Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-03 / 52. szám
RÖVIDEN Nyilatkozatban ítélte el a E éke-világtanács a reakciós erők guatemalai terrorakcióit, amelyeket a kormány engedékenysége tett lehetővé. Az elmúlt hónapokban mintegy 600 guatemalai hazafit gyilkoltak meg. Lángokban a Kompong Som-i bőolajfinontító mVédelmi reakció" a támadás előtt Belgrádban kedden délelőtt megkezdődött a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökségének 16. ülése. A szíriai parlament kedd esti ülésén egyhangúlag jóváhagyták Asszad tábornok jelölését az államfői tisztségre. Asszad elnökké választásáról véglegesen a hét végére kitűzött népszavazás dönt. A sztrájkoló munkásokkal és az őket támogató diákokkal kedden is összecsapott a rendőrség az Okinawán lévő amerikai katonai légitámaszpont közelében. 135 halálos áldozata van a legújabb jelentések szerint a Brazíliában öt napja pusztító áradásoknak. Mintegy 400 személyt eltűntnek nyilvánítottak és 40 000-re növekedett a hajléktalanok száma. Kína és Japán A február 15-e óta Peking- ben folyó megbeszélések eredményeként a Kínai Népköztársaság és Japán képviselői megállapodtak a két ország közötti memorandum-kereskedelemre vonatkozó egyezmény érvényének újabb egy évre történő meghosszabbításában. A megállapodás a két ország 1971. évi kereskedelmének értékét — 1970-hez hasonlóan — 69 millió dollárban rögzíti. Az aláírásra Pekingben került sor. (MTI) Rendőrök verték szét a Nixon elnök elleni amerikai tüntetőket az Iowa állambeli Des Moines városban, ahol megbeszéléseket folytatott a közép-nyugati államok kormányzóival és lowa állam mezőgazdasági szervezeteinek vezetőivel. (Telefotó: AP—MTI—KS) Kambodzsában a népi erők kedden a hajnali órákban tüzérségi támadást intéztek Kompong Som (a volt Siha- noukville) közelében az ország legnagyobb kőolajfinomítója ellen, és négy hatalmas olajtartályt felrobbantottak. A kétórás támadás hajnali 2 órakor kezdődött, és a finomító területére becsapódó lövedékek igen nagy károkat okoztak. A támadás következtében a finomító tárolókapacitása egyharmadára csökkent SAIGON A saigonl amerikai parancsnokság kedden délután kiadott A Reichstag árnyai a Capitólium körül Gus Hall a fasiszta fajüldözőket vádolja Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára a Capitólium ellen hétfőn elkövetett bombamerénylettel a fasiszta fajüldözőket vádolja. — A bombamerényletet azért követték el, hogy elvonják a nép figyelmét az Egyesült Államok laoszi kudarcáról — jelentette ki Hall. — E gyanút igazolni látszik, hogy a A jólét közepette állandósul a szegénység Jelentés az 1970. évi szociális helyzetről A kapitalista országokban egyre mélyül a szegény és a tehetős osztályok közötti szakadék — ez a legfontosabb következtetése annak a jelentésnek, amely a világ 1970. évi szociális helyzetéről szól. A jelentés megvitatása fő napirendi pontként szerepel az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa szociális bizottságának most folyó 22. ülésszakán. A nemzetközi szakértők által összeállított jelentés világosan megmutatja, mennyire nem érdemelnek hitelt a bur- zsoá ideológusok azon próbálkozásai, hogy »jóléti társadalomnak-« állítsák be a kapitalista rendszert. Az Egyesült Államok szociális fejlődésével foglalkozó fejezet megállapítja, hogy az országban nemcsak a szegénység terjedése miatt nő a nyugtalanság, hanem »aggodalmat váltanak ki azok a szociális és gazdasági feltételek, amelyek a jólét közepette állandósítják a szegénységet-«. A jelentés szerzői — érintve a munkanélküliség kérdését az Egyesült Államokban — aláhúzzák, hogy a legrosszabb helyzetben a négerek, a Puerto Rico-iak, a mexikóiak és más nemzeti kisebbségek vannak. A munkanélküliség közöttük kétszer magasabb, mint a fehér lakosság körében. A színes bőrű lakosság eleve kedvezőtlen helyzetben van, mert művelődési lehetőségei nem egyenlőek a fehér bőrű lakosság lehetőségeivel, és ugyanez vonatkozik életkörülményeire Mélyül a pakisztáni válság reakciós erők hogyan használják ki a bombatámadás tényét. Nem tehetünk róla, de kénytelenek vagyunk a Reichstag felgyújtására gondofni — fűzte hozzá.- A bombatámadással kapcsolatos hivatalos nyilatkozatokból Gus Hall feltevése igazolódni látszik. A rendőrség és az FBI máris országos kormányellenes összeesküvésre tesz utalásokat. Annak ellenére, hogy a haladó erők elhatárolják magukat a támadástól, a hatóságok igyekeznék a kormányellenes megmozdulások egyik megnyilvánulásaként beállítani a merényletet, és máris megfelelő megtorló intézkedéseket helyeztek kilátásba. A fenyegető nyilatkozatok utalnak arra, hogy »az incidens nem fog a háborúellenes mozgalom hasznára válni-. (MTI) közleménye szerint vasárnap az amerikai vadászbombázók »védelmi reakcióképpenészak-vietnami légvédelmi, rakéta- és ütegállásokat támadtak a demilitarizált övezettől északra 28 kilométerre. Dong Hói városától délre. Az AFP saigonl tudósítója szerint az év kezdete óta ez az amerikai vadászbombázók 16. »védelmi reakciója-, de a harmadik olyan akció, amely »módszeresen kidolgozottnak« tekinthető. A tudósító egyes saigoni megfigyelők véleményét idézi, akik szerint ezek a bombatámadások előjelei lehetnek a 17. és a 18. szélességi körök közötti észak-vietnami területek elleni, B—52-es óriásbombázókkal végrehajtandó «zőnyegbombázásoknak. A washingtoni kormány mérhetetlen katonai kiadásai miatt állandóan emeli a lakosságra kirótt adókat. Az amerikaiak munkanapjuknak csaknem egyharmadában csupán azért dolgoznak, hogy kifizessék az adót Ez annyit jelent, hogy egy amerikai minden megkeresett dollárból 33 centet fizet adóra. Ebből 11 cent illeti a helyi hatalmi szerveket, a többivel a szövetségi kormány rendelkezik. Az AP amerikai hírügynökség rámutat: egy amerikai adófizető minden befizetett dollárjából 33 centet fordítanak a Pentagon céljaira, és csupán 6 centet egészségvédelemre. Tonhalháború Diplomáciai megtorlások Az ecuadori kormány kérésére elhagyta az országot az Egyesült Államok 27 tagú qui- tói katonai missziója. Elutazásukkal egyidőben visszaérkezett a fővárosba Carlos Mantilla, Ecuador washingtoni nagykövete, hogy jelentést tegyen kormányának a két ország úgynevezett »tonhalháborújáról-. Ecuador az idén — mint már jelentettük — összesen 24 amerikai halászhajót fogott el parti vizeinek 200 mér- földes határán belül, és csak több mint 1 millió dollár fejében volt hajlandó visszaszolgáltatni azokat. Washington a maga részéről válaszként felfüggesztette az Ecuadornak nyújtott katonai segélyt. Pakisztánban fokozódott a politikai feszültség azt követően, hogy Jahja Khan, az ország katonai vezetője hétfőn meghatározatlan időre elnapolta az alkotmányozó nemzetgyűlés ülését a két legnagyobb párt közötti súlyos nézeteltérések miatt. Mudzsibur Rahman sejk, a választásokon győztes Avami Liga vezetője ezt követően a kelet-pakisztáni Daccában sajtóértekezletet hívott össze, amelyen összeesküvésnek nevezte Jahja Khan döntését, és kétnapos általános sztrájkra szólította fel a keleti országrészt. Emlékezetes, hogy a jelenleg elmélyülő politikai válság hátterében a Kelet-Pakisztán auAz indiai tonómiájára irányuló törekvések állnak. Rahman sajtóértekezlete után Dacca utcáit tüntetők árasztották el, akik a független Bengált (Kelet-Pakisztánt) éltetve elégettek egy pakisztáni lobogót, felgyújtottak egy filmszínházat és egy fagylaltüzemet. Rahman felhívására egész Kelet-Pakisztánban kétnapos általános sztrájk kezdődött, és a városok utcáin fegyveres rendőrök, katonai Járőrök cirkálnak. Tájékozott források úgy tudják, hogy a pakisztáni légitársaság gépein máris megkezdték a katonák átdobását a nyugati országrészből keletre hogy a zavargásoknak lehetőleg elejét vegyék. Kis Csaba, az MTI kiküldött munkatársa jelenti Üj- Delhiből: Kedden csaknem teljesen szünetelt a szavazás az indiai képviselőház — a lók szabha — választásán: csupán Himachal Prades és Nagaland államok egyes körzeteiben kezdték meg a szavazatok begyűjtését. Míg a tíznapos választás első napján, héftőn 101 mandátum sorsa dőlt el, kedden gyakorlatilag egyetlen körzetben sem volt végleges eredmény. Szerdán folytatódik a szavazatok leadása több olyan államban, ahol a választás első forújabb államokban is az urnákhoz járulhatnak a szavazók, hogy több mint hetven további mandátum sorsáról döntsenek. Az országos választási központhoz beérkezett jelentések szerint hétfőn a szavazásra jogosultaknak mintegy 60—70 százaléka vett részt a választásokban. Sen Verma választási főbiztos sajtónyilatkozatában azt mondotta, hogy a szavazatokat általában nyugodt légkörben adták le, és az incidensek száma — a sok millió szavazóhoz képest — kevés volt Mégis több helyen került duiőját hétfőn kezdték meg, ée sor erőszakos cselekményekre. 0 SOMOGYI NCPLAV Szerda, 1971. méretes 8. Három perc a parlamentben Csakugyan nem történt volna semmi több Olaszországban? Colombo miniszterelnök nagy érdeklődéssel várt keddi parlamenti beszéde ugyanis mindössze három percig tartott. Bejelentette, hogy Oronzo Reale igazságügyminiszter lemondott. Reale pártja ugyanis, a köztársasági párt (amely a kormánykoalíció szerves alkotóeleme, annak negyedik pártja a kereszténydemokraták, a szocialisták és a szociáldemokraták mellett) továbbra is támogatja a kormányt. A koalíció tehát marad, ilyenformán a kormány is marad. Három perc alatt, ilyen látszólag könnyed eleganciával intézte el tehát a miniszterelnök az olaszországi helyzetet. Mintha semmi más probléma nem foglalkoztatná az országot, mintha nem lenne forrongásban Itália. Mintha egy miniszteri lemondás lett volna az egyedüli probléma, de íme, milyen simán megoldódott az is! Nem csoda, hogy az olasz közvélemény elégedetlen. Hiszen a kedd reggeli olasz lapok is azt várták: a parlament keddi ülésén Colombo éles kirohanást intéz majd a neofasiszták ellen, akik hónapok óta — de az utóbbi hetekben különösen élesen — lépnek fel és keltenek zavart, s alakítanak ki valóságos káoszt. Várták, hogy Colombo nemcsak szónoklatot tart az újfasiszták ellen, de határozott intézkedéseket is bejelent. Például azt, hogy betiltja az Olasz Szociális Mozgalom nevű pártot (ez a neve ugyanis a neofasiszták pártjának). Várták, hogy konkrétan beszél majd az oly rég várt és sürgetett társadalmi—gazdasági reformokról, s elmondja az erre vonatkozó elképzeléseket, intézkedési terveket. Joggal várta ezt az olasz közvélemény, hiszen a neofasiszták támadókedvének növekedésével párhuzamosan sokasodnak Itáliaszerte a tömeggyűlések, tüntetések és más megmozdulások, amelyek egyfelől a neofasizmussal való konkrét leszámolást, másrészt a társadalmi—gazdasági problémák megoldását követelik. Ha mindebből az olaszok kedden semmit nem kaptak meg Colombótól és kormányától, ugyanezen a napon volt azért más szervezett erő Olaszországban, amely nem beszélt mellé, hanem éppen ezeket a legégetőbb kérdéseket tűzte napirendre. Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának ülésén Amendolanak, a reakciós újfasiszta erők újjáéledéséről szóló referátuma alapján a velük szemben tanúsítandó fellépésről, a szükséges társadalmi—gazdasági reformokról tárgyalt kedden az olasz kommunisták vezető testületé. Szavuknak nagy súlya vara egész Itáliában. Fellépésük, programjuk, követeléseik egyetlen olasz kormányra sem maradnak hatástalanok: a Co- lombo-kabinetre sem. L' Aquilóban Az olaszországi L’Aquilában, ahol — Regio di Calabriához hasonlóan — válság robbant ki a közigazgatási reformterv miatt, rendőrök könnygáz-gránátokkal oszlatták szét a nagy utcai tüntetést. (Telefotó: AP—MTI—KS) NYÜGAT-NÉMETORSZAG A reransisták nem nyugszanak A nyugatnémet revansista szervezetek vezetői most különös figyelmet fordítanak a Schleswig-Holstein tartományra, ahol néhány hét múlva helyi parlamenti választásokat tartanak. A választási előkészületek jegyében Herbert Czaja, az Áttelepültek Szövetségének, a legnagyobb revansista szervezetnek az elnöke, körutazást tett Schleswig-Holstein tartományban. Beszédeiben Czaja állást foglalt amellett, hogy »hagyják nyitva a határok kérdését« és támadta az európai status quot rögzítő szovjet —nyugatnémet és szovjet— lengyel szerződést (MTI) amelyeknek hétfőn öt halálos áldozata volt. Néhány körzetben ismeretlen tettesek elrabolták a leadott szavazatokat tartalmazó urnákat Nyugat-Bengáliában a szélsőséges elemek — főként az úgynevezett Naxalita csoport tagjai — számos erőszakosságot követtek el. A helyi rendőri szervek megerősítésére a központi kormány, amely most saját igazgatása alatt tartja az államot körülbelül egy hadosztály katonaságot vezényelt Nyugat-Bengálía legfontosabb körzeteibe, mindenekelőtt Calcuttába, Apollo—14 űrhajósainak kitüntetése Nixon elnök hétfőn kitüntette az Apollo—14 űrhajósait. A Fehér Házban összegyűlt mintegy 150 vendég jelenlétében az elnök átnyújtotta az országos űrhajózási hivatal (NASA) kiváló szolgálati kitüntetését Alan B. Shepard- nak, Edgar D. Mitchellnek és Stuart A. Roosának. Az űrhajósok tiszteletére kedden az amerikai kongresz- szusban rendeznek fogadást,