Somogyi Néplap, 1971. június (27. évfolyam, 126-151. szám)
1971-06-01 / 126. szám
LÁTOGATÁS — NAGY GYŐZELMEK UTÁN Szufanuvong herceg Hanoiban Fertőző betegségek a menekülttáborokban India nemzetközi összefogást sürget A konszolidáció kongresszusa (Tóth Pál, az MTI tudósítója jelenti:) Május 24-tól 30-ig 14 tagú laoszi küldöttség tartózkodott a VDK fővárosában. A küldöttséget Szufanuvong herceg, a Laoszi Hazafias Front központi bizottságának elnöke vezette. A Nhan Dán hétfói számának vezércikke a laoszi népi küldöttség vietnami látogatásának jelentőségével foglalkozik és kifejezi a vietnami nép harcos szolidaritását a laoszi nép három évtizedes harcával, amelyet a két nép midenkor a közös ellenség ellen vívott. Először az EAK történetében Marxista vezető az nSZU-ban Fuad Murszi, az 1965-ben feloszlott, illetve az ASZU-ba beolvadt egyiptomi kommunista párt egyik volt Vezetője, a bejrúti An-Nahamak adott nyilatkozatában kijelentette: örömmel töltik el az egyiptomi fejlemények. »Az egyiptomi forradalom történetében először fordul elő, hogy a rendszer hivatalosan együttműködik a marxista szocialistákkal és magas állami tisztségeket bíz rájuk« — mondotta. Murszit Anvar Szódat nemrég az ASZÚ ideiglenes főtitkárságának tagjává nevezte ki. Nyilatkozatában a marxista egyiptomi politikus bírálta az elmozdított vezetőket, közöttük Ali Szabidnak azt a jól ismert fölfogását, hogy a jobboldal ellen vívott következetes harc mellett a marxisták vezető politikai tisztségekbe emelésével szemben is negatív álláspontra kell helyezkedni Murszi lantosnak mondotta a nemzeti egységet, s hangoztatta, hogy az egyiptomi marxisták ezért fogadják el Sza- datnak az egység erősítését célzó törekvéseit. »E pillanatban bennünket a kolonializmus elleni harc és az arab—izraeli konfliktus rendezése érdekel-«. Tsiranana, a Mailgas Köztársaság elnöke hétfőn egy tömeggyűlésen bejelentette, hogy egy »idegen hatalom-« tananarivei nagykövetsége útján néhány miadagaszkári állampolgár segítségévei összeesküvést szót a Málgas Köztársaság ellen. Hatalmas tömegtüntetés volt vasárnap Rómában. A demonstrációt a három nagy olasz szakszervezet hirdette meg, amikor az országos értekezletnek a befejezéseképpen, amely pénteken ■ és szombaton ülésezett Rómában. A szakszervezeteik mintegy százezer tüntető részvételére számítottak, de a valóságban 200 ezernél többen tettek eleget a felhívásnak. Fejszal szaúd-arábiai király, útban hazafelé az Egyesült Államokból, vasárnap este Párizsba érkezett Fejszal a francia fővárosban megbeszéléseket folytat Pompidou köztársasági elnökkel is. Több mint ötszáz Vietnamban harcolt veteránt és békeharcost tartóztattak le vasárnap a massachusett-i Lexington városában. Az őrizetbe vettek valamennyien Bostonba indullak, hogy ott részt vegyenek a vietnami háborúban elesett amerikai katonák emlékére hétfőn rendezendő nagygyűlésen. Toe Due Thang, a VDK elnöke május 25-én tanácskozott Szufanuvong herceggel, a Laoszi Hazafias Front pártja központi bizottságának elnökével és az általa vezetett küldöttség tagjaival. A tárgyalások a barátság és az őszinteség légkörében zajlottak le, s azokat a nézetek teljes azonossága jellemezte. A laoszi küldöttség hanoi látogatásával foglalkozva az ADN hírügynökség úgy véli, hogy kétségkívül tovább erősödött a VDK és a laoszi hazafias erők közötti szövetség. A tárgyalásokon nemcsak a jelenlegi indokínai helyzetet vitatták meg, hanem a várható fejleményeket is. Különösen fontosnak tartja az ADN tudósítója, hogy a látogatásra alig két héttel, a 9. sz. országút mentén aratott nagy győzelmek után került sor. A Szufanuvong herceg vezette laoszi népi küldöttség vasárnap elutazott a VDK fővárosá- bóL A brit hadügyminisztérium vasárnap este nyilvánosságra hozott egy brit—spanyol tengeri incidenst, amely esetleg árnyékot vethet London és Madrid amúgy is ingatag kapcsolataira. Az eset még május 20-án történt Írország délnyugati partjai előtt. A minisztérium szóvivője szerint a brit haditengerészet egy tengeralattjárója figyelmeztető lövéseket adott le egy spanyol halászhajóra, mert meg akarta akadályozni, hogy a spanyol hajó felvegyen fedélzetére több bóját, amelyek NATO tulajdonban levő elektromos műszerekkel voltak felszerelve. A hajó azonban a lövések ellenére felvette a bójákat, azonnal eltávozott, és a NA- TO-felszerelést La Coruna kikötőjében átadta a spanyol hatóságoknak. A spanyol tengerészek egészen más beállításban számoltak be a történtekről. Mint Az Afrikai Egységszervezet hétfőn kiadott nyilatkozatában leszögezi, hogy a NATO miniszteri tanácsának Lisz- szabanban összeülő konferenciája az afriikaá népek érdekei ellen irányuló előre kitervelt kihívás. A nyilatkozat szerint . az afrikai országok »nagy aggodalommal« tekintenek a NATO-értekezlet elé. Rogers amerikai külügyminiszter vasárnap a hamiltoni egyetem végzős hallgatói előtt beszédet tartott. Beszédének célja az volt, hogy megnyerje a fiatalokat a Ni- xon-konmányzat külpolitikájának. Azt próbálta bizonygatni ' hallgatóinak, hogy a kormány a' vietnami háború befejezésére törekszik. Negyvenháromra emelkedett az Eszaiknyugat-Iránban pusztító árvizek halálos áldozatainak száma. , Az áradásokat a nagy esőzések okozták. Az egyiptomi főügyészség bejelentette, hogy végéhez közeledik az összeesküvők ügyében indított vizsgálat. Üjabb adatok szerint mind a Kairóban terjesztett röpcéduláknak, mind a május 15-re tervezett mohamedán tüntetésnek az volt a célja, hogy gyűlöletet szítson a fennálló rendszerrel szemben. Kiderült ezenkívül, hogy május 15-én 5 ezer egyiptomi fontot vettek ki az ASZÚ kasszájából az összeesküvés költségeinek fedezésére. India világméretű diplomáciai offenzívat kezdett az elmúlt toét hónapban, hogy az Indiába özönlő csaknem négymillió kelet-pakisztáni menekült súlyos problémáit a világ minden részén megismerjék — közölték hétfőn jól értesült forrásból. Indira Gandhi miniszterelnökasszony írásban tájékoztatta a világ több vezetőjét a menekültek helyzetéről és azonnali nemzetközi akciót sürgetett a probléma megoldására. Külföldi megfigyelők szerint a kelet-pakisztáni menekültek Az utóbbi időben egyre több fontos nemzetközi tanácskozás színhelye az osztrák főváros. Londonban erről értesültek, a spanyolok, azt mondják, hogy a bójákat egy brit repülőgép utasítására szedték fel, majd ezt követően egy »ismeretlen tengeralattjáró« nyitott rájuk tüzet. Brit részről ezt a magyarázatot nerri tartják elfogadhatónak, s hangsúlyozzák, hogy a repülőgép nem a spanyol halászhajónak, hanem a brit tengeralattjárónak adott ■utasításokat, amellyel közös gyakorlatot folytatott. Ebben az esztendőben ünnepli az egész emberiség — mindenki, aki becsüli az igazi művészet örök értékeit — Albrecht Dürer születésének öt-' századik évfordulóját. Nürnberg városa elsősorban ünnepli: rengeteg pénzt áldozott a méltó megemlékezésre, hiszen Dürer e város szülöttje, talán legnagyobb fia volt Meg azután egyéb oka is volt Nürnbergnek, hogy minél nagyobb pompát csapjon Dürer körül. Szeretnék> ha a világ most már lehetőleg csak Dürert asszociálná Nürnberg város nevéhez — inkább Dürert, mint mást. Mert a mai nürnbergi városi vezetőség számára van még más is, ami viszont kellemetlen gondolattársítást jelent. Természetesen: Hitler náci pártjának Nürnbergben megtartott nagy pártgyűlései és kongresszusai, a nürnbergi fajvédelmi törvények és a nürnbergi per. Nem véletlenül ellátása a következő fél évben legkevesebb 100 millió font sterlingbe kerül. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Nyugat-Bengália indiai állam menekülttáboraiban az utóbbi napokban legkevesebb 300 kelet-pakisztáni menekült halt még kolerában, gyomor- és bélbetegségekben — közölte újságírókkal a nyu- gat-bengáliai egészségügyi miniszter. Új-Delhiben megerősítették, hogy a kelet-pakisztáni menekültek száma már meghaladta a 3,5 milliót. A múlt hét pénteken ért véget a szovjet—amerikai stratégiai fegyverrendszer-korlátozási tárgyalások legutóbbi szakasza, s kedden már újabb nemzetközi értekezlet kezdődik; az ENSZ ‘ iparfejlesztési szervezetének, az UNIDO-nak rendkívüli konferenciája. Az UNIDO-t azért hozták létre, hogy mint az ENSZ szakosított intézménye, elősegítse és meggyorsítsa a fejlődő országok iparosítását, s egyúttal összehangolja a világszervezet tevékenységét az ipar- fejlesztés egész területén. A tanácsban, amely egy évben legalább egyszer ülésezik Bécsben, jelenleg öt szocialista ország vjn képviselve, köztük hazánk is. rendezték meg a szövetségesek éppen itt a háborús bűnösök tárgyalását: Göring, Ribbenl- rop, Keitel és társainak felelősségre vonását. Ám bármennyire igyekszik is feledtetni Nürnberg mai vezetősége — milliókat költve propágandára — a város rossz hírét, ez nehezen sikerül. Mert mi történt például most, pünkösdkor, Nürnbergben? Három napos találkozóra gyűltek össze mindenféle rendű és rangú nyugatnémet revansis- ták. Az úgynevezett Szudéta- német Szövetség rendezésében pünkösd vasárnapján 200 ezer ember rendezett nagygyűlést, provokatív demonstrációt. SS- egyenruhákat, ántántszíjakal, géppisztolyokat ezúttal ugyan nem viseltek, de a barna szellem nem sokat változott. A nagygyűlést a moszkvai és a varsói szerződések ellem a régi birodalmi gondolatok jegyében szervezték. Az európai béke és biztonság, az enyhülés — Ötnapos tanácskosás után, szombaton Prágában befejeződött Csehszlovákia Kommunista Pártjának XIV. kongresszusa. Méltán nevezhetjük a nagy érdeklődéssel kísért eseményt a konszolidáció kongresszusának: mind a CSKP KB beszámolója, mind a felszólalók, mind pedig az elfogadott határozat arra utal, hogy a csehszlovákiai kommunisták úrrá lettek a korrábbi évek felhalmozódott problémái miatt kialakult súlyos helyzeten. Az 1969 áprilisában tartott plé- num óta — miként azt Kádár János az Usti nad Labemban tartott barátsági nagygyűlésen hangsúlyozta — egyértelműen a marxista—leninista erők javára fejlődik a helyzet Csehszlovákiában. Három évvel ezelőtt aggodalommal figyeltük a csehszlovákiai eseményeket. Veszedelem fenyegette a szocializmus vívmányait, s a mind zajosabb jobboldali demagógia hatására megingott a C§KP akkori vezetése. Szükségszerű és — a történelem bizonyította — eredményes volt a Varsói Szerződés öt országának közös lépése, amelyre az önzetlen, internaciona- listá segítségnyújtás szellemében került sor. A csehszlovák kommunisták levonták 1968 tanulságait. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a kongresszus — 77 testvéri kommunista és munkáspárt, illetve haladó és forradalmi párt képviselőinek jelenlétében — a küldöttek egyértelműen a marxizmus—leni- nizmus, a proletár internacionalizmus elvein alapuló politikai egység mellett foglaltak állást. Vitasár ój óban Gustáv Husák a többi között hangsúlyozta: »A kongreszszus megmutatta, hogy a CSKP ismét szilárd láncszeA del-vietnami szabadság- harcosokért és ügyük győzelméért mondott m:sét egy amerikai pap a Szent Péter bazilika lépcsőin. A vatikán: pápai rendőrség szóvivője a nem mindennapi esetet a következőképpen mondotta el: — Henry Bury minnesotai lelkész a Szent Péter bazilika lépcsőin egy asztalból oltárt rögtönzött, és a körülötte ösz- szegyűlt háborúellenes híveknek misét celebrált a »Viet ellenségei, a revansizmus, i háborús uszítás lovagjai ültek pünkösdöt Nürnbergben. A város vezetőségének, amely — ismételjük — már az év elején, a Dürer-emlék- év kapcsán őszintén úgy nyilatkozott, hogy a nagy kép zőművész megünneplésével szeretné feledtetni Nürnberg régi rossz hírét, módja lett volna megakadályozni a szu- détanémet dzsemborit, ajtót mutathatott volna a régi határok lovagjainak. Nem tette meg. Így hát ne csodálkozzanak a városatyák, ha a Dürer-propagandára költött milliók kárba vesznek. A nagy német festőművész emlékét — Nürnberg nélkül is — méltóképpen ápolja a művészetszerető emberiség. Nürnberg város hírneve viszont addig nem javul meg, amíg újra meg újra a barna szellem tarthatja — ha csak pünkösdi királyságnyi időre is — megszállva. me a nemzetközi. kommunista és munkásmozgalomnak, az imperializmus és a reakció, a háború ellen, a demokráciáért és a szocializmusért vívott küzdelemben. A kongresszus igazolta szilárd barátságunkat és szilárd kapcsolatainkat a Szovjetunióval, és annak lenini kommunista pártjával. Igazolta a szocialista rendszerhez tartozásunkat.« . Nem kétséges: a CSKP XIV. kongresszusa fontos és felelősségteljes szakasz lezárása. Így méltatta a Pravda vasárnapi száma is, amely a többi között rámutatott: az osztályellenséggel vívott éles csatából leszűrt tanulságok nem csupán Csehszlovákia továbbfejlődésére fontosak. »Az élet cáfolhatatlanul megerősíti, hogy a szocialista országok egysége a legmegbízhatóbb gát azoknak az erőknek az útjában, amelyek megpróbálják szétzilálni a forradalmi, imperialistaellenes harci frontot« — állapítja meg a Pravda. Változatlan harc a jobboldali nézetekkel szemben, anélkül, hogy a baloldalról, a dogmatikusok részéről fenyegető veszélyt lebecsülnék. Szövetség minden jó szándékú, tisztességes erővel, s az ország anyagi és kulturális javainak gyarapítására teendő intézkedések, a népgazdaság fejlesztéséért vállalt felelősség, az internacionalista irányelvek sommázata — így foglalható össze röviden a kongresszus határozata. Megvalósítása még szorosabbra fűzi Csehszlovákia és a testvéri szocialista országok — így hazánk — gyümölcsöző kapcsolatait, s hozzájárul nemzetközi tekintélyének öregbítéséhez. Es nem utolsó sorban az ország lakosságának boldogulásához. ’ Cong partizánok« lelki üdvéért és harcuk győzelméért. —v Amikor a mise véget ért, a pap. híveivel együtt, a bazilikába lépett és ott röplapokat osztogatott. Ezek elítélték a pápát, amiért a közelmúl- ban hajlandó volt fogadni a saigoni kormány képviselőit, viszont elutasította a találkozást á DIFK küldötteivel. A papot és néhány hívét a vatikáni rendőrség őrizetbe vette. csaknem száz amerikai és saigoni állás ellen intéztek támadást. Saigonból származó nem /ágleges adatok szerint a harcokban hétfő hajnalig 77 saigoni katona vesztette életét, 220 megsebesült. Az amerikai katonák veszteségét 33 főre becsülik. A Reuter legújabb jelentésében arról számol be, hogy a DNFF fegyveres alakulatai hétfő reggel a Shak völgyében megtámadták a saigoni kor- mánycsapatok egyik megerősített állását. A harcban 15 dél- vietnami kormánykatona halt meg, 28-an megsebesültek. Több hetes viszonylagosnyugalom után kiújultak a harcok a kambodzsai fővárós, Phnom Penh környékén is. A kambodzsai felszabadító egységek vasárnap este megtámadták a kormánycsapatoknak a fővárostól' 20 kilométerrel észak-nyugatra levő állásait. A vasárnap kezdődött harcok .hétfőn folytatódtak. SOMOGYINBPtAP Kedd, mt Jdatas I. KIS HÍREK A NAGYVILÁGBÓL Angol-spanyol tengeri incidens Öt szocialista ország képviselője Bécsben Carapkin Dániában Carapkin szovjet külügyminl szter-helyettes (középen) nemhivatalos látogatásra a dán fővárosba érkezett. A szovjet külügyminiszter-helyettes társaságában képünk jobboldalán: N. G. Jcgoricev, a Szovjetunió dániai nagykövete. (Telefotó: AP—MTI—KS) Tömöd ca DIIFF Súlyos harcok folynak Dél- | körzetében — jelentik a hír- Vietnam mind a négy katonai | ügynökségek Saigonból. A partizánok az elmúlt hét végén Barna pünkösd Nürnbergben Letartóztatták a miséző papot A dél-vietnami partizánok lelki üdvéért