Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-13 / 61. szám
Kupafordulók egy héttel a bajnoki rajt előtt Az időjárás ugyan nem jelzi a tavasz közeledtét, de a hivatalos naptári tavasz kezdetén, március 21-én indul a labdarúgás nagy gépezete. A jövő vasárnap már elkezdik a megyei csapatok, s nyitány lesz az NB III és NB II osztályban is. Egy héttel az idénykezdet előtt kupamérkőzéseken tartanak főpróbát a csapatok. A Somogyi Kupa ez alkalommal is csonka lesz. Az alapító Somogy megyei Labdarúgó Szövetség — úgy fest — nem nagyon tartja tiszteletben a saját serlegét. A kupában induló Barcsi SC-t arra kötelezte, hogy most vasárnap MNK-mérkőzést játsz- szon. Igaz ugyan, hogy a Somogyi Kupa szabályai lehetővé teszik a hétközi meccseket, de kár a megyei szövetségünknek a saját tornája rendjét felborítani. A Somogvi Kupában tejját vasárnap csak egy mérkőzéc lesz, ezen a K. Táncsics SE r Lábodi MEDOSZ legénységét fogadjaA labdarúgó MNK ez alkalommal az NB III-as csapatokat mozgósítja. Ezt a mérkőzéssorozatot korábban már egyszer kitűzte a szövetség — vasárnap helyett hétköznapra — szerdára. A kis csapatok jogos reklamációja, meg az időjárás azonban közbeszólt. Így került át e hét végére az NB III-as somogyi csapatok kupameccse. A két marcali együttes, a Barcsi SC, a Siófoki Bányász, a Kaposvári Vasas és a Lábodi MEDOS"7 megyei I., illetve II. osztályú csapatokkal találkozik. Valamelyik kupa rovására megy. hogy a Lábodnak vasárnap Kaposváron meg Nagyatádon is csapatot kell szerepeltetnie. SAKK Portorozsban lesz a Poetisch—Szmiszlov döntő Véglegesen eldőlt, hogy a Portisch—Szmiszlov párosmérkőzés, amelynek győztese tartalék lesz a sakkvilágbajnokságon, a jugoszláviai Porto- rozsban kerül sorra. A magyar és a szovjet sakkozó március 30-án kezdi meg mérkőzéssorozatát. Megérkezett a szovjet sakkszövetség távirata is, amelyben visszaigazolta a találkozót, így tehát nem lesz akadálya a nagy érdeklődéssel várt párosversenynek. Földi jól mutatkozott be pehelysúlyban Eosztovban, a súlyemelő Druzsba-kupa viadalon a magyar Földi Imre szereplését különös érdeklődés kísérte. Nemcsak aziórt, mert a mezőny egyik legrangosabb tagja, hanem azért is, mert nem lég-, hanem pehelysúlyban állt rajthoz. Földi már korábban is indult pehelysúlyban. Többek között ebben a kategóriában Szerepelt az 1964. évi moszkvai Európa-bajnokságon is, ahol 360 kilót ért el és csak harmadik lett. A tatabányai sportoló 372,5 kilóval a pehelysúlyú országos csúcsot is elhódította és hat éven át őrizte a rekordot, míg Benedek 375, 380, majd 382,5 kilóval el néni hódította. A rosztovi fellépés óta újra Földi a magyar csúcs birtokosa: 5 kilót vert rá Benedek eredményére. Földi 387,5 kilós teljesítménye sejteti: a magyar világ- és Európa-bajnok pehelysúlyban is kimagasló szereplő lehet minden rangú viadalon. Földi rosztovi eredményében külön fejezet a nyomás. Két és fél kilóval szárnyalta túl a bolgár Kucsev eddig 135 kilós világcsúcsát, s ebben a fogásnemben 6 kilóval múlta felül korábbi saját országos csúcsát. Indul a tévézők új rendszerű bajnoksága Március 14-én hivatalosan megkezdődik a bajnokság a te- kézőknél is. 1971-ben a somogyi (szorosabb értelembe véve a kaposvári) tekesportot az NT tll-nak megfelelő területi bajnokságban képviselik a legjobb csapatok- Ismeretes, hogy a K. Volán tavaly elbúcsúzott az NB II-től, s a feljutásért 'olyó osztályozókon a Somogy megyei bajnok, a K. Spartacus is elégtelenre vizsgázott. Tehát a két legjobb együttes csal: a területi bajnokságra kvalifikálta magát. A dél-dunántúl' területi teke CS3-n a Volán ér a Spartacus mellett a Kaposvári Fáklya, a Kaposvári Varas és a Kaposvári Vasutar képviseli a somogyi színeket. A vasárnapi rajt a tekézők- aál egy igen érdekes, új fejezetet nyit meg. Amióta nálunk neghonosodott ez a sportág mmár harmadszor változik a rsaoatbajnokság rendje. Kezdetben a csapat által ütött fa volt a döntő. A későbbiek so- -án párok harcoltak az egyéni győzelemért, s külön pluszpontot jelentett a csapatversenyben aratott győzelem (vagy a döntetlen). Ez a rendszer újabb módosításon ment keresztü’ amikor az egyéni abszolú' eredmény lett a mérvadó Most újabb változás következik. Megszűnnek a 8:0-ák, meg a 7:l-ek. Az ökölvíváshoz hasonlóan itt is két pontot ér r csaoatgvőzelem, s melléje jön a faarány, amelyet szintén számba vesznek a helyezései: eldöntésénélKíváncsian várjuk, hogy mit hoz az új rendszerű bajnokság a tekézőknél. Lehetséges, hogy merőben megváltoztatja a csa- oatbajnokság képét, mert a korábbi rendszer bizony nemegyszer torzulást okozott, fi bajnoki táblázat nem volt hű kifejezője az erőviszonyoknak. A területi teke CSB tavasz? menetrendje a kaposvári csapatok szempontjából a következőképpen alakul: Befejező forduló röplabda KRK-ban A férfiaknál már véget ért a küzdelemsorozat, vasárnap három mérkőzéssel befejezik a nők is az 1971. évi téli terembajnokságot, a Kovács Rezső Kupát. A fináléban következik a kaposvári rangadó. Az NB Il-es K. Vasas Izzó az NB II- ből kiesett K. Ruhagyár csapatával játszik- Az Izzónál rendeződtek a sorok. Megoldódtak az anyagi gondok, s az együttes teljes lendülettel küzdhet majd a második vonalbeliek versenyén. Előbb azonban a KRK-ban szeretnének kupagyőztesek lenni. A K. Ruhagyár csapata tavaly kiesett, de a jelekből ítélve itt is elmúlt a kritikus időszak. Legutóbb már igen jól és ötletesen játszott a nagyon megfiatalított ruhagyári együttes. A másik két mérkőzés is FIATALOK! Március 15-én, hétfőn délután 17 órától 22 óráig az Ifjúsági Park téli klubjában bemutatkozik a budapesti tyconoe együttes! Szeretettel várunk benneteket! VEZETŐSÉG (212975) helyi rangadó, hiszen az Izzó így mérkőzést a Tanítóképzővel is játszik ugyanúgy, mint a K. Ruhagyár együttese. Március 14: K. Volán—Pécsi BTC, K. Spartacus—Dombóvári Kesztyű, Komlói Bányász—Kaposvári Vasutas, Pécsi Bányász— K. Fáklya, Szekszárdi SZSK— K. Vasas. Március 21: P. Bányász—K. Vasas, D Szövetkezet—K- Fáklya, Pécs' Volán—K. Vasutas, K. Sparta- :us—Máza-Szászvár, K. Volán —D. Kesztyű. Március 28: K. Volán—Máza-Szászvár. 'í. Spartacus—K. Vasutas, lomló—K. Fáklya, D. Szövetkezet—K. Vasas. Április 4: K- Vasas—Komló, K- Fáklyr —P. Volán, P. Ércbányász—K. Ipartacus, K. Vasutas—K. Volán. Április 11: K. Volán—P. Ércbányász, K. Spartacus—K. Fáklya, P. Volán—K. Vasas, D- Kesztyű—K. Vasutas. Április 18: K. Vasas—K. Spartacus, K. Táklya—K. Volán, K. Vasutar —Máza-Szászvár. Április 25: K. Volán—K. Vasas, Kaposvári Spartacus—Szekszárd, D. Kesztyű—K- Fáklya, PBTC— K. Vasutas. Május 2: Komló—K. Spartacus, D. Szövetkezet—K. Volán, K. Varas—K. Vasutas, K. Fáklya—P. ércbányász. Május 9: K. Spartacus—PBTC, P- Vo- 'án—K. Volán, P. Bányász—K. Vasas, K. Vasutas—K. Fáklya Május 16: P. Bányász—K. Spartacus, ézekszárd—K. Volán, K. Fáklya—Máza-Szászvár, P- Ércbányász—K. Vasutas, D. Kesztyű —K. Vasas. Május 23: K. Volán—P. Bányász, K. Spartacus—D. Szövetkezet, K. Vasutas—K. Fáklya, Máza- Szászvár—K. VasasMájus 30: K. Volán—Komló, K. Spartacus—P. Volán, P. Ércbányász—K. Vasas, K. Vasutas— Szekszárd, PBTC—K. Fáklya. Június 6: K. Volán—K. Spartacus, K. Fáklya—Szekszárd, K- Vasutas —D. Szövetkezet, PBTC—K. Vasas. Sportműsor SZOMBAT Labdarúgás Magyar Népköztársasági Kupa: Kaposvári Gazdász—K. Vasas, Mezőgazdasági Technikum pályája, 13 ó (Műdig). Teke Területi CSB: K. Spartacus —Dombóvári Kesztyűgyár, Kaposvár, Spartacus-pálya, 15.30 ó (Gerse). ,4 Somom megnei lnna*lnnkezel6 Vállalat az északnyugati kazánházhoz érettségizett dolgozókat vesz föl, továbbá salakozáshoz jó keresti lehetőséggel segédmunkásokat alkalmaz Kaposvár, Ady E. u. 18- (10270) Barátságos mérkőzés: Kaposvári Volán—Veszprémi Vegyész női csapatmérkőzés, Kaposvár, Volán-pálya, 15.30 ó. VASÁRNAP Birkózás Területi felnőtt kötöttfogású egyéni bajnokság, Kaposvár, Dózsa sportcsarnok, 10 ó. Kosárlabda NB II: K. Táncsics—Pécsi Ércbányász, Kaposvár, Munkácsy Mihály G., 10-30 ó. NB III: K. Gazdász—Bony- hád, Kaposvár, Tanítóképző Intézet, 12 ó. Marcali—K. Vasas Izzó, Marcali, gimnázium, 11 ó. Fonyód—Paks (női), Fonyód, gimnázium, 12 ó. Röplabda Kovács Rezső Kupa a Tanítóképző Intézetben. K. Ruhagyár—Tanítóképző (női), 9 ó, K. Vasas Izzó—K. Ruhagyár (női), 10 ó, Tanítóképző—K. Vasas Izzó (női), 11 ó. Teke Területi CSB: Kaposvári Volán—Pécsi BTC, Kaposvár, Vo- lán-pálva, 9 ó (Ládonyi J-). Labdarúgás Somogyi Kupa: Táncsics SE —Lábodi MEDOSZ, Kaposvár, Vasas-pálya, 10.30 ó (Tóth Gy.) Magyar Népköztársasági Kupa : Balatoni enyves—Marcali VM, Balatonfenyves, 15 ó (Bu- zsáki). Nagyatádi Kinizsi—Lábodi MEDOSZ, Nagyatád, 15 ( (Bálint). Csokonyavisonta— Barcs, Csokonyavisonta, 15 r 'Kovács Gy.). Tabi VM—Sió 'oki Bányász, Tab, 15 ó (Zsala kó). Karád—Marcali Latinca Karád, 15 ó (Vajda). Barátságos mérkőzés: Ka nosvári Rákóczi—Tagzári Sző- nyi SE, Kaposvár, Rákóczi-pá- lya, 15 6, Q SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1971 snárctav U. M/RCIIU 13 SZOMBAT Krisztián Milyen lesz az ív őjár is» A várható időj ,rás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, legfeljebb a Dunántúlon kisebb havazással, hószállingzózással. A sokfelé erős, néhány helyen még viharos északnyugati, északi szél mérséklődik. A várható legmagasabb naooali hő- mérsékle ma 0 és plusz 5 fok között lesz. II lőni nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 11. heti '.ottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 4. 15, 22, 35, 86. — Francia kőnyvkiállítást rendez a Magyar Bibliofil Társaság és a Francia Kulturális Intézet a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárban az 1968. és 1969. év legszebb francia könyvei címmel. A kiállítás hétfőn délutántól a hónap végéig tekinthető meg. — Drámafesztivál. Csütörtök este a moszkvai Kis Színházban nagy sikerrel mutatták be Darvas József Szakadék című drámáját; ezzel a darabbal készültek föl a magyar színpadi művek szovjetunióbeli fesztiváljára. 62 szovjet színház 19 magyar művet mutat be. — Fodor András költőt látják vendégül az ÉDOSZ Művelődési Ház ifjúsági klubjában március 30-án. A fiatalok verses összeállítással készülnek az estre. — Premier a Pöttömben. A Láthatatlan Jancsi és a többiek című mesejátékot holnap mutatja be kisdobos közönségének a Kilián György Ifjúsági és Űttörőház Pöttöm színháza. — ~A hét«, a televízió kedvelt műsora huszonegyedik adásához érkezik vasárnap. Az adás népszerűsége majdnem utoléri a televízió híradóét. »A hét« következő vasárnapi adásában Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára a közelgő választásokról nyilatkozik. — Központi házasságkötő termet nyit a Csurgói Nagyközségi Tanács. Százötven- ezer forintot fordítanak a szőnyegpadlós, tapétázott terem kialakítására. Csurgón évenként ötven-hatvan pár köt házasságot. Már jelentkezett egy pár a házasságkötő terem »megnyitójának« is. — Farsangi karnevál lesz ma a város úttörőinek részvételével a Kilián György Ifjúsági és Űttörőházban. — A színes falburkoló csempe kerül a gyártmánylista első helyére a zalaegerszegi Kerámia- és Cserép- kályhagyár tófeji üzemében, amelyet most korszerűsítenek. Az automata gépsorok beállítása után évenként mintegy 50 ezer lakos konyhájának és fürdőszobájának beborítására elegendő csempét gyártanak. — Sikeres vizsga — újabb tanfolyam. Az MHSZ barcsi járási vezetőségének gép- járművezetői tanfolyamán 39 hallgató vizsgázott sikeresen. Az újabb gépjárművezetői tanfolyam 35 jelentkezővel ma kezdődik — Harminchat lakásos KISZ-lakóépület építését kezdik meg április első hetében Siófokon. Simon István költő, Czine Mihály irodalomtörténész és Kovács P. József előadó tegnap ismerkedő látogatást tettek a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat szervezésében a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban. A vendégek ellátogattak a Kaposvári Tanítóképző Intézetbe is. 90 évvel ezelőtt, 1881. március 13-án született Hódmezővásárhelyen a néhány éve Budapesten elhunyt kiváló néprajzkutató, Kiss Lajos. Gimnáziumi tanulmányait félbeszakítva, a budapesti Szmi- iskolába iratkozott be. A színészpályát azonban hamar ^abbahagyta; visszatért szülővárosába, s ott Tornyai János festőművésszel elvűit a néprajzi tárgyak gyűjtésében segédkezett. Ez lett az életeleme, hivatása, különösen attól kezdve, amikor 1912-ben Nyíregyházára került Jósa András mú- zeumirazgató mellé munkatársnak. l9?5-től ő lett a nyíregyházi múzeum igazgatója, s a néprajzi gyűjtemény fejlesztésének elindítása is az ő érdeme. Értékes tudományos tevékenységének elismeréseként 1948-ban az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat. 1949-től, bár nyugdíjba vonultán, de nagy szorgalommal folytatta, egészen 1965-ben bekövetkezett, haláláig, a nép mindennapi életének vizsgálatát. — Jól sikerült véraáónapot tartottak Somogybabodon. Kilencvenhatan jelentkeztek a falu lakói közül, és huszonkilenc liter vért adtak. — A Kossuth Könyvkiadó Adatok és tények az ország- gyűlési képviselők és a tanácsok választásához 1971 címmel hasznos segédanyagot jelentetett meg a választások előkészítéséhez. — Harminchárom és fél ezer üveg nezsgő érlelődik a Budafoki Állami Pincegazdaság etyeki célgazdaságának pincéjében. Az ünnepi italok két évig pihennek a föld mélyébe, s ez alatt kapják meg különleges, finom zamatokat. Az idén palackozott pezsőket hétféle, az etyeki célgazdaságban termelt szőlőből állították elő. — Elírás történt latiunk szerdai számának A felnőtt- oktatás megéri az áldozatot című cikkében. A Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalatnál Dudás Lajos nem igazgató, hanem a vállalat személyzeti osztályának a ve, zetője. — Értesítés. Értesítjük t. utazóközönséget, hogy 1971. március 15-től kezdődőleg, a Petőfi tér és a Budai Nagy Antal utca csatornázási munkái miatt a következő helyi autóbuszok végállomását áthelyezzük : a 3-as, 4-es és 7-es járatok indulást, érkezési helve a vasútállomás épület főbejáratánál lesz: a 8, 8/a. 8/b járatok a Dózsa György utcából (Delica- tesse élelmiszerbolt elől) indulnak és oda érkeznek; a 11, 11 'a végállomása a Zalka Máté utcában, a Színház parkkal szemben lesz. A többi helyi járat (l, 2, 5, 6. 9, 10 útvonala és végállomása változatlan. Volán 13. sz. Vállalat, Kaposvár. — Felhívtuk vásárlóink figyelmét. hogy a TÜZEP Vállalat telepein árusított importcementek a hazaitól eltérő jelzéssel vannak ellátva. A szovjet, cseh. román, török és egyiptomi cement megfelel a magyar 500-as portlandce- ment minőségének. A lengyel és osztrák cement minősége a ma- -var 600-as portlandcement m'nőégével azonos. ' (102741 — Az Áramszolgáltató Vállalat rtesítl a leköss« "ot. hogy 1971. március 16-án de. 8—15.30 éráig a Tanácsház utcában és a Csokonai közben áramszünet (102811 — Értesíti Ok a lakosságot, hogy márcus 15-én Karádon országos állat- és kirakodóvásár lesz. aozsm