Somogyi Néplap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-09 / 57. szám
Norvég kormányválság Kjell Bondevik megpróbálja Oslóban tegnap megkezdődtek a tárgyalások az új norvég kormány megalakításáról. A tárgyalások Kjell Bonde- viknek, az előző kormány közoktatás- és vallásügyi miniszterének vezetésével folynak, 6 kapott ugyanis megbízást a kormányalakításra. Bondevik kijelentette: a tár gyalások legalább egy hétig eltartanak, de lehet, hogy még tovább is. A paiesztinaiak Két kérdésben egyetértenek Jasszer Aráját, a Palesztinái Felszabadítás! Szervezet központi bizottságának elnöke vasárnap nyilatkozott a MENA közel-keleti hírügynökségnek. A Palesztinái Nemzeti Tanács kairói ülésszakáról szólva Arafat hangsúlyozta, hogy — a kisebb-nagvobb nézeteltérések ellenére — két döntő fontosságú kérdésben sikerült egyetértésre jutniuk. 1. A Palesztinái »mini állam« gondolatának elvetése; 2. a Palesztinái szervezetek egységesítésé- séről és tömörítéséről hozott megállapodásA pénteken véget ért ülésszak a legeredményesebb volt a nemzeti tanács üléseinek történetében. • • • Ammanban kiadott hivatalos kormányközlemény szerint a Palesztina! gerillák a királyi palota közelében megtámadtak egy rendőrőrjáratot, s elraboltak egy főhadnagyot A közlemény szerint a gerillák kísérletet tettek a jordániai főváros egyik északi körzetének elfoglalására is. nélküli tűzszünet (Folytatás az 1. oldalról.) A jövőben arra jogunk törekedni, hogy helyreállítsuk az ország területi integritását, és igazságos megoldást találjunk a Palesztinái nép problémáira.« »Ma már semmiféle tűzszü- neti megállapodás nem kötelez bennünket — mutatott rá Szádat elnök —, de az EAK a jövőben is a közel-keleti válság politikai rendezésére tesz majd erőfeszítéseket«. Az egyiptomi elnök beszédével csaknem egyidőben kezdődött meg Jeruzsálemben Abba Eban izraeli külügyminiszter sajtóértekezlete. A külügyminiszter kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy Izrael kölcsönösségi alapon továbbra is betartja a tűzszünet rendelkezéseit, »és nem nyúl jegyver- hez addig, míg a másik jél nem kényszeríti rá«. Eban — annak a kormánynak a képviselője, amely eddig következetesen megtorpedózta Gunnar Jarring közvetítési kísérleteit — ezúttal szem- forgatóan kijelentette: Szád at elnök rádióbeszédben jelentette be, hogy az EAK nem hosszabbítja meg a tűzszünet! egyezményt, de ez nem jelenti azt, bogy fegyveres harcokat kezd. (Teleíotó: AP—MTI—KS) »Az a fél, amelyik felújítja I t íf gyveres akciókat, egyben kifejezésre juttatja azt is, hogj | nem kívánja Gunnar Jarring diplomáciai missziójának folytatását«. Megtorpanás a Mekong menten A hazafias erők sikerei Indokínában Kambodzsában egyhelyben topog a venciósoknak a Mekong folyó mentén megindított offenzívája is. dél-vietnami inter- Kratié irányában A saigoni amerikai katonai parancsnokság szóvivője hétfőn este kénytelen volt beismerni, hogy a hadművelet, amelyben mintegy 18 000 saigoni zsoldos vesz részt, »visz- szafelé sült el«. A saigoni csapatok a népi erők nyomására kénytelenek voltak visszavonulni a dél-vietnami Tay Ninh városát Kompong Cham kambodzsai tartományi székhellyel összekötő, stratégiai fontosságú 9. számú főútvonalon. Az AFP hétfő esti összefoglaló jelentéséből kitűnik, hogy A vállalati gazdálkodás 1970-ben (Folytatás az 1. oldalról.) A vállalati érdekeltségi alapok megítélésekor figyelembe kell venni, hogy a gazdálkodó szervek részesedési alapjuk terhére már az előző években a bérszínvonalat növelték. A bérszínvonal fejlesztése és az 1970. évi nyereségek után képződő részesedési alap együttes összege a népgazdaság egészében — a mezőgazdasági termelőszövetkezetek nélkül — 10,4 milliárd forint, ami 20,5 százalékkal nagyobb az előző évinél. A termelő ágazatok közül — az állami mezőgazdaság kivételével — a részesedési alap mindenütt meghaladja az 1969. évi összeget. A 10,4 milliárd forintból az ipar 5,5, az építőipar 1,3, a szállítás és hírközlés 1,1, a belkereskedelem 1 milliárd forinttal részesül- Az állami mező-, erdő- és vízgazdálkodásnak 733*, a külkereskedelemnek pedig 133 millió forint Jut. Mivel a vállalatoknak egyre nagyobb része a jobb munka elismerésének ösztönzőbb a tartós érdekeltséget biztosító formája, az évközi béremeléseket helyezte előtérbe, az év végi részesedésre fordítható nyereség nem éri el az 1969. évi összeget Az 1970. évi nyereségből képzett fejlesztési alap a népgazdaság egészében — a mezőgazdasági termelőszövetkezetek nélkül — 20,2 milliárd forint, több mint 17 százalékkal magasabb az 1969. évinél. A feljesztési alap összege az iparban 12,1, az építőiparban csaknem 1,6, a kereskedelemben 4,5 milliárd forint, az állami mező-, erdő- és vízgazdálkodásban 755, a szállítás és százalékos) és a vegyiparban (31 százalékos). A vállalatok fejlesztési célú alapjait 1970-ben is növelte az amortizációból visszatartható összeg, amely ezúttal 19,1 milliárd forint Ebből az ipar 8,9, a szállítási ágazat pedig 5,9 milliárd forinttal részesül. A vállalatok pénzügyi biztonságát szolgálják a tartalék- alapokba helyezett összegek, amelyek a népgazdaság egészében elérik a 3 milliárd forintot- Az iparban a tartalékolás 21,9, a népgazdaság egészében pedig 21,6 százalékkal magasabb az előző évinél. Az előzetes tájékozódás, érdekében összesítették a csaknem 2800 mezőgazdasági termelőszövetkezeti és szakszövetkezeti beszámoló néhány fontosabb adatát is. Ezek alapján megállapítható, hogy a kedvezőtlen természeti körülmények a pénzügyi eredményekre is hatottak. A felosztható eredmény a mezőgazda- sági termelőszövetkezetekben lényegében csak az 1968. évi színvonalat érte el, de a mezőgazdasági szövetkezetek közös vállalkozásaiban, a mezőgazdasági szakszövetkezetekben és a halászati termelőszövetkezetekben jelentősen nagyobb az 1969. évinél. A több mint 2400 mezőgazdasági termelőszövetkezetből 126 alaphiánnyal, 401 pedig veszteséggel zárta az 1970-es évet. Az árvízzel kapcsolatos károk rendezése, továbbá a változatlanul élénk beruházási tevékenység állami támogatása miatt a tervezettnél nagyobb teher hárult az állami költségvetésre. Az 1970. évi gazdálkodás eredményei — az előzetes megítélés szerint — összességükben kedvezőéit. A vállala- hírközlés ágazataiban 973 mii- ti gazdálkodás sokrétű elemDo Cao Tri tábornoknak, a Kambodzsába behatoló délvietnami erők parancsnoké-, nak halála pánikot keltett a dél-vietnami expedíclós hadtestben. A kambodzsai hadműveleti terveket ugyanis Tri tábornok dolgozta ki. Az indokínai hazafias erők Laoszban és Dél-Vietnamban újabb harci sikereiről ír a VNA hírügynökség. A Patet, Lao erői március 6-án a dél-laoszi Ta Pang közelében 16 amerikai helikoptert lőttek le, amikor azok dél-vietnami csapatokat szállítottak a harcok színhelyére A közlemény szerint a helikoptereken tartózkodó ellenséges katonák közül sokan életüket vesztették. A VNA jelentése szerint a Patet Lao fegyveres erői március 3-lg bezárólag három nap alatt 37 amerikai repülő- géoet lőttek le vagy rongáltak megA DNFF csapatai a szombaton véget ért egy hét során Khe Sanh közelében 150 amerikai katonát. Öltek meg vagy sebesítettek meg. A Felszabadulás hírügynökség arról számol be, hogy a laoszi invázió kezdete óta a hazafias erők több mint kétezer — köztük ezer amerikai — katonát tettek harcképtelenné. (MTI) Mi von az olajfák alatt? Mi van most tulajdonképpen az olajfák alatt? Béke biztosan nem. Fegyverszünet sem, hiszen az vasárnap lejárt A fegyverek azonban nem szólaltak meg, bár a frontvonal, a Szuezi-csatoma mentén mindkét oldalon maximális riadókészültségbe helyezték a csapatokat, és biztosak lehetünk abban is, hogy mind az arab fővárosokban, mind Tel Avivban minden lehetőségre felkészültek. Hogyan lehetne megfogalmazni ezt a mostani állapotot? Ebben a jogásznyelv siet a segítségünkre, különösen a nemzetközi jog. Tudjuk, hogy például egy ország többféle módon ismerhet el egy másikat A teljes értékű — de jure, vagyis jogilag is maradéktalan — elismerésnél alacso- nyabbrendűnek számít az úgynevezett de facto elismerés. Ez mintegy regisztrálása valami létezőnek, de semmi több. Nos, ezzel a két kifejezéssel már kezdhetünk valamit: a Közel-Keleten az eddigi de jure tűzszünetet felváltotta egy de facto tűzszünet. Ismerjük a közel-keleti konfliktus történetét. Tudjuk, milyen törékeny volt még a jogilag megalapozott fegyvernyugvás is, és — sajnos — nem lehet vitás, hogy ez a mostani még sokkal törékenyebb. ezért? Egyértelműen Washington, mert rendre elzárkózott a többi három nagyhatalom közös kezdeményezéseitől. Gondoljuk csak Ki a felelős végig: a tűzszünet eredeti alapja az amerikai külügyminiszter által beterjesztett úgynevezett Rogers-terv. Ennek az a lényegé, hogy ha a fegyverek elhallgatnának, jobban működhetne a diplomácia gépezete, és több lehetőség volna valami végleges — vagy legalábbis tartósabb — rendezésre. Pontosan ilyen alapon fogadta el Kairó a Rogers-ter- vet és a mintegy vele járó tűzszünetet is. Kizárólag és egyedül azért, hogy lehetővé tegye a Jarring-misszió sikerét. Egyiptom, amelynek nagy területein idegen megszállók állomásoznak, nem tehetett többet — nem fogadhatott el egy meghatározatlan tűzszünetet, hiszen ezzel közvetve belenyugodott volna a megszállás állandósításába. lett volna ezután a sor, de Golda Meir kabinetje egyszerűen nem kezdeményezett semmit — a birtokon belül lévők életveszélyes passzivitásával. Akkor miért mondtuk, hogy mindezért az USA felelős? Mert Washington nem győzte hangsúlyozni, hogy »nem akar nyomást gyakorolni« Izraelre, arra az országra, amelynek politikáját éppen az amerikai katonai és politikai védőpajzs teszi lehetővé. És a történelem sok példát ismer arra — gondoljunk csak a nyugati magatartásra a spanyol polgárháború idején! —, amikor a »be nem avatkozás« felér a legdurvább beavatkozással. Tel Avivon Egyenlő jogokat! lló forint Az előző évhez viszonyított növekedés a legnagyobb a kereskedelembem (3S százalékos), a «állításban (49 zése azonban a teljes körű mérlegösszesítés alapján még a következő hetek fonta* falocca RÖVIDEN Az amerikai—szovjet tárgyalásokról volt szó, amelyek a stratégiai fegyverkezési hajsza megfékezésével foglalkoznak, a Fehér Házban Nixon elnökletével megtartott nemzet- biztonsági tanácsi ülésen. Elkészült a szovjet Távol- Keleten megépítendő legnagyobb hőerőmű terve. Az Usz- szuriba torkolló Bikln folyó partján építik fel. 30 ezer rendőr, katona és csendőr eredménytelenül kutat az elrabolt amerikaiak után Ankarában. A kutatásban még felderítő repülőgépek is részt vesznek. Hatálytalanította a török semmítőszék a trabzonl bíróságnak azt az ítéletét, amely -politikai cselekménynek« minősítette egy szovjet utasszállító gép eltérítését a török- országi Trabzorsba tavaly oE- tóberben. Éhségsztrájkot folytat Immár 6. napja az egyik madridi egyetem 1500 hallgatója az ellenük Irányuló hatósági önkény miatt tiltakozva. Leégett két néger baptista templom a hét végén a texasi Texarkana városban- Ugyanitt két másik néger templomra is gyújtóbombát dobtak a fehér fajvédők. Genfben elraboltak március i£-áB agy tajvani diplomatát A nemzetközi nőnapon bejárta a világot ez a kép: az angol nőmozgalom egyenlő jogokat követel a miniszterelnökségi rezidencia, a londoni Downing Street 10. előtt (Képtávírón érk. — AP—MTI—KS) NAGY-BRIT ANNI A Kétszázhűsz ezer postás munkába állt A szavazás eredményeképpen hétfőn mintegy 220 ezer brit postás állt ismét munkába és kezdte meg a 47 napos sztrájk alatt felhalmozódott 11 millió hazai és 60 millió külföldi levél és csomag kihordásátJackson, a postások szak- szervezetének vezetője közölte, hogy a szombat-vasárnapi szavazás során a sztrájkolók 14:1 Vasárnapi csetepaté Belfastban Zavargásokba torkollott á belfasti katolikusok békésnek induló tüntetése vasárnap az észak-ír fővárosban. A körülbelül 300 főnyi köztársaság- pérti csoportot 40 katonai egyenruhába öltözött aő vésett». A zavargások akkor kezdődtek, amikor a felvonulók egy brit zászlóalj parancsnoksága előtt vonultak el, és kövekkel, valamint benzines palacckkal támadtak az épületet őrző angol katonákra. Később összetűzések zajlottak hé a két katolikus nagvedben is. A városban egyébként a nap folyamán több helyen robbantak pokolgépek, de ezek nem okoztak jelentősebb károkat. arányban döntöttek a munkafelvétel mellett Ennek ellenére még legalább két hét kell ahhoz, hogy a postai szolgáltatásokat teljes egészében helyreállítsák. Nagy-Britannia 1750 posta- hivatala közül hétfőn még mintegy 1000 zárva maradt, mert a sztrájk miatt az alkalmazottak még nem fejezték be átállásukat az új tizedes pénzrendszerre, és még csak most fogját átvenni az új pénzeket és bélyegeket JAPÁN Buldózerekkel a parasztod ellen Harckocsiként bevetett buldózerekkel számolják fel a rendőrök a japán parasztok ellenállási gócait, akik amiatt faltatawnak. bogs Tokió második nemzetközi repülőtere megépítésének ürügyével kisajátítják földjeiket A rendőrség már 461 embert tartóztatott le, és a sebesültek száma meghaladja az ezzel is. SOMOGYI KEPLAV Kedd, 1911.