Somogyi Néplap, 1971. április (27. évfolyam, 77-100. szám)
1971-04-11 / 86. szám
„Csak a tőrvény a tiszta beszéd“ Milyen ismerősek, milyen természetesen igazak ezek a szavak! Sokszor idézzük őket, de nem mindig gondolunk arra, hogy mit jelentenek, miféle igazság sűrűsödik bennük. Mi is az a törvény, amiről nagy költőnk beszél? A világ dolgainak olyan szigorú ösz- szefüggése, amely koroktól és helyektől függetlenül jelen volt kezdettől az ember sejtelmeiben, sorsában, .majd később, tudatos gondolataiban. És jelen van ma is. Jelen van: az ember szabadságvágya, az embernek ember utáni vágya, az egymásra találás vágya, az ismeretekre való törekvés, az egymásrautaltság ténye, — és az, hogy születünk és meghalunk. De törvény a tájban, népben, nyelvben való meg- gyökerezés valósága, a közösség formáló ereje, az emberség tisztelete, az anyaszeretet és a hazaszeretet. Felszólítás is az idézett verssor. Felszólítás a »tiszta beszédre«, az emberségre, — igazságra való törekvés. Közelebbről arra is, amit Petőfi csaknem egy évszázaddal korábban így fogalmazott meg: »Ha nem tudsz mást, mint eldalolni, Saját fájdalmad s örömed: Nincs rá szüksége a világnak...« Költői és emberi hitvallás ez is. Jöhetnek új korszakok, az ember eljut »a művelhető csillagokra«, de e verssor igazsága nem veszít mai fényéből. Sőt, még igazabb lesz. Bennünket. magyarokat sokfelé a világon a költők népének neveznek. Nem véletlen ez sem. Ahogy a tv versmondó versenyén — amelyet nemrég elhunyt költőnknek, Váci Mihálynak emlékére rendeztek — többször elhangzott: szellemi nagyhatalom vagyunk. Költészetünkre mindenképpen igaz ez. A lé- lekszám arányában kevés kis nép adott annyi nagy költőt a világnak, mint a magyar. S valóban: a költészet fogalmazta meg — Petőfi szavaival — azt a nagy igazságot, amelynek jegyében ma mind több nép vívja ki önállóságát. szabadságát. Ez a szó: a világszabadság. Nyelv nélkül a gondolat csak sejtelem. A szó ad formát érzésnek és ismeretnek. Általa lesz átadható. A nyelv zene és ütem. Ugyanakkor feloldódás is. Űt az embertől emberig, kortól korig, múltból jelenbe és jövőbe. Az ember felejt, de a nyelv mindent megőriz. A költői nyelv pedig tudatos emlékezetformálás, ritmusba sűrít arcokat, cselekedeteket és igazságokat, életet és halált. Ez az ünnep tehát nemcsak költők, versek, szavak ünnepe, hanem az embereké, a valóságos életé. Soha annyi verseskötet nem jelent meg, mint napjainkban. E tekintetben is világelsők vagyunk. Nálunk nagyobb népek költői nem egyszer elmondták, hogy egy kissé irigyelnek bennünket ezért. Élő angol és francia költők könyvei csak ritkán jelennek meg ezernél nagyobb példányszámban; Magyarországon már évtizedek óta nincs ezer alatti példányszám. Elsőkönyves költők müvei fogytak el napok alatt — több ezer példányban, — és nem ritka ma már az öt-tízezres, sőt az ennél is nagyobb példányszám sem. S ez nemcsak a költők, hanem az olvasók igénye is. Kölcsönös igény a tiszta beszéd keresése, és ez a kölcsönösség az igazi, folytonosan jelen lévő ünnep. A költészet ünnepe az emberi szellem ünnepe. Hiszen nemcsak a verset, a költőt, hanem a magasra törő emberi szellemet ünnepeljük, amely magában hordja a gyerekek tiszta beszédét és a felnőttek tudatos, alkotó fegyelmét. Mindazt, amit József Attila fogalmazott meg hitvallásként és útmutatásul: »Dolgozni, csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes...« Kiss Dénes A költészet ünnepére Takáts Gyula: Fordított torony Fordított torony ... Mészkőből rakva. Ég helyett a földet ostromolja. Papja kutásó... Kereszt alatta... Alig buzog már homokos habja. Kőre forrt pincék tölgy küszöbe alól az ösvény alig ér ide. Méregzöld füge, gyors gyalogbodza... Nincs aki szomját vízéhez hozza. Nem merik!... S nem meri senki már. Forrása s vödre öblibe sár. Boltozza páfrány, hűs moha zöldje, halott oltárok permetes csöndje. Hosszú, mély torony ... Fölötte állok. Néhanap hozzá le-lekiáltok s nem visszhang, kőszagú szavába rámvillog réteges magánya. — Páfrányom csepegő íve alatt hallgasd csak méhész-madaramat s zöld állú kövek szakálla között ne keresd, az a lány hová szökött. Szarvasok tapossák iszap közé. Hangja, szép hangja nyers köveké. Agyarak holdja... Csőpuska ... Kés ... Negyvennyolc, fokosok... Zöld feledés aradi zászlója az is ide!... Szivárvány tündöklő párás íve nagynéha az égről eddig hajol. Csak tenyér, csak vödör soha sehol.öi Állj félre, kávám még beszakad kíváncsi lelked súlya alatt. Inkább tömess be!... Ne faggass engem!..; Fordított tornyom jobb, ha felejtem. Győri László: KÜLÖNÖS VILÄQ Milyen különös a világ! Levelesek, zöldek a fák! Ágaskodnak, milyen elevenek! befödnek követ meg eget. Ríkattalak, törődtem veled, kertemből kifutsz, gyönge meggy. Van egy falu, Rákóczi-telep, volt egy fiú, estig legeltetett — dombra futott, sárkányt eregetett, emlékszel, még ott futok veled. Milyen különös őrökké nélküled, emlékszel, még ott futok veled. Milyen különös, lehajtom a fejem, felétek szél fúj, letépi ingemet. Kölyökmajális, férfikörmenet, kékgálicos, csöndes este lesz. Eleven fák, kültelki vitrinek, nem vésnek ide több szivet, hiszen a szív úgyse őrzi meg önmagát, a gyullogó szivet. Gyullogó szívet, önmagát, milyen különös, elfogyó világ! Papp Árpád: Dátum nélküli Te és a többiek versek Bencze József: OTTHON Ültess rám diófát. — Sárgarigó kiáltsa rólam! — Tillió-tillió —. Arany kereszt, ha kitárja szárnyát, zárja le forrásom magányát. Sipos Gyula: DOLQOZNI KELL ÉS ÉNEKELNI Ahogy belélegzem hazámat, frissül a vér, könnyül a bánat Baráti karok megölelnek, szívem körül a fagy fölenged. Én minden embert megsirattam a kitárt-karú halottakban, szememre könnyes pára szállott és már nem láttam a világot, a Göncölt, mely évezredekre egy-utat jelölt az egekre, felhők futó nyájait, melyek lehullanak s újjászületnek. Ö, az örök-erejű élet új rügyeket bontva föléledl Mesék hőse, kisebbik gyermek, kit kemencébe bevetettek, aki ön-husával táplálja a griffet, hogy csak szálljon szállva, kit tőrbe csalt gonosz varázslat, kit ezer ízre széjjelvágtak, ki tegnap félholt volt, merd seb s mára ezerszer szebb, erősebb: a nép, a nép mutatja meg mindig, mit tegyünk, mit tegyek. A magok csírázva kikelnek, édesanyák kenyeret szelnek, a gépek zümmögnek a gyárban, a tűzhelyeken új parázs van. Élni kell! Gyereket nevelni és dolgozni és énekelni. Ahogy belélegzem hazámat, frissül a vér, múlik a bánat. Egyszerűbb lenne a titkos számú előfizetők névsorában,' Vagy egy »Téves«-seL »Magánlakás«-sal kilépni a vonalból. Nincs rá paragrafus, nincs rendelet. S mégis: ha hívnak, mindig felveszed, sosem teszed mellé a hallgatót, Hiszen, valahol mélyen magadban, úgyis hallanád a sürgető, kérdő, panaszló csöngetéseket, Ha már... Ha már nem élhetsz úgy, ahogy szeretné!, ne alázd meg magad, hogy válaszolsz az ostobáknak, ha már mindenki árulónak bélyegez, ne alázd meg magad se véd-, se vádbeszéddel, húzódj csak félre szótalan, hadd forrjon össze újból ajkad vörös sebe, vesd el bátran hasznavehetetlen mértékeik s kellékeit a neked szánt szerepnek, a kézlegyintés: ajtó, amelyen át szabadba juthatsz, lélegző fák és lüktető csillagok közé, elég, ha volt egy múlhatatlan, semmi-pillanat, elég, ha van egy cigarettaparázs, hogy melengesd magányod, ki-ki egyedül áll, csupán rokon magányra számíts, S miként nem vagy élője senkinek, halottja sem leszel, ne szerezd meg hát nékik azt az örömöt, hogy sírni lássam .c Szír may Endre: Párbeszéd Minek idézed mindig azt, ami volt? dalolni akarok szívem ritmusa szerint; Honnan hoztad magaddal ezt a vágyat? ahol az áldozat mosolyra váltja a kínt Minek idézed mindig azt, ami volt? hogy el ne vakítson a tajtékos holnapi fény; Meddig szólongatod hű barátaidat? amíg győztes hitre nem vált a gyáva remény. Kitől és miért van ez a bátorságod? anyám őrizte meg. és az emberarcú föld; Miért hiszel ebben a lüktetésben? mert szabad emberek szíve szülte őt, Piros szárnyon álom röpít, láng-sarkantyús huszár vagyok, a nyírerdők s mezők felett pipacsokból iszom nagyot. Késett gépek dübörögnek, felébreszt a zakatolás, csillagot zúz kútgémsudár, rangjelzés a lódobogás. Felhőszemöldökök mögül kacsint álmos fénnyel a nap, szendereg a munka üdve, áldomással megint becsap! Tehenünket feji anyám, szalmabajsza látszik széken, jámbor tehén adja kincsét, hogy ne éljünk soha éhen. Dörnyei Gyula: Fény virágvasárnap Ájuló dombok begyéből kibúvik a hernyó, giliszta, füvek, bóbitás virágok húsos oszlopait befutja az esők gőze. Rozsdavörös ablakon, kíszökkenő fény vagyok, ritka levelű fák alatt, szétfeszítem a magvakat — alázatukból. Habzó gyökerű fákat ültetek, repülök, vitázok a széllel — megetetem a földet búzával, bizalommal, virágarcú kéjjel: hogy ne legyen elhagyott. Szólj, költemény! Fodor András könyve József Attila életéről dületes kört kellett bejárnia A József Attila halála utáni negyedik évtizedben is a nemzedékek feladata még: a költő arcképének reprodukálása. Nincsen magyar költő, aki ne tanulna tőle, k ne hozzá fordulna. És sokan megpróbálták életét, munkásságát is fölvázolni, Fodor András könyvén kívül értékes mű az utóbbi időben nem született. Budapest, 1971. A könyv kiadásának helye és dátuma. — József Attila sorsa csupa kínos dolgokat kínál. Család, szerélem, a párthoz váló viszonya ... Írás közben a legcélravezetőbbnek azt találtam, hogy mindenben nyílt leszek. Nem kerülöm ki a kényes dolgokat. Vallomásnak szántam könyvemet, a nemzedékem nevében. A Nagy Emberek élete könyvsorozatban megjelent Szólj, költemény borítófedelére az író kérésére nem írták föl, hogy melyik korosztálynak szól. Ismeretes a sorozat célja, hogy a legfiatalabb nemzedéknek példaképet mutasson be, megismertesse a nagy emberek életét, munkásságát. Fodor András ebben a vállalkozásban többet akart elmondani: most már ismerjük közvetlenül is szándékát. A könyv hét fejezetcímet visel. Felsorolásuk érzékelteti az életmű kibontásának vázlatát: Az ucca és a föld fia, A szépség koldusa, A nagy városok, Mert földünkön az idő érik, Felelj — innen vagy? Nagyon fáj és Élete, ha van élte még egy. Fodor Andrps könyve a vállaltakban jól megoldott, a József Attila-életleírásoknak pedig új fejezetet nyithat, mivelhogy a portré korántsem teljes... Prózája színes, lüktető, régies szóalakjai és modern kifejezései különös hangulatot árasztanak. Tömör elbeszélő, de nem használ végsőkig absztrahált fogalmakat, s ugyanakkor pontos is. Tagadhatatlan. hogy költő műve a Szólj, költemény. Hí olvasmányos életrajz azonban inkább nyugtalanítja az olvasót, semmint szép álomba hódítja. Fodor András megpróbálta átélni mindazt, amit megfogalmazni fontosnak tartott. Ezért az élő József Attilával ismerkedhetünk meg. Eddig nem publikált, fontos részleteket is fölkutatott a szerző. Elképzelni lehet csak, hogy mielőtt a könyv megírásához hozzálátott, milyen széFodor Andrásnak, hogy nemzedékének e fontos vallomását megtehesse. Erre utal beszélgetésünkből idézett néhány mondata is. Ilyen forrás többek között az egyik, Párizsban megjelent emigráns lap évkönyvének összegezése is a magyar forradalmi irodalomról. Ezt József Attila »eredetiben« olvasta, hisz párizsi diák volt. »Talán csak József Attila neve mellett illik rövid időre megállni, mint aki — ha kissé félszegen és zavarosan is — néhány versében kifejezést ad a magyar munkásosztály lelkében végbemenő mélyreható változásoknak.« — Eddig az idézet a cikkből, s most tegyük mellé Fodor szavait: »Az ily módon körülírt költő bosszankodik a „talán” szó miatt, hiszen a bécsi előzmények után itt már teljes tudatossággal proletárírónak vallja magát...« »A Kalevala hatása több József Attila-versen is érződik.« »Sokszor látták az utcán, hóna alatt a Kalevalával. Fordítója, az első magyar népdalgyűjtő, a somogyi népes költészetéről költési gyűjtemény szerkesztője, az aggastyán Vikár Béla, egyike volt József Attila föltétien híveinek, s az általa képviselt Vajda János Társaság az egyetlen irodalmi kör, mely őt meghívta tagjának.« Micsoda fájó ez a visszaemlékezés: »elöl az inge csupa víz volt, nem izzadságtól, hanem a sírástól: könnyei hullottak, kinyitotta a tenyerét, és benne találtunk egy összegyűrött lapot, szinte átnedvesedve«. — A folyóiratlap a moszkvai magyar nyelvű Sarló és Kalapács legutóbbi száma volt. Fodor András kitér azokra a csapásokra is, melyek a munkásmozgalommal elkötelezett költőt érték. Itt kell megfogalmaznom a könyv legfontosabb értékét. Ki ne kérdezné az ilyen sorok után, szinte követelőzőén: Miért? Sosem azt kérdezhetjük, miért volt boldog József Attila? Csak azt: miért volt olyan keserves a sorsa? Fájdalmas e szó rá: megvizsgálandó. Pedig így van. Tanítása pedig a halála utáni negyedik évtizedben is időszerű, miként versépítkezése is modem. Nem kezdte ki az idő — se kívül, se belül. Fodor András nemzedékétől halljuk hát, mit tartanak a szocialista író hivatásának, feladatának? »Sokan próbálták már — hivatalos és felelős posztokon levők is — meghatározni a szocialista író hivatását, feladatát: A város peremén utolsó szakasza bármely elhangzott definíciónál szabato- sabb. E szerint a költő a világ »varázsainak mérnöke«, aki »... tudatos jövőbe lát, s megszerkeszti magában, mint ti majd kint, a harmóniát.« Mi lehetne még folytatása a Szólj, költeménynek? A még mindig homályban levő tények tisztázása. A kötetet olvasó fiatalok ezekre keresnek majd választ. Az irodalomtörténettől kell várnunk a teljes képet? Az irodalomtörténet-írásra már csak bizonyos feszültségek föloldása várhat. A kölcsönösségek alapján alakulhat ki az élő József Attila képe, akitől a legfontosabbat — de talán nem elég alaposan — már megtanultuk: »hogyan kell egyszerre igazat és valódit írni«. Horányi Barna SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1971. április 1L 7
