Somogyi Néplap, 1971. április (27. évfolyam, 77-100. szám)
1971-04-21 / 93. szám
I AZ MSZMP SOMOCT MIAUI • I Z O TT S A O A N A K LAPJA XXVII. évfolyam, 93. szám. Szerda, 1971. április 21. Nap fürdő a Balaton partján Érettségi menetrend a dolgozók középiskoláiban Az idén csáfcnem 20 • ezer •felnőtt diák« készül érettségi, illetve képesítő vizsgára a különböző típusú középiskolák esti, valamint levelező tagozatain. A Művelődésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az érettségi menetrendje a következőképpen alakult: a dolgozók gimnáziumaiban a szóbeli osztályvizsgákat május 25-ig fejezik be. Magyar nyelv és irodaiamból június 3-án, matematikából június 4-én írják meg a végzősök érettségi dolgozataikat. A szóbeli érettségit június 21-e és július 15-e között bonyolítják le. A dolgozók szakközépiskoláiban és technikumaiban negyedikesek osztályvizsgá ugyancsak májusban tartja Az új típusú (ipari, postP„- vasútforgalmd, kereskedői, vízügyi stb.) szakközépiskola ban. tanuló dolgozók írásbeli érettségi dolgozatukat a május 26-a és június elseje közötti időszakban készítik eL A dolgozók közgazdasági szakközépiskoláiban és közgazdasági technikumaiban az írásbeli érettségi, illetve képesítő vizsgákra június 1-e és 5-e között kerül sor. A' szóbeli vizsgák időpontját az igazgató határozza meg, ezek általában június második felében lesznek. Válasz cikkünkre Rendszeres ellenőrzéssel biztosítjuk utasításaink betartását Még a múlt hónapban szó- vátettük, hogy a gyorsvonatokon kiszolgált palackozott ita- ’ oknál megkárosítják a vendégeket azzal, hogy nem közük: az üvegek után betétdíja* -.zámolnak fel, s csak azok kapják vissza a pénzüket, akik azt kérik. Ismertettük azt is. az ablakon lévő védővásznat úgy húzzák el, hogy takarja a kocsi falára kifüggesztett árjegyzéket, így az utas nem láthatja, miért mennyit kell fizetnie. Korábban az Utasellátó Vál- ■ alat már ismertette szerkesztőségünkkel — levelüket közölOstrom alatt a kaposvári OTP Két óra alatt kétmillió forintot fizettek be Zsigulira Hétfőn reggel már fél nyolckor hármas sorokban álltak az emberek a kaposvári OTP- fiók előtt, jóllehet a rácsos ajtót csak nyolc órakor nyitották ki. Az újságokban megjelent számtalan hirdetés egyik leglényegesebb mondata — az áron kívül — a befizetés első napja: április 19. Az OTP-ben elmondták, hogy reggel nyoctól tízig tartott az »ostrom«, mindenki első akart lenni befizetésével, s a két óra leforgása alatt száz- huszonnyolc ügyfél fizetett be Zsigulira. Nemigen fordult még elő a takarékpénztár praxisában, hogy ilyen rövid idő alatt 2 048 000 forint befizetéséről állítsanak ki nyugtát. A Zsigulikra egyenként tizenhatezer forintot fizettek be a kocsira várók. Amikor kedden érdeklődtünk az OTP-fiókban, hogy tart-e m^g a nagy érdeklődés már nemleges választ kaptunk így mindazok, akik ezt a kocsimárkát szeretnék megvásárolni, hétfőn megtették az első lépést. Május végéig pedig azt is megtudjálc, hogy mikor vehetik majd át a gépkocsit. Iszapszúr óval kutatják a Balaton mélyét A Balaton mélyének kutatása, . amely a századforduló időszakában kezdődött, 1961— 1964 között nagy lendülete vett. A kutató munkaközösség éveikig tartó munkával számos hasznos megállapításra jutott A Balaton szervesanyag-ter- meléséről, főleg a biológia1 eredetű üledékekről azonbar — mint a szakemberek meg állapították — még kevés adat áll rendelkezésre. Cj bolt nyílt Balafonbogl áron Oj boltot nyitott Balaton- bogláron a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat. A 170 négyzetméter alapterületű vegyes-ruházati bolt jelentősen javítja a Balaton parti település ellátását. Eddig ugyanis többnyire naJ@. és a tizedik gavallér Az Air France légitársaság Párizs—Madrid között közlekedő gépén foglalt helyet Mr Kait és felesége. Ha csupán egy bártulajdonos házaspárról lenne szó, egyetlen sort sem érdemelne a hír, de miután Kaltné nem más, mint Brigitte Bardot, »Franciaország első számú exportcikke«. a világ szinte valamennyi napilapja reagált az eseményre. Mr. Christian Kait ugyanis B. B. tizedik szerelme és jelenleg a negyedik férje. A Stem című lap riportere vette a fáradságot, s összegyűjtötte a harminchét éves filmcsillag véleményeit férjeiről és gavallérjairól. A sott 1952. október elsején a ma már világhírű rendező, Roger Vadim nyitotta meg, akiről az akkor tizennyolc éves menyasszonya a következőket mondta: Olyan nagy, szép és erős volt. 1959- ben esküdött örök hűséget Jacques Charrier-nak, miután első pillantásra beleszeretett. Jeán-Louis Trintig- nant-nai való kapcsolatáról úgy nyilatkozott, hogy a legszebb szerelmi' történet nem a Römeg és Júlia, hanem az enyém és Jeat}-Louisé. 1958- ban ismerkedett meg Sacha Distellel, a neves táncdaléne- kessel, aki úgy »játszott« a művésznőn, mint a gitáron. (Kiemelés B. B.-től.) Sammy Frey filmszínészről — válása után — az volt a véleménye, ha még egyszer férjhez megy, akkor y hites ura nem lehet más, csak Sammy. Lehetett. Bob Zagurrit, a brazil milliomost szerette, de nem akart a felesége lenne. Hosz- szas vívódások után úgy látszott, 1966-ban végre megtalálja az igazit Günter Sachs nyugatnémet milliomos személyében. »Történetünk igaz mese, soha nem ismertem még ilyen jó embert.« Az olasz Luigi Rizsitől a gyengédség nagy érzését kapta B. B., míg a francia ben- zinkúttulajdonos. Patrick Gilles oldalán »végre megtaláltam a boldogságot«. Ez idáig kilenc. B. B. a tizedikről még nem nyilatkozott. ' s. «V gyom kis alapterületű üzletei voltak itt a ' vállalatnak, s ez nem tette lehetővé, hogy megfelelő mennyiségű árut tároljanak. Az építkezésre — mint azt Rajta Mihály, a vállalat igazgatója a megnyitón elmondta — csaknem félmillió'forintot költöttek, az árukészlet pedig meghaladja a kétmillió forintot. A Fanyódi Építőipari Ktsz jó munkát végzett. Ezt az átadáson külön is kiemelték. E szükséges ismeretanyag megszerzésére beható munkát kezdett a Tihanyi Biológiai ’.futató Intézet hidrobiológiái osztálya, amely fölvette a kapcsolatot az NSZK-beli hei- ielbergi egyetemmel. Az üledékminták gyűjtésére, a magyar tenger sajátos viszonyait figyelembe véve, speciális iszapszúró készüléket szerkesztettek a heidelbergi laboratóriumban. Egyéb tudományos megfigyelések mellett sikerült véglegesen tisztázni j az utóbbi évek különböző vizsgálatainál megállapított eltérő adatokat. A legújabb vizsgálatok szerint a Balaton átlagos feltől tődése 35 év alatt 59 milliméter. Legnagyobb a feltöltődés a Balaton középső területein, ahol ez az érték 76 milliméter. A vizsgálatok fényt derítettek arra is, hogy a tó közepének mélységi tengelye és az északi part között nagyobb arányú az üledékképződés. Megállapították továbbá, hogy a feliszapo- lódás üteme az utóbbi években fokozatosan növekszik. tűk is —, hogy figyelmeztették dolgozóikat: közöljék a vendégekkel a betétdíj felszámolását. A pénzt pedig minden esetben adják vissza. Az Utasellátó Vállalat most az alábbi levelet küldte szerkesztőségünknek: — Üzemvezetőinket felszólítottuk, hogy a büfékocsik falára kifüggesztett árjegyzékek elhelyezése a rendelkezéseknek) npgfelelően, pontosan történjen, hogy mind az étel-ital, mindpedig az üvegek betétiíjainak árai jól olvashatóak legyenek. A napvédő vászon, kabát vagy egyéb • tárgy ne akadályozza, hogy a vendég tudomást szerezzen a ' tábla adataról. Gondoskodtunk arról, hogy ellenőri apparátusunk állandóan figyelemmel kísérje kiadott rendelkezésünk betartását. Vámos István kereskedelmi igazgató Kulányi Ferenc osztályvezető Új kísérleti reaktor Cfj kísérleti reaktort helyeztek üzembe Obnyinszkban, a Munka Vörös Zászló Rendjével kitüntetett fizikai-energetikai intézetben A kutatók ezzel újabb, ipari méretű kísérletek végzésére alkalmas laboratóriumhoz jutottak. A reaktor rendeltetése a jövőben elkészítendő, 1,5—2 ezer megawattos, nagy teljesítményű atomerőművek modellezése. A re- aktór 10 ezer csatornáját — vékony falú csövét — a berendezés aktív zónáját képező különféle anyagokkal töltik meg. A nagy számú, egyenként 100 kilós adagok feltöltésére a reaktort nagy teljesítményű manipulátorral szerelték fel. A kilenctonnás gép nagy pontossággal dolgozik, a megadott program szerint. A vezérlőrendszer elektronikája és automatikája teljes biztonságot garantál. A BFSZ—2 típusú reaktor gyors neutronokkal üzemel. Térfogatát tekintve tízszer nagyobb a szintén Obnyinszkban működő BFSZ—1-nél. Az utóbbi a dubnai impulzusreaktor és o Kaspi-tengemé! felszerelendő BN —350 sémájánál^ ötvözésével készült. Az új készülék egy olyan reaktor sémáját hivatott reprodukálni, amelyben a terv.élt villamos energia alacsony Önköltsége i együtt jár a nukleáris üzemanyag fokozott regenerálódásával. Kutyaiskola azaranyi erdőben Megalakult a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének kaposvári klubja. Vasárnaponként a zaranyi erdőben Idomítják az őrző-, védő-, vadász- és az ősi magyar pásztorkutyák»«. A klub társadalmi munkában kiképzőpályát épít. « A kastélyban Skóciában az ítéletidő arra kényszerít egy utast, hogy szállást kérjen a közeli ódon kastélyban. Komor, hideg helyiségbe vezeti az inas a jövevényt. Micsoda hideg, barátságtalan szoba ez itt — jegyzi meg a vendég. — Nem történnek itt rendkívüli események? — Negyven esztendeje semmiféle rendkívüli esemény nem történt itt — feleli kímélten az inas. — És negyven évvel ezelőtt mi történt? — Egy vendég reggelre életben maradt... Karácsony után Párbeszéd az utcán: — Pistike, mit kaptál karácsonyra? — Egy villanyvonatot — És Erzsiké? — Egy aranygyűrűt — Az anyukád? ,— Egy gyönyörű nercbundát — És az apukád? — Három évet! Az utcán Csúcsforgalom az utcán. Egy férfi nekirohan a járdán topogó kqvér asszonynak. , — Elnézést, asszonyom — hebegi a férfi —, nem vettem észre magácskát. Mire az asszony lehajtott fejjel csicsergi: *— Nono, nem kell azért annyira hízelegnie ...( Állítólag Napjaink egyik története: A zsúfolásig megtelt villamoson feláll egy férfi, hogy átadja helyét a mellette álldogáló nőnek. A nő, amikor ezt meglátta, elájult a meglepetéstől. Mikor magához tért, illedelmesen megköszönte a férfinak a szívességét. Erre a férfi ájult el a meglepetéstől. Texasban A texasi kocsmába beront egy férfi. Kezében pisztolyt szorongat. — Melyik kutyát hívják közületek Antonio Pereznek? A férfi megismétli: Csönd. Egy mukkanás sem hallatszik. — Na, hol van Antonio Perez? Ismét semmi nesz. Egyszer csak megmoccan a kocsmáros: — Elnézést uram, de hiszen önt hívják Antonio Pereznek. Erre a férfi feléje fordul és lelövi. Azután zsebrevágja a pisztolyt és így szól a megrémült emberekhez : — Látjátok? így jár minden besúgó! Somaggi Néplap Az MSZMP Somogv megyei , Bizottságának lapja* Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár» Latinca Sándor u. 2. Telefonj 11-510. 11-511. 11-'512. Kiadja a Somogy megyei Lankiadó Vállalat. Kaposvár» Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516* Felelős kiadó: Dómján Sándor* Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Terjeszti; a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 06?. Készüli a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca S. u. 6. Felelős vezető; Mautner József