Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-03 / 52. szám

T ; ;"y‘ 3* Kff. 4 fltAO PROLETÁRJAI!, EGYESÜLJETEK' ára: 80 fillér Somogyi Néplap MSZMP SO ft O G Y MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVII. évfolyam, 52. szám 1971. március 3., szerda Megkezdődtek a magyar -horvát tárgyalások Kedden reggel a Parlament épületében megkezdődtek Tí­már Mátyásnak, a Miniszter- tanács elnökhelyettesének és Dragutin Haramijának, a Hor­vát Szocialista Köztársaság végrehajtó tanácsa elnökének tárgyalásai. A megbeszélésen részt vett Vályi Péter pénzügyminiszter; Dusán Reljics, a horvát végre­hajtó tanács elnökhelyettese, Veszeljko Velcsics, a végre­hajtó tanács tagja, továbbá Tóth Elek, hazánk belgrádi és Géza Tikvicki, Jugoszlávia budapesti nagykövete. (MTI) a gépipari állandó bizottság Kedden a Gellért-szálló nagytermében megkezdődött a KGST gépipari állandó bizott­ságának ülése. A tanácskozáson részt vesz­nek Bulgaria, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szov­jetunió delegációi, továbbá külön megállapodás alapján Jugoszlávia képviselői. Az ülést K. Polacsek, a gép­ipari állandó bizottság elnöke nyitotta meg. Majd dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari mi­niszter üdvözölte az értekezlet részvevőit és utalt arra, hogy a bizottság most első ízben tartja ülését hazánkban, ez azért is jelentős, mert újabb alkalmat nyújt a közvetlen ta­pasztalatszerzésre, egymás jobb megismerésére. (MTI) Nemzetközi vásár Kairóban Kedden Kairóban megnyílt a nemzetközi ipari vásár, ame­lyen több mint húsz ország ki­állítói vesznek részt, köztük a Szovjetunió, Magyarország, Bulgária, Románia, Jugoszlá­via. A nemzetközi ipari vásárt ünnepélyes külsőségek között az Egyesült Arab Köztársaság miniszterelnöke nyitotta meg. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese kedden megkezdte tárgyalásait Dragutin Haramijával, a Horvát Szo­cialista Köztársaság végrehajtó tanácsának (kormányának) elnökével. | Izraelt negatív válasza következtében Jarring jelentést tesi a Biztonsági Tanácsnál Vasárnap — március 7-én — lejár a 30 napos fegyvernyug­vás, amelyet U Thant felhívá­sa nyomán a Sinai-félsziget részleges kiürítésére és a Szuezi-csatorna megnyitására vonatkozó kezdeményezés be­jelentésével egyidejűleg lépte­tett életbe az Egyesült Arab Köztársaság. Izrael — mint is­meretes — elutasította az egyiptomi kezdeményezést, majd tagadó választ adott Jar­ring ENSZ-megbízottnak arra a felhívására is, hogy vállaljon kötelezettséget a Biztonsági Tanács határozatának végre­hajtására, a megszállt arab te­rületek kiürítésére. A Jarringhoz eljuttatott iz­raeli válasz hivatalos formá­ban erősítette meg Izrael ex­panziós, annexiós szándékait. Az A1 Ahram által ismertetett memorandum határozottan le­szögezi: »Izrael nem tér vissza azokra a határokra, amelyek 1967. június 5-e előtt voltak ér­vényben«. Az EAK megítélése szerint az izraeli válasz eltorlaszolja a közel-keleti válság békés meg­oldásához vezető utat, ezért ki­terjedt diplomáciai kampányt indított avégett, hogy a négy nagyhatalom a Biztonsági Ta­nács és az ENSZ tagjai a há­ború és béke sorsdöntő válasz­úján vállalják a rájuk háruló felelősséget. E célból folytatott megbeszélést hétfőn Riad mi­niszterelnök-helyettes és kül­ügyminiszter a négy nagyhata­lom kairói képviselőivel, s adott sürgős utasításokat Zaj- lat ENSZ-fődelegátusnak. Riad rámutatott: először fordul elő az ENSZ történetében, hogy az állam — Izrael — hivatalos üNSZ-dokumentumban prok- lamálja expanziós politikáját. Riad felkérte Zajjat ENSZ- fődelegátust, hogy mielőbb jut­tassa el U Thanthoz és Jar­ringhoz az EAK szóvivőjének vasárnapi nyilatkozatát, a négy nagyhatalom képviselőivel folytatott megbeszélés szövegét ás adjon tájékoztatást az iz­raeli negatív válasz nyomán kialakult súlyos helyzetről. ENSZ-körökből származó kairói értesülések szerint Jar­ring jelentést tesz a Bizton­sági Tanácsnak, s kérni fogja a soron következő diplomáciai lépések meghatározását. Willi Stoph levele után Javaslat a tárgyalások megkezdésére Berlinben kedden hivatalo­san bejelentették, hogy Willi Stoph miniszterelnöknek Klaus Schütz nyugat-berlini kor­mányzó polgármesterhez inté­zett levele alapján az NDK minisztertanácsi irodájának vezetője, dr. Rudi Rost állam­titkár javaslatot juttatott el Ullrich Müller szenátusi igaz­gatóhoz, a nyugat-berlini sze­nátusi iroda vezetőjéhez. Az NDK indítványozza, hogy az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus között március 4-én kezdődjenek meg a tárgyalások az NDK főváro­sában, Berlinben. (MTI) ÉSZAK-ÍRORSZÁG Újabb csapatok érkeznek A TÖVÁL-ok munkája megbízható fi fejliés útja a céltársulásuk létesítése üt év alatt úgyszólván a semmiből igen jelentős építő­ipari szervezetté fejlődtek a termelőszövetkezetek közös épí­tőipari vállalkozásai. A rájuk váró egyre növekvő feladatok elvégzéséhez két igen lényeges feltételt kell megteremteni: szüntelenül fejleszteni a szakemberek és a szakmunkások létszámát, másrészt olyan céltársulásokat s kooperációt ki­alakítani, amelyek a korszerű mezőgazdasági beruházási igé­nyeknek megfelelnek. Igen jelentős, a megye egész fejlődése szempontjából lénye­ges témát tűzött napirendjére a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága, amikor tegnap össze­gezte a TÖVÁL-ok munkájá­nak tapasztalatait és a IV. öt­éves terv mezőgazdasági célki­tűzéseivel összhangban tovább­fejlesztésük fő módszereiről ta­nácskozott. Több oldalról ele­mezve a helyzetet, több jelen­tés alapján folytatta a testület e felelősségteljes tanácskozást. Ám a vélemény, a megállapí­tás teljesen egybehangzó volt: a TÖVÁL-ok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Ahogy Böhm József, a megyei tanács vb-elnöke hangoztatta: mindössze néhány év alatt ezek — a termelőszövetkezetek cél­tudatos támogatásával — a megye jelentős építőipari szervezeteivé léptek elő, s ma már a mezőgazdasági beruhá­zások túlnyomó többségét, ide­jében, jó minőségű, megbízha­tó munkával valósítják meg. A fejlődésre, az elért ered­mények bizonyítására, vala­mint arra, hogy példamutatóan megbízható munkát végeznek ezek a szövetkezeti építőipari szervezetek, számtalan tényt, adatot, s mutatót lehetne fel­sorakoztatni. A megyének — közelebbről a termelőszövetke­zeteknek — most az az érdeke, hogy a fejlődés elismerése mellett a figyelmet a tovább­fejlesztés legcélszerűbb mód­jának megkeresésére fordítsa. A termelőszövetkezetek roha­mosa'' növekvő, sajátos építési igen; e szükségszerűen megkö­veteli a TÖVÁL-ok kapacitá­sának fejlesztését, termelésük intenzív növelését. Mert bár igaz az, hogy fejlődésük dina­mikája az utóbbi öt évben megh-.I'dta a megyei építőipar egészet, műszaki-technikai bá­zisuk, szakemberhelyzetük, «atenunkás- és munkásellá­tottságuk azonban elmarad az igények között. Ismert az is, hogy a megye építőiparának átlagos műszaki ellátottsága sem éri el a kívánt szintet, de még náluk is rosszabb a hely­zet a szövetkezeti vállalkozá­soknál. Ilyen körülmények között és ilyen helyzetben — figyelembe véve az adottságokat és lehe­tőségeket — milyen fejleszté­si célokat tűzhetnek maguk elé? Messzemenő egyetértéssel találkozott a végrehajtó bi­zottságnak az a határozata, hogy a megyei célkitűzésekkel összhangban a korábbiaknál nagyobb figyelmet kell fordí­tani különböző céltársulások kialakítására, a vállalkozások közötti új, célravezető együtt­működési formák megkeresé­sére és kialakítására. lári TÖVÁL igazgatója igen írtékes, körültekintő elemzé­sen alapuló hozzászólásában részletesen kifejtette, hogy a céltársulások létrehozása miért jelenti a jövő útját. Értékelte azt is, hogy a tervezés, a lebo­nyolítás és a kivitelezés egy­ségének megvalósítása egész beruházáspolitikánkban egyre sürgetőbb kívánságként és ér­dekként vetődik fel. Természetesen a céltársulá­sok kialakítása középtávú fej­lesztési terv, s ehhez meg kell teremteni egy sor előfeltételt. Gondolunk itt elsősorban a TÖVÁL-ok belső szervezettsé­gének javítására, a szakgárda szüntelen gyarapítására, vala­mint a még meglevő kisebb- nagyobb fogyatékosságok meg­szüntetésére. Az elmélyülten megvitatott elgondolás életrevalónak, cél­szerűnek látszik. Ezért is ha­tározott úgy a végrehajtó bi­zottság, hogy az elgondolást, a hozott határozatokat minden TÖVÁL igazgatósága vitassa meg és július elsejéig terjesz- szék elő elgondolásaikat, ja­vaslataikat, véleményüket. Soproni Géza, a balatonbog­V. M. R Társéi Szerződés tagállamai honvédelmi miniszterei bizottságának ülése Kedden Budapesten megkez­dődött a Varsói Szerződés tag­államai honvédelmi miniszte­rei bizottságának ülése. Az ülés napirendjén az egyesített fegyveres erők állapotával ösz- szefüggő kérdések megvitatása szerepel. Az ülésen részt vesz Dobri Dzsurov hadseregtábomok, a Bolgár Népköztársaság honvé­delmi minisztere, Czinege La­jos vezérezredes, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere, Heinz Hoffmann hadseregtábornok, a Német Demokratikus Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, Wojciech Jaruzelski vezérez­ság nemzetvédelmi minisztere, Ion lionita vezérezredes, a Ro­mán Szocialista Köztársaság fegyveres erőinek minisztere, A. A. Grecsko, a Szovjetunió marsallja, a Szovjetunió hon­védelmi minisztere, Martin Dzur vezérezredes, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere. I. I. Jakubovszkij, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és F. M. Stemenko hadseregtábor­nok, az egyesített fegyveres erők törzsének főnöke, az egyesített fegyveres erők főpa­redes, a Lengyel N épkőztársa-ranesuokának első helyettese. #• Összefoglaló jelentés up indokínai harcokról HANOI A VDK-ban kedden megje­lenő lapok összefoglaló jelen­tést közölnek az Indokína tér­ségében februárban lefolyt harcokról és megállapítják, hogy azok során 10 dél-vietna­mi zászlóalj teljesen megsem­misült, 10 másik súlyos vesz­teségeket szenvedett A népi erők 300 helikoptert és más re­pülőgépet lőttek le, 750 kato­nai járművet, köztük 200 harc­kocsit semmisítettek meg. Chichester-Clark, Észak-lr- ország miniszterelnöke, a par­lamentben bejelentette, hogy újabb angol katonai egységek érkeznek az országba, a már ott állomásozó alakulatok meg­erősítésére. Észak-írországban jelenleg több mint hatezer an­gol katona állomásozik. Az el­lenségeskedések kiújulása óta a katolikus' és a protestáns la­kosság egyaránt ellenséges ér­zelmekkel viseltetik a tarto­mányba vezényelt angol kato­nák iránt. ondott a norvég kormány Nézeteltérés a csatlakozás kérdésében Per Borten norvég miniszterelnök a képviselőház kedd | szeli norvég nagykövet bizal- délelőtti ülésén bejelentette a vezetése alatt álló négypárti más dokumentumáról azonban koalíciós kormány lemondását. 1 megindította a lavinát. (MTI) A hírrel kapcsolatban a TASZSZ megjegyzi, hogy a miniszterelnök lemondásának névleges oka a Norvégia eset­leges közös piaci csatlakozásá­ról Brüsszelben folytatott tár­gyalásokról bizonyos informá­ciók kiszivárgása, valójában azonban a kormánykoalíció polgári pártjai között az EGK- hoz való viszonnyal kapcsolat­ban mutatkozó nézeteltérés. A Borten miniszterelnök vezeté­se alatt álló centrum párt erő­teljesen ellenzi a Közös Piac­hoz való csatlakozást A DPA oslói tudósítója meg­állapítja, hogy a Borten-kor- mány lemondása olyan fejlő­dés végpontja, amely már 1962-ben kezdetét vette, ami­kor a centrum párt vezetői ne­met mondtak Norvégiának az Európai Gazdasági Közösségbe való esetleges belépésére. Mi­után de Gaulle halála után az elutasító francia álláspont megenyhült, Norvégia közös piaci csatlakozása ismét napi­rendre került, s így újból kez­detét vette a válság. A kormánykoalíció három másik pártjának képviselői az­zal vádolták a miniszterelnö­köt, hogy a közös piaci csatla­kozás kérdésében kettős játé­kot űz. A válságot akkor még sike­rült elodázni, a liberális beál­lítottságú Dagbladet napilap­ban február 19-én megjelent beszámoló Baívotrsem brüsa­Per Borten norvég miniszterelnök a parlamentben kezével eltakarja az arcát, úgy hallgatja az ellene záporozó támadás sokat. Pár perc mu.va lemondott miniszterelnöki tisztéről. (Képtávírón érk. — AP—MTI—KS0

Next

/
Thumbnails
Contents