Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)
1971-06-01 / 126. szám
I fiz II. Dizsa mögött nagy a bare a második helyért A vasárnapra elromlott időjárás alaposan próbára tette a labdarúgó NB I bajnokság csapatait is. A szombati rangadót követően elég mérsékelt érdeklődés kísérte a találkozókat. Dunaújvárosban mind-- össze 500 néző volt, Kispesten másfél ezer. A Hungária körúton 2000 szurkoló foglalt helyet a lelátókon. Tegyük hozzá, ennek nemcsak az esős idő volt az oka. A vasárnapi mérkőzéssorozat nem hozott különösebb meglepetést. Azaz, a csepeliek győzelme -Tarjánban némileg váratlan. A Vasas Diósgyőrből vitte haza a két bajnoki pontot Az MTK—Tatabánya találkozón a hányászcsapat veresége elsősorban a válogatott kapus, Rothermel számlájára írható. A Rába ETO Komlón harcolt ki döntetlent. A Videoton ■ pedig viszonylag biztosan nyert a Szombathelyi Haladás ellen. A Bp. Honvéd —Szeged mérkőzés várt gólzápora elmaradt. A Honvéd elég- nehezen győzött. Kozma két góljával viszont már öt gól előnyre tett szert a góllövőversenyben. Dunaújvárosban a hazaiak nyerésre álltak, de aztán a Pécs kétszer is egyenlített. Bp. Honvéd—Szeged 2:0 (1:0) Kispest- 1500 néző. V.: Mar- . ton. Góllövő: Kozma (2). Rába ETO—Komló 1:1 (1:0) Komló, 3000 néző. Vezette: Bircsák. Góllövő: Horváth B., illetve Horváth. V ideoton—Szombathely 2:1 (2:0) Székesfehérvár, 3000 néző. Vezette: Mohácsi. Góllövő: Burka, Wollek, illetve Szabó. MTK—Tatabánya 1:0 (0:0) Hungária körút, 2000 néző. Vezette: Hegyes. Góllövő: Kunct. Vasas—Diósgyőr 1:0 (0:0) Diósgyőr, 7000 néző. Vezette: Müncz. Góllövő: Puskás dr. Csepel—Salgótarján 2:1 (1:1) Salgótarján, 6000 néző. Vezette: Halász. Góllövő: Csordás, Major, illetve Básti. Dunaújváros—Pécs 2:2 (1:1) Dunaújváros, 500 néző.. Vezette: Palotai. Góllövő: For- maggini- -Nagy E., illetve Da- ka, Máté. A labdarúgó NB I állása: Szekszárd nyerte a Nyugati csoport rangadóját Nehezen győzött a Táncsics a K. Rákóczi eilen 1. Ü. Dózsa 2. Vasas 3. FTC 4. Bp. Honvéd 5. MTK 6. Csepel 7. Tatabánya 8. Salgótarján 9. Diósgyőr 10. Pécs 11. Rába ETO 12. Videoton 13. Szombathely 14. Komló 15. Dunaújváros 16. Szeged 5 2 8 6 11 12 5 5 9 6 11 11 9 4 11 11 9 7 12 10 10 6 17 5 18 60:25 47 55:20 42 40:20 42 47:30 39 42:33 36 31:24 34 38:27 3J 42:42 31 23:41 29 25:29 28 30:32 27 22:31 25 34:44 24 30:45 24 22:56 16 24:66 12 Jónyer és Kisházi nagy sikere Ez történt az NB I B-ben Labdarúgásunk második vonalában egy kérdés már tisztázódott. Az Egyetértés csapata a jövő bajnoki évben ismét az NB I osztályban fog szerepelni. Nagy a harc viszont a feljutást jelentő második helyért. Sokáig a Kecskemét vagy az Eger látszott feljutónak. Az egriek jelenleg is a második helyen tanyáznak, de pozíciójuk megingott. Az Oroszlányi Bányász két pontra megközelítette az Egri Dózsát. Lassacskán tisztázódik a kiesés kérdése. A BKV Előre és a Székesfehérvári MÁV minden bizonnyal búcsúzik. Zalaegerszegi TE—Békéscsaba 0:0, MÁV DAC—Özcü Kohász 2:0. Egri Dózsa—Pécsi Bányász 1:1, BVSC—Szállítók 0:0. Ez a találkozó a 63. percben felhőszakadás miatt félbeszakadt. Szolnok—Debrecen 1:0, VM Egyetértés—Kecskemét 1:1. A jugoszláviai Zadarban rendezték az asztaliteniszezők első hivatalos európai ranglista versenyét Ez a mérkőzéssorozat kettős magyar győzelemmel ért véget. Jónyer István ötödik mérkőzésén — miután az első négyet simán nyerte — találkozott az egyéni világbajnok svéd Bengstonnal. A magyar versenyző 2:1 arányban győzött, majd ezt követően folytatta sikersorozatát Veretlenül lett rangelső. Hasonló kitűnő eredményt ért el a nőknél Kisházi Beatrix is, aki könnyedén verte az idei VB bronzérmesét, Vosko- vát A kettős magyar győzelem újabb bizonyítéka annak, hogy az asztaliteniszezés feljövőben van. Az NB I B állása: 1. Egyetértés 2. Eger 3. Oroszlány 4. K. Dózsa 5. MÁV.DAC 6. Békéscsaba 7. P. Bányász 8. ZTE 9. Debrecen 10. G.-MÁVAG 11. Szolnok 12. Bp. Spartac. 13. Szállítók 14. Várpalota 15. Ózd 16. BVSC 17. Szfv. MÁV 18. BKV Előre 30 16 30 16 30 15 30 11 30 11 30 12 30 7 30 10 30 11 30 7 30 10 12 7 11 8 9 9 14 9 10 10 9 10 15 8 8 12 10 18 9 13 15 8 8 13 8 12 10 13 10 14 40:15 52 41:21 45 44:34 43 31:24 41 26:21 39 35:30 39 28:39 37 31:27 35 34:30 33 33:33 33 31:34 32 26:33 32 23:34 32 32:27 30 28:39 29 37:46 27 22:34 26 17:34 23 Az NB II Nyugati csoportjaiban Dorogon nagy fontosságú mérkőzést játszottak. A listavezető Dorogi Bányász — ha nyer — fél lábbal már az NB I B-ben érezhette volna magát. A Szekszárdi Dózsa azonban meglepetést okozott, legyőzte az éllovast, így a dorogiaknak nehéz négy mérkőzésük lesz még. Persze a két pont előny és a jobb gólkülönbség esetleg a továbbiakban is elég lesz az első hely megszerzéséhez. Kaposváron helyi rangad 3 •volt. Az esőtől felázott csúszós pályán nagy küzdelmet vívott a Táncsics és a Rákóczi. A Táncsics győzött, s így végképp megszabadult a kiesési gondoktól. A találkozó háromszáz nézője maga helyett beszél. Kaposváron sem csak az időjárás m att maradtak távol a mérkőzésről a labdarúgás kedvelői. Táncsics SE—K. Rákóczi 1:0 (1:0) Kaposvár, 300 néző. V.: JaC2ina. Táncsics: Nagy — Németh, Balatoni, Tihanyi, Pemmer, Vágó, Roth, Korom (Vágvölgyi), Bartl, Knapik, Ür. Edző: Várad! Lajos. K. Rákóczi: Hegedűs — Balogh, Horváth, Savanyó, Szita (Szöllősi), Tüske, NémetlL Szrnka (Vágvölgyi), Márton, Szabó, Laczkovics. Edző: Zádori László dr. A mérkőzés elején a Rákóczi támadott, a 10. percben mégis a Táncsicsnak adódott jó helyzete Ür gyors lefutása után, A következő negyedórában a Táncsics játszott enyhe fölényben, esemény jóformán semmi nem történt. A '25. percben Szrnka tört , ki, a 16-oson felvágták, Laczkovics szabadrúgása a felső sarok mellett zúgott el. Három perc múlva Horváthról Bartl elé pattant a labda, a Rákóczi kapujától égy méterre, a csatár azonban lövés helyett forgolódott, s a labda a kivető^ dő Hegedűsről szögletre pattant. A 42. percben góllá értek a Táncsics támadásai, igaz, hogy egy kicsit a Rákóczi védőinek jóvoltából. A 16-oson pattogott a labda, a védők nem szabadítottak fel és Bartl a bal sarokba gurított. 1:0. A második félidőben hosz- szú ideig csupán annyi történt, hogy. Szita helyére SzölAz esőtől csúszós fűvön jó játékról alig lehetett beszélni. Igen sok volt a rós z leadás, az elpattant labda, i i.'cább küzdelem folyt a pályán. Mindkét csapatnak adódott gólhelyzete, ebből c v lamivel határozottabb és szemfülesebb Táncsics-csatárok egyet kihasználtak, ez elég is volt a győzelemhez. Jók: II 'meth, Balatoni, Knapik, ill. Hegedűs, Savanyó, Márton. További eredmények as NB II Nyugati csoportjában: Bauxitbányász—Pécsi BTC 3:1. Savaria Cipő—Ajkai Bányász 4:1, Pécsi Ércbányász— Zalaegerszegi Dózsa 5:0. Győri Dózsa—Almásfüzitő 2:0, Szekszárdi Dózsa—Dorogi Bányász 3:2, Pápai Textiles—Bakony Két nap alatt két vereséget szenvedtek Temesvár ökölvívói A szombati találkozóról részletesen beszámoltunk olvasóinknak. A K. Úózsa jubileumi ökölvívóversenyére rányomta bélyegét a mérkőzés körüli hercehurca, hogy péntek helyett szombaton került sor a találkozóra. Ráadásul a mérkőzés időpontját sem jól választották meg a rendezők, mert jócskán belenyúlt a Ferencváros—Üjpesti Dózsa mérkőzés tv-közvetítésébe. A bokszmeccs vége felé — amikor már biztossá vált a kaposvári győzelem — elkezdtek szálingózni a szurkolók. A Temesvár—Kaposvár viadal némi csalódást keltett. Romániai vendégeink versenyzésén látszott, hogy nem tudtak kellőképp felkészülni f kaposvári bemutatkozásra. Fáradtság, kapkodás, vagy ki tudja minek a számlájára kell írni, hogy a vendégek részéről ökölvívást keveset láttunk a kaposvári szorítóban. A K. Dózsa viszonylag köny- nyen nyert. Pedig korábban a temesvári együttes győzött a K. Dózsa ellen, éppen ezért két fehérvári ökölvívóval meg is erősítették a kaposvári csapatot. A székesfehérvári Rózner és Antal azonban nem váltotta be a vele kapcsolatos reményeket. Mindkét fiú vereséget szenvedett,- így a Dózsa saját erőből harcolta ki az UMT elleni győzelmet. A kaposvári versenyzők némelyike kitűnő formában van. Ferstek, Zsiga, Varga, Rigó, Koch nagyszerű erényeket csillogtatott meg, ezek ellen a vendegeknek nem volt ellenszerük. Ügy érezzük, hogy a K. Dózsa viszont megfelelően készült fel az idei első nemzetközi mérkőzésére, s adott esetben nagyobb ellenféllel szemben is nyerni tudott volna. A temesvári vendégek vasárnap reggel útra keltek Székesfehérvárra. ' Ott a SZIM Vasas fogadta őket. Fehérváron pontosan megismétlődött a Varga László okosan versenyzett, s biztosan győzött jónevfi ellenfele, Zsivkovics ellen. Varga egyik felütése. kaposvári eredmény. A hazaiak szintén 14:8-ra győztek. Ezen a találkozón a K. Dózsa visszaadta a kölcsönt: Rigó és Koch vasárnap fehérvári színekben indult. A két csapat a szorítóban. Felül az UMT Temesvár, alul a K. Dózsa együttese. Az egyik meleg helyzet a kaposvári rangadón a Rákóczi kapuja elolt. A Táncsics csatárai azonban megtorpantak, és Hegedűs kapus jól avatkozott közbe. lősi állt be, majd Szrnkát váltotta fel Vágvölgyi. A 15. percben' egy balról beívelt labdát Savanyó közelről kapura fejelt, Nagy a gólvonalon mentett. Válaszként Hegedűs kapujának felső lécén csúszott végig a labda. A 23. percben Bartl fejesét Hegedűs a kapufa segítségével hárította szögletre. Ezután új csere következett- Korom helyett Vágvölgyi ájlt be. Az utolsó percekben Szöllősi jó helyzetben otthagyta őrzőjét, ám a játékvezető tévesen megállította — les miatt. Vegyész 4:0, Fűzfő—MazaSzászvár 2:1. Az NB II. Nyugati csoport állasa: 1. Dorog* 26 17 4 5 54:17 38 2. Szekszárd 26 17 2 7 35:16 *56 3. P. Ercbány. 26 15 4 7 56:22 34 4. Gy. Dózsa 26 12 8 6 40 :25 32 5. Savaria 26 12 6 8 55:33 30 e. Bau::ito. 26 13 4 9 47:40 30 7. Pápa 26 12 4 10 28:28 28 8. Bakony V. 25 10 6' 10 29:29 26 9. Z. Dózsa 26 11 3 12 40:44 25 10. K. Táncsics 26 11 3 12 26:33 25 11. AjV:a 26 9 6 11 25:35 24 12. Fűzfő 26 9 5 12 27:36 23 13. Almásfüzitő 26 9 5 12 26:40 23 14. PBTC 26 6 6 14 33:48 18 15. Máza-Szászv. 26 4 5 17 17:54 13 16. K. Rákóczi 26 4 3 19 21 :59 11 ASZTALITENISZ i h. Vasas újabb nagy győzelme az M l-ben Hazai mérkőzéssel folytatták a K. Vasas asztaliteniszezői az NB I-es bajnokság küzdelemsorozatát. A kaposvári mérkőzés újabb nagy győzelmet hozott. Már-már a levegőben lógott a 25:0, amikor a 25. játszmában a fiatal Péter egy pillanatra kihagyott, es a vendégek Hagyák révén megszerezték tiszteletpontjukat. K. Vasas—Pénzügyőr SE Í4:l Gy.: Balázs (5). Katona (5), Séra (5). Szálinger (5), Péter (4), ill. Hagyák. Féltek a villámcsapástól az MTK játékosok A sporttudósítások beszámoltak róla, hogy vasárnap a zivatar miatt húszperces késéssel, a villámlástól jobban tartó Csetényi Csaba nélkül kezdődött meg az MTK—Tatabánya mérkőzés. — Jogos volt-e a hal hátvéd aggodalma vagy csupán indokolatlan óvatoskodás? — kérdezte az MTI munktársa dr. Horváth Tibortól, a Budapesti Műegyetem nagy feszültség- tanszékének vezetőjétől. — Feltétlenül jogos — hangzott a válasz. Az MTK játékosai valószínűleg jól emlékeznek még a múlt évben tragikus körülmények között — éppen villámcsapás által — elhunyt Szucsányi Andrásra. De közelebbi intő példa, hogy mögt vasárnap Nógrád megyében is ölt a villám: egy községi sporttelep mellett a szurkolók közül ketten meghaltak a helyszínen. Hazánkban egyetlen év alatt átlag 40—50 embert üt agyon a százmillió voltos természeti jelenség, a villám. — Zivatar idején egyébként legbiztonságosabb a villámhárítóval felszerelt, fedett épület. Minden szabad léc — így természetesen a labdarúgó pályán is, ugyanis magához vonzza a villámot. ő A totó 13 plusz 1 találatos s vénye: 2 2 x x x 2 törölve x x 1 2 2 plusz 1. 13 és 13 plusz 1 találatos s vény nincs. 12-es 12 darab, nyi ményük egyenként 71918 fői 11 találatos 307 darab, eze egyenként 1124 forint Jut. 10 t latot 3472 fogadó ért el, nyi ményük 149 forint. SOMOGYI NfiPIrAP Kedd, 1971. j&fías L