Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1971-05-25 / 120. szám
A várt eredmények születtek a megyei bajnokságban Wem hozott különösebb meglepetést a megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályának 25. mérkőzéssorozata- Szinte minden mérkőzésen a papírforma érvényesült, talán csak a tabiak fonyódi pontszerzése számít némileg váratlannak. CSURGÓ—SOMOGYI B. SE Síi (0:0) Csurgó, 300 néző. V.: Perger H. Kiegyenlített első félidő után nagyon feljött a hazai csapat, s a végén biztosan nyert, noha csatárai, sok helyzetet elszalasztottak. G.: Szabó (2), Sótonyi, ill. Lisztóczi. Jók: Fekete S,zmolek, Vlaszák, ill. Unger,' Bölcsök,. Béres. Nagyot (Somogyi B. SE) a 84. percben a játékvezető durvaságért kiállította. Halmai £mil KAPOLY—TOPONAR 3:0 (0:0) Kapoly, 250 néző. V.: Antal. Az első félidőben kényelmeskedve játszott a baj nők jelölt. Szünet után viszont a tervszerűen védekező vendégek már nem tudták feltartóztatni a kapolyi csatárokat. G.: Szalai (2), Bujtor. Jók: Dobos, Csicsák, Dómján, ill. Csima, Hara- csi. Kálmán Ferenc LENGYELTÓTI—K. VASUTAS 3:0 (1:0) Lengyeltóti, 200 néző. V.: Buzsá- ki. Jó iramú, sportszerű mérkőzés. A hazaiak a két gól mellett sok helyzetet elhibáztak, néhányszor pedig a kapufa mentette meg a kaposvári kaput a góltól. G.: Pozsonyi, Komócsin. Jók: Pozsonyi, Fő- nyedi, ül. ülés, Berkes. Dr. Körmendi István FONYÓD—TAB 2:2 (1:2) Fonyód, 200 néző. V.: Fenyvesi. A lelkes vendégekg csaknem meglepték a fonyódi csapatot. Egy tucatnyi helyzetet hibáztak el a fonyódi támadók úgy, hogy közben öt ízben a kapufa mentett. G.: Csapó, Nagy, ill. Puha (11-esből), Ta- kápá. Jók: Kolip, Bendekovics, ül. Kiss, a mezőny legjobbja, Puha. Zákány! Kálmán NAGYATÁD—K. V. LOBOGÓ 3:1 (3:0) Nagyatád, 300 néző. V.: Bognár. Az első félidőben remekül játszott a Kinizsi, szünet után már kiegyenlített küzdelem folyt. Góllövők: Bazsó (2), Fehér, 111. Páti. Jók: Fehér, Oláh. Nezdei, ül. Ra- dax, Nagj*. Harsányt Zoltán ORDACSEHI—ZAMARDI 2:0 (0:0) Ordacsehi, 200 néző. V.: Nagy. Kezdés után egy ideig a vendégek irányították a játékot, szünet után azonban felülkerekedett az ordacsehi csapat, s fölénye gólokban is megmutatkozott. G.: Győri, Ríba. Jók: Mónus, ül. Varga. Csepregi László BABOCSA—BÁLÁT O.N BOGLÁR 5:2 (2:1) Babódsa, 300 néző. V.: Schneider. Ha a hazai csatárok jobban kihasználják helyzeteiket, a győzelem nagyobb arányú is lehetett volna. G.: Hajdú (2), Radics, Bicsár, Horváth, ill. Hock, Csere. Jók: az egész hazai együttes, ül. Hock, Csere, Szűcs. Kovács Tibor S OMOGYTARNO CA— KADARKÚT 1:0 (1:0) Kadarkút, 100 néző. V.: Tóth L. Félszáz induló, szép somogyi siker a Sió Kupa autóversenyen ülésezett az MLSZ elnöksége A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége hétfő délutáni ülésén dr. Terpitkó András elnök tájékoztatót adott a Szófiában lejátszott Bulgária— Magyarország válogatott mérkőzésről. Foglalkozott az elnökség Hoff er József szövetségi kapitány lemondásával. Köszönetét fejezte ki azért, hogy a sportág nehéz helyzetében társadalmi munkában vállalta a feladatot. A felmentés iránti kérelmét tudomásul vette, s azt (felterjeszti az MTS Országos Tanácsához. A továbbiakban az elnökség megtárgyalta és elfogadta az átigazolási kérelmek benyújtásáról, a nevelési költségtérítés eszközléséről szóló eljárási szabályzatot azzal, hogy az átigazolási időszak ez évben július 1-től 15-ig tart. Megőrzik a virágos címet KKí* ' - *X# íf| % .«r,-:?: ■:> v -. iteíL-íií,' \ : a,, Tóth János a motorkerékpár nyergéből most az autó volánja mellé fiit, és a Sió Kupa felső kategóriájában bizonyította, hogy nagykocsival is lehet eredményesen futni Ügyességi versenyen. A meg-megújuló vasárnapi záporok sem tudták elriasztani a Sió Kupa autóverseny részvevőit és nézőit. Vasárnap délelőtt io órakor pontosan ötven autó sorakozott fel a rajtnál, hogy leküzdje a »Ki a legügyesebb vezető?-« országos verseny előírásainak megfelelő pálya akadályait. A hi)sz somogyi autós mellett harminc fővárosi, illetve más megyebeli versenyző állt rajthoz (noha e versennyel egyidejűleg Tihanyban hasonló vetélkedő folyt). A torna szép somogyi sikert hozott. A négy géposztályból három*' ban a somogyiak itthon tartották a serleget. Sokáig úgy volt, hogy Szemerei (Autóklub, Siófok) a nap legjobb idejét vallhatja magáénak. Aztán a kisgépek a végén az abszolút sorrendben megelőzték. Szemerei István egyébként a megyei minősítő futam keretében mipt a légjc£>b időt teljesítő somogyi autós elnyerte a verseny különdí- ját is. Somogyi győzelem született a női kategóriában, ahol ez alkalommal öt hölgy versengett az elsőségért. Kovács Rezsőné (Kaposvár) biztosán utasította maga mögé a rangos mezőnyt. * Tóth János (Siófok) Fiat Coupé kocsijával balszerencsésen versenyzett, viszont egy R—16-ossal a nagy gépek között kategóriagyőztes lett, A nap legjobb idejét Sági Endre (Pécsi Volán) futotta. A 2000 főnyi közönség végig kitartott és r^agy tapssal jutalmazta a sikeres verseny legjobbjait. Délután 2 órakor volt az ünnepélyes eredményhirdetés, amelynek során a Somogy megyei Idegenforgalmi Hivatal és az Állami Biztosító Somogy megyei Igazgatósága által felajánlott tiszteletdíjakat adták át. 950 ccm-ig (25 indíjló): 1. Sági Endre (Péosi Volán) 55 mp, 2. Varga Jenő (Autóklub, Székesfehérvár) 57 mp, 5. Polgár József (Autóklub, Aj kg) 59 mp, 4 Tóth János (Autóklub, Siófok) 61 mp, 5. Újhelyi István (Autóklub, Kaposvár) 62 mp, 5. Vadász Attila (Kőszeg) 62 rhp. 1300 ccm-ig (15 Induló): 1. Szepierei István (Autóklub, Siófok) 58 mp, 2. Bihari Gyula (Autóklub. Siófok) 60 mp, 3. Hegyes Ferenc (Autóklub, Budapest) 60 mp, 4. Kaiber Henrik (Autóklub, Budapest) 64 mp, 5. Varga István (Autóklub, Kaposvár) 65 mp, 6. Pőcz György (Autóklub, Kaposvár) 65 mp. 1300 ccm fölött (5 induló): 1. Tóth János (Autóklub, Siófok) 64 mp, 2. Fábián László (Autóklub, Budapest) 68 mp, 3. Fekete Gyula (Autóklub, Székesfehérvár) 68 mp. Nők: 1. Kovács Rezsőné (Autóklub, Kaposvár) 1 perc 10 mp, 2. Farkas Józgefné (Autóklub, Budapest) 1 perc 14 mp, 3. Dömsödi Imréné (Autóklub, Barcs) i perc 23 mp. 4. Dudás Józsefné (Autóklub, Barcs) 1 perc 24 mp, 5. Fábián Zsuzsa (Autóklub, Budapest) 1 perc 36 mp. KK mérkőzés és rangadó örülnek a kék-fehérek a Szegeden elért biztos győzelemnek és Palicskó Tibor edző ezt jó előjelnek tekinti a szerdán 16 órakor a Népstadionban sorra kerülő Jalálkozóra. Azt szeretnék, ha a Celik ellen is sikerülne a jó teljesítmény, és végre bejutna magyar csapat .az 1970—71. évi kupaküzdelmek sorozatába, a Közép-európai Kupa döntőjébe. A bajnokságból az Ü. Dózsa —FTC rangadó emelkedik ki, amelyet szombaton játszanak a Megyeri úton, 19 órakor. Mindegyik: balatoni üdülőhelynek megvan a jellegzetes utcája, tere. Balatonbogláron azóta alakult ki, amióta átépítették a 7-es utat, elkészítették a parkolót, s a domb alatt ott fehérük a Kinizsiudvar a teraszra és a kertbe kirakott színes napernyők kiürítésében. S a képbe természetesen beletartozik a gyógyszertér melletti parkocska is, a közepében álló kedves für- dőlány-figurával. Kevesen tudják, milyen romantikus a története. Ügy került Boglárra, hogy az egyik elnök ötszáz forintért megvette Lengyeltótiban egy tábornok özvegyétől. Ö nászajándékba kapta, s csak any- nyit tudott róla, hogy francia eredetű, öt évvel ezelőtt két spicces fiatalember fényké- peszkedett -a szobornál. Az egyik játékból átölelte, abban a pillanatban megcsúszott, s magával rántotta a földbe a szobrot, amely akkor még a presszó mögötti parkban állt, s nem valami biztos alapon. Százötvennégy darabra törött a terrakótta alak, s évekig hevert egy kosárban. A képzőművészek csak a róla készített negatívért huszonöt- ezer forintot kértek. S akkor az egyik tanár, Békés András felajánlotta, hogy társadalmi munkában összeállítja. Hosz- szú heteket dolgozott rajta. Szinte ujjongtak az emberek, amikor újra meglátták a fák és a bokrok zöldje között. Most május 1-én végleges helyére került az újjászületett lányalak. Az újszülött szobor végleges helyére került. Bővítik a strandokat A szakszervezeti üdülőkbe megérkeztek az első vendégek, sorban nyitnak a vendéglátóhelyek, egyre többen néznek ki a villákba a hétvégeken. Boglár már most készül a várható nyári nagy ostromra, amikor naponta tizenöt-tizenhatezer bel- és külföldi üdülő özönü el a sok gonddal küzdő üdülőhelyet. A tanácsháza hűvös elnöki szobájában Kovács Samu elnökkel arról beszélgettünk a központban és a parton tett sétám után, mi újat talál az ide látogató, jobb körülmények között tölthet-e el egykét hetet. A kép derűs és sö- tétebb színekből állt össze. Kezdjük talán a derűsekkel. A tanács korszerűsíti a nagy szabad strandot és a Jókai - strandot. Az előbbin ezerötszáz négyzetméternyi területet töltöttek föl, az utóbbira pedig' ezerötszáz köbméter- földet hordattak. Mire a főszezon megkezdődik, zöldell a fű a két strand új sávján. A Jókai-strandon megnyílik egy lángossütő és egy zöldség- gyümölcspavilon. t Nappal és este is kedvelt korzója az üdülőhelynek a parti sétány. Egy éve kandelábereket helyeztek el az út mentén, hogy esténként kedvükre sétálhassanak a vendégek, szívhassák a jó levegőt a platánok alatti pattokon. Sajnos, az öböl nagyon sásos lett, s éppen a napokban járt az üdülőhelyi előadó Siófokon, hogy a Hajózási Vállalatnál eüntézze az öböl kikotratésát. Sok szempontból elemezte a tanácselnök, milyen lesz az egyre növekvő vendég- és üdülősereg ellátása. Azt már elöljáróban leszögezte, hogy az ellátás nem lesz lényegesen jobb, mint tavaly. Fehér folt a Szabadság-telep ■ Bogláron túlnyomóan vállalati üdültetés van, s még nagyobb forgalma lehetne a Hullámnak, ha már most elkészült volna a Kuckó büfé helyére tervezett bisztró. Ez azonban csak jövőre épül meif s a Hullám konyhája látja majd el a kitűnő helyen lévő egységét. Elsősorban a kis pénzű kirándulók, átutazók kedvéért most bevezették a menüt a Hullám étteremben, így végre olcsón is lehet ebédelni. Sajnos, fehér folt a község szabadság-telepi része, pedig a magyar tenger egyik legszebb területe. Ide például nagyon szívesen adnánk engedélyt megfelelő színvonalú magánkifőzde nyitására. Egyébként eddig egy-egy magánkifőzdét, lángossütőt engedélyeztünk az idén. — A vasút korszerűsítése miatt nagyon sokan panaszkodtak távalv. hogy nehéz az átjárás az üdülőhely tóparti részére, onnan pedig a központba. Jobb lesz-e a helyzet a mostani szezonban? Sajnos, egyelőre nines gyaiogátjáró a vasúton, még mindig nem nyílt meg a gyógyszertár melletti. Ügy ígérte a MÁV, hogy június 1-re elkészül vele. Fontosnak tartjuk az állomás, a vasútvonal átépítését, azt azonban meg kell értenie a MÁV-nak is, hogy húszezel- ember életét nem keserítheti meg azzal, hogy a megszüntetett átkelőhelyek helyett nem tervezett újat. Balatonboglár tavaly a második helyen végzett Földvár után a virágos Balatonért mozgalomban. Minden utca, tér bizonyítja, hogy milyen nagy gondot fordítanak az idén is az üdülőhely szépítésére. Lajos Géza A gyerekeké a város kulcsa ERRE a délelőttre hosszú Íretek óta készülődtek a gyerekek. Éppen olyan komolyan, fhint a város vezetői, akik bokros teendőik közepette is szívesen belementek egy kis játékba. Mert hiszen az, még ha nem is mentes a felelősségtől. A kaposvári gyerekek június 5-ig megkapták a város kulcsát. A tiétek, ünnepeljétek * az-” felelősségből. úttörőmozgalom * jubileumát, rendezzetek versenyeket, menjetek ingyen moziba, táncoljátok fáradtra magatokat az úttörőház hetedhét országra szóló piros- nyakkendős bálján. Igaz, mindezt nemesmívű kulcs nélkül is megtehetnék. De a gesztus minden szónál szebben kifejezi: gyerekek, mi valóban azt szeretnénk, ha magatok között, sok élményt gyűjtögetve töltenétek el ezt a pár napot. Feltétlenül jutalomnak kell nevezni a város kulcsát? Azt hiszem, nem. ,A jó tanulás, az úttörőfoglalkozások, a hulladékgyűjtési akciók nyomán kapnak tőlünk ajándékot. Ezzel a kulccsal a gyerekek hamarosan a holnapot nyitják. Talán megéreznek valamit a • yertyafény villant a Hans Schmidt: G t szemébe, az orrát pedig finom süte- ményszag és felesége legdrágább kölnijének illata csapta meg. Az asztalon az ünnepi étkészlet, a vázában virágok. S az ünnepi tabló közepén a fotelból egy lengén öltözött asszony — a felesége — emelkedett fel. Kedvesen így szólt: — Legszívélyesebb speren- csekívánataim tízéves jogosítványodhoz! Schöfel rjtegnyugodva fel- lélegzett. Tehát csak erről van szó! Amikor megpillantotta az ünnepi előkészületet, heves bűntudata támadt, hátha elfelejtett valamilyen családi ünnepet. — Köszönöm — mondta vidáman, és leült az aszValami más történt tálhoz. — Tíz éve ennek is már, tíz hősies év a volánnál! Igen, ezt meg kell ünnepelni! Kinyitotta az üveget, és teletöltötte a ‘poharakat. — A kocsinkraf Agathe! Derekasan kitartott mellettünk. Na, persze, mesterére let benhelti. Emlékszel, amikor eleinte nem akart beindulni? Ma meg úgy megy 170-nel, mint soha- Ez a jó kócsi! Schöfelné felemelte a poharát. — A kocsi ügyes vezetőjérel — Ö, igen — mondta Schöfel komolyan —, vezetni, azt tudok. Kimondott autóstehetség vagyok. Persze, ez már tíz évvel ezelőtt kiderült a vizsgánál. Istenem, a bizottság legszívesebben tapsolt voliw, amikor a kötelező kanyarokat bevettem. Hiába, nem minden nap születik egy, ilyen mester! Büszkén nevetett. Felszabadyltan, sokáig be- szélgétett a féleségével, s nem is esett nehezére, hogy borozgatás közben az asz- szony szépségét, kedvességét és kitűnő konyháját dicsérje. Sőt! Néha még meg is csókolta. Éjféltájt a hangulat a tetőfokra hágott. — Tudod mit? Most elmegyünk egy bárba, és táncolunk! A »Kék kakadu«-ba mentek, és záróráig maradtak. Otthon a férfi elégedetten jelentette ki: — Ilyen jól már rég nem éreztem magam, drágám! Szokása szerint kiürítette zsebeit, s tartalmukat az éjjeliszekrényre tette. Közöttük voltak az autó papírjai is. — A tízéves jogosítvány — morogta, és kihúzta az iratot a levéltárcájából. A következő pillanatban azonban olyan józan lett, mint az ünneplés kezdete előtt. ' — Agathe, tévedtél! A jogosítványom csak nyolcéves és háromhónapos.-*• Tudom, drágám! Ma 10 éve valami egeszen más történt. Az esküvőnk. De én ezen az évfordulón egy szerelmes, boldog és vidám férfit akartam mellettem tudni, hát kitaláltam a tízéves jogosítvány ünnepét. A kilencedik házassági évfordulónk ünnepére, sajnos, túlságosan jól emlékszem még! Fordította: Steiner Katalin Meg is kérdeztem: mi mindent csinálnátok a városban, ha ti lennétek a vezetők? Nem idézem azokat a bájos válaszokat, amelyek az ingyenes édességvásárlást, a tanárok feleltetósét és hasonlókat emlegetnek. A kislány hetedikes, csendes szavú. Régóta figyeli a beszélgetést, de csak addig szól, amíg a többiek a város vezetőivel , az őrsi naplókba íratnak. »■Én megbüntetném azokat a szülőket, akik soha sehová nem viszik a gyerekeiket. Csak ülnek otthon, nagy néha szólnak. Látta, én is benne vagyok az énekkarban. Pedig olyan nagyon nem szeretek ám énekelni. De a szüleim — biztosan azért, hogy ne legyen addig gond- velem — beírattak a zeneiskolába. Az osztályfőnök meg azt mondta, Tercsi, te úgyis jársz zongorázni, holnaptól gyere az énekkar próbáira. Ha én most fejes lennék, visszacsinálhatnám az egészet. A többiekét is.« Így mondta: fejes. A szomszédja lehordta: »Milyen őrsvezető vagy te! A többiek már régen Ott sorakoznak a főnököknél az őrsi naplóval:AKIKNEK a homlokára e szavak hallatán rendreutasítu ránc fut, nem tudják, hogy ezek a gyerekek hogyan örültek, amikor meglátták a tiszteletükre sötét ruhába öltözött vezetőket. És azt sem hallották, hogyan tapsoltak, amikor egy kislány Rostás Károlynak, a városi tanács elnökének a nyakába vörös. nyakkendőt kötött. Meg nem voltak tanúi a megegyezésnek: ezeket a bácsikat és néniket meghívjuk az úttörőbálra. P. D. SOMOGYI NÉPLAP Kedd. 197L májas 25. 5