Somogyi Néplap, 1971. április (27. évfolyam, 77-100. szám)
1971-04-25 / 96. szám
Levéltári évkönyv Somogy megye múltjából Újabb helytörténeti kiadvány hagyta el nemrég a kaposvári nyomdát. A több aktuális eseményhez, jeles évfordulóhoz kapcsolódó tanulmánykötetek után most egy új sorozat első darabját veheti kézbe az érdeklődő. Ebben Somogy múltjának legfrissebb, különböző területeket érintő kutatási eredményeit összegezik — vagy dokumentumokat adnak közre — a megyében vagy annak határain kívül élő történész szakemberek és levéltárosak. Az induló évkönyv feladatát az előszót író dr. Várkonyi Imre így határozta meg: nyújtson segítséget a történetkutatásban, és valósítson meg oktatási, közművelődési célokat is. Hogyan felel meg a sorozat első, 272 oldalas, tíz tanulmányt tartalmazó kötete e kettős feladatnak? Seélesebb körű érdeklődésre elsősorban két írás tarthat számot: Kanyar József: Adatok Somogy megye művelődéstörténetéhez a XVIII. század második felében (1770— 1789) és Borús József: Hadszíntér Somogy földjén. Mindkét tanulmány ugyanis számos, eddig még nem publikált adatot, összefüggést tár fel, mégpedig olyan feldolgozásban, hogy nemcsak a hivatásos kutatók meríthetnek tényanyagából, megállapításaiból, de az amatőr hely- történészek is nélkülözhetetlen forrásmunkaként forgathatják. Ezen túl pedig mindkét írás kiválóan alkalmas mind az iskolai történelem- tanítás szemléltetésére — illetve Somogy múltjának plasztikusabb, színesebb megismertetésére —: mind a köz- művelődésben, ismeretterjesztésben való felhasználásra. Illő, hogy 5ÄCS szóljunk a tanulmánykötet e két darabjáról. Kanyar József gazdag tényanyagot felhasználva mutatja be Somogyot »népünk megkapaszkodásának századában«. És igaz, hogy részletesen a művelődési viszonyokról ír, de olyan népesedési, településhálózati hátteret fest, amely önmagában is jeles segítője lehet e kor tanulmányozójának és tanítójának egyaránt Az írás teljességre törekedve állítja elénk a »középiskola nélküli megye« iskolahálózatának viszonyait: az épületek, illetve felszereléseik állapotát, a 71 (ebből csupán 29 vizsgázott) tanító helyzetét, a tanköteles gyermekek — közülük 22,6 százalék jár iskolába — oktatásának tartalmi követelményeit A tanulmányt számos példa és többoldalas, jól áttekinthető kimutatás teszi könnyen használhatóvá. Élvezetes, sőt a megye története iránt érdeklődők számára — túlzás nélkül mondhatjuk — izgalmas olvasmány. Borús József írása a Somogy felszabadítása címet is viselhetné. A neves hadtörténész ugyanis a hadműveleteket november végétől, attól az időtől kíséri nyomon, amikor a szovjet csapatok a megye határaihoz közeledték, s mindaddig, amíg az utolsó ellenséges katona is elhagyta Somogyot Mii/nl fllíl jelentősen töbIVIIVGI lull bet adni a szerző az eddigi feldolgozásoknál? Borús József felhasználja a témában megjelent legjelentéktelenebbnek tűnő dolgozatokat is, de olyan új forrás felhasználása teszi érdekfeszítővé, mint a német Dél Hadseregcsoport iratai. A gondos kutatómunka helyszíni bejárással is kiegészül, így válik még hitelesebbé, élményszerűvé a rengeteg adatot, eseménysorozatot tartalmazó írás. (Legfeljebb néhány pontatlanságot kell szóvá tenni: a szerző olyan helységneveket is használ, amelyek már a felszabadulás idején nem léteztek: Gomba például már a húszas évek közepe óta Marcalihoz tartozik, vele teljesen egybeépült, Tótszentpál pedig ugyancsak évtizedek óta Somogyszentpál nevet viseli.) A többi nyolc tanulmány elsősorban a szakembereknek íródott így Győrjfy György Koppány lázadása című, az e témával kapcsolatos forráshelyek felsorolását és kritikai értékelését, illetve az ezekhez fűződő történeti kérdések vizsgálatát tartalmazó írása a hivatásos történészeknek adhat — minden bizonnyal értékes — eligazítást, illetve további kutatásra irányítja a levéltárosok és régészek figyelmét. A korban kevésbé járatos, csak általános történelmi tájékozottsággal rendelkező olvasó azonban nehezen igazodik el a forráshelyek szövevényében. Ebben az írásban is akad azonban szélesebb körben érdeklődést keltő mozzanat, mint amilyen a Koppány felnégyelésének pogány jogrendből származtatott indokolása vagy néhány somogyi helynév eredetére való utalás. Még inkább »belső« fel- használásra készült a kötet többi darabja (Komjáthy Miklós, Péterffy Ida, Bencze Géza, Tóth Tibor, Kovász '^ábor és Mészáros Károly közigazgatás-, gazdaság- és művelődéstörténeti írásai). Külön említem azonban Si- monffy Emil munkáját (A paraszti birtokviszonyok vizsgálata tizenkét nyugat-somogyi faluban). ame1'”’ mn- a tervezett somogyi Helytörténeti Lexikon előkészületeinek jegyében is fogant luzegez*e: LköS S: ..— ■ ív. adatot csak. részben és másmás mértékben valósítjuk meg. A gyűjtemény tudományos feltáró értéke vitathatatlan, számos csemegét tartogat a szakembereknek. De a helytörténettel foglalkozók, a pedagógusok és a közművelődés munkásai is minden írásban találhatnak felhasználásra való adalékot Két említett tanulmányát viszont nem nélkülözheti a korszerű és a szűkebb szülőföld múltja felé is forduló történelemoktatás. A kötetet Kanyar József, a Somogy megyei Levéltár igazgatója szerkesztette, gondosan ügyelve a feldolgozandó területek széles skálájára. Paál László z asztalon Mbontott pólya. A pólya közepén fehér ingben csecsemő, apró lábaival kalimpál, megmegújuló kedvvel és eröveL Pontosan a csecsemő feje fölött a mennyezetről piros léggömb lóg, pörög a vékony zsinegen. A baba nevet. A fiatalasszony arcával ráhajol, azzal simogatja, közben ilyeneket mond: mu-mu, puc-puc, betye-betye. Felemeli a fejét, ujjával megérinti a gyerek lágy tokáját, körmét néhányszor végighúzza rajta, — Mindjárt megeszlek! A gyerek hangosan nevet. — Megráglak! Megragadja a gyerek hurkás combjait. Az ujjaiban rugók feszülnek, egész testén villám cikkázik át. A gyerek sikongva nevet. — Megeszlek! Megráglak! Szétmarcangollák! Elereszti a gyereket. Felegyenesedik, elmerülten, tágra nyílt szemekkel nézi. A baba most még szaporábban kalimpál kövérkés lábaival, ».Jugoszlávia! magyar Sró. Ipari tanulók Lóránt János festménye. (A 111. kaposvári tárlat anyagábólJ Kerék Imrét Mindegy: szeret vagy el taszít Országutak jöttmentje jegenyés árokpartok szegénylegénye földművesek igrice bujdosom határaid közt ezer éve porig ázott fejünk fölül százszor dobra vert kicsi ország zöld káromkodás a vetésed barázdád varjú-mennyország ez a szikes föld kiszívja erőd érte-hulló csontjaid megzabálja forradalmat temet őrökké fű alatt izzik Dózsa koronája sorsát mindig verböczik írták ezért a legtöbb itt a temető füstölgő keserű Mohács majtényi sík segesvári mező költők talpasok daltalan robotosai a jövőnek táltosok csontváza ragyog erjeszti e mostoha földet s mindegy: szeret vagy eltaszít jelen vagyok itt minden moccanásban érdes Alföld és lágy Dunántúl szavait morzsolom a számban emelkedésem tiprattatásom koordinátái között ismeretlen dimenziókba emelő erő hazám ez mégis anyanyélvem szabadságom kovácsai nehéz munkások ismeretlen katonák arca fölött Marseillaise ritmusára marsolnak — nézd — a tavaszi fák NÉPHAQYOMANY Honty Márta alkotása. (A III. kaposvári tárlat anyagából) KÖNYVSZEMLE A SZÉPIRODALMI KÉT ÚJDONSÁGA Németh László húsz drámája és a Véletlenek A század hazai drámairodalma nem bőven buzgó forrás. Ennek ezer okát tag- laltáK, taglalják maguk az alkotók s az irodalomtörténészek. Ezért is — és persze, magukért a művekért is — eseményszámba megy- az a “két kötet, amelyben Németh László drámaírói munkásságának 1931—1955 között létrejött termését fogta össze az életműsorozatban a Szépirodalmi Könyvkiadó. Két kötet: húsz színdarab! Közöttük olyan alkotások, mint a Széchenyi, a Gallilei, az Áruló, de olyanok is, amelyek a szélesebb közönség előtt szinte ismeretlennek számítanak, így például a Bethlen Kata. »Szerettem az igazságot« — ezt a címet viseli a két kötet, s bennük időrendben követik egymást a darabok. A Bodnámé nyitja a sort, s az Apáczai fejezi be. Az a Bodnárné, amelyet maga a szerző — a drámák elé írt hosszabb bevezetőjében — olyan darabnak jelöl meg, »melyet ma is vállalhatok«. S az az Apáczai, amely filozofikus mélységeivel vall a szerző világ- és emberirtásának bonyolult áttételeiről. A darabok időrendi egymásutánja szinte kínálja a lehe- hetőséget az olvasó számára, hogy fölmérje: »lírának és niatematikának frigyéből« — miként a szerző írja — hogyan születtek azok a drámák, amelyek Németh László tolla nyomán korszakot igyekeztek mérlegre helyezni. A kiadó újdonságai közül kiválasztott másik mű szerzője Ember Mária. (Újságíróként jól ismert, szépíróként azonban eddig még csak egy művet jegyzett nevével, az 1968-ban megjelent »Magamnak mesélem« című regényt.) A mostani »Véletlenek« címmel megjelent regénye a korábbi művel azonos forrásból táplálkozik: emberek apró hétköznapi tetteit, gondolatait veszi sorra, a ezek alapján ad képet a korról, amelyben élnek, cselekednek. Mi történik a könyvben? Lényegében semmi, ha »történés« alatt rendkívüli dolgokat értünk. Ám sok minden — ha a történést úgy fogjuk fel, ahogy magunk is napról napra átéljük — a hétköznapok sodraként Látszatra semmi másról nem szól a könyv, mint egy késői és beteljesületlenül maradt szerelemről, ám Dóra és János alakja jóval többet sűrít magába, mint érzelmek kavargását: az értelem is csatáját vívja. Csatát, amelyben nemcsak ők ketten, hanem sokan mások is résztvevők, s ellenük vagy mellettük küzdenek, legtöbbször úgy, hogy nem tudnak erről. Mire a könyvet leteszi az olvasó, rájön: a kötet címe szerint véletlenekről szólt, a szerző valójában arról írt, hogyan ötvöződnek egyéni sorsukban a társadalmi változások hatásai, ellentmondásos vonásai. Mert Dóra és János meghatározott kor megtestesítője, ami — s ahogyan — történik velük, az elsősorban és döntő mértéiben nem a véletlenektől függ. (M) Németh István*: Reg karjai a semmiért kapadoz- nak, csak néha sikerül hangosan nevetnie, s ilyenkor mintha az egész kis motor új erőre kapna. Az asszony egy pillanatra magára hagyja a gyereket. Beleönti a kisteknőbe a vizet, mezítelen könyökével megérinti, s egy kevés hideget löttyint hozzá. Bal karjára fekteti a kicsit, leoldja róla a kisinget, és belenyomja a kád vizébe. A pucér kölyköt egy per» re visszafekteti a pólyára, aztán hasra fordítja, ráhajol, dús, leomló, erős hajával vé- gigsöpri a meztelen testet. A gyerek fuldoklik a nevetéstől. — Hát most megeszlek! —■ mondja a fiatalasszony. E lőbb csak csókolgatja a kölyök kövér kis fenékét, mint a feszes labdát, aztán az ajkával próbál beleharapni a gyönge húsba, aztán a fogaival gél A hirtelen beállt csendben felkapja a fejét, de abban a pillanatban keserves sírásra fakad a gyerek, s csak akkor eszmél rá, mit csinált Ott maradtak a foga mély nyomai. Karjaiba kapja a kicsit, rémülten magához szorítja. — Megverjük a mamát, drága életem, megverjük a rossz mamát, ne sírjál! Arcát a kicsi arcához szorítja, s ilyeneket mond: — Nem bánt a csúnya mama, nem bánt, csillagom, jaj, dehogy bánt! Járkál vele az asztal körül, rázogatja a karjában, bújik az arcába, csókjaival csitítgatja. A konyha ablaka már teljesen beizzadt, kint a havon szikrázik a hideg reggeli napfény. Megy most már minden sorjában, oda se kell figyelnie, nem is arra ügyel már. amit csinál, valami megmagyarázhatatlan kétségbeesés tölti el egész lényét, szorongató csend veszi körül. Gyorsan megfüröszti a kicsit, puha törülközővel felitatja bőréről a fürdő vizét, habtiszta, puha ingecskét ad rá, gyöngéden beköti a pólyába, tejet önt az üvegbe ás a gyerek szájába adja. kicsi szívja a tejet az üvegből, lehunyja a szemét, és úgy szívja, olykor abbahagyja, aztán újra szaporán belekezd, anyja az üvegen érzi, mikor emyed el a gyerek szájában a cucli. — Ha valami baj érné, nem élném túl — suttogja maga elé az asszony. Egészen halkan mondja, párás szemekkel: — Gyémántkukorica. Kiszorítja szeméből a könnyet, felnéz a mennyezetre, feje felett egykedvűen pörög a piros léggömb. Aztán a fürdőteknőre téved a tekintete, a szappanos vízben széttárt ujjakkal megremeg a kis gyereking. A konyha alatt a pincében valaki fát vág. SOMOGYI NÉPLAP Vásáros#, 1971. április 25.
