Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-02 / 51. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEOYII IIZOTTIAoANAK LAPJA XXVII. évfolyam, 51. szám. Kedd, 1971. március 2. Közgyűlést tartottak a kaposvári sporthorgássok 11720 kg halat fogtak — Jutalom nagy hal fogásáért (Tudósítónktól.) Sporthorgászokkal telt meg vasárnap a Kaposvári Ruha­gyár kultúrterme. Ekkor tar­totta a Kaposvári Sporthor­gász Egyesület évi közgyűlé­sét, amelyen részt vett Kurdi János, a BIB elnöke és Giczi Frigyes megyei halászati fel­ügyelő. Christ Miklós, az egye­sület elnöke számolt be az egyesület tevékenységéről és az idei tervekről. Elmondta, hogy Fonyódon, a horgászszi­geten levő horgásztanyát to­vább komfortosították, jobb szállási lehetőséget biztosítot­tak azoknak, akik azt igényb. vették. Nőtt a horgászok szá ma, s moist már hétszázná: több tagja van a kaposvári egyesületnek. Szólt arról, hogy város nincs a fo­miatt. Fonyódon is méltó helyére a könyvet! Jó érzés látni Balaton-parti üdülőhelyeinken a könyvet — méltó helyén. Mondani sem kell aztán, hogy az idegenek­nek egy-egy magyar mű olva­sása amolyan kulturális be- dekfee» élményét is megszerez­heti. Igaz ugyan, hogy a műit nyáron is Agatha Christie és P. Howard volt a sztár — de vásárolták az értékes szépiro­dalmat is. Ezt Lehel György, a fonyódi könyvesbolt vezetője mondta. Hogy miért éppen őt kérdeztük meg, jogosan kér­dezhetné, aki a Balaton-part könyvkereskedéseit ismeri. Hi­szen Bogláron is a »korzón« van a könyvesbolt, Siófokon meg a szó szerinti centrumban, ahol a legtöbb üdülő megfor­dul. Fonyódon viszont eldugott helyen, távolt a parttól, üzle­tektől, egy kis utcában. Csen­des szerénységben és zsúfolt­ságban találtam a boltvezetőt. Értékes és másutt hiánycikk számba menő megmaradt könyveket küld vissza, »nyári árut.« Igaz, a strandon van egy kis pavilon, de a község köz­pontjában nincs, pedig a terv­rajz is kész már. A Könyvter­jesztő Vállalat korszerű eláru­sítóhelyet létesítene a Delta- itterem és az ABC-áruház kör­nyékén. De ahogy mondani szokták, húzódik az ügy.., A de »nyomába eredve« a községi tanács vb-elnökétő’ kaptam biztató ígéretet Igye­keznek egyezkedni a Pannónia Vendéglátó Vállalattal, és egy korszerű pavilonban méltó he­lyére kerül majd a könyv is Fonyódon. Bízunk benne, hogy még ezen a nyáron! T. T. a kaposváriaknak a közvetlen környékén megfelelő horgászvize lyók szennyezettsége. Viszont jó eredmények szület­tek az egyesület kezelésében levő somogysárdi tavon. Be­számolt arról, hogy az egye­sület a halasítási program ke­retében pontyot és csukát tett a Kapósba és a somogysá'-d; tóba. A fogási eredmények jobbak voltak az 1969-es évinél, bár a Balatonon nemes halból ke­vesebb került horogra, össze­sen 11720 kg halat sikerült fogniuk a kaposvári egyesü­let tagjainak. A legnagyobb halat id. Tukora József fogta, őt a 11,55 kilós ponty fogá­sáért a közgyűlésen tárgyju­talomban részesítették. Elmondta az elnök, hogy a közeljövőben több filmet ve­títenek az egyesület tagjai ré­szére. Majd a töröcskei víz­tárolóval kapcsolatos problé­mákról szólt, sürgette az üze­mi horgászcsoportok létesíté­sét Bejelentette, hogy az út­törőknek csoportosan olcsó horgászati lehetőséget biztosí­tottak. Ezután a tagok közül többen hozzászóltak a beszá­molóhoz. Felajánlások az SZKP XXIV. kingresszusának tiszteletére A moszkvai LIhacsev gépkocsigyár dolgozói az év elsó ne­gyedére 5 millió rubel értékű többtcrmelést vállaltak, a ZIL—130 tehergépkocsik gyártását 9 százalékkal fölemelik. (MTI Külföldi Képszolg.) Megjelent a Somogyi Ifjúság Tizenegy centis hótakaróva! köszöntött be e meteorológiai tavasz falamennyi fontos útvonal járható A március 1-i meteorológiai tavasz sűrű hóeséssel köszön­tött az ország északi megyéi­re, majd dél felé tovább ter­jeszkedve a főváros környé­kére. Kezet emelt idős szüleire Nem múlt el nap, amelyik ne hozott volna újabb vesze­kedést. A fiatalember és a felesége már régóta nem a szüleit, hanem üzletelés! lehe­tőséget látta a két idős em­berben- Egy fedél alatt laktaK. a fiatalok a szülők házrészét is meg akarták vásárolni. Az egyezség azonban nem szüle­tett meg. így évek óta tartott a haragoskodás Somogyiéknál. Tavaly júniusban megbete­gedett, aztán el is pusztult ifj. Somogyi Józsefék kutyá­ja. Ifj. Somogyi nem sokat gondolkodott, biztosan az apja ártott a tacskónak. Először csak vitatkoztak, amikor aztán csibésznek nevezte az apját es megfenyegette, hogy szétveri a fejét, látszott, nagyobb ba; is lesz ebből. Ettől tartott Somogyi édes­anyja is, aki közbelépett, hogy megakadályozza a verekedést. A fiatalember az ajtónak lök­te, hogy kiverte az üvegei, majd a lábára taposott, úgy­hogy az édesanyjának eltörött az ujja. Mit sem törődött jai- veszókelő anyjával, apja elé ugrott, és úgy arcul ütötte, hogy az idős ember szemén felszakadt a bőr. Ifj. Somogyi mindent ki­próbált, hogy elkerülje a fe lelősségrevonást. Rávette w édesanyját, hogy vonja vissza a följelentést — erre azonban ebben az esetben a törvény ■aena ad lehetőséget. Amikor ezt megtudta az édesanyjától, akit vallomása visszavonására a rendőrségre vitt, dühösen otthagyta. A mézes-mázas szavak csak addig tartottak, amíg volt re­ménye, hogy elkerülje a vád­lottak padját Á bíróság »JAtt taktikát változtatott — undent leta­gadott. Azt áhította, hogy őt támadta meg az édesapja, az édesanyja lábára pedig tégla esett, amiatt kellett négy hé­tig kezelni. Somogyi azóta biztosan rájött, a hazugsággal meg lehet próbálkozni, ön­áltatás azonban az eredmé­nyességéről ábrándozni. A harmincéves, kaposvári ifj. Somogyi Józsefet — fog­lalkozása : kisegítő családtag pecsenyesütő kisiparos felesé­génél — egy rendbeli súlyos és egy rendbeli könnyű testi sértés miatt a Kaposvári Já­rásbíróság dr. Mózes Gábor tanácsa háromhavi szabadság- vesztésre és háromezer forint pénzbüntetésre ítélte. A sza­badságvesztés végrehajtását a bírósás háromévi próbaidőre telfüggesztette. Ez a bírói döntés. Az em­berség ítéletét azonban nem hónapokban és ezer forintok­ban mérik. Egyébként meges­het, hogy a fiatalember már ériz: a lelkiismeret nem vár, amíg letelik a háromévi pró­baidő S. BL A Ferihegyi repülőtéren is bevetették a hóekét, így vala­mennyi járat a szokásos idő­pontban elindult, s a repülőtér fogadni is tudja az összes gé­pet. A MÁVAUT-buszok ugyan­csak pontosan elindultak, de e síkos utak miatt kisebb-na- gyobb késéssel érkeztek állo­máshelyükre. Az ország minden útvonala járható, csupán Veszprém és Fejér megyében 8—9 bekötő úton nem lehet közlekedni. E? azonban nem a hétfői, hanem még a vasárnap reggeli vi­haros hóesés következménye. tfj köntösbe öltözve megje­lent a Somogyi Ifjúságnak, a megyei KISZ-bizottság tájé­koztatójának idei első száma Az újság ezután nem havon­ként, hanem negyedévenként kerül ki a nyomdából. Arcula­ta ennek megfelelően némileg megváltozik,. Az MSZMP X. kongresszu­sa után, a KISZ VIII. kong­resszusa előtt címmel Stier Sándor, a KISZ kb tagja, a megyei KISZ-bizottság első titkára értékelte az ifjúsági mozgalom eredményét, azokról a feladatokról is írt, amelyek megvalósítása megyénk fiatal­jaira vár. A Somogyi Ifjúság Látogató­ban címmel sorozatot indított. A rovat első vendége Bíró Gyula, a megyei pártbizottság titkára többek között így nyi­latkozik a somogyi fiatalokról: »Ügy látom, felelősséggel vesz­nek részt a közéleti munkában. Rendkívül fontos, hogy a vál­lalatok, szövetkezetek vezetői bízzanak a fiatalokban, ismer­jék el őket, s egyenrangú fél­ként tárgyalják meg velük a tennivalókat.« A huszonnégy oldalas tájé­koztató közli Hifner Ferenc­nek, az Ifjú Gárda megyei pa­rancsnokának írását a gárda múltjáról, jövőjéről. A Művészet rovat két tehet­séges kaposvári fiatalt mutat be: a már országszerte ismert Győri László költőt és Leitner Sándor festőművészt. A Somogyi Ifjúság ezután minden számában bemutat egy fiatal fotóst — elsőnek Gyer­tyád Lászlót választotta. A továbbiakban ízelítőnek csak néhány cím: Szakmunká­sok — KISZ-vezetők; Üj KISZ-szervezetek a kaposvári járásban; Somogyi klubok az agrártudományi egyetemeken; Hatékonyabb a KISZ politikai oktatás Siófokon; Űj formák a Szakma ifjú mestere mozga­lomban. A technikailag is kifogásta­lan, olvasmányos tájékoztató szerkesztősége nem feledkezik meg a film szerelmeseinek tá­boráról sem: folytatja a nagy sikerű Hogyan nézzünk filmet? sorozatot. Vietnami televíziósok gyakorlati munkán A NESZ nemzetközi újságíró iskoláján 6 hónapig vietnami tv-szakembereket képeznek. Néhány hónap óta kezdték meg Vietnamban a kísérleti televízió adását. A tömegkommuni­kációnak ez a rendkívül fontos eszköze sok új szakembert kíván. A Ma®?» Teíerástóuíj 2£ wíetez3®! íw^e gyakarnL Gyilkosságsorozat Svédországban Többszörös gyilkosság tör­tént a svédországi Söderhamn bíróságának egyik tárgyalóter­mében. A zárt tárgyaláson, amely egy férfi és volt elet- társa közötti perrel foglalko­zott, a férfi, akinek nevét nem közölték, fegyvert rántott, le­lőtte az asszonyt, a bírót és a két ügyvédet- A lövések hal­latára bírósági tisztviselők ro­hantak a terembe, de már csak négy holttestet találtat. — a gyilkos elmenekült, A gyilkost, aki valószínűleg pe­rének elvesztése miatt rende­zett vérfürdőt, amelyhez ha­sonlóra 1952 óta nem volt pél­da Svédországban, golyóálló mellényes, géppisztolyos rend­őrök keresik. A tartományi fővárosból erősítéseket küld­tek -Söderhamnba és vala­mennyi, a városból kivezető utat, lezárták. A tartományi rendőrfőnök jelenleg sztrájkol a 47 ezer s"éd állami tisztviselővé. együtt, de közölte, újra fel­veszi a munkát, hogy kezébe vegye a gyilkos üldözésének ateggjserwezését. Mi az oka? — Borzasztó ez a sok közlekedési baleset ná­lunk. Mi lehet az oka? t- Az, hogy a ma gép­kocsivezetői a holnap se­bességével száguldoznak a tegnap útjain. Skót történet ötévi távoliét után meg­érkezik falujába a skót if­jú. Hosszasan nézegeti az állomáson várakozó két torzonborz férfit, s nem­sokára rájön, hogy azok a fivérei. — Jé, alig ismertelek meg benneteket! Miért nö­vesztettetek bajuszt és szakállt? Erre azok szemrehá­nyóan így válaszolnak: — Hát, nem magaddal vitted a villany borotvát? Izgalom Mindig annyira izgulok, mikor elutazol — sóhajt föl a fiatalasszony. Ugyan, ne nyugtalan­kodj — mondja biztatóan a férj —, hamarabb haza­jövök, mint gondolnád! — Tudom — felelj az asszony —, s éppen ez nyugtalanít!... Indok Elegáns hölgy lép be ä fegyverkereskedésbe. — Visszahoztam azt a pisztolyt, amit tegnap itt vásároltam! — És miért, asszonyom? — Egyrészt azért, mert a pisztoly csütörtököt mondott, másrészt azért, mert közben kibékültem a férjemmel... Milyen jutalmat érdemelhet? A floridai Miami egyik börtönében egy lakatos kovács hiába igyekezett kinyitni egy bonyolult zá­rat az igazgató kérésére. Némi húzódozás után a börtönigazgató kénytelen volt elfogadni a kasszafú­rás miatt elítélt Richard Reis szolgálatait. Reis egy ruhafogas vaskampójával nem egészen két perc alatt kinyitotta a zárat. Az igazgató még mindig azon töpreng, miféle jutalom­ban kellene részesítenie. Panasz A kövér Kovácsné pa­naszkodik a barátnőjének a kávéházban: — Borzasztó, már három hónapja szedem ezeket a fogyasztó tablettákat, és még egy dekát sem fogy­tam! — És hányat szedsz be naponta? — Nyolcat. Minden étke­zés után egyet. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja, Főszerkesztő: JAVOKI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latima Sándor n. 2. Telefon: 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. n. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hőnapra 20 EL Index: 25 061. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Lstínea & u. 6. »teieüő® vezeóő: Ijautsser JózssS

Next

/
Thumbnails
Contents