Somogyi Néplap, 1971. április (27. évfolyam, 77-100. szám)

1971-04-16 / 89. szám

# *n na, «• , 9 fi LAG PROLETÁRJAI, E G Y E S 0 L J ET E K I Ára- 80 fillér Somom Néplap MSZMP SOMOGY MEGYEI XXVIt évfolyam, 89. szám 1971. április lé., péntek Budapestre értezill a holűkoze! öt nap alatt mintegy 30 ezer látogatója volt a «-Szovjet em­berek és automaták a világűr­ben« című kiállításnak, ame­lyet az Iparművészeti Múze­umban nyitottak meg Gagarin űrrepülésének 10. évfordulója alkalmából. A május 3-ig tartó kiállítás­ra megérkezett Budapestre annak a holdkőzetnek egy ré­sze is, melyet 1970. november 24-én a Luna 16 automatikus bolygóközi állomás visszatérő egysége hozott magával a földre. Ez a holdkőzet-mints eddig a Kreml kongresszusi palotájában az SZKP XXIV kongresszusán volt kiállítva, s hazánk az első külföldi or szág ahol bemutatásra kerüL ®aspár Sándor beszéd© Életünk toyábbi gyarapítására, jobbítására szavazunk Választási nagygyűlés a Csepel Autógyárban A magyer ksslágyminíszter RSmábaw Mintegy háromezren vettek vészt a Csepel Autógyárban csütörtökön délután rendezett választási nagygyűlésen, ahol Halásztelek, Tököl, Szigetha­lom és Szigetszentmiklós vá­lasztópolgárai találkoztak or­szággyűlési képviselőjelöltjük­kel, Gáspár Sándorral, az MSZMP Politikai Bizottságá­nál!; tagjával, a SZOT főtit­kárával. Az autógyár dolgozóival együtt népes munkáscsoportok képviselték a környék ipari Szemeiben dolgozó választó­kat Bevezetőben, Gáspár Sándor arról beszélt, hogy hazánk­ban a munkásosztály érdekei és céljai megegyeznek a tár­sadalom más rétegeinek érde­keivel és céljaival, s minden sikerünk forrása a munkás- osztály, a szövetkezeti pa­rasztság és az értelmiség cél­tudatos munkája. Magasabb szintre emel­kedett a szocialista tervgaz­dálkodás —• mondta Gáspár Sándor —, a termelés és nép­gazdaságunk egész fejlődése kiegyensúlyozottabbá lett; gazdálkodásunk hatékonyabbá vált, exportunk, importunk is javult Az életkörülmények javulás sáról szólva Gáspár Sándor utalt arra, hogy áz elmúlt öt évben országos átlagban a munkások és alkalmazottak reáljövedelme 31 százalékkal, s az egy keresőre jutó reál­bér 18 százalékkal emelke­dett. A parasztság jövedelme — összességében — elérte a munkásosztláyét. Az 1967-ben bevezetett gyermekgondozási segélyt az elmúlt év végéig 210 ezer dolgozó nő vette igénybe. A negyedik ötéves terv élet­színvonal-politikai célkitűzé­sei közül a bérek alakulásá­val is foglalkozott Gáspár Sándor, s hangsúlyozta, hogy alapelv: a vállalatok eredmé­nyességétől, a végzett munka társadalmi értékétől és hasz­nosságától függően alakuljon — mégpedig a ténylegesen végzett munka szerint diffe­renciálva — a dolgozók sze­mélyi jövedelme. Az előrehaladás sorsa elsősorban a szövetkezetekben dől el Erdei Ferenc a makói választási nagygyűlésen A Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár Makói Üzemének nagycsarnokában csütörtökön választási nagygyűlést tartot­tak. A vendéglátó üzem munkásain kívül ott voltak a városban működő gyárak s a nyolc ktsz dolgozóinak kül­döttei, a makói termelőszö­vetkezetek tagjai, számos ok­tatási és egészségügyi intéz­mény képviselői. A nagygyű­lés elnökségében helyet fog­lalt Erdei Ferenc akadémikus, a Magyar Tudományos Aka­démia főtitkára, Makó város országgyűlési képviselőjelölt­je, valamint a makói járás la­kosainak. _ képviselőjelöltje. Csongrád megye és Makó vá­ros számos párt- és állami, ve­zetője, s a társadalmi szervek képviselői. | Elöljáróban szocialista fej­lődésünk jelentősebb állomá­saira emlékeztetett, majd gaz­daságpolitikai kérdésekről szólva részletesen foglalkozott mezőgazdaságunk helyzetével. Rámutatott: a szövetkezeti át­szervezés befejezése után me­zőgazdaságunk fejlődése foko­zatosan meggyorsult, s a csők kenő mezőgazdasági népesség­gel is figyelemre méltó ered­ményeket ért eL — A IX. pártkongresszus azt a politikai célt tűzte ki, hogy a parasztság jövedelem- szintje gyors ütemben köze­lítsen a munkás-alkalmazotti jövedelmekhez — mondotta többek közt. -y Ezt a célt az­óta elértük: a harmadik öt­éves tervidőszakban a mun­kások ,és alkalmazottak egy főre jutó össze reáljövedelme évi átlagban majdnem 6 szá­zalékkal. a parasztságé több •mint 7 százalékkal emelkedett — mondotta. — Az elmúlt időszakban ja­vult a mezőgazdaság közgaz­dasági környezete is, a gazda­ságirányítás jelenlegi rend­szerének legfőbb elemei ha­marabb megvalósultak, s a tsz-ekben viszonylag gyors ütemben megteremtődtél: az önálló vállalati gazdálkodás feltételei. Ezután a múlt esztendő ne­hézségeiről szólott. •— A mezőgazdasági terme­lőszövetkezetek múlt évi zár­számadásai jól jellemzik ezt a szigorúbbá vált helyzetet: a 2442 termelőszövetkezet kö­zül 401 zárt veszteséggel, to­vábbi 126 pedig alaphiánnyal. Mindezt a munka terme­lékenységének és a ráfordí­tások hatékonyságának nőve lésével kell elérnünk. E cé' elérése a legnagyobb erőfe­szítést követeli a mezőgazda- sági nagyüzemektől. Erdei Ferenc a továbbiak­ban aláhúzta: az ötéves nép- gazdasági tervben kitűzött feladat nagyarányú technikai korszerűsítést követel, s ki­tért a szövetkezeti mozgalom fejlődésére is. Hangsúlyozta: a legmesszebbmenő állami tá­mogatás. illetőleg gazdaságpo­litikai ösztönzés mellett is az előrehaladás sorsa elsősorban a szövetkezetekben dől el. Az új. egységes szövetkezeti törvényről szólva Erdei Ferenc rámutatott: a jogszabály egy­aránt gvüm ölese lesz gazda­ságpolitikánknak és a szocia lista demokrácia fejlesztésé­nek. A nemzetközileg is pél­da nőikül álló szövetkezeti törvény előkészítése biztatóan halad. A legfőbb erő — amelv a törvénvt is. egész szövetke­zeti mozgalmunkat is előre Vi­'s ti — az a szövetkezeti poli­tika. amelv áltaiános politi­kánkkal összhangban szilárd elvi következetességgel, a po­zitív és negatív történelmi tanasz.tolátokét hasznosítva tö­retlenül halad előre. (Folytatás a 2. oldalon.) Ezután a munkahelyváltoz­tatásokkal és az életszínvo­nal alakulásával foglalkozott a SZOT főtitkára. Gáspár Sándor utalt többek közt arra is, hogy az üzemek­ben most készülnek először középlejáratú ötéves tervek. S felhívta figyelmüket arra, hogy ezek a tervek a helyi erőforrások ésszerű felhaszná­lását segítik elő többek között a szociális gondoskodásban is. A kormány és a szaktanács vezetőinek rendszeres megbe­széléseiről szólva elmondta: — Ismétlődően kölcsönös véleménycserékre, a nézetek egyeztetésére kerül sor és kö­zösen keressük az előadódó ellentmondások feloldásának legjobb lehetőségeit. Ez a munkamódszer lehetővé teszi a fontosabb kérdésekkel kap­csolatos álláspontok kialakí­tását, s csökkenti a nagy obi tévedések lehetőségét —. Az ilyen módszernek a szocialista demokrácia jegyé­ben fentről lefelé azonos mó­don kell érvényesülnie — han­goztatta. — Hiszen a mun­kahelyi demokrácia fejlesztése is szerves része közéleti de­mokráciánknak. A munkahelyi demokrácia fejlesztése legfontosabb fel­adata — hangsúlyozta az üze­mi szakszervezeti bizottságok­nak. — Meg 2s engedhetjük ma­gunknak a vitát, a társadalmi fejlődésünkben jelentkező el­lentmondások felszínre hozá sát, mert csak így tudjuk még jobbá tenni életünket Olyan­nak kell látnunk saját való­ságunkat, amilyen. Megte­hetjük, mert a magyar való­ság láttán senkinek sincs szé­gyenkezni valója. Erre, s életünk további gyarapításá­ra, jobbítására szavazunk áp­rilis 25-én — fejezte be be­szédét Gáspár Sándor. (MTI) Péter János tárgyalásai Saragattal és Colombóval Magyar Péter, az MTI ki­küldött tudósítója jelenti Ró­mából: Csütörtökön reggel az isme­retlen katona sírjának meg­koszorúzásával kezdődött Pé­ter János külügyminiszter hivatalos olaszországi látoga­tásának második,, igen zsúfolt munkanapja. Ezt követően a külügyminiszter meglátogatta hivatalában Cleto Daridát, Róma város főpolgármesterét, akivel megbeszélést folytatott Utána külügyminiszterünk a szenátus épületét kereste fel, ahol Fanfanival, a szená­tus elnökével találkozóit. Fah- fani kifejezte reményét, hogy a két ország törvényhozása között a továbbiakban szoro­sabb kapcsolatok alakulnak ki. Déli 12 órakor Péter János és kísérete a Quirinale-palo- tához, az olasz köztársasági elnök hivatalához érkezett. Itt külügyminiszterünk Giuseppe- Saragat köztársasági elnökkel hosszú és igen szívélyes meg­beszélést folytatott. Saragat megelégedését fe­lezte ki, hogy a két ország kapcsolatait jelentős fejlődés jellemzi az utóbbi időben, és ismertette Péter Jánossal az olasz belpolitikai helyzet prob­lémáit. A köztársasági elnöki palo­ta után a miniszterelnök hi­Péter János magyar külügyminiszter Aldo Maró olasz kül­ügyminiszter társaságában, a külügyminisztérium erkélyén. (Telefoto—UPI—MTX—KS) Riad Moszkvába érkezett (Folytatás a 2. oldalon.) Csütörtökön délután a szov­jet kormány vendégeként hi­vatalos látogatásra Moszkvába • érkezett Mahmud Riad egyip­tomi külügyminiszter. A Szovjetunió és az EAK illami zászlajával feldíszített seremetyevói repülőtéren a vendégeket Andrej Gromiko leisj'ezíitt az Orvos egészségügyi Dolgozik Szakszervezetének kengresszesa Az Orvos-egészségügyi Dol­gozók Szakszervezetének VI. kongresszusa csütörtökön az ÉDOSZ-székházban folytatta az előző napon megkezdett vitát a központi vezetőség és a számvizsgáló bizottság be­számolójáról. Az ülésen fel­szólalt dr. Ajtai Miklós, a kormány elnökhelyettese, aki a Központi Bizottság és a kor­mány üdvözletét tolmácsolta, majd a beszámoló és a vita több kérdésével foglalkozott. A vitában elhangzottakra dr. Darabos Pál főtitkár válaszolt, majd megválasztották a szak- szervezet 87 tagú új központi vezetőségét, a számvizsgáló bi­zottságot és a szakszervezet küldöttét a magyar szakszer­vezetek XXII. kongresszusára. (MTI) A VÁROSI TANÁCS VB NAPIRENDJÉN A kisipari szövetkezetek áiiami felügyelete Jó hangulatban, szinte ke­délyesen zajlott le a Kapos­vári Városi Tanács Végrehaj­tó Bizottságának tegnapi — a ciklusban utolsó — ülése. Az történt ugyanis, hogy egy tervtárgyalásra szóló meghí­vót a vb-terembe címeztek, s az érkezők percenként nyi­tották az ajtót, hogy aztán bocsánatot kérve odébbállhas­sanak. A vb-ülós napirendjén a Kaposváron dolgozó tíz kis­ipari szövetkezet és a városi tanács kapcsolata, illetve a szolgáltatás és a termelő egy­ségek felügyeletének helyzete szerepelt. Ezzel a témával a megyében először a Kapos­vári Városi Tanásc V. B. fog­lalkozott. A tíz kisipari szövetkezet közül kettő felett az ÉKV- asetály, a többi nyolc felett az ipari csoport látja el a fel­ügyeletet, vizsgálja az alap­szabályok törvényességét, s kiadja iparigaaolványokai. A Vb tagjai közül többen is felvetették, hogy a szövetke­zetek szolgáltató tevékenysé­gét növelni, javítani kellene, új profilok kialakítására volna szükség.. A kaposvári építő­ipari ktsz-nél most van szó arról, hogy neon javítással is foglalkozni fognak. A megyében 48 millió forint áll a szolgáltatások fejleszté­sére, de a forintokhoz csal: pályázatok útján lehet hozzá­jutni. A tíz városi szövetke­zet közül idáig hárman adtak be pályázatot A tanács a szövetkezetek fejlesztési, bővítési elképzelé­seit a lehetőségeihez mérten támogatja. Egyezteti az észak- nyugati városrész 1300 négy­zetméteres szolgáltató háza nák előkészületi munkáit, é az Irányi Dániel utcában elő közművesített telket ad a szolgáltatóház gazdáinak. A Vb határozatot hozott, hogy mind az ipari csoport­nak, mind pedig az ÉKV-osz- tálynak jobban rajta kell tar­tania a szemét a kisipari szö­vetkezetek tevékenységén, se­gítenie kell őket elképzelései!: megvalósításában, mert a la kosságnak érdeke, hogy minél teljesebb és magasabb színvo­nalú szolgáltatást nyújthas­sanak. szovjet külügyminiszter és Mohammed Murad Gtialed, az EAK moszkvai nagykövete fo­gadta. (MTI) Kairó után Benghazibase Az arab államszövetségről Miután Kairóban befejezte munkáját a tripoli egyezmény­hez tartozó államok négyes csúcstalálkozója, Szódat egyip­tomi, Kadhafi líbiai és Asszad szíriai elnök szerda este a lí­biai Benghaziba repült, ahol a három ország egységének el­mélyítéséről folytattak meg­beszélést. Az Al-Akhbar szerint a benghazi értekezlet napirend­jén egyetlen kérdés szerepelt: az EAK Líbia és Szíria továb­bi lépései a tervezett arab ál­lamszövetség megvalósítására. Az Ahram kiemeli, hogy a je­lenlegi körülmények az EAK, Líbia és Szíria számára lehe­tővé teszik, hogy meggyorsít­sák a föderáció megteremtését, míg Szudán helyzete nem en­gedi meg, hogy hasonló tem­póban tegye meg az államszö­vetséghez vezető lépéseket. A négyes csúcsértekezleten megállapodtak abban, hogy a -három ország külön föderációs ístézkedéseket készít elő, ame­lyeket később Szudán is elfo­gad majd. (MTI) Yarsébaa tanácskoznak a szocialista országok oámozgalnd vezetői Varsóban csütörtökön meg­kezdte tanácskozásait a szo­cialista országok nőmozgalmi vezetőinek 3 napos értekezle­te, melyen Bulgária, Cseh­szlovákia, a Koreai NDK, Ku­ba, Lengyelország, Magyar- ország, Mongólia, az NDK, Románia, a Szovjetunió és a VDK nőszervezeteinek képvi­selői vesznek részt Hazánkat Erdei hászlóné- nak, a Magyar Nők Országos Tanácsa elnökének vezetésű« vei 3 tagú küldöttség képvi­seli; a szovjet delegációt Va- lentyina Nyikolajeva Tyeres kova vezeti. A tanácskozáson két napi­rendi pont szerepéi: 1. A nők társadalmi és szak­mai helyzete a szocialista or­szágokban. 2. Szolidaritási akciók szer­vezése Vietnam és az afir®« ázsiai országok mellett, \

Next

/
Thumbnails
Contents