Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-07 / 105. szám
Kitüntetés és veszteség I smerek egy főkönyvelőt, altit kitüntettek, s ösz- szesen csak hárman gratuláltak neki a csaknem kétezer embert foglalkoztató vállalatnál: a minisztérium kiküldötte, aki átadta a kitüntetést, a vállalat igazgatója és a szakszervezeti bizottság elnöke. A többiek — a főkönyvelő szerencséjére — szemtől szembe mindeddig tartózkodtak a véleménynyilvánítástól. Vannak esetek ugyanis, amikor még az illemszabályok sem kényszeríthetik szokványos viselkedésre az embereket. Mindenki tudja, hogy újonnan kitüntetettel találkozni és nem gratulálni — sértés. És ezt a főkönyvelőt sok száz kollégája, beosztottja mégiscsak megsértette. És hogy miért? Az emberek többsége békés természetű, általában nem szokott kötekedni. De a leghal vérűbbek vérnyomása is gyakran csillagászati magasságokba szökik akkor, amikor megsértik őket. És mivel lehet egy sértésre válaszolni? Sértéssel. A sértés súlyossága a provokáció erejétől, s a provokált vérmérsékletétől is függ. Bátran állíthatom, hogy a főkönyvelő egészen jól megúszta még az ügyet. Igaz. persze, hogy első-., sorban nem ő tehet az ügyről: kitüntetést nálunk nem. szokás visszautasítani. Kitüntetést örömmel illik . fogadni, mert az a jó munka jutalma. És mert nálunk annyian jól dolgoznak, létezik annyifajta kitüntetés. Többek között többféle módon ís kiváló dolgozó lehet az ember. Adhatja a vállalat, de adhatja a minisztérium is. Főkönyvelőnknek, aki egy nagy vendégláóipari vállalat vezetőinek egyike, a Belkereskedelmi Minisztérium adta. Az illető kapott egy érmet, hozzá a kitüntetés viselésére jogosító igazolványt és némi pénzt is. És milyenek az eny -berek? Mindent irigyelnek tőle. Legfőképpen, azonban az elismeréssel járó pénzjutalmat Egyetlen ember sincs á vállalatnál, aki így beszélne: »Szegény főkönyvelő, igazán ráféri ez a néhány darab ezres, úgy sem kapott egy fillér nyereségrészesedést sem az idén.-« M ert az a főkönyvelő, ak. most a belkereskedelem kiváló dolgozója lett, olyan vállalatnál főkönyvelő, amely az idén nem ősz tott egy fillér nyereségrészesedést sem. Bizony, amikor ez — úgy március végén — kiderült, nem volt könnyű megértetni a dolgozókkal, miért történt így. A legtöbben azonban végül is megértették. Hiába dolgoztak ok szorgalmasan lelkiismeretesen, pucolták gvorsan a krumplit, mosolyogtak felszolgáláskor a vendégekre s mérték negyvenfokos kánikulában is lankadatlanul a fagylatot, nem született nyereség. Mert nyereség csak akkor van, ha a vállalatnál nemcsak dolgoznak, hanem gazdálkodnak is. Már csak ilyen újabban — úgy három- négy esztendeje — az élet: végre ezt is tudomásul kell venni, s ha másképpen nem, hát ilyen lecke árán. A főkönyvelőt sem igen hibáztatták á dolgozók. Amúgy rendes ember, szorgalmas is. Nem váltak be a számításai, ennyi az egész. Ö éppúgy ráfizetett’ mint a vállalat valamennyi dolgozója, s jövőre majd biztosain jobban számol. Megtalálja a módját, hogy jusson is, maradjon is. Végtére is ez a dolga, ezért főkönyvelő. A főkönyvelőnek nem kell tudni jó halászlét készíteni, a főkönyvelőnek azt kell tudnia, hogy hogyan lesz a jó halásziéból nyereség. A jó halászlét majd megcsinálják mások, akiknek az a szakmájuk, annál is inkább, mert nálunk ma már minden szakmát megbecsülnek. Akár a belkereskeJádiné majd kiharcolja Zúgott, zakatolt a gép a hatalmas csarnokban. A* vastag acéllemezeket, mint a kés a vajat, aprította a több tonnás vágógép. Férfiak, dolgoznak mindenütt, s csak itt-ott, elszórtan talál az ember néha nőket is. — Nem nőknek való a lakatos szakma, mégis egyre több nő jön ilyen munkakörbe dolgozni — kezdj a beszélgetést Jádi Lajosné betanított munkás, a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár Kaposvári Gyárában. Olajos kezét megtörli a kötényében, gyorsan megigazítja a hajtincseit., s folytatja a beszédet. A gépek zakatolása, a köszörűgép sivítása elnyomja a hangokat. A hegesztőpisztolyok alól kicsapódó kékes füst köhögésre ingerli az embert, s könnyeket csal ki szeméből. — Meg kell szokni — mondja vidáman. — Először igen nehéz volt a munka ebben a nagy zajban, de most már szinte hiányzik, ha nem hallom. Jádi Lajosné a vállalat szak- szervezeti ' bizalmija, az emberek gondjaival, problémáival foglalkozik nap nap után. — Olyan ez a brigád, mint egy nagy család — mondja s körbemutat a dolgozók között. Valamennyien férfiak. Ö eddig egyedül volt közöttük nő, de két hónapja jött még egy asz- szony a brigádba, s így most ketten vannak. Az életéről s munkájáról beszél. Egyedüli társasága a munkahelyi közösség, szinte rosszul érzi magát, ha hazamegy. — Ezelőtt négy éve meghalt a férjem, gyermekeim nincsenek, így minden örömöm a munka, a baráti társaság. Sokszor fordulnak hozzám a dolgozók: segítsek nekik ügyesbajos dolgaikat elintézni, s látom, hogy bíznak bennem. — A múltkor a vállalat takarítónője kért meg arra; intézzem el, hogy könnyebb munkát kapjon, mivel a jelenlegit fizikailag nem bírja. Mindjárt szóltam az érdekében, s intézkedtek /is. Először elvitték Szabásra a szanatóriumba, majd amikor felgyógyult. könnyebb munkakörbe helyezték. A fizetése is megmaradt a régi, sőt azóta még fizetésemelést is kapott. Mikor önmagáról kérdeztem, beszédében mindig visszakanyarodott a brigádhoz, a közösséghez. — Olyanok valamennyien, mint a nagy gyerekek. A legtöbbje fiatal, és sok közöttük az új dolgozó. Hogy beletanuljanak a szakmába, elsajátítsák mindazt, amit egy jó lakatos Egy bizalmi a sok közül vagy' hegesztő szakmunkásnak tudnia kell, valamennyi régebbi dolgozó segít nekik. Brauer Günter, a VEB Im- póza kombinát (NDK) magyarországi képviselője tegnap Urai Ferenccel, a Somogy megyei AGROKER igazgatójával az Elfa fejőkészülék gyakorlati alkalmazásáról tárgyait Kaposváron, majd a Baranya megyei szentlászlói Búzaka- lász Tsz-be ‘látogattak. ‘ Ebben a közös gazdaságban az NDK-ban gyártott s a kaposvári AGROKER-től vásárolt Elfa fejőkészüléket építették be a tehenészeti telep istállójába. Ez hasonló a kis- gyaláni tsz-ben már üzemelő és az öreglaki Állami Gazdaságban beszerelés alatt álló technológiához. Ilyen tehenészeti berendezés félezer van az országban, legtöbb a Tolna megyei gazdaságokban. A szövetkezet vezetői bemutatták a korszerűen fölszerelt istállót a vendégeknek, köztük a Baranya megyei MEZÖBE1 munkatársainak is. A megbeszélés a technológiai bemutatón túl arra is jó alkalom volt, hogy az Elfa készüléket forgalmazó AGROKER és az alkalmazó tsz vezetői megemlítsék a gyár képviselőjének: Húszán dolgoznak egy bri-j gádbam, s — megtudtam —eddig háromszor nyerték el a szocialista címet. — Amikor megválasztottak szakszervezeti bizalminak, akkor azt mondták, hogy azért szavaztunk rád, mert te nő vagy, s te biztosan ki tudsz harcolni mindent. Ebben, azt hiszem, igazuk is van, mivel ilyen a természetem. Jádiné munkáját mindig megbecsülték: kiválódolgozókitüntetést, több alkalommal jutalmat és oklevelet kapott jó munkájáért. — A legjobb érzés, amikor reggel beérek a műhelybe, s magamba szívom a műhely levegőjét. A légkör, a munkatársaik, barátok közelsége minI dig feledteti az emberrel az I egyedüllétet. szükség volna olyan szerviz- állomásra is, amely itt, a közelben segítené a gazdaságod! munkáját. A kecskeméti szervizzel azért elégedetlenek, mert a nagy távolság miatt hosszú idő telik ed a hiba bejelentése és kijavítása között. Az igény tehát az, hogy Baranya, Tolna és Somogy megye éppen a szarvasmarha- tenyésztés jelenét és még inkább a jövőjét tekintve kapjon szervizállomást. S erre a szentlászlói tsz-t tartják alkalmasnak. Csupán a felsőbb szervek hozzájárulását kellene megkapni a logikusnak látszó elképzelés megvalósításához. A somogyi gazdaságok közül például a tótújfalui tsz-ben is rövidesen hozzákezdenek hasonló berendezés fölszereléséhez, a kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban pedig a berendezés kezelését is oktatják. Várható, hogy az Elfa eddigi alkalmazása e problémák megoldásával még eredményesebb és népszerűbb lesz az említett három megye tehenészettel rendelkező gazdaságai- ban. Gyertyás László Gyártó, forgalmazó és felhasználó az Ella készülékről MAI KOMMENTÁRUNK A Jogos ÉSZllIÉpi delem kiváló dolgozója is lehet egy szakács, akinek a főztjéért messze földről elzarándokolnak, épp olyan kiváló dolgozó, mint egy főkönyvalő, aki jól kiismeri magát a főkönyvekben, és a végén a nyereséget befizeti az államnak, a fennmaradó részt pedig osztja, szétméri a dolgozóknak. Aztán kiderült, hogy az is lehet kiváló dolgozó főkönyvelő, aki nem dolgozik kiválóan. Vagy egy főkönyvelő dolgozhat kiválóan, ha nem is nyereséges a vállalat, amelynek ő egyik vezetője? És egyáltalán, mi a főkönyvelő dolga? És hogyan osztják a kitüntetéseket? Érdemek, eredmények szerint, vagy csak úgy, ha jön egy ünnep, akkor a minisztérium szétméri a kitüntetési keretet a vállalatok között, s akinek szerencséje van, az hozzájut? A kitüntetés olyasmi, mint a pirított borjú- máj, amely ritkán szerepel az étlapon, s a pincérek érkezési sorrendben mérik szét, amíg a konyhából ki nem szólnak, hogy elfogyott? S zóval ez a kitüntetés egyáltalán nem érte el a célját. Nem arra serkent, hogy minél többen dolgozzanak jól, hanem arra, hogy minél többen tegyenek fel furcsábbnál furcsább, de tulajdonképpen nagyon egyszerű és logikus kérdéseket. Vannak’ már olyanok is, akik úgy vélekednek: talán csal? ők, a dolgozók tartják olyan fontosnak, hogy kiket vesznek észre ott »fent« is, »fent« ez egyáltalán nem fontos, amolyan rutinmunka az egész. Az egyik szakács egyébként addig-addig töprengett ezen a furcsa kitüntetésen, hogy odakozmált egy nagy fazék töltött káposzta. A vállalatnál már sokan arról suttognak, hogy legközelebb ő lesz a belkereskedelem kiváló dolgozója. »Az ember jön-megy, találkozik idegenekkel, másfalubeliekkel. Érdeklődik: ott mi újság, hogy élnek, mint élnek. És ilyenkor — nehéz ezt pontosan megfogalmazni — afféle büszkeség tölti el, hogy lám, a mi közösségünket, a mi szövetkezetünket kitüntették. Ez az érzés többet ér, mint valami pénzjutalom vagy ajándék.« — Eszembe jutottak ezek a szavak, melyeket egy régebbi beszélgetés közben mondott egy parasztember. A helyre nem emlékszem pontosan, csak a gondolatok maradtak meg. És újra felidéződtek, hiszen mostanában adják át, ítélik oda — szerte az országban, nálunk is — azokat a kitüntetéseket, melyeket a múlt évi munka, gazdálkodás eredményeként megérdemelnek akár az egyes személyek, akár az egész közösség. A többféle ,mozgalom közül ezúttal egyről szeretnék szólni, mely lényegében ösz- szefügg az előbb említett, rég hallott gondolatokkal. A háztáji árutermelés fejlesztése az utóbbi »években fontos feladataink közé tartozott; a számos intézkedés mellett a cél elérését szolgálta a tsz-szövet- sé&l szinten kezdeményezett verseny is. Amit általánosságban úgy mondunk, hogy javult, fejlődött megyénkben a háztáji gazdálkodás, azt 'a verseny értékelése így tükrözi: az, első helyezéssel járó vándorzászló, dicsérő oklevél és húsz-húszezer forint jutalom a három szövetség területén a marcali, a somogyszili és a csurgói közösséget illeti. Másodikak lettek, dicsérő oklevelet és tíz-tízezer forint pénzjutalmat kaptak Nemes- vid, Gölle és Tótújfalu lakói. A harmadik helyezett Mesz- tegnyő, Toponár és Porrog- szentkirály dicsérő oklevélben részesült. Amikor értékelték az eredményeket, nemcsak a tényeket, az abszolút számokat vették figyelembe, hanem azt is, hogy egy év alatt milyen volt az előrelépés üteme. És éppen ezért nem túlzás azt mondani, hogy ez a verseny, ez a siker, egy kicsit mindnyájunk öröme — és érdeke is. Hiszen amit az elismerés takar, az mindnyájunknak, egész népgazdaságunknak több húst, tejet, tojást, zöldséget — egyszóval több árut — jelent'. Mert például egy év alatt Marcali hárommillió-nyolcszázezer forinttal több értékű árut adott közfogyasztásra a háztájiból, mint korábban. Somogy szilben is csaknem, hárommilliós, Csurgón pedig több mint hárommillió-háromszázezer forintos előrelépés tapasztalható. A mozgalom társadalmi jelentősége kétségtelen. És az elismerésben részesülő közösségek büszkesége jogos. Sőt, tovább menve úgy vélem: szükséges hasznos is. Mert az ilyen jó értelemben vett büszkeség egyfajta ösztönző erő. Arra biztat, arra serkent, hogy megőrizve a jó hírnevet, ki-ki a maga területén holnap is meglegyen mindent, illetve többet tegyen. Amikor átadják — vagy átveszik — a jutalmat, és híre megy a faluban, s a falu határán tálcákkor nem árt egy gondolattal így is értékelni ezt a versenyt. V. M. Eddig százezer forint kár Az élet Iliikéi játszanak A HATALMAS méretű építkezések még csak most kezdődnek Kaposvár északnyugati városrészében. Épül a háromszázhúsz lakásos sávház is, amelynek a területén az utóbbi időben igen sok gyermek játszik. Mégpedig olyan veszélyes körülmények között, hogy komoly baleset is történhet S a tízegynéhány éves gyerekek nemcsak játszanak, hanem nagyon komoly károkat is okoznak az építőiparnak. Zeleznik Sándorral, az Állami Építőipari Vállalat igazgatójával és Suhajda Jánossal, az SZMT munkavédelmi bizottságának vezetőjével mentünk ki ellenőrzésre az építkezések területére. Esős volt az idő, de még így is sok gyerek mászkált iskolástáskáját lóbálva a hatalmas betonelemek között. Elég egy rossz mozdulat, s a kitámasztott építőelem a gyermekre dől! Másutt az alapokból hegyes betonvasak állnak ki, melyei! gödrökben vannak elhelyezve. Szinte csak akkor veszi észre az ember, amikor már majdnem beleesik. Az építkezés területét képtelenség körülkeríteni, de még ha sikerülne is, az apróságok akkor is megtalálnák azt a kis rést, ahol bebújhatnák. — Két éjjeliőrt alkalmazunk az építkezések területén — mondja az igazgató —, de a gyerekék hada ellen semmit sem tudnak tenni. Egyszer egyikük megszámolta, hány gyermek játszik, nyüzsög az épületeken: százötvenen voltak. Amikor pedig szólt nekik, hogy menjenek máshova játszani, féltéglákkal dobálták meg. Vajon kit lehet ilyenkor felelősségre vonni? A gyereket? Vagy a szülőt? Mindenesetre a gyermek élete, egészsége is veszélyben forog... A napokban / is több alkalommal tetten 'érték őket a vállalat dolgozói. Legtöbbjüket az épületék tetejéről zavarták le. Egyszer aztán meghűlt bennük a vér: az egyik kisgyerek — lehetett olyan tízéves — felmászott a nyolcvanméteres toronydaruba. Egy rossz mozdulat, vagy egy gyengébb széllökés, és a kisfiú leesik és szörnyethal. Mindez naponta ismétlődik S ezek a gyerekek játékukkal az építkezéseken — akarva akaratlanul is — .nagy károkat okoztak a vállalatnak. Az eddigi felmérések alapján az északnyugati városrészben körülbelül százezer forint értékűt. Egyik nap bementek a munkások a központba, s azt mondták, hogy ők ezt tovább nem csinálják, ez az építkezés olyan, mint a »magos Déva vára«, amit nappal rakta!!, leomlott másnap reggelre. S ehhez hozzájárulnak az ott játszó gyerekek. Kőfalakat döntöttek ki, csempéket szedtek le — s egyben el is tüntették, tönkretették a tetők szigetelését; ablakokat zúztak De (egy tábla üveg hatszáz forintba kerül). S máshol a vállalat nem tudja tárolni, mint az építkezés színhelyén. A terület egyre veszélyesebb, még az" ott dolgozók számára is, hiszen ha nem tartják be a munkavédelmi szabályokat, könnyen történhet baleset. A gyerekek mindezt még nem tudjál!. Ez a terület számukra egyfajta romantikát jelent: el lehet bújni, harci játékokat lehet, játszani — mindaddig, amíg komoly baleset nem történik. Az építőipari vállalat egy körlevelet sokszorosított, s kifüggesztette minden lépcsőházban. Ebben felhívta a szülők figyelmét arra a veszélyre, amely a gyerekekre leselkedik az építkezéseken, s kérte hogy tartsák vissza őket az ottani játéktól. Sikerült-e? Nehéz lenne megmondani. Ott- jártunkkor a nagy tömbök között mászkáló gyerekeket láttunk: épp akkor jöttek ki az iskolából. S érdekesebb volt. számukra ott átmenni. EDDIG — szerencsére — még nem történt komolyabb baleset, s hogy ezt továbbra is elkerüljük, nemcsak az építőipari vállalat dolgozóinak, a rendőrőrszemeknek kell ügyelniük a gyerekek testi épségére, hanem a szülőknek is. Akik elengedik játszani az építkezés területére gyermekeiket... Gy. L. SOMOGYI NÉPLAP 3
