Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)
1971-06-22 / 144. szám
rtlAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁG ARÁK LAPJA Ay»: so filier | ^ Csehszlorák INenrzetí Frrai küldöttsége Budapesten XXVII. évfolyam, 144. szám 1971. június 22., kedd Apró Antal és Yályi Péter Moszkvába utazott Apró Antal, az országgyűlés elnöke és Valyi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa végrehajtó bizottságának 53. ülésére hétfőn reggel Moszkvába utazott. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkársága vezetője és V J. Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. (MTI) Kádár janes vezetésével lazaérkezett az KSZEP Vili. kongresszusai részt vevi magyar pártkiildöttség Aratás előtt A szeme és a szája melletti ráncok a mosolyt előlegezik. Nagy munkán vannak túl. A gépek készen állnak az aratásra. Bognár György is részt vett a javításban. 1949 óta tagja a tsz-nek. Traktoros, öt év óta a legnehezebb időszakban, az aratás idején kombájnt vezet. Néhány nap múlva ismét kezdeni kell. Nemcsak gépe, de ő is xv-lisésKíítt erre az időszakra. Tudatosan, tervszerűen. Nem, ez nem jelent valamiféle testi kondícióhoz szükséges edzést. Nem sportoló ő. Csupán végiggondolta: mit, hogyan, milyen módszerrel. A lanviscsai dűlőben és a kátai völgyben nehezebb lesz. A kombájnozás nem egyhangú munka. S egész embert kíván. Harmat felszáradásától, harmat ereszkedéséig. A próbajáratás sima volt. Ember és gép jól megértették egymást. Ahogy mondja: karikós 40 éves. Sok aratás vár még rá. m® Ez az.idei egy less közülük Minden nyár új kezdet. Mert lám: „az idén »dőlt az árpa". Ilyen táblákon »rázós-« lesz a munka. Igyekeztek minél jobban felkészülni. Anyaghiány nem volt, egy régi, kiselejtezett gépből szerelték ki a szükséges alkatrészeket. Mutatja a mintát is. Az egyik tábláról szakította — középtájon még kissé apadt a szem — mondja. — A másik felén meg már egészen zúzüí. Hideg kosatú napok következnek. L. L. Vasárnap délelőtt hazaérkezett Berlinből a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely részt vett a Német Szocialista Egységpárt VIII. kongresszusán: Kádár János, a Központi Bizottság első titkára, a küldöttség vezetője, Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, dr. Bodnár Ferenc, a Központi Bizottság tagj ja, a Borsod megyei Pártbi- I zottság első titkára. c*. V V«; . f»» . dg n | fii A Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására Miroslav Zavadil főtitkár vezetésével Budapestre érkezett a Csehszlovák Nemzeti Front delegációja. (MTI fotó — Vigovszki felv. KS) Mozgalmas hétvége az egyiptomi politikában Mozgalmas volt a hét vége. az egyiptomi poütikában. A Szadat elnök, illetve Fejszál | Leonyid Brezsnyev fogadta a kubai külügyminisztert Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára hétfőn fogadta Raul Roa-t, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját, külügyminisztert, aiki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. A megbeszélésen a szívélyesség és a teljes kölcsönös megértés légkörében megvitatták a Szovjetunió és Kuba közötti testvéri, baráti 'kapcsolatok és sokoldalú együttműködés további fejlesztésének és elmélyítésének kérdéseit, valamint a feleket kölcsönösen érdeklő időszerű, nemzetközi problémákat. Leszögezték, hogy a felek nézeted teljesen megegyeznek. A megbeszélésen Andre j Gromiko, az SZKP Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter is jelen volt. (MTI) A Szaljut ezredik fordulata Ezredik földkörüli fordulatát tette meg vasárnap — magyar idő szerint ■— 12.30 órakor a Szaljut szovjet tudományos űrállomás, s az utolsó 206 fordulat alatt már fedélzetén tartózkodott a háromfőnyi személyzet. Georgij Dobrovolszkij, Vla- gyiszlav Volkov és Viktor Pa- cajev űrhajósok vasárnap — a programnak megfelelően — pihenőnapot tartottak. A földi irányító központ és a tudoHadvnűueletek lncfloicíncil»<iii SAIGON Vasárnap és hétfőn a partizánok támadásait Dél-Viet- namban főképpen a fegyvermentes övezet közelében levő amerikai és dél-vietnami támaszpontok ellen irányultak. A saigoni amerikai parancsnokság közlése szerint tüzérségi támadás ért egy amerikai támaszpontot Da Nang peremén. Guang Tri tartományban az amerikai ötödik gépesített hadosztály több egységére támadtak a partizánok. Binh Dinh tartományban, Bong Son mellett vasárnap az amerikai tüzérségnek és légierőnek kellett beavatkoznia, amikor ;a partizánok heves támadást intézték egy amerikai desszant- alakulat ellen. Ugyancsak a szabadságharcosok támadásáról érkezett jelentés a Kambodzsával határos Tay Ninh tartományból. Saigonban két férfi robogó motorkerékpárról kézigránátot dob5tt Nay Luett etnikai fejte*/'. miniszter lakásába. Sebesülés nem történt. Az ismeretlen támadóknak sikerült elmenekülni a helyszínről. PHNOM PENH Kambodzsai kormánycsapatok Phnom Penh-től 19 kilométerrel keletre megütköztek a népi erők több alakulatával, amelyek — a kormánycsapatok szóvivője szerint — az ingoványos terepen szigetelt tüzérségi lőállásokat akarnak kiépíteni az esős évszak beköszönte. előtt E körzetbeh már hosszabb ideje folynak a harcok. SAIGON Kemény harcok robbantak ki vasárnap Dél-Vietnamban a DNFF fegyveres erői és saigoni kormánycsapatok között. Egy szóvivő Saigonban bejelentette, hogy Phu Yen partmenti tartományban »ellenséges erők« tüzérségi előkészítés után nagyerejű támadást intéztek a dél-vietnami kor- mányfaadsereg Son Hoa-i támaszpontja ellen. A szóvivő beismerte, hogy a kormánycsapatok 18 halottat és 31 sebesültet veszítettek. A B—52-es stratégiai bombázógépek az elmúlt 24 órában folytatták dél-vietnami, laoszi és kambodzsai területet« bombázását. Szolidaritási nagygyűlés Franciaországban manyos űrállomás között'létesített összeköttetések alkalmával az űrhajósok rádiós és televíziós riportokban ismertették az űrállomás berendezéseit és a tudományos műszerek munkáját. Az..űrhaj ósok beszámolója és. a telemetrikus adatok szerint az űrállomás személyzetének közérzete jó, a fedélzeti berendezések és tudományos műszerek megfelelően működnek. A Szaljut irányított tudományos űrállomás eredményesen folytatja a repülését. IdráJy vezette delegációk megtartották első tanácskozásukat, amelyet mostantól kezdve hét napon át több követ majd —, összeült az Arab Köztársaságok Szövetségének alkotmánytervezetén munkálkodó magas szintű egyiptomi, líbiai, szíriai, szudáni bizottság — rendeletet hozott az EAK főügyésze arról, hogy a Szadat elleni ösz- szeesküvéssel vádolt volt vezető politikusok közül hétnek minden ingó és ingatlan vagyonát foglalják le. Kairót megelégedéssel tölti el, hogy két vezető nyugat- európai diplomata, Harmel belga külügyminiszter és Lip- kowski francia külügyi államtitkár a robbanékony közel- keleti helyzetre a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtásában, illetve az ezzel összefüggő nagyhatalmi erőfeszítésekben kereste az orvoslást. Harmel kairói és Lip- kowski bejrúti nyilatkozata egyiptomi fölfogás szerint Kairó álláspontját támogatja és Izrael növekvő .elszigetelődésének bizonyítéka. Ezt a folyamatot megállítandó — mondják Kairóban — Izrael újabb manőverekhez folyamodik: Dajan hadügyminiszter pl. azt állította, hogy »az arab fővárosokból a háború szele fúj«, s Egyiptom »egy hónapon belül felújítja a harcokat« — így akarva olyan látszatot kelteni, mintha Izrael a békét, az arab fél pedig a háborút akarná. Az Izraellel szemben álló arab országok egysége és a közös arab fellépés hatékonysága szempontjából az egyiptomi sajtó nagy — vagy éppen döntő — fontosságúnak ítéli Fejszál szaúdi uralkodó itteni látogatását. A király, aki az arab országok egy részében nagv tekintélynek örvend, kétféleképpen is kiveszi részét a harc terheiből: egyrészt Egyiptomnak, folyósít összegeket az 1967. évi khartoumi csúcs határozata értelmében a Szuezi- csatorna lezárása miatt elszenvedett veszteségek pótlására —, másrészt a Palesztinái ellenállási mozgalmat — pontosabban az El Fataht támogatja jelentékeny eszközökkel. Az egyiptomi elnök és vendége megvizsgálják azt, menynyire lehet hasznos az arab csúcsértekezlet abból a szempontból, hogy Szaúd-Arábia es más arab országok közös akaratból és hivatalosan növeljék részüket a konfliktus terheiből vagy ez a kérdés egyéni belátásra korlátozódjék. Ugyancsak megvizsgálják, mennyire képes egy csúcsértekezlet enyhíteni Husszein jordániai király és a gerillák fezült viszonyán. A majdani arab egység magvát alkotó föderáció alkotmányát szövegező bizottság vasárnap este ült össze először tanácskozásra Kairóban. A hét vége harmadik fontos eseménye Musztafa Abu Zeicl egyiptomi főügyész rendelete volt. Ennek értelmében az elnök és a rendszer elleni összeesküvésben részes politikusok közül Ali Szabri, Mohamed Favzi tábornok, Mohammed Fajek, Számi Saraf, Mohammed El-Szaid, Amin Hoveidi és Mohszen Abu El-Nur elveszíti azt a jogát, hogy »ingó és ingatlan vagyonát igazgassa, illetve fölötte rendelkezzék«. A Párizs melletti Montreuil- ben nagygyűlést rendeztek a Franco-rendszer ellen küzdő spanyol hazafiak támogatósára. A szolidaritási nagygyűlésen határozatot fogadtak el, mete hangsúlyozza, hogy a francia demokraták teljes szolidaritást tanúsítanak a Franco-rendszer által üldözött spanyol antifasisztákkal, s támogatják őket a diktatúra ellen a szabadságért folytatott harcukban. A határozat sürgeti az elnyomó intézkedések megszüntetését. a politikai foglyok szabadon bocsátását, valamint azt, hogy adjanak amnesztiát a száműzetésben élő spanyol hazafiaknak. Elkészült a töröcskei tározó nek elsődleges célja megakadályozni, hogy egyszerre jusson nagy víztömeg a Kapos mellékágain a Kapósba. A most átadott tározó a Töröcske patak vizét fogja fel, és árvízcsúcs csökkentő, vízjárás kiegyenlítő szerepe mellett mezőgazdaságilag is hasznosítható. Szép a környezet, ideális kirándulóhely. A városi tanácsnál azonban már dolgoznak a fejlesztési terven. Egyelőre még tilos fürdeni. A tározó jövő tavaszra telik meg. Jelenleg két méter mély, de 4—5 méter lesz majd a legnagyobb mélysége. 210 ezer- köbméter víz befogadására alkalmas, /ez az üzemvízszint, ami tizenkilenc katasztrális hold vízfelületnek felel meg. Árvízszintnél viszont huszonöt katasztrális holdnyi lesz a vízfelület. Még néhány adat: A völgyzáró gát 140 méter hosszú, 16 ezer köbméter föld kellett hozzá, a vízleeresztő zsilip vasbetonból készült, a vízleeresztő csatorna terméskőburkolatú. Van még vészórapasz- tó és bukógát két és fél méteres szintkülönbséggel. Az építési költség 2,3 rrnllió forrni, Tavaly szeptemberben kezdődtek a munkák, s tegnap adta át a kivitelező, a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság a beruházónak, a Kaposvölgyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulásnak a töröcskei árvízcsúcs csökkentő tározót, Minden bizonnyal sokan emlékeznek még a Kapos okozta árvízveszélyre. Nos, az ilyen jellegű tározók építésé-