyobb városa, Da Nang, valamint a közelben elhelyezett amerikai légitámaszpont,- továbbá a demilitarizált övezet tőszomszédságában levő hat katonai állás ellen. A néni erők egyik alakulata rajtaütést hajtott végre az amerikaiak katumi (Saigontól 120 kilométerre északnyugatra! helikopter támaszpontja ellen, és felrobbantották az egyik üzemanyagraktárai, amelyben 15 ezer gallon repülőgépbenzint tároltak. A Comg Luan című saigoni napilap főszerkesztője, Ton That Dinh szenátor, a saigoni parlament nemzetvédelmi bizottságának elnöke, vasárnap lapjában az amerikai katonák újabb My Lai típusú bűntényéről számolt be. Mint közölte, Quang Ngai tartományban 1968 május elején amerikai katonák betörtek az egyik faluba, 65 helybelit, akiknek többsége asszony és gyermek volt, legéppuskáztak, majd a holttesteket leöntözték napalmmal és felgyújtották. Az esetet az áldozatok hozzátartozói mondták el a szenátornak. A hozzátartozók felszólították a helyi hatóságokat, hogy eszközöljenek ki számukra kártérítést az illetékes amerikai szervektől. A főszerkesztő szenátor közlése szerint valóban kiszállt egy amerikai vizsgálóbizottság abba a menekülttáborba, ahol az áldozatok hozzátartozóit összegyűjtötték, de a helyi hatóságok a hozzátartozóknak azt »tanácsolták«, hogy tartózkodjanak a vizsgálóbizottsággal való együttműködéstől, ne feleljenek az amerikai biztosok kérdéseire. (MTI) Gyorsított földreform Ciliiében A napokban fontos paraszttanácskozás zajlott le SantLa- góban. A Népi Egység kormánya hívta össze az ország minden részéből az újonnan megalakított paraszt tanácsok képviselőit, hogy megvitassák: hogyan lehetne nagyobb lendületet adni a földreform végrehajtásának. A megbeszélésen teljes súllyal vetődtek fel a problémáit. Sok helyütt a földbirtokosok szabotálnak, fegyveres, úgynevezett »önvédelmi osztagokba« szerveződnek. Állítólagos céljuk: ha kell, fegyverrel is megakadályozzák birtokaik elfoglalását. A valóságban persze ezek a fegyveres (söpörtök terrorizálni igyekeznek azokat a parasztokat, akik új paraszti közösségeket alakítottak az egykori földesúri birtokokon. Ugyanakkor egyes türelmetlen paraszti csoportok, amelyek nem bíznak a földreformban, megrohamoznak olyan virágzó kis- és középgazdaságokat is, amelyek tulajdonosai a földreform-törvényben felső határnak megszabott 80 hektár öntözött földnél kisebb területen gazdálkodnak. Több ilyen kis- és középgazdaságot foglaltak el az ország déli, legtermékenyebb részein, s a népi kormány hatóságainak erélyes felhívásaira sem akarj ált elhagyni ezeket a birtokokat Ennek azután — mint a küldöttek elmondották — az a következménye, hogy bizonytalanság lesz úrrá, s a kis- és középbirtokosok, akikre pedig nem vonatkozik a kisajátítás, Keveset használt NYSA 521-ES mikrobusz tipizálás miatt eladó Érdeklődni lehet: ÉFÉSZ—KÖVÁL. Siófok, Batthyány u. 2. sz. alatt. _________________(174462) a ttól félnek, hogy elvesztik birtokaikat, és emiatt nem vetették el az őszi gabonát. így attól lehet tartani, hogy jövőre csökken a mezőgazdasagi termés, s a kormánynak meg több mezőgazdasági cikk behozatalával kell megterhelnie az ország államháztartását. A mérleg azonban, amelyet a kormány alig több mint féléves tevékenységéről vontak, a problémák ellenére, egyértelműen pozitív volt. A falvak népe a türelmetlen- kedők és az anarchisták kis csoportján kívül elégedett azzal a fokozott ütemmel, mely- lyel Allende kormánya a földreformot végrehajtja. Az idén ugyanis a földreformöizottság 75 százalékkal több nagybirtokot akar kisajátítani, mint a múlt esztendőben. Áz ezer nagybirtoknak már több mint felét, 508-at vette át a föld- reformbizottság az év első öt hónapjában. Eddig 1 339 463 hektár földesúri földet sajátítottak ki. Ez pedig nem kevesebb, mint egyharmads annak a földterületnek, amelyet az előző kormány iiat teljes esztendő alatt osztott szét. Kisajátították már azt a 730 000 hektáros tűzföldi mammutgazdaságot is, amelyet eddig a világ egyik legnagyobb földbirtokaként tartottak számon. Elkészült az a törvényjavaslat is, amely igazságot szolgáltat a déli részeken élő mintegy 800 ezer főre becsült indián őslakosságnak. A ma- puche indiánokat ugyanis a múltban vagy csellel vagy erőszakkal megfosztották földjeik egy részétől. A népi kormány már eddig is, csupán Osorno környékén, 23 ezer hektárt juttatott vissza a mapuche termelő közösségeknek. A népi kormány rendkívüli erőfeszítéseket tesz a paraszti gazdálkodáshoz szükséges biztonság helyreállítására. Nemrég ünnepélyes garanciát adott, hogy az, aki elveti az őszi magot, magának takaríthatja be a termést, bármi történjék közben. Árkus István A PETI NITROGÉNMŰVEK részére * SOS. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet (Várpalota) az alábbi szakmákra vesz fel még tanulókat: GÉPSZERELŐ, GÉPSZERELŐ (vegyipari), CSŐHÁLÓZAT ÉS BERENDEZÉS SZERELŐ, HEGESZTŐ, VILLANYSZERELŐ, SZŐ3 AFESTŐ ÉS MÄZOLO, KŐMŰVES, ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ és az érettségivel rendelkezőket IRÁNYÍTÁSTECHNIKÁI MŰSZERÉSZ SZAKMÁRA. A vidéki tanulók részére kollégiumi elhelyezést biztosít az intézet, a második félévtől kezdődően pedig a gépszerelő (vegyipari) és az irányítástechnikai műszerész szakmára jelentkezőknek 250 Ft vállalati ösztöndíjat. PÉTI NITROGÉNMÜVEK személyzeti osztálya. __________________________________________________________________(99088) Dühöntgo kolerajárvány a pakisztáni menekülttáborokban CALCUTTA — ŰJ-DELHI A határ indiai oldalán léte sített kelet-pakisztáni ment külttáborokban dühöngő ka-1 lerajárvány már Calcuttát, a I világ legsűrűbben lakott városát fenyegeti. Vasárnapi je-1 A nők is szavaznak Svájcban Svájc történetiében először szavazhatnak a nők is. Egyelőre még most sem mindenütt, csak egyes kantonokban. Felvételünk Appenzell kantonban készült, ahol a nők már megkapták választójogukat. (Telefotó: AP—MTI—KS) Riad az EAK Izrael viszonyáról lentések szerint a Kelet-Pa- kisztánból érkező menekültek hozzák magukkal a kolera kórokozóját, abba a városba, amelynek utcáin egymillió ember alszik és »lakik«. A Reuter helyzetjelentése szerint két indiai város, Krish- nagar és Sikarpur között húzódó 95 kilométeres hosszúságú utat kolera-áldozatok holttestei borítják. Az indiai hatóságok már 8000-re becsülik a kolera halálos áldozatainak számát. U Thant ENSZ-főtitkár szombaton rövid nyilatkozatban jelentette ld: reméli, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete által nyújtott segítség rövid időn belül enyhít a kelet-pakisztáni menekültek sorsán. Közben a pakisztáni fővárosba, Islamabadba érkezett Aga Khan, az ENSZ menekültügyi kérdésekkel foglalkozó főmegbízottja. A helyi hatóságokkal folytatott megbeszélései után feltehetőleg ellátogat Kelet-Pakisztánba is. India most úgy próbál segíteni a helyzeten, hogy külön- re^ülőgépen menekültek ezreit szállítja más indiai államokba az amúgy is túlzsúfolt Nyugat- Bengáliából. (MTI) Fidel Castro beszéde HAVANNA Fidel Castro, a Kubai KP KB első titkára, a kubai kormány elnöke beszédet mondott a belügyminisztérium fennállásának 10. évfordulója alkalmából. A kubai forradalom az osztályharc szülötte — húzta alá Castro. — A kizsákmányoló osztályok képviselői mindent megtettek azért, hogy a forradalmat megsemmisítsék. Zászlajukat az imperializmus ragadta magához, így még hosz- szú harc áll előttünk. Támadásaiban az imperializmus a helyzet változásától függően változtatja a formákat, és minden fronton akciókat hajt végre. A kubai forradalom létének első napjaitól kezdve a burzsoázia és az antikommuniz- mus ügynökei elkeseredett támadásainak a célpontja lett — mondotta Castro. — A kubai nép azonban politikai érettségére és osztályöntudatára támaszkodva határozottan visszaverte a reakció kísérleteit. A szónok ezután fölelevenítette azt a szennyes hazugság- és rágalomkampányt, amelyet a nyugat reakciós elemei a kubai néphatalom eltorzítása és a néphatalom védelmében álló erők megrágalmazása végett indított. A belügyi dolgozók — mutatott rá későül Castro — a kubai forradalom támaszától, a forradalmi hadseregtől nagyszerű és humánus hagyományt örököltek: soha nem folyamodnak ideológiai ellenfeleik kínzásához. Teljes biztonsággal jelenthetjük ki, hogy ideológiai ellenfeleinken aratott győzelmeink mindig az ész, népünk politikai és erkölcsi fölényének győzelmei voltak. A jugoszláv külügyminiszter Kínában BELGRAD A Tanjug Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter ma kezdődő hivatalos kínai látogatásával kapcsolatban azt hangoztatja, hogy »a politika területén Jugoszlávia és Kína nézetei hasonlóak egy sor nemzetközi problémát illetően, tekintet nélkül a különbségekre, amelyek léteznek és fenn is fognak állni«. Jugoszláv hírügynökség szerint »csaknem azonosaknak mondhatók a két fél nézetei Indokínáról. Mindkét ország támogatja az arab népek igaz harcát. Jugoszlávia támogatja Kína jogait az Egyesült Nemzetekben, és ellenzi a »két Kína« formulát. Végezetül Jugoszlávia úgy ítéli meg, hogy egy sor fontos nemzetközi kérdést nem lehet rendezni Kína rész- * vétele nélkül. (MTI) Az AFP hírügynökségnek adott interjújában Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter az alábbi gondolatokat fejtegette: — Nem lenne meglepve, ha arról értesülne, hogy az Egyesült Államok újabb fegyvereket szállít Izraelnek vagy újabb pénzügyi segélyben részesíti Tel Aviv-ot. — Bizonyosra vehető, hogy Rogers külügyminiszter legutóbbi látogatásakor semmiféle nyomást nem gyakorolt Izraelre a rendezés érdekében. — A Szuezi-csatorna megnyitásával kapcsolatban mélyreható ellentétek vannak az EAK és Izrael, valamint az Egyesült Államok között. »M: részleges visszavonulásról beszélünk, a másik kettő pedig a konfliktus részleges rendezéséről. Ahhoz, hogy a részleges rendezésből végleges rendezés legyen, két feltételnek kell teljesülnie: először is meghatározott időt kell adni a részleges visszavonulás végrehajtására, másfelől a részleges rendezésben (Izraelnek) el kell köteleznie magát a végleges vonalakra való visszavonulásra«. Egyiptom — hangoztatta ezzel kapcsolatban a külügyminiszter — nem fogad el egyetlen olyan új fegyverszüneti egyezményt sem, amely területeitől megfosztaná. Riad végül hangoztatta, hogy a végleges rendezéshez szükség van a négy nagyhatalom jelenlétére, de a rendezést nem a nagyhatalmaknak közvetlenül, hanem az ENSZ-nek, a Biztonsági Tanácsnak kell garantálnia. • » • Az A1 Ahram értesülése szerint az egyiptomi hadsereg szombaton éjjel a nyugati sivatag térségében jelentős hadgyakorlatot tartott a páncélos alakulatok és a légierő részvételével. A gyakorlatot megtekintette Szadek hadügyminiszter és El-Sazli vezérkari főnök. Szadek az izraeli agresszió negyedik évfordulóján kijelentette, hogy az EAK erői készen állnak az ellenséggel való összecsapásra, a megszállt területek felszabadítására. * • • Szadat elnök elrendelte, hogy június végéig válasszák újjá a 13 egyiptomi szakszervezet vezető szerveit. Június 11. és június 28. között bonyolítják le a választásokat. BEIRUT Összetűzések az izraeli—libanoni határon A hétfőre virradó éjszaka egy izraeli katonai járőr lépte át a libanoni határt, és a közeli Ramia községben két házat fölrobbantott. Az izraeliek korábban azt állították, hogy ' a határtól mintegy 800 méterre fekvő falucska körzetéből lövések értek egy izraeli települést. Kalifornia Összeütközött két repülőgép Három kilométeres magasságban összeütközött két repülőgép vasárnap a kaliforniai Azusa város fölött. Az egyik egy utasszállító gép volt, az Air West magántársaság DC— 9-ese, amely 48 embert szállított Los Angelesből Salt Lake City-be, a másik pedig egy katonai gép, a haditengerészet egy Phantomja. Az összeütközés után néhány másodperccel mindkét gép lezuhant, s egymástól körülbelül 1 kilométeres távolságban csapódva a földre, fel is robbantak. Az utasszállító gép roncsai sziklás, bozótos, lakatlan területen szóródtak szét, és csak órákkal később derült ki, hogy senki sem maradt életben a fedélzeten tartózkodók közül. A Phantom navigátorának azonban sikerült katapultálnia. Az embert, akit azóta kisebb sérülésekkel, idegösszeomlással kórházba szállítottak, valóságos tűzgyűrű közepén várta a szabadítást, miután a felrobbant repülőgép lángralobbantotta a szikkadt növényzetet. (MTI) 2 SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1971. június 8.