Somogyi Néplap, 1971. május (27. évfolyam, 101-125. szám)

1971-05-25 / 120. szám

A páciens nem beteg Néhány évvel ezelőtt súlyos •zívbeteg asszonyt szállítottak a mentők az egyik klinikára. Kilencedik hónapban volt. Ter­hességét eltitkolta, mert az or­vosok előre figyelmeztették, hogy nem szülhet. Három pro­fesszor tartott gyors konzíliu­mot: csak a gyermek menthető meg. De hátha ... Császármet-, asses, 3800 grammos egészséges fiúcska. A harmadik napon az anya, mintha felismerte volna a környezetét Üjabb remény, az orvosok egy pillanatra sem mozdultak el az ágy mellől. Aztán a második embólia és az asszony meghalt. Egy új éle­tért a sajátját adta. Nem hiába állapította meg egy ismert német nőgyógyász: az asszonyok két dologért ké­pesek még életüket is kockára tenni: azért, hogy gyermekük legyen és azért, hogy ne le­gyen. Szerencsére ez a kettős tö­rekvés ma már egyre kevésbé követel emberéleteket. De ez korántsem jelenti azt, hogy nem okoz egyik is, másik is tartós lelki zavarokat, kisebb vagy nagyabb családi tragédiá­kat. Idestova tíz éve, hogy föl­kerestem egy tudós asszonyt, akinek a munkássága több kül­földi szaklap elismerését is kiváltotta. Beszélgetésünk vé­gén, búcsúzóul föltettem neki a kérdést, hogyan lett tudós? — Nem lehet gyermekem. Ezzel fizettem azért, hogy most tudósnak neveznek. Nyolc éven át mindent megpróbáltam. Vé­gigjártam az összes hazai kli­nikát Még Svédországban is kezeltek. Éveken át éltünk a férjemmel kétségek és remé­nyek között Ha gyermeket lát­tunk, összeszorult a torkunk. Ezért menekültem a munká­ba... Minden tizedik házasság Az önfenntartáson túl a leg­alapvetőbb emberi cél, vágy a fajfenntartás, az utódok vi­lágra hozatala. De meglepően sok házasságból mégsem szü­lethet gyermek. Magyarorszá­gon a házasságok 15 százaléka gyermektelen. Tapasztalati adatok szerint ezek egyharma- da saját elhatározásából ma­radt meddő, minden tizedik házasságban — mintegy 250 ezer házaspár — viszont sze­rették volna, vagy szeretnék a gyermeket. A családtervezés — különö­sen a gyengén fejlett országok­ban — hosszú időn át leszű­kült arra a kérdésre: mit kell tenni, hogy ne szülessen gyer­mek. Ahogy a szakemberek mondják: negatív családterve­zés folyik. A második világ­háború emberpusztításai után, az egészségügyi kulturáltság növekedésével együtt mind többen keresték föl a szakor­vosokat: »Gyermeket szeret­nénk, doktor úr!« Az évszázad első felében ilyen kéréssel alig- alig fordultak orvoshoz, az utóbbi évtizedekben viszont az igények megteremtették egy új tudományág alapjait, és kiala­kították a meddőség vizsgálati módszereinek és gyógyításának gyakorlatát. Régen a meddőség okai kö­zött sok esetben szerepelt a tbc és a gonorrhea. Szerepüket mostanában a többi között az abortusz veszi át, melyet so­kan — az esetleges következ­mények mérlegelése híján — olyan könnyen vesznek, mint egy mandulaműtétet A férfiaknál nehezebben A meddőség okozója egy­aránt lehet a férfi és a nő. A tapasztalatok szerint a meddő házasságok fele vezethető visz- sza a nőre, körülbelül 40 szá­zaléka a férfira és mintegy 10 százalékban mindkettőre. Sok férfi már annak a gon­dolatától is irtózik, tiltakozik, hogy benne is lehet a hiba. Né­ha egyszerű gyógyszeres keze­léssel eredményt lehet elérni. Az igazsághoz tartozik, hogy a nő termékenysége könnyebben károsodik, de könnyebben is gyógyítható, míg a férfiaknál a meddőség nehezebben szüntet­hető meg, a többi között talán azért is, mert ezt kevesebben igénylik, ezen a területen még több a tudományos tisztázásra váró kérdés. A férfiak idegenkedése bi­zonyos mértékig érthető. Med­dőségvizsgáló intézet csupán a fővárosban van — létezésének negyedszázada alatt mintegy 27 ezren keresték föl —, vidéken a férfiak könnyen elkallódnak a nőgyógyász, az urológus és a nemibeteg gondozó orvosai kö­zött. Bizonyos kockázat A kockázatot is vállalni kell, de kevés területe van az orvo­si gyakorlatnak, ahol oly ne­héz meghatározni, mennyi koc­kázatot lehet vállalni, mint a meddőség kezelésében. A pá­ciens itt ugyanis nem beteg. Ha a gyermektelenségbe bele­törődik, boldogan élhet száz évig is, ha műtétre jelentkezik, az már bizonyos kockázattal jár, és tegyük hozzá, nem is mindig biztos az eredmény. Mindezt azért említettük meg, hogy hangsúlyozzuk, milyen nagy szerepe van itt az or­vos és a páciens őszinte és nagyon szoros együttműködé­sének. Egytized . rendellenesség Ha ennek az írásnak a nyo­mán csak egy kicsit oldódik is az a rengeteg előítélet, mely* a meddőséghez tapad, ha csak néhány házaspár határozza el magát, hogy elmegy a vizsgá­latra, orvos, szerkesztő, nyom­dász nem fáradt hiába. Leg­alább ennyire fontos, hogy ne rontsunk a természeten, ne nö­veljük szándékosan a termé­ketlen, a meddő házasságok számát. Az ismert már, hogy a művi vetélés nem egy esetben lehetetlenné teszi a későbbi terhességet. Bár az engedélyezett abortu­szokat nálunk kórházakban és klinikákon végzik, mégis a mű­vi vetéléseik egytizedét kíséri rendellenesség. És ha csak to­vábbi tíz százalékuknál lép föl meddőség akkor is évente több mint kétezer nő kárhoz­tatja magát gyermektelenségre. P. H. OSZTOPÁNI KÉPEK ...mint Az őrmester lelépett, ő megl járkált a szobában, fél-alá. Most mit tehet? Egy csend­őrnek a véleménye, a meg­győződése, az mind luxus és magánügy. Az őrmester sér­tődött. Az emberek meg szét­szedik a nagybirtokot. Való­ban. most ehhez kell a dísz- kíséret! Vajon megférhet a többivel az őrsön? Muszáj. Az a pa­rancs. Kész. A jádi emberekre gondolt Egy kicsit irigykedett is. A szép, szabályos, kakastollas hivatalt, most nehéznek, ólom­nehéznek érezte. Mintha ki­nevetné a szegények öröme... Az agitátor Megjött a nyár, sokat ment ki járőrbe. Jád, Somogyvár felé. Lengyeltóti felé. Ügy tűnt, mintha az őr­mester már nem füstölögne annyit, de hát jól tudta, ez amolyan pillanatnyi szél­csend. Vagy taktika. Mit ér az összeszorított fog, ha kese­rűséget meg káromkodást kell lenyelni. Nem bekül meg az soha már. Viszont a rend a lényeg, A csendőrök biztosan tud­tak a beszélgetésről, mert es­ténként a kocsmában körül­ülik az őrmestert. Jó parancs­nok módjára nem tette szó­vá, még azt hinnék, hogy a népszerűségét félti. Ami egyébként nincs is — ismerte be keserűen. Persze, közöttük erre nem is igen vágyott. Meg közibé- jük se vágyott. Az asszony? várta este. nappal meg a ha­tár. Nem is járőrségi séták vol­tak ezek. Belebújni a reggeli lakra estefelé. Sokáig nézett egyszer egy fürjcsaládot. Mikor szétreb­bentek, szinte ■belefájdult a szíve. — Hiába, no, magányos va­gyok. Rántott a szíjon és vissza az őrsre. Behívatta az őrmestert és a legénységet. — Hoztam egy kis madár­láttát — próbált kedélyesked- ná. Azok csak álltak, fapofá­val. Az őrmester bűzlött a pálinkától. — Jelentem, nem kell a madárlátta. — Nem értem, mi a bajuk. Aki benn járt a lengyeltóti járásparancsnokságon, maga is láthatta, hogy a szolgálat is más mostanában. A zsold is több, és rendszeresebb! így van?! — így­— A vetés a földbe került tavasszal, az emberek aratás előtt vannak... — Jelentem, olyan szépen tetszik beszélni, mint a bőr­kabátosok — vigyorgott a pótcsendőr. — Mint az agi­tátorok. i — Alligátorok... — viasz- hangzott az őrmester. — Elég! Akinek baja van, leszerelhet, s mehet a fené­be. A rosseb megette az ilyen fegyelmet. Magát pedig le­kapcsoltatom őrmester! Azt hiszi, nem tudom mit terjeszt a faluban, meg a kedvenc gazdáinak összejövetelén? Hogy majd Bécsből jön a se­gítség ... Persze, Becsből! Vagy az égből vagy a föld alól. De ez magának itt bü­dös. Mindannyiüknák! Nem veszik észre, hogy a­rangkülönbség nem emberkü­lönbség már miköztünk! Fo­galmuk sincs róla, bedugják a fülüket az előtt, hogy egyenlőség! Amikor megkap­ják a zsoldot, jó tudni, hogy nem bagó! De amikor a szol­gálat van, az új rend érdeké­ben, azt már nem! A zendülő Hivatták Lengyeltótiba. A csendőrség mellett ott volt a párt politikai megbízottja is. Áthívta a vendéglőbe egy sörre. — Ügy tudom, magát nem­igen szeretik a helybeli kis­gazdák ... akik mellesleg neon is olyan »kisgazdák...« Gulyás Imre nem szerette a kerülgetés beszédet. — Miről van szó? — Látom, a lényegre kí­váncsi. Hát legyen! A csend­őreire nem sokat bízhat __ — Tudom — vetette közbe ingerülten. — Érthető, nem?! — nézett rá a megbízott. — A régi rend »katonái.. .<* — Nehezen érthető._ — No jó, erről majd más­kor. «A lényeg az, hogy szer­vezkedik az ellenforradalom. Sajnos, itt Somogybán is. A nagygazdáknak, úgy látszik, még nem »magyaráztuk« meg eléggé... Hát most megkap­ják. — Hajlandó velünk együttműködni ? Gulyás Imrének eszébe ju­tott a fürjcsaiád. Lassan fe­lelt, végighúzta kezét az ab­roszon. — A rend kedvéért?! — Jó, a rend kedvéért! Te­hát szervezkednek Eddén. Osztopánban és Somogy jád on is. Ez nem játék. Nézze, Gu­lyás, ami a külpolitikát illeti. a bőrkabátosok napfénybe, rábólintani a kaz­6 MtjUS 25 KEDD Orbán Miiyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, helyi záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt, időnként élénk nyugati, északnyugati szél. A nappali fel­melegedés kissé csökken. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 22—27 fok között lesz. Gyakorló népművelőket a főiskolára Négynapos felvételi elő­készítő kezdődött tegnap reggel a Latinca Sándor Megyei Művelődési Köz­pontban gyakorló népműve­lők részére, akik az 1971/ 72-es tanévtől a szombathe­lyi főiskolára szeretnének járni. A felvételi előtt ma­gyarból, történelemből és népművelés-elméletből ké­szítik fel őket. Az előkészí­tőre tizenöten jelentkeztek. Felvételi vizsgájukra június végén kerül sor. — 197 kilogramm rongyot gyűjtött a Darvaspusztai Ál­talános Iskola 32 tanulója. A tanulók jutalmakat kaptak munkájukéit. — Honvélelmi kiállítást nyitnak május 31-én Siófo­kon, az MHSZ Fő utcai klubjában. A látogatók a fegyveres erők életébe kap­nak betekintést. AVAS KUPA JÚNIUS 19—20 — Nagyatádon is árulnak Esti Hírlapot tegnap óta. Már délután öt órakor meg­érkezik a megye harmadik városába a közkedvelt újr sá'g, mintegy ' kétszáz pél­dányban. — 5250 értesítő cédulát küldtek szét a Kaposváron, Siófokon és Nagyatádon la­kó bérlőknek az IKV lak- bénmegállapító csoportjai. Idáig 228 észrevételt vitt a postás a kaposvári Ady Endre utcába, közülülk százti- zenlkilencen lakbérmérséklést kémek. Negyven bérlő meg is kapta, míg a nyolcvanöt komfortfokozat-csökkentési, kérelemből huszonötöt talál­tak indokoltnak. A lakás komfortfokozatának emelését hárman kérték. Mind a bér­lőknek, mind az IKV-nak még öt hetük van arra, hogy a vitás kérdéseket tisztázzák, mert a július el­sejével életbe lépő lakbér­rendelet után már nincs le­hetőség az újabb fellebbe­zésre vagy helyesbítésre. „Rókavadászat“ nehéz terepen, esőben Nemcsak az erdős, nehéz terep, hanem a gyakran megújuló, szakadó eső is ne­hezítette a rádióiiránymérők — róka vadászok — vasárna­pi versenyét. A Kaposvár, Szentbalázs és Zselickisfa- lud közötti, csaiknem 25 négyzetkilométeres terepen került sor az MHSZ rádió­iránymérő megyei verse­nyére. nem könnyű a dolgunk. Ép­pen ezért nem szabad itt a határokon belül berezelni egy pillanatra sem. Nekem ilyen­kor eszembe jut a kaposvári nagygyűlés, néhány hónapja A vetélkedés nemcsak a megyei elsőségért folyt, ha­nem annak eldöntéséért is, hogy kik képviselik majd a somogyi rádiósokat a jú­nius 19—20-i miskolci Avas Kupa bajnokságon. A nők küzdelmében a kaposvári Rozman Judit, az ifjúsági versenyzők körött a csombárdi Réti István, a felnőttek versengésében pe­dig a kaposvári Török László lett az első. ők és a különböző kategóriák máso­dik, harmadik helyezettjei képviselik csapatban a so­mogyi színeket a miskolci versenyen. 15 évvel ezelőtt. május 25-én halt meg —- í "3 éves korában — Supka Géza régész, műtörténész, ismert publicista. j Régészeti, műtörténeti tanul­mányait a gráci egyetemen vé­gezte és Kolozsváron doktorált. 1904-töl a Nemzeti Múzeum ré­giségtárában dolgozott: ebben az időben sok tanulmánya jelent meg különböző szaki .-jIí.ísj, . . Jclsztikai pályáját még az első világháború előtt kezdte a Világ munkatársaként. 1918 vé­gén a Nemzeti Tanács prágai követté nevezte ki. 1926-ban megindította és 1939-ig — betil­tásáig — szerkesztette a T.‘A .... t úra című irodalmi és kritikai folyóiratot. 1945-ben a Magyar Nemzeti Múzeum élére nevez­ték ki, s ugyanez évtől főszer­kesztője a Világnak, az iutala alapított Polgári Demokrata Párt lapjának. Pártvezérként tagja lett az országgyűlésnek is. Sokoldalúan művelt, képzett újságíró is volt, egyike az iro­dalmi igényű, népszerű-tudo­mányos riportmüfa.1 megterem­tőinek. Műfordítással is foglal- i kozott. , Négys ázllze iő en a vendégekért Emelkedett a Siotour idényjellegű alkalmazottai­nak a száma. A nyáron, már 415-en dolgoznak a Somogy megyei Tanács Idegenfor- . galmi Hivatalának alkalma­zásában. Csak a vendégeik informálását negyvenén lát­ják el, a valutabeváltást plé­dig ötvennégyen végzik. Az első külföldi csoport — ola­szok és jugoszlávok' — mér a múlt hét végén megérke­zett a Balaton déli partjára. ’ A négynapos üdülés után a nemzetközi vásárra utaztak. — Lengyelországi nemzet­közi versenyre készülnek legjobb autómodellezőimk. A részvételt eldöntő budapesti válogató versenyen eredmé­nyesen szerepeltek az MHSZ kaposvári versenyzői. Bog­dán Endre a 10 köbcentimé­teres gépék versenyében 218 kilométeres sebességgel első. Vörös Zoltán plédig 183,4 km-es sebességgel a harma­dik lett. — Hirdetmény. A Nagybajomi Nagyközségi Közös Tanács V. B. költségvetési üzeme május 16-án megnyitotta melegvizes tisztasági fürdőjét. A fürdő délelőtt 8 órától délután 2o óráig — hétfő kivételé­vel — mindennap üzemel. Nagy­községi közös tanács vb költségve­tési üzeme, Nagybajom. (10568) — Áramszünet. Az Áramszolgál­tató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy 1971. május 27-én reggel 8 órától du. 14 óráig a Kanizsai utca 34. számtól a Kanizsai u. 115. szá­mig, a Lewin S. utcában és a Bé­ke utca közepéig bezárólag, vala­mint a Tüskevári u. és a Vasút ut­cában áramszünet lesz. (10601) volt. Ha látta volna az em­berarcokat ... — Láttam emberarcokat.., — Annál jobb! Látta azt az erőt, azt a kedvet. Azt nem szabad néhány zsírospa­rasztnak szétszednie. Érthető, nem?! — Érthető. A VAS MEGYEI ALLAMI ÉPÍTŐIPARI VÄLLALAT mélyépítő építésvezetősége bármilyen CÖLÖPVERÉSI ÉS SZÁDFALAZÁSI MUNKÁT VÁLLAL. Telefon: Szombathely 13-091. (60388) — Hát ezért segítsen! Meg­győződésből. — Igen — felelte egysze­rűen Gulyás Imre. Nem lehet kesztyűs kézzel! Akik megérkeztek Pestről —, vezetőjük egy bizonyos Polgárdi volt — nem kedvel­ték a teketóriát. Hallotta, amikor egyikük a politikai megbízottnak emlí­tette: — A módszer igen sokféle lehet, mindig a helyzet szab­ja meg. Ott vannak Csernyik elvtársék, a Lenin-fiúk. Nem szeretnek kesztyűs kézzel dol­gozni, és most már nem is lehet. A belső ellenfoiradal- márok nem érdemelnek kí­méletet Közben előállították a két kisgazda szervezőt. — Mit használhattak ma­guk a forradalom ügyének?! — kérdezte tőlük mérgesen a megbízott. Azok hivatkoztak fűre-fára. Képmutatásuk kihozta a sodrából Gulyás Imrét is. — Nem kár ezekért. Agyon- éheztetnének mindenkit. Hiá­ba a tanácskormány p>énze, még aludttejet sem adnak érte... Tröszt Tibor (Folytatjuk.) NAPOSCSIBE, . KIVÁLÓ HÜSHIBRID, egész éven át kapható. A megrendelést Öreglaki Állami Gazdaság Baromfikerülete, ÖREGLAK címre kérjük küldeni. (10590) I Felvételre keresünk vezető állás betöltésére közgazdasági egyetemi végzettségű, prénzügyi és köz- gazdasági ügyek intézésében jártas, gyakorlott személyt, vállalati jogtanácsost — lehetőiéig kereskedelmi vállalati jogászi gyakorlat­tal —, ^valamint vállalati revizort meriegkepjes könyvelői vagy számviteli főiskolai vég­zettséggel és lehetőleg kereskedelmi vállalati gya­korlattal. .Jelentkezés a MÉK Vállalat személyzeti vezetőjénél: Kaposvár, Noszlopy Gáspár n. 12. (282433) A Keszthelyi Húsipari Vállalat fölvesz Ipari tanulókat Jelentkezni lehet személye­sen vagy írásban Keszthe­lyen, a vágóhíd vezetőségé­nél. 8 általános iskola kötelező. (10553) SOMOGYI WCPUA P Kedd, 1971. május 25, i

Next

/
Thumbnails
Contents